Húsz év után - a GDP újra a régi

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. augusztus 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 28. számában (2000. augusztus 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

A rendszerváltás Magyarországon és a többi kelet-közép-európai országban is súlyos áldozatokat követelt. Habár a GDP alakulása nem mutatja a fejlődés társadalmi árát, illetve a gazdaság minőségi jellemzőit, összehasonlításokra legtöbbször mégis ezt a mutatót használják. Eszerint a hazai rendszerváltozást megelőző évben (1989-ben) a GDP az 1980-as szintet Lengyelországban 5,5 százalékkal, Csehországban 20 százalékkal, Magyarországon 16 százalékkal haladta meg. A mélyreható gazdasági válság hatására - amely részben konjunkturális, részben transzformációs, részben pedig strukturális válságként jellemezhető - 1993-ban a magyar GDP az 1980-as szinthez képest közel 6 százalékos visszaesést mutatott (ekkor a lengyelek 7, a csehek pedig szintén 6 százalékkal maradtak el a '80-as szinttől).

Az 1994-től megindult fellendülés következtében 1996-ra elértük az 1980-as szintet (a lengyeleknek és a cseheknek ez már egy évvel korábban sikerült), s 2000-ben várhatóan már 21 százalékkal haladjuk meg azt. A gazdasági pangás miatt Csehország mindössze 5 százalékkal magasabb szintet teljesít, mint két évtizeddel ezelőtt, az alacsony szintről induló lengyelek ellenben 35 százalékkal haladják meg a szükségállapotkori szintet.

Szemléletesebb az összehasonlítás, ha az 1990-es évet választjuk kiindulópontnak. Ehhez képest Magyarország GDP-je 8 százalékkal, Lengyelországé 45 százalékkal nőtt, míg Csehországé 11 százalékkal csökkent. Ez éves átlagban hazánk esetében 0,8 százalékos gyarapodást jelent, szemben a lengyel 3,8 százalékos adattal (igaz, Csehországban évi 1 százalékkal esett vissza átlagban a bruttó hazai termék). A GDP alakulását bemutató ábrán jól látható, hogy az egyes országok GDP-je gyakorlatilag párhuzamosan mozgott 1991-ig. Ekkor a gazdasági növekedés hatására Lengyelország görbéje egyenes vonalú emelkedésre váltott, míg a másik két ország párhuzamos növekedése 1997-ig fennmaradt. Ekkor Magyarország "kiugrott", s azóta a lengyelhez hasonló fejlődést produkál a magyar gazdaság. Ez az 1995-ös gazdaságpolitikai korrekció és a kiszámítható monetáris politika kedvező hatásaként értékelhető.

A következő néhány évben (a várhatóan 2005-ös EU-csatlakozásig) a magyar gazdaság kedvező növekedési pályán mozoghat, amennyiben a világgazdaságban nem következik be előre nem látható recesszió (ez nem zárható ki). Kedvező esetben 2005-ig 25-30 százalék közötti GDP-bővülés következik be, amelynek fő mozgatója az élénkülő beruházási és fogyasztási kereslet mellett az export lesz. Ezzel hazánkban az egy főre jutó, vásárlóerő-paritáson számolt GDP eléri a 10 100-10 200 dolláros szintet, ami az akkori osztrák szint 39 százalékát jelenti majd (jelenleg ez az arány mindössze 34 százalék).

Az ipar átalakulása - az EU-ba ágyazódva

Az ipar alapvető változásokon ment keresztül a rendszerváltást követően. Az évtized kezdetén az ágazat legfőbb jellemzői a következőkben foglalhatóak össze:

  • A bányászat és a nyersanyagtermelés aránya magas volt ahhoz képest, hogy Magyarországnak jóformán nincs iparilag feldolgozható ásványkincse. (Még a legjelentősebb bauxitvagyon is csak sokkal drágábban termelhető ki, mint a világ egyéb tájain.)
  • A vegyipar súlya jelentős és a rendszerváltás előtti években növekvő volt. Némi - máshol felfedezett molekulákat újfajta módon előállító - gyógyszeripar mellett a vegyipar főleg petrolkémiát jelentett, ismét csak hazai nyersanyagbázis nélkül.
  • Az élelmiszeripar aránya is viszonylag magas volt, a nagy szocialista termelőüzemek alacsony minőségű termékekből állítottak elő tömegárut a lakossági ellátási gondokkal küszködő KGST-országok - elsősorban a Szovjetunió - számára.
  • Az ipari termelés műszaki színvonala egyenetlen volt. Néhány csúcstechnikai sziget mellett zömmel korszerűtlen berendezéseken állították elő a javakat. A folyamatok munkaerő-igényesek voltak, de rossz hatékonysággal hasznosították a felhasznált emberi és anyagi erőforrásokat.
  • A kivitel főként közepes minőségű tömegtermékekből állt, a KGST vette fel az exportált javak 60-70 százalékát. Az egyéb export főként élelmiszert, nyersanyagot, alig feldolgozott termékeket tartalmazott.
  • Alacsony volt a termelékenység, a vállalatok szervezési színvonala és a vállalatvezetők nem rendelkeztek valódi üzleti gyakorlattal.
  • A vállalati szerkezetet egy fordított piramissal írták le: néhány kis-, valamivel több középvállalat mellett a nagyvállalatok túlsúlya uralta a struktúrát. Erős volt az ipari centralizáció és koncentráció is.

A rendszerváltás a magyar ipar számára azzal okozta a legnagyobb megrázkódtatást, hogy szinte egyik napról a másikra elvesztette piacait. A korábban mesterségesen alacsonyan tartott nyersanyag- és energiahordozó-árak ugyanekkor világpiaci szintre emelkedtek. A feldolgozott termékek kivitelének visszaesése a belföldi kooperáció elsorvadásához vezetett, a belső keresletet a visszaeső reáljövedelmek és a gyors ütemben felszabadított import által támasztott verseny is csökkentette. Ehhez járult még némi visszaesés ugyanezen időszakban a főbb nyugat-európai exportpiacokon is.

A rendszerváltás így igen mély ipari visszaeséssel járt. Pár évig ugyan a nyomott áron történő készletkiárusítás, a tartalékok felélése el-eltüntette a bajokat, de 1992-93-ra nyilvánvalóvá vált a válság ténye. Jó nevű magyar vállalatok, sőt egész iparágak tűntek el a gazdaságból, illetve veszítették el korábbi meghatározó szerepüket. Ugyanakkor teljesen új tevékenységek kezdtek rohamos fejlődésbe és váltak a későbbi növekedés motorjává.

Kétségkívül a gépipar volt az a terület, amely a legsikeresebben került ki a válságból. Itt igazi schumpeteri teremtő rombolás ment végbe. Bár a gépipar szenvedte el - a kohászat és fémfeldolgozás után - a második legmélyebb visszaesést, ez a szektor vált a feldolgozóipari növekedés hajtóerejévé a kilencvenes évek második felére. Ez a radikális strukturális átalakulás következménye volt. Míg 1992-ben - a válság mélypontján - a gépgyártás (szerszámgépek, mezőgépek, textilipari berendezések stb. előállítása) még 39 százalékkal részesedett az ágazat termeléséből, addig ez az arány 1996-ra 24 százalékra apadt. A vezető helyet ekkorra a közúti járműgyártás vette át, amelynek aránya az 1992. évi 22 százalékról 32 százalékra nőtt. Ez igen figyelemreméltó fejlődés, tekintve hogy 1991 előtt Magyarországon nem volt személyautó-gyártás, csak ekkor indult a szentgotthárdi Opel-összeszerelés, a következő évben az esztergomi Suzuki-gyártás. A lényeget azonban nem is a személygépkocsi-üzemek beindulása jelentette, hanem az, hogy nyomukban sorra nyitottak termelőhelyeket a nagy alkatrészgyártók, amelyek nem - vagy nem csupán - a hazai autógyáraknak, hanem egész európai hálózatuknak szállítják a részegységeket. 1996-ban azonban újabb szerkezeti változás csírái jelentek meg: az év őszén megkezdte működését a székesfehérvári IBM merevlemezüzem. Két év múlva már a számítógépgyártás (szintén főként az elektronikai részegységek, alkatrészek gyártása) lett a legnagyobb gépipari szakágazat. Az időközben szintén elképesztő ütemű növekedésnek indult híradástechnika 1999-ben már meg is előzte a számítógépipart, s e szakágazatban már nem az alkatrészgyártás, hanem a fogyasztási célú termékek előállítása jelenti a legnagyobb súlyú részterületet.

A feldolgozóipari termelés emelkedése a kivitel növekedését követte. Világosan kimutatható, hogy a szakágazatok exportorientációja erősebb azokon a területeken, ahol számottevő a külföldi tőke jelenléte. Mivel a magyar piac igen kicsiny, azt sem lehet kizárni, hogy az összefüggés fordított: a jó exportpotenciállal rendelkező területek vonzották a külföldi tőkét. A nemzetközi hálózatokhoz tartozás előnyei igen markánsan érvényesültek az 1998-99-es világgazdasági stagnálás időszakában. Ekkor Magyarország volt az egyetlen kelet-közép-európai ország, amely növelni tudta exportját és fenntartotta az egyéb teljesítménymutatók növekedését is, bár a korábbi éveknél némileg lassabb ütemben. Az ipari kivitel például csak a vámszabad területeken nőtt 1999-ben.

Az évtized végére a magyar ipar már teljesen más képet mutat, mint induláskor. A korszerű termelőkapacitások már nemcsak elszórt szigetek, hanem széles körben kiépültek, és meghatározó szerepet játszanak a termelésben. Az állami dominancia eltűnt, a vállalkozásokat valódi tulajdonosok irányítják, a piaci szereplők döntésein alapulnak az árak, a foglalkoztatás, a bérek és az üzleti kapcsolatok. A nagyvállalati túlsúly megszűnt, az ipari vállalkozások 94 százaléka 20 főnél kevesebbet foglalkoztat. Természetesen a termelésben és a kivitelben a nagyvállalatok súlya ennél jóval nagyobb, még mindig túl nagy: a 300 főnél többet foglalkoztató cégek adják az ipari termelés 73, az export 82 százalékát. A kis- és középvállalati szektor létszáma már megfelelő, de gazdasági ereje még gyenge. A magyar ipari kivitel bő kétharmada az Európai Unió országaiba irányul, a volt KGST-országok együttes aránya 15 százalék alá csökkent.

A közeljövőben arra lehet számítani, hogy az utóbbi évek viharos növekedése lelassul, és beáll egy egyenletes, hosszú távon is fenntartható, 7-8 százalék körüli éves ütem. A növekedés hajtóerői továbbra is a világméretű hálózatokba beilleszkedett vállalkozások lesznek, jó esélyt látunk azonban arra, hogy ez ne korlátozódjon a multinacionális nagyvállalatok szűk körére. Egyre több hazai középvállalkozás épít ki tartós kooperációkat, és szállít európai méretekben termelő cégeknek. A belső együttműködés is bővül, ez is keresletet teremt a hazai termelők számára. Valamelyest pozitív hatása a lakossági jövedelmek emelkedésének is lehet, de a fogyasztási cikkek iránti kereslet növekedését még sokáig elsősorban az importőrök tudják kihasználni. Az információtechnológiák napjainkban zajló forradalma azonban új lehetőségeket is megnyit a hazai vállalkozások előtt. Az oktatási rendszer teljesítménye sokat romlott ugyan a rendszerváltás óta, de a hagyományosan jó hazai matematika- és fizikatanítás következtében a magyar munkaerő jó alapokkal rendelkezik az információs technológia igényelte ismeretek elsajátításához. Nem véletlenül telepítik sorban hazánkba fejlesztőközpontjaikat az elektronikai cégek. Ha igaz lesz az a jóslat, mely szerint tíz év múlva a gazdasági tevékenységek több mint fele valamilyen módon az információtechnológiához kapcsolódik, akkor az is valószínű, hogy a magyar vállalkozások ezen új gazdasági rend fontos, megbecsült szereplői lesznek.

A fejlett és a kelet-európai országok aránya a kivitelben és a behozatalban, 1989-1999 (%)

  Fejlett országok Kelet-európai országok EU-országok
export import export import export import

1989

44,2

49,7

45,2

42,8

24,8

29

1994

72,0

70,6

22,1

22,8

51,0

45

1999

83,8

74,6

12,4

14,3

76,5

64

Külkereskedelmi folyamatok - ablak Európára

1989 és 1992 között a magyar gazdaság mély válságba került, amelyet a volt KGST-piacok összeomlása és a piacváltás nehézségei, elhúzódása jellemeztek. Az exportszektor visszaesése igen meredek volt: a kivitel mintegy 20 százalékos csökkenése jóval meghaladta a belföldi értékesítését. Mivel azonban a hazai fogyasztás csökkent, a magyarországi vállalatok számára az export teremtett növekedési lehetőséget, ami 1993-tól kifejeződött annak gyors - a GDP-nél sokkal gyorsabb - növekedésében. 1996-tól folyamatosan magas, két számjegyű a kivitel bővülése (ezt a dinamikus növekedési pályát még a fő exportpiac, az EU tavalyi konjunkturális visszaesései sem törték meg eddig).

A kilencvenes évek során az export földrajzi szerkezete hirtelen nagymértékben megváltozott, bár a volt szocialista és a fejlődő országok szerepének csökkenése s a fejlett piacgazdaságok aránynövekedése már a nyolcvanas években elkezdődött. E folyamat 1990-ben felgyorsult, és a KGST-piac összeomlása következtében 1991-ben lényegében be is fejeződött. A legmarkánsabb változás a volt Szovjetuniótól való drasztikus elszakadás és - ezzel párhuzamosan - a tradicionális kereskedelmi kapcsolatok helyreállítása volt a fejlett, mindenekelőtt a nyugat-európai országokkal. Az EU-val való társulási szerződés megkötése 1991-ben és a CEFTA létrehozása 1993-ban, majd kibővítése jól érzékelhető hatásokat eredményezett a külkereskedelem szerkezetében: amíg 1990-ben csak a kivitel egyharmada irányult az Európai Közösségbe, 1994-ben már a háromnegyede, s ez a magas arány máig fennmaradt. A magyar export igen erős területi koncentrációja érvényesül az EU-n belül is: e piac fele Németország, amit jelentőségében az osztrák, olasz és francia piac követ, de Hollandia és Belgium kis méretük ellenére szintén fontos, növekvő szerepet töltenek be a magyar kivitelben. Ami az Európán kívüli fejlett országokat illeti: miközben jelentősen bővült a kivitel az USA-ba, a fejlett távol-keleti piacokon nem sikerült még teret nyerni.

E folyamat eredményeként Magyarországon is - más kelet-közép-európai országokhoz hasonlóan - nagymértékben nőtt az export specializációja, s a kelet-közép-európai (KKE)-országok és az EU közötti kereskedelmi kapcsolatokban növekszik az ágazaton belüli kereskedelem jelentősége. Magyarország esetében például nemcsak arról van szó, hogy egy technikai színvonalában korszerű ágazat, a gépipar teret nyert a fejlett piacgazdaságokba irányuló kivitelben, hanem arról is, hogy annak egyre több ágazata képes a versenyben helytállni. Alapvetően változott meg az a helyzet, hogy a magyar gazdaság komparatív előnyei a munka-, illetve természetierőforrás-igényes területeken nyilvánulnak meg. Ebben lényeges szerepe van a Magyarországra áramló külföldi tőkének, mely lehetővé tette a tőke- és technológiaigényes ágazatok gyors fejlődését is.

Az exportszerkezetet tíz évvel ezelőtt az élelmiszer-ipari, vegyipari és vasipari alap- és félkész termékek uralták. Az agrártermékek súlya az elmúlt évtizedben a kivitel egészében is, de az EU-ba irányuló kivitelben jelentős mértékben csökkent, összefüggésben mind a magyar mezőgazdaság teljesítményének gyengülésével, mind az Európai Unió agrárpolitikájával. Az exportban uralkodóvá váltak a gépipari alkatrészek és késztermékek.

A behozatalban is feltűnő a gépipar szerepének növekedése: 1993-ban mindössze 15, 1999-ben már 46 százalék volt a gépipari árucsoportok részaránya. A TOP tíz export- és a TOP tíz importárucsoportból 1999-ben 6-6 gépipari volt, ami jelzi: a magyar kereskedelem jellemzőjévé vált a fejlett országok külkereskedelmében is karakterisztikus, ágazaton belüli - úgynevezett intraindusztriális - fejlődési pálya. Jól fejezi ki a markáns szerkezeti elmozdulásokat az importfedezeti mutató, az export/import aránya is. Igen látványosan bizonyítja ez a mutató azt is, hogy például a számítógépek (irodagépek) árucsoport nagy importőrből nagy exportőrré változott, a közúti járművek esetében pedig nagy forgalomnövekedés mellett egyenlítődött ki a kivitel és a behozatal azáltal, hogy jelentős járműipari kapacitások épültek ki.

Mivel több KKE-i ország külkereskedelmében hasonló jellegű változások zajlanak le (Lengyelországban a villamosgép-gyártás, híradástechnika, orvosiműszer-gyártás, járműgyártás, Csehországban a villamosgép-gyártás, közlekedési eszközök gyártása, híradástechnika, míg Szlovéniában a gépek és gépi berendezések gyártása, villamosgép-gyártás, iroda- és számítógépgyártás válik egyre fontosabb exportágazattá), következésképpen a KKE-i országok versenye a gépipar több területén erősödik az EU-piacokon. Az öt CEFTA-országban meghatározó a külföldi vállalatok jelenléte a közútijármű-gyártásban, a gumi- és műanyagiparban, a villamosgép-gyártásban és a híradástechnikában, s mindezekben az ágazatokban erős az ágazaton belüli külkereskedelem. Az EU-ba várhatóan a következő körben belépők - a balti államok, Bulgária, Románia - exportszerkezetében magasabb a hagyományos ágazatok részesedése.

A TOP 10 árucsoport részesedése a magyar exportból

1990

1999

Árucsoport

%

Árucsoport

%

Húsipari termékek

10,1

Irodagép

13,2

Vegyipari félkész termékek

8,6

Energiafejlesztő gép

11,6

Vasipari félkész termékek

7,1

Villamos gép

11,2

Ruházat

6,8

Közúti jármű

9,0

Közlekedési eszközök

4,8

Híradástechnika

7,9

Kohászati alapanyagok

4,2

Ruházati cikk

5,3

Gyümölcs- és zöldségkonzervek

3,3

Fémtermék

2,5

Vegyipari alapanyagok

3,2

Általános rendeltetésű gép

2,4

Vas- és fémipari félkész termékek

2,3

Hús és húskészítmény

2,2

Gyógyszer

1,7

Bútor

2,1

Összesen

52,1

Összesen

67,4

Forrás: Külkereskedelmi Statisztikai Évkönyv, 1990 és GM Gyorstájékoztató a külkereskedelmi forgalomról,
1999. január-december

Működőtőke-beáramlás - a bőség szaruja?

Magyarország tőkevonzó képessége az utóbbi években kiemelkedően magas volt, 1998 végére a közvetlen külföldi tőkebefektetések elérték a 18 milliárd dollárt, s így Magyarország a kelet-közép-európai országok között a második helyen áll Lengyelország után, míg az egy lakosra jutó külföldi működő tőke messze a legmagasabb a térségben. (KKE-ban működik a világ működőtőke-állományának 2 százaléka, Magyarországon 0,4 százaléka.)

A beáramló tőke hatására igen nagy mértékben megváltozott az ország gazdaságának szerkezete. A feldolgozóiparba áramlott a legtöbb tőke, ahol a jegyzett tőke közel 60 százaléka külföldi. A szolgáltató ágazatokban 30 százalék körüli a külföldi tőke aránya, a mezőgazdaságot pedig - ahol ez mintegy 7 százalék - részben a korlátozó szabályozás miatt eddig elkerülték a külföldi befektetők.

A külföldi tulajdonú vállalatok több szempontból is kiemelkedő teljesítményt mutatnak. Legmagasabb a jövedelmezőség azokban az ágazatokban, ahol a legnagyobb a külföldi tőke aránya (például gépipar, dohányipar, kőolaj-feldolgozás), míg veszteséget a legkevesebb külföldi tőkét felmutató vállalatok mutattak. A termelékenység is azokban az ágazatokban nőtt kiemelkedően, ahol a külföldi tőke aránya magas (gépipar, dohánygyártás, kőolaj-feldolgozás). Ez két okra vezethető vissza:

  • Eleve olyan ágazatokba fektettek be a külföldiek, melyek versenyképességi előnnyel rendelkeznek.
  • A jelentős beruházások következtében javult a technikai színvonal, s nőtt a jól értékesíthető piacképes termékek szerepe. Nem véletlen, hogy az exportárbevételen belüli aránya és a külföldi tőke részvétele között szoros kapcsolat fedezhető fel Magyarországon is.

Ami a foglalkoztatottak számát illeti: a létszám növekedése azoknál a vállalatoknál, ágazatokban a leginkább dinamikus, ahol az átlagosnál magasabb a külföldi tőke aránya, s a külföldi vállalatoknál magasabbak az átlagbérek is. A külföldi tulajdonú vállalatok átlagot meghaladó teljesítménye bizonyítja, hogy a magyar gazdaság tőkeabszorpciós képessége igen jó, képes a legmagasabb teljesítményeket produkáló ágazatokba tőkét vonzani. Az a tény pedig, hogy a külföldi tőke döntően a magas termelékenységű, fejlett technológiát alkalmazó, magasabb szakképzettséget igénylő ágazatokba áramlik, hozzájárul a gazdaság szerkezetének átalakulásához, korszerűsítéséhez.

A jelentős külföldi működő tőke a magyar feldolgozóipar versenyképességét oly mértékben javította, hogy a magyar gazdaság exportteljesítménye kimagaslóan dinamikus, az export növekedése már ötödik éve két számjegyű. A külföldi működőtőke-befektetések származási országai zömmel az Európai Unió tagállamai. E régióból ered a befektetések háromnegyede, ennek közel 40 százaléka származik Németországból, de magas a holland és az osztrák tőke aránya is. Az EU-n kívüli régiót elsősorban az USA (12 százalék) és Japán (2 százalék) képviseli. Kedvező, hogy nemcsak a feldolgozóipar, hanem a szolgáltatások is jelentős tőkét vonzottak Magyarországra (bankszektor, biztosítás, telekommunikáció, szállítás, kereskedelem stb.). A legnagyobb feldolgozóipari exportőrök között vannak olyan nemzetközileg jól ismert vállalatok, mint a GE-Tungsram, az Electrolux-Lehel, az Alcoa-Köfém, az Aeroplex, a Sanofi-Chinoin, az Ikarus, a Suzuki, az Audi-Hungary és az IBM-Videoton.

A rendszerváltozás legnagyobb vesztese alighanem a mezőgazdaság volt. Az 1990-ig jellemző termelőszövetkezet-háztáji típusú munkamegosztás, ahol a tsz biztosította a háztáji takarmány-, vetőmag-, műtrágya-, gép- és egyéb igényeit, majd a terményeket és az élő állatokat felvásárolta, az alapvetően farmgazdaságokat erőltető agrárpolitika miatt csődbe jutott. Ez éppen arra az időre esett, amikor a külpiacokon is egyre nagyobb értékesítési problémák jelentkeztek: az addig védettnek számító kelet-európai agrárpiacon megjelentek az EU és az USA termelői, akik jóval a termelési áron alul adták el termékeiket. Ezt megtehették, hiszen jelentős kormányzati pénzekkel támogatták a kivitelt s így az agrárfeleslegek csökkentését. Ugyancsak a tisztességtelen verseny irányába mutattak a különböző karitatív jellegű, ingyen termény- és hússzállítások is (hiszen ezzel a kevésbé tőkeerős országok termelői nem versenyezhettek). Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a magyar termékek versenytársai gyakran jobb minőségűek.

A TOP 10 árucsoport a magyar importban

1990

1999

Árucsoport

%

Árucsoport

%

Energiahordozók

12,5

Villamos gépek

12,3

Vegyipari félkész termékek

12,0

Közúti jármű

8,6

Egyéb gépipari termékek

6,3

Irodagépek

6,8

Ruházat

3,5

Ált. rend. gép

6,2

Járművek

3,0

Híradástechnika

6,1

Vegyipari alapanyagok

2,7

Energiafejlesztő gép

6,1

Növényi eredetű anyagok

2,5

Különféle feldolgozott termék

5,2

Kohászati alapanyagok

2,4

Fémtermék

3,4

Vas- és fémipari félkész termékek

2,3

Kőolaj és kőolajtermék

3,2

Műszeripari termékek

2,2

Természetes és mesterséges gáz

2,2

Összesen 49,4 Összesen 60,1

Forrás: Külkereskedelmi Statisztikai Évkönyv, 1990 és GM Gyorstájékoztató a külkereskedelmi forgalomról,
1999. január-december

A mezőgazdaság megrázkódtatása - Hol az alagút vége?

Kétségkívül a legnagyobb csapást a kárpótlási törvény mérte a magyar mezőgazdaságra. Ennek révén sok olyan tulajdonos jelent meg az agráriumban, aki a tulajdont csak befektetésnek tekintette, s éppen ezért tőkét sem volt hajlandó befektetni a technika és technológia modernizálásába. Mások pedig koruk, mentalitásuk, vagyoni helyzetük miatt nem voltak alkalmasak a mezőgazdasági termelésben való részvételre. Így alakulhatott ki az a torz birtokstruktúra, amelyben az életképtelen, 5 hektár alatti területek száma kiugróan magas, miközben az EU-ban már az 50 hektáros birtokokat is kicsinek tekintik.

A kisbirtokok elterjedése együtt járt a terméshozamok visszaesésével is. A nem mindig szakszerű gazdálkodás, az egyre súlyosabb tőkehiány miatt háttérbe szorult a minőségi termelés. A tsz-ek kötelezően átalakultak, s elvben a kistulajdonosok szövetkezeteivé váltak. Ugyanakkor megjelentek a külső üzletrész-tulajdonosok, akik csak korlátozottan tudják érdekeiket képviselni az új típusú szövetkezetekben. A gazdaságos birtokméret kialakításához a szövetkezeteknek további földeket is bérelniük kell, mivel ezek felvásárlását a törvényi szabályozás 300 hektár felett megakadályozza. Szintén tilos a külföldiek földtulajdonszerzése (egy-két speciális esettől eltekintve). Mindez erősen gátolja a tőkebevonást, hiszen a termelők többsége nem rendelkezik sem megfelelő tőkével, sem pedig jelzálogképes vagyonnal. Így az agrárhitelek elsősorban a nagyobb termelőkhöz (szövetkezetekhez) és a feldolgozókhoz áramlanak.

Jelenleg közel 300 ezer ember él a mezőgazdaságból, s néhány százezren melléktevékenységként tartanak állatot, vagy művelnek földet. Körükben igen lassan ugyan, de megkezdődött a koncentráció. A viszonylag kisszámú közepes méretű (50 hektár körüli) birtokos részben hitelképessége, részben jó politikai kapcsolatai, részben valós gazdasági tevékenysége miatt már rendelkezik annyi tőkével, amellyel újabb földeket és mezőgazdasági eszközöket szerezhetne be. Ezt az állami hitelgarancia és termelési támogatási rendszer is elősegíti azáltal, hogy az olcsó vagy ingyenes források is hozzájuk áramlanak. Ők a leginkább érdekeltek abban is, hogy a földárak alacsonyan maradjanak, s így ellenzik mind a szövetkezetek, mind a külföldiek földhöz jutását. Ugyanakkor ők követelik a további állami segítségnyújtást is, miközben alig fizetnek közterheket.

Az EU-csatlakozás közeledtével egyre égetőbbé válik a mezőgazdasági relatív túltermelés megszüntetése. Erre 1990-98 között történtek halvány kísérletek (ilyennek tekinthető a minőségi termelés ösztönzése is), de azóta újra előtérbe került a mennyiségi termelés növelését erőltető agrárpolitika. Az agrártámogatások nagy része teljesen haszontalanul folyik el, nem szolgálja az agrárszerkezet átalakítását, s így a fenntartható agrártermelés kialakulását. A termelésnövelési szándékok mögött az az elképzelés húzódik meg, hogy a magasabb termelési szint mellett könnyebben lehet alkudozni az EU-források elosztásáról, illetve könnyebb lesz termeléscsökkenést vállalni. A gond csak az, hogy ezt a törekvést már az EU szakértői is felismerték, s ezért új típusú támogatási formákat vezetnek be!

A hazai termelők tőkehiányának egyik oka, hogy az elaprózott termelés miatt magasak a költségek. Ezt a feldolgozóipar nem képes megfizetni, mert a kereskedelem nem hajlandó az áremeléseket elfogadni. Ezt megtehetik, mert a sok kisebb-nagyobb feldolgozóval szemben nagy tőkeerejű, esetenként területi monopolhelyzetben lévő kereskedelmi vállalatok állnak. Nem érdeke a kormánynak sem az agrárárak emelkedése, hiszen az az infláció megfékezésének gátja lehetne. Az ellentmondást, miszerint ilyen árak mellett nem érdemes termelni, az egyre nagyobb agrárszubvenciók szüntetik meg ideig-óráig. Ezek után nem meglepő, hogy miért nincs a hatalmas támogatások mellett sem elegendő tőke a modernizálásra, a termelékenység növelésére, a minőség javítására.

Szolgáltatás és infrastruktúra

A leglátványosabb előrehaladás ezen a területen történt. Gyakorlatilag megszűnt a "telefonmizéria", rövid időn belül minden igénylő telefonhoz juthat (amennyiben persze a belépési díjat ki tudja fizetni). Rohamosan terjed a mobiltelefon használata, s robbanás előtt áll az internetes piac is. Az elmúlt évtizedben új autópályák és hidak épültek, illetve sor került a vasút egy részének további villamosítására, felújították a Budapest-Hegyeshalom közötti pályaszakaszt. Az elektromos hálózat rákapcsolódott a nyugat-európai hálózatra, így keleti függőségünk jelentősen mérséklődött. Gyors ütemben terjeszkednek a kábeltelevíziós hálózatok, s uralkodóvá váltak a televíziózásban a kereskedelmi tévék. A szolgáltatások piacán kínálati túlsúly alakult ki (ez különösen látványos a gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatásoknál, ahol a verseny következtében az árak is mérséklődtek). Az ingatlanfejlesztések hatására erős túlkínálat alakult ki az irodák és az üzlethelyiségek piacán.

A fejlődés árnyoldalaként említhető, hogy még mindig rendkívül elmaradott a közlekedési infrastruktúra. A magyar vasút az egyik leglassabb Európában, állandósultak a sebességkorlátozások, s a személyszállítás minősége sem mindig megfelelő, bár az új személykocsik beállítása sokat javított rajta. Az autópályák kiépítése mellett elhanyagoltabbak lettek a közutak, s az utóbbi időben az autóút-autópálya fejlesztések is leálltak. A kereskedelem átstrukturálódása miatt a kisebb vállalkozások tulajdonosai nehezebb helyzetbe kerültek.

Nézzük meg közelebbről az egyes részterületek helyzetét! Az áruszállításban a teljesítmények 1993-ig csökkentek, majd folyamatosan növekedtek az 1997-es megtorpanást leszámítva. Ugyanez mondható el a személyszállításról is, igaz, ebben az esetben a visszaesés sokkal drasztikusabb volt. Az áruszállítás teljesítménye 2000-ben várhatóan eléri az 1990-es szintet, míg a személyszállításé annak 2/3-a körül alakul.

Ez azonban csak részben a vasúti személyszállítás minőségének a hibája, hiszen közben jelentősen megnőtt a személygépkocsik száma, illetve gyakorlatilag az ingázás is megszűnt (legalábbis a távolabbi települések között).

Az áruszállításon belül a vasút folyamatos háttérbe szorulása figyelhető meg a vizsgált évtizedben. Ez részben a már említett infrastrukturális hiányosságok következménye (bár látványos fejlesztések is történtek, például a Ro-La, Ro-Ro szállítás kiterjesztése érdekében), részben azonban objektív körülmények hatása, hiszen a délszláv háború, a Jugoszlávia elleni gazdasági bojkott automatikusan mérsékelte a forgalmat. A magyar nehézipar és a mezőgazdaság válsága szintén erősen csökkentette a szállítás igényességet. A kiépülő autópálya-hálózat pedig versenyelőnybe hozta a közúti szállítást. Gyakorlatilag azonos okok játszottak közre abban, hogy a vízi szállítás szinte megszűnt. A csővezetékes szállítás teljesítménye az évtized elejére jellemző gyors csökkenés után stabilizálódott.

Az autópálya-építkezések beindulása óta 180 km új pályaszakasz épült (igaz, eközben 31 km hosszú autóút megszűnt). Az autópályák mellett élénk gazdasági élet bontakozott ki, ami azt igazolja, hogy az autópálya szükséges (bár nem elégséges) feltétele a gazdasági fellendülésnek. Kormányzati prognózisok szerint évente közel 100 km autóút épülhet a következő néhány évben. Ennek forrása egyelőre nem tisztázott. Az 1990-98 közötti finanszírozási módszert, miszerint a pályát koncessziós társaságok építették, s ezért pályahasználati díjat fizettettek a használókkal, az új kormány felszámolta - az M5-ös szakasz kivételével. Így valamelyest olcsóbbá vált ugyan 1999-ben a használat, de a Budapest-Győr közötti szakasz fizetőssé tétele miatt ez az előny gyakorlatilag megszűnt (ha forgalomarányosan számolunk). Míg azonban a korábbi díjak a fejlesztés költségeit is magukban foglalták, addig az új díjak csak a fenntartást és üzemeltetést fedezik, az építések teljes terhe a költségvetésre, s így az adófizetőkre hárul. Ennek egyik legnagyobb hátránya, hogy a külföldi használók nem fizetik meg a kiépítés költségét, másrészt a nem használóknak is hozzá kell járulniuk a kiadásokhoz. Ez utóbbi szöges ellentétben áll az EU direktíváival, miszerint a használó a használattal arányos díjat fizessen a pályák igénybevételekor.

A telefonellátottság mind mennyiségi, mind minőségi szempontból jelentős fejlődést mutat. Egyrészt a háztartások körülbelül 3/4-e rendelkezik már telefonnal, másrészt megszűnőben vannak az ikervonalak. A hagyományos rézkábeleket felváltották a digitális adatátvitelre alkalmas optikai kábelek, s így reális lehetőséggé vált hazánk informatikai hátrányának ledolgozása. Azzal számolunk, hogy a következő években ez marad az egyik legdinamikusabban fejlődő terület. Az internetfelhasználók száma meredeken emelkedni fog, a mobiltelefon-ellátottság (amely már 1999-ben is 16 előfizetés volt 100 lakosra) meghaladja majd az EU átlagát, s a legfejlettebb országok nívóját közelíti meg. Ezek segítségével elérhető lesz a bankszolgáltatások teljes körű otthoni igénybevétele, illetve a kiskereskedelemben is egyre nagyobb súlyt képvisel majd az elektronikus vásárlás.

A cikk folytatása

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. augusztus 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére