Összességében jó év volt a tavalyi Magyarország gazdasága számára. Kiderült, hogy az üzleti szféra fejlődési és alkalmazkodási képessége jobb a feltételezettnél. Jól jött, hogy a kedvezőtlen világgazdasági hatások a vártnál kisebbek lettek, az európai konjunktúra élénkülése gyorsabb és erőteljesebb volt a szakértők által prognosztizáltnál.
A GDP a megelőző kétévinél (4,6 százalék illetve 4,9 százalék) tavaly kissé lassabban, 4-4,5 százalék közötti mértékben nőtt. Nemzetközileg ez is kiemelkedően jó ütem, mintegy kétszerese az EU-országok átlagos növekedésének (amely az 1998. évi 2,7 százalékról 1999-re 2 százalék körülire csökkent). A cserearányok viszont romlottak, az ezzel korrigált GDP körülbelül 3,5 százalékkal bővült. Többségükben kedvezőek az egyensúlyi adatok is. Az államháztartás GDP-hez viszonyított hiánya 4 százalék körüli, az 1998. évi 4,9 százalék volt. A folyó fizetési mérleg 2 milliárd eurós deficittel zárt, ez valamivel kisebb az 1998. évinél. Az ország nettó adósságállománya tulajdonosi hitelekkel együtt körülbelül 1,5 milliárd euróval, anélkül 1 milliárddal csökkent. Az éves átlagos infláció – az 1998. évi 14,3 százalékról 10 százalékra – jelentősen mérséklődött.
Feszültség keletkezett azonban a GDP felhasználási oldalán, ahol a növekedés 1999. évi arányai tartósan nem tarthatók fenn. A fogyasztás valószínűleg a GDP-nél gyorsabban (4,5 százalék körül) bővült, a beruházások pedig az előző évinél (13,3 százalék) és a modernizációhoz szükségesnél sokkal lassabban emelkedtek (6,6 százalékkal). Az infláció a második félévben gyorsult, miközben a kamatok mérséklődtek, az év vége óta zuhannak.
Javult az ipar versenyképessége
A magyar gazdaság már erőteljesen integrálódott a világgazdaságba, mindenekelőtt az EU-ba. A magyar ipar az európai konjunktúra 1998 őszétől 1999 tavaszáig tartó erőteljes lanyhulásának időszakában is nemzetközileg kiemelkedően dinamikus növekedésre volt képes, ami annak az eredménye, hogy a külföldi befektetések nyomán a hazai ipar nemzetközi versenyképessége érdemben javult. A növekedés szinte kizárólag az ide települt multinacionális cégek (vámszabad területekről lebonyolított) exportjának a hozadéka. Ennek hatására a feldolgozóipar, különösen a gépipar termelés- és exportnövelő képessége a vártnál jobbnak, a konjunktúrától való függősége pedig kisebbnek bizonyult. Ugyanakkor a magyar üzleti szféra, mindenekelőtt az ipar képes volt kihasználni az európai konjunktúra javulását is, s 1999 második felében jelentősen gyorsult az export. Ennek tovagyűrűző hatására – és az élénkülő belföldi fogyasztás következtében – a második félévben már növekedett az ipar hazai értékesítése is.
A két félév eltérő értékesítési lehetőségeit mutatja, hogy míg 1999 első felében 7,1 százalékkal, a másodikban csaknem kétszer ekkora ütemben, az év egészében pedig 10,5 százalékkal nőtt az ipari termelés. Az első félévben az ipar belföldi értékesítése 1 százalékkal csökkent, az exporté 18,7 százalékkal nőtt, az év egészében azonban a belföldi értékesítés is – igaz szerényen, 1,7 százalékkal – bővült, miközben az export dinamikája jelentősen gyorsult, elérve a 22,9 százalékos növekedést. Figyelemre méltó, hogy a belföldi értékesítésen belül teret nyert a fogyasztási cikkek eladása, ami részben magyarázatot ad arra is, hogy a fogyasztás növekedésével miért nem futott fel túlzottan az import. A külkereskedelmi deficitnek – a cserearányok körülbelül 1,7 százalékos romlása mellett – viszonylag szerény emelkedését (1998-ban 2,6 milliárd euró, 1999-ben körülbelül 2,8 milliárd euró) szintén a magyar gazdaság vártnál jobb exportképessége magyarázza, hiszen a behozatal is dinamikusan, 14 százalékkal bővült.
Az üzleti szférában a korábbi évekhez hasonlóan erőteljes verseny és differenciálódás tapasztalható. Folytatódott a nemzetközi tendenciáknak megfelelő ágazati, szakágazati és termékszintű struktúraváltás, ami a modernizáció egyik legfontosabb fokmérője. Az elmúlt 3 évben például a GDP kereken 15 százalékkal nőtt, miközben az üzleti szféra energiafelhasználása kismértékben csökkent is. A gépipar exportja – most először – meghaladta a gépimportot. Az EU országaival, s azon belül a Németországgal lebonyolított áruforgalom aktívuma tovább nőtt. A kivétel mindenekelőtt és változatlanul a stagnáló mezőgazdaság, ahol a természeti csapások és a támogatások körüli viták inkább csak elterelték a figyelmet az alapkérdésekről: a földhasználat rendezetlenségéről, ezzel is összefüggésben a tőkevonzó képesség hiányáról, a piaci koordináció intézményes feltételeinek kiépületlenségéről, mindezek nyomán az alacsony jövedelmezőségről. Az élelmiszer-kivitel súlya az előző évi 10 százalékról 6 százalékra esett vissza. De sok a gond a közszolgáltatások terén is, ahol a helyzet javítása érdekében 1999-ben szintén alig történt valami. Általános probléma továbbá, hogy a gazdálkodás jogbiztonsága, a gazdasági alkotmányosság, a jogkövető magatartás 1999-ben sem erősödött. Az innováció terjedése is elmarad a kívánatostól.
Csendes kiigazítás
Az üzleti szféra beruházásai viszonylag kedvezően alakultak. Ugyanakkor a csendes költségvetési kiigazítás egyik módja, az állami beruházási kiadások (így az autópálya-építés) visszafogása és a lakástámogatási előirányzatok megtakarítása" éppen a 2000-től preferálni tervezett célok 1999-es háttérbe szorítását jelentette. Más infrastrukturális (vasúti és helyi közlekedés, városelkerülő utak stb.) és környezetvédelmi fejlesztések is halasztódtak, ami az EU-csatlakozás szempontjából kedvezőtlen.
A foglalkoztatás, a leginkább hiteles információk szerint, körülbelül 1,5 százalékkal nőtt, a munkanélküliek száma lényegében változatlan maradt.
A fogyasztás növekedését a reáljövedelmek dinamikus emelkedése és a megtakarítási ráta érzékelhető visszaesése alapozta meg. A bruttó keresetek a költségvetési szférában a tervezettnél sokkal erőteljesebben, 19,2 százalékkal, a versenyszférában 14,8 százalékkal nőttek. A vártnál nagyobbnak bizonyult másfelől az szja-terhelés és az infláció, ez fékezte a reáljövedelem emelkedését. A lakosság megkezdte a korábban elhalasztott fogyasztásának a pótlását. Jelentősen csökkent a háztartások nettó pénzügyi vagyonának növekménye (1998-ban 870 milliárd, 1999-ben 760 milliárd forint). Ebben döntő szerepe volt annak, hogy – az infláció emelkedésének időszakában is – csökkentek a nominális kamatok.
Az államháztartás GDP-hez viszonyított, 4 százalék körüli hiánya (a rendkívüli kiadások ellenére) megfelel a költségvetési törvényben előirányzottnak. Ez – a tervezettnél dinamikusabb bérkiáramlás és fogyasztásnövekedés adóbevételeket generáló hatása mellett – jelentős részben a kiadásokat csökkentő és a bevételeket növelő csendes", nem deklarált évközi lépéseknek a következménye. Egy részük – mindenekelőtt az állami beruházási kiadások visszafogása – valós megtakarítás. Más részük viszont inkább egyszeri javulást előidéző intézkedéseknek, sőt, olykor sajátos elszámolási megoldásoknak az eredménye. Ez utóbbiak közé tartozik például a gyógyszerek ártámogatásának megváltoztatott (a támogatás átutalását egy hónappal későbbre halasztó) finanszírozási rendje, az agrárhitelekkel kapcsolatos állami garanciavállalás beváltásának átütemezése 2000-re, és a különböző privatizációs és koncessziós bevételek folyó bevételként való elkönyvelése. Ha mindezeket figyelembe vesszük, 1999-ben az államháztartási hiány a GDP mintegy 5 százalékát tette ki, vagyis a fiskális egyensúly a megelőző évihez hasonló volt. Az államháztartáson belül centralizációs tendenciák tapasztalhatók.
A folyó fizetési mérleg hiánya jóval kedvezőbb lett annál, mint az év közben várt. A siker vitathatatlanul fontos tényezője a második félévi, a várakozásokat messze felülmúló exportteljesítmény. A tényekhez azonban az is hozzátartozik, hogy a javulásban a dollár euróhoz viszonyított erősödésének is szerepe volt. Euróban számolva a hiány nagyjából azonos az 1998. évivel (ami egyébként ugyancsak szép eredmény). A nem adóssággeneráló" tőketételek (működőtőke- és portfólióbefektetések) egyenlege 1999-ben a fizetési mérleg hiányánál jóval nagyobbra nőtt, ezen belül azonban az igazán tartós finanszírozást jelentő, közvetlen működőtőke-befektetések nettó összege 1,3 milliárd euró, vagyis a hiánynál jóval kisebb.
Nyílt és rejtett profitkivonás
Úgy tűnik, immár tartósan számolni kell évi 800-900 millió euró nyílt (a fizetési mérleg e sorában megjelenő) és további, közel ugyanekkora rejtett profitkivonással, mivel 1998 után 1999-ben is e körüli volt az így kivitt összeg. Ez egyébként a bejött külföldi tőke méretéhez (körülbelül 22 milliárd euró) viszonyítva nemzetközi összehasonlításban nem nagy arány.
Egyéves referenciahozammal és azonos idejű inflációval számolva a reálkamat az 1999. március végi (túl magas) 5,7 százalékról június végére 4,6 százalékra, szeptember végére 3, december végére pedig 1 százalékra (túl alacsonyra) esett. Mivel az első félévben a magyar gazdaság megítélése nem volt kedvező, és a fiskális politika (legalábbis a külvilág számára érzékelhetően) lassan változott, a monetáris szigor ebben az időszakban igen erős volt. Az év végére, 2000 elejére viszont – a fiskális javulás és a nemzetközi bizalom visszatérése nyomán – a monetáris politika puhává", kényszerűen alkalmazkodóvá vált.
Érezhető feszültség alakult ki az infláció, a kamatok, az árfolyam és a megtakarítások között. A portfólióbefektetések az 1998. évi 0,5 milliárd euróról 1999-re 1,1 milliárdra nőttek. Az emelkedés összességében kedvező, s részben a javuló megítélést jelzi, de jelentős mennyiségű forró pénzt is tartalmaz. Az erősödő pénzbeáramlás részben az állampapírokon, a külföldiek számára elérhető magas hozamok következménye volt. A magas hozam ilyen helyzetű országban természetes és elkerülhetetlen, de adott esetben a csúszó leértékelés túlzott mérsékléséből is fakadt. Ez a javuló termelékenység miatt – egyes területektől, főleg az euróban exportáló középvállalatoktól eltekintve – nem okozott nagy problémát az exportálóknak. Költségoldalról segítette az infláció mérséklését, de a beáramló pénz lekötésének költségei, a reálkamatok esése miatt is csökkenő megtakarítási érdekeltség következtében károkat is okozott. Az év végére a forint felértékelődésére irányuló várakozás vált a spekuláció alapjává.
A leértékelési ütem vitatott mértéke
A havi leértékelési ütem csökkentése túlzott volt, mindenekelőtt az inflációs trendekhez viszonyítva. Éves átlagban a fogyasztóiár-index tavaly jelentősen, 4,3 százalékponttal csökkent, de a december/december index csaknem 1 százalékponttal magasabb (11,2 százalék) volt, mint az előző évben. A feldolgozóipar belföldi értékesítési árai 1999 decemberében már 13,1 százalékkal haladták meg az 1998 decemberit (az első negyedévben még csak 3,8 százalékkal az 1998. első negyedévit). A gyorsulás főleg az energiaárakkal függ össze, de rendkívül erőteljes. Az évközi folyamatokat értékelve tehát tavaly az infláció nem lassult Magyarországon, hanem nagy jóindulattal stagnált, de lényeges elemeiben inkább emelkedett. Az inflációs nyomás (főleg költség-, de esetleg keresleti oldalról is) bizonyosan fokozódott. Ilyen körülmények között nem lett volna szabad sietni a leértékelési ütem többszöri visszafogásával.
Érdemi reformok bevezetésére, illetve előkészítésére 1999-ben nem került sor. A tavasszal még nagy hangsúlyt kapott adóreform elmaradása nem baj, mivel számottevő tehercsökkentésre nem lett volna mód, ennek híján pedig a reform meghirdetése csak megalapozatlan várakozásokhoz, illetve az üzleti élet által igényelt stabilitás felrúgásához vezetett volna. Az egészségügyi reformnak és a közigazgatás regionális alapokra helyezésének halogatása azonban a gazdaság hosszabb távú kilátásait érdemben rontja. Súlyos gond, hogy az égetően hiányzó agrárreformnak még a körvonalai sem látszanak.
A 2000. év világgazdasági helyzetére vonatkozó, már tavaly is kedvező prognózisok az elmúlt hónapokban tovább javultak. Az előrejelzők a világ egészére a termelés (3,4 százalékos) élénkülését, illetve a világkereskedelem gyors (8 százalékos) növekedését valószínűsítik. A dinamika némi mérséklődésével csak az USA-ban számolnak, a magyar gazdaság számára kiemelkedően fontos európai piacon pedig az átlagosnál is intenzívebb javulást ígérnek. A prognózisok egyetlen igazán borús pontja a nyersolajár. Bár a szakértők tavasztól az árak csökkenését várják – az éves átlagárat 23-24 USD/hordó körül prognosztizálják -, attól tartanak, hogy az így is magas ár a fejlett országokban (is) érzékelhetően növeli az inflációt. Emiatt a Fed és az ECB márciusi kamatemelése várható volt. A jelzett átlagár a magyar költségvetésben kalkuláltnál jóval magasabb, így 2000-re a korábban feltételezettnél nemcsak magasabb inflációt, hanem erőteljesebb cserearányromlást is okoz.
Közép-Európa és a Baltikum fejlődési üteme várhatóan 2000-ben is meg fogja haladni a világ, illetve az EU átlagát. Jelentős továbbá annak az esélye, hogy a régión belül Magyarország fejlődése egyike lesz a leggyorsabbaknak.
Erősödő bizalom
A magyar ipari cégek (a GKI Rt. által havonta felmért) rövid távú üzleti várakozásai 1997 óta rendkívül szorosan együtt mozognak az EU ipari bizalmi indexével, ami a magyar ipar nemzetközi integráltságára utal. Eltérés csak 1999 késő tavaszán alakult ki, amikor az EU iparikonjunktúra-indexe már emelkedésnek indult, a magyar viszont tovább esett, feltehetőleg nem függetlenül az akkoriban nyilvánosságra került kedvezőtlen hazai egyensúlyi adatoktól, s a kormánynak a korrekciók szükségességét tagadó álláspontjától. A második félévben – döntően az EU-konjunktúra javulása, de részben a csendes államháztartási korrekciók hatására – a bizalmi indexek együtt mozgása ismét folytatódott, a konjunktúraindex látványosan növekedett. A fogyasztói bizalmi index is sokat javult 1999 közepe óta.
A derűlátásban alig van különbség a kis- és nagyvállalatok, annál inkább a cégek tulajdoni csoportjai között, ahol a külföldi tulajdonúak hagyományosan kedvezőbb jövőképet jeleznek, mint a hazai kézben levők. Jó hír, hogy javultak az exportpozíciók. Ez év februárjában már a cégek 24 százaléka jelzett magas külföldi rendelésállományt. Viszonylag optimisták a belföldi értékesítési lehetőségeket illetően a kereskedelmi vállalkozások is. A ruházati- és az elektromoscikk-piac kivételével mindenütt több cég várja az értékesítési lehetőségek bővülését, mint csökkenését.
A meglehetősen kedvező üzleti helyzetképpel összecseng, hogy jócskán megváltoztak a magyar gazdaság egészének jövőjével kapcsolatos várakozások, s ismét több a makrogazdasági javulást előre jelző cég.
A cégek viszonylag reményteljesnek ítélik a 2000. esztendő egészének gazdasági kilátásait is. Értékesítésük 5 százalékos bővülését prognosztizálják. Elsősorban az exportban várnak jelentős (volumenben 12-13 százalékos) növekedést, de a belföldi forgalmukban is 2-3 százalék körüli többletet valószínűsítenek. A külföldi tulajdonban levők hagyományosan optimistábbak az átlagnál, a mezőgazdaságiak viszont igen borúlátók, eztán is csak a stagnáláshoz közeli dinamikára" látnak lehetőséget. A fejlődés fő forrásának a termelékenység további jelentős javulását remélik, nagyobb mértékű foglalkoztatásra nem számítanak.
A K+F tevékenység a nemzetközileg szokásosnál szűkebb körben, csak a cégek egyharmadánál jelentős. Érdekes, hogy a kedvező piaci várakozások – és kapacitásaiknak már most is viszonylag magas kihasználtsága – nyomán a cégek fejlesztési-beruházási erőfeszítéseik fokozását irányozzák elő. A beruházások volumenének növekedését a megkérdezettek 10 százalék körülire prognosztizálják. A fejlesztési erőfeszítések leggyakoribb korlátja a tőkehiány, illetve a K+F befektetések megtérülésének szerény esélye.
Kecsegtetőek a vállalati pénzügyi várakozások is. Míg a cégek 40 százaléka bízik jövedelmezőségi pozíciója javulásában, nem egészen 20 százalékuk tart ennek romlásától. A likviditási helyzet jobbra fordulásában reménykedők aránya is kétszerese azokénak, akik romlástól tartanak. A válaszadók átlagosan 10 százalékot megközelítő bérnövekedésre látnak lehetőséget (a fogyasztói árak átlagos növekedését 9,5 százalékra valószínűsítve, azaz a reálbér-növekedés mértékét a megszokott módon erősen alábecsülve). Az 1 hónapos lejáratú forgóeszközhitelek 2000. évi átlagos éves kamat- és egyéb költsége előrejelzésük szerint ugyancsak viszonylag alacsony (17,4 százalékos) lesz.
Az üzleti szféra és a lakosság gazdasági várakozásai tehát egyaránt bizakodóak. A vállalkozások körében újra a dinamizmus és a határozott növekedési-fejlődési törekvés a jellemző. A GKI Rt. a fentiek alapján 2000-re szintén viszonylag kedvező gazdasági folyamatokat vár.
Érzékeny pont: az infláció
A jelenlegi gazdasági helyzet legérzékenyebb pontjának az infláció mutatkozik. Az idei átlagos infláció mértékét jelentősen befolyásolja, hogy a tavaly év végi és az idei év elejei árszint lényegesen magasabb, mint ahogy azt a kormányzat a 6-7 százalékos előrejelzés kialakításakor várta. Emellett már az év elején bizonyosnak látszott, hogy 2000-ben a feldolgozóipar belföldi értékesítési árai gyorsabban fognak emelkedni a fogyasztói áraknál (az év átlagában körülbelül 13 százalékos, az év végén mintegy 10 százalékos ütemben). A belföldi értékesítési árak növekedésének érdemi lassulására legfeljebb a második félévben számíthatunk. Ez költségoldalról inflációs nyomást gyakorol. További probléma, hogy az exportárak számos ágazatban nem tudják követni a belföldi termelőiár-emelkedés ütemét, ami jó néhány cégnél visszaveti a kivitel jövedelmezőségét.
A fogyasztói árak emelkedését az idén kedvezően befolyásolja, hogy a bruttó keresetek növekedése 16 százalékról várhatóan 12-13 százalékra lassul. Szintén a tavalyinál lassabban emelkednek a különböző társadalmi jövedelmek (különösen a nyugdíjak). Ugyanakkor a gyorsan csökkenő nominális kamatok, az alacsony reálkamat és az erősödő fogyasztási hajlandóság miatt a háztartások pénzmegtakarításainak emelkedése nagyon mérsékelt lesz. Ez pedig nem tesz jót az inflációnak.
Hasonló hatása lesz a begyűrűződő, éves átlagban 35-45 százalékos világpiaci olajár-emelkedésnek. Becslések szerint ez körülbelül 1,5 százalékponttal növeli az inflációt.
Az idei pénzromlás további bizonytalansági tényezője az agrárárak alakulása. A mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek széles körében hosszabb távon mindenképp tudomásul kell vennünk az áraknak az EU-szinthez való közeledését. Azonban a hazai árszintet ebben a szektorban sem központi döntések, hanem a piaci erőviszonyok alakítják. Továbbra is masszívak a felesleges agrárkapacitások, esetenként túltermelés van, igen tekintélyes erőfölényt élveznek a kereskedelmi cégek. Jelentősebb áremelésre így tavaly – az alacsony jövedelmek (pl. nyugdíjak) viszonylag gyors emelkedése és az élelmiszer-fogyasztás érzékelhető bővülése időszakában – sem került sor (igaz, ez egybeesett az élelmiszerexport visszaesésével). Mivel az idén a jövedelmi szerkezet hasonló változásaira nem számíthatunk, az élelmiszerek drágulása most sem lesz átlag feletti. Az agrárárak érdemben csak akkor emelkednének gyorsabban, ha a gazdaságpolitika erőteljes és eredményes piacszabályozó erőfeszítésekre vállalkozna, ez azonban aligha valószínűsíthető. (Ezen erőfeszítések egyébként előremutató jellegük miatt célszerűbbek is lennének, mint az agrártámogatások szétszórása.)
Végül is a GKI Rt. prognózisa szerint az infláció a második negyedévben 9 százalék körüli, a harmadik negyedévben 8-8,5 százalék közötti szintre apad, majd alig mérséklődik. Így az éves átlagos infláció 9 százalék közelében, az év végi fogyasztóiár-index 8 százalék körül várható. Bár a GKI Rt. jelenleg magasabb világpiaci olajárral számol, mint korábbi prognózisaiban, inflációs előrejelzésén nem változtatott. Ennek az a magyarázata, hogy a kormány a vártnál inkább igyekszik a hatóságiár-emelkedést lefogni (pl. gázár, közlekedési tarifák). Ez átmenetileg lehetséges, így azonban a viszszatartott infláció jelentős nyomást fog gyakorolni 2001-2002-re (ami lassítja a következő évek dezinflációját).
Részben az infláció alakulásával összefüggésben a monetáris politika nehéz helyzetbe került. A belföldi folyamatok – így a pénzmegtakarítások alacsony szintje, az élénkülő növekedés és az erős inflációs nyomás – a kamatok emelését (de legalábbis megtámasztását) indokolnák. A kamatpolitika azonban lényegében hatástalan, mert a pénzpiacok ismert túlreagálása (most éppen határtalan bizalma) miatt igen erős a külföldi pénzbeáramlás, ami lenyomja a kamatszintet. (Március közepén az állampapírok hozama lejárattól függően 8-10 százalék között volt, ami még előrevetített inflációval számolva is legfeljebb 1 százalékos reálkamatot ígér.)
Kérdőjelek a monetáris politika körül
A jegybank a kamatok további gyors csökkenését aligha engedheti meg. Az ugyanis tartós és súlyos zuhanást hozna a megtakarításokban, belső forrásokból finanszírozhatatlan élénkülést indukálna a fogyasztásban és a beruházásokban. Az árfolyamsáv szélesítése pedig átmeneti enyhülést hozna ugyan, ám a forint körülbelül 10 százalékos reálfelértékelődése veszélyeztetné a versenyképességet és elbizonytalanítaná az üzleti vállalkozásokat. Abban az esetben pedig, ha az árfolyam egy idő múlva ismét a sáv széléhez tapadna, újra kezdődhetne a felértékelési spekuláció. Ezért ez a megoldás sem valószínű.
A GKI Rt. azt feltételezi, hogy az MNB ténylegesen többfajta eszköz egyidejű alkalmazásával próbálja visszanyerni mozgásszabadságát. Egyrészt kisebb-nagyobb korlátozásokat (pl. repolimiteket) vezet be, másrészt tartalékolási előírásokkal megdrágítja a pénzbeáramlást. Kötvénykibocsátással igyekszik leszívni a likviditást, amiben a kincstár közreműködése is valószínű. Végül – várhatóan hosszabb idő alatt – bizonytalanabbá próbálja tenni a külföldi, kifejezetten spekulációs célú befektetők pozícióját, számításait. Paradox helyzet, hogy míg éveken át a kiszámíthatóság volt a monetáris politika fő célja, most az országkockázat és az árfolyamkockázat nagyfokú csökkenésével eljutottunk egy olyan pontra, amikor a külföldi pénzbefektető lényegében kockázat nélkül tud a kamatkülönbözetből jövedelmet realizálni. Ezért most kissé bizonytalanabbá kell tenni a befektetők számításait.
A GKI Rt. prognózisa tehát nem számít az árfolyam-politika módosítására (pl. sávszélesítésre). A kamatok csak nagyon lassan csökkennek tovább, az egyéves állampapír hozama az év közepén 9 százalék, az év végén pedig 8 százalék körül alakul majd. A beáramló pénztömeg semlegesítése komoly, de vállalható költségekkel jár.
A belföldi kereslet dinamikusan, valószínűleg a tavalyinál is valamivel gyorsabban emelkedik.
A háztartások egy főre jutó reáljövedelme körülbelül 3 százalékkal haladja meg a tavalyit. A fogyasztási hajlandóság emelkedése, az elhalasztott fogyasztás pótlása, a nominális és a reálkamatok mérséklődése miatt a pénzmegtakarítások tovább csökkennek. Ezért a fogyasztás legalább 4 százalékos emelkedése várható, a lakossági beruházások (pl. lakásépítés) növekedését is figyelembe véve.
Mérséklődő megtakarítások
A beruházási piac valamennyi szereplője – részben hitelállományát növelve – fokozza keresletét. A költségvetés az infrastruktúra területén, az önkormányzatok a helyi szolgáltatásokban, az üzleti szféra pedig főleg exportra bővíti kapacitásait. Így a beruházások volumene körülbelül 9 százalékkal nő.
A GDP belföldi felhasználása mintegy 5 százalékkal haladja meg a tavalyit. Ha azonban a gyors kamatcsökkenés folytatódna, akkor – a megtakarítások rovására – akár 5 százalék feletti fogyasztásbővülés és jóval 10 százalék feletti beruházásnövekedés következne be, összességében 6 százaléknál is nagyobb mértékben növekedne a belföldi felhasználás, annak minden egyensúlyrontó következményével együtt. Ebben az esetben az áruforgalmi deficit megközelítheti a 4 milliárd eurót, a folyó fizetési mérleg hiánya pedig több lesz 2,5 milliárd eurónál.
A GDP növekedése némileg tovább gyorsul, eléri az 5 százalékot. (A cserearányromlással korrigált GDP 4-4,5 százalékkal emelkedik.) A fejlődés fő motorja továbbra is az export, illetve a feldolgozóipar lesz.
Az ipari termelés mintegy 12 százalékkal bővül, ezen belül az első félév dinamikája meghaladja majd az átlagot. A gépipari vállalkozások versenyképessége (a termelőkapacitásoknak jórészt tőkeimportból finanszírozott és technológiatranszfer révén megvalósított korszerűsítése után) széles körben jónak mondható. Dinamikusan, mintegy 8 százalékkal fejlődik az építőipar, ennél is nagyobb ütemben a távközlés. Gyors lesz a kereskedelem, a posta és az üzleti szolgáltatások tevékenységének bővülése is. Alig nő a mezőgazdaság és a szállítás teljesítménye, és differenciáltan, de stagnálnak a közszolgáltatások.
A foglalkoztatás összességében körülbelül 1,5 százalékkal javul, a munkanélküliek száma kissé csökken. A legnagyobb létszámfelvevő az ipar lesz, létszámleadó pedig a mezőgazdaság és a közszolgáltatás.
Az államháztartás egyensúlyi helyzete a tavalyitól eltérően alakul. A költségvetésben a számítottnál magasabb infláció, a gyorsuló gazdasági növekedés, a nominálisan igen dinamikusan emelkedő keresetek és fogyasztás hatására a bevételek 100 milliárd forinttal is meghaladhatják az előirányzottat. A kamatszint év eleji drámai süllyedése – a magasabb infláció ellenére is – megközelíthetővé teheti a kamatkiadási előirányzat szintjét. Így a költségvetési egyensúly már az év elején is jónak mondható, s további alakulása elsősorban az évközi kormányzati magatartástól függ. A magasabb infláció miatt nagy nyomás nehezedik a kormányra, de ha a túlköltekezés a nyugdíjak és az egészségügy (gyógyszerek) területén elkerülhetetlen többletkiadásokra korlátozódik, az államháztartási hiány – még az autópálya-építés technikailag a költségvetésen kívül kezelt kiadásait is beszámítva – a tervezettnek megfelelően a GDP 3,5 százaléka közelében tartható. A formálisan kimutatott deficit nem éri el a tervezettet, 3,2 százalék körül várható. (Ugyanakkor már most látszik, hogy a 2001-es büdzsére óriási nyomást gyakorolnak majd a tárcák, a közszféra bérei és a társadalmi követelések egyaránt. A kamatkiadások csökkenése a jelenlegi ismeretek alapján jelentős lesz, de ez és a növekedésből származó többletek csak részlegesen nyújtanak fedezetet a felmerülő igényekre.)
Egyensúlyközeli mutatók
A külső egyensúlyhiány kissé nő. Mind az exportban, mind az importban a tavalyihoz hasonló, sőt annál némileg gyorsabb (volumenben 17 százalék körüli) bővülés és csaknem 2 százalékos további cserearányromlás várható. Mindezek növelik a kereskedelmi mérleg hiányát, így a deficit a tavalyinál nagyobb, 3,5 milliárd euró körüli lesz. A fizetési mérleg hiánya azonban a javuló idegenforgalmi és szolgáltatási mérleg hatására alig változik, 2,2 milliárd euró körül valószínűsíthető. Ha a működőtőke-importot nem zavarják meg rendkívüli események, a külföldi befektetések az idén is tovább szaporodnak. A hivatalos (főleg az EU-tól származó) transzferek is emelkednek. Így mód nyílhat a nettó adósságállomány ismételt mérséklődésére. A leértékelési ütem további csökkentése – a kedvező gazdasági helyzet és a magas kamatok hatására – az intenzív külfölditőke-beáramlás és az infláció lassulásának lefékeződése következtében nem kívánatos.
Nemzetközi és belföldi kockázatok
A tőkepiacon további jelentős forgalomnövekedés és árfolyam-emelkedés valószínű. A kedvező makrogazdasági adatok és a tőzsdei cégek többségének javuló eredményei alapján mind a hazai, mind a külföldi befektetők fokozzák vásárlásaikat. A BUX emelkedése 1999 végéhez képest a GKI Rt. megítélése szerint 30-50 százalékos sávban valószínű.
Az idei magyar gazdasági fejlődés kockázati tényezői részben nemzetköziek. Az olaj tartósan 25-30 dollár közötti ára még nagyobb cserearányromlást és magasabb inflációt okozhat. Az amerikai tőzsde – már évek óta – bármikor kipukkadhat, ez a pénz- és tőkepiacokon zavart előidézve recessziós irányba viheti az USA gazdaságát. Az EU-ban gondot okozhat az új osztrák kormány megítéléséről kirobbant vita, ami elterelheti a döntéshozók figyelmét az Unió belső reformjairól, s magáról a bővítési folyamatról.
Ami a belföldi keresletet illeti, itt elsősorban a fogyasztás (GDP-t meghaladó) túlzott fellendülése jelent veszélyt. A kamatzuhanás miatt ugyancsak nehéz lesz a belföldi pénzmegtakarításokra ösztönző érdekeltség fenntartása, erősítése. Mindezek hatására a fizetési mérleg alakulásában is vannak kockázatok. Úgy tűnik azonban, hogy az üzleti szféra jó fejlődési és alkalmazkodóképessége mellett ebben az esztendőben az államháztartás legalább semleges, esetleg még stabilizáló szerepet is képes betölteni.
A GDP felhasználását bemutató ábra egyértelműen tükrözi: az 1996-2000 közötti időszakban Magyarország kedvező és egyenes vonalú pályán haladt, melynek fő jellemzője az export- és beruházásvezérelt, dinamikus gazdasági növekedés és az élénk fogyasztásbővülés. Az egyensúlyi viszonyokat jellemző adatok is elfogadhatóak. A kormányváltás és a hangos viták ellenére tényleges gazdaságpolitikai fordulat jelei az adatokban (eddig) nem tükröződnek. Kérdés persze, hogy ez így marad-e a jövőben is.
A Széchenyi-terv
Az utóbbi időben hírek jelentek meg arról, hogy készül a magyar New Deal", a Nemzeti Fejlesztési Terv, legújabb nevén a Széchenyi-terv. Ennek tényleges tartalmáról még keveset tudni. A nyilvánosságra hozott első változat szerint 2000 és 2002 között összesen 434 milliárd forintot kívánnak hét programra – autópálya-építésre, innovációra és kutatásfejlesztésre, otthonteremtésre, a turizmus fejlesztésére, a beszállítói programra, a kis- és középvállalkozások fejlesztésére, regionális célokra fordítani. Az összeg több mint háromnegyede az autópálya- és lakásprogramot szolgálja.
Nem világos azonban az igazi alapkérdés, hogy elsősorban csak az egyébként is zajló gazdasági folyamatok és kormányzati lépések egységes keretbe foglalásáról van-e szó, vagy egy ténylegesen új gazdaságpolitika meghirdetéséről. S ha ez utóbbiról, akkor az mennyiben jelentene szakítást az utóbbi évek egyensúlyőrző növekedés mellett elkötelezett vonalvezetésével. Ahhoz, hogy ez világos legyen, a kormányzatnak a súlypontok kijelölése mellett azt is körvonalaznia kellene, hogy milyen forrásból s minek a háttérbe szorítása árán kíván bizonyos célokat elérni.
Egy ilyen, a célokat és forrásokat összegző gazdaságpolitikai program vagy terv elkészítése teljesen indokolt, hiszen világos képpel kellene rendelkezni arról, milyen célok elérése lehetséges az EU-támogatások igénybevételével, honnan lehet előteremteni az ezekhez szükséges magyar társfinanszírozás forrásait, s hol elkerülhetetlen vagy éppen célszerű a lakosság vásárlóerejére alapozni. Éppen ezért e programba bele kellene kerülnie azon tevékenységek, illetve szervezetek működési reformjának is, amelyeket eddig az állam finanszírozott.
Az teljesen egyértelmű, hogy a program propagandacélokat is szolgál. Vitára bocsátása alkalmat ad a különböző érdek-képviseleti szervezetekkel való – egyes esetekben az elmúlt időszakban igencsak akadozó – párbeszéd folytatására. Maga a program ténye, hangzatos elnevezése is erőt, szép jövőt hivatott sugározni, témái úgy kedvesek a társadalom különböző csoportjai számára, hogy eközben másoknak nem ellenszenvesek. Ki kérdőjelezné meg az innováció, a lakás vagy az utak fontosságát? Ebből a szempontból a forrásokról és reformokról való hallgatás teljesen érthető, hiszen ezekről érdeksérelmek nélkül már nehezebb beszélni.
Arra utaló jelek is vannak, hogy a kormányzati elképzelések hátterében mindenekelőtt egy választások előtt szokásos, látványos akciókban megnyilvánuló, de a gazdasági folyamatokat az elmúlt években kialakultnál erőteljesebben befolyásoló keresletélénkítés víziója húzódik meg. Ha ez valóban így van, az kétszeresen is szomorú. Egyrészt egy reális gazdaságpolitikai programra valóban szükség lenne. Másrészt a kereslet már most is élénk, sőt, mint láttuk, az alacsony kamatok miatt inkább túl élénk, s a költségvetésre a vártnál magasabb infláció miatt további erőteljes nyomás fog nehezedni a kiadások növelése érdekében. E nyomásnak a választások előtt egyetlen kormány se tudna teljesen ellenállni. A mérték azonban nagyon fontos. Nagy kár lenne, ha a meghirdetett és tervezett új programok olyan mértékben erősítenék fel a spontán törekvéseket, hogy azok 2001-2002-ben már a makrogazdasági pálya jellegét is befolyásolnák.
| A nemzetgazdaság egyes mutatóinak alakulása | ||
|---|---|---|
| 1999 | GKI-prognózis 2000-re | |
| (Volumenindex, előző év = 100) | ||
| GDP-termelés | 104,3a | 105 |
| ebből: | ||
| Ipar | 108,5a | 110 |
| Építőipar | 105,5a | 108 |
| Mezőgazdaság, vad- és erdőgazdaság | 97a | 101 |
| Szállítás és távközlés | 105a | 105 |
| Egyéb szolgáltatás | 102,5a | 102,5 |
| GDP belföldi felhasználása | 104a | 105 |
| ebből: | ||
| Egyéni fogyasztás | 104,5a | 104 |
| Állóeszköz-felhalmozás (beruházás) | 106,6a | 109 |
| Külkereskedelmi áruforgalom | ||
| Export | 115,9 | 116-118 |
| Import | 114,3 | 116-118 |
| Fogyasztóiár-index (előző év = 100) | 110 | 109 |
| Külkereskedelmi mérleg egyenlege (milliárd euró) | -2,9a | -3,5 |
| Folyó fizetési mérleg egyenlege (milliárd euró) | -2 | -2,2 |
| Regisztrált munkanélküliek száma az év végén (ezer fő) | 405 | 380 |
| Államháztartás konszolidált deficitje a GDP százalékában | 3,9 (4,9b) | 3,2 (3,5c) |
| a Becslés b Privatizációs és koncessziós bevételek nélkül c Autópálya-hitelek miatti eladósodással együtt |
||