Árvizek, belvizek

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. június 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 26. számában (2000. június 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
Magyarország a Kárpát-medencében döntően sík vidéken helyezkedik el. A természetes vízfolyások vízgyűjtő területeinek meghatározó része az ország határain kívül fekszik, ezért folyóink vízhozama, vízminősége, a vízkincs használhatósága és az ország árvízi veszélyeztetettsége jelentős mértékben az úgynevezett felvízi országok vízgazdálkodásától függ. A hazai vízfolyások évente átlagosan mintegy 120 milliárd köbméter vizet szállítanak - ennek 95 százaléka külföldről származik. Elhelyezkedése miatt az ország árvizek és belvizek által különösen veszélyeztetettnek számít. Az ármentesített - a gátak által védett - területek aránya Európában hazánkban a legnagyobb.Éppen százötven évvel ezelőtt kezdődött meg a Tisza szabályozása. A nagy kanyarulatokat átvágták, a folyót gátak közé szorították. Ám a tavalyi és az idei év bebizonyította, hogy a Tisza nem hagyja magát megregulázni. Soha nem tapasztalt magasságba emelkedett a folyó vízszintje, s hihetetlen erőfeszítésekbe került, hogy nem pusztított a múlt századi szegedi áradathoz hasonló árvíz.Egy idén tavasszal napvilágot látott felmérés szerint a hazai folyók mentén fekvő árvízszint alatti területek előírásoknak megfelelő védelme százhetvenmilliárd forintba kerülne. Ennyi pénz persze nincs. Februárban, a katasztrófával fenyegető helyzet előtt két hónappal a kormány is csupán arról döntött, hogy tíz év alatt hatvanmilliárd forintos költséggel 740 kilométeren erősítik meg a gátakat, illetve ahol kell, újakat építenek.Április közepén azonban a kabinet már 38,3 milliárd forintot különített el az idei árvíz elleni védekezésre. Ezt a pénzt a tárcaköltségvetések 2,1 százalékos megkurtításával teremtették elő. Eredetileg csupán 1,3 milliárd forint volt rendkívüli kárelhárításra, ehhez jött a BM 330 millió forintos vis maior kerete. Tavaly a bel- és az árvíz elleni védekezésre 34 milliárdot fordított a kormány.Ha minden kiadást összeadunk, akkor a tavalyi és az idei év vizesszámlája megközelíti a százmilliárd forintot. E tételhez képest mellékesnek mondható kiadás az árvízvédelmi töltések felújítására szánt 5,3 milliárd forint. Persze ezt az összeget sem szabad lebecsülni, hiszen 1996-1998 között évente alig több mint kétmilliárdot költöttek a gátak megerősítésére.

Jég, hó, eső

A mértékadó árvizek szintje alatt fekszik az ország területének 15 százaléka, ahol 700 településen 2,5 millió ember él. Itt helyezkedik el a megművelt területek harmada, a vasutak 32 százaléka, a közutak 15 százaléka, és itt termelik a nemzeti össztermék, azaz a GDP 30 százalékát. Az ország elsődleges árvízvédelmének hossza 4220 kilométer, a megerősítendő védvonalak pedig elérik az 1500 kilométert. A számítások szerint az árvizek a Duna-völgyben 2200 milliárd forintnyi, a Tisza völgyében 3000 milliárd forintnyi, azaz összesen 5200 milliárdnyi vagyoni értéket veszélyeztetnek. Ehhez képest nem is olyan nagy összeg a gátak megerősítéséhez szükséges 170 milliárd forint.A hazai folyók megáradása egyébként háromféle okra vezethető vissza. Az egyik jellemző típus a jeges ár, amelyet a jégtáblák megrekedése okoz. Az idén februárban is feltorlódott egy ilyen jégdugó a Tiszán Dombrádnál, ám azt sikerült jégtörőkkel felaprítani. A folyón legutóbb 1995-ben volt nagyobb jeges ár. A jeges ár 1838-ban a Duna mentén végzett nagy pusztítást: Pest fele megsemmisült. A hóolvadást követő árvízért a Kárpátok lejtőin beköszöntő tavasz a felelős. A hirtelen felmelegedés miatt - ráadásul, ha ehhez egy kiadós esőzés is társul - rendkívül gyorsan megáradnak a Tisza mellékfolyói.Az árvizek harmadik típusát a hirtelen lehullott, nagy mennyiségű csapadék okozza. A Medárd-napi esőzések nyomán gyakori a nyári áradás, ugyanakkor ez a típus nem köthető egyértelműen egy-egy évszakhoz. 1998-ban például a sok eső miatt novemberben áradtak ki az alföldi folyók. Az árvizek 25 százaléka a március-áprilisi időszakra esik, míg augusztusban az áradatoknak alig 4 százaléka alakul ki. A folyók közül a kis esése miatt nehezen kezelhető Tisza és annak mellékfolyói hozzák a legtöbb árhullámot, míg a belépcsőzött Dráva gyakorlatilag árvízmentesnek tekinthető.

Többfrontos védekezés

1999-ben csak a vízügy 17,3 milliárd forintot költött az ár- és a belvíz elleni védekezésre, aminek nagyobb része munkabérre, fuvarköltségre, homokzsákokra, fáklyákra ment el. A fennmaradó pénzből elsősorban az árvízvédelmi töltéseket erősítették meg. A Felső-Tisza mentén húsz kilométernyi, a Bodrogközben nyolc kilométernyi új gát épült. Ezeket a gátakat már a százévente egyszer előforduló vízszinteknél egy méterrel magasabbra építik. Az idei árvíz bebizonyította, hogy a Tisza szinte teljes hazai szakaszán meg kell erősíteni a töltéseket, erre viszont nincs pénz, csak a legszükségesebb helyekre jut.Az árvíz elleni védekezést hátráltatja, hogy a környező országokban mind nagyobb területeken vágják ki az erdőket, így a lehullott csapadék akadálytalanul ömölhet a folyókba. Órák alatt hatalmas árhullámok alakulnak ki, amelyeket lehetetlen kezelni. Hajós Béla helyettes államtitkár sokszor kifejtette: nem megoldás a gátak folyamatos magasítása, hiszen azok nem emelkedhetnek az égig. A folyók gátak közé szorítása helyett minél nagyobb ártereket kell biztosítani, ahol lehet, szükségtározók kiépítésével segítve az árvízvédelmet. A gátszakadások megakadályozására a folyók mentén félszáz önálló öblözetet és kilenc szükségtározót alakítottak ki. A szolnoki vízügyesek ugyanakkor arra figyelmeztetnek: az árvízszint Magyarországon egyre emelkedik. 1960-ig száz év alatt Szolnokon például összesen tíz alkalommal mértek 800 centiméter feletti vízállást, az utóbbi negyven évben azonban már tizenhatszor haladta meg a vízszint ezt a korábban kritikusnak tartott értéket.A hazai vízügy a lehetőségekhez képest felkészülten várja az újabb áradásokat. Ma a töltések mintegy hatvan százaléka felel meg a követelményeknek - a százévente egyszer előforduló vízszintet egy méterrel haladja meg a töltések koronája -, s persze a maradék negyven százalék esetében sem kell attól tartani, hogy ott egy árhullám elsodorja a környéket, a többihez képest azonban ott sokkal nagyobb erőkkel kell védekezni.A közmunkásoknak köszönhetően egyébként a gátak tíz éve nem voltak olyan jó állapotban, mint tavaly. A közmunkások a belvízcsatornákat is kitisztították. Ezen a területen azonban 15 éve elodázott munkákat kell pótolni. A gazdálkodók is hibásak, hiszen az ő feladatuk, hogy területeikről a gyűjtőcsatornákba tereljék a belvizet.Gondot okoz, hogy környezetünkben a csapadékmegfigyelő hálózat túlzottan szellős, így nincsenek pontos adataink a szomszédos államokban hullott csapadék mennyiségéről. (Tavaly olyan helyeken hullott rengeteg eső, ahol nem volt megfigyelőállomás.) Éppen ezért a magyar kormány százmillió forinttal támogatja egy kárpátaljai automatikus mérőhálózat kiépítését. A pénz megvan, a tervek elkészültek, a rendszer üzembe helyezése az ukrán hatóságoktól függ.

A belvíz fenyegetésében

Az idei év elején kialakult 250 ezer hektáros belvízhez hasonló nagyságú elöntés a téli időszakban még sohasem fordult elő. Olyan települések is víz alá kerültek - Kétpó, Telekgerendás, Balástya -, amelyek mentesítésére a külterületen sem épült ki műszaki hálózat, vagy régen megszüntették azokat. A belvíz legfőbb oka, hogy az utóbbi három évben a szokásosnál jóval csapadékosabb volt az időjárás. Az Alföld déli részén 1999-ben több mint 1000 mm csapadék hullott, amely 250 mm-rel haladja meg a szokásosat. A korábban nagyon mélyen elhelyezkedő talajvíz szintje az Alföld túlnyomó részén a sokévi átlag fölé került, kiterjedt területeken a felszín közelébe emelkedett. A téli hónapokban a talaj már nem tudott több vizet befogadni, így az újabb eső kiterjedt belvízi elöntéseket okozott.A múlt századi szakembereket is meglepte, hogy a belvíz a Tisza szabályozása után is hatalmas területeket öntött el. A hatékonyabb vízelvezetés érdekében ezért a töltésekbe zsilipeket építettek, több ezer kilométernyi, Tiszához vezető csatornát ástak. Ez a rendszer azonban árvizek idején nem működött, hiszen a folyómedrekben magasabban állt a víz, mint a földeken. (Napjainkban ezen a helyzeten szivattyúzással segítenek.)Az első igazán nagy belvízkár 1881-ben érte a térséget. Az ország gyorsan cselekedett, 1890-re közel 4000 kilométer csatorna épült, 1920-ra pedig háromszor ennyi készült el. Az 1940-1942 közötti években soha nem látott belvíz öntötte el az országot, előfordult, hogy egy időben 800 ezer hektár volt víz alatt. 1997 előtt 15 aszályos évet élt meg az ország, nem volt gond sem a bel-, sem az árvízzel. Elmaradtak a szükséges fejlesztések, karbantartások. Igaz, a szakterület pénzt sem kapott az általa jelzett szükséges kiadásokra.Az 1996-ban hatályba lépett vízgazdálkodási törvény a tulajdonosok kötelességévé tette a vízügyi feladatok ellátását. Eszerint az államra hárul a folyók, a nagyobb ár- és belvízvédelmi rendszerek, illetve a csatornák gondozása - ezek teljes hossza 16 700 kilométer. Az önkormányzatok a saját tulajdonukért felelősek. A magántulajdonban lévő létesítmények - elsősorban mezőgazdasági parcellák mentén található csatornák és kisebb víztározók - gondozása a tulajdonosok feladata. A térségi teendők ellátására szerveződött vízi társulások kezelésében lévő csatornák és vízfolyások hossza 32 ezer kilométer. Utóbbi két tulajdon szakmai felügyelete 1998-tól a földművelésügyi tárcához került.

Hátráltató tényezők

A belvíz elleni hatékony védekezést hátráltatja, hogy a kizárólagos állami tulajdonban lévő vízrendezési művek állapota - melyek működőképességének fenntartása a vízügyi igazgatóságokon keresztül a költségvetés feladata - a fenntartási és üzemeltetési források évek óta halmozódó hiánya miatt nem éri el a műszakilag előírt szintet. Az üzemi és az önkormányzati művek többségét is a fenntartás elhanyagolása jellemzi, emiatt a vízelvezető rendszerek csak korlátozottan alkalmasak feladatukra.Emellett a rendezetlen tulajdonviszonyok és a gazdálkodók felelőtlen magatartása miatt - akik eltömik a belvízcsatornákat - a földekről sem tudják elvezetni a vizet. A talaj vízháztartásának és védelmének biztosítására mintegy 200 ezer hektáron kellene mélyszántást végezni.A belterületek vízkárérzékenységét fokozta a szennyvízelvezetés hiánya. Az elmúlt évek csapadékos időjárása elegendő volt ahhoz, hogy a víz a felszínre kerüljön a települések alatti, a szikkasztott szennyvíz által előállított úgynevezett talajvízdomb miatt. Fokozta a gondokat, hogy a települések jó részén nem épült ki a belvízcsatorna-hálózat, illetve ahol kiépült, ott sem figyeltek az árkok karbantartására. (Több városban a magas talajvíz miatt a koporsós temetéseket le kellett állítani. Másutt hulladéktárolókat, trágyadombokat áztatott szét a belvíz.)A 40 ezer kilométer hosszú hazai belvízcsatornából 12 ezer kilométer az állami tulajdon. A csatornák fenntartására a 12 vízügyi igazgatóság a szükséges összegnek csupán a harmadát kapja a költségvetésből. Az idén például alig 1,6 milliárdot költhetnek a csatornák tisztítására, holott legalább 10 milliárd forintra lenne szükség. A vízügy a kizárólag állami tulajdonban álló, nagytérségi feladatokat ellátó belvízvédelmi műveket - csatornák, tározók, szivattyútelepek - felügyeli. Korábban ugyancsak a vízügyhöz tartozott a kistérségi vízgazdálkodásért felelős vízi társulatok munkájának az ellenőrzése is, azonban az Orbán-kormány megalakulása után ezt a feladatot a földművelésügyi tárca vette át. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz (FVM) összesen 19 600 kilométer síkvidéki belvízcsatorna és 16 200 km dombvidéki vízfolyás került, az ezeket kezelő vízgazdálkodási társulások tavaly 600 millió forintra, az 1998-as összegnél kevesebb pénzre pályázhattak.

Hiányzó források

A társulások gondjait szaporítja, hogy a földtulajdonosoktól hektáronként általában 100-300 forintot tudnak beszedni, holott a vízügyi tárca számításai szerint a szervezetek normális működéséhez országos átlagban hektáronként 1200 forintos hozzájárulás kellene. A pénzhiány ellenére a társulatok - az év eleji belvíz elleni védekezés részeként - 1300 kilométernyi belvízcsatornán távolították el a víz folyását akadályozó dugókat, feliszapolódásokat. A társulatok által naponta átemelt belvíz mennyisége megközelítette a 25 millió köbmétert. E szervezetek segítsége nélkül az önkormányzatok nem birkózhattak volna meg az év eleji belvízzel, hiszen a települések sem technikailag, sem szakmailag nincsenek felkészülve a különféle vízkárok elleni védekezésre.Az Állami Számvevőszék minapi jelentése is megállapította, hogy az önkormányzatok nem szívesen költenek a vízvédelemre. Az önkormányzatok 80 százaléka nem tekinti kötelező feladatának a vízrendezést, mivel az 1990-es önkormányzati törvényben nem szerepelt ilyen irányú kötelezettség - igaz, az öt évvel később született vízgazdálkodási törvény már előírja ezt.Hajós Béla, a közlekedési tárca vízügyért felelős helyettes államtitkára többször is elmondta: a rendkívüli helyzetek kezelésére senki sincs felkészülve. Kezelhetetlen helyzet, ha egy éjszaka alatt félévnyi csapadék hullik le. A belvízi csatornákat a külterületeken 10, a belterületeken 33 évente egyszer előforduló vízszintekre méretezik. Tavaly júliusban azonban annyi csapadék esett, ami a méretezést többszörösen meghaladó vízhozamokat okozott.Tavaly tavasszal 460 ezer hektárnyi területet borított belvíz, az idén eddig 350 ezer hektárnyi volt a legnagyobb elöntés. Az év első négy hónapjában mintegy 830 kilométernyi csatornát kotortak ki, 1,1 millió köbméternyi iszapot távolítottak el, és 900 millió köbméternyi vizet emeltek be a folyókba. A kárelhárításra több mint hétmilliárd forintot költött az állam, ebből 3,1 milliárdot fedezett a közlekedési és vízügyi, 2,5 milliárdot a belügyi és 1,2 milliárdot a földművelésügyi tárca. Az önkormányzati és a magántulajdonban lévő épületekben tízmilliárdos kár keletkezett.1999-ben az állam teljes egészében megtérítette az önkormányzatok kötelező feladataihoz szükséges épületek helyreállításának költségét, illetve ötvenszázalékos támogatást adott az önkormányzati utak újjáépítéséhez, emellett a magántulajdonú lakások helyreállítását is támogatta.
Vízügyről általában   A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer olyan komplex beruházásként indult, amelyben a vízügyi, árvízvédelmi tényezők szinte mellékesek voltak, a mű elsősorban hajózási és energetikai érdekeket szolgált volna. Ez akkor is így van, ha magát a létesítményt vízügyi módszerekkel akarták létrehozni. A rendszerváltozás sodrában azonban az energiaipar és a hajózás kihátrált az ügyből, és az egész kérdés a hazai vízügyi lobbi érdekeként maradt meg a közvéleményben. Az utóbbi években ebből az irányból szerencsére már kevesebb támadás érte a szakmát, aminek egyik magyarázata, hogy a korábbi mamutszervezet jelentősen átalakult. Az egykor nyolcvanezres létszámú állami vízügynél mára mintegy 5500 fő maradt.   Az Országos Környezetvédelmi Hivatal és az Országos Vízügyi Hivatal összevonásával 1988-ban alakult meg a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. Az átalakulás a vízügy hasznára is vált, hiszen a szakemberek megtanultak környezet- és természetvédő fejjel is gondolkozni. Az átszervezés során azonban egy dolog elmaradt: a kivitelezői feladatok továbbra is a vízügyi igazgatóságokra hárultak. Ez a rendszer súlyos ellentmondást hordozott magában, hiszen ugyanarra a szervezetre tartozott egy adott vízügyi program hatósági elbírálása és kivitelezése.   A rendszerváltozás utáni újabb átszervezés eredményeként a közlekedési tárcához került a vízügyi feladatok minisztériumi irányítása. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumban (KHVM) jelenleg csak a kormányzati munkát segítő, alig harmincfős gárda dolgozik, a korábban négyszáz embernek munkát adó Országos Vízügyi Főigazgatóság pedig százhúsz emberrel látja el legfőbb feladatát, a területi szervek tevékenységének irányítását és a másodfokú hatósági ügyeket. Legnehezebben az egykor húszezres létszámú vízügyi igazgatóságok átszervezése ment. A gazdasági nehézségek megoldására, illetve a szervezet belső ellentmondásának feloldására egyetlen lehetőség kínálkozott: az, ha a vízügyi kivitelezési munkák elvégzésére egyszemélyes kft.-k alakulnak. Az új cégek mindegyike zökkenőkkel látott munkához, amiket a korábban felhalmozott adósságok, a szükségesnél kevesebb forgótőke és a vezetők piaci tapasztalatlansága okozott. Ma már a kft.-k többsége megáll a lábán - néhol nagyobb értékű berendezések beszerzését tervezik -, a vagyon gondatlan kezelése miatt két kft. esetében azonban a közelmúltban bűnvádi eljárás indult. A kollégák egy része nem akart kft.-ben dolgozni, végkielégítésük 1,5-2 milliárdba került. Ugyanakkor, ha nem alakulnak meg az új kivitelező cégek, sokkal több szakember kerül az utcára. Mellesleg az állam is jól járt, mert az átalakulás a végkielégítésre szánt négymilliárd forintnak alig a felét vitte el. Hajós Béla egyik nyilatkozata szerint az átszervezés eredményeként létrejött szervezetnek nem érdeke, hogy az ország bármely pontján hatalmas vízügyi létesítmények épüljenek, az viszont igenis érdeke, hogy a jelenlegi művek megfelelő műszaki színvonalon dolgozzanak. A gátakat lekaszálják, a csatornákat 5-10 évente kikotorják. A központi feladatok ellátására az ország - még éppen elegendő - 5500 vízügyi szakembert tud eltartani. Őket mindenképpen meg kell tartani, mert állami részvétel nélkül nem kezelhető a hazai ár- és belvízvédelem, illetve a vízgazdálkodás.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. június 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére