Románia: kiapadhatatlan szennyező források
Románia területéről kilenc folyó: a Túr, a Szamos, a Kraszna, a Gyepes, a Berettyó, a Sebes-, a Fehér- és a Fekete-Körös, illetve a Maros érkezik Magyarországra. Az érintett folyók vízgyűjtője az erdélyi és a partiumi havasokban, illetve hegyekben, vagyis – európai szemmel nézve – környezetvédelmi válságövezetben van. Romica Tomescu román környezetvédelmi miniszter 2 évvel ezelőtti parlamenti meghallgatásakor hatvan nagy szennyezési gócpontról beszélt – olyan üzemekről, amelyeket a román jogszabályok szerint is be kellene zárni. Tavaly augusztusban a tárca környezeti jelentése leszögezte: "az ország mintegy 50 zónájában a szennyezettség érezhetően nőtt, és a megengedett határértékeket gyakran átlépték egy sor szennyező anyag esetében". Elsősorban a színes- és nehézfémeket kitermelő és feldolgozó vállalatok, a papír- és cellulózipar, a vegyipar, a gyógyszer- és a műtrágyagyártás, továbbá a kohászat és az olajipar jelent fokozott környezeti kockázatot a vízgyűjtőre és az alvízi országokra. Románia folyóvizeinek mintegy 320 kilométeres szakaszán a kőolajszennyezés miatt teljes a környezetromlás.Az állam rendkívül keveset költ a környezet megóvására: 1999-ben a GDP mindössze 0,064 százalékát sikerült e célra fordítania. Ebből is adódik, hogy fejletlen a környezetvédelmi és a vízügyi intézményhálózat, s így a szakemberek még ha akarnának sem tudnának Magyarországnak pontos adatot szolgáltatni a szennyezettség mértékéről, a folyókon közeledő veszélyes szennyezésekről vagy a potenciális szennyező forrásokról (utóbbiakból a Tisza vízgyűjtőjén a román környezetvédelmi miniszter április eleji bejelentése szerint 37, Gönczy János tiszai kormánybiztos szerint több mint 50, a helyszínen tájékozódott Greenpeace-aktivisták szerint 15-20 van).Az idei cián- és nehézfémszennyezés korántsem előzmény nélküli eset volt. 1998. február 8-án a zalatnai Ampelum nemesfém-feldolgozó kombinát kén-oxidos szennyezése 47 ezer hektárnyi területet, és csak Fehér megyében 193 kilométernyi folyót tett teljesen tönkre. A Gyulafehérvár mellett a Marosba ömlő Ompoly vizéből teljesen kipusztult a hal és a plankton. 1999. december 28-án, egy hónappal a nagybányai gátszakadás előtt az aranyosbányai derítőből folyt ki több ezer köbméter ciánnal szennyezett víz és meddő az Aranyosba. A folyóban a megengedettnél hetvenszer több volt a méreg. A halak elpusztultak, le kellett állítani a 70 ezer lakosú Torda ivóvízellátását. Az Aranyost egyébként szennyezi a tordai vegyipari vállalat és az aranyosgyéresi fémipari kombinát is: utóbbi Kolozs megye legnagyobb gyára, szennyvizeit egyenesen az Aranyosba ereszti. Az aranybányák derítői Topánfalva és Abrudbánya térségében is állandó veszélyforrások, az Aranyos folyó az innen származó szennyezést a Maros útján szintén Magyarországra szállítja.A gond Nagybánya körzetében a legsúlyosabb, ahol szintén nem először történt nehézfém-, cián- vagy más természetű súlyos szennyeződés. Tavaly július 27-én a Láposon történt szennyezés miatt Lénárdfalvánál több mint egy tonna hal pusztult el. A szenynyezést az Avicola Pui Carne, az Avistar SA és az Avimar SA baromfifeldolgozó vállalatok okozták. A Láposba egyébként Nagybányánál rendszeresen kerülnek a város nemesfém-feldolgozó vállalataiból (Romplumb SA, Remin SA, Aurul SA) különféle mérgező vegyszerek és nehézfémvegyületek.Désen a Somesul papírgyár szennyezi menetrendszerűen a Szamost (e folyó romániai szakasza gyakorlatilag élettelen, ezért is nem volt ott látványos halpusztulás a ciánszennyezés miatt). Dicsőszentmártonban a Bicapa kombinát tavaly december 12-én súlyos, a megengedettnél hússzor nagyobb krómszennyezést okozott, amely előbb a Küküllőbe, onnan a Marosba került. Súlyosan szennyezte a Kis-Szamost januárban a kolozsvári Terapia gyógyszergyár és a bonchidai sertéshizlalda. A Marost a marosvásárhelyi vegyipari kombinát és gyógyszergyár, illetve a Vajdahunyad térségében működő kohászati üzemek szennyezik.A Berettyó szennyezésének fő forrásai a berettyószéplaki kőolajlelőhelyek. A Sebes-Köröst is szennyezik kőolajtermékekkel Nagyváradon, illetve vegyszerekkel a nagyváradi Sinteza vegyipari kombinátnál, a Fekete-Köröst elavult technológiájú vegyi üzemek veszélyeztetik Belényes-Vaskohsziklás térségében; a Fehér-Körös állandó fenyegetettsége a Brád melletti arany-, illetve urániumbányákból származik.A brádi bányavállalat derítőjéből 1998 májusában nagy mennyiségű ciános víz és meddő ömlött a Fehér-Körösbe. A ciánt a hatóságok letagadták, a nehézfémes szennyezést elismerték. A cég igazgatója azzal védekezett, hogy a baleset az elöregedett csövek miatt következett be.A nagyváradi PECO üzemanyag-forgalmazó raktárából 1998 januárjában jelentős mennyiségű kőolajtermék jutott a Sebes-Körösbe. Az eset szeptember 7-én megismétlődött. A nagyváradi kórház hőközpontjából tavaly márciusban hat tonna pakura került a Sebes-Körösbe, és ez a hivatalos román megállapítás szerint az utóbbi 20 év legsúlyosabb szennyezését okozta. Aradon tavaly április 17-én több száz liter üzemanyag ömlött a Marosba a városi csatornarendszerből. Június 20-án pedig a marosnagylaki, Káptalan-tónak nevezett Maros-ágba gyom- és rovarirtó szeres hordók kerültek. Többtonnányi hal elpusztult, a környék néhány lakosát a halak elfogyasztása miatt kórházba kellett szállítani.Szlovákia: az ipar a főbűnös
A szlovákiai folyók vizének és a talajvizeknek a minősége néhány kivételtől eltekintve nem romlott, igaz, lényegesen nem is javult tavaly a korábbi évekhez képest – derül ki a környezetvédelmi tárca adataiból. A Tisza csupán pár kilométer hosszan folyik a Bodrogköz szlovákiai részén, ott a ciánszennyezés komoly károkat okozott. A Bodrog vízminősége a tavaly aláírt szlovák-magyar együttműködési és környezetikatasztrófa-elhárítási szerződés érvénybelépése óta némileg javult. A Nagykaposhoz közeli vajányi hőerőmű azonban továbbra is potenciális veszélyforrás.A Hernád vizében – elsősorban a Kassa környéki magnezit- és más bányák működése miatt – évek óta a megengedettnél nagyobb a fémkoncentráció. A Sajóban a Rozsnyó és Rimaszombat környéki kis üzemek elavult víztisztító berendezései miatt megnőtt a nitrát, valamint a fenol aránya. A Dunába tartó Garam legnagyobb szennyezője hosszú évek óta a garamszentkereszti (Ziar nad Hronom) alumíniumgyár, amelyből a megengedettnél jóval több szulfát és klór kerül a vízbe, veszélyeztetve már a környék talajvizét is. A Vágot elsősorban a rózsahegyi (Ruzomberok) papírgyár és néhány nehézgépipari üzem szennyezi.A Duna egyik legnagyobb szennyezője a környékbeli ipari üzemekkel együtt továbbra is Pozsony, ahol nincs pénz a víztisztító kapacitás növelésére. Több csallóközi településen máig nem épült helyi és regionális víztisztító, holott ezeknek az átadása a bősi erőmű üzembe helyezésének egyik feltétele volt. Emiatt az összefüggő szigetköz-csallóközi vízkészlet – amely a legnagyobb Európában – könnyen elszennyeződhet. Kőolajszármazékok, rovarirtók és nitrátok jelenlétét máris kimutatták a felszín alatti vízben.Miklós László szlovák környezetvédelmi miniszter februári nyilatkozata szerint a szlovák-magyar vízügyi együttműködés harmonikus, s az ország Ukrajnával és Romániával ugyanilyen kooperációra törekszik. Ugyanakkor még egyetlen szomszédos országgal sem sikerült a helsinki egyezmény szellemében szerződést kötni a nemzetközi folyók és tavak közös védelméről, mert máig hiányoznak a kármegállapítás egyértelmű szabályai és a kártérítés lehetséges formái. A miniszter egy márciusi, budapesti Tisza-konferencián azt is elmondta: számára egyértelmű, hogy a számos nemzetközi megállapodás (a riói jegyzőkönyv, a helsinki és a stockholmi megállapodás a közös környezeti felelősségről, illetve a fenntartható vízhasználatról, a környezetszennyezések kockázatának csökkentéséről és a károk felszámolásáról) egyelőre írott malaszt maradt a térségben. A kormányokat a szerződés megfogalmazásakor, és utólag, a megvalósítás időszakában is főleg az érdekli, hogy miként lehet kibújni a kötelezettségek alól – fogalmazott szokatlan nyíltsággal a szlovák környezetvédelmi tárca gazdája, azt is megemlítve: ha a tiszai eset kapcsán tényleges megállapodás születik a károk megtérítéséről, az precedensértékű lehet a Duna-medence országai számára.Ausztria: biztos hátország
Ausztriában a vízügyi és a környezetvédelmi szabályozás elvileg kizárja, hogy az ország környezeti katasztrófát zúdítson az alvízi országok nyakába. A szennyezési határértékek európai összehasonlításban a legszigorúbbak közé tartoznak, ráadásul a hatóságok a szabályok betartását nem a vállalkozók lelkiismeretére bízzák, hanem rendszeres ellenőrzésekkel maguk kényszerítik ki.Minden, a vízhasználat szempontjából fontos ipari, mezőgazdasági és kommunális létesítmény üzembe helyezését komoly engedélyezési procedúra előzi meg, többszörös szakértői állásfoglalással és a dokumentáció tüzetes átvizsgálásával. A szennyvíztisztítási előírások igen rigorózusak: arra is sűrűn van példa, hogy az ipari szennyvizet a csatornahálózatba engedés előtt már tisztítani kell. Ráadásul a szabályozás erőteljesen ösztönzi a zárt, víztakarékos technológiák alkalmazását, ami a vízhasználatot folyamatosan csökkenti.Ausztriában főleg a papír- és a kőolajipar lehetne potenciális károkozó, jelentősebb szennyezés azonban az utóbbi évtizedben az országon belül sem fordult elő, a határon átterjedőre pedig régóta nem volt példa.Ukrajna: az ismeretlen szomszéd
A szomszédos országok közül az ukrajnai vízhasználatról tudunk a legkevesebbet. Ezzel feltehetően maguk az ukrán hatóságok is így lehetnek, bár az kétségtelen, hogy megvan bennük a jó szándék és az együttműködési készség. A tiszai szennyezéshullám idején – Illés Zoltán, a környezetvédelmi bizottság elnöke és Pepó Pál környezetvédelmi miniszter egybehangzó állítása szerint – korrekt adatszolgáltatást nyújtottak, igaz, akkor ők is a szenvedő felek közé tartoztak.Az országban a mezőgazdaság, a bányászat és a kisebb ipari üzemek vízszennyező hatása jelentős, ami azonban az általános gazdasági válság miatt egyre kevésbé érvényesül. Magyarország aláírta a kétoldalú határvízi megállapodást Ukrajnával, ám a szakértők leginkább abban bíznak, hogy ennek hatékonyságát nem kell kipróbálni.Horvátország: lépcsőzetes hatások
Déli szomszédunkkal a Dráva használata kapcsán van némi vitánk, a folyó horvátországi szakaszát ugyanis vízlépcsők szegélyezik, s a gátépítési lendület még nem hagyott alább. A gátak csökkentik a folyó öntisztuló képességét, amit elsősorban a nitráttartalom növekedése jelez.Kisebb, alkalmi olajszennyezések is előfordulnak, az összkép azonban így is inkább pozitív. Megjegyzendő, hogy a természeténél fogva szeszélyes Dráva az amúgy vitatott szerepű vízlépcsők miatt nyugodttá vált, az árvízkockázat jelentősen mérséklődött.