Élelmiszer-ipari sokkok

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. június 1.) vegye figyelembe!

Lesz még meglepetés

Megjelent a Cégvezetés (archív) 26. számában (2000. június 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

A magyar élelmiszeriparban az utóbbi néhány évben felgyorsult a koncentráció. Leglátványosabban a hús-, a tej- és a baromfiiparban zajlik ez a folyamat. Eredményeként kialakulnak azok a tőkeerős társaságok, amelyek sikerrel vehetik fel a versenyt a nyugati vállalatóriásokkal. Mindez azonban fájdalmas kapacitás-leépítésekkel járhat hamarosan.

 

A mezőgazdaság bruttó termelése 1999-ben az előző évivel azonos volt, a növénytermesztés 1 százalékkal nőtt, az állattenyésztés pedig 1 százalékkal csökkent. A mezőgazdasági termelés nem tud elmozdulni a kilencvenes évek eleji mélypontjáról, kedvező körülményeket feltételezve sem haladja meg az idén a tavalyi szintet 1 százaléknál nagyobb mértékben. A szervezeti-tulajdonosi bizonytalanság, az állandósult piaci zavarok, a folyamatos jövedelem- és tőkehiány, az állami beavatkozás koncepciótlansága jelentősen gerjeszti az ágazat leépülését. Egyértelműen hiányzik az átfogó, modernizációs intézkedéscsomag.

Tavaly természeti katasztrófák sorozata sújtotta a magyar mezőgazdaságot, árvizek, belvizek soha nem látott mértékben pusztították az őszi vetésű növényeket, hátráltatták a munkát. Több növénynél azonban így is elégedettek lehetünk az eredményekkel.

Az állatállomány tömegtakarmány-igényét a hazai termelés fedezi, a takarmánykeverők jól alkalmazkodtak a fehérjealapú importtakarmányok világpiaci árának csökkenéséhez, onnan pótolták a takarmánykiegészítőket, ahonnan a legolcsóbban tudták beszerezni. Az állatállomány csökkenése megállt. Az év elején jelentkező sertéstartási gondokat a vártnál csak lassabban lehetett levezetni, és ez súlyos károkat okozott a termelőknek, feldolgozóknak egyaránt.

Az agrárolló tovább nyílt

A felvásárlási árak tavaly, éves szinten alig változtak, míg a termeléshez felhasznált iparcikkek közel 10 százalékkal drágultak. Emiatt az agrárolló tovább nyílt. Fokozódott az agrárkormányzat diplomáciai tevékenysége, a világ számos országában ismerték el törekvéseinket, és olyan piacokon is megjelenhetnek a magyar élelmiszerek, ahol eddig ismeretlenek voltak. Komoly szerepet játszott ebben a kiemelten kezelt agrármarketing.

A beruházási tevékenységgel nem lehetünk elégedettek, hiszen a kívánatosnál kevesebb új gép, eszköz került a termelők tulajdonába. Az alkatrészek, műszaki áruk eladása terén azonban jelentős a javulás. A mezőgazdaság gazdálkodó szervezeteinél a beruházások volumene 3-4 százalékkal kisebb, mint egy évvel korábban.

A termékek jövedelmezősége nem javult, az alacsony élelmiszerárak nyereségtartalmán nem egyformán osztoztak a termelők, a feldolgozók és a kereskedők. Ebben nagy szerepe van annak is, hogy a termelési, elosztási folyamatban a vertikum alján lévők szervezettsége a legrosszabb.

1999-ben a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari export árbevétele 2,31 milliárd dollár volt, 16,8 százalékkal kevesebb az előző évinél. Agrártermékimportunk értéke összesen 10,03 milliárd dollár, ami 17,7 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az agrár-külkereskedelmi mérleg 13,08 milliárd dollár aktívummal zárt, de ez 18 százalékkal kisebb, mint 1998-ban.

Csökkenő beruházások

Szakértői számítások szerint az „agrobusiness" ágazatainak becsült aránya a GDP-termelésben 1999-ben kismértékben csökkent, s mintegy 13-15 százalékot tett ki. Ebből a mezőgazdaság 5, az élelmiszeripar 3,2, az egyéb ágazatok (fafeldolgozás, műtrágyagyártás, mezőgazdaságigép-gyártás stb.) 5-7 százalék.

Változatlanul súlyos gondokat jelez, hogy a mezőgazdaság a GDP-hez mindössze 5-6 százalékkal járul hozzá, és még ennél is kisebb, csupán 3 százalék a mezőgazdasági beruházások részaránya. Sőt, az elmúlt évben a helyzet tovább romlott, hiszen miközben a nemzetgazdaság beruházásai 6,6 százalékkal nőttek, addig a mezőgazdasági beruházások 3,3 százalékkal visszaestek, és a jelek szerint a tendencia folytatódhat.

A 2000. esztendő kilátásai kedvezőbbek. Jól sikerültek az őszi mezőgazdasági munkák, az őszi kalászosok nagyobb területen kerültek földbe, rendelkezésre állnak a jó minőségű vetőmagok. A támogatási rendszer révén több eszköz kerülhet a gazdálkodók birtokába, ezek segítségével 2000-ben már több hozzáadott értéket állíthatnak elő, mint tavaly, és a világ élvonalától való elmaradásunk nem növekszik tovább.

A támogatási rendszer szélesebb mozgásteret biztosít az agrárkormányzatnak 2000-ben, mint 1999-ben. Az életszínvonal, a belső fogyasztás alakulásának függvényében a mezőgazdasági és élelmiszer-gazdasági termékek hazai fogyasztása 1,5-2 százalékkal bővülhet, ami azt jelenti, hogy az ágazat fejlődését elsősorban az export növekedése határozza meg. 1998-ban 110,5, 1999-ben 123,9 volt, és 2000-ben pedig 132,4 milliárd forint lesz a csak agrárcélokra fordítható támogatások összege.

Hosszabb távon is kedvezőek a zöldség, a gyümölcs, a szőlő, a gyógy- és dísznövények piaci értékesítésének lehetőségei. A növénytermesztésen belül elsősorban a nagyobb volument képviselő búzából lehet bővülés. Az állattenyésztésen belül pedig a sertés mellett az ugyancsak számottevő volument képviselő baromfiágazatban várható javulás.

Kedvező exportlehetőségek

A mezőgazdaságban 1999-ben is - a korábbi évekhez hasonlóan - a jövedelemhiány és az ebből fakadó vagyonfelélés volt a jellemző. Az 1998-as 7-ről tavaly mintegy 4,5 milliárd forintra, vagyis 36 százalékkal csökkent a befizetett társasági adó. A mezőgazdasági termékek felvásárlásiár-színvonala 1999-ben csak 0,9 százalékkal nőtt az előző évihez képest, míg 1998-ban 3,9 százalékkal. A növénytermesztésben a felvásárlási ár tavaly 10,1 százalékkal emelkedett (1998-ban 6,3 százalékkal csökkent), az élő állatok és állati termékek ára 4,6 százalékkal csökkent (1998-ban 13,8 százalékkal nőtt). A gyenge alkupozíciójú mezőgazdasági termelők változatlanul nem tudják majd érvényesíteni áremelési törekvéseiket a felesleges kapacitásokkal küszködő élelmiszer-ipari termelőkkel és az élelmiszer-kereskedelemben meghatározó súlyt képviselő multinacionális cégekkel szemben.

Az agrárexport kilátásai jelenleg az összes elérhető piacon jónak tűnnek. A kivitelt azonban, azaz a lehetőségek kihasználását a megfelelő - elsősorban a minőségileg elfogadható, sőt kiváló - árualap hiánya gátolhatja. Az agrárexport az 1999. évi 2,1-ről ez évben 2,2-2,4 milliárd euróra emelkedhet, míg a behozatal az előző évi 0,9-ről 1,1-1,3 milliárd euróra nőhet. Az agrárkereskedelem aktívuma 2000-ben 1,1 milliárd euró körül várható.

Zsugorodó élelmiszeripar

Az élelmiszer-ipari ágazat arányának csökkenése az iparon belül, az elmúlt években ellentétes változások (növekvő és visszafejlődő szakágazati arányok) hatásaként valósult meg. A baromfi-, a gyümölcs- és zöldségfeldolgozó, valamint az üdítőital-gyártó szakágazatok például jelentősen növelték részesedésüket. A tejipar, a malomipar, a sütő- és a szeszipari termékek, valamint a bortermelés aránya viszont csökkent. A húsipar részesedése változó volt, az 1995-ig tartó hullámvölgyet követően az utóbbi két évben ismét emelkedett.

Az ipari szerkezet 1992 óta jelentős átrendeződésen ment át. A legmarkánsabb változások éppen az élelmiszeriparban és a gépiparban figyelhetők meg. A két ágazat iparon belüli részesedése egymással ellentétesen mozgott. A gépipar ugrásszerű fejlődése eredményeként az ágazat iparon belüli aránya 1997-re - főként az élelmiszeripar rovására - több mint duplájára nőtt. Az élelmiszeripar öt évvel ezelőtt még egynegyed részt képviselt az ipari termelésből, ez az arány azonban 1997-re 18,7 százalékra esett vissza. Jellemző, hogy az utóbbi években gyakorlatilag az összes többi ágazat részesedése kisebb-nagyobb mértékben csökkent.

Az élelmiszeripar részesedése az exportértékesítésből 1995 és 1997 között 18,4-ről 24 százalékra módosult. (1999-ben már ismét csak 20 százalék.) Ez főként a közel 20 százalékos exportvolumen-bővülés eredménye. Ugyanezen évek alatt az élelmiszeripar belföldi értékesítése 13 százalékkal csökkent, miközben az ipar összes belföldi értékesítése összehasonlító áron mindössze 3 százalékkal esett vissza.

Banki tulajdon az élelmiszeriparban A forgóeszköz- és a fejlesztés finanszírozásához felvett hitelek biztosítéka a legtöbb esetben maga a cég vagy annak valamelyik része. Az alacsony jövedelmezőség miatt a bankok gyakran jutnak behajthatatlan követeléseik fejében élelmiszer-ipari cégek tulajdonjogához. A pénzintézetek számára ez kényszerhelyzet, s futnak a pénzük után, amikor a tulajdonukba került társaságot tovább működtetik mindaddig, amíg a számukra is elfogadható feltételek mellett tudnak kiszállni az üzletből. Ez az időszak azonban nem számítható ki, néhány hónaptól akár évtizedekig is elhúzódhat. Példát erre leginkább a konzerviparban, a baromfi-, a tej-, a húsiparban találhatunk. A Rabobank számításai szerint a bankok részesedése a konzervipar jegyzett tőkéjéből 8 százalék, a baromfiiparéban 6 százalék körüli. A bankoknak az a tapasztalatuk, hogy ha egy cég túljutott a hitelbírálaton, hajlamos elfeledkezni arról, hogy a bankok kockázatvállaló képességének szigorú korlátai vannak, és későn fordul a pénzintézethez segítségért.

A hús- és baromfiipar korlátai

A hús- és baromfifeldolgozás alapvetően fontos szerepet játszik az élelmiszer-ellátásban és az élelmiszerexportban. A szakágazat vállalkozásai az utóbbi három évben hármas korlát között gazdálkodtak. Egyrészt a jellemzően magas anyagigényesség miatt termelési költségeik rendkívül érzékenyen reagálnak a felvásárlási (mezőgazdasági termelői) árakra. Másrészt a belföldi lakossági kereslet (az egy főre számolt hús- és hústermékfogyasztás) inkább kissé csökkenő vagy stagnáló szintje további hazai értékesítéscsökkenést idézhet elő. Harmadrészt az exportra kerülő termékeknek elsősorban az EU-ban kialakult túltermeléssel, a rendkívül nyomott árakkal kell felvenniük a versenyt. A helyzetet súlyosbítja, hogy a központi költségvetésből exporttámogatásra felhasználható eszközök mennyiségben és arányaikban is szerények.

További probléma, hogy a mezőgazdaságban az emelkedő takarmányárak az állattartás jövedelmezőségét csökkentik, ez - párosulva az évek óta jellemző szeszélyes felvásárlásiár-ingadozással - tovább rontja a termelési kedvet. Az ösztönző - magasabb - felvásárlási árak kialakítását akadályozza, hogy a feldolgozóvállalatok a termelői árban nem háríthatják tovább az áremelést.

A baromfifeldolgozás exportvolumene 1999-ben 45,2 százalékkal haladta meg az 1995. évi szintet. Ezen belül az éves növekedési ütem 1997-ben 22,3, egy évvel korábban 9,3 százalékot tett ki, 1998-ban pedig a 8,6 százalékos növekedés az 1997. évi magas bázist tekintve figyelemre méltó teljesítmény.

A vizsgált két szakágazatban bekövetkezett fúziós hullám az élelmiszeripar majdnem általános koncentrációs és tőkeegyesítési folyamatának része. Az egyesüléseket a tej-, cukor- és konzerviparban ugyanazok a tényezők idézték elő, mint a hús- és baromfifeldolgozásban. A hazai fúziókat csak részben magyarázza a kereskedelmi láncok kialakulása, a másik legalább ilyen fontos tényező, hogy nyitott gazdaságú országunkban az előbb-utóbb érvényesülő globalizációra idejekorán, előre tervezetten készülnek a vállalatóriások. A tőkeegyesítés folyamata az EU-csatlakozás esedékes időpontját jó néhány évvel megelőzve kezdődött el, és ma is folytatódik az élelmiszer-ipari szakágazatokban.

A rendtartási mechanizmus Az egykori Európai Gazdasági Közösségben a jelenleg is érvényben lévő agrárrendtartási rendszer alapjait 1975-ben fektették le. Annak ellenére, hogy a baromfihúsra, illetve a tojásra két külön jogszabály született, az új piacszabályozási rendszer egységes egészet alkot, és gyakorlatilag ugyanazon elemeket alkalmazza mind a baromfihús, mind a tojás esetében. Az Európai Unióban a tojás közös piacszervezése a friss, illetve tartósított, héjas baromfitojásra, a friss, illetve tartósított, héj nélküli tojásra és az emberi fogyasztásra alkalmas tojássárgájára terjed ki, míg a baromfihús piaci rendtartása alá az élő baromfi, a baromfihús és az emberi fogyasztásra alkalmas belsőségek (frissen, hűtve, fagyasztva vagy tartósítva), a feldolgozott termékek, továbbá a baromfizsírok tartoznak. (A szabályozás alapvetően nem tesz különbséget az egyes baromfifélék között, bár természetesen különböző baromfik húsa és tojása nem keverhető.) Az alaprendeletek kizárják a piaci intervenciós intézkedések formáját, azaz a közvetlen állami felvásárlásokat és a piaci szereplők saját termékraktározásának részfinanszírozását. Az EU az ágazat támogatását kizárólag a kereskedelmi folyamatok egyszerűsítésén és ésszerűsítésén, egészen pontosan a kínálatnak a kereslethez történő igazításával kívánja megvalósítani. Ennek érdekében a következő eszközök alkalmazására nyújt lehetőséget: a termelés, a feldolgozás és a forgalomba hozatal jobb szervezését elősegítő intézkedések, a minőségjavítást célzó intézkedések, rövid és hosszú távú termelési előrejelzések készítése, a piaci árszínvonal változásának nyomon követése.

Telített piac Közép-Európában

Az Európai Unió Mezőgazdasági Bizottságának (USDA) prognózisa Közép- és Kelet-Európa minden országában bővülő fogyasztást és valamelyest mérséklődő, de a tíz országra együttvéve 100 százalék feletti önellátottságot jelez előre 2003-ig. A következő öt évben nettó importőr marad mindhárom balti állam, valamint Csehország, Lengyelország és Románia. Bevitelük azonban nem lesz számottevő mennyiség, évenként és országonként 8-15 ezer tonna. Lengyelország nemcsak vesz külföldről, hanem el is ad. Exportjában a libahús dominál, míg importjában a csirke és kisebb mértékben a pulyka.

Az orosz baromfihúsimport az USDA prognózisa szerint folytatódhat, de 2002-ig már csak évi egy százalék alatti ütemben fog emelkedni. A legfrissebb adatok szerint 1998-ban Oroszország baromfihúsimportja 850 ezer tonna volt, egyharmaddal kevesebb az 1997. évinél. Mérlegelve Oroszország gazdasági helyzetét, valószínű, hogy még évekig szüksége lesz az amerikai csirkehúsra, hiszen messze ez a legolcsóbb fehérjeforrás. Kérdés azonban, hogy az európai szállítók talpon tudnak-e maradni az öldöklő árversenyben ezen a piacon. A válság után az amerikai kereskedők 500 dolláros áron értékesítették a csirkehúst (hátsó negyedeket) a FÁK-ban. (Az egész csirke exportára a világpiacon 1200 dollár/tonna körül mozog.)

A magyar baromfihús jövőbeni exportlehetőségeit az Unió piacán az évente 5 százalékkal emelkedő kvóták csak kismértékben növelik. A nem kedvezményes vám magasabb, mint a támogatás, ennek ellenére kvótán felüli szállításaink is vannak kicsontozott, darabolt termékekből. A tengerentúli szállítókkal szemben továbbra is versenyelőnyünk marad, hogy az Unióban és a szomszédos országokban friss, előhűtött áruval tudunk megjelenni.

Összességében az előttünk álló 4-5 évben nehezedő exportfeltételekkel kell számolnia a baromfiiparnak, de az eddigieknél is keményebb piaci munkával az export elmúlt évekbeli értéke (400-420 millió dollár) fenntartható. Meghaladására nemigen látunk lehetőséget. Az exportszint fenntartásához is szükséges azonban az egységnyi költségek mérséklése - a nevelésben a termelékenységi mutatók javítása, a feldolgozásban a többletkapacitások leépítése -, mivel árelőnyünk az unióbeli versenytársainkkal szemben már nincs, és a világpiaci árak emelkedésére nem lehet számítani.

K + F igény A tulajdonosi szerkezet átalakulásával a feldolgozócégek mind nagyobb jelentőséget tulajdonítanak termékeik külső és belső tulajdonságai fejlesztésének. Egyre több hazai érdekeltségű cég hoz létre kutatási-fejlesztési (K+F) részleget e tevékenység előmozdítására, míg a nemzetközi társaságok hazánkban működő érdekeltségeiknél főként a már jól bevált technikákat és technológiát adaptálják. Az élelmiszeripar egésze alacsony K+F igényű ágazatnak tekinthető. 1997-ben a feldolgozóipar kutatási-fejlesztési ráfordításaiból (20 milliárd forint) az élelmiszeripar 4 százalékkal részesedett. Viszont az ilyen jellegű ráfordítások jóval nagyobb ütemben növekedtek az utolsó három évben az élelmiszeriparban: háromszorosára emelkedtek, míg a feldolgozóiparban csupán másfélszeresére.

Túlkínálat sertéshúsból

Az Európai Unió - Kína után - a világ második legnagyobb sertéshústermelője. A kilencvenes évek második felében a Közösségben előállított sertéshús mennyisége mintegy 16 millió tonna körül mozgott, az 1998-ban bekövetkezett túltermelési válság során ez a szám meghaladta a 17,4 millió tonnát. A termelés kb. 3-6 százalékkal haladja meg a belső fogyasztást, ezért egy „átlagos" évben is 1 millió tonna körüli mennyiséget kell az EU-nak exportálnia ahhoz, hogy a tagállamokban ne alakuljon ki a piaci árak esésével együtt járó túlkínálat. Az Unió sertéságazatának 1998-as válságát egyrészt a rendkívül megnövekedett termelés, másrészt néhány hagyományos exportpiacról való kiszorulás okozta (Japán, Dél-Korea, illetve Oroszország gazdasági problémák miatt jóval kevesebb húst vásárolt ebben az évben).

Magyarország kiváló gabonatermesztési adottságokkal rendelkezik, aminek következtében akár tízmilliós sertésállomány számára is elegendő takarmány-alapanyagot tud előállítani. Annak ellenére, hogy a rendszerváltás óta az állomány nagysága csaknem a felére csökkent, hazánk továbbra is önellátó sertéshúsból, sőt, jelentős mennyiséget exportál. Hazánk csatlakozásával az EU sertéshústermelése és -fogyasztása közötti különbség növekedni fog, ami mind a belső, mind az exportpiacokon a magyar, illetve más európai termelők közötti verseny fokozódását eredményezi majd.

Az Európai Unió agrárpolitikája a sertéshúst az úgynevezett „könnyű piacszabályozású" termékek közé sorolja, az ágazatban nincsenek olyan erőteljes piaci beavatkozások (összetett árrendszer, rendszeres intervenciós felvásárlások, termelési támogatások, termelési kvóták, prémiumfizetések), mint amelyek pl. a tej, a marhahús vagy a gabonafélék szabályozását jellemzik.

Élelmiszer-, ital-, dohánygyártás 1999-ben
(folyó áron, millió Ft)
Időszak

Bruttó termelés

Értékesítés árbevétele

Belföldi értékesítés

Export-értékesítés

Január

85 958

85 217

70 097

15 119

Február

82 035

86 604

70 032

16 572

Március

107 850

113 230

89 638

23 592

Április

100 782

101 893

81 455

20 438

Május

103 127

105 637

84 802

20 835

Június

111 406

112 552

92 161

20 391

Július

112 447

116 051

94 925

21 127

Augusztus

121 719

120 258

95 851

24 407

Szeptember

127 932

122 356

97 233

25 123

Október

130 558

121 206

93 431

27 775

November

135 705

126 278

98 234

28 045

December

120 152

132 529

104 355

28 174

Év összesen

1 339 670

1 343 811

1 0722 215

271 597

Forrás: KSH Ipar 1999. január-december

Csőd csőd hátán

A hazai élelmiszeripart tovább vizsgálva kitűnik, hogy egyre több, elsősorban magyar tulajdonú cég megy csődbe. Azonban az ágazatban tavaly és az idén tapasztalt anomáliák - mint például a tejtermelőket és a közvéleményt is sokkoló MiZo-ügy - sem igazolják, hogy rosszul sikerült volna az élelmiszeripar privatizációja - véli Piros László, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) főtitkára. - Figyelembe kell venni ugyanis, hogy melyek azok a gazdasági folyamatok, amelyek tulajdonviszonyoktól függetlenül, döntő hatással vannak a cégek életére.

Nyilván más egy nemzetközi piacvezető cég által privatizált magyar társaság tőkeellátottsága, kitartása, mint egy magyar tulajdonba jutott vállalaté. Elsősorban a külföldi tőkére számíthattunk abból a szempontból, hogy nem csupán megveszi az államtól az adott élelmiszer-ipari vállalatot, hanem az állam által el nem végzett modernizációt is végrehajtja. Ehhez pedig sok százmilliárd forintra volt szükség.

A mezőgazdasági termékek 75 százalékát a hazai feldolgozóipar veszi át, ugyanakkor a lakossági fogyasztói kosárban az élelmiszer-vásárlás 36 százalékot képvisel. Az iparág teljesítménye, állapota tehát két vonalon is érinti a magyar társadalmat, így az élelmiszeripar privatizációja nem pusztán tulajdonváltásról szólt, hanem arról is, hogy az iparág működő- és versenyképessége javul-e.

Ahol „papírtőke" alapján privatizáltak - gondoljunk a kárpótlási jegyre, az MRP-s vagy az egzisztenciahitelre -, ott találunk példákat a sikertelenségre. Ez a kör egyébként az ipar 30 százalékát teszi ki. Ugyanis az élelmiszeriparban működő tőkének - az ÉFOSZ számításai szerint - 70 százaléka van külföldi kézben. Akkor sem tűnt volna el a magyar élelmiszeripar, ha a 30 százalékot is külföldi tőke vette volna kézbe. Nem szakadt volna meg a folytonosság, s a hungaricumok (magyar márkás termékek) száma sem csökkent volna.

Büszkék a magyarokra

Az elmúlt időszak igazolta, hogy a nemzetközi vállalatok nagyon gyorsan gondoskodtak a megvett magyar üzem minden értelemben vett átalakításáról, s arról, hogy világbirodalmukba integrálják magyar cégeiket is, mégpedig állami segédlet nélkül. Az államnak azóta sincs forrása arra, hogy mondjuk egy 200 ezer embert érintő, átformáló tréninget szervezzen és finanszírozzon. Ma nem ismerünk olyan nemzetközi társasághoz tartozó élelmiszer-ipari vállalatot Magyarországon, amelyik a teljesítmény alapján ne az első öt-tíz helyen állna a tulajdonos érdekeltségeinek ranglistáján.

A magyarságtudat sem vész el, ugyanis a nagy nemzetközi cégek hazánkban működő leányvállalatai büszkék arra, hogy magyar társaságok. Ez a cégcsoporton belüli rangsorolásban is megjelenik, mert a cégnevekben ott van a magyar jelző. A társaságok tartósan rendezkedtek be Magyarországon, következésképpen ők biztosítják a termelési stabilitást is.

A baj forrása a tőkehiány

A világban zajló globalizációs folyamatban a kereskedelmi láncok mellett az élelmiszeripar jár az élen - hangsúlyozta Fórián Zoltán, a Rabobank élelmiszer-ipari elemzések osztályának vezetője. Erre a folyamatra már most fel kell készülni, mert lépéshátrányba kerül az, aki nem teszi. Két adattal jól jellemezhető a globalizáció. Az egyik: a világ élelmiszer-termelésének 80 százalékát a termelők 20 százaléka állítja elő. A másik adat egy, a Rabobank világhálózatából származó friss kutatási eredmény, mely szerint az elmúlt évben csak a tejiparban 173 akvizíciót, azaz üzletszerzést regisztráltak, 75 százaléka az Európai Unió tagállamaiban ment végbe.

A magyar élelmiszeripar koncentrációs folyamata még csak félúton jár. A legtöbb szakágazatban már kialakultak azok az érdekcsoportok, amelyek hosszú távon meghatározó szereplői a piacnak, de léteznek olyan ágazatok is, ahol ez a folyamat épp csak elkezdődött. A hazai élelmiszeripar 8600 vállalkozása az összes ipari termelés 17 százalékát állítja elő, s az exportteljesítményből 10 százalékkal részesedik. A termelés értéke dinamikusan növekszik, tavaly már elérte az 1700 milliárd forintot. Az ágazat koncentrációja jelenleg sem rossz, hiszen 200 cég adja a termelési érték 85 százalékát. A szakértő azzal számol, hogy néhány éven belül 180 alá csökken a 85 százalékot teljesítők száma.

Minden baj forrása a tőkeszegénység, mert az élelmiszer-termelés és -feldolgozás erős tőkeellátottságot igénylő tevékenység - jelentette ki Fórián Zoltán. A tőke hiányának következményeit a magas koncentrációban is lemérhetjük. Az élelmiszer-ipari szakágak magánkézbe adása során minden létező technikát alkalmaztak. A decentralizáltan privatizált szakágazatokban - mint például a hús-, a tej-, a sütő- és a gabonaipar - kisebb egységeket adtak el, amit aztán természetes módon követett a vállalategyesítési hullám. Egyszerűbb volt a képlet a nagy egységekben eladott iparágaknál, mint például a növényolaj-, a cukor-, a dohány- és az édesipar esetében, mert itt gyorsabban létrejött a piaci egyensúly. A privatizáció során olyan hatalmas tőkeerejű társaságok jelentek meg a hazai iparban - lásd Danone, Unilever, Coca-Cola, Pepsi-Cola, Philip Morris, United Biscuits, Heineken stb. -, amelyek egyik napról a másikra meghatározóivá váltak az egyes termékpályáknak. Az országnyi cégek megjelenése önmagában is fokozta a versenyt.

Hiányzó ipari szövetkezés

A nagyobb cégek jobban bírják - ám nekik is okoz gondot - a kereskedelem által diktált finanszírozási versenyt. A folyamatból kitűnik, hogy a kereskedelemben zajló öldöklő küzdelmet, az átalakulást és a fejlesztést a termelő- és a feldolgozóipar, vagyis a beszállítói kör finanszírozza. Jó példa erre, hogy a hazai élelmiszer-kereskedelem átlagos havi forgalma 120 milliárd forint volt tavaly, a készlet értéke viszont nem több 25 milliárd forintnál, s mégis 42 nap a fizetési határidő. Az egyik oldalról azt tapasztalni, hogy az élelmiszeripar koncentrálódik. A másik oldalon viszont a nagy kereskedelmi láncok összefogtak, hogy az egymás elleni háborúhoz szükséges muníciót minél olcsóbban szerezzék meg.

Jelenleg hat társaság kezében van az élelmiszer-beszerzés több mint 70 százaléka. Az ÉFOSZ főtitkára szerint ez erőfölényes helyzetet teremtett, ami már versenyjogi kategória. (Az is igaz, hogy az EU 600 milliárd eurós élelmiszer-forgalmának 65-67 százaléka 5 üzletláncban koncentrálódik.)

Ám ebben az esetben sem egyszerű a képlet: a Gazdasági Minisztérium meghirdette a szövetkezés gondolatát, azaz a kereskedőknek joguk van beszerzési társulások létrehozatalára, amit állami pénzzel is támogatnak. A mezőgazdaságban is segítik a szövetkezni akaró termelőket, hiszen arra ösztönzi őket a támogatási rendszer, hogy kínálatot egyesítő társulások szülessenek. Ha a termékpálya egészét nézzük, akkor azt látni, hogy az elején és a végén költségvetési támogatással, érdekérvényesítő, képességnövelő szerveződések létrejöttét ösztönzik, a termékpálya közepén elhelyezkedő iparnak viszont tilos az ilyen szervezkedés. Ha két élelmiszer-ipari cég összeállna, a Gazdasági Versenyhivatal kartell létrehozatalának vádjával illetné őket. Ez az állapot az ÉFOSZ szerint alkotmánysértő és diszkriminatív, tehát változtatni kell rajta. A megoldás az volna, ha az iparnak is megengednék a szövetkezést, amihez nem is kérnének állami támogatást.

Mindemellett Magyarországon bocsánatos bűn - versenyjogi szempontból -, hogy a nagy kereskedelmi üzletláncok egy éven keresztül beszerzési ár alatt értékesítenek 12, a vevőket becsalogató alapterméket, amelynek olcsóságát bőven kompenzálják a többi árucikk eladásával. Ezt a magatartást az Európai Unió országainak többségében szabályozzák. Korlátozzák, sőt tiltják a beszerzési ár alatti értékesítést. Országa válogatja, hogy mit értenek beszerzési áron. Németországban például a beszerzési árat növelik az állami adóteherrel, s ez alatt senki sem értékesítheti az adott terméket. A hazai helyzet a kereskedelemnek sem jó, ők is az átlátható, szabályozott piac kialakításában érdekeltek.

Felesleges kapacitások

Ha az élelmiszeripar termelőképességét vizsgáljuk, kiderül, hogy bizonyos kapacitásokból felesleg van. Például a vágóhidaknál a vágósoron, azonban ugyanebben a húsipari szakágban a készítménygyártó kapacitás már szűk. Minél kisebb lesz a piaci szereplők száma, annál nagyobb valószínűséggel csökken a kapacitásfelesleg. Nem lehet a privatizáció számlájára írni, hogy bezárnak feleslegessé vált üzemeket - véli az ÉFOSZ főtitkára. A tőke profitot akar, ne várják el tőle, hogy mindenáron működteti a privatizált gyárat. Nem termel raktárra, s ha nincs elegendő hozadék, akkor megkeresi a racionalizálás lehetőségeit.

A Rabobank elemzője szerint is alacsony az élelmiszer-ipari kapacitások kihasználtsága hazánkban, s rendkívül kínkeservesen épülnek le a feleslegek. Mindig akad olyan befektető, aki perspektívát lát a csődbe ment üzem újraindításában - még ha rövid távon is. Néhány szakágban még mindig 50 százalékos a kihasználatlan kapacitás. A helyzet akkor fog drasztikusan megváltozni, ha Magyarország teljes jogú EU-taggá válik. A csatlakozás után ugyanis a jelenlegi 7 százalékról 17-20 százalékra emelkedik az import élelmiszerek aránya a belföldi fogyasztásban, ami a hatékonyság további fokozására kényszeríti majd az ipar résztvevőit. Ez pedig további kapacitásleépítéssel jár majd együtt.

Egy olyan kicsi és nyitott piaccal rendelkező ország, mint Magyarország, nem kerülheti el a globalizációs folyamatokat. Ha elfogadjuk, hogy a globalizáció természetes folyamat, akkor megtaláljuk benne a helyünket is. A tőke koncentrációja olyan iramban növekszik a fejlett országokban, hogy gyakorlatilag bármelyik cég életében reálissá válhat a fúzió, a felvásárlás lehetősége.

Exporttámogatás A GATT/WTO uruguayi fordulóján megkötött Mezőgazdasági Megállapodás értelmében az Európai Uniónak 1995. július 1-jétől mind az exporttámogatásokra fordítható összeget, mind az exporttámogatásban részesíthető sertéshús mennyiségét folyamatosan csökkentenie kell. A támogatásokat az EU köteles a 2000/2001. gazdasági évre az 1986-1990-es bázisidőszakhoz viszonyítva 36, a mennyiséget pedig 21 százalékkal csökkenteni. Az uniós sertéshúsexport versenyképességét jól mutatja, hogy a tapasztalatok alapján az EU még az engedélyezett támogatási keretet sem használja ki, termékeinek jelentős részét támogatás nélkül értékesíti a világpiacon. A Bizottság ugyanis egy-két napon belül reagál a piaci viszonyok változására, és kizárólag azokat a termékeket részesíti exporttámogatásban, amelyek az ilyen jellegű segítség nélkül eladhatatlanok lennének. Az exporttámogatás igénybevételéhez a kereskedőnek engedélyre van szüksége. (Amennyiben az exportőr nem kíván élni e lehetőséggel, vagy az adott termék eleve nem részesül támogatásban, nem kell engedélyt kiváltania.) Az engedélykérelmet (egy-két tagország gyakorlatától eltekintve) a nemzeti intervenciós hivatalhoz kell benyújtani, ahonnan a heti igénylések összesítését péntekenként továbbítják a Bizottsághoz, ahol a beérkezett támogatási igényeket összevetik a GATT/WTO-egyezmény megszabta lehetőségekkel. A rendelkezésre álló pénzügyi keret függvényében a Bizottság dönt arról, hogy az igényeket jóváhagyja-e, vagy csökkentett mértékű támogatást ítél meg, esetleg egyáltalán nem fizet exporttámogatást. A döntést követően az exportengedélyeket a nemzeti intervenciós ügynökség adja ki a kereskedőknek. Érdemes megjegyezni, hogy támogatásra csak azok jogosultak, akik legalább 12 hónapja folytatnak kereskedelmi tevékenységet a sertéságazatban, de a kiskereskedők és a vendéglátóegységek nem tartoznak a jogosultak körébe. További feltétel, hogy az intervenciós hivatalnál biztosítékot kell letétbe helyezni, ami a „kereskedő szándékának komolyságát" hivatott tanúsítani. Az export lebonyolítása után az exportengedélyt és a vámdokumentumokat be kell mutatni az intervenciós hivatalban, és az általában 2-3 héten belül kifizeti a megítélt támogatást a kereskedőnek.

Üzembezárások és fúziók

Erős a növekedési nyomás az élelmiszeriparban, amit Fórián Zoltán, a Rabobank osztályvezetője szerint a nagyobb piaci befolyás és a hatékonyság javításának kényszere erősít. Néhány hazai szakágban már kialakultak az erőviszonyok (lásd dohány-, sör- és növényolajipar, a jégkrém-, a szesz- és a fűszerpaprika-gyártás), de további fúziókra számíthatunk a hús-, a malom-, a takarmány-, a tej-, a baromfi-, az édes-, a konzerv- és a cukoriparban. A fúziók a klaszszikus cégvásárlások mellett olyan, ma még szokatlan módon történnek majd, mint a franchise vagy a stratégiai együttműködés.

A húsiparban a nagy fúziók még nem jöttek létre. A meglévők átrendeződése, újraalakulása várható. A 600 vágóhídból mindössze 130 dolgozik megfelelő higiéniai feltételek mellett, a kis- és közepes cégek száma, legkésőbb a csatlakozást követő években, rohamosan csökkenni fog. A piacvezető cégek között is számítani lehet egyesülésre, sőt további külföldi tőke megjelenésére is. A malomiparban most zajló folyamatokat az alacsony jövedelemszint lassítja ugyan, de az osztrákok példájából kiindulva még komoly létszámcsökkenés várható. Olyannyira, hogy a 4-5 nagyobb vállalatcsoport mellett csupán tucatnyi kisebb malom fog fennmaradni. A takarmánygyártásban folyamatos a külföldi érdeklődés, új, korszerű üzemek építése is várható. A tejiparban az 5-6 piacvezető cég középtávon tovább fogyatkozik, folytatódik a közepes méretű társaságok felvásárlása. A kis- és a középmezőny szűkülni fog.

A baromfiiparban még nem alakult ki az úgynevezett élboly. A Hajdú-Bét megingásával ismét erős küzdelem indult meg a piaci részesedésért. A gyárbezárások és -egyesülések korszaka jön el hamarosan az iparágban. Az édesipar az alacsony jövedelemszint miatt napjainkra érte el a korlátait, s további cégegyesülésekre, új befektetőkre számítanak. A szeszesital-gyártásban elsősorban a szabályozási környezet által befolyásoltan lehet a kisebb cégek ellehetetlenülését jósolni. A gyümölcslégyártók még mindig az orosz piac válságának a hatása alatt vannak, s ez újabb fúziók kialakulását vetíti előre.

EU-elvek a baromfipiacon

A ma már több mint 25 milliárd forint összegű, 1998. évről áthúzódó pénzügyi kifizetési kötelezettség és a támogatási célok változása miatt 1999-ben csak 6,1 milliárd forint támogatási keret állt a baromfivertikum rendelkezésére Magyarországon. A termelői támogatás mértéke és szabályozása, kisebb finomításokat leszámítva, változatlan maradt. Új elem a tenyészbaromfi-támogatás bevezetése volt. Az exporttámogatás átlagosan 50 százalékkal lett kisebb. Exporttermékeink 75 százaléka az EU-ban értékesül, ezért a feldolgozóüzemeket a kedvezményes 20 százalékos vámnál is összehasonlíthatatlanul kisebb támogatás bénítja. A várható veszteség mellett az exportárbevétel csökkenésével kell számolni.

Az Európai Unió napjaink legjelentősebb baromfihús-előállító gazdasági hatalmai közé tartozik, a sorrendben csak az Amerikai Egyesült Államok előzi meg. Az utóbbi években folyamatosan nőtt a baromfihús termelése az EU-ban is, és a nyolcvanas évek közepén még 5,5 millió tonnás produktum a kilencvenes évek végére megközelítette a 9 millió tonnát. A fogyasztás ennél valamivel alacsonyabb, az Unió baromfihús-termelésének mintegy 8-10 százalékát exportálja, míg az 5 millió tonnához közeli tojástermelés csak 1,2 százalékkal haladja meg a saját szükségletet. A magyar baromfiágazat a Közösségének kb. 4 százaléka a húst, illetve 1,3 százaléka a tojást illetően, az arány a közeljövőben várhatóan nem változik.

Az egészség sikere

Míg a fejlődő országokban a termék növekvő népszerűsége elsősorban annak köszönhető, hogy az intenzív technológiák és a kedvező éghajlati viszonyok eredményeképp olcsón lehet nagy mennyiségű tömegélelmezési cikket előállítani, az Európai Unió országaiban a fogyasztók inkább a baromfihús nyújtotta különféle előnyöket ismerik el. Zsír- és koleszterinszegény, gyorsan és könnyen elkészíthető, konyhakész ételek alapanyaga. Ugyancsak a fejlett országokban volt tapasztalható az a jelenség, hogy a fogyasztók „biztonságos" élelmiszerféléket keresve tömegesen fordultak el a többi, különböző állat-egészségügyi válságokkal sújtott húságazattól (BSE-krízis a marha-, sertéspestis, valamint száj- és körömfájás a sertéságazatban), amivel pótlólagos keresletet teremtettek a baromfitermékek iránt. Ennek hatására a kilencvenes évek második felére az EU baromfiágazata termelés és fogyasztás tekintetében megelőzte a marhahúságazatot, a baromfihús pedig immár a sertéshús utáni legnépszerűbb húsfélének számít.

Ez annak is bizonyítéka, hogy az állami beavatkozásoktól mentes, a piaci törvények által irányított ágazatok sikeresebben működhetnek, mint a túlszabályozott, kötött mechanizmusok irányította termékpályák. A Közös Agrárpolitika (KAP) rendszerén belül ugyanis a marhahússzektor (hasonlóan a tej- vagy a gabonaszektorhoz) az úgynevezett „kötött piacszabályozású" ágazatok közé tartozik, ahol a termelők megfelelő jövedelemszintjét rendszeres intervenciós beavatkozások (központi felvásárlások és magántárolási akciók), továbbá különböző támogatások (speciális húsmarha-, borjastehén, illetve egyéb prémiumok) hivatottak biztosítani. A „könnyű piacszervezésű" baromfiágazat rendtartása az előbbiekben felsorolt vagy ahhoz hasonló intézkedéseket nélkülözi. A mesterséges beavatkozások hiányában az Unióban a baromfipiaci árak szintjét - eltekintve a termelés legfőbb költségtényezőjének, a szemestakarmánynak az árától - közvetlenül a mindenkori kereslet és kínálat egymáshoz viszonyított aránya határozza meg. A Közös Agrárpolitikában nem minden húságazatra dolgoztak ki piacszabályozási rendszert (nincs ilyen jellegű szabályozás pl. a nyúl vagy a galamb esetében), de a létezőek közül a baromfié a legegyszerűbb és legáttekinthetőbb. Magára a termelési folyamatra nagyon kevés szabályozóelem vonatkozik, ráadásul ezek döntő többsége nem a szó szoros értelmében vett piacszabályozási, hanem állat-egészségügyi, állatvédelmi előírás.

A baromfihúsra és a tojásra vonatkozó közös piacszervezés vezérlőelve, hogy a piaci folyamatokat, illetve az árak alakulását elsődlegesen a kereslet és a kínálat alakulása határozza meg. Hasonló elven alapul a sertéshúspiac-szabályozása is, ott azonban az EU fenntartja magának a jogot, hogy súlyosabb piaci zavarok, illetve nagyobb mértékű árcsökkenés esetében beavatkozzon, és támogatást nyújtson a termékpálya egyes szereplőinek. A baromfihús- és a tojáságazatban ilyesmire nincs lehetőség, a rendtartás ugyanakkor egységes követelményeket állapít meg az ágazat termékeire (mintegy „szabványosítja" őket), s ezzel átláthatóvá teszi kereskedelmüket is. Ezeket a részletes előírásokat nevezzük forgalmazási-értékesítési követelményeknek, melyeknek a baromfiágazatban alkalmazott változata egyike a legaprólékosabban kidolgozott hasonló rendszereknek. Ezek az előírások egyaránt vonatkoznak az EU-tagállamokban előállított, illetve az importból származó termékekre.

Szigorodó állatvédelem

A piacszabályozás jövőjével kapcsolatosan elmondható, hogy gyökeres változásra nem kell számítani, mindazonáltal a közeljövőben több, az ágazatot igen érzékenyen érintő szabálymódosításra kell felkészülni. Ezek közül elsősorban az állategészségüggyel, illetve ennek részterületével, az úgynevezett „animal welfare"-rel, azaz állatvédelemmel, állatjóléttel kapcsolatos szabályozás lehet meghatározó. Az Európai Unióban, különösen az északi államokban rendkívül nagy súlyt helyeznek az állatokkal, ezen belül a gazdasági haszonállatokkal való bánásmódra. Az állatvédő mozgalmak követeléseinek nem csekély hányada erősen vitatható, de az tény, hogy az elmúlt években igen komoly befolyásra tettek szert, és nézeteik mind látványosabban tükröződnek vissza az EU jogszabályalkotásában is. A baromfiágazatot illetően a ketreces tojótyúktartásra vonatkozó állatvédelmi előírások lesznek a szigorúbbak, melyek értelmében növelni kell az egy állatra jutó férőhely nagyságát, de az egyéb tartási körülményeken is javítani kell.

A Közös Agrárpolitika várható reformja a gabonaárak csökkentését irányozza elő, melynek révén jelentősen csökkenhet a baromfitermelés költségszintje. Az Európai Unióban a baromfihús- és tojáságazatot nem elsősorban a mesterséges módon kialakított szabályozók, hanem a piaci törvények irányítják. A szabályozási rendszer jelentős módosulása a közeljövőben nem várható, a magyar gazdáknak arra kell felkészülniük, hogy központi „gondoskodás", azaz különböző támogatások helyett saját szakértelmükre és tapasztalataikra, valamint Magyarországnak a baromfitermelésben kiaknázható kedvező adottságaira (kitűnő gabonatermő képesség, jó exportpiacok) kell támaszkodniuk.

Az Európai Unió baromfihúsmérlegének eddigi alakulása és prognózisa (ezer tonna)*
Megnevezés

1996

1998

1999

2000

2002

2003

2004

2005

Termelés

8236

8665

8819

8968

9325

9520

9719

9812

Fogyasztás

7628

8020

8207

8390

8767

8962

9161

9354

Import

283

315

318

323

328

328

328

328

Export

884

960

930

901

886

886

886

886

Egy főre jutó fogyasztás, kg

20,5

21,4

21,8

22,3

23,1

23,6

24,0

24,5

* Vágott súlyban, élő baromfival, baromfikészítménnyel és májjal.
Forrás: Agrár Európa 1998. október

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. június 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére