Tartós stresszben

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. július 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 27. számában (2000. július 1.)

Legfőbb kincsünk az egészség, szoktuk mondani, aztán szépen megfeledkezünk róla. Sokan élnek napi hajszában, sürgető feladatok béklyójában, szorongató stresszben, nem figyelve a test és a lélek jelzéseire. Pedig nemcsak a vállalkozást, de az egészséget is menedzselni lehet. Hogy miként, abban dr. Ormay István belgyógyász-pszichiáter főorvos segít olvasóinknak.

Amint egy gépkocsi elindulásához nem elég a motor alapjárata, azt fel is kell pörgetni, ehhez hasonlatos a stressz is, amely a szervezet egyfajta alkalmazkodási reakciója. Felkészít a veszély elleni küzdelemre vagy az attól való menekülésre. A stressz az élet velejárója, s önmagában nem rossz, sőt cselekvésre inspirál. Mégis kellemetlen jelenségként, betegséghordozóként emlegetik, mert azzá válhat, ha a stresszreakció túl sokszor fordul elő, vagy túl hosszú ideig tart. Selye János orvosprofesszor, aki az ötvenes években vezette be a fogalmat a tudományba, megkülönböztette a stresszt annak káros változatától, a distressztől. A mindennapi szóhasználatban azonban az egyszerűbb kifejezés terjedt el. A stressz, amelyből bőven kijut a ma emberének. Kivált, ha éppen menedzser. Aki tárgyal, irányít, határidőket tart be, jogszabályokhoz igazodik, kockáztat, felelősséget vállal, emberekkel foglalkozik...

Segítő önismeret

Az egyik ember kerüli a túlzott ingereket, inkább visszahúzódik. A másik viszont kifejezetten keresi a kihívásokat, az öröm- és feszültségforrásokat. Alighanem ez utóbbi való inkább menedzsernek. Ám senki sem hajszolhatja a végletekig a kihívásokat. Az autóhasonlatnál maradva, mindenkinek van egy optimális fordulatszáma, ezen hozható ki belőle a legjobb teljesítmény. Ha tartósan efölött pörög a "motor", akkor előbb-utóbb jelentkeznek a kimerültség jelei: egyre rosszabbul érzi magát, nem tud már dolgozni, lazítani, pihenni, aludni sem. Gyűlnek a testi panaszok: a fej-, hát-, gerinc- és gyomorfájdalmak, a végtagzsibbadás, a székletürítési gondok. Ha a figyelmeztető tünetek ellenére tovább pörög a "motor", akkor súlyosan károsodhat az emberi szervezet.

A stressztűrő képesség egyénenként változó, az öröklött adottságok és a tanult magatartás ötvözete, ami nagymértékben fejleszthető. Ki-ki felmérheti, mennyi terhelést bír, mikor kezd el szorongani, izzadni a tenyere, remegni a keze, s hebegni, amikor beszélnie kell. Nagy segítség, ha valaki tisztában van a saját képességeivel és korlátaival. Ennek ismeretében már valamelyest tudja irányítani a dolgokat úgy, hogy csak a feltétlenül fontos feladatokat vállalja. Ha ez nem lehetséges, akkor legalább arra kell törekednie, hogy legyen ideje a feltöltődésre, a regenerálódásra. Ehhez mindenekelőtt a gondolatok "átformálására" van szükség. Olyan szemlélet kialakulására, amely szerint nemcsak a vállalkozás érdekében kell megtennünk mindent, hanem a húzómotorért, saját magunkért is. Úgy kell menedzselni az életet, az egészséget, miként a céget.

Étrendi tudnivalók

Helyes táplálkozás és mozgás, a káros szenvedélyek lehetőség szerinti kerülése vagy legalábbis minimalizálása – ezek a stressz káros következményei, az úgynevezett stresszbetegségek elleni legfőbb védekezési formák. A "felpörgetett" létformához – mint amilyen a menedzsereké – javasolt a döntően szénhidrátban dús étrend. Lehet ez a legegyszerűbb növényi eredetű táplálék, például rizs, amelyből könnyen felszabadul a tápérték, ugyanakkor rostot is tartalmaz. Az összetett szénhidrátok legjobb forrásai a gabonafélék (a barnább típusú, de nem a malátával sötétre színezett kenyerek), valamint a zöldségek és a gyümölcsök. Ezekből ugyancsak nyerhetők rostok, vitaminok és nyomelemek. Egyszerű szénhidrát (cukor) fogyasztása azonban csak mérsékelten ajánlott. A nehéz, zsíros ételek helyett előnyösebbek a könnyű, növényi zsiradékkal készültek. Fontosak még a fehérjék: a húsok és tejtermékek közül a soványabbak. A konyhasó köztudottan emeli a vérnyomást (jobb a tengeri só, de csak módjával), a gyomrot irritáló erős fűszereket pedig ésszerű felváltani azok nagy választékban kapható, gyomorkímélő "társaival".

A táplálkozási szakemberek szerint a "keveset, de többfélét" elv betartásával a szervezet hozzájut minden szükséges tápanyaghoz. Ám a kelleténél kevesebbet fogyasztunk zöldségből és gyümölcsből, ráadásul ezek értékei részben elvesznek a nem megfelelő kemizálás, valamint a modern ipari feldolgozás során. Egyre népszerűbbek a vegyszerektől mentes bioélelmiszerek (Magyarországon a Biokultúra Egyesület által minősített termékek a hivatalosan elfogadottak), igaz, a "hagyományosaknál" 30-40 százalékkal drágábbak, viszont egészségesebbek.

Még a változatosan táplálkozó emberek esetében is előfordulhat, hogy valamilyen élelmiszer-kiegészítőre szorulnak. Bőven van miből választani, akár tízezer forintot is el lehet költeni havonta vitamin- és ásványianyag-készítményekre, roborálószerekre. Tanácsosabb azonban, ha a kezelőorvos dönti el, hogy kinek, miből, mennyire van szüksége. A túlzott önvitaminozás súlyos mérgezést, vese- és májkárosodást okozhat, az egészség látszatát nyújtó szteroidtartalmú "izomnövesztők" kikezdhetik az egész szervezetet, tönkretehetik az immunrendszert.

A menedzser mindig siet valahova, mégsem végez igazi fiziológiás mozgást. Márpedig ez a jó emésztéshez nélkülözhetetlen. A rostok segítik a bélműködést, viszont rendkívül nedvszívóak. Ezért nem szabad megfeledkezni a napi, körülbelül 2 liter folyadék (ivóvíz, ásványvíz, gyümölcslé) fogyasztásáról. Az energiaitalok nem célszerűek, mert többnyire koffeintartalmúak, ebből pedig jut a szervezetbe épp elég. Napi 1-2 kávé még nem emeli a vérnyomást – ami egyébként stresszhelyzetben amúgy is magas -, de ennél több már igen. Felgyorsítja a szívműködést, ritmuszavart okozhat. Szerencsésebb lenne napközben átváltani a teára, melynek élénkítő hatása lassabban alakul ki, mint a kávéé, de tartósabb. Visszatérni a régi polgári szokásokhoz – amihez az angolok oly kiválóan értenek -, a napi hajtás közben meg-megállni 5-10 nyugodt percre. Visszafogni a ritmust, kifújni a levegőt, összeszedni a gondolatokat. Teázás és pár falat majszolgatása közben figyelni a test és a lélek jelzéseire.

Lazítás és mozgás

Időből sosincs elég, mégis be kell iktatni a napirendbe a rendszeres lazítást és testmozgást. Ennek formáját ki-ki kedve, tehetsége és természete szerint válassza meg. Az aktív típusú ember olyan felfrissülési módot keressen, amelyben kiélheti "örökmozgó" hajlamát. A futás, a golfozás és a tenisz megmozgatja a testet-lelket, és nem unalmas. A labdajátékokban jól levezethető a feszültség, az agresszivitás, és még versenyezni is lehet. Lényeges viszont, hogy a sportolás ne váljék teljesítménycentrikussá, mindenáron megoldandó feladattá. Addig kell csinálni, amíg jólesik, különben teher lesz, stresszt idéz elő.

Az aktív lazítást kellene szolgálnia a nyaralásnak is. Beletelik pár napba, amíg az ember tempót vált, lecsillapodik, megnyugszik. Ezután élvezze, hogy kényszer és kötöttségek nélkül, ötletszerűen azt tehet, amit csak kénye-kedve kíván. Kellemes kikapcsolódás a pár napos hétvégi kirándulás is. Ha végképp semmire sincs idő, elsajátíthatók az otthon végezhető, aktív lazító gyakorlatok. Egyebek között a jógának vannak ilyen elemei.

Klasszikus passzív ellazítás a relaxációs technika, tudatosan, gondolatokkal irányítva a test, a szervek működését. Ez rendkívül hasznos, és számos helyen oktatják. Szintén jó a mozgással egybekötött lazító technika, a stretching. Alapvető egészségmegőrzőként ajánlható az úszás és a séta – ez remek esti program is lehet -, ami közben átgondolhatók az elvégzett és elvégzendő teendők.

Megelőző szűrések

A stressz a hozzá kapcsolódó egyéb rizikófaktorokkal együtt komoly betegségeket idézhet elő. Legismertebbek a szív- és a keringési problémák, amelyek különösen az "A" típusú személyiségeket (a kihívásokat, küzdési formákat keresőket, a konfliktusokat, kudarcokat nehezen tűrőket) fenyegeti. Ők hajlamosabbak az infarktusra. A menedzserek körében az átlagosnál hatványozottabb a megbetegedés rizikója, az érszűkület, a magas vérnyomás, az elhízás (ennek nyomán anyagcserezavarok, cukorbetegség), a gyomorfekély, a mozgásszervi elváltozások. Ezért van nagy szerepe az évenkénti szűrésnek. Ebbe beletartozhat az általános belgyógyászati tájékozódás (kikérdezés, fizikális vizsgálat, EKG, ultrahang), a laborvizsgálatok, a szem állapotának felmérése, nőknél a nőgyógyászati jellegű, férfiaknál az urológiai szűrések. Fontos a mentális állapot meghatározása is, a depresszió, a szorongásos betegségek időbeni felfedezése, amivel elejét lehet venni az esetleges alkoholfüggőség kialakulásának.

A vizsgálatsor tovább bővíthető, de már az említettek is csak hosszas várakozással, járkálással végeztethetők el az állami-önkormányzati intézményekben. Némelyik magánklinikán azonban alkalmazkodnak a menedzserek szűkre szabott idejéhez, és fél nap alatt lebonyolítják a választott szűréseket, s vállalják az ambuláns gondozást is.

A Virányos Klinika egészségmegőrző programjában három csomagot kínál: az alapvizsgálatokat 22 ezer, ennek bővítettebb formáját 30 ezer forintért, a legtöbbet nyújtót pedig (benne a lelki-idegrendszeri felmérést is) 39 500 forintért. Rövidesen gyógytornásszal és dietetikussal bővítik a szakmai stábot. A Medicover Klinikán (volt R-Klinika) a topmenedzserszűréshez 18-féle szakvizsgálatot soroltak, ennek tarifája 58 500 forint.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. július 1.) vegye figyelembe!