Innováció Magyarországon

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. október 1.) vegye figyelembe!

A külföldi működő tőke hatása a K+F-re

Megjelent a Cégvezetés (archív) 30. számában (2000. október 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

A kutatás és a fejlesztés folyamatossága a gazdasági növekedés fenntartása miatt elengedhetetlen. Az évtized elején katasztrofális mértékű visszaesés jellemezte e területet, mára azonban - főként az idetelepült világcégeknek köszönhetőn - egyértelművé vált: kezdjük behozni a lemaradást, sőt közép-európai fejlesztőbázisok épülnek.

 

Miközben 1988 és 1994 között a GDP-ből a kutatásra-fejlesztésre (K+F) fordított hányad 2,3 százalékról 0,8 százalékra, reálértékben megközelítően 60 százalékkal csökkent, az üzleti szféra ilyen kiadásai még gyorsabban zuhantak, közel 70 százalékkal. A vállalatok több mint a fele nem kutatott, nem fejlesztett. Elkülönült kutatórészleg a vállalatok egytizedében működött.

A külföldiek által privatizált vállalkozásokban a K+F részlegekben dolgozók létszáma 80-85 százalékkal csökkent. Ennek ellenére, a részben vagy teljesen külföldi tulajdonba került ipari vállalkozásoknak nagyobb hányada (50-60 százaléka) végzett valamilyen kutató-fejlesztő tevékenységet, míg a magyar tulajdonban maradt cégeknek csak 30-40 százaléka. A leggyakrabban a külföldi tulajdonú vállalkozások alkalmaztak külföldi licencet és know-how-t. A K+F legfontosabb bázisai nem a teljesen exportra orientált vállalatok voltak, hanem azok, melyeknek exportintenzitása közepes volt. Új technológia bevezetésére 1993-94-ben a magyar cégek körülbelül 45 százalékában, a vegyesvállalatok 50 százalékában, a teljesen külföldi tulajdonúak mintegy 60 százalékában került sor.

A kutatóhelyek létszáma a keresők százalékában és a K+F aránya a GDP-ben 1990 és 1998 között
Év A kutató-fejlesztő helyek dolgozói az aktív keresők százalékában Ráfordítások a bruttó hazai termék százalékában

1990

0,81

1,61

1991

0,63

1,09

1992

0,57

1,08

1993

0,58

1,00

1994

0,59

0,93

1995

0,54

0,75

1996

0,55

0,67

1997

0,57

0,74

1998

0,56

0,70

Forrás: KSH

A nem zöldmezős külföldi beruházások korlátozott mértékben hajtottak végre technológiai fejlesztést, esetükben nem beszélhetünk a technológiai lánc megújításáról. A megújulás többnyire a gyártmányfejlesztést, a számítógépesítést, a munkaszervezési eljárások bevezetését, illetve az egyes technológiai láncszemek (szűk keretmetszetek) bővítését érintette. A külföldi tőke össz-nemzetgazdasági innovációs hatását kisebbíti, hogy többnyire a műszakilag kevésbé igényes, hazai keresletre támaszkodó ágazatok privatizációjában vett részt. A K+F részlegeket többnyire megszüntették, illetve gyártmány- és gyártásadaptációra fokozták le. A jelentősebb kivételek között a GE-t, a gyógyszeripart, a Zanussit, a Knorr-Bremsét lehet említeni.

K+F ráfordítások a vállalkozási kutatóhelyeken (1990-1998)
Év Folyó áron Reálértékben
index 1990 = 100
milliárd forint index 1990 = 100

1990

9,5

100,0

100,0

1991

8,3

87,2

56,2

1992

8,3

87,6

47,5

1993

8,8

92,3

42,1

1994

12,2

128,1

49,9

1995

16,1

169,3

54,5

1996

15,9

167,4

44,2

1997

23,1

243,1

 

1998

28,6

301,0

 
Forrás: OMFB

Élen a zöldmezős beruházások

Viszonylagosan fejlett, egész ágazatot érintő technikai kultúra transzferjéről legfeljebb a zöldmezős beruházások esetén beszélhetünk. Ezek azonban jellemzően mintegy szigetként (tetemes importigénnyel) működnek. Kivétel a Suzuki, de jelentős innovációs kisugárzása e cégnek sincs, mivel a technológiaérzékeny részegységeket külföldről hozza.

A beszállítói, alvállalkozói tevékenység az évtized közepén viszonylag szűk körű volt. A külföldi tulajdonú termelők a nagy világméretű beszállítói hálózatokat preferálják. Hazai beszállítás esetén a technikai szintet elsősorban a beszállító cégek korábbi műszaki színvonala határozza meg. A külföldi tőke innovációs hatásának értékelésénél nem lehet eltekinteni attól, hogy befektetései nyomán gyakran ágazati vertikális technikai-technológiai láncolatok szűntek meg a magyar gazdaságban.

A technikai-innovációs állapot az országban létrehozott és realizálható hozzáadott érték szempontjából a „legizgalmasabb". Például az egyébként viszonylag fejlett technikát képviselő zöldmezős beruházásokban legalacsonyabb a hazai hozzáadott érték. A másik alapvető probléma a gazdasági dualitás erősödése. Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója szerint: „A fejlődő országokban is jól ismert ... egyoldalú technológiai függőségek alakulhatnak ki, amelyek ... az országon kívülre helyezik a döntéseket... A mégoly fejlett nyugati technikák tovább mélyíthetik ezt a gyökértelen állapotot".

A fenti megállapítások a kilencvenes évek első felére jellemző tapasztalatokat összegezték. Az azóta eltelt években a külföldi tőke innovációs szerepét illetően érdekes vita alakult ki a hazai szakmai körökben. Korábban sok olyan tanulmány készült, amely elsősorban a statisztikailag megragadható folyamatokra, illetve a vállalati (kérdőíves vagy interjús) felmérésekre, a cégeken belüli irányzatokra koncentrált. A kritika szerint ez a módszer nem ragadja meg a tovagyűrűző másodlagos hatásokat, ezért alulértékeli a külföldi tőke innovációs hatását.

Kísérletet teszünk arra, hogy az empirikus megközelítés után szembenézzünk az említett kritikai érvekkel.

Az alábbiakban - az elmúlt négy év szakirodalmának áttekintésével - többek között az alábbi kérdésekre próbálunk választ adni:

  • Megállt-e a K+F, az innovációs kapacitás leépülési folyamata?
  • Milyen a szerepe ebben a külföldi tulajdonú vagy résztulajdonú cégeknek?
  • Igaz-e, hogy néhány nyilvánosságra került kedvezőbb példa új szakaszt jelent?
  • Erősödött-e a külföldi tulajdonú vállalatokban a technikai fejlesztés?
  • Hogyan értelmezzük a multinacionális társaságok és egyes hazai kutatóhelyek szélesedő kapcsolatait?
  • Növekszik-e a bedolgozás, alvállalkozás szerepe a technikai megújulásban?
  • Mit eredményez az a jelenség, hogy néhány új bedolgozó, részegység-előállító külföldi befektetés valósul meg Magyarországon?
  • Erősödik-e a magyar gazdaság technikai dualitása?
  • Mennyire megalapozott az az erősödő vélemény, hogy a külföldi tőkének nem a közvetlen, hanem a közvetett, multiplikátor hatása a jelentősebb?
K+F ráfordítások felhasználása szektorok szerint
 

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

Vállalkozási

35,5

31,4

30,8

33,9

40,5

35,8

39,0

Felsőoktatási

23,1

25,0

27,3

28,6

25,7

25,0

24,8

Költségvetési

41,4

43,6

41,9

37,5

33,8

39,2

36,2

Összesen

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

Forrás: OMFB

A kutatások helyzete

A statisztikailag kimutatott K+F ráfordítások aránya a GDP-hez viszonyítva 1994 óta tovább csökkent, de 1996 óta - igaz rendkívül alacsony szinten - stabilizálódni látszik.

A külföldi tulajdon a magyarországi ipari vállalati alaptőkének (nemzetközileg valószínűleg példátlan módon) több mint a felét teszi ki napjainkban. Ennek alapján mondhatjuk, hogy a vállalkozói szektorra vonatkozó általános adatok a külföldi befektetések főbb tendenciáit nagy vonalakban visszatükrözik. A táblázat alapján megállapítható, hogy a kilencvenes évek első felének nagy zuhanása után az évtized második felében sem növelte a vállalati szektor - beleértve a külföldi tulajdonú és a vegyesvállalatokat - a kutatási és fejlesztési kiadásait, és a szinten tartás volt jellemző.

A kilencvenes évek elején különösen kedvezőtlen tendencia volt, hogy a vállalati kutatási és fejlesztési tevékenység - a jelentős külföldi tőkebeáramlás „ellenére" - az átlagosnál is jobban visszaesett. Míg a nyolcvanas években - a fejlett országok nemzetközi trendjeinek megfelelően - a vállalati K+F még az országosnak nagyobbik felét tette ki, ez az arány 1993-ra 30 százalék közelébe csökkent, s azóta mérsékelten, 40 százalék közelébe emelkedett a vállalati kutatások súlya. Tehát e tekintetben is stabilizálódás mutatkozik, bár még nem megnyugtató a helyzet.

A vállalatok versenyképessége nagymértékben függ a termékinnovációtól. Az erre használt ráfordításokat a statisztikák a kísérleti fejlesztés rovat alatt tartalmazzák. A következő táblázat szerint még a vállalati K+F csökkenésénél is erősebben esett vissza a kísérleti fejlesztés aránya (a reálértékben ugyancsak megkurtított alapkutatás és a kísérleti fejlesztés javára).

A privatizáció, valamint a szabadpiaci viszonyok Magyarország esetében a világpiac felől érkező verseny rendkívül gyors megerősödését jelentették, ezzel is összefüggésben a kis és közepes vállalatok gazdasági helyzetének megingása, a K+F kiadások reálértékének zuhanása a hazai innovációs „kedv" nagyarányú csökkenését eredményezte. Ezt statisztikailag a találmányi bejelentések számának alakulásával szokták érzékeltetni. A magyar találmányi bejelentések száma az 1988. évi 3200-ról 1998-ra 700-ra csökkent (miközben a regisztrált külföldiek száma 2500-ról 40 000-re nőtt). Az Egyesült Államokban 1989-ben 131 magyar szabadalmat jegyeztek be, a kilencvenes évek közepén ez a szám 50 körül volt.

K+F ráfordítások megoszlása tevékenységtípusok szerint, 1990-1998 (százalék)
Év Ráfordítások
Alap- Alkalmazott Kísérleti fejlesztés Összesen
kutatás

1990

16,1

27,9

56,0

100,0

1991

25,4

34,8

39,8

100,0

1992

27,1

33,9

39,0

100,0

1993

28,3

31,2

40,5

100,0

1994

32,3

33,8

33,9

100,0

1995

29,2

35,1

35,7

100,0

1996

31,7

33,5

34,8

100,0

1997

26,9

29,6

41,7

100,0

1998

28,6

35,8

33,2

100,0

Forrás: OMFB

A külföldi K+F közelebbről

A külföldi tőkerészesedéssel rendelkező cégek K+F kiadásai 1996-97-ben a magyar vállalati szektor összes K+F kiadásainak 42-45 százalékát tették ki. Ez megfelelt a jegyzett tőkén belüli tulajdoni arányuknak (utóbbi azóta számottevően emelkedett). Az Innovációs Kutató Intézet egyik felmérése szerint a külföldi tulajdonú cégek ötöde (a hazai tulajdonú cégek közel negyede) végzett valamilyen kutatást-fejlesztést. A KSH teljesebb (1992 és 1996 között készült, de akkor megszüntetett) adatbázisa alapján még kedvezőtlenebb arány mutatkozott. 4000 nagyobb gazdálkodóból csupán 362 költött K+F tevékenységre, ezeknek kétharmada volt hazai tulajdonban, egyharmada működött külföldi tőkerészesedéssel. Ezek az arányok lényegesen kedvezőtlenebbek, mint amit az évtized közepén végzett felmérések mutattak ki.

Inzelt Annamária, az Innovációs Kutatóintézet (IKI) igazgatója több, a témánkat tekintve fontos megállapításra jut. A fentebb említett 362 kutatást-fejlesztést végrehajtó cégen kívül további 116-nak volt K+F bevétele. „Ez az eltérés a szocializmus öröksége; ezek a vállalatok értékesíteni tudták a múltban felhalmozott ismeretanyagukat." A vizsgált időszakban a külföldi cégek K+F kiadása gyorsabban nőtt, mint a hazaiaké: 1992-ben az egy külföldi tulajdonú vállalatra jutó összege folyó áron 3,6-szerese, 1995-ben 4,5-szerese volt a magyar tulajdonú cégeknek. Figyelemre méltó, hogy a külföldi tulajdonban lévő kisebb vállalatok viszonylag többet költöttek a K+F-re, mint a nagyobbak. Továbbá: „A K+F kiadásoknak az üzleti forgalomhoz viszonyított aránya pozitív korrelációban áll a külföldi részesedés mértékével, kivéve az 51-75 százalékban külföldi tulajdonban álló vállalatok csoportját." Az eltérés egyik oka, hogy alacsony K+F intenzitású ágazatok cégei uralják a csoportot, a másik, hogy itt sok volt az újonnan „érkezett". S végül, de nem utolsósorban: a külföldi tőke rendszerint keresleti oldalról motivált, termékadaptációval jellemezhető, „felületi" K+F-et folytatott.

A K+F tevékenységre költő vállalatok száma tulajdonosok és ágazatok szerint 1995-ben
Ágazat Belföldi Külföldi tulajdonrész Összesen
50 százalék alatt 50 százalék felett összesen

Feldolgozóiparon kívüli

84

11

11

22

106

Összes feldolgozóipari

151

36

55

91

242

Élelmiszer és italáru

22

9

11

20

42

Vegyi anyagok

18

4

12

16

34

Gumi és műanyag

7

4

2

6

13

Nem fémtartalmú ásványok

4

3

2

5

9

Gépek és berendezések

21

5

6

11

32

Irodai, számviteli, számítástechnikai és elektromos gépek

8

1

7

8

16

Rádió, televízió és kommunikációs berendezések

8

2

3

5

13

Orvosi, precíziós és optikai műszerek, órák

8

3

2

5

13

Gépjárművek és szállítóeszközök

7

1

2

3

10

Összesen

235

47

66

113

348

Forrás: IKI

Ami az általánosabb értelmű innovativitást illeti, nem meglepő módon, szintén a külföldi tulajdonú cégek járnak az élen. A GKI Rt.-ben Papanek Gábor több száz vállalatra kiterjedő minta alapján úgy találta, hogy a külföldi cégek két-háromszor innovatívabbak, mint a magyarok. E vizsgálat az innovációt a legszélesebben értelmezte, új piacok meghódítását is ideértette. A táblázat egyben a vállalatnagysággal összefüggő verseny-, vagy inkább monopolelőnyt is jól tükrözi. (A zárójel nélküli számok a jelentős gazdasági eredményű, a zárójelben lévők az eredményt - még - nem hozó fejlesztések aránya.)

Visszatérve a kutatás-fejlesztésre, a sajtóban, sőt a szakirodalomban is a legtöbbet a gépipari multinacionális vállalatok K+F tevékenységével foglalkoznak. Valójában a gyógyszeripari kutatások a legjelentősebbek: a teljes feldolgozóipari vállalati körben a K+F kiadások több mint háromnegyedét a vegyiparban költötték el, a gépipar csupán 19 százalékkal részesedik. Az összesítés azt mutatja, hogy a külföldi tulajdonú vegyipari vállalatok költötték az árbevételük legnagyobb hányadát kutatásra és fejlesztésre.

A viszonylag kutatásigényes gépiparban, továbbá a feldolgozóiparon kívüli vállalkozásokban a magyar vállalatok bevételeik nagyobb hányadát költötték K+F-re, mint a külföldi tulajdonúak (legalábbis 1995-ben). Összességében azonban - elsősorban a vegyipar (gyógyszeripar) miatt - a külföldi tulajdonú szektor volt a kutatásintenzívebb.

A K+F tekintetében tehát kiemelkedik a gyógyszeripar, azon belül pedig a Sanofi, mely a volt Chinoin kutatóintézetét egyik kutatóközpontjává alakította, s hasonló a Philaxia-Sanofi házasság tartalma is. A magyarországi kutatóbázist fenntartó gépipari multinacionális cégek listáján („a jó példák" között) szerepel a General Electric (hírek szerint évi 30 millió dollárral vezeti a listát), a Knorr-Bremse, mely Kecskeméten és Budapesten, a Műszaki Egyetemen 100 kutatóhelyet tart fenn, a ZF Hungária Kft., mely Egerben sebességváltókat fejleszt és gyárt, jelentős az adaptációs szellemitermék-tartalma az ABB Lang nagy összegű energetikai exportjának, az Electrolux pedig gyártástechnológiai, szigetelési technológiákat, fagyasztóláda-kísérleteket bízott jászberényi üzemére. Jelentősnek tekinthető az Ericsson szoftverkapacitása, más cégek - köztük az IBM - is létrehoz szoftverfejlesztő vállalkozásokat. A Nokia távközlési kutató-fejlesztő központot nyitott. A jelzett cégekben dolgozó kutatók-fejlesztők létszáma többnyire 30 alatt van. Ezen a vállalati körön kívül a K+F többnyire technológiai adaptációt, esetleg a helyi piaci igényeknek megfelelő termékfejlesztést jelent. Megemlíthető még az Unilever s a német Phoenix (gumiipar), mely most létesít K+F bázist.

A K+F állami támogatására szánt összegek jó részét is a külföldi társaságok kapják (holott ennek helyessége az alábbi elemzések fényében enyhén szólva megkérdőjelezhető). Nem csoda, hiszen a nem visszatérítendő keretből a hozzájárulást magas üzleti forgalomhoz és 30 új kutatóhely létesítéséhez kapcsolták. Így az 1998. évi 800 milliós keretből a Knorr-Bremse 200, az Audi 457, a Nokia pedig 143 milliót kapott.

Az 1995-1997 között jelentős fejlesztéseket megvalósító cégek részaránya (százalék)
Fejlesztés típusa -50 51-300 301- Állami Belföldi magán- Külföldi Összesen
főt foglalkoztató cégek tulajdonú cégek
Az országban érdemben új termék/szolgáltatás vagy technológia kifejlesztése 8 (10) 9 (11) 15 (19) 6 (16) 8 (9) 23 (19) 10 (12)
Érdemben új termék/szolgáltatás piacra vitele 14 (28) 20 (32) 28 (42) 13 (36) 18 (32) 30 (37) 20 (33)
Érdemben új technológia termelésbe állítása 7 (13) 12 (21) 18 (17) 3 (16) 11 (17) 20 (19) 11 (17)
Új piac meghódítása
Belföldön 35 (35) 13 (21) 24 (42) 23 (27) 18 (43) 29 (41) 22 (42)
Külföldön 3 (41) 25 (42) 20 (23) 38 (31) 40 (35) 27 (40) 21 (28)
A beruházások/árbevétel arány
átlaga (százalék) 12 9 10 5 8 6 8
mediánja (százalék) 7 8 6 10 7 9 6
Forrás: GKI

Nagyobb innovációs hatás, vagy...

Talán a Világgazdasági Kutatóintézet főmunkatársa, Szalavetz Andrea vetette fel a leghatározottabban azt a gondolatot, hogy a külföldi tőke innovációs hatását nem lehet csupán az átadott, a fizikai valóságában megjelenő technológiai ismeretekkel, a K+F-re fordított összegekkel mérni. Nem a mennyiségi, hanem a minőségi folyamatokra kell koncentrálni. „Abból indulunk ki, hogy a technológia befogadása nem csupán a transzferált gépek üzemszerű használatának elsajátítását jelenti." A versenyképesség szempontjából hasonlóan fontos, „hogy a technológiát miként működtetik". A szakirodalom szerint - teszi hozzá Szalavetz Andrea - „a(z átadott) technológia a definíció szerint tartalmazza mindazokat az immateriális javakat, amelyek a berendezések működtetéséhez, a termékek előállításához nélkülözhetetlenek". A részletezés során arról is szól, hogy nem csupán az eljárások, a munkaszervezés tartozik ide, hanem még a piacok felkutatása, megtartása is.

Ezen elméleti szintű értelmezés lényegével egyet lehet érteni: a technikai ismeretek nem materiális hasznosítási feltételeinek biztosítása hozzátartozik az innovációs transzferhez. Akár gépek átadásához kötődik, akár nem. Utóbbi például a műszaki leírás, know-how, termelékenységet növelő munkaszervezési ismeret önmagában történő átadása. Azért azt hozzá kell tenni, anélkül hogy részletesebb elemzésbe bocsátkoznánk: a munkaszervezési, az információs-számbavételi ismeretek átadása ugyan széles értelemben innovációt jelent, de önmagában nem eredményezi a termelés műszaki tartalmának javítását. Versenyképességet javító innováció, de nem technikatranszfer. Nem is beszélve a piacbiztosításról...

Szalavetz Andrea 15 német tulajdonban lévő magyarországi céget vizsgált. Főbb következtetései szerint a korábbi műszaki ismereteikre alapozva az anyacég technológiáját adaptálni tudták, sőt az időtényező fontosságát mutatja, hogy azt később tovább tudták fejleszteni. Kezdetben az életciklus leszálló ágában lévő termékekre specializálták őket, de több esetben fokozatosan új fejlesztéseket képviselő termékek gyártásával is megbízták a leányvállalatokat. E folyamatban megnőtt a technológiaiképesség-felhalmozási potenciáljuk. Néhány esetben a tulajdonosok a magyarországi cégben (esetenként K+F részlegben) nemzetközileg is élenjáró műszaki eljárásokat, megoldásokat, vevőadaptációt, számítógépes programokat dolgoztatnak ki (Knorr-Bremse, Thyssen, Phoenix, ZF Hungária, UKM Rekard, Adtranz). Összességében a felvázolt kép biztató.

Ugyanakkor olyan megállapításokat is tesz, amely határozottan gyengíti a pozitív összképet. A K+F tevékenység, „ahol a fejlesztést egyáltalán megtartották, ... a legritkább esetben volt jövőorientált... Vevőalkalmazás, esetleg kifutó termék élettartamának meghosszabbítását célzó fejlesztés, maximum eljárásfejlesztés jellemezte a mintában szereplő vállalatok többségét. A technológiatranszfer egyértelműen pozitív eredményei és a kutatási-fejlesztési tevékenység (illetve szélesebb értelemben az innovációs tevékenység) negatív jelenségeinek" kettősségét említi.

Azt hangsúlyozza, hogy „a külföldi működőtőke-befektetések segítségével modernizált termelés nem mozdította el a hazai privatizált cégeket a korábbi technológiai pályájukról", azonban „a külföldi tulajdonosok szakosítási stratégiája a lehetségesnél alacsonyabb szintű technológiai pályát szabott a magyarországi leányvállalatoknak". Arra a következtetésre jut, hogy a vállalaton kívüli technológiai diffúziós hatás nem igazán jellemző. A különböző multinacionális cégek hierarchikus hálózatába tagozódott szakágazatok között a „magyar adottságok" miatt nincs horizontális kapcsolat. A kutató- és fejlesztőintézetekkel, egyetemekkel általában nem tartanak fenn együttműködést, csak szolgáltatásokat vásárolnak tőlük. A vertikális kapcsolódások kibontakozását pedig fékezi, hogy a hazai beszállítók gyakran nem tudják biztosítani az egyenletes, jó minőséget. Van azonban jó példa is, ahol a beszállító már önállóan fejleszt (a Prec-Cast a Knorr-Bremsének).

Az OMFB által végzett vizsgálat - egy, az OECD-ben kidolgozott metodológia alapján - számszerűsíteni próbálta a technológia diffúziójának nem a K+F-fel összefüggő tényezőit is. Úgy találták, hogy a szerzett technológiában a hazai K+F 1994-ben 27, 1997-ben már csak 18 százalékkal szerepelt, míg az importon keresztül behozott 64-ről 73-ra nőtt.

Vizsgálatunk szempontjából azonban (módszertanilag) ez a kimutatás támadható. A technológiát fejlesztő inputokat (pl. importköltséget) és a K+F-re fordított kiadásokat a ráfordítások alapján egy táblázatba foglalták. Egyrészt vajon hogyan jelölték ki pl. azt, hogy mely nyersanyag importja növeli a „szerzett technológiát"? Másrészt az is nyilvánvaló, hogy a hozzáadott érték (és realizálhatósága), vagy a termelékenység növelése szempontjából egy nyersanyag, de még adott esetben egy importgép sem mindig olyan jelentős, mint egy fontos K+F eredmény.

Végül is maga az OMFB-nél készült tanulmány is jelentősen gyengíti a számszerűsítésekből adódó következtetéseket. Hangsúlyozza ugyanis, hogy „a technológiaimport 1994 és 1997 közötti növekményének döntő többsége a vámszabad területeken működő multinacionális vállalatok tevékenységéhez kapcsolódik... A vámszabad területek ugyanis igen kevéssé integrálódtak a magyar gazdaságba". A belföldi anyagfelhasználásuk 8 százalék körül stagnált, „tehát a vizsgált időszakban nem lehetett érvényt szerezni annak a magyar gazdaságpolitikai elképzelésnek, hogy a hazai cégek beszállítói szerepe növekedjék".

A K+F ráfordítások aránya az árbevételhez képest, tulajdonosok és ágazatok szerint, 1995 (százalék)
Ágazat Belföldi Külföldi tulajdonrész Összesen
50 százalék alatt 50 százalék felett összesen

Feldolgozóiparon kívül

0,50

0,07

0,08

0,07

0,31

Összes feldolgozóipari

0,57

0,50

0,88

0,97

0,86

Élelmiszer és italáru

0,08

0,11

0,15

0,14

0,12

Vegyi anyagok

0,71

4,30

4,95

4,74

2,58

Gépek és berendezések

1,12

0,36

0,71

0,81

0,66

Iroda, számvitel

0,77

 

0,15

0,15

0,21

Összesen

0,57

0,50

0,80

0,68

0,63

Forrás: IKI

Korlátozott multiplikátor hatás?

Egy nem csak külföldi tulajdonú cégekre kiterjedő vizsgálat azt mutatta ki, hogy a K+F kapcsolatok szempontjából nem csupán a vámszabad és a vámterületi gazdaság különült el egymástól. Az OMFB egyik, még 1997-ben zárult kutatási programja keretében, Mosoniné Fried Judit vezetésével 76, mégpedig a K+F állami intézményeivel kapcsolatban levő, jórészt fejlesztőkapacitással rendelkező, saját fejlesztésű terméket vagy technológiát (is) használó céget és kutatóintézetet vizsgáltak meg. Közülük 11 volt vegyes, 7 pedig tisztán külföldi tulajdonban.

Ezen innovatív, tehát ugyancsak speciális minta szereplői közül a hazai tulajdonban lévők önállóak innovációs szempontból. Ez bizonyos szempontból örvendetes. Az is világossá vált azonban, hogy a magyar tulajdonú cégek vadonatúj high-tech termékeiket csak neves külföldi közvetítőn keresztül, gyakran azok neve alatt tudják értékesíteni.

A másik oldalról a vizsgálat azt is feltárta, hogy a külföldi tulajdonban lévő vállalatok „nagyon elkülönült egységek". „A külföldi társaságok gazdasági szerepét sokkal meghatározóbbnak látjuk, mint a hazai innovációs folyamatokat erősítő szerepét.

Nem volt jellemző (1995 után sem) a külföldi kézbe került cégeknél a jelentős belső technikai megújulás. (A jelentősebb kivételek, ahol új kapacitásokat teremtő beruházások valósultak meg: GE, Electrolux, Alcoa, BPW, ZF, Michelin, Linamar, Knorr-Bremse, Unilever.) A korábbi K+F részlegek többségét megszüntették, illetve elemeire bontották. „A falakon kívüli multiplikátor hatás sokkal erősebb, mint amit egy leányvállalaton belül fejt ki az új tulajdonos", mégpedig azáltal, hogy versenyre ösztönöz. Ez a megjegyzés összecseng az előző pontban szerepelt véleménnyel, mely szerint a közvetett, nem gépekben, technológiákban megtestesülő multiplikátor hatásnak (ösztönzésnek) van nagyobb szerepe.

Nem szabad elmenni azon vélemény mellett sem, miszerint: míg egyes versenyképesebb vagy speciális helyzetű vállalkozások esetében a külföldi tulajdonú cégek és áruk keltette piaci verseny ösztönzően is hatott, ennél sokkal erősebb volt a visszasodró hatásuk (backwash effekt) az elmúlt években. Gondoljunk pl. a MOM, a BRG, az MMG, vagy akár a főleg bérmunkára berendezkedett Videoton sorsára, melyek korábban jelentős, saját szellemi termék tartalmú exportot bonyolítottak le a nyugati piacokra is.

Visszatérve az OMFB anyagára, a korábbi K+F irányok megőrzésére a kisebb külföldi tulajdonú cégekben volt több lehetőség. A szoftverfejlesztők iránt már eredetileg érdeklődést mutattak a külföldi befektetők. A többi szakmában e vizsgálat szerint is inkább az időtényező lépett közbe, a beruházáshoz képest később ismerték fel a cégen belüli szellemi kapacitásokban rejlő lehetőségeket. A mintában szerepelt ugyanakkor a kedvezőbb tapasztalatokat hozó General Electric Lighting, a Taurus Emergé, a Knorr-Bremse AG.

Beszállításra inkább a magyar tulajdonú cégeknél találtak példákat. Figyelemre méltó, hogy a legjellegzetesebbnek a saját fejlesztésű alkatrészek vagy részegységek beszállítását találták (elektronika, híradástechnika, gépipar). „Az általunk vizsgált mintában (véletlenül?) még nagyobb szerepet játszanak beszállítói oldalról a magyar vagy vegyes tulajdonban lévő cégek, mint a külföldiek. A Rába vagy az Ikarus sorsa például sok innovatív cégünk jövőjét döntheti el." E magyar vállalatokon kívül a beszállítás inkább külföldi telephelyű megrendelőknek folyt (a vegyiparban, műanyagiparban). A távközlésben és az elektronikai iparban találtak arra példát, hogy viszonylag magas hozzáadott értékű, saját fejlesztésű termékkel váltak hazai telephelyű külföldi cégek beszállítóivá. Egy évnél hosszabb kutatóintézeti, illetve egyetemi fejlesztési megbízásra csak egyetlen példa akadt.

E megállapítások alátámasztják a Világgazdasági Kutatóintézetben 1995-ben végzett vizsgálat következtetéseit, hogy a külföldi tőkének való privatizálás a magyar gazdaság szerves műszaki láncolatait, az ágazatokon belüli és az ágazatok közötti kapcsolatokat nagymértékben felbontotta. Ide vezethető vissza a termelés importigényességének növekedése is. Mivel a forgalmi folyamatok a nemzetközi társaságok belseje felé, de legalábbis a külföld felé tolódtak el, a műszaki fejlesztés kérdései is fokozottan a multinacionális vállalatok belső, illetve egymás közötti ügyévé vált.

Ugyanebben az időszakban Farkas János vezetésével egy másik felmérés is készült az innovatív vállalatokról a Műszaki Egyetemen, ugyancsak az OMFB részére. 44 olyan céget vontak be a vizsgálatba, amelyek K+F támogatást kaptak. Az eredmény összecseng az előbb ismertetett dolgozat következtetéseivel. A cégek 92 százaléka említett saját fejlesztést, 34 százaléka belföldi K+F hellyel történő együttműködést. A dolgozat szerzője szerint a minta elenyésző hányada, 8,3 százaléka tartott fenn e tekintetben kapcsolatot nyugati partnerrel és 5,5 százaléka keletivel. A középpontban a termékfejlesztés áll. 32 esetben saját, csupán 4 esetben nyugati és 2 esetben kelet-európai fejlesztés volt az új termék bevezetésének hátterében.

Ami a külföldi működő tőkének a hazai tudományos tevékenységre gyakorolt hatását illeti, az ipari kutatóintézetekről készült felmérések is megerősítik, hogy kevés vállalati kutatási-fejlesztési megbízást kapnak. Az ilyen megbízások aránya az összbevételüknek 10-12 százalékát teszik ki (a többi termelőtevékenység, kereskedés, mérnöki szolgáltatás, vagyonfelélés stb.).

Az Innovációs Kutatóintézet egy érdekes kutatás keretében többek között azt is vizsgálta, hogy az egyetemek (5 millió forintot meghaladó) kutatási megbízásaiban a vállalati szféra milyen szerepet játszik. Egy 1986-os adat szerint 86 felsőoktatási intézmény közül csak 22 rendelkezett ilyen nagyságú külső szerződéssel, s a vállalati megbízások aránya ez utóbbin belül is kicsi. A vállalati szektor a szerződések számában és összegében is körülbelül 20 százalékkal részesedik. Az is kiderült, hogy a belföldi vállalati megbízások fele a műszaki kutatásokra koncentrálódik, míg a külföldiek az orvostudomány területére (nyilván gyógyszerkutatásról, kipróbálásról van szó).

A külföldi tőkének a hazai K+F-re gyakorolt hatásáról összefoglalásként ide illik egy hosszabb, általánosító idézet a Növekedéskutató Intézet egyik, ugyancsak 1998-ban készült tanulmányából: „A Magyarországon működő külföldi beruházások követik azt a nemzetközileg általános és sokak által leírt példát, hogy elsősorban anyavállalatuknál, illetve a globális vállalat valamely fejlett országban található központjában (tehát számunkra külföldön) előállított ťK+F-termékeketŤ hasznosítják, aminek következtében egyrészt a privatizált magyarországi vállalatban korábban folytatott K+F tevékenység visszafejlesztése következik be, másrészt, ami még fontosabb, a tovagyűrűző hatások miatt, a korábbi időszakhoz képest a külföldi tulajdonosok által átvett vállalatok sokkal kevésbé jelentkeznek ezentúl a vállalaton kívüli K+F központok (ágazati kutatóintézetek, illetve egyetemek) termékei iránti fizetőképes kereslettel.

A hazai gazdasági kapacitások több mint felének külföldi tulajdonosi ellenőrzés alá kerülése végső soron tehát nemcsak a privatizált vállalatoknál folyó K+F tevékenység visszaesését eredményezte, hanem a külső K+F központoknak adott megrendelések csökkenése nyomán széles körben eredményezték a hazai ťK+F-szektorŤ iránti kereslet visszaesését. Ez a folyamat annál lényegesebb, mivel annak kibontakozása és előrehaladása még napjainkban is folyik, s számítani lehet arra, hogy - egyéb, azt ellensúlyozó hatások nélkül - a külföldi tulajdonosok által működtetett magyarországi vállalatok - mind a vállalaton belül, mind a külső K+F központoknál - egyre inkább csökkenteni fogják helyi K+F iránti keresletüket."

A magyarországi K+F-re legtöbbet költő külföldi cégek (1997)
Cég K+F költség (millió font) K+F a bevétel százalékában Cég K+F költség (millió font) K+F a bevétel százalékában

General Motors

4,98

4,9

NTT

1,54

3,7

Ford Motor

3,85

4,1

Volkswagen

1,49

3,9

Siemens

2,75

7,6

Intel

1,43

9,4

IBM

2,62

5,5

Hoechst

1,35

7,7

Hitachi

2,35

5,9

Bayer

1,34

7,2

Toyota

2,11

5,7

Sony

1,32

5,2

Matsushita Electric

2,03

5,7

Northern Telecom

1,30

13,9

Daimler-Benz

1,91

4,6

Johnson and Johnson

1,30

9,5

Hewlett-Packard

1,87

7,2

Bell Canada Enterprises

1,24

8,8

Ericsson Telefon

1,86

14,5

Philips

1,22

5,3

Lucent Technologies

1,84

11,5

Roche

1,21

15,5

Motorola

1,67

9,2

Honda Motor

1,17

4,7

Fujitsu

1,65

7,8

Pfizer

1,17

15,8

NEC

1,63

7,0

Microsoft

1,17

16,9

Asea Brown Boveri

1,61

8,5

Boeing

1,17

4,2

El Du Pont de Nemours

1,58

5,8

Glaxo Wellcome

1,15

14,4

Toshiba

1,55

6,1

Alcatel Alsthom

1,11

6,8

Novartis

1,54

11,8

Robert Bosch

1,10

7,0

Forrás: OMFB

Új szakasz?

1997-ről 1998-ra 16-ról 21 százalékra emelkedett a „magyar" (értsd: magyarországi telephelyű) vállalatok beszállítói részesedése a Magyarországon működő multinacionális cégek termelésében. A GM és az ITD Hungary 1500 beszállítót tart nyilván, főleg a gép- és járműipari, az elektronikai, elektrotechnikai, vegyi és műanyagipari területeken. A GM becslése szerint a nagyobb multiknál a magyar beszállítói arány százalékban a következő:

A kérdés adott: a beszállítási arány növekedése mennyiben jelent innovációs kisugárzó hatást?

Egyes vizsgálatok a legutóbbi évek tapasztalatai alapján már korábban úgy találták, hogy lassan bővülni kezd a külföldi cégek és a magyar tulajdonú, jórészt kis- és középvállalatok (KKV) gazdasági, azon belül műszaki természetű kapcsolata. 106 cég tendenciáiról és főleg szándékairól 1998-ban készült OMFB-felmérés szerint a kis cégek a korábbiaknál jobban törekednek stratégiai kapcsolat kialakítására olyan partnerekkel, amelyeknek van elég tőkéjük és főleg piacuk. A közepes méretű, innovatív vállalkozások arra is kísérletet tesznek, hogy olyan külföldi partnert találjanak, amelynek nincs saját kutatási bázisa. „Fejleszteni tudunk, gyártani tudunk, eladni még messze nem tudunk annyit, mint amennyit el kellene adnunk" - állapítja meg ez a kutatás.

A Privatizációs Kutatóintézet saját adatbázisa és esettanulmányai alapján szintén arra a következtetésre jutott, hogy már 1997-ben is érzékelhetően bővülni kezdett a beszállítás, de ez nem hozott technikai ugrást. „Lassú, de határozott fejlődés tapasztalható e téren, különösen az egyszerűbb tömegtermékek esetében, míg az összetett feldolgozóipari termékek esetében jóval lassabban váltják ki a külföldi importot a hazai beszállítók." Az autóiparban azonban már K+F intenzív középvállalatok is megkezdték a beszállítást (Székesfehérvár, Győr, Tatabánya), de ezek jórészt Magyarországra telepedett külföldi stratégiai partnerek. „A külföldi tulajdonban lévő vállalatok viszonylag ritkán nyújtottak segítséget a hazai beszállítóknak, akkor is általában a minőségbiztosítási rendszerek (ISO 9001) bevezetéséhez járultak hozzá." Ugyanezen intézet egy másik tanulmánya szerint a hazai beszállítás aránya a külföldi vállalatok egy részénél növekedett: egyrészt a - másodlagos importot eredményező - külföldi alvállalkozók betelepülése folytán, másrészt „sikerült megtalálni azokat az új magyar beszállítókat, amelyek képesek jobb minőségben, pontos határidőre, rugalmasan szállítani. Ennek az ára viszont, hogy a korábbi alacsonyabb árral szemben magasabb, nyugat-európai árakat kell az új beszállítóknak fizetni." Ugyanakkor - ez nem meglepő - „a nagyobb méretű, külföldi tulajdonban lévő társaságok általában könnyebben váltották ki importtal a gyengébb minőségű hazai beszállítókat, mint a kisebb méretű beruházások vezetői".

Ugyancsak ez az intézet (immár Növekedéskutató Intézet néven) egy viszonylag friss tanulmányában azt elemzi, hogy a külföldi működőtőke beáramlásának négy szakasza különíthető el. Az első beruházások fő célja a magyar piac meghódítása volt. A második szakaszban jobban előtérbe került a munkaigényes termeltetés (pl. kábelkonfekcionálás, varrás, alkatrészek gyártása). A harmadikban a szakképzett, fegyelmezett munkaerőre települtek (járműgyártás, számítógép, irodatechnika, híradástechnika). A legutóbbi idők fejleménye, hogy már magasabb hozzáadott értékű K+F-et igénylő tevékenységre és főleg szoftvermunkákra érkeznek. Tehát a külföldi tőke tevékenységének műszaki igényessége nőtt. Van-e ennek kisugárzó - multiplikátor-hatása? A válasz talán negatívabb, mint az imént idézett, két évvel korábban készült dolgozatukban: „Az itt letelepült multinacionális és nemzetközi középvállalkozások ťszigetszerűenŤ működnek, kevéssé integrálódtak a hazai gazdaságba. Rendkívül alacsony a hazai beszállítások aránya... Inkább az a jellemző, hogy a multinacionális cégek multinacionális beszállítói létesítenek hazai gyártókapacitást."

Más, hasonló tartalmú írások is napvilágot láttak. Talán nem is az a legizgalmasabb megállapításuk, hogy pl. „a 100 százalékos külföldi tulajdonban lévő cégek az anyacégek globális termelési hálózatába illeszkednek be". Ezt már a korábbi vizsgálatok is felismerték. Az új jelenség az, írja Kovács István az Ipari Szemlében, hogy az olyan újonnan betelepedő részegységgyártó multinacionális vállalatok, mint a Ford székesfehérvári gyárának beszállító Lorangen is, „kívül maradnak az ország gazdasági kapcsolatrendszerén, és lehetetlenné teszik még a próbálkozásokat is", hogy a magyar KKV-k beszállítókká váljanak.

Azt, hogy a hazai beszállítási arány növekedése mögött elsősorban az alkatrészgyártó nemzetközi társaságok (másodlagos importot generáló, itthon csak összeszerelő) tevékenysége áll, a külföldi közvetlen beruházások legújabb tendenciái is megerősítik. Az 1999-ben Magyarországon megvalósított beruházások zöme a korábbinál kisebb volumenű volt, és a beszállítói iparban valósult meg.

A megtestesült K+F forrásai Magyarországon (folyó ár alapján)
  1997/1994 (százalék) 1994
Megoszlás
1997
százalék
1. Közvetlen hazai K+F 153 26,9 18,0
2. A hazai anyagfelhasználáson keresztül 210 6,8 6,2
3. A hazai beruházáson keresztül 195 3,6 3,1
4. Importanyag K+F 463 18,8 37,9
5. Beruházási import K+F 182 43,9 34,9
6. Összesen 229 100,0 100,0
7. Szerzett technológia összesen (6-1) 257    
8. GDP 201    
Forrás: OMFB

Válaszok

A cikk elején, nyolc kérdésbe foglalt hipotézis szerepelt. A válaszok:

- A rendelkezésre álló statisztikák arra engednek következtetni, hogy a vállalati kutatások és fejlesztések reálértéke - igaz, rendkívül alacsony szinten - stabilizálódott. A vállalati K+F reálértéke a tíz évvel korábbi szint durván egyharmadát teszi ki.

- Mind a magyar, mind pedig a részben vagy teljesen külföldi tulajdonban lévő cégeknek kialakult egy kicsi, K+F igényes csoportja. A hazaiakat a találmányok, fejlesztések közvetlen piaci alkalmazása jellemzi, anélkül, hogy külön K+F részleget tartanának fenn. Ezek kisebb vagy közepes méretű vállalkozások. A külföldi leányvállalatok a számukra privatizált cégek korábbi szellemi kapacitásaira alapozva kisebb kutatócsoportokat működtetnek, ahol a termékfejlesztéseken és adaptáción túl az adott multinacionális vállalat profiljába tartozó általános műszaki témával is foglalkoznak. E cégek egy része fokozatosan „jött rá", hogy kár lenne veszni hagyni a felhalmozott szaktudást. Továbbá újabban - különösen a távközlés és a szoftverfejlesztés területén - kifejezetten kutatási-fejlesztési célú beruházások születnek. Mindennek ellenére nincs szó valamiféle áttörés

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. október 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére