Devizapiaci ármozgások

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. július 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 27. számában (2000. július 1.)

 

A következő táblázatokkal, illetve grafikonokkal a Cégvezetés lapzártáját megelőző hónapot jellemző devizapiaci ármozgásokat mutatjuk be. Az irányadó árfolyamokat, a tőzsdeindexeket és a kamatokat tájékoztató jelleggel közöljük.

A forint árfolyama az intervenciós sávon belül, a sáv alján helyezkedett el május közepéig, ami 258,40-es EUR/HUF árfolyamnak felelt meg. A hónap közepétől elszakadt a forint a sáv aljától, és egészen -1,79 százalékig gyengült. Május végéig a forint -2,10/-1,80 között ingadozott, ami 259,0-259,95-ös EUR/HUF árfolyamoknak felelt meg. Május végére a forint ismét visszatért a „jól megszokott" helyére, a sáv aljára.

A forint sávon belüli gyengülése a tőzsdei árak zuhanásának tudható be. A Budapesti Értéktőzsdén a részvényárfolyamok a világtrendnek megfelelően valamelyest csökkentek május közepén. A külföldi befektetők egy része eladta portfóliójának magyar részvényeit, a részvényeladásból keletkezett forintért pedig devizát vásárolt a hazai bankközi devizapiacon. Ez a jelenség szakította el a forint árfolyamát a sáv aljától.

Az EUR/HUF, valamint az USD/HUF árfolyamváltozása a hazai devizapiacon
EUR/HUF árfolyama a bankközi devizapiacon MNB devizaárfolyamai
május legmagasabb legalacsonyabb záró USD/HUF EUR/HUF
2 258,05 258,43 258,00 283,23 258,33
3 258,45 258,25 258,35 286,87 258,27
4 258,37 257,97 258,20 289,67 258,30
5 258,43 258,17 258,07 288,38 258,30
8 258,82 258,14 258,37 286,74 258,35
9 258,42 258,27 258,29 287,57 258,38
10 258,40 258,31 258,32 283,96 258,35
11 258,50 258,22 258,46 285,21 258,46
12 258,88 258,46 258,74 286,56 258,53
15  259,38 258,53 258,95 283,11 259,07
16 259,24 258,74 258,98 285,24 258,97
17 258,87 258,48 258,68 288,76 258,79
18 259,10 258,76 258,90 289,70 258,88
19 259,45 258,93 259,43 290,18 259,13
22 259,98 259,26 259,76 288,41 259,40
23 260,12 259,48 259,81 284,39 259,53
24 260,11 259,66 259,95 286,01 259,95
25 259,94 259,68 259,81 288,12 259,71
26 260,05 259,56 259,86 284,00 259,91
29 260,11 259,75 260,01 279,77 259,82
30 260,12 259,54 259,77 276,98 259,64
31 259,68 259,13 259,23 278,55 259,39
Forrás: BRIDGE

2000. január elsejétől – amióta a forintot az euróhoz kötötték – jelentősen megnőtt a forint dollárárfolyamának a volatilitása, ami az intenzív euró/dollár mozgás következménye. Az exportőröktől, importőröktől ez a változás fokozott figyelmet igényel, mert a dollár/forint árfolyam napon belül több alkalommal is 3-4 forintot változhat, mint az jól látszik az MNB devizaárfolyam-jegyzéseiből is.

Az amerikai dollár irányadó kamatát 50 bázisponttal emelte a Fed májusban, s az így jelenleg 6,5 százalék. A központi bank az emelést makroökonómiai okokkal indokolta.

Az eurókamat ezzel egy időben nem változott, mert az „Európai Államban" nincs inflációs veszély, és a gazdaság sem túlfűtött. Az emelést inkább az euró árfolyamának védelme tehette volna indokolttá. Az Európai Központi Bank (EKB) vezetői azonban nem engedtek a devizapiac nyomásának.

A British Bankers Association bankközi kamatai és a főbb részvénytőzsdék indexei
2000. 06. 02. USD GBP DEM CHF JPY EUR
1 hónap 6,66250 6,11172 4,29438 2,78167 0,08125 4,29438
2 hónap 6,76375 6,19625 4,36688 3,00833 0,09250 4,36688
3 hónap 6,86875 6,27500 4,46625 3,16167 0,10250 4,46625
6 hónap 7,10875 6,42906 4,67125 3,47000 0,14250 4,67125
9 hónap 7,32250 6,56031 4,86313 3,72167 0,20500 4,86313
12 hónap 7,48250 6,68781 4,98688 3,86333 0,25125 4,98688
máj. 01.-
máj. 31.
DJIA DAX CAC-40 NIKKEI-225 HANG-SENG BUX
New York Frankfurt Párizs Tokió Hongkong Budapest
nyitó ár 10 749 7 407 6 489 17 979 15 751 8 997
maximum 10 971 7 571 6 591 18 586 15 912 9 284
minimum 10 266 6 794 6 003 15 876 13 606 8 075
záró ár 10 522 7 109 6 426 16 332 14 713 9 015
változás % -2,11 -4,02 -0,97 -9,16 -6,59 0,20
Forrás: BRIDGE

Mindenképpen figyelemre méltó, hogy a dollár kamatemelésének hatására nem zuhantak a részvényindexek, sőt csekély csökkenés után május végén újra erősödésnek indultak a részvényárfolyamok. Ebből sok elemző azt szűri le, hogy „ügyes" kamatemelést hajtott végre a Fed, elsősorban a jól megválasztott időpontnak köszönhetően.

A forintkamatok nem jelentősen, de emelkedtek májusban. A hosszú távú állampapírok hozamai jobban emelkedtek, mint a rövid távúaké: az előbbiek hozamai 50, míg az utóbbiaké 20 bázisponttal. A kamatok mérsékelt emelkedése érthető, mivel a piaci résztvevők egyelőre nem látják azokat a gazdasági jeleket, amelyek az állampapírok nagyobb mértékű vásárlásához és a hozamok csökkentéséhez vezethetnek. Érdekesség, hogy a nemrég bevezetett három hónapos MNB-kötvényből – amelyet csak belföldiek vásárolhatnak – a május utolsó hetében tartott aukción egyetlen darab sem kelt el. Az aukción részt vevők a felkínáltnál magasabb hozamokat kértek volna. Az első negyedévben mért 6,8 százalékos GDP-növekedés figyelemre méltó, és pozitív hatással lehet az állampapírok hozamaira.

Irányadó bankközi pénzpiaci kamatlábak, valamint határidős dollár-, illetve eurojegyzések
2000. 06. 01. HUF
kamat %
Repokamatok BUBOR % Állampapír
hozam %
EUR/HUF
FWD
USD/HUF
FWD
passzív % aktív %
Overnight 10,50 9,00 13,00 11,01 - - -
1 hét 10,65 - - - - 259,75 276,60
2 hét 10,75 11,00 - - - 260,15 276,85
1 hónap 10,85 - - 11,05 - 261,00 277,40
2 hónap 11,00 - - - - 262,65 278,45
3 hónap 10,95 - - 11,05 10,85 264,25 279,50
6 hónap 10,65 - - 10,88 10,82 269,15 282,50
1 év 10,50 - - - 10,80 278,90 288,75
2 év - - - - 10,10 - -
3 év - - - - 9,97 - -
5 év - - - - 9,32 - -
10 év - - - - 8,90 - -

Az euró árfolyama májusban is történelmi mélypontra süllyedt mind az amerikai dollárral, mind a japán jennel szemben. Az amerikai dollárral szemben a 0,8850-es mélypontot először a hónap elején, másodszor a hónap közepén érte el. A hónap közepétől azonban fokozatosan erősödik az euró. Az erősödés következtében június első napjára az EUR/USD árfolyama 0,95-ös szinten volt.

Az euró japán jennel szembeni csökkenése 94,90-es szintig tartott, majd innen erősödésnek indult az euró. A hónap végére a legmagasabb szint a EUR/JPY esetében 102-es árfolyam volt.

Az euró gyengülése olyan körülmények között állt meg, amikor az amerikai dollár kamatát 50 bázisponttal emelték, az euró kamata pedig a várakozás ellenére sem nőtt. Az Európai Központi Bank mintegy megvárta, hogy az euró „magától" túljusson a mélyponton, majd a Fedhez hasonlóan „okos", 50 bázispontos kamatemelést hajtott végre június elején.

 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. július 1.) vegye figyelembe!