Kockázat és hozam

 

A pénzüket a tőzsdén megforgató befektetők két dologra vágynak: kis kockázatra és nagy hozamra. Kívánságuk teljesüléséhez jól kell megválasztaniuk az értékpapírokat. Ehhez alapos számításokra van szükség. A befektetőknek persze nem kell ismerniük a nyakatekert hozamszámításokat, de azt hasznos tudniuk, mire is érdemes rákérdezni a pénzügyi tanácsadójuknál. Sose mulasszák el megtudakolni: kellőképpen diverzifikált-e a portfólió, amit megvételre ajánl a brókercég.

 

Az infokommunikációs ipar lendületes fejlődésében bízó befektetőnek nincs túl nehéz dolga, ha csakis és kizárólag egyféle, az ehhez az ágazathoz tartozó vállalati részvényeket szeretne vásárolni. Ez esetben ugyanis csupán egyetlen részvény várható hozamát és kockázatát kell kiszámolnia. Még ennél is könnyebb dolga van annak, aki biztosra megy és állampapírokat vásárol. Az ilyen típusú befektetés ugyanis kockázatmentesnek tekinthető. Általában azonban ritkán fordul elő – még kisbefektetők esetében is -, hogy csak egyféle papírt vásárolnak a tőkepiacon. Egyféle papírral ugyanis bizonytalanabb jó hozamot elérni, és sokkal nehezebb mérsékelni a kockázatot. A vállalati részvényeket vásárló sokat veszíthet egy esetleges árzuhanással, az állampapír-tulajdonos pedig – bár a lejárat után biztosan megkapja a megígért százalékot – a vállalati részvényekhez viszonyítva jelentős hozamtól esik el. Éppen ezért a befektetők nagy része többféle értékpapírt vásárol. A brókercégek és befektetési tanácsadók pedig portfóliókat, azaz különböző értékpapírokat tartalmazó csomagokat kínálnak. Így ugyanis megoszlik a kockázat, és biztosabb lehet a várt hozam. De hogyan is függ össze a kockázat és a hozam? A lényeg: minél nagyobb kockázatot vállal a befektető, annál nagyobb hozamot vár el.

Portfólióvariációk

Többféle portfólió létezik a tőkepiacokon. Egy neves amerikai elemző cég egyik kutatása során az amerikai tőkepiacokon fellelhető papírokat öt csoportba, portfólióba sorolta. (Forrás: Brealey-Myers: Modern vállalati pénzügyek, Panem-McGraw-Hill, Budapest, 1989.) Az első portfólió a kincstári váltókat tartalmazta, azaz azokat a papírokat, amelyeket az Egyesült Államok kormánya bocsát ki egy évnél rövidebb lejáratra. A másodikba a hosszú lejáratú amerikai államkötvényeket sorolták. Ezt követte az ugyancsak hoszszú lejáratú vállalati kötvények portfóliója. A negyedik csoportba a Standard and Poor's Composite Index számításának alapjául szolgáló portfólió került, amely 500 nagyvállalat részvényét tartalmazza. A sort a kisvállalatok részvényeiből álló portfólió zárta. Természetesen bármely tőkepiac értékpapírjait lehet ily módon csoportosítani. Az iménti forráshoz azért fordultunk, mert egyes portfóliók hozamingadozásának mérését több évtized adataira alapozva érdemes elvégezni. S ilyenek például a hazai értékpapírpiacon még nem állnak rendelkezésre. A különböző portfóliók természete azonban hasonlatos, lett légyen szó az Amerikai Egyesült Államok vagy a Magyar Köztársaság államkötvényeiről.

Az iménti öt csoportba tartozó értékpapíroknak különböző a kockázata. A rövid lejáratú kincstári váltó annyira biztonságos, amennyire papír csak biztonságos lehet. Igaz, nem is fizet eget verő hozamot. A befektető biztos jövedelemhez jut, ám az állam még azt sem tudja neki szavatolni, hogy megőrizheti pénzének reálértékét. A hosszú lejáratú államkötvények árfolyama változhat a piaci kamatlábaktól függően, miután azonban állampapír, a visszafizetésnek ez esetben is van garanciája. Nem úgy a vállalati kötvények esetében, amelyeknél efféle biztosítékra nem számíthat a befektető. A vállalati részvények egészen más kategóriát képviselnek. Birtokosuk a vállalat tulajdonosává is válik – természetesen a részvények értékének százalékában -, ennek fejében viszont a kockázatból is "kijár" neki.

A már említett amerikai elemző cég csaknem 70 év távlatában vizsgálta meg az említett öt portfólióba tartozó papírok viselkedését. Erre azért volt szükség, mert csak úgy kapható viszonylag megbízható támpont a megtérülési ráták kiszámításához, ha kellően hosszú idősor adatait átlagoljuk. A vállalati papírok hozama ugyanis nagymértékben ingadozhat. Rövid időszak adatainak átlaga pontatlan eredményhez vezethet, így hát értelmetlen is kiszámolni. (Ha múltbéli adatok alapján akarjuk a tőkeköltséget becsülni, pontosabb adatot kapunk, ha a számtani átlagot használjuk.)

Hozamvariancia és szórás

A hosszú távra számított éves hozamadatokból gyakorisági eloszlás – az adatok szóródása – is kiszámítható. (Egy kis matematika óhatatlanul vegyül az elmélkedésbe.) A Brealey-Myers szerzőpáros roppant szemléletes példán mutatja be a szóródás statisztikai mértékeit, a varianciát és a szórást. Ennél jobbal mi sem élhetnénk. A tét 100 dollár. A véletlent pénzfeldobás illusztrálja. Minden "fej" után a befektetett pénz 20 százaléka a nyereség. Ha írást mutat a pénzérme, a 100 dollár tíz százaléka a veszteség. A játéknak négy egyformán valószínű kimenetele van. A 40 százalék nyereség elérésének 1:4 az esélye. Tízszázalékos nyereségre 50 százalék az esély, és ugyancsak 25 százalék az esély arra, hogy 20 százalékot veszít a "befektető". A játék várható értéke a lehetséges kimenetek súlyozott – vagyis az esélyek nagyságának megfelelő arányú – átlaga. A várható érték tehát:

(0,25x40)+(0,5x10)+(0,25x-20) = +10%

A hozam varianciája a várható piaci hozamtól való eltérés négyzetének várható értéke. Képlete:

VarianciaE(r_m) = [E(r_m-E(r_m))2],

ahol az rm a piaci hozam, az E(r_m) pedig a várható piaci hozam. Az E betű a megfigyelések várható értékét, tehát átlagát jelöli. A szórás a variancia négyzetgyöke. A szórást r-val (ró), a varianciát r²-tel jelöljük.

A bizonytalanságot valahogy úgy lehetne meghatározni, hogy több esemény bekövetkeztére számítunk, mint amennyi valóban megtörténhet. Elvileg bármelyik befektetés kockázatát ki lehetne fejezni ezzel a módszerrel, de csak elvileg. A gyakorlatban mindez lehetetlen. A szakemberek ezért használják a szórásnégyzetet vagy a szórást a kimenetek változékonyságának jellemzésére. Az iménti játékban a szórás a 441 négyzetgyöke, azaz 21. (Ezt csupán a rend kedvéért írtuk ide. A levezetéstől e helyütt eltekintünk.)

Kis kockázat – kis nyereség

Kétszer akkora kockázathoz joggal várnak el a befektetők dupla hozamot. Ám a dolog meg is fordítható. Aki busás haszonra vár, annak nagy kockázatot kell vállalnia. Tapasztalt befektető tudja, hogy ez az alku. Csak egy a gond: a hozam nagyban függ a piac mozgásától. A tőzsdei és vállalati hírek rovatát olvasók pedig jól tudják, hogy egyfelől a pénzügyminiszter vagy a jegybank elnökének szavára is érzékenyen reagál a tőzsde, másfelől pedig még az arra illetékesek sem mondanak soha semmi konkrétumot. Kedvező gazdasági körülményekről beszélnek, várható fellendülésről, mérséklődő inflációról, élénkülő beruházásokról. Egyes bátor és optimista nyilatkozók még azt is "megjövendölték", hogy a Budapesti Értéktőzsde indexe (BUX) év végére akár a 11 000 pontot is elérheti. Ha Oroszországban semmi extra nem történik, ha a Dow Jones nem leng ki túlságosan, ha az olaj ára nem szökik az égbe, s ha az infláció a kormány várakozásainak megfelelően alakul... Könnyen belátható, hogy nincs az a bróker, aki ennyi bizonytalansággal is képes volna számolni. Hát ezért fordulnak a pénzügyi tanácsadók a múltbéli adatok felé. Mert az igaz, hogy a jövőben nem úgy történnek a dolgok, ahogyan a múltban, de sok tanulság levonható abból, hogyan "viselkedtek" az egyes értékpapírok a gazdaság, a világ eseményeinek hatására az elmúlt évtizedekben.

A táblázat adatai talán még a tőkepiacokon járatlanabb befektetőknek sem okoztak meglepetést. A kincstári váltók hozama ingadozott a legkevésbé. Végül is az állam szorult helyzetében nyomtathat pénzt, hogy adósságait törleszteni tudja a papírjait megvásárló hitelezői felé. Az olyan vállalat viszont ritka, mint a fehér holló, amely részvényeinek kockázata évtizedeken át változatlan. A legtöbb részvény hozamainak változása külön-külön jóval nagyobb, mint a piaci portfólióé. (Piaci portfólión az összes forgalomban lévő papírt értjük.) Csak nagyon kevés olyan "érzéketlen" részvény van, amelynek hozamingadozása kisebb, mint a piac átlagos változékonysága. Miért van az, hogy a piaci portfólió változékonysága nem tükrözi a beletartozó részvények változékonyságát? A titok nyitja a diverzifikáció, vagyis a kockázat megosztása; azaz a portfólióba különböző értékpapírokat válogatnak össze. Így akár a felére is csökkenthető a kockázat. A cél eléréséhez már néhány részvény elegendő lehet. Ha a részvények száma 20-30 fölé emelkedik, a kockázatcsökkenés mértéke már nem jelentős – állítják a szakemberek. Mindebből az is látszik, hogy a diverzifikáció – a befektetők nagy bánatára – sajnos nem csodaszer. Nemcsak azért nem, mert az értékpapírok számának növelésével nem csökkenthető nullára a kockázat, hanem azért sem, mert a diverzifikáció nem hat mindenfajta kockázat ellen. A szakirodalom kétféle kockázatot különböztet meg. Az egyiket egyedi kockázatnak hívja, mely az éppen szóban forgó vállalatra "leselkedő" veszélyeket jelzi. A másikat piaci kockázatnak nevezi, ami viszont az egész gazdaságot fenyegető veszélyforrásokra vonatkozik, amelyek természetesen valamilyen mértékben minden vállalatra hatnak. A lényeg: az egyedi kockázatok kiküszöbölhetők, a piaci kockázatot viszont nem lehet megúszni. Másként szólva: egy jól diverzifikált portfólióban nincs egyedi kockázat, csakis piaci. A teljes sikerhez azonban valamit még tudni kell. Nevezetesen, hogyan függ egy portfólió kockázata a beletartozó részvények egyedi kockázatától.

A portfólióba tartozó részvények kölcsönös hatással vannak egymásra. (Többek között ezért is válogatták össze őket.) Ezt a kölcsönhatást kovariancia segítségével szokták a szakemberek kifejezni. Vagyis ily módon számítják ki a különböző portfóliók kockázatát. A kovariancia mértékét a korrelációs együttható, p12 és a szórások szorzataként lehet kifejezni. Bár nem minden esetben "mozognak" együtt a részvényhozamok, mozgásuk iránya hasonlatos. Ezért a p12 és a kovariancia általában pozitív szám. (A legjobb eredményt egyébként akkor lehetne elérni, ha két részvényből álló portfóliónk alkotórészei abszolút ellentétesen viselkednének, így korrelációjuk negatív volna. Ez azonban szinte soha nem fordul elő a valóságban.) A portfóliók kockázatának mérséklésére használt számítási mód természetesen akkor is eredményes, ha a csomag kettőnél több értékpapírt tartalmaz. A részvények számának növelésével a kovarianciák száma több lesz, mint a varianciáké. Egy jól diverzifikált portfólió kockázata főleg a kovarianciákon múlik. (A kovariancia szigorú jelentése a részvénypárok átlagos eltérése az összes részvény átlagától.) De, mint az imént már fény derült rá, a diverzifikációnak is vannak korlátai. Ha a kovariancia zérus lenne, megfelelően sok értékpapírral kiküszöbölhető volna a kockázat. Ilyen azonban csak a mesében létezik. A részvények többsége ugyanis nem egymástól függetlenül mozog, ezért nem is gyakran közelít a nullához. A piaci kockázat a diverzifikáció után megmaradó átlagos kovariancia.

Értékpapírok hozamváltozásai
Portfólió	Szórás	Variancia
Kincstári váltó	3,3	10,7
Hosszú lejáratú államkötvények	8,7	75,5
Vállalati kötvények	8,3	69,7
Részvények (S&P 500)	20,2	408,0
Kisvállalati részvények	34,3	1177,4
Forrás: im

A b, azaz a béta

A portfólió kockázatának meghatározásához azt is tudni kell, hogy a benne lévő értékpapírok milyen érzékenyek a piac mozgásaira. Ezt az érzékenységet kifejező számot b-val jelölik. Az átlagos részvények, pontosabban a piaci portfólió, azaz az összes forgalomban lévő részvény bétája értelemszerűen 1. Az ennél nagyobb bétájú papírok felnagyítják a piac mozgását, vagyis igen érzékenyen reagálnak. A zérus és 1 közötti béta azt jelzi, hogy a részvények a piaci mozgásnak megfelelő irányban "mozognak", de ez a mozgás az átlagosnál kisebb.

Ha feltételezzük, hogy ezek a papírok a jövőben is hasonlóképpen fognak reagálni a piac változásaira, mint a fent jelzett időszakban, akkor állítható, hogy a piaci árfolyam 1 százalékos emelkedésére például a Biogen-részvények 2,2 százalékos árfolyam-növekedést mutatnak. A GE 1,22, a Coca-Cola papírja pedig 1,2 százalékkal lesz drágább. A jól diverzifikált portfólió kockázata arányos a portfólió bétájával. Ami nem más, mint a portfólióba tartozó értékpapírok átlagos bétája. A béta azonban a részvények "együttmozgásával", azaz a kovarianciával is összefüggésbe hozható.

b_i=s_im/s²m

Magyarán: egy vállalat bétájának ingadozása meghatározható oly módon, hogy a vállalat piaci értékének a saját átlagos piaci értéke körüli ingadozásának mutatóját elosztjuk a piaci portfólió ingadozásának négyzetével. Vagyis a béta nem más, mint az ún. "belső" szórás és a "külső" szórás négyzetének hányadosa.

Tekintsünk egy példát! Egy portfólió csupán kétféle részvényt tartalmaz, Mol- és Matáv-papírokat. Két dologtól függ, hogy a szóban forgó papírok mennyivel járulnak hozzá a portfólió kockázatához. Az egyik, hogy milyen arányban – másként mekkora súllyal – vannak jelen a portfólióban. A másik a portfólióban lévő részvények közötti átlagos kovariancia. A Mol erre a portfólióra vonatkozó bétájának kiszámításakor a brókerek egyszerűen elosztják a Molnak a portfólió elemeivel való átlagos kovarianciáját a portfólió varianciájával. Lényegében ugyanerről van szó, amikor a Mol piaci portfólióhoz viszonyított bétáját kell meghatározni.

Piaci portfólióra vonatkozó béta = Kovariancia a piaccal/Piac varianciája = s_im/s²_m

Meg kell azonban jegyezni, hogy sem a vállalati, sem pedig az egyéni befektetőknek nem feltétlenül szükséges ezeket az igen bonyolult számításokat elvégezniük, de még megérteniük sem. Egyszerűbb, ha olyan befektetési alapnál vásárolnak, amelynek diverzifikált portfóliója van.

A kockázat mint kamatláb

Az már eddig is világossá válhatott, hogy a béta nem más, mint a tőke (részvény) kockázati tényezője. Azaz, a béta egyfajta kamatláb. Ha az egyik részvény kockázatosabb, mint a másik, akkor csak nagyobb várható hozam esetén fogjuk megvásárolni az előbbit az utóbbival szemben. A béta tehát az a diszkonttényező, amelynek segítségével kiszámolhatjuk a részvény – vagy bármely tőkebefektetés – várható hozamának jelenértékét. A béta fogalmát másképpen is megvilágíthatjuk. Tegyük fel, hogy hosszú időn keresztül feljegyeztük egy vállalat – például a BorsodChem – részvényárfolyamának tényleges értékeit, vagyis a részvényárfolyam ingadozását. Ugyancsak feljegyeztük ugyanebben az időszakban a részvénypiac egészének átlagos árfolyamértékeit. Ha a két értéket egy-egy időpontra vonatkozóan egy koordináta-rendszerben ábrázoljuk, ahol a vízszintes tengely a piaci árfolyamértékeket, a függőleges tengely pedig a BorsodChem részvényárfolyam-értékeit mutatja, akkor a piaci árfolyamérték és a BorsodChem ugyanazon időpontra vonatkozó árfolyamértéke ebben a koordináta-rendszerben egy ponttal ábrázolható. Sok időpontra vonatkozó árfolyamértékpárok sok pontot határoznak meg ebben a kétdimenziós síkban. Ha ezen pontok között egyenest húzunk olyan módon, hogy az egyenes a lehető legkisebb távolságra haladjon az egyes pontoktól, megkapjuk a részvénypiaci (tőkepiaci) egyenest. Az egyenes meghatározásának legelterjedtebb módja az ún. "legkisebb négyzetek módszere". Ez a számítási módszer meghatározza tehát az egyenes paraméreteit – a függőleges tengelymetszetét és az egyenes meredekségét – a megfigyelt részvényértékpárok segítségével.

A BorsodChem bétája nem más, mint az imént leírt módon meghatározott egyenes meredeksége. Az egyenes meredeksége ugyanis megmutatja, hogy átlagosan mennyivel változik a cég részvényárfolyama, ha a piaci átlagos részvényárfolyam egy egységgel nő, vagy csökken. Amennyiben ez az érték az 1-et jócskán meghaladja, akkor a BorsodChem részvényét igen kockázatosnak kell tekintenünk. Amennyiben viszont az egyenes "lapos", tehát meredeksége kicsi, akkor a vállalat részvénye alacsony kockázatú.

Keresd az alfa-pontot!

Az imént vázlatosan leírt módszer a regressziószámítás legelterjedtebb fajtája. A regressziószámítás eredménye nem csupán az egyenes meredeksége, a béta, hanem az egyenes függőleges tengelymetszete, valamint az illesztés hibájára vonatkozó adatok és egyéb információk. Ezeket együtt a regressziós becslés statisztikájának nevezzük. A béta becslése esetén ezek az adatok együttesen adják a vállalatok ún. "béta-könyvét".

Többször említettük már az egyenes és a függőleges tengely metszéspontját. Ennek a pontnak külön neve is van: az alfa. Az alfa a vállalat részvényértékének mozgását mutatja abban az esetben, ha a piaci részvényérték változatlan. Egy további fontos tudnivaló: az egyes vállalatok bétájának meghatározása nem mindig könnyű, vagy bizonyos esetekben egyáltalán nem is lehetséges. Ekkor nem egy-egy vállalat, hanem egy iparág összes vállalatának bétáját számítjuk ki, és ebből következtetünk az egyéni bétákra.

Hangsúlyozni kell, hogy a bétát, tehát a kockázati tényezőt a múltbeli adatokból határozzuk meg, miközben mi a jövőbeli hozamok jelenértékére vagyunk kíváncsiak. Ez az eljárás magában rejt némi bizonytalanságot, de nem tehetünk mást, mivel semmilyen más módon nem tudnánk előre jelezni, extrapolálni a béta várható alakulását. Egy további fontos dolog a vállalatokkal kapcsolatban: azokban az országokban, ahol nagy a tőkepiac, a diverzifikáció sem hozzá nem tesz, sem el nem vesz a vállalatok piaci értékéből. Ezért az összérték a részek összege. Tehát, ha egy vállalat A és B eszközökből áll, akkor piaci értéke e két alkotórész összege. Pontosabban: annak jelenértéke.

PV(AB) = PV(A)+PV(B)

Az eddig ismertetett eredmények főként Harry Markowitz Nobel-díjas közgazdász munkáiból származnak, aki a portfólió diverzifikálásával foglalkozott, rangos elismerését is ezért kapta. Azt kutatta, hogyan, milyen tulajdonságokkal, kockázati és hozammutatókkal rendelkező értékpapírokból érdemes összeállítani a portfóliót. A cél a mindenkori portfóliók összeállításánál a várható hozam növelése és a szórás csökkentése. Az persze már a befektető ízlésén és vérmérsékletén múlik, hogy a különböző ajánlatok közül a kisebb kockázatút, vagy a nagyobb hozamút választja-e.

A befektetők, normális esetben, a piaci portfóliótól természetesen nagyobb hozamot várnak el, mint amennyivel a kincstári váltó "kecsegtet", amelynek bétája és kockázati díja is nulla. Ez utóbbi a piaci hozam r_m és a kockázatmentes kamatláb r_f különbsége. Három közgazdász: William Sharpe, John Lintner és Jack Treynor arra keresték a választ, hogy mekkora a kockázati díj, ha a béta nem nulla, vagy 1. A megoldás a tőkepiaci árfolyamok modellje, a CAPM. A lényeg egyszerű: a várható kockázati díj arányos a bétával. Ha egy befektetés bétája 0,5, akkor a várható kockázati díja éppen a fele a piac várható kockázati díjának. Ha a béta 2, akkor a kockázati díj éppen kétszerese a piac kockázati díjának. Ezt a tételt függvényben is ábrázolhatjuk. Ily módon jól láthatóvá válik, hogy a befektetések mindegypike az ún. értékpapír-egyenesen fekszik. Pontosabban a kincstári váltót és a piaci portfóliót összekötő egyenesen. Ez a függvény egyensúlyi állapotot mutat. Természetesen nem elképzelhetetlen, hogy egy-egy részvény az egyenes alatt helyezkedjen el. Ám ezeket a papírokat nagy valószínűséggel senki sem fogja megvásárolni. Jól működő tőkepiacon jól működő befektető miért költene olyan részvényre, amelynek kockázati díja alacsonyabb, mint a b(r_m-r_f). A CAPM mellett számos más, alternatív elmélet is létezik. S bár mindegyiknek megvannak a maga szószólói és védelmezői, tény, hogy egyik sem tökéletes. Pontosabban mindegyik csak megszorításokkal, bizonyos esetekben vezet a sikeres döntéshez. Ezért a CAPM megbízhatóan használható bonyolult döntési problémák elemzéséhez és megoldásához.

A hitel kockázata

A befektetők, illetve a tőketulajdonosok egy további fontos feladata az általuk tervezett beruházások várható hozamainak elemzése. Különösen akkor, ha a vállalat a beruházásokat nem csupán saját forrásból, hanem idegen tőkét is igénybe véve valósítja meg. A beruházások hozamáról már tudjuk, hogy az nem más, mint a vállalati tőke költsége, vagy pontosabban "alternatíva" költsége. Csakhogy a hozam a beruházás megkezdése után évekkel jelentkezik. Nekünk pedig, amikor egy beruházásról döntünk, tudnunk kell, hogy mennyit ér a várható hozam a döntés időpontjában. A beruházás hozamának kiszámításához is a bétát használjuk. De ez a béta nem egészen az a béta... Most ugyanis nem a részvényárfolyamok mozgásából, hanem a saját tőke, illetve az idegen tőke – magyarul a hitel – kockázatosságából kell kiindulnunk. A beruházás bétája pedig a saját forrás – ez lehet értékpapír is – bétájának és az idegen forrás bétájának súlyozott átlaga, ahol a súlyokat a saját tőke, illetve a hitel részaránya a vállalat összes eszközéhez viszonyítva adják. Nyilvánvaló, hogy a hitelező általában alacsony bétára törekszik, azaz olyan beruházásokhoz nyújt külső forrást, amelyek kevésbé kockázatosak. Amennyiben a vállalat sikeres, részvényei is alacsony kockázattal forognak a tőzsdén, akkor a részvényesek viszonylag kisebb osztalékkal is megelégszenek. Tehát a beruházás bétája alacsony lesz. A vállalat tulajdonosainak, vezetőinek végső soron optimalizációs feladatot kell megoldaniuk: a vállalat tőkeszerkezetét – a saját tőke és az idegen tőke arányát – úgy kell alakítaniuk, hogy a jövőbeli várható hozam jelenértéke maximális legyen. Ezt elérhetik a jövőbeli hozamok feltornászásával, de a befektetés kockázatának csökkentésével, illetve a kétféle stratégia "keverésével" is.

A portfólióelmélet és annak alkalmazása a vállalatok mindennapi gyakorlatában a vállalati pénzügyek egyik legbonyolultabb, de egyik legizgalmasabb és a vállalat sikerességére igen nagy hatással lévő területe. Ha igaz az az állítás, hogy a gazdaságpolitika nem csupán az összgazdasági döntések tudománya, hanem művészete is, akkor az analóg állítás a vállalatok esetében szintén érvényes. Tehát: igen lényeges, hogy megismerjük vállalatunk sok tényezőből összeálló eszközeinek kockázati szintjét és az eszközök hasznosításától várható eredményeket, mint ahogy elemzések révén sokat megtudhatunk tervezett beruházásaink kockázatairól és várható hozamairól is. A kockázatokat és a hozamokat azonban olyan sokféle tényező befolyásolja vagy befolyásolhatja, és ezen tényezők kombinációja is annyiféle lehet, hogy a vállalatok vezetőinek az elmélyült elemzés mellett – és semmiképpen nem ahelyett – szükségük van arra a "művészi érzékre" is, amelyre hallgatva a nagyszámú lehetőség közül kiválasztják a vállalat számára legkedvezőbbet. Erre azonban nem lennének képesek, ha megérzéseiket nem támogatnák kemény tények és olyan elemzési eredmények, mint amelyek a CAPM-ből, a béta-könyvekből és a gyakorta tetemes munkát igénylő piaci elemzésekből nyerhetők.

Néhány részvény bétája 1989 és 1994 között
AT&T	0,92	Exxon	0,51
Biogen	2,20	Ford Motor	1,12
Bristol-Myers Squibb	0,97	General Electric	1,22
Coca-Cola	1,12	McDonald's	1,07
Compaq	1,18	Microsoft	1,23
Forrás: im