Dél-Korea - túl a mélyponton

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. július 1.) vegye figyelembe!

Új növekedési pályán a gazdaság?

Megjelent a Cégvezetés (archív) 27. számában (2000. július 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

Az 1997-et megelőző három évtized páratlanul gyors növekedést hozott a dél-koreai gazdaság történetében. Az 1950-53-as háború után romokban heverő ország kitört a szegénységből és elmaradottságból, és olyan arányú fejlődést ért el, amelyhez más országoknak korábban egy évszázadra volt szükségük. Az ázsiai válság azonban Dél-Koreát is magával sodorta. A kilábalás időszaka sok tanulsággal szolgált, ám további bizonytalansággal is számolni kell.

 

Dél-Korea a nyolcvanas évekre belépett a közepesen fejlett országok sorába, és reálissá vált annak lehetősége, hogy felzárkózzon a legfejlettebb országok közé. A gazdasági növekedés 1990-96 között átlagosan 7,1 százalékot ért el, lényegesen felülmúlva a világgazdasági átlagot. A gyors gyarapodás alacsony infláció mellett valósult meg (1994-96-ban 5 százalék alatt volt), a munkanélküliségi ráta 2-2,5 százalék körül mozgott. Az évtized közepére az egy főre jutó GDP meghaladta a tízezer dollárt. A kimagasló teljesítmény legnagyobb nemzetközi elismeréseként 1996 decemberében Dél-Korea a világ legfejlettebb országait tömörítő OECD teljes jogú tagja lett.

Mindez a problémáktól mentes, töretlen fejlődés képzetét keltette az ország lakosságában és vezetőiben, amivel korántsem voltak egyedül. A nemzetközi pénzügyi intézmények, az IMF és a Világbank Dél-Koreát "mintadiákként" kezelték, és követendő példaként állították a fejlődő országok elé. Közgazdászkörökben egyre népszerűbbé vált - Japán analógiájára - az úgynevezett koreai modell, a Korea Inc. emlegetése, és számos szerző már egyenesen arról vizionált, hogy Dél-Korea lesz a jövő század egyik vezető gazdasági nagyhatalma. 1997 nyarán az általános optimizmus és eufória légkörébe mint derült égből a villámcsapás robbant be az ázsiai válság. Az év végén az ország háború utáni történetének legsúlyosabb válságába került.

Összehasonlító adatok a Koreai-félsziget két országáról
  Észak-Korea (KNDK) Dél-Korea (Koreai Köztársaság)

Terület (km2)

122 762

99 373

Népesség (millió fő)

22,08

46,43

GDP/fő (USD)

804

12 270

Fegyveres erők (fő)

1 147 000

690 000

- szárazföldi hadsereg (fő)

996 000

560 000

- páncélosok (darab)

3 800

2200

- tüzérség (löveg)

11 200

4850

- légierő (fő)

103 000

63 000

- harci repülőgépek (darab)

850

550

- haditengerészet (fő)

48 000

67 000

Megjegyzés: Katonai szakértők egybehangzó véleménye szerint Dél-Korea hadserege korszerűbb fegyverzettel rendelkezik. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy 37 ezer fős amerikai haderő állomásozik Dél-Koreában.
Forrás: Statesman Yearbook

A válság előzményei

Az 1997 novemberében bekövetkezett krízis korántsem volt minden előzmény nélküli. Már a kilencvenes évek fordulóján érzékelhetőek voltak azok a strukturális feszültségek, amelyek kumulálódása az évtized utolsó harmadára sebezhetővé tette a látszólag rendkívül sikeres dél-koreai gazdaságot.

A modernizáció első fázisában az exportorientált fejlesztési stratégiával elért sikerek a nemzetközi összehasonlításban olcsó, rendkívül fegyelmezett, szorgalmas és adaptív munkaerőnek, a kedvező külgazdasági környezetnek, az aktív kormányzati szerepvállalásnak, valamint a kormányzat és az üzleti szféra hatékony együttműködésének voltak tulajdoníthatók. A kilencvenes években azonban átértékelődött e tényezők szerepe.

A munkaerőnek mint növekedési tényezőnek a jelentősége nagymértékben csökkent, miután a kilencvenes évek elejétől a bérszínvonal-emelkedés következtében folyamatosan erodálódott a dél-koreai export világpiaci versenyképessége. A politikai demokratizálódás előrehaladtával a kormányzat - döntően hatalmi-politikai megfontolásokból - a korábbi gyakorlattal szöges ellentétben már inkább a bérek emelését ösztönözte. Megváltozott, sokkal szigorúbbá vált a dél-koreai gazdaság külső feltételrendszere is. A hagyományos dél-koreai exporttermékek piacán egyre erőteljesebben érződött a délkelet-ázsiai országok versenye, a Kínai Népköztársaság kibontakozó külgazdasági expanziója pedig újabb kihívást jelentett.

Dél-Korea számára parancsoló szükségszerűséggé vált a technológiaintenzív növekedési pályára való átállás. Ez új gazdaságpolitikát igényelt, a tőkehatékonyság javításának kellett volna a gazdaságpolitikai preferenciarendszer középpontjába kerülnie. Éppen azokról az eszközökről és módszerekről (ágazati-területi prioritások meghatározása, adminisztratív eszközökkel irányított forrásallokáció, szelektív hitelpolitika, protekcionista importszabályozás stb.) kellett volna lemondani, amelyek meghatározó szerepet játszottak a korábbi diadalmenetben. A kormányzat és az üzleti szféra vezetői, mindenekelőtt a gazdaságban meghatározó befolyással rendelkező vállalatcsoportok, a chaebolok azonban erre nem voltak képesek. A több mint három évtizedes sikeres gazdasági fejlődés az üzleti élet és a bürokrácia szoros összekapcsolódásának jegyében ment végbe, és ez a kilencvenes években is így maradt.

A válság előtti évtizedben a Dél-Korea által végrehajtott liberalizációs intézkedéseket a fejlett országok, különösen az Egyesült Államok erősödő nyomásának engedve hozták meg. A liberalizációt mindvégig áthatotta az a törekvés, hogy a kormányzat képes legyen ellenőrzése alatt tartani a gazdasági folyamatokat, s emellett jelentős volt az érintett gazdasági és politikai érdekcsoportok ellenállása is. Az egymással ellentétes megfontolások és törekvések miatt meglehetősen felemásra sikeredett a liberalizációs intézkedések jelentős része.

Mindez különösen jól megmutatkozott a tőkemozgások liberalizálása kapcsán. Ennek során a politikai presztízs (Dél-Korea OECD-tagságának egyik legfontosabb feltétele volt a tőkemozgások - legalább részleges - liberalizálása) és a szűk látókörű gazdasági nacionalizmus szempontjai, valamint a chaebolok partikuláris érdekei keveredtek egymással. Ezek eredőjeként gyakorlatilag teljesen liberalizálták a rövid távú tőkemozgásokat, viszont továbbra is szigorúan korlátozták a külföldi befektetők dél-koreai cégekben történő tulajdonszerzését.

Az intézményi reformok számottevő hányada csak formai változásokat eredményezett, miközben a lényeg változatlan maradt. Például a kereskedelmi bankokat már a nyolcvanas években privatizálták, de azok továbbra is a mindenkori kormányok szoros ellenőrzése alatt működtek. Változatlanul az volt a feladatuk, hogy a kormány utasításainak megfelelően - saját üzleti érdek és kockázatelemzés nélkül - finanszírozzák az állam által fontosnak ítélt (az esetek többségében túlméretezett) fejlesztési programokat. Hiába szereztek részesedéseket a chaebolok érdekkörébe tartozó vállalatokban, semmi befolyásuk sem volt azok gazdálkodására. Kötelesek voltak a többségi tulajdonosok igényeihez igazodni, velük azonosan szavazni a vállalatok működését illető kérdésekben (ez volt az úgynevezett árnyékszavazás).

A chaebolok ideális partnerek voltak a mindenkori kormány nagyszabású fejlesztési célkitűzéseinek megvalósításában. A dél-koreai gazdaság és a chaebolok expanziója gyakorlatilag egyet jelentett. A nyolcvanas évekig erőteljes diverzifikáció jellemezte ezeket a mamutcégeket. A kohászattól a petrolkémián, a hajógyártáson és az elektronikán keresztül a szállodaiparig és áruházláncokig a gazdaság szinte minden ágazatában voltak érdekeltségeik. Ez a kilencvenes években sem változott, holott a világ vezető multinacionális vállalatainak stratégiája ekkor már arra irányult, hogy működésüket racionalizálva, tevékenységüket és erőforrásaikat a legperspektivikusabbnak ítélt, és egymáshoz szorosan kapcsolódó területekre koncentrálva javítsák pozícióikat az egyre kiélezettebb versenyben.

Az "új gazdaság" korszakában az esetek tekintélyes részében egymáshoz egyáltalán nem kapcsolódó tevékenységek expanziója csak egyre növekvő költségekkel és csökkenő hatékonysággal volt fenntartható. A tőke- és technológiaintenzív ágazatokban is terjeszkedni akaró vállalatcsoportok a még nagyobb arányú forrásbevonásban vélték megtalálni a megoldást. Mivel a hazai források már nem voltak elégségesek a roppant ambiciózus tervek finanszírozásához, ezért 1994-ben rávették a kormányt a rövid lejáratú tőkemozgások liberalizálására. Ennek következményeként ugrásszerűen, és - a nem megfelelően kiépített pénzügyi intézményi és szabályozórendszer miatt - a kormányzat számára csak részben követhetően növekedett a dél-koreai vállalatok külföldi hiteleinek állománya. A rövid lejáratú tőkemozgások destabilizáló hatását a nemzeti valuta, a von árfolyamának rögzítésével igyekeztek kivédeni, ami magas kamatszintet eredményezett, ezáltal különösen vonzóvá vált a külföldi hitelfelvétel.

A nyakló nélküli bel- és külföldi hitelfelvétel következtében elképesztő méreteket öltött a vállalati szféra eladósodottsága. A feldolgozóipari vállalatok adósság/tőke hányadosa 1996-ban 317 százalék volt, 1997 végére a 400 százalékot is meghaladta, s az adósságállomány az akkori GDP kétszeresét tette ki. A harminc legnagyobb chaebolt tekintve még magasabb, 519 százalékos volt ez a mutató. A kilencvenes évek közepén felvett hiteleket még döntően a termelőkapacitások bővítésére fordították, amelyek 3 év alatt több mint 25 százalékkal növekedtek. (A beruházások GDP-hez viszonyított aránya irreálisan magas, 1995-ben 37,3, 1996-ban 38,1 százalék volt.) Ugyanakkor a túlértékelt valutaárfolyam miatt romlott a dél-koreai kivitel versenyképessége.

Súlyos csapást jelentett a külkereskedelmi cserearányok drasztikus romlása 1996-ban, minek következtében a folyó fizetési mérleg hiányának GDP-hez viszonyított aránya 1996-ra 2 százalékról 5 százalék fölé emelkedett, így az ország külső adóssága 78-ról 100 milliárd dollárra nőtt. Az eladósodást az tette különösen veszélyessé, hogy a rövid lejáratú hitelek részaránya 65 százalék fölé emelkedett.

A nagyarányú cserearányromlást a vezető dél-koreai exporttermékek világpiaci árának összeomlása idézte elő, ami a túlméretezett termelési kapacitások egyre nyomasztóbb strukturális túlkínálatára volt visszavezethető. Visszaesett a feldolgozóipar amúgy is alacsony jövedelmezősége (ami 1986-1995 között mindössze 2,3 százalék volt, kevesebb mint fele az Egyesült Államok hasonló mutatójának), miközben meredeken emelkedtek a vállalatok pénzügyi kiadásai. Csak idő kérdése volt, mikor kezdődik a kettős szorításba került dél-koreai vállalatok tömeges összeomlása.

Elsőként a 14. legnagyobb chaebol, a Hanbo roskadt össze 6 milliárd dolláros adóssága alatt 1997 januárjában, megnyitva a vállalati csődök sorozatát. A délkelet-ázsiai országokban júliusban kitört válság hatására - az ország iránti bizalom fenntartása érdekében - augusztusban a szöuli kormány garanciát vállalt a dél-koreai bankok külföldi kötelezettségeire, ám ezzel csak ideig-óráig sikerült megvédeni a von árfolyamát. A világszerte ismert Kia konglomerátum szeptemberben bekövetkezett összeomlása nyilvánvalóvá tette a külföldi befektetők és hitelezők számára, hogy Dél-Koreában is nagy bajok vannak.

Dél-Korea fontosabb makrogazdasági mutatói
 

1995

1996

1997

1998

1999

GDP reálnövekedése (%)

8,9

6,8

5,0

-5,8

10,7*

Beruházások (a GDP százalékában)

37,3

38,1

34,4

20,9

n. a.

Fogyasztóiár-emelkedés (%)

4,5

4,8

3,9

12,3

0,9

Munkanélküliség (%)

2,0

2,0

2,6

6,8

4,8

Export/fob (Mrd USD)

124,63

129,97

138,62

132,13

143,69

Import/fob (Mrd USD)

129,07

144,93

141,80

90,49

118,18

Kereskedelmi mérleg (Mrd USD)

-4,44

-14,96

-3,18

41,64

25,51

Folyó fizetési mérleg (Mrd USD)

-8,507

-23,006

-8,167

40,552

25,122

* előzetes adat
Forrás: Bank of Korea

Válság és az IMF-megállapodás

A folyó fizetési mérleg egyre súlyosabb problémáit már nem leplezték a külföldi portfólióbefektetések, illetve a bankrendszeren keresztüli tőkebeáramlás, nyilvánvaló lett a dél-koreai valuta nagyfokú sebezhetősége. A választások előtt álló politikai hatalom minden erejével azon volt, hogy megvédje a von árfolyamát, de miután az ország valutatartalékai egy hét alatt 33 milliárd dollárról 7,2 milliárd dollárra zsugorodtak, 1997. november 18-án a kormány bejelentette, hogy felhagy erőfeszítéseivel. Ezzel megkezdődött a dél-koreai gazdaság mélyrepülése.

1997 júniusában egy dollár még 850-870 vont ért, az év végén 1415-öt, 1998 januárjában, a válság mélypontján pedig - amikor az ország valutatartalékai 4 milliárd dollárra apadtak - 1964-et. Összeomlott a részvénypiac, a szeptemberben még 1000 pont feletti tőzsdeindex az év végére 450 alá sülylyedt, a válság mélypontján pedig éppen csak meghaladta a 280 pontot.

A csőd szélére került országnak nem maradt más választása, mint az IMF támogatását kérni. A valutaalap, Dél-Korea összeomlásának súlyos világgazdasági következményeit elkerülendő, történetének legnagyobb, 58,35 milliárd dolláros hitelcsomagját szervezte meg - természetesen szigorú feltételekkel. A von árfolyamának stabilizálását jelölte meg legfontosabb feladatként, amit szigorú restriktív monetáris politikával kellett megvalósítani. A rövid távú pénzpiaci kamatláb a válság előtti 12 százalékról 1997 végére 27 százalékra emelkedett, majd a következő év elején - rövid ideig - a 30 százalékot is meghaladta. Sikerült kiküszöbölni az inflációs robbanás veszélyét, ennek azonban nagyarányú gazdasági visszaesés lett az ára.

A magas kamatok miatt egyik napról a másikra megtöbbszöröződtek a súlyosan eladósodott vállalatok pénzügyi kiadásai, a von drasztikus leértékelődése pedig a külföldi kötelezettségek ugrásszerű növekedéséhez vezetett. 1998 első félévében vállalatok ezrei mentek tönkre, meredeken emelkedett a munkanélküliségi ráta, robbanásszerűen nőtt a pénzintézetek rossz követeléseinek állománya. Fel kellett adni a bankok mesterséges életben tartásának eddigi gyakorlatát, tudomásul kellett venni, hogy Dél-Koreában is bekövetkezhetnek bankcsődök. Öt kisebb, regionális bank ment tönkre, de - néhány kivételtől eltekintve - a legnagyobbak is fizetésképtelenné váltak. Az év második felében megkezdődött fellendülés ellenére a GDP 5,8 százalékkal, ezen belül a beruházási tevékenység 21,1, a magánfogyasztás 9,6 százalékkal esett vissza.

Az IMF-fel kötött megállapodásban Dél-Koreának kötelezettséget kellett vállalnia a monetáris restrikcióhoz igazodó fiskális politika és a lebegő árfolyamrendszer bevezetésére. További feltétel volt a pénzügyi rendszer átfogó reformja, a gazdasági és pénzügyi információs rendszerek korszerűsítése, a vállalatirányítási módszerek megváltoztatása, a vállalati és banktevékenység átláthatóbbá tétele, az állami vállalatok privatizálása, az importliberalizálás következetesebb megvalósítása, a tőkemozgásokra vonatkozó korlátozások szűkítése, az átvételek és fúziók szabályozásának egyszerűsítése, a külföldiek dél-koreai vállalatokban és pénzügyi intézményekben való tulajdonszerzésének liberalizálása, valamint a munkaerőpiac reformja.

Pénzügyi reformok

Az ország 1998 elején hivatalba lépett új vezetése a rázúduló feladatok közül a pénzügyi szektor stabilizálásának és átfogó reformjának adott prioritást. Az 1998 áprilisában módosított jegybanktörvény megerősítette a Bank of Korea függetlenségét. Mentesítették a kereskedelmi bankok felügyeletének kötelezettsége alól, így tevékenységét a monetáris politika átalakítására összpontosíthatta. Korlátozták a Pénzügyi és Gazdasági Minisztérium felügyeleti funkcióit, csak a pénzügyi tevékenység jogi szabályozása maradt a hatáskörében. A korábban egymástól elszigetelten működő bank-, értékpapír-, biztosítási és pénztári felügyeletek összevonásával létrehozták a rendkívül széles hatáskörrel felruházott, egységes Pénzügyi Felügyeletet.

Ez 1999-től a BIS (Bank for International Settlement) bankfelügyeleti előírásainak szellemében látja el tevékenységét. Részletekbe menően szabályozza a pénzintézetek adatszolgáltatási kötelezettségét, egyértelmű és szigorú követelésminősítési és céltartalék-képzési előírásokat állapított meg a kereskedelmi bankok számára. A nagyhitelkorlátot a bankok szavatoló tőkéjének 25 százalékában szabta meg a korábbi 45 százalékkal szemben, továbbá előírta a bankok tőkehelyzetének rendezését, a 8 százalékos tőkemegfelelési mutató elérését. Rehabilitációs tervet kellett készítenie annak a 12 kereskedelmi banknak, amelynek tőkemegfelelési mutatója 1997 végén 8 százalék alá csökkent. Öt kereskedelmi bank rehabilitációs tervét a felügyelet 1998 júniusában elutasította, ezeket valamely jobban tőkésített bankkal való fúzióra kötelezték.

1999 májusától az állami tulajdonban lévő speciális és fejlesztési bankokkal (Korea Development Bank, Eximbank, Industrial Bank of Korea) szemben is a kereskedelmi bankok működésére vonatkozó szabályokat érvényesítették. Ezek helyzete semmivel sem volt jobb, mint a kereskedelmi bankoké. Rossz követeléseik állománya 1998 végén a kereskedelmi bankokénak mintegy felével volt egyenlő.

A felügyelet a fentieken túl legfőbb feladatának a bankok önállóságának és felelősségének növelését, a maximális jövedelmezőség elérését célzó üzletpolitika elfogadását tekinti. Ezért hatályon kívül helyezték a bankok tevékenységét korlátozó előírások túlnyomó részét, deregulálták a bankok által nyújtható szolgáltatások körét. A felügyelet folyamatosan nyilvánosságra hozza a rendszeres ellenőrzések során feltárt hiányosságokat, és jogában áll a vétkesnek bizonyult bankvezetők leváltása. A bankok vállalatokkal, mindenekelőtt a chaebolokkal szembeni pozíciójának erősítése érdekében megszüntették az úgynevezett árnyékszavazási kötelezettséget.

A kormányzat tőkeinjekciókkal, a rossz követelések felvásárlásával, a bankfúziók ösztönzésével igyekezett elősegíteni a kereskedelmi bankok helyzetének megszilárdulását. Az állami támogatás elnyerésének feltételévé a működési költségek leszorítása és a jövedelmezőség javítása vált. A hatalmas tőkejuttatások fejében ismét állami kézbe került a bankszektor túlnyomó része. A vezető kereskedelmi bankok közül a kormánynak először a tőkéjét 1997 végére maradéktalanul elvesztő Korea First Bankot és a Seoul Bankot kellett államosítania, majd 1998 őszén a Hanil Bank és a Commercial Bank of Korea fúziójával létrejött Hanvit Bankot, az év végére pedig a Cholung Bankban is 90 százalék fölé emelkedett az állami tulajdon.

A nem banki pénzügyi intézmények helyzetének rendezésére is komoly erőfeszítéseket tettek, mivel ezek rossz követeléseinek aránya több mint kétszerese volt a kereskedelmi bankokénak. Az átstrukturálás következtében 10 lízingtársaság, 8 értékpapír-forgalmazó cég és 22 biztosítótársaság kényszerült felhagyni tevékenységével.

Elsődlegesen a kereskedelmi banki portfóliók megtisztítása céljából 1998 elején létrehozták a Koreai Vagyonkezelő Rt.-t (Korea Asset Management Corporation - KAMC). Ez a hitelek fedezettségétől függően a névérték meghatározott százalékán megveszi a rossz követeléseket (1998 szeptemberétől maximum a névérték 45 százalékán, fedezet nélküli hitelek esetében annak 3 százalékán), majd árverésen értékesíti azokat, az így szerzett bevételekből pedig további rossz követeléseket vásárol. A KAMC 1999 végéig több mint 58 milliárd dollárnyi rossz követelést vásárolt, ami a GDP 15 százalékának felelt meg.

A pénzügyi reformok másik fő iránya a tőkepiacok fejlesztése volt annak érdekében, hogy csökkenjen a vállalatok finanszírozásának függősége a kereskedelmi bankoktól. A vállalatok növelték részvény- és kötvénykibocsátásaikat, és a költségvetés is növekvő mértékben finanszírozta adósságlevelekkel a kiadásait. Korszerűsítették a pénzügyi elszámolások rendszerét, és az IFC (International Financial Corporation) közreműködésével befektetésminősítő ügynökséget hoztak létre.

A reform lényeges eleme volt a tőkemozgások liberalizálása. Ennek keretében lehetővé tették külföldi értékpapírok dél-koreai kibocsátását. 1998 júliusától nem korlátozták a dél-koreai vállalatok egy éven túli lejáratú külföldi kötvénykibocsátásait, és minden pénzügyi intézmény számára engedélyezték a devizaműveletek lebonyolítását. Az 1999 áprilisában hatályba lépett új devizakódex negatív listát állapított meg a tranzakciókra vonatkozóan (vagyis nem az engedélyezett műveleteket sorolta fel, hanem csak azokat, amelyeket tiltott), ami egyben enyhítette a derivatív ügyletekkel kapcsolatos korlátozásokat is.

Észak Dél ellen Japán II. világháborúban elszenvedett veresége Korea számára is meghozta a felszabadulást a brutális japán gyarmati uralom alól. Ugyanakkor súlyos, máig ható következményekkel járt az, hogy a háború végén a Koreai-félsziget északi részén szovjet, a déli területeken pedig amerikai megszállási övezet jött létre. A hidegháború kitörésével a 38. szélességi fok mentén meghúzott vonal Korea kettészakítottságának szimbóluma lett. A két megszálló hatalom a saját igényei és elképzelései szerint alakította a fennhatósága alatt lévő területek viszonyait. 1948-ban, a Koreai Köztársaság megalakulását követő egy hónapon belül kikiáltották a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot. Korea a világháború utáni két világrendszer egyik ütközőpontja lett. A nyílt konfliktus kitörése nem váratott sokáig magára. A KNDK vezetése, ki akarván használni a Koreai Köztársaság belső nehézségeit, a déli területek inváziója mellett döntött, és 1950. június 25-én elindította hadseregét dél felé. A koreai háború 1953 júliusáig tartott, több mint 4 millió emberéletet követelt, és mérhetetlen anyagi pusztulással járt. A vérontásnak a Kína és az Egyesült Államok által aláírt panmindzsoni fegyverszünet vetett véget, de a két Korea között mind a mai napig nem jött létre békeszerződés, változatlanul fennáll a hadiállapot. Azóta az észak-koreai kommunista rendszer számos terrorakciót hajtott végre különböző dél-koreai "célpontok" ellen. Többek között 1974-ben merényletet kíséreltek meg Pak Csong Hi dél-koreai elnök ellen, aminek az elnök felesége esett áldozatul, 1983-ban Burma - újabb nevén Myanmar - fővárosában, Rangoonban hajtottak végre merényletet az ott tárgyaló dél-koreai kormánydelegáció ellen (a 18 halálos áldozat között négy miniszter volt), 1987-ben pedig a dél-koreai légitársaság egyik utasszállító repülőgépét robbantották fel, aminek következtében 115-en vesztették életüket. A nagyhatalmi szembenállás enyhülése jótékonyan hatott a nyolcvanas évek végén a két Korea viszonyára is. 1991 decemberében a KNDK miniszterelnöke többnapos hivatalos szöuli látogatásán megnemtámadási szerződést írt alá dél-koreai partnerével, és kereskedelmi és idegenforgalmi megállapodásokat is kötöttek. Ezután azonban megtorpant a kapcsolatok fejlődése. A kilencvenes évekre egyre nyomasztóbbak lettek az észak-koreai kommunista rendszer gazdasági nehézségei. A Szovjetunió összeomlásával és a kínai gazdaság növekvő devizaigénye miatt a KNDK jórészt elvesztette korábbi patrónusainak anyagi támogatását. Az orwelli állapotokat teremtő rezsim a nehézségeken úgy próbál enyhíteni, hogy nukleáris és rakétafejlesztési programokkal, illetve ezek produktumainak lehetséges exportjával zsarolja Dél-Koreát, Japánt és az Egyesült Államokat. A biztonsági igényeken messze túlmenő nukleáris és rakétafejlesztési programok az észak-koreai lakosság példátlan elnyomorodásához, tömeges éhínséghez vezettek. A zsarolás nem bizonyult teljesen hiábavalónak: a katasztrofálisan elszegényedett és elszigetelődött KNDK Kelet-Ázsia első számú biztonsági problémájává vált, a nemzetközi politika fókuszába került. A kiszámíthatatlan észak-koreai rezsim rendkívül súlyos biztonsági kockázat Dél-Korea számára. Békéjét és prosperitását nemcsak egy potenciális újabb északi agresszió fenyegeti, de alapjaiban megrendítené az országot az a káosz és menekültáradat is, amit a gazdasági csődbe jutott észak-koreai rezsim esetleges összeomlása váltana ki. Ezt elkerülendő Dél-Korea, az Egyesült Államok és Japán megállapodott abban, hogy nukleáris programjának befagyasztása fejében nagyszabású energetikai segélyprogramban részesítik a KNDK-t. Dél-Korea 1998 elején hivatalba lépett elnöke, Kim De Dzsung a gazdaság megreformálása mellett a konstruktív észak-déli viszony megteremtését tekinti legfőbb feladatának. A hidegháborús atmoszféra megszüntetése és az észak-koreai gazdaság összeomlásának elkerülése érdekében az új dél-koreai vezetés állhatatosan szorgalmazza a két ország közötti tőke-, áru- és személyi kapcsolatok fejlesztését. A legutóbbi események (június 13. és 15. között csúcstalálkozó volt Phenjanban) arra mutatnak, hogy a KNDK vezetése sem zárkózik el a kapcsolatok fejlesztése elől. Nem kétséges, hogy a háborús feszültség megszüntetése és a gazdasági kooperáció elmélyítése mindkét fél számára óriási haszonnal járna. A történelmi jelentőségű csúcstalálkozón kötött megállapodások, ezen is túlmutatva, felvázolták a két Korea újraegyesítésének lehetőségét is.

Szerkezetátalakítás a vállalati szférában

A vállalati szféra mélyreható átalakítását sem lehetett halogatni, amihez az új kormány hatalmas lendülettel látott hozzá. A hatékony szerkezetváltás előmozdítása érdekében egyszerűsítették az átvételekre és fúziókra vonatkozó szabályozást. 1998 májusában eltörölték a külföldiek tulajdonszerzésével kapcsolatos kötöttségeket, megszüntették a külföldi befektetések területek szerinti korlátozását. A Dél-Korea gazdasági életében meghatározó szerepet játszó konglomerátumoknak, a chaeboloknak átláthatóvá kellett tenniük tevékenységüket, végre kellett hajtaniuk az irányítás decentralizálását, fokozottan védeniük kellett a részvényesek érdekeit és pénzügyi helyzetük stabilitását.

1999-től a chaebolok kötelesek független könyvvizsgáló által auditált konszolidált mérleget készíteni és azt nyilvánosságra hozni. A kormány külön rendeletben írta elő a chaebolok központi tervezési és koordinációs igazgatóságainak feloszlatását. A kormányzati elképzelések szerint ezeknek a vállalatcsoportoknak a jövőben a holdingok mintájára kell működniük, ezért 1999 áprilisában - bizonyos megszorítások mellett - engedélyezték ilyen társaságok alapítását. A holdingoknak az érdekeltségükbe tartozó vállalatok többségi tulajdonosainak kell lenniük, adósságuk tőkéjükhöz viszonyított aránya nem érheti el a 100 százalékot, az érdekeltségi körükbe tartozó vállalatok nem vállalhatnak garanciát egymás adósságaira, valamint pénzügyi és nem pénzügyi vállalkozások egyidejűleg nem tartozhatnak ugyanahhoz a holdinghoz.

A vállalati önállóság növekedését kívánták elősegíteni azzal, hogy a tőzsdén bejegyzett cégeknek kötelezően előírták: az igazgatótanács egynegyedének a vállalattól független személyekből kell állnia.

Az új kormány különösen nagy súlyt helyezett a vállalatok kisebbségi tulajdonosainak érdekvédelmére. E tekintetben a legnagyobb horderejű változás a kumulatív szavazás bevezetése a vállalatok vezető testületeinek megválasztásakor. Ennek lényege, hogy a vezetőség tagjainak megválasztása nem egyénenként történik - aminek során a részvénytöbbséget birtoklók minden alkalommal könnyedén leszavazhatják a kisebbséget -, hanem egyszerre, egyetlen szavazással. Ily módon a kisebbségben levő részvényeseknek is lehetőségük van arra, hogy nekik megfelelő jelöltet vagy jelölteket juttassanak be az irányítótestületekbe.

Az elképesztő mértékben eladósodott konglomerátumok pénzügyi helyzetének rendezésére drasztikus intézkedéseket foganatosítottak. A chaebolokhoz tartozó vállalatoknak megtiltották, hogy újabb garanciákat vállaljanak egymás adósságaira, és kötelezték őket ezek rendezésére 2000 márciusáig. A legnagyobb mamutcégek - a Hyundai, a Samsung, a Lucky Goldstar és a Daewoo - jelentős befolyású vezetése azonban szabotálta az átalakulást. Nyilvánvalóvá vált, hogy a szerkezetváltás gyorsítása elképzelhetetlen a veszteséges nagyvállalatok határozottabb átszervezése, a bennfentes menedzsment befolyásának erőteljesebb korlátozása nélkül.

A kormányzat 1998 decemberében - kihasználva a chaebolok nagyfokú ráutaltságát az ismét döntően állami tulajdonban lévő bankrendszerre - ultimátumszerű fenyegetéssel egy 20 pontból álló, átfogó szerkezetátalakítási program elfogadására kényszerítette az öt legnagyobb konglomerátumot. Előírta, hogy 1999 végéig 200 százalékra csökkentsék adósságállományuk tőkéjükhöz viszonyított arányát. A túlméretezett kapacitások csökkentése és a vállalati jövedelmezőség javítása érdekében részletekbe menően meghatározta azt is, hogy az egyes chaeboloknak milyen területeken kell felhagyniuk üzleti tevékenységükkel, és a jövőben mely ágazatokra kell koncentrálniuk. Az új csődtörvény definiálta az eljárás különböző fázisaira vonatkozó határidőket, és előírta a számviteli és a jogi szakemberekből álló bizottságok felállítását.

A kormányzat egyik legfontosabb célja a válság által különösen sújtott kis- és középvállalati szféra helyzetének javítása, mert ebben látja a gazdaság megújulásának és a foglalkoztatási gondok enyhítésének legfőbb biztosítékát. A kormány 1999-ben már 4 billió vont fordított a kis- és középvállalatok támogatására, négyszer többet, mint 1997-ben. A Világbanktól és az Ázsiai Fejlesztési Banktól felvett hiteleket döntően a kis- és középvállalatok támogatására vették igénybe.

A chaebolok tevékenységének visszafogása, a különböző kormányzati támogatási programok, a stabilabb helyzetű bankok fokozódó érdeklődése és növekvő hitelezési hajlandósága, a vállalatalapítással kapcsolatos előírások egyszerűsítése, valamint a gazdaság deregulációja a kis- és középvállalatok működési feltételeinek nagyfokú javulását eredményezte. Az utóbbi két évben meredeken emelkedett a csúcstechnológiát alkalmazó ágazatokban alapított vállalkozások száma.

Dél-Korea főbb külkereskedelmi partnerei (a forgalom százalékában)
 

Export

Import

1996 1997 1998 1999* 1996 1997 1998 1999*

Egyesült Államok

16,7

16,0

17,4

18,9

22,1

20,8

21,9

20,2

Japán

12,3

10,8

9,2

9,5

20,9

19,3

18,1

20,1

Ausztrália

1,4

1,6

2,1

1,8

4,2

4,1

4,9

4,0

Kínai Népköztársaság

8,8

10,0

9,0

9,5

5,7

4,1

6,9

6,1

Hongkong

8,6

8,6

7,0

5,4

0,8

0,6

0,6

2,6

ASEAN

14,9

13,6

10,4

9,2

8,2

8,5

9,2

9,9

- Szingapúr

4,9

4,3

3,1

2,5

1,7

1,7

1,8

3,3

- Indonézia

2,4

2,6

1,3

1,3

2,7

2,8

2,8

3,0

- Malajzia

3,3

3,2

2,7

2,0

2,0

2,3

2,4

2,1

Európai Unió

12,3

12,4

13,8

12,8

14,7

13,1

11,7

10,1

- Németország

3,6

3,5

3,0

2,8

4,8

4,0

3,6

3,1

- Franciaország

0,9

1,0

1,1

1,2

1,5

1,2

1,4

1,6

- Egyesült Királyság

2,5

2,9

3,2

2,9

2,0

2,3

1,9

1,4

* I-IX. hónap
Forrás: IMF Direction of Trade Statistics

Lendületben a gazdaság

A példátlanul súlyos gazdasági visszaesés egyetlen kedvező hozadéka a külgazdasági egyensúly látványos javulása volt. A von árfolyamának drasztikus csökkenése nagymértékben javította a dél-koreai export versenyképességét, és igencsak megdrágította az importot, ami amúgy is visszaesett. Az alacsony kőolajárnak köszönhetően a cserearányok is nagyon kedvezően alakultak. 1998-ban az import volumene az előző évhez képest 22 százalékkal esett vissza, ami dollárban számítva 36 százalék volt. A külkereskedelmi aktívum rekordnagyságú, 41,64 milliárd dollár volt. Ez meghatározta a folyó fizetési mérleg alakulását. Dél-Korea nemzetközi fizetési pozíciója egy év alatt közel 50 milliárd dollárral javult. Az 1997-ben még 8,167 milliárd dolláros hiánnyal zárt folyó fizetési mérleg 1998-ban már 40,55 milliárd dollár aktívumot mutatott, ami a GDP 12,6 százalékának felelt meg. A válság legkritikusabb napjaiban 4 milliárd dollárra apadt valutatartalékok 1998 végére megközelítették az 50 milliárd dollárt, elhárult tehát a fizetésképtelenség veszélye.

A dél-koreai gazdaság 1999-ben már a válságot megelőző időszakra jellemző növekedést produkált. A von árfolyamának megszilárdulása (1998 júniusában egy dollár 1360, az év végén 1207 vont ért, 1999-ben pedig a von több mint 10 százalékot erősödött a dollárral szemben) lehetővé tette a monetáris politika szigorának mérséklését. Az 1998 elején még 30 százalékos rövid távú pénzpiaci kamatláb augusztusra 10,8 százalékra, 1999 márciusára 5,7 százalékra, júliusig pedig 4,8 százalékra csökkent, majd ezen a szinten stabilizálódott. A kamatok folyamatos csökkenésének meghatározó szerepe volt a tőzsdei árfolyamok erősödésében. A szöuli tőzsde indexe, a KOSPI 1998 közepétől meredeken emelkedett, és 1999 áprilisában már túllépte a válságot megelőző szintet. A befektetői bizalom helyreállása nagy lendületet adott a tőkebeáramlásnak, ezzel is gyorsítva a gazdasági növekedést.

A pénzügyi helyzet stabilizálódását látva a kormány a gazdaság élénkítése érdekében 1998 júliusában pótköltségvetést léptetett életbe, amely - az eredeti, az IMF felügyelete alatt készített, kimondottan restriktív jellegű, egyensúlyi állapotot előirányzó költségvetés felülbírálásával - a GDP 3,2 százalékát kitevő deficitet tartalmazott a folyó pénzügyi évre. A költségvetési kiadások növelése elsősorban a bankszektor konszolidálását, a megrendült bankok helyzetének állami tőkejuttatással való megerősítését szolgálta, de emellett jelentősen nőttek a szociális-jóléti beruházások is.

Az 1999-es költségvetés is expanzív jellegű volt, a deficit GDP-hez viszonyított aránya megközelítette az 5 százalékot. A gazdaság növekedési tartalékainak felszabadítása érdekében az állam 1999 végéig 64 billió vont fordított a pénzintézetek rossz követeléseinek megvásárlására, és mintegy 33 billió von értékben vállalt garanciát a kis- és középvállalati szféra hiteleire.

Dél-Korea GDP-je 10,7 százalékkal növekedett 1999-ben. A GDP bővülését a dollárárak és az egységnyi munkaerőköltség alapján egyaránt javuló versenyképességű export mellett a beruházások és a magánfogyasztás növekedése eredményezte. Az import közel 30 százalékkal nőtt az előző évhez viszonyítva, de a külkereskedelmi többlet még így is meghaladta a 25,5 milliárd dollárt. A folyó fizetési mérleg 25 milliárd dolláros aktívumot mutatott. Az ország valutatartalékai 1999 októberére 66,15 milliárd dollárra emelkedtek, 2000 márciusában pedig már 83,7 milliárd dollárt tettek ki.

A kiugróan magas növekedési ütemet igen alacsony infláció mellett sikerült elérni: a fogyasztóiár-emelkedés mindössze 0,9 százalék volt 1999-ben. Ez a csökkenő, de még mindig számottevő munkanélküliség mellett (1998 végén 7,6, 1999 júliusában 6,2, decemberében 4,8 százalék) elsősorban annak tulajdonítható, hogy Dél-Koreában még mindig jelentős fölös kapacitások találhatók.

A tíz legnagyobb vállalatcsoport (chaebol) adósság/tőke mutatója 1995-1998 között (százalék)
 

1995

1996

1997

1998

1. Hyundai

376,4

436,7

578,7

508,1

2. Samsung

205,8

267,2

370,9

321,4

3. Lucky Goldstar

312,8

346,5

505,8

481,7

4. Daewoo

336,5

337,5

472

406,9

5. SK

343,3

383,6

468,0

378,6

6. Ssangyong

297,7

409,4

399,7

395,5

7. Hanjin

621,7

556,6

907,8

632,5

8. Kia

416,7

516,9

n. a.

n. a.

9. Hanwha

620,4

751,4

1214,7

1108

10. Lotte

175,5

192,1

216,5

203,5

Forrás: OECD Economic Surveys - Korea 1999-2000

A neheze még hátravan?

Az imponáló növekedési teljesítmények sem leplezhetik el azonban, hogy a fellendülés meglehetősen ingatag alapokon nyugszik. A pénzügyi rendszerben - a rehabilitáció érdekében tett óriási erőfeszítések ellenére - továbbra is időzített bombaként ketyegnek a rossz hitelek, amelyek állományát kormányzati tényezők 60, független banki elemzők viszont legalább 100 milliárd dollárra becsülnek. A vállalati adósságállomány gyakorlatilag nem csökkent, értéke még 2000 áprilisában is meghaladta az 554 milliárd dollárt, vagyis nem történt érdemi változás a vállalati szféra átalakításában.

A kormánynak ugyan sikerült kierőszakolnia néhány nagyobb tranzakció keresztülvitelét (például a Hyundai és a Lucky Goldstar félvezetőgyártó vállalatainak fúzióját), ám a chaebolok - a korábbi szisztéma fenntartásában érdekelt jelentős társadalmi és politikai erők, nem utolsósorban a merev munkaerőpiac nyújtotta előnyökhöz vehemensen ragaszkodó szakszervezetek támogatásával - továbbra is rendkívül szívósan és az eszközökben sem válogatva szabotálnak minden érdemi átalakulást, strukturális alkalmazkodást. Ez elsősorban a veszteséges nagyvállalatok átszervezését, szanálását érinti rendkívül kedvezőtlenül.

A vállalati tevékenység átláthatósága sem javult érdemben, a különböző pénzügyi manipulációk következtében szinte lehetetlen pontos képet alkotni. A Daewooról például kiderült, hogy aktíváinak tényleges értéke 29 milliárd dollárral volt kevesebb a mérlegében publikáltnál, s az adósságállományára vonatkozó adatokat is korrigálni kellett, mert 10 milliárd dollárnyi tartozását megpróbálta "lenyelni".

A chaebolok tevékenységét továbbra is a "moral hazard", vagyis a nincs félnivalónk, mert túl nagyok vagyunk ahhoz, hogy tönkremenjünk elve mozgatja. Nem meglepő, hogy a konszolidáció érdekében hozott hatalmas anyagi áldozatok ellenére egyáltalán nem enyhült a bankrendszerre nehezedő nyomás. (1999 áprilisában Dél-Korea második legnagyobb bankja, a Hanvit részvényei 13 dollárt értek, jórészt annak köszönhetően, hogy a KAMC 3,4 milliárd dollár értékben megvásárolta rossz követeléseit; egy évvel később viszont már csak 1,7 dollárt, mert a banknak 2 milliárd dollárnak megfelelő összeget kellett elkülönítenie a Daewoonál befagyott hiteleire, és nagy valószínűséggel csak újabb tőkeinjekcióval lehet majd stabilizálni a helyzetét.)

Paradox módon az 1998 végétől kibontakozott fellendülés is a szerkezetváltás ellenében hatott. A kedvező konjunkturális helyzetben nemcsak a vállalatcsoportokat, hanem a társadalom széles rétegeit, sőt a bürokrácia egy részét is az a meggyőződés kerítette hatalmába, hogy nincs szükség mélyreható reformokra, felesleges a rövid távon sok esetben rendkívül fájdalmas szerkezetátalakítás következetes megvalósítása, a gazdaság e nélkül is újra kitűnően működik.

A létfontosságú külföldi közvetlen tőkebefektetéseket nagyon elbizonytalanította a vállalati tevékenység átláthatóságának hiánya és a rossz hitelek problematikájának megoldatlansága. A privatizációt az is visszavetette, hogy a chaebolok és a korábbi katonai diktatúra hozzájuk szoros szálakkal kötődő utódpártja - a dél-koreai lakosság amúgy is erős nacionalista érzelmeinek felszításával - a nemzeti vagyon kiárusításával és elkótyavetyélésével vádolta meg a kormányzatot.

Kim De Dzsung elnök és az általa vezetett adminisztráció a 2000. áprilisi parlamenti választások előtt már nem vállalkozott a további népszerűtlen intézkedések bevezetésére. A reformok elkötelezett hívének számító Kim elnök pártjának csak 115 helyet sikerült szereznie a 273 fős parlamentben. A korábbi katonai diktatúra utódpártja - gátlástalan nacionalista és szociális demagógiája eredményeként - 133 mandátumot kapott. Mindez nem sok jóval biztat a reformfolyamat, a szerkezetváltás kilátásait illetően.

A dél-koreai gazdaság sebezhetőségét jelzik a külgazdasági szektorban 2000 első negyedévében tapasztalt kedvezőtlen folyamatok. Januárban - 27 hónap óta először - deficitessé vált a külkereskedelmi mérleg, és a februári többlet az előző évi felét sem érte el. Ennek oka a kőolaj világpiaci árának emelkedése, aminek következtében közel 140 százalékkal nőtt az olajszámla (Dél-Korea teljes egészében importból fedezi kőolajszükségletét), az elhalasztott importkereslet, valamint az export eróziója. Mindezt figyelembe véve felettébb kétséges, hogy sikerül-e elérni az erre az évre előirányzott 12 milliárd dolláros kereskedelmi többletet.

A túlméretezett kapacitások csökkentése érdekében előirányzott "nagy tranzakciók"
Ágazat Az átszervezésbe bevont vállalatok Új/megmaradó vállalatok
Félvezetőgyártás Samsung Electronics Samsung Electronics
Hyundai Electronics fúzió, Hyundai Electronics
LG Semiconductor
Energetika Hyundai Heavy Industries fúzió, Korea Heavy Industries
Korea Heavy Industries
Samsung Heavy Industries
Petrolkémia SK Chemical SK Chemical
LG Chemical LG Chemical
Hyundai Petro-chemical fúzió, új vállalat alapítása
Samsung General Chemical
Repülőgépgyártás Samsung Aerospace Industries fúzió, új vállalat alapítása
Daewoo Heavy Industries
Hyundai Space and Aircraft
Hajógyártás Hyundai Heavy Industries Hyundai Heavy Industries
Korea Heavy Industries fúzió, Korea Heavy Industries
Samsung Heavy Industries
Autóipar Hyundai Motors Hyundai Motors
Daewoo Motors fúzió, Daewoo Motors
Samsung Motors
Forrás: Ministry of Finance and Economy

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. július 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére