Önhatalom

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. augusztus 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 28. számában (2000. augusztus 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

Milyen polgári jogi és büntetőjogi következmények-kel jár, ha valaki a vélt vagy valós igazát nem a megfelelő hatósági úton, hanem a saját szakállára kívánja megvédeni?

 

Magyarországon jelenleg nem adott a megfelelő intézményi háttér a hatékony jogérvényesítéshez. A bíróságok túlterheltek, pénz hiányában nincs lehetőség a bírói kar számottevő növelésére, ahogy nem került sor a Legfelsőbb Bíróság tehermentesítésére hivatott ítélőtáblák felállítására sem. Egy-egy bíró kezén jelenleg szerencsés esetben 100-120 ügy van, de a legtúlterheltebb bíróságokon nem ritka a 300-400 üggyel birkózó bíró sem. A túlterheltség mellett az is hátráltatja a hatékony igazságszolgáltatást, hogy sok bíróságon sem az anyagi, sem a személyi feltételek nem adottak, sajnos gyakran nem a legfelkészültebbek, legrátermettebbek ülnek a bírói pulpituson.

Emellett a magyar eljárási jog egyik legfontosabb alapelve a közvetlenség elve, miszerint a bíró ítéletét csak azon bizonyítékokra alapozhatja, melyeket a tárgyaláson vett fel. Így minden elsőfokú per során hosszas tárgyalási procedúrát kíván a jog még akkor is, ha ennek folyamán gyakorlatilag nem történik más, mint az iratokban rögzítettek újrabizonyítása. Mindez természetesen oda vezet, hogy az esetek többségében igen hosszasan elhúzódik a jogérvényesítés folyamata.

Az összehasonlítás kedvéért érdemes pár szót ejteni például a svájci jogrendszerről, amely a közvetlenség elvét csak a másodfokú eljárásban érvényesíti, szemben a fordított magyar gyakorlattal. Ily módon a svájci jogszolgáltatás jóval hatékonyabb, hiszen annak lényege, hogy a bírák első fokon csak akkor vesznek fel bizonyítást, ha szükségét látják, mert nem képesek a rendelkezésre álló iratanyag alapján helytálló ítéletet hozni. Abban az esetben azonban, amikor valamelyik fél megfellebbezi az elsőfokú ítéletet, a másodfokú bíróság köteles újra lefolytatni a teljes körű bizonyítási eljárást. Nyilvánvaló azonban, hogy így jóval kevesebb ügy húzódik el, mert az elsőfokú ügyeknek csak bizonyos része jut fel másodfokra, jelentős hányaduk általában jogerőre emelkedik.

A hosszasan elhúzódó bírósági eljárások miatt sokan folyamodnak egyéb módszerekhez, de ezek a morális aggályokon túlmenően sem üdvözítőek, a magyar büntetőjog - ha eljutnak az ilyen esetek a bíróságokhoz - igen komoly büntetési tételekkel sújtja azokat, akik maguk osztanak igazságot. A gyakorlatban azonban a megfélemlített fél nem mer feljelentést tenni, vagy azért, mert annyira meg van fenyegetve, vagy azért, mert elismeri, hogy a másik fél követelése jogos, és ő maga is tart a peres eljárástól.

Segíts magadon!

A hazai üzleti életben uralkodó "vadkelet" és a polgári jogi igényérvényesítés nehézkessége sokaknak azt sugallja, hogy a görbébb út jóval rövidebb, mint az egyenes. Uralkodóvá vált hazánkban az a szemlélet, hogy ha máshogy nem megy, majd megoldjuk magunk, bármi áron. Általában ekkor következik be a baj, mert a legtöbben nincsenek tisztában azzal, hol húzódik törvényes és törvénybe ütköző cselekedetek közötti határ. Mi az, amit még a törvények is megengednek az igényérvényesítőnek, és mi az, aminek már büntetőjogi következményei vannak?

A magyar Büntető Törvénykönyv több olyan tényállást is ismer, mely jelen témakörünkben releváns lehet. Ezek közül a legfontosabbak az önbíráskodás, a kényszerítés, a magánlaksértés, a személyi szabadság megsértése, a testi sértés és a zsarolás tényállásai.

Az igényérvényesítés jogszerű útja Abban az esetben, ha pénzfizetésre vagy ingó dolog kiadására irányul a követelés, annak legegyszerűbb jogszerű érvényesítési módja, ha a jogosult fizetési meghagyás kibocsátását kéri a bíróságtól. A polgári eljárási jog szerint egyébként kötelező a fizetési meghagyásos eljárás a 200 000 forintot meg nem haladó pénzkövetelések esetében. Egyébként a jogosult maga dönti el, hogy fizetési meghagyásos eljárást indít-e, vagy ezt a lépést kihagyva keresettel él a kötelezettel szemben, ezzel peres útra terelve az ügyet. A fizetési meghagyásos eljárás előnye elviekben a gyorsaság. Az eljárás nemperes eljárás, ami azt jelenti, hogy a fizetési meghagyás kibocsátásához nem szükséges tárgyalás, a peres felek meghallgatása, elegendő csupán a követelés bizonyítékainak előtárása. A bíróságnak a fizetési meghagyást a törvény szerint 30 napon belül kell kibocsátania a kötelezettel szemben. A gyakorlatban ez azonban csak akkor lehetséges, ha a kérelem mindenben megfelel a polgári perrendtartás követelményeinek. A fizetési meghagyással szemben a kötelezett 15 napon belül ellentmondással élhet. Ha ellentmond, az eljárás automatikusan perré alakul, és ezzel nyilvánvalóan elvész az eljárás gyorsasága, hatékonysága. A kötelezettnek már csak időnyerési szempontok miatt is megérheti ellentmondással élni. Amennyiben a kötelezett nem él ellentmondással, a bíróság minden további eljárás lefolytatása nélkül jogerőre emeli a fizetési meghagyást, ami ezzel végrehajthatóvá válik. A jogosult tehát kérheti az adóssal szembeni végrehajtást. A bírósági végrehajtási eljárás azonban az ügyek sokasága és az eljárás összetett törvényi szabályozása folytán a gyakorlatban sokszor nehézkesnek bizonyul, nem ritka az egy (rossz esetben több) évig elhúzódó végrehajtás sem. Ez azonban kiskaput enged a végrehajtható vagyontárgyak átmentésének vagy a végrehajtás más módon történő ellehetetlenítésének. Amennyiben az igény csak peres úton érvényesíthető, a bíróságok túlterheltsége miatt az igényérvényesítés még inkább elhúzódik. A bírósági és a végrehajtási eljárás együttesen igen gyakran több évet vesz igénybe, sokak számára kérdésessé téve ezzel a törvényes igényérvényesítés hitelességét. A jelenlegi banki kamatokat szem előtt tartva a hosszadalmas igényérvényesítés egyetlen gazdasági hasznaként az mondható el, hogy a Polgári Törvénykönyv rendelkezései alapján a követelés után évi 20 százalékos kamat illeti meg azt az igényérvényesítőt, aki 2000. szeptember 1-jéig indítja meg az eljárást. Ezt követően módosul a késedelmi kamatra vonatkozó szabályozás, a késedelmes kötelezettnek idén évi 12 százalék, majd az éves költségvetési törvényben meghatározott mértékű kamatot kell majd megfizetnie.

Önbíráskodás

A jogtalan igényérvényesítés leggyakrabban az önbíráskodás útján valósul meg. Az önbíráskodás bűncselekményének egyik eleme a jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igény, a másik pedig az ezen igény önhatalmú érvényesítése. Jól látható tehát, hogy cselekmény bűncselekménnyé nyilvánítását nem a célzata, hanem a jogérvényesítés törvénysértő módja tette szükségessé.

A cselekmény célja a jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igény érvényesítése. A jogos vagyoni igény azt jelenti, hogy ténylegesen fennáll valamilyen olyan vagyoni jogviszony az elkövető és a sértett között, amelyből származó követelés általában polgári jogilag is elismert és érvényesíthető. Lehet ez akár jogerős polgári jogi ítélet végrehajtása is, vagy például egy elévült követelés behajtása úgy, hogy az igényérvényesítő nincsen tisztában követelésének elévült voltával.

Őrző-védők

Az önbíráskodás lényege, hogy az elkövető vagyoni igény érvényesítése céljából a törvényes utat megkerülve, önhatalom útján keresi az igazát. Önkényesen személy elleni erőszakot vagy fenyegetést használ, ezzel kényszerítve a sértettet valaminek a teljesítésére vagy tűrésére. Ma már mindennapos az úgynevezett őrző-védők felbérelése a követelések behajtására, egy terület - bérlemény, tulajdon - elfoglalására. Már magában az erőszakos fellépés, az ilyen emberek külső megjelenése elég ahhoz, hogy elrettentse az ellenfelet, aki az esetek nagy részében teljesít is.

Adósságbehajtás

Jó üzlet továbbá a pénzbehajtás, más szóval adósságbehajtás is. Ma már több kisebb-nagyobb cég foglalkozik pénzbehajtással. A módszerek eltérőek, azonban a cél ugyanaz: a pénzt a bírói út kikerülésével behajtani, a lehető leggyorsabban. Ma már nemcsak az úgynevezett alvilág, vagy a kíméletlen üzletemberek élnek ezekkel a módszerekkel, hanem például a gazdasági kamarák is, akik a több (száz)milliós kintlevőségüket szintén adósságbehajtó céggel próbálják beszedni. A cégek hirdetései szinte minden újságban megtalálhatók: a gyors, törvényes adósságbehajtást ígéretével csalogatják az ügyfeleket. Azonban, ha végső elkeseredésünkben ezt a módszert választjuk, nézzük meg, hogy ki az adósságbehajtó, valóban csak a bírói út kikerülése érdekében, de még a törvényesség talaján maradva dolgozik, vagy már akár törvénytelen eszközök bevetésével próbálkozik az adósságbehajtás során.

Az ezzel foglalkozó cégek legfinomabb módszere, hogy felszólító levelekkel bombázzák az adóst, amiben burkolt fenyegetésekkel, bírói eljárással, növekedő költségekkel riogatják a nemfizetőket, illetve zaklatással, akár személyesen is, vagy csupán telefonon, írásban próbálják rávenni a fizetésre. Továbbmenve akár magánnyomozókat is felbérelnek, hogy kiderítsék az adós üzleti partnereit, a vállalkozás gyenge pontjait, vagy a cégvezetők, tulajdonosok magánéletében turkálva próbálják zsarolni, fizetésre kényszeríteni az adóst. Elég azzal fenyegetni valakit, hogy tönkreteszik az üzletét, vagy elhíresztelik az adósságát az ügyfélkörének, az üzleti életben lehetetlenné teszik, vagy esetleg azzal, hogy elrabolják a gyerekét, elmondják a feleségének a szeretői névsorát stb... A fantázia határtalan.

A másik, gyakori módszer az erőszak alkalmazása, kisebb sérülések okozása, levélbombák stb. 3-4 vagy 10 kopasz, kigyúrt, tetovált, 150 kilós ember megjelenése általában elég szokott lenni, ilyenkor nem kell tettlegességig sem elmenni. Ha nem tud fizetni az adós, akkor arra veszik rá, hogy a nagy értékű ingatlanát, gépkocsiját, egyéb ingóságait "eladja" a hitelezőnek, és ezt a megfélemlített rögtön alá is írja, természetesen ügyvédi, közjegyzői segédlettel. Jogilag az ilyen ügyleteket csak hosszadalmas bizonyítás után lehet érvényteleníteni, így ezek az esetek a latens bűnözés körében maradnak. Büntetőeljárás nagyon kevés esetben indul az ilyen esetekben, ugyanis ehhez az is kell, hogy az áldozatnak legyen bártorsága feljelentést tenni, hiszen ma még az áldozat- és a tanúvédelem is gyerekcipőben jár.

A legdurvább módszerek közé a gépkocsirobbantás, a Molotov-koktél, illetve az ingatlanok felgyújtása tartozik. Az ilyen bűncselekmények elkövetőinek felderítésekor a rendőrség rögtön elszámolási vitát sejt a háttérben, és a hitelezők között kezd keresgélni.

A bírói gyakorlat az úgynevezett pénzbehajtást - amikor a hitelező vagy az általa megbízott személyek erőszak alkalmazásával igyekeznek kikényszeríteni az adósból a hitel visszafizetését - önbíráskodásként értékeli, mivel a jogos igényt nem a jog által elismert módon érvényesítik (BH 1993/718. sz.).

Fenyegetés a hatósággal

Említést érdemel ebben a körben, hogy nem valósít meg önbíráskodást az, aki jogos vagy jogosnak vélt érdekét úgy próbálja érvényesíteni, hogy a másikat azzal "fenyegeti meg", hogy vele szemben feljelentéssel él vagy egyéb hatósági eljárást kezdeményez. Leggyakrabban természetesen az APEH-ot szabadítják rá a másik félre.

Zsarolni azonban ezzel senkit nem lehet, tehát jogtalan haszonszerzési céllal még az egyébként jogszerűen indítható hatósági eljárással sem lehet fenyegetőzni. Abban az esetben azonban, amikor a gépkocsijával közlekedő személy elütött egy gyalogost, s személyi sérülés ugyan nem történt, de az autóban kár keletkezett, és ezért az autó tulajdonosa azzal fenyegette meg a gyalogost, hogy a rendőrséghez fordul, ha nem téríti meg a kárát, nem valósult meg bűncselekmény, miután hiányzott a jogtalan haszonszerzés célzata (BH 1979/405. sz.).

Nincs például helye az önbíráskodás megállapításának akkor sem, ha valaki az indulatos üzleti vita sikertelensége miatti mérgében a vitapartnerét arcul üti (BH 1999/1-10.). Ilyenkor más bűncselekmény (könnyű testi sértés) valósul meg.

Fontos felhívni a figyelmet az önbíráskodás kapcsán arra, hogy annak sértettje olyan személy is lehet, aki a dologhoz bűncselekmény útján jutott, vagy azt jogszerűen vette ugyan birtokba, de jogellenesen tartja azt magánál. Tehát sértett lehet adott esetben az autótolvaj is.

Jogos önhatalom A magyar Polgári Törvénykönyv a polgári jogi igény önhatalommal történő érvényesítésének egyetlen törvényes útját ismeri. E szerint a birtokos a birtoka ellen irányuló támadást önhatalommal is elháríthatja. Abban az esetben azonban, ha a birtok már elveszett, tehát a birtokos kikerült a dolog birtokából, önhatalommal a birtok visszaszerzése érdekében már csak akkor lehet jogszerűen fellépni, ha az egyéb, törvényileg szabályozott birtokvédelmi eszközök (közigazgatási és peres út) igénybevételével járó időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná. Fontos kiemelni, hogy az, aki a birtokot tilos önhatalommal szerezte meg, semmilyen esetben sem léphet fel jogszerűen önhatalommal a birtok védelmében azzal szemben, akitől tilos önhatalommal a birtoktárgyat megszerezte. Birtokháborítás A fentiekkel kapcsolatban rá kell mutatni arra, hogy a birtok elleni támadás nem azonos a birtokháborítással. A támadás a dolog felett gyakorolt hatalmat fenyegeti közvetlenül, tehát a dolgot el akarják venni a birtokostól, a birtokháborító viszont a dolog rendeltetésszerű használatát zavarja. Tilos önhatalommal szerez birtokot az, aki a birtokost birtokától jogalap nélkül megfosztja. Így például a zsebtolvaj is tilos önhatalommal tesz szert más vagyontárgyára. Tehát az, aki az adott tárgyat azon nyomban önhatalom útján szerzi vissza a zsebtolvajtól, jogkövető módon járt el, hisz ez esetben a peres jogérvényesítésből fakadó időveszteség egész bizonyosan meghiúsítaná a vagyontárgy visszaszerzését. Nem lép fel jogszerűen viszont az a birtokos, aki például a szomszédja által gyakorolt zajos vagy bűzös tevékenységet önhatalommal akarja megszüntetni azért, mert az zavarja a saját birtokának rendeltetésszerű használatában. Arányosság Külön ki kell emelni azonban, hogy az önhatalom minden feltétel fennállása esetén is csak akkor jogszerű, ha a birtok megvédéséhez szükséges mértéken nem terjed túl, tehát arányos a birtokot ért sérelemmel. Így például a birtokos a telkén való átjárás megszüntetése végett nem alkalmazhat testi sértést a betolakodóval szemben. Abban az esetben, ha az önhatalom meghaladja a megengedett mértéket, az adott esettől függően kártérítésre is kötelezhető a birtokos, illetve büntetőjogi felelősségre vonást is eredményezhet (például testi sértés esetén). Bérlőt nem lehet kitenni? Nem jár el viszont törvényesen az, aki a valamilyen okból terhessé vált lakásbérlőjét önhatalommal távolítja el a saját tulajdonú ingatlanából. Ennek tipikus esete, amikor a bérlő nem fizeti a bérleti díjat. Ezt követően a bérbeadó akár több ízben is jogszerűen felmondhatja a bérleti szerződést. A tulajdonos jogszerű önhatalommal nem teheti ki a felmondásra fittyet hányó bérlőt a bérleményből, hiszen az adott esetben hosszan elhúzódó peres eljárás sem lehetetleníti el a birtokvédelmet. Igényét a bérbeadó jogszerűen tehát csakis peres úton érvényesítheti, eltekintve természetesen néhány olyan praktikától, mint amikor a tulajdonos megvárja, amíg a bérlő elhagyja a lakást és ezzel kívül kerül a birtokon, majd él a tulajdonosi jogával és lecserélteti a bérlemény zárjait, vagyis nem engedi többé birtokossá válni a bérlőt. Ebben az esetben viszont komoly jogi problémákat okozhat a bérlő bérleményben lévő ingóságainak sorsa, amely viszontperlekedésre adhat okot. Nem könnyíti meg a helyzetet az a speciális rendelkezés sem, miszerint a lakás bérlőjét mindaddig megilleti a birtokvédelem, amíg a lakás kiürítését elrendelő jogerős határozatot végre nem hajtják.

Kényszerítés

Az önbíráskodás bűncselekménye kapcsán két határbűncselekmény vonatkozásában merülnek fel elhatárolási problémák. Az egyik az enyhébben minősülő kényszerítés, a másik a jóval súlyosabban minősülő zsarolás.

A kényszerítés alapvetően azáltal határolható el az önbíráskodástól, mert törvényi tényállása csupán kisegítő jellegű, tehát csak akkor állapítható meg kényszerítés bűntettének elkövetése, ha más bűncselekmény nem valósul meg. Így például, ha a kényszerítő magatartás célja a jogosnak vélt vagyoni igény érvényesítése, nem az általános jellegű kényszerítés, hanem az ahhoz képest különös önbíráskodás bűntettét kell megállapítani az elkövető terhére.

Az önbíráskodás bűntettéhez képest fontos különbség, hogy ez a bűntett megkívánja az eredményt is, mégpedig a jelentős érdeksérelem bekövetkezését. Míg az önbíráskodás bűntette megállapítható akkor is, ha a cselekmény nem jár semmilyen következménnyel sem, addig a kényszerítés csak akkor valósulhat meg, ha az elkövető szándékos magatartásával jelentős érdeksérelmet okoz, legyen az akár anyagi vagy erkölcsi sérelem.

Zsarolás

Gyakran vet fel problémákat az önbíráskodás és a zsarolás bűntettének elhatárolása, mivel a két bűncselekmény elkövetési magatartása, a kényszerítés azonos. Az elkövetési magatartás célja azonban eltérő, és ebből fakadóan a zsarolás bűntette súlyosabban is büntetendő. A zsarolás célja ugyanis a jogtalan haszonszerzés (az a haszon, mely jogszabályba ütközik, vagy amelyet jogszabály megkerülésével kötöttek ki), míg az önbíráskodó jogos vagy jogosnak vélt igényét próbálja érvényesíteni. A zsaroló tehát tisztában van azzal, hogy jogtalan haszonszerzés végett követi el tettét, melynek eredményeképp kárt okoz. Az önbíráskodás bűntettének megvalósulásához ezzel szemben nem szükséges kárt vagy egyéb érdeksérelmet okozni.

Jogos védelmi helyzet A magyar büntetőjogi szabályozás két esetben tekint el az önhatalommal történő jogérvényesítés szankcionálásától: jogos védelmi helyzet és végszükség esetén. Jogos védelmi helyzetben van az, akinek cselekménye saját vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges. Akkor jogtalan a támadás, ha az kimeríti valamely bűncselekmény törvényi tényállását. Időbeli túllépés A jogos védelmi helyzet kapcsán két alapvető kritériumra kell felhívni a figyelmet. Az első az időbeli túllépés korlátja. E szerint csak addig lehet jogos a védelem, amíg a támadást vissza nem verték, és további támadás már nem fenyeget közvetlenül. Így tehát már nem fér bele a jogos védelem keretébe, ha a vagyontárgy védelmében elkövetett szükséges könnyű testi sértést a tulajdonos dühében kicsit még "megtoldja" a vagyontárgy visszaszerzését követően. Arányosság A másik fontos szempont, akárcsak a birtokháborítás esetében, az arányosság követelménye, ami igen komoly ítélkezési problémákat vet fel. Ebből a szempontból elsődlegesen az merül fel kérdésként, hogy a saját vagy mások javai ellen intézett jogtalan támadás elhárítása mikor arányos még az elkövetési cselekménnyel. Nincs egyértelműen kialakult gyakorlat arra vonatkozóan, hogy a javak elleni támadás esetén milyen sérelemokozás tekinthető még arányosnak. Az természetes, hogy a tetten ért tolvaj meggyilkolása vagy a neki okozott súlyos testi sértés nem arányos, A könnyű testi sértés azonban már nem tekinthető aránytalannak az általános gyakorlat szerint. Nem arányos tehát az elhárító cselekmény például abban az esetben, amikor a nagy értékű autó tulajdonosa a háza ablakából észreveszi, hogy túloldalon parkoló autóját éppen el akarják tulajdonítani, és mivel fegyvertartási engedéllyel rendelkezik, ráadásul nagyon jó céllövő, célzott lövést ad le a tolvaj lábára, így akadályozva meg az autó ellopását. A tulajdonos cselekménye azért nem lehet arányos, mert az élet kioltására alkalmas lőfegyver ilyen célú használata - bármilyen nagy lövészeti tapasztalat esetén is - magában hordozza a cselekménnyel semmiképpen sem arányos, gondatlanságból elkövetett maradandó fogyatékosságot, vagy egészségromlást okozó súlyos testi sértés vagy emberölés lehetőségét.

Magánlaksértés

A magyar büntetőjog a védett tárgyak körébe sorolja az úgynevezett házijogot, ami azt jelenti, hogy a törvényi szabályozás védi a lakással, a helyiséggel és a hozzájuk tartozó bekerített hellyel rendelkező személy használati jogát. Érdemes tehát felhívni a figyelmet arra, hogy a polgári jogi birtokvédelmi rendelkezésekkel párhuzamosan itt sem a tulajdonosi jogok, hanem az adott ingatlant használók, tehát a tényleges birtoklók jogainak védelméről van szó.

Magánlaksértő nemcsak az, aki jogellenesen, engedély nélkül, szándékosan bemegy más ingatlanába, hanem az is, aki felszólítás ellenére sem távozik el onnan, illetve az is, aki az ingatlant jogosan használó személyt megakadályozza abban, hogy ingatlanába bejusson. Tehát az is magánlaksértő, aki lecserélteti a közös lakás zárját, hogy a házastársa ne tudjon többé bejutni. Ezzel szemben nem követ el magánlaksértést az a házastárs, aki egy időre elköltözik az ingatlanból, majd újra visszamegy oda házastársa engedélye nélkül.

Nem követ el magánlaksértést az sem, aki nyilvánvaló emberiességi szempontok miatt hatol be a lakásba (például segélykiáltás miatt tör be az égő házba), és az sem, aki valamely jogilag engedélyezett magatartást csak az idegen ingatlanba történő bemenetel útján tud végrehajtani (például szolgalmi jog érvényesítése). Külön érdemes felhívni azonban a figyelmet arra, hogy a bírói gyakorlat nem tekinti jogosnak, ha valaki az eltulajdonított ingóságainak visszaszerzése érdekében hatol be erőszakkal a más lakásába, mivel önhatalommal csak akkor lehet fellépni, ha a más birtokvédelmi eszköz igénybevételével járó időveszteség magát a birtokvédelmet meghiúsítaná. Az önhatalom tehát általában a birtoklás elleni támadás idejére korlátozódik, míg a korábban elveszett ingóságok visszaszerzésére a hatóság által nyújtott védelem vehető igénybe.

A magánlaksértés vétség, amit a törvény 2 évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel fenyeget, ha az elkövető erőszakkal, fenyegetéssel vagy hivatalos eljárás színlelésével megy be az ingatlanba, illetve ha a sértett akarata ellenére vagy megtévesztéssel éjjel, fegyveresen, felfegyverkezve vagy csoportosan követi el a cselekményt. Bűntetté súlyosítja a cselekményt, ha valaki a két alakzatot egyidejűleg valósítja meg, például hivatalos eljárást színlelve, éjjel fegyveresen megy be az idegen ingatlanba. Ez esetben az elkövető akár 3 évig terjedő szabadságvesztés-büntetéssel is sújtható.

Személyi szabadság megsértése

Ha valaki tudatosan megfosztja a másikat a személyi szabadságától, minden további feltétel megvalósulása nélkül bűntettet követ el, amit a törvény 3 évig terjedő szabadságvesztés-büntetéssel fenyeget. A viszonylag szigorú jogi szabályozás oka, hogy az elkövető a cselekményével alapvető szabadságjoga gyakorlásában korlátozza embertársát.

A bűntettet megvalósítja minden olyan cselekmény, mely alkalmas arra, hogy a sértettet megfossza mozgási, helyváltoztatási lehetőségétől, illetve megakadályozza tartózkodási helyének szabad megválasztásában. Az a bűncselekmény megállapítása szempontjából közömbös, hogy az elkövető mennyi időre fosztotta meg a sértettet a személyi szabadságától. Súlyosítja a büntetést (5-10 évig terjedő szabadságvesztés), ha aljas indokból vagy célból, hivatalos eljárás színlelésével, a sértett sanyargatásával, jelentős érdeksérelmet (személyi, erkölcsi, családi, társadalmi jellegű hátrányos következmények) okozva, vagy a 18. életévét be nem töltött személy sérelmére követik el a cselekményt.

Érdemes kiemelni, hogy a bírói gyakorlat nem állapítja meg az aljas indokból történő elkövetést, ha az elkövető önkényesen vesz elégtételt a rajta esett sérelem miatt.

Testi sértés

Az önbíráskodás bűntette mellett igen gyakori - a könnyű vagy súlyos - testi sértés elkövetése is, ugyanis az önbíráskodás sokszor fajul tettlegessé. Aki úgy sérti más egészségét vagy testi épségét, hogy az abból fakadó sérülés vagy betegség 8 napon belül gyógyul, a könnyű testi sértés vétségét valósítja meg, abban az esetben azonban, ha a gyógytartam 8 napnál hosszabb, a súlyos testi sértés bűntette állapítható meg. A vétség 2 évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel, a bűntett pedig 3 évig terjedő szabadságvesztés-büntetéssel szankcionálható. Tovább súlyosítja a cselekményt, ha az maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, életveszélyt vagy halált okoz. A vétséget bűntetté minősíti, a bűntett büntetési tételét pedig súlyosítja, ha a testi sértést aljas indokból vagy célból, ha védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személlyel szemben követik el. A legsúlyosabb esetekben (életveszély vagy halál okozása) a testi sértés akár 8 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

A súlyos testi sértés bűncselekménye kivételt képez az eddig tárgyaltakhoz képest amiatt, hogy gondatlanul is megvalósítható, és a minősítő körülmények függvényében 5 évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel sújtható.

Közvetett elkövetés

Igen fontos megemlíteni, hogy ez a cselekmény közvetett módon is megvalósítható. Nemcsak az vonható tehát felelősségre, aki a sértettet közvetlenül bántalmazta, hanem az is, aki a sérülést például állat uszításával idézte elő, vagy egyszerűen csak olyan helyzetet teremtett, amelyben a sértett testi épsége vagy egészsége sérelmet szenvedhetett.

Halmazat

Abban az esetben, ha az elkövető cselekményével az önbíráskodás mellett magánlaksértést, a személyi szabadság megsértését és a könnyű testi sértés vétségét is megvalósítja, a bíróság halmazati büntetést szab ki. A főbüntetést a bűnhalmazatban lévő cselekmények büntetési tételei közül a legsúlyosabbnak az alapulvételével kell kiszabni. Abban az esetben, ha a bűnhalmazatban lévő bűncselekmények közül legalább kettőre határozott ideig tartó szabadságvesztést rendel a törvény, a büntetési tétel felső határa a felével emelkedik, de nem érheti el az egyes bűncselekményekre megállapított büntetési tételek felső határának együttes időtartamát.

Fleischmann Edina
Végszükség Végszükségben van, és ezért nem büntethető az sem, aki saját vagy mások személyét vagy javait közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti, vagy a közérdek védelmében így jár el, feltéve hogy a veszély előidézése nem róható a terhére, és a cselekménye kisebb sérelmet okoz, mint amilyennek az elhárítására törekedett. A végszükség kérdésének elbírálásakor a legnehezebb szempontot ismét az arányosság kérdése veti fel. Anyagi javak esetében az okozott, illetve az elhárítani kívánt sérelem nagyságát főleg a vagyoni értékek alapulvételével lehet összehasonlítani. Más szempontok is szóba jöhetnek azonban, így például egy pótolhatatlan, de csak eszmei értékű muzeális tárgy megmentése érdekében arányos lehet nagyobb kár okozása is.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. augusztus 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére