Mi lesz veled, felszámolás?

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. augusztus 1.) vegye figyelembe!

Gyarapodó gondok, fogyatkozó szervezetek

Megjelent a Cégvezetés (archív) 28. számában (2000. augusztus 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

A csőd és a felszámolás a gazdaság szerkezeti átalakulásának idején váltak általánosan ismert fogalommá. Azóta egy, a vállalati gazdálkodási vészhelyzeteket kezelő önálló szakma alakult ki. Ám a képviselői fölé tornyosuló gondok a jogi szabályozás kuszasága miatt - mint szakértő szerzőnk írja - két-három éven belül robbanásszerű változásokat okozhatnak.

 

A bíróság által kijelölt felszámoló szervezetnek egyidejűleg négyféle törvényi szabályozással kell tisztában lennie, e szerint kell dolgoznia: felszámol, a csődeljárásban ellátja a vagyonfelügyelői és az önkormányzati pénzügyi biztosi feladatokat, végelszámolást végez, valamint a lakásszövetkezetek törvényes megszűnésénél is segédkezik.

Az első törvényi szabályozás (az 1986. évi 11. sz. törvényerejű rendelet), az Ftvr. még úgy rendelkezett, hogy a bíróság a gazdálkodó szervezet meghallgatása után jelölje ki a felszámolót, akit erről a felszámolási eljárás közzétételével egyidejűleg értesít. Érdemes a későbbiek megértéséhez egy kicsit itt elidőzni. Az Ftvr. 1986. szeptember 1-jével lépett hatályba, amikor még csak egyetlenegy felszámolással foglalkozó szervezet volt (a Pénzintézeti Központ), s ekkor még a vállalatok, szövetkezetek pénzügyi, gazdasági, likviditási problémáit döntő mértékben állami szanálással rendezte a kormány. (Bizonyítja ezt az is, hogy a fizetésképtelenséggel összefüggő statisztikákat 1993. évtől kezdődően készítették el). 1989-ig működött a Szanálási Alap, amelynek kezelője, gazdája a Szanáló Szervezet volt. Az Ftvr. szerint indított felszámolásoknál (az egyszerűsített eljárásnál az adós jelölte ki a felszámolót) a bíróság az adós gazdálkodó szervezet meghallgatása, annak javaslata alapján nevezte ki a felszámoló szervezetet. 1989-től már hét felszámoló szervezet működött, s ezek közül kérhette az adós valamelyik kijelölését. Ebben az időben kezdődtek el a közepes és a nagyvállalatok felszámolási eljárásai - miután az állami szanálás és annak intézménye megszűnt - illetve az 1988. évi VI. számú törvénnyel lépett hatályba a gazdasági társaságokról szóló törvény (Gt.).

Tulajdonformák arányváltozása

A csődtörvény (Cstv.) 1992. év eleji debütálása részben egybeesett, illetve szoros kölcsönhatásba hozható az állam tulajdonosi szerepének tudatos és radikális csökkentésével, a privatizációs programok térhódításával, valamint az átalakulási törvény elfogadásával.

A csődtörvény korábbi és jelenleg hatályos rendelkezése szerint a bírónak a kijelölésnél a felszámolói névjegyzékből kell kiválasztania a felszámolót, a kijelölésre más jogszabályi korlátozásokat, illetve speciális szabályokat nem ír elő.

A felszámolók névjegyzékébe nyilvános pályázat alapján az a kft. és az a kizárólag névre szóló részvénnyel rendelkező részvénytársaság vehető fel, amelynek legalább 50 millió forint jegyzett tőkéje van, illetve esetleges kártérítési kötelezettsége fedezetére ugyanilyen összegű biztosítási vagy bankgarancia-szerződést köt (lehet a kettő együttes kombinációja is, ha eléri az 50 millió forintot).

Lényeges feltétel, hogy a felvételre jelentkezőnek ne legyen köztartozása, rendelkezzen viszont legalább két-két büntetlen előéletű közgazdásszal, jogi szakvizsgát tett jogásszal, valamint könyvvizsgálói engedéllyel bíró könyvvizsgálóval, s közülük egynek-egynek a társasággal munkaviszonyban is kell állnia.

A gazdasági társaságok számának alakulása, 1993-2000
Megnevezés Bejegyzett működő gazdasági társaság Megoszlás (%)

Vállalat

1 128

0,38

Szövetkezet

7 728

2,36

Közkereseti társaság

4 996

1,52

Korlátolt felelősségű társaság

142 155

42,60

Részvénytársaság

3 804

1,14

Egyéni cég

1 739

0,59

Betéti társaság

159 173

47,7

Egyéb (gmk, egyesülés, közös vállalat, kht, stb.)

12 973

3,81

Összesen:

333 696

100,0

Forrás: Company Data Kft. adatbankja

Kockás füzettől a számítógépig

A bíróságok véleményét a címjegyzékbe történő felvételnél nem kérik ki még a névjegyzék megújításakor a működő felszámolók esetében sem, ezért elméletileg minden felszámoló szervezet minden nagyságú és nehézségű felszámolás lefolytatására alkalmas, a bíróság ilyen szempontból nem tehet közöttük különbséget.

A felszámolói névjegyzék megnyitásakor csaknem 200 szervezet került fel a listára, 1998 márciusában már csak 132 cégnév szerepelt rajta, mert időközben 52 szervezetet töröltek. (Ennek oka részben az volt, hogy 1998 elejétől természetes személyek már nem végezhettek felszámolási eljárást.)

Az 1999. szeptember 30-ától hatályos névjegyzékben 123 felszámoló szervezet szerepel. A felszámolások csökkenő számának, az eljárás alá kerülő szervezetek vagyontalanságának ismeretében egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy a piac ezt a létszámot sem tudja ellátni felszámolói munkával.

A bírósági ügyvitel szabályairól szóló 123/1973. IM utasítása szerint: „Felszámolás (csődeljárás) megindításának elrendelése esetén a felszámoló (vagyonfelügyelő) kijelölése a számítógépes program felhasználásával történik. A számítógépes program - a felszámolási névjegyzékben meghatározott sorrend, valamint a felszámoló leterheltségének figyelembevételével - a bíróság illetékességi területén bejegyzett, illetve a működő felszámolókat ajánlja fel kijelölésre".

Az Országos Igazságügyi Tanács (OIT) 1998 decemberében kiadott körlevele óta egyre több bíróság tér át a kijelölés során valamilyen automatizmus alkalmazására, s ez a kockás füzet vezetésétől a felszámoló számítógépes kijelöléséig terjed.

A számítógépes kijelölés alkalmazásával több probléma is a felszínre került:

  • Egyre több vidéki felszámoló szervezet változtat székhelyet, megjelenik a fővárosban, hisz' itt található a felszámoló szervezetek közel 70 százaléka. El lehet képzelni, hogy a névjegyzékben meghatározott sorrend betartásával mikor kerül sor mondjuk a 68. helyen álló felszámoló szervezetre, és milyen összetételű felszámolást kaphat. Ugyanakkor a fővárosban „megjelent" szervezetnek a telephelye megmaradt vidéken, tehát ott is kijelölhetik a bírók.
  • A számítógépes kijelöléssel a felszámoló leterheltségét senki sem tudja figyelembe venni. Nem látható az sem, hogy melyik felszámoló szervezet mire alkalmas szakmailag, a bíróság ilyen szempontból nem tehet és nem is tesz különbséget. A bírók is elmondhatják, hogy ez a kijelölési rendszer számukra a legkényelmetlenebb, mivel ha egy-egy vagyonos felszámolás valamely „kis" felszámoló szervezetnek jut - a számítógépes kijelöléssel -, a többi felszámoló szervezet „egyéb" összefüggésekre is gondolhat.

A bíró indoklással eltérhet a számítógép által ajánlott kijelöléstől, ami azonban még a „bátor" bírók esetében is ritkán fordul elő.

Többen felvetették már, hogy minden bíróságon a felszámolók szakmai felkészültsége és a bírók tapasztalata alapján kellene listát készíteni azokról, akikkel dolgozni akarnak, így országos szinten 20-30 felszámoló szervezet maradna, ez pedig a mai piachoz elegendő lenne. (Néhány megyei bíróságon már készült ilyen lista, s erről jelölnek a bírók.)

Fizetésképtelenségi eljárások

A felszámolás alatti cégek száma 1993-tól 1995-ig évenként többszörösére emelkedett, majd 1997-től 11 000 körül stabilizálódott. Ugyanez a végelszámolás alatti cégeknél is megfigyelhető azzal a különbséggel, hogy itt a számuk (9100) egy évvel később állandósult.

A működő cégek 43 százaléka a fővárosban található, 10 százaléka Pest megyében, 4 százalék körüli a cégek aránya Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar megyében. A felszámolás és a végelszámolás alatti cégek aránya követi a működő vállalkozások területi arányát.

A Cstv. hatálybalépését követően a csődbejelentések közel 4000 céget érintettek. A kötelező csődbejelentés időszakában a Cégközlönyben hetenként, több hónapon át mintegy kétszáz cég csődeljárását megindító végzés jelent meg. 1993-ban a csődeljárások száma a korábbinak a felére esett vissza.

A Cstv. 1993. évi módosítását követően - az öncsőd intézményének megszüntetésével - a csődeljárások száma drasztikusan visszaesett, 1994-95-ben 200, 1996-97-ben 100, 1999-ben pedig már csak 2 kft. esetében indult csődeljárás. 2000 januárjában 6 gazdasági társaságot tartottak nyilván az adósságrendezés alatti cégek kategóriájában.

A csődeljárások alacsony száma azt bizonyítja, hogy jelenleg a cégek fizetésképtelenségi válságmenedzselésénél teljesen hiányzik a reorganizációval történő (működőképes egységek, gazdaságos termékek leválasztása) csődegyezség.

A külföldi országok gyakorlata ennek ellentmond, mivel ott nagy hangsúlyt helyeznek a fizetésképtelenné vált cégek reorganizációjára. Lehetőséget adnak az adós cégnek, hogy kibontakozási programja elfogadtatásával - de ennek valósnak is kell lennie - újra talpra álljon, így jobban járnak a hitelezők is, mert nagyobb esélyük van követelésük érvényesítésére.

A Cstv. hatálya alá tartozó regisztrált szervezeteknek 1996-97-ben a 9 százaléka, 1998-ban a 8,1 százaléka, 1999-ben a 6,4 százaléka és 2000. január elején csak a 6 százaléka állt a csődeljárás, felszámolás, illetve végelszámolás alatt. (Az arány alakulását az új cégbejegyzések növekvő száma is módosíthatja.) A felszámolások száma 1997-től, a végelszámolások száma 1998. évtől állt be a jelenlegi szintre.

Az eljárások 45 százaléka Budapesten és Pest megyében koncentrálódik. A Közép-, Nyugat- és Dél-Dunántúl, az Észak-Magyarország, az Észak-, illetve Dél-Alföld régióiban az arány 8-10 százalék. A gazdálkodók számához viszonyítva e tekintetben Észak-Magyarországon a legrosszabb a helyzet.

Lényeges változás figyelhető meg a felszámolás alá kerülő cégek vagyoni helyzetében, hiszen egyre kisebb vagyonnal rendelkező, vagy vagyonnal már nem is rendelkező cégeket „vesz át" a felszámoló. Nagymértékben nő a fantomcégek száma, melyek megalakítása és megbuktatása is tudatos volt, ezeket általában egy-egy (csalárd) feladat elvégzésére hozták létre (például gépkocsi-behozatal, olajszőkítés, áfa-visszaigénylés különböző módozatai stb.).

A gazdaság megtisztítása céljából a cégbíróságok már alkalmazzák az adminisztratív kizárás eszközét, vagyis a nem működő cégeket törlik a regisztrációból, ennek azonban az a veszélye, hogy a még működő - csak a kötelezettségét hanyagságból elmulasztó - társaságok is belekerülhetnek ebbe a körbe, és ez a hitelezők rovására megy. Ma már 100 felszámolandó cégből 90-95-öt egyszerűsített felszámolással szüntetnek meg.

A felszámoló díjazása

A felszámolókat érthetően érzékenyen érinti, hogy milyen díjra számíthatnak munkájukért. Az Ftvr. (1986) előírásai szerint a felszámoló díja a felszámolás során elért bevételek összegének 2 százaléka, és a befolyt követelések pénzbevételének 1 százaléka. A felszámolási eljárás lebonyolításának ebben a törvényi szakában sem díjazták külön a felszámolás alatti termelést, árbevételt, a tevékenység folytatását.

A második, átfogó jellegű csődtörvényben már egységes a felszámolói díj: 2 százalék a felszámolás során elért bevételek (az eladott vagyontárgyak árbevételének és a befolyt követelések pénzbevételének együttes összege) után, de legalább 250 ezer forint (amennyiben a 2 százalékkal számolt összeg ezt nem érné el). Különösen bonyolult ügyben a bíróság ettől eltérhet.

A Cstv. szövegében sem található ugyan a felszámolás alatti termelés, értékesítés felszámolói díjban való elismerése, a bíróság a zárómérleg elfogadásakor a felszámolás során elért bevételekbe beleértette az e tevékenységből eredő árbevételt is.

Az egyszerűsített felszámolási eljárásban a felszámoló díja 300 ezer forint. Egyezség esetén a felszámoló díja a vagyontárgyak nettó értékének 2 százaléka lehet.

A csődtörvény novellában (az 1991. évi IL. törvény első átfogó módosítása) három lényeges változás történt a felszámolói díj összegének megállapításában. A díj mértéke a 2 százalék helyett 5 százalék lett (egyezség esetén is), az adós felszámolás alatti tevékenységéből eredő árbevételének legfeljebb 2 százaléka vehető díjként figyelembe. (Ebben a módosításban jelenik meg először a felszámolás alatti tevékenység.) Az egyszerűsített felszámolási eljárásban a felszámoló díja 500 ezer forint.

E módosítás határozott a Díjfedezeti Alapról is, amelynek működése kétirányú volt. Bevételként a felszámolónak, a bíróság által megállapított felszámolói díjból (az 5 százalékból 1 százalékot, az egyszerűsített eljárásnál az 500 ezer forintból 100 ezer forintot) az alapba kellett helyezni, kiadásként pedig a felszámolók részére ebből az alapból kell kiegészíteni az egyszerűsített eljárás díját a törvényi szintű mértékre - ha az adós pénzvagyona nem nyújt fedezetet. A felszámolási Díjfedezeti Alapot a bíróság mellett működő Gazdasági Hivatal kezeli.

Regisztrációs díj - kivételekkel

Az 1997. évi XXVII. törvény szabályozta a legbonyolultabban a felszámolói díj számítását. A törvény hatálybalépésének időpontjától a hitelezőknek regisztrációs díjat kell fizetniük ahhoz, hogy követelésüket a felszámolási eljárásban érvényesíthessék, mégpedig a követelésük bejelentésével egyidejűleg. (2000. január 1-jétől az adó- és adójellegű tartozások jogosultjai - az APEH, a VPOP, illetve a járulék kezelője - nem fizetnek regisztrációs díjat.) A díj mértéke a bejelentett követelés - tőke és járulék együttes összege - 1 százaléka, minimum 1000 forint, maximum 100 ezer forint.

A felszámolói díj kétféleképpen számítható: a vagyontárgyak árbevétele és a behajtott követelések pénzbevétele együttes összegének 5 százaléka (de legalább 100 ezer forint) számítható fel, illetve a felszámolás alatti tevékenységből származó árbevétel 2 százaléka vehető figyelembe. A bíróság különösen bonyolult ügyben ettől eltérhet. Ha a ténylegesen kifizethető díj meghaladja a 4 százalékot (illetve a felszámolás alatti tevékenységnél az 1 százalékot), az ezt meghaladó részt a felszámolónak be kell fizetnie a díjkiegészítési számlára.

Ha nincs fedezet a felszámolói díjra sem a regisztrációs díjból, sem az adós vagyonából, és így nem éri el a 4 százalékos tényleges mértéket, nem kell befizetni a díjkiegészítési számlára. Az egyszerűsített felszámolási eljárásban a felszámoló díja 300 ezer forint. Egyezség esetén a vagyontárgyak nettó értékének 5 százaléka a felszámoló díja.

A felszámoló díját elsősorban a Gazdasági Hivatal által kezelt elkülönített számlán levő összegből (az úgynevezett regisztrációs díjból) kell megfizetni. Amennyiben ez az összeg nem fedezi a felszámolói díjat, úgy az adós vagyonából (felszámolási költségként) lehet kielégíteni, de mivel a cégek döntő többségében vagyon már nincs, erre ritkán kerül sor.

Az 1986. évi felszámolási tvr. szerint a felszámolói díjnak a felszámolási eljárás befejezésekor a zárómérlegben és a vagyonfelosztási javaslatban kell szerepelnie. Ebben a törvényi szabályozásban a közbenső mérleg készítése még nem volt kötelező. Nem volt meghatározva a felszámolási eljárás befejezésének kötelező időpontja sem, ezért az általános gyakorlat szerint a több éven keresztül tartó felszámolásoknál a bíró, illetve a hitelezők részére a felszámoló jelentést készített, amelyben beszámolt a folyamat alakulásáról.

Az 1991. évi csődtörvény szerint a követelés bejelentésére megadott határidő letelte után a felszámoló közbenső mérleget készíthet. A felszámolás kezdetétől számított 1 év elteltével azonban kötelező közbenső mérleg készítése. 1997 óta a felszámolás kezdetétől évente kötelező közbenső mérleget készíteni.

Csőd- és felszámolási eljárások száma (db)
  Bejegyzett működő gazdasági társaság Felszámolás alatti cég Végelszámolás alatti cég Megszűnt, a cégjegyzékből törölt cég

1993

107 677

2 403

1 912

4 654

1995

159 925

7 260

4 366

14 302

1995/1993 (%)

148,5

302,1

228,3

307,3

1996

186 147

9 282

6 270

22 984

1996/1995 (%)

116,4

127,9

143,6

160,7

1997

217 471

10 965

7 158

36 122

1997/1996 (%)

116,8

118,1

114,2

157,2

1998

262 439

11 368

9 064

52 532

1998/1997 (%)

120,7

103,7

126,6

145,4

1999

313 108

11 032

9 078

72 651

1999/1998 (%)

119,3

97,0

100,2

138,3

2000. jan. 1.

333 696

11 135

9 117

103 035

2000/1999 (%)

106,6

100,9

100,4

141,8

A díjszámítás problémái

A felszámolói díj a felszámolás költségei között az utolsó helyen szerepel. Igénybevételéről, felvételéről a törvény közvetett módon rendelkezik: a felszámolás kezdő időpontjától számított 2 év elteltével zárómérleg, vagyonfelosztási javaslat, zárójelentés, záró adóbevallás elkészítése kötelező. Az előzőek szerint a felszámolói díjat tehát felszámolási költségként a záródokumentumban lehet szerepeltetni, melynek mértékéről a bíróság végzésben dönt. A Cstv. szerint a felszámolói díjat mint felszámolási költséget esedékességkor lehet igénybe venni. Ez egyértelműen a felszámolási eljárás jogerős végzéssel történő befejezésekor lehetséges. Miután a törvényből következtetni lehet a felszámolói díj igénybevételéről, és a Cstv. hatálybalépéséig (1991-ig) nem volt kötelező közbenső mérleg készítése, a felszámolók egy része végzés nélkül is felvette a felszámolói díjat (a bíróság hallgatólagos egyetértésével).

Az első törvényi szintű szabályozás (1986) szerint indított felszámolási eljárásokban az adós gazdálkodó szervezetek többségükben közepes, illetve nagyvállalatok voltak. Az akkori helyzetben rendezett elszámolási körülmények között a számviteli törvény betartásával dolgoztak a cégek, adó- és járulékelszámolási kötelezettségeiknek az előírtaknak megfelelően tettek eleget, és a felszámolók is könnyű helyzetben voltak, miután az adós a törvényben előírt, leltáron alapuló, azzal alátámasztott mérlegkészítési és adóbevallási kötelezettségeinek mindenkor az előírt határidőben eleget tett. Ezeknek a nagy gazdálkodó szervezeteknek a felszámolási eljárása több esetben is meghaladta a 6-8 évet, s mivel közben is folyt a termelés, az ezen időszak alatt értékesített termékek árbevételéből felszámolási díjat realizált a felszámoló.

A fentiekből következik, hogy a felszámolónak - ha egy jogilag indokoltan 8 évig tartó felszámolási eljárásban csak a zárómérleg elfogadásáról szóló végzés jogerősítésekor juthatott volna a díjához - jelentős finanszírozási forrásokkal kellett volna rendelkeznie, hogy ezt a hosszú időszakot átvészelhesse.

A másik probléma az volt, hogy felszámolás alatti termelés, értékesítés folytatását csak az 1991. évi IL. törvény rögzítette, viszont a nagyvállalatok felszámolásai 1989-től elkezdődtek. Külön csatát vívtak a felszámolók a hitelezőkkel és olykor a bírókkal is azért, hogy a több éven keresztül tartó felszámolás alatti árbevétel után - törvényi szabályozás híján - a felszámolói díjat mégis elismerjék. Ha egy bíró elismerte, hogy ez részükről jogos igény, akkor már csak az képezte vita tárgyát, hogy ez vagyonértékesítésnek minősül-e, tehát a bevétel 2 százaléka a felszámolói díj, vagy pedig behajtott követelésnek, és akkor a bevétel 1 százaléka számítható fel.

Az 1986. évi törvényerejű rendelet még nem ösztönözte a felszámolókat arra, hogy egy-egy gazdasági szervezetről leválasszák azokat a részeket, profilokat, amelyek vagy önmagukban gazdaságosak, vagy viszonylag kis ráfordítással gazdaságossá tehetők, és így új társaság alapításával (rt., kft.), a vagyon ideapportálásával hozzanak létre életképes működő egységet, míg a veszteséges részeket vagyonelemenként értékesítsék.

A gazdasági társaság létrehozásával a felszámoló már üzletrészt adott el, és az is vita tárgyát képezte, hogy egyáltalán létre szabad-e hozni egy „f. a." cégből gazdasági társaságot, és milyen mértékű felszámolói díj illeti meg az üzletrész értékesítése után a felszámolót. Számos olyan nagyvállalatból létrehozott gazdasági társaság működik még ma is az országban, amelyek reális piaci igényre termelnek (Fég, Videoton stb.).

Az 1991. évi IL. törvény - melyben már rögzítették a közbenső mérleg kötelező elkészítését - hatálybalépésekor a felszámolók fellélegezhettek, mert ennek jóváhagyásakor az eddig ténylegesen realizált bevételek után igénybe vehették a felszámolói díjat. Ez azonban nem tartott hosszú ideig, miután - hitelezői kifogás miatt - a Legfelsőbb Bíróság végzést hozott arról, hogy a közbenső mérlegben kiszámított felszámolói díjat nem lehet igénybe venni, csak a zárómérleg után. Ez a gyakorlat is teljesen elfogadhatatlan volt, mivel az előzőekben említett közepes és nagyvállalati felszámolások túl hosszú ideig tartottak. Amennyiben a közbenső mérleg szerint felosztható vagyon áll rendelkezésre, a bíróság végzése után, annak jogerőre emelkedésével a hitelezők követeléseit részben vagy teljesen ki lehet egyenlíteni (a zálogjogos vagy a köztartozás kategóriákban általában), míg a felszámolónak továbbra is várnia kell a felszámolási eljárás jogerős befejezéséig, hogy felvehesse a felszámolói díját. Van olyan eset, amikor passzív per miatt - más feladat a felszámolási eljárásban már nincs - negyedik éve vár a felszámoló arra, hogy hozzájusson a díjához.

A kamatok és a többletbevételek sorsa

A felszámolók többsége az éveken keresztül tartó eljárás során - és a még folyamatban lévő passzív perek miatt - az adós pénzeszközeit megbízható, államilag garantált befektetésekben kamatoztatja. Ezen többletbevétel (a befektetési formáktól függően kamat, illetve árfolyamnyereség) után az eljárás lezárásakor a felszámoló jogosan számított fel díjat. Ezt a hitelezők egy része kifogásolta, a Legfelsőbb Bíróság pedig határozatában a hitelezői kifogásoknak adott helyt: ma már nem képezheti árfolyamnyereség és kamat a felszámolói díj alapját.

A felszámolók nem értenek egyet sem a hitelezői kifogással, sem a legfelsőbb bírósági határozattal, mert ez a jövedelem a tevékenység folytatásával és ennek keretében a felszámoló munkájával függ össze, és egyben a hitelezői követelések kiegyenlítésére rendelkezésre álló pénzösszeget csökkenti. A hitelezők és a felszámolók közötti osztozkodás aránya 98 százalék/2 százalék. Ez a többletbevétel egy nagyvállalati felszámolás esetén több száz millió forintot is jelentett.

A felszámolói díj számításánál és igénybevételénél alapvető probléma, hogy a törvényben meghatározott felszámolói díj nettó vagy bruttó értékben értendő-e.

Az általános forgalmi adóról szóló törvény szerint: „A törvény rendelkezései alapján általános forgalmi adót (a továbbiakban adó) kell fizetni az adóalany által belföldön teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás után." A felszámolói díj szolgáltatás ellenértékének minősül, mely után áfafizetési kötelezettség keletkezik. A felszámolók értelmezése szerint tehát a törvényben rögzített felszámolói díj után - mivel az áfát nem tartalmazhat - áfafelszámítási és -fizetési kötelezettsége van az „f. a." cégnek, tehát a törvényben rögzített mérték nettó értéket jelent. Ezt a szakmai kérdést országos szinten nem egységesen kezelik. Bíróságonként eltérő a gyakorlat, és amennyiben egy bíróságon belül több felszámolóbíró van, bírónként is különbözhet az áfatörvény értelmezése. A több mint egy évtized alatt lezárt felszámolások felülvizsgálata során kiderült, hogy a végzések több mint 70 százalékában a bíróság a törvényben meghatározott díjat nettónak tekintette, és a végzésben az ehhez tartozó áfát rögzítették.

A felszámolói díj számításával, igénybevételével kapcsolatban a legtöbb problémát az előzőekben ismertetetteken túl az 1993. évi LXXXI. törvény, illetve az 1997. évi XXVII. törvény módosításai és azok gyakorlati alkalmazása okozza.

Mielőtt a kérdés konkrét tárgyalásába belekezdenék, különbséget kell tennünk aszerint, hogy az 1991. évi IL. törvényben rögzített felszámolói díj fedezetét az adós vagyona biztosította-e, vagy pedig nem. Tulajdonképpen a módosításokat éppen az tette szükségessé, hogy gyakran előre látszott, az adós cég által a felszámolónak átadott vagyon, illetve az ebből értékesítéskor elérhető bevétel a dolgozók elmaradt munkabérét, végkielégítését, illetve azok járulékait sem fedezi, nemhogy a felszámolói díjat, így törvényben kellett szabályozni, hogy milyen más forrásból lehet biztosítani a szolgáltatás ellenértékét.

Az 1993. évi LXXXI. törvény vezette be a Díjfedezeti Alapot, amelybe egyrészt a bíróság által megítélt felszámolói díjból a felszámoló meghatározott összeget kötelezően befizetett, másrészt pedig ebből az alapból kellett kifizetni a felszámolók részére az egyszerűsített felszámolási eljárásban megállapított, de az adós vagyonából nem finanszírozható díjkülönbözetet. Ez a Díjfedezeti Alap bizonyíthatóan egy irányba működött, a felszámolók az előírásoknak megfelelően befizették a pénzt, azonban az alaphoz benyújtott igényeiknek az csak a töredékét elégítette ki.

A Díjfedezeti Alapból 1997. évi megszüntetéséig 568 millió forintot igényeltek volna a felszámolók, ehelyett csupán 24 millió forintot osztottak szét, mert ennyi gyűlt össze. A felszámolási Díjfedezeti Alap működését, az alapból való kifizetés rendjére vonatkozó részletes szabályokat az igazságügy-miniszternek kellett volna rendeletben meghatároznia, de erre a mai napig nem került sor.

A regisztrációs díjat az 1997. évi XXVII. törvény rögzítette. Ennek befizetési kötelezettsége (a törvény megalkotásának időpontjában) minden hitelezőre vonatkozott, azonban 2000. január 1-jétől az adóhatóság és az államháztartás valamennyi alrendszerét megillető követelés mentességet élvez.

Példaként mutatjuk be, hogy egy felszámoló szervezetnél az általános, majd a szűkített regisztrációsdíj-fizetés során hogyan változott a díjbevétel: Amíg valamennyi hitelező fizetett regisztrációs díjat, az átlagos mérték felszámolásonként 150 000-200 000 forint volt, ez 2000. január 1. után átlagosan 3000-25 000 forint. Az egyszerűsített felszámolási eljárás minimális költségigénye 22 000 forint (ebben csak a felszámolóbiztos aláírási címpéldánya, a változásbejelentés illetéke és a Cégközlöny közzétételi díja szerepel).

Ez a helyzet alkotmányossági problémákat is felvet, hiszen az alaptörvény szerint Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú, és egyenlő védelemben részesül. Ebből következik, hogy az állam nem mentesülhet azon kötelezettségek alól, amelyek más gazdálkodókra vonatkoznak, még akkor sem, ha azok ára szerinte magas.

A fizetésképtelenségi jog fejlesztése

A csődtörvény további átdolgozása helyett új hitelezővédelmi és fizetésképtelenségi törvény megalkotását kezdeményezi a Felszámolók Országos Egyesülete (FOE). A teljesség igénye nélkül a legfontosabb javaslatok:

Az új törvény megalkotásának legfőbb gazdaságpolitikai célja az, hogy a gazdálkodó szervezetek és a hitelezők között korrekt kapcsolat alapján mód nyíljon az esetleges, időben észlelt, illetve kezelhető pénzügyi-gazdálkodási, piaci és vezetési problémák közös megoldására.

Az új koncepció alapján a végelszámolás is a megyei és fővárosi bíróságok gazdasági kollégiumainak a hatáskörébe kerülne, és ennek alapján kell a végelszámolót kijelölni a megújított „fizetésképtelenségi szakértői" névjegyzékből.

Az új hitelezővédelmi és fizetésképtelenségi törvényben a hitelezők meghatározott csoportja adjon javaslatot a felszámoló, végelszámoló, csődgondnok személyére. (A fizetésképtelenségi szakértői névjegyzéket a későbbiekben a FOE mint köztestületi kamara kezelje.)

Alapvető változást indokol a csőd intézményének - kizárólag a magyar törvények által alkalmazott megfogalmazás szerinti - jelenlegi szabályozása.

Az új fizetésképtelenségi törvényben indokolt egységesen kezelni a hitelezőket, csak azok kerüljenek kedvezményezett helyzetbe, akik követeléseik fedezetét a jogszabályok alapján időben és kellő gondossággal biztosították az adós vagyonára alapozva.

Nem tartható fenn a jelenlegi - érvényesíthetetlen - szabályozás az adós cég ügyvezetője és tulajdonosi felelőssége vonatkozásában sem, mivel a többszöri módosítások sem vezettek eredményre, a szankciókat hiába bővítették.

Az új törvény fontos része lenne a fizetésképtelenségi szakértő helye, szerepe, működésének szabályozása, felügyeleti rendjének korrekt meghatározása, díjazásának tevékenységével arányos biztosítása (köztestületi kamara megalapításával).

Nem kerülhető el a fizetésképtelenségi törvénnyel ellentmondásba kerülő egyéb törvények (Btk., Ptk., Gt., cégtörvény, számviteli törvény stb.) összehangolása sem.

Az Alkotmánybíróságra várva Felszámolók Országos Egyesülete (FOE) néven a fizetésképtelenségi és a válságmenedzselési szakma 1996-ban érdekvédelmi szervezetet alakított, a Felszámolók és Vállalkozást Újjászervezők Egyesületének és a Felszámolók Szakmai Kamarájának (1992) szakmai jogutódjaként. A FOE céljai között szerepel a fizetésképtelenségi jog szakmai és etikai kultúrájának növelése, a felszámolói névjegyzékben (FNJ) regisztrált cégek érdekeinek érvényesítése. Ennek jegyében fordult beadvánnyal 1997 júliusában az Alkotmánybírósághoz, amelyben: az 1991. évi IL. törvény alapján folytatott felszámolási tevékenység végzésére, díjának viselésére, valamint megfizetésére vonatkozó, a beadványban megjelölt, részletesen kifejtett jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének megállapítását kérte. A FOE szerint az alkotmányellenesség abban áll, hogy a piacgazdaság kialakításával természetszerűen megjelent, a piaci követelményeknek megfelelni nem tudó, tönkremenő vállalkozások mielőbbi felszámolásához vagy újjászervezéséhez szükséges eljárást - mint állami feladatot - üzleti alapon szerveződő gazdálkodó szervezetekre bízza a jogalkotó, a felszámolói kijelölés kötelező érvényű elfogadási kényszerével egyidejűleg oly módon, hogy a kötelező eljárás költségeit és ellenértékét nem adja oda, vagy legfeljebb kétséges és vita tárgyát képezhető értékű szabályozással ellentételezettnek tekinti. A FOE hivatkozik az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatára, melyben leszögezi, hogy a jogalkotót köti az a követelmény, hogy „ne alakítson ki olyan feltételrendszert, amelynek keretei között lehetetlenné válna a vállalkozás, s ebbe mindenfajta foglalkozás, hivatás, a munka megválasztásának és gyakorlásának szabadsága beletartozik". A FOE alkotmányellenesnek tartja azt a paragrafust is, amelyik az APEH-et - a hatóság értelmezése alapján - mentesíti a regisztrációs díj megfizetése alól. Miután az Alkotmánybíróság közel három éve nem vizsgálta a FOE beadványát, az elnökség a Pénzügyminisztériumhoz a törvény módosítására javaslatot nyújtott be. Ennek lényege, hogy az 1997. évi XXVII. törvény 59. paragrafus (1)-(3) bekezdésében foglaltakat (miszerint a minimális felszámolói díj 100 000 forint; és ha ennek a regisztrációs díjból nincs meg a fedezete, akkor a díjkiegészítési számláról kell a különbözetet finanszírozni) az alábbiak szerint módosítsák: „Egyszerűsített felszámolási eljárás esetén is a felszámolói díj összegét ki kell egészíteni 100 000 forintra."

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. augusztus 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére