Több mint kétéves átvilágítási és tárgyalási időszak után 29 fejezetből 18 még nyitott. Felvetéseinkre érdemi válaszokat egyelőre nem kaptunk, így számos fontos kérdés is nyitott a jövőt illetően. Hol tartunk a folyamatban? Mire volt jó az átvilágítás? Mit várhatunk az elkövetkezendő hónapokban? Számolhatunk-e gyors előrehaladással, partnereink igencsak nagy megfontoltságot mutató magatartásának módosulásával?
Általánosságban igaz az, hogy bár elengedhetetlen feltétel a jelölt jó színvonalú teljesítménye, ez még nem elegendő az előrelépéshez. Az elvárások teljesítése mellett szükség van a tagállamok belső egyetértésére is. Annak hiányában vajmi kevés haladás érhető el.
Sok vagy kevés?
Az egyes tagállamok sajátos politikai megfontolásai segíthetik, de adott esetben le is lassíthatják a csatlakozási folyamatot. Ezek kihasználása vagy éppen ellensúlyozása a jelölt érdekvédelmi képességeitől függ. A magyar kormány által benyújtott átmeneti kérelmek (derogációk) száma néhány tucatnyi. Ez azt a képzetet keltheti, hogy ennyi témát – a partnerek kedvező hozzáállása esetén – rövid idő alatt meg lehet vitatni, adott a gyors megegyezés lehetősége. Ne feledjük azonban, hogy az egyszerűnek látszó kérdések mögött rendszerint komplex problémák sorozata húzódik meg. S minden kérdés mögött fölsejlenek a gazdasági, esetleg (bel- vagy kül-) politikai érdekek, a bővítéshez kapcsolódó politikai és tárgyalási (alku-) stratégiák.
Az átmeneti kérelmek száma nem azonos a tárgyalások "letisztult" napirendjén szereplő ügyekével. Számos olyan pontról folynak még most is az egyeztetések, amelyekről a jelölt, esetünkben Magyarország állítja, hogy teljesíti a csatlakozás időpontjában, de a Bizottság és/vagy a tagállamok bizonytalanok annak elfogadásában.
A derogációs kérelmek száma nem azonos az ideiglenesen nem, vagy csak részlegesen teljesíteni kívánt jogszabályok számával sem. A kérések rendszerint – az adott derogációs igényen belül – több jogelemre is kiterjedhetnek.
Amint az ideiglenesen lezárt fejezetek száma nem minősíti a tárgyalások állását, úgy a nyitott fejezetek számából sem lehet messzemenő következtetéseket levonni az előttünk álló út hosszára vonatkozóan. A még nyitott fejezetek között is akadnak területek, amelyeken – pótlólagos információk megadásával, egyeztetések révén – sikerül bizonyítani teljesítési képességünket. Ez csak azokra a fejezetekre értendő, amelyekben derogációs igényt nem vetünk fel. Akadnak fejezetek, amelyeket a screening későbbi megvalósulása miatt nem sikerült megfelelően megbeszélni. Ezért egyes kérdéskörök lezárása a későbbiekre marad.
A politika szerepe
Más a helyzet az átmeneti intézkedések esetében. Ezekre a fejezetekre is érvényes az a csatlakozási tárgyalások egészére vonatkoztatható megállapítás, hogy továbblépésre csak akkor lehet számítani, ha az Európai Unió felkészült a komoly, érdemi tárgyalásokra.
Az átmeneti intézkedésekre érkezett egyértelmű vagy "puhább" elutasítások sem feledtethetik, hogy kéréseink jelentős része se nem szokatlan, se nem precedens nélküli. Ilyen vagy hasonló kérések a megelőző felvételek idején is napirendre kerültek, esetleg pozitív elbírálásban részesültek. Tudomásul kell viszont venni azt, hogy az Unió tagállamai éppúgy védik a saját érdekeiket (is), mint a jelöltek, s ahol lehet, kihasználják erőfölényüket. A belső érdekellentétek ismeretében azonban a jelölt szinte mindenkor találhat szövetségeseket a tagállamok között, illetve a Bizottságban. Ezekben az esetekben nagy szerepe van a hatékony külpolitikának.
Amikor egyértelmű, világos egy kérdés, a jelölt jogi érvekre támaszkodhat, hivatkozhat precedensekre. Az elutasításokból azonban kiviláglik, hogy korántsem (csak) gazdasági, kereskedelmi kérdésekről, hanem politikáról, diplomáciáról, személyes kapcsolatokról, globális érdekvédelemről van szó.
A tagállamok magatartására visszahat a jelöltek eltérő tárgyalási taktikája. Akadnak felvételre várók, akik a tárgyalások felgyorsítása érdekében kevesebb derogációs kérést terjesztenek elő, noha számukra és a közösség képviselői számára is világos, hogy jóval több területen lesznek majd nehézségeik a joganyag alkalmazásában. Az esetenként indokoltan keletkező kétségek hatása azután átterjedhet a megfontoltabban haladók tárgyalásaira is. Számos témánál valóban szükségesnek mutatkozik a jelöltek helyzetének további tisztázása. Noha kiegészítő információk, magyarázatok révén rendezhetőek a viták, ez a munka ugyancsak idő- és energiaigényes.
Mind a közösségi, mind a magyar álláspontot rögzítő dokumentumokban visszaköszönnek sablonszövegek. Az egyik ilyen azt mondja ki, hogy az EU általános tárgyalási pozíciója értelmében "az átmeneti intézkedések kivételesek, időben és tartalmi kiterjedésükben korlátozottak lehetnek, és kiegészülnek olyan tervvel, amely világosan meghatározza az "acquis" alkalmazásához vezető szakaszokat. Az átmeneti intézkedések nem jelenthetik az Unió szabályainak vagy politikájának módosulását, nem akadályozhatják ezek megfelelő érvényesülését, s nem vezethetnek a verseny jelentős torzulásához."
Minden esetben az egyes problémák értelmezésétől függ, hogy mi fér bele ezekbe a keretekbe, illetve mi haladja meg azokat. Partnereink gyakran érvelnek azzal, hogy a felvételre várók kérései túlmennek az elfogadható határokon. Másik érvük szerint csak az acquis teljes átvétele biztosítja a piac megfelelő működését. A jelöltek kezdjék meg korán az igazodást, tegyenek nagyobb erőfeszítéseket a felzárkózásra, és akkor nem lesz szükség a derogációkra. A felvételre várók diplomáciai képességein múlik, hogy mennyiben tudják magukat megvédeni, érdekeiket képviselni.
Nehéz nem észrevenni, hogy a tagállami "visszakérdezések", újabb és újabb információkérések mögött időhúzó szándékok is rejlenek. Óhatatlanul a tárgyalások lelassulását, vontatottságának erősödését hozhatja magával az Európai Tanács 1999. decemberi, Helsinkiben elfogadott döntése is, amelynek értelmében összevonták a jelöltek első és második körös csoportjait.
Tanulási folyamat
Bár Magyarország két év alatt nem jutott el az érdeminek nevezhető tárgyalásokig, a problematikus ügyek, mindenekelőtt a derogációs kérések, javaslatok megvitatásáig, a mögöttünk álló időszak mégsem tekinthető hiábavalónak, eredménytelennek. A joganyag átvilágításával szakértőink rengeteget tanulhattak. A magyar közigazgatáson belül és azon kívül létrejött szakértői gárda már nemcsak ismeri, de kezdi érteni is az Európai Uniót. (Csak az gondolhatja ezt csekély teljesítménynek, aki még sohasem próbálta meg átlátni az európai integráció komplex, bonyolult rendszerét.)
Az ország vezetése szembesülhetett azokkal a problémákkal, amelyek a tagság során meg fogják határozni mindennapjainkat. Minden korábbinál jobb lehetőség nyílt a közösségi joganyaggal, annak érvényesülésével, esetenkénti napi alkalmazásával való mélyebb és alaposabb megismerkedésre. Rengeteget lehetett tanulni partnereink tárgyalási módszereiből, taktikájából is. Az így szerzett ismeretek megfelelő hasznosítása elősegítheti pozíciónk megerősítését.
Az Európai Unióhoz való csatlakozás minden korábbitól eltérő, nehezen felmérhető horderejű változást hoz majd Magyarország számára, a felkészületlen belépés talán rosszabb, mint a valamivel későbbi tagság. A legutóbbi hírek alapján a következő hónapokban sem várható áttörés a tárgyalásokon. Ez azonban nem feledtetheti, hogy a tárgyalásokkal kapcsolatos problémák megoldása nem (csak) közösségi partnereinktől függ, hanem tőlünk magunktól is. Mindenekelőtt a felzárkózás terén kell folyamatos haladásunkat igazolni.
A megszerzett tudás, az igazolható politikai és gazdasági stabilitás, érettségünk egyértelmű bizonyítása az egyetlen eszköz arra, hogy partnereink valóban komolyan vegyenek bennünket és a csatlakozási tárgyalásokat.