A FÁK nem nőnek az égig

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. május 1.) vegye figyelembe!

Integráció kontra dezintegráció

Megjelent a Cégvezetés (archív) 25. számában (2000. május 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

1991 decemberében, mintegy a kelet-európai átalakulási hullám betetőződéseként szétesett a Szovjetunió. Az űrt az utódállamok a Független Államok Közösségének (FÁK) néhány napon belüli megalapításával igyekeztek kitölteni: 1991. december 8-án a belovezsi megállapodással, Oroszország, Ukrajna és Belarusz vezetőinek döntéseként megszületett a FÁK, amelyhez két hét múlva csatlakoztak a közép-ázsiai országok, a későbbiekben pedig Moldova, Azerbajdzsán, Örményország és Grúzia is.

 

A közösség céljának már eredetileg is két értelmezése volt. Egyfelől meg akarták menteni a volt tagköztársaságok között fennálló gazdasági kapcsolatokat, és intézményes keretet szerettek volna teremteni a jövőbeni integrációs szándékoknak. Más résztvevők szerint a FÁK megalakítása viszont éppen azt szolgálta, hogy a „válás" fájdalom- (és erőszak)mentes legyen, a gazdaságok önálló útra léphessenek. Több mint nyolc év telt el azóta. A kívülállók és a tagok a FÁK-ot ma többnyire integrációs kudarcként értékelik, és afféle papírintézményként festik le. Az elmúlt években azonban a közösségen belül több kisebb, néhány országot felölelő integrációs kezdeményezés is elindult, egyes tagokat már valós politikai-gazdasági érdekek kötnek össze.

A GDP változása a FÁK-országokban (az előző év százalékában)
 

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1998/92

1999

2000**

Azerbajdzsán

77,4

76,9

80,3

88,2

101,3

105,8

110,0

64,2

107,1

 

Örményország

58,2

91,2

105,4

106,9

105,9

103,3

107,2

120,5

n. a.

 

Belarusz

90,4

92,4

87,4

89,6

102,8

111,4

108,3

89,7

100*

101,5

Grúzia

55,1

70,7

89,6

102,6

111,2

111,3

102,9

82,8

n. a.

 

Kazahsztán

94,7

90,8

87,4

91,8

100,5

101,7

97,5

72,6

101,0

 

Kirgizisztán

86,1

84,5

79,9

94,6

107,1

109,9

101,8

76,5

103,6

 

Moldova

71,0

98,8

69,1

98,1

94,1

101,6

91,4

n. a.

n. a.

 

Oroszország

85,5

91,3

87,3

95,9

96,6

100,9

95,4

71,1

103,2

101,0

Tádzsikisztán

n. a.

83,7

78,7

87,6

83,3

101,7

105,3

51,5

103,7

 

Türkmenisztán

n. a.

n. a.

n. a.

n. a.

n. a.

n. a.

n. a.

n. a.

116,0

 

Üzbegisztán

88,9

97,7

94,8

99,1

101,7

105,2

104,4

102,5

104,0

 

Ukrajna

90,1

85,8

77,1

87,8

90,0

97,0

98,3

49,8

95,5*

101,0

FÁK átlagosan

86,1

90,3

85,8

94,7

96,7

101,0

96,6

69,2

n. a.

 
Forrás: Commonwealth of Independent States Statistical Yearbook '98, Interstate Statistical Committee of the CIS, Moszkva 1999, a New Europe különböző számai
* becslés, Közép- és Kelet-Európa az ezredfordulón, Figyelő-melléklet, 2000. január 13-19.
** prognózis, Közép- és Kelet-Európa az ezredfordulón, Figyelő-melléklet, 2000. január 13-19.

Vágyak és realitások

Az utódállamok jelentős része - a legszembetűnőbb módon Ukrajna - merész reményekkel vágott neki a függetlenség építésének. Az orosz központi hatalomtól megszabadulva, kedvező geopolitikai helyzetük vagy éppen gazdag nyersanyagkincsük minél teljesebb kiaknázásától, hasznosításától várták, hogy a birodalmi kötöttségeket levetkőzve a korábbinál dinamikusabb és sikeresebb gazdasági pályára kerülnek. Hamarosan kiderült azonban, hogy a Szovjetunió szétesése, a gazdasági szálak elszakadása - párosulva a reformok megindításával - sokkhatást váltott ki. A gazdaságok teljesítménye visszaesett, s kaotikus állapotok alakultak ki. Ugyanakkor nyilvánvalóvá vált: az Oroszországhoz fűződő gazdasági kapcsolatok számos utódállam számára a valóságos és tartós gazdasági függést jelentik.

Orosz részről kezdetektől fogva a kezdeményező és vezető szerep megőrzésére törekedtek, ugyanakkor az orosz gazdaság is egyre kevésbé vállalkozhatott a többiek komolyabb anyagi támogatására.

Közismert, hogy az utódállamok igen eltérő gazdasági, technológiai és társadalmi háttérrel indultak el önállósodásuk útján. A FÁK-on belül is jól különválik „Észak" és „Dél". Oroszország nem egyszerűen a FÁK-on belüli Észak legjelentősebb országa: az orosz erőfölény - más sikeres integrációs tömörülésekkel összehasonlítva - szinte példa nélküli. A tagállamok a társadalmi-gazdasági átalakulás eltérő módját és tempóját választották, s a sokszínűség mind a mai napig jellemző. Míg egyes országok a sokkszerű változások mellett döntöttek, mások lépésről lépésre haladó, rendkívül óvatos stratégiát követtek. Mindezt nem kis mértékben befolyásolta az egyes államok vezetőinek személyisége.

Sikeres integráció a nemzetközi tapasztalatok szerint elsősorban a fejlett és diverzifikált iparral rendelkező országok között valósítható meg. Az agrárjellegű és alapvetően nyersanyagkitermelő országok viszont sokkal inkább vetélytársai, semmint kiegészítő partnerei egymásnak. Az utóbbiak esetében hiányzik az iparágak közötti, de még inkább az iparágon belüli kooperációs és cserelehetőség. Az iparon belüli fejlettség eltérő fokát jól illusztrálja a gépipar, amelynek fémfeldolgozással együtt számított részaránya egyedül Fehéroroszországban (Belarusz) haladja meg a 20 százalékot, Oroszországban azt éppen hogy megközelíti, Üzbegisztán és Ukrajna kivételével a többi országban nem éri el a 10 százalékot sem.

Hasonlóan vegyes kép tárul elénk, ha az egyes országok elmúlt nyolc év alatti gazdasági teljesítményét vizsgáljuk. Míg például a Kaszpikum országait - nem utolsósorban a háborús pusztítás okán - kezdetben radikális GDP-hanyatlás jellemezte, majd a kilencvenes évek derekától töretlen gazdasági növekedést mutattak, a nagyobb ökonómiai potenciállal rendelkező - elsősorban európai - országokban kisebb mértékű, de hosszabb ideig tartó hanyatlás következett be. 1998-ban a GDP mindössze két országban érte el a válás első évének szintjét, miközben Ukrajnában és Tádzsikisztánban annak alig felét tette ki.

Téves, de legalábbis ellentmondásos volt az a FÁK-kal kapcsolatos vízió is, amely szerint megalkotói előtt az Európai Unió példája lebegett. Nem vették figyelembe azt az alapvető különbséget, hogy az EU korábban önállóan működő, egymással elsősorban a külgazdaságon keresztül egyre szorosabb kapcsolatba kerülő gazdaságok fokozatos integrációja útján jött létre. A FÁK-on belüli integrációs logikának épp fordítottnak kellett volna lennie, hiszen egy korábbi integrációs egység tagjainak új alapokra helyezett integrációs szándékairól volt szó. Jelentős különbség az egész térségben szétszórva élő orosz diaszpórák léte is, ami a nyugatitól eltérő formájú és idejű integrációs lehetőségeket hordozott magában.

A FÁK-on belüli multilaterális együttműködés sikerét hátráltatja a túlburjánzó bilateralizmus is, amit az alapító okirat is megenged. A kétoldalú kapcsolatok fő vonulatát az Oroszországgal formálódó „házasságok" alkotják, bár egyéb - például Ukrajnával, Üzbegisztánnal formálódó - erőteljesebb „párkapcsolatra" is találni példát. Ezt nem véletlenül azok az országok - Ukrajna, Grúzia, Azerbajdzsán, Moldova és Türkmenisztán - építették ki, amelyek a leginkább ellenzik a szervezet államokfelettiségét.

Intenzív lépéseket tettek a külföldi - az új szóhasználat szerint „távol-külföldi" - országokkal való új gazdasági kapcsolatok megteremtésére, illetve a régiek megerősítésére is. A külföld maga is elősegítette a posztszovjet térség szétesésének folyamatát. Egyes nagyhatalmak - elsősorban az Egyesült Államok, kevésbé egyértelműen az Európai Unió - aktív, a térséget megosztó, az orosz szerep féken tartásához, ellensúlyozásához vezető kül- (és gazdaság)politikát folytatnak. Ezzel párhuzamosan az utódállamok szomszédai - többek között Törökország, Kína vagy Irán - is versenybe szálltak az egyes különvált országok, illetve országcsoportok feletti befolyás megszerzéséért.

A FÁK aránya az egyes tagországok külkereskedelmében (százalék)
  1990 1996 1997 1998 1990 1996 1997 1998
EXPORT IMPORT

Azerbajdzsán

92

46

48

38

71

35

44

38

Örményország

95

46

41

36

73

34

34

26

Belarusz

84

67

74

73

70

66

67

65

Grúzia

92

65

57

56

70

39

36

36

Kazahsztán

88

54

46

39

77

69

54

47

Kirgizisztán

94

78

53

45

72

58

61

52

Moldova

89

68

70

68

74

61

52

43

Oroszország

62

18

19

19

43

31

27

26

Tádzsikisztán

86

43

37

34

80

57

64

63

Türkmenisztán

91

64

60

26

80

56

55

47

Üzbegisztán

86

21

33

25

78

32

27

28

Ukrajna

80

51

39

33

69

63

58

54

Forrás: 1996-98: Commonwealth of Independent States Statistical Yearbook '98, Interstate Statistical Committee of the CIS, Moszkva 1999
1990: A. Surubovic-N. Usakova: Die Präsenz der Russischen Wirtschaft in der GUS I., BOIS 1999/9.

Intézményi kérdések

A FÁK-on belüli együttműködés eredménytelenségének illusztrálásaként leggyakrabban a megkötött egyezmények és különféle határozatok magas számát vetik össze a valóban megvalósultakkal és alkalmazottakkal. 1997 nyarán - öt év eltelte után - már több mint 800 (más források szerint 1500) különböző megállapodás, jegyzőkönyv és határozat jött létre, ténylegesen azonban ezeknek csak 10-20 százaléka működött. A meddőség egyik fő oka, hogy a FÁK nem nemzetek feletti jellegű intézmény, tagjai külön-külön döntenek egy-egy egyezmény, megállapodás aláírásáról, elfogadásáról. Így a FÁK-tagság minden egyes tagország számára mást jelent.

Az egyezményekhez hasonlóan az intézményi struktúra sem képes funkciói betöltésére. A szervezeti felépítés látszólagos gazdagsága és kidolgozottsága ellenére a legfőbb döntéshozó Állam- és Kormányfői Tanácson kívül alig található megfelelően működő szerv. A szervezetek erejét tovább gyengíti a már említett önkéntességi elv. A leggyakrabban távol maradó Türkmenisztán (31 szervből), őt követi Grúzia (28 szerv), Azerbajdzsán (22), Ukrajna (16), Moldova (12) és Üzbegisztán (8).

Az integrációs erőfeszítések „komolyságára" jellemző, hogy a közösség ugyan rendelkezik költségvetéssel, ám ez csak a bürokratikus intézmények fenntartására elegendő, nincs központi fejlesztési alap vagy közös beruházások megvalósítására hivatott költségvetés.

1992-ben, a FÁK első évében már számos egyezmény született az utódállamok közötti szoros együttműködés szándékával (például azok, amelyek vámuniót vagy a közös, rubelalapú pénzügyi rendszert voltak hivatottak kialakítani). 1993-ra azonban világossá vált, hogy a szovjet gazdasági tér nem tartható egyben, és az együttműködést valóban új alapokon kell felépíteni.

1993 szeptemberében kilenc ország részvételével született meg a gazdasági unióról szóló megállapodás, amelyhez később Grúzia és Türkmenisztán is csatlakozott, miközben Ukrajna kitartott a társult tagság mellett. Az Európai Unióéhoz hasonló fokozatos fejlődést képzeltek el: szabadkereskedelmi zónán, majd vámunión keresztül közös piachoz, végül pedig pénzügyi unióhoz vezető utat. Az utolsó lépést a transznacionális vállalkozási formák megteremtése jelentette volna. Az elképzeléshez kapcsolódóan jó néhány részterületen kötöttek megállapodásokat (1994 áprilisában a szabadkereskedelmi övezetről, októberben a pénzügyi unióról, 1995 januárjában a vámunióról), azonban ezek többsége a gyakorlatban mind a mai napig nem működik.

Adósságok, hitelek Oroszországot a térség fő hitelezőjeként ismeri a világ. A többiek Oroszország általi finanszírozása, de legalábbis számottevő anyagi segítése már a szovjet birodalomra is jellemző volt. A FÁK-on belüli hivatalos támogatási formák közül jelenleg mindenekelőtt az Oroszország által nyújtott, jobbára kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó, állami hitelek a jellemzőek. 1998 januárjára elérték az 5,6 milliárd dollárt, ami mintegy 20 százaléka a FÁK-országok által - Oroszország nélkül - felvett összes hitelnek. Oroszország az államközi megállapodásokban meghatározott orosz termékek szállítására, konkrét, vállalatok közötti árucserére - a költségvetésben rögzített limiten belül - rubelhitelt nyújt az orosz vállalatoknak, amelyek energiahordozókat, gépeket és berendezéseket stb. szállítanak FÁK-beli partnereiknek. Eközben mentesülnek a nemfizetés kockázatai alól, és megtarthatják egyébként esetleg piacképtelen termelési potenciáljukat is. A hiteleket zálog fejében nyújtják. A zálogot az esetek többségében az érintett, értékes FÁK-vállalatok részvényei testesítik meg, illetve például a Tádzsikisztánnal kötött megállapodásban az arany. Vállalati szinten a legismertebb és talán legjelentősebb hitelezők az orosz energiaipar óriáscégei. A közösség számos, nemzetgazdasági mércével mérve is meghatározó fontosságú vállalata szinte kezelhetetlen mértékben eladósodott velük szemben, amit az orosz cégek arra használnak fel, hogy minél jobban kiterjesszék fölöttük az ellenőrzést. Ennek legelterjedtebb formája az adósság elcserélése vállalati részvényre, s ez szélsőséges esetben elvezethet az egész vállalat orosz irányítás alá kerüléséhez is. A folyamatnak némileg gátat szab az, hogy az érintett FÁK-országok többsége minden lehetséges módon igyekszik megtartani a kulcsfontosságú vállalatok, iparágazatok feletti kontrollt. A korábbi erőteljes orosz hitelezői szerep fenntartását igencsak megnehezítette azonban az 1998-as pénzügyi válság. A szorult helyzetbe került orosz gazdaság nem vállalhatta tovább a többiek korábbi mértékű finanszírozását, és szereplői - állami és vállalati szinten egyaránt - ma már jóval következetesebben törekszenek az adósságok behajtására.

Integráció a statisztikák tükrében

A FÁK-on belüli gazdasági dezintegrálódás leggyakrabban idézett példája az utódállamok közötti, egyre kisebb súlyú külkereskedelem. A drasztikus visszaesés néhány év alatt következett be: Kazahsztán, Moldova, Kirgizisztán, Belarusz és Örményország kivételével elsősorban 1992-93-ban (amit Tádzsikisztánban és Ukrajnában érdekes módon kisebb fellendülés követett 1994-95 táján).

A tagköztársaságok közötti kereskedelem 1993-ban az 1991-es év alig 40, 1994-ben pedig mindössze 35 százalékát érte el, miközben a harmadik országokkal folyamatosan bővült az áruforgalom. Az évtized derekára a FÁK-országok felének exportja túlnyomó részben az integráción kívülre, „távol-külföldre" irányult. 1998-ra pedig mindössze három olyan ország - a pici Moldova, a gazdasági irányváltásra mind ez idáig képtelen Belarusz és Grúzia - maradt, amelyek számára a közösségen belül fellelhető piacok jelentik a legfontosabb értékesítési lehetőséget 68, 73, illetve 56 százalékkal.

A FÁK-on belüli külkereskedés aránya érthető módon Oroszországban a legalacsonyabb (1998-ban 19 százalékos), mert már a szovjet érában is figyelemre méltó külgazdasági kapcsolatokat alakított ki - elsősorban Európával. Ukrajna, Tádzsikisztán és Türkmenisztán számára a FÁK-on belülről érkező szállítások - az utóbbi kivételével zömében energiahordozók - jelentősége számottevő mértékben meghaladja a kivitelét. Az utódállamokból származó import Kazahsztán és Kirgizisztán esetében is a teljes behozatal körülbelül felére rúg, míg a külső kapcsolatépítésben utolsó Belarusz éri el a legmagasabb, mintegy 65 százalék körüli arányt.

Ami pedig az importot illeti, a FÁK-on belüli kereskedelemtől ugyancsak Oroszország függ a legkevésbé, hasonlóan Örményországhoz és Üzbegisztánhoz, ahol már a kilencvenes évek első felében megtörtént az irányváltás.

A közösségen belüli kereskedelem a legtöbb ország számára valójában vagy egyértelmű orosz dominanciát jelent - például Örményország, Belarusz, Grúzia, Kazahsztán, Moldova, Üzbegisztán és Ukrajna esetében -, vagy „csak" azt, hogy Oroszország a legfontosabb partner. Oroszország legfőbb partnerei érthető módon a szomszédos nagyok: Ukrajna és Belarusz.

A FÁK-on belüli kereskedelem szerkezetét a nyersanyagok túlsúlya jellemzi. Ez az árucsoport alkotja a legfontosabb kiviteli termékkört Oroszország, Kazahsztán, Azerbajdzsán és Tádzsikisztán esetében, és a 2. legnagyobb Kirgizisztán számára is. Más markáns, FÁK-ba irányuló kiviteli árucsoport alig-alig lelhető fel (ilyen Moldovában az élelmiszerek részesedése, Belarusz exportjában pedig a gépek, közlekedési eszközök viszonylag jelentős hányada).

Az egymás közötti áruforgalom aránya a közösség összesített GDP-jéhez képest 1995-ben 4,1 százalékra zuhant, szemben az 1990-es 14,6 százalékkal. A korábbi kereskedelmi rendszer összeomlása és a GDP alakulása közötti kapcsolat természetesen több puszta matematikai számításnál. Egyes becslések szerint a FÁK országaiban a teljesítmény átlagosan mintegy 50 százalékos visszaesése egyértelműen a szovjet utódállamok szétzilálódott kereskedelmi kapcsolataival magyarázható.

A javarészt párhuzamosan kialakult külkereskedelmi szerkezetekből adódóan a FÁK tagjai egymás komoly vetélytársaivá váltak, elsősorban a harmadik országok piacain. Egy piackutató központ számításai szerint csak 1996-97 folyamán az egymás közti éles verseny következtében a tagországok által elszenvedett összes veszteség elérte a 25 milliárd dollárt. A közösségen belüli kereskedelem hanyatlásának természetes következménye az érintett országok gazdasági szerkezetének egyre primitívebbé válása. A fejlett országok piacain ugyanis jellemzően csak a térség nyersanyagkincsei és esetleg más, igen alacsony feldolgozottságú termékei adhatók el, ami magával hozza a fejlett, tudomány- és technológiaigényes ágazatok leépülését, már ha egyáltalán vannak ilyenek.

Orosz tőkével létrehozott vegyesvállalatok száma (január 1-jén)
 

1995

1996

1997

Azerbajdzsánban

45

97

112

Örményországban

59

175

216

Belaruszban

202

405

467

Grúziában

78

152

211

Kazahsztánban

253

462

528

Kirgizisztánban

30

60

74

Moldovában

69

148

175

Tádzsikisztánban

22

62

80

Türkmenisztánban

19

39

47

Üzbegisztánban

175

336

391

Ukrajnában

803

1293

1411

Összesen

1755

3229

3712

Forrás: Rosszija v cifrah, Moszkva, Goszkomsztat Rossziji 1997.

Tőkebefektetések

Miközben a FÁK-on belüli együttműködés felülről vezérelt modellje lassan megbukik, a gazdasági kooperáció egyértelműen áthelyeződik a vállalatok szintjére. Így van ez az árucsere jelentős részében, és igaz az egyelőre igen szerény mértékű tőkemozgásokra is.

A közösségen belüli tőkebefektetésekre ugyancsak az orosz dominancia jellemző, igaz, ennek nagysága messze elmarad a nyugati államokból érkezett tőkéétől. Egyes országokban, például Belaruszban és Moldovában különösen erős az orosz befektetők pozíciója. Moldovában például 1998-ban a kumulált külföldi tőkeállomány 40 százaléka orosz befektetőkhöz kötődött. Ukrajnában 1998 áprilisában az orosz befektetők 7,1 százalékos súllyal az Egyesült Államok, Hollandia és Ciprus után - Nagy-Britanniát is megelőzve - a negyedik helyen álltak. Az országon belül kiemelkedő az orosz jelenlét a Krími Köztársaságban. Ugyanakkor például Azerbajdzsánban, Örményországban és Kirgizisztánban még az egy százalékot sem éri el az orosz tőke részesedése.

A nemzetitőke-szegénységen túl az egymás iránti bizalmatlanságot szemléletesen példázza a tőkekapcsolatok alacsony szintje. Bár a tagországok - jobbára még a közös múltból eredő helyismeret és a kiforrottabb személyes kapcsolatok révén - elvileg helyzeti előnnyel rendelkeznének egymás befektetési piacán, a gazdasági-társadalmi átalakulás problémái miatt inkább harmadik, stabilabb és kisebb kockázattal fenyegető országok felé fordulnak. Ez a tendencia az utóbbi években némiképp módosulni látszik, különösen az orosz cégek és az angol elnevezés (Financial-Industrial Groups) után röviden FIG-eknek nevezett vállalatbirodalmak részéről.

Az orosz befektetők a többi külföldi beruházóhoz hasonlóan a nemzetgazdaságok legfontosabb, egyszersmind legígéretesebb ágazatait célozzák meg: az energiakitermelést, az egész energetikai vertikumot, a színesfémkohászatot, a vas- és acélipart, a közlekedést és a mezőgazdaságigép-gyártást. A legnagyobb befektetők olyan vállalatóriások mint a Gazprom, a Lukoil vagy az Egyesült Orosz Energiarendszer, amelyek a FÁK-on belül megkezdték saját transznacionális vállalatbirodalmuk kiépítését. 1997 végén a közösség területén bejegyzett vegyes FIG-ek száma 8 volt, 1998 márciusában pedig már 20.

Az 1998. évi orosz pénzügyi összeomlás fontos tanulságokkal szolgált. Nyilvánvaló volt, hogy ennek káros hatása szinte valamennyi tagországot eléri - egyebek mellett a külkereskedelmen keresztül. Az orosz válság a közösség számos államának valutáját megingatta. A vészjósló jelek ellenére nem sikerült egységes válságkezelő stratégiát kidolgozni. A közös kiútkeresés helyett éppen az ellenkezője következett be: egyéni - gyakran kétoldalú vagy regionális szintű, már-már kisebb kereskedelmi háborúkba torkolló - próbálkozásokra került sor a negatív hatások kivédésére (ilyen volt például az orosz-ukrán gázvita vagy a közép-ázsiai kereskedelmi háború).

Az 1998-99-es GDP-adatok azonban felhívják a figyelmet arra is, hogy az orosz gazdaságtól való függés jó néhány utódállam esetében korántsem olyan erős, hogy az meghatározó lenne a nemzetgazdaság egészének teljesítményére. 1998-ban Kazahsztánon, Moldován és Ukrajnán kívül valamenynyi országban folytatódott az 1996-97-ben megindult növekedés, ennek mértéke csak Kirgizisztánban és Grúziában esett vissza számottevően. 1999-ben többségüket ugyancsak a GDP jelentősebb növekedése jellemzi.

A Kaszpi-vagyon A nagyszabású olaj- és gázszállítási útvonal építésének tervét a politikai megfontolások mellett alátámasztották a Kaszpi-övezet hatalmas olaj- és gázkincsére vonatkozó becslések is. 1997-ben hivatalos amerikai becslések a Kaszpi-térség olajkincsét 200 milliárd hordóra tették. A legvisszafogottabb becslések ma - jó néhány sikertelen vagy a vártnál kedvezőtlenebb eredménnyel járó fúrás után - mintegy 15-30 milliárd hordónyi készletről szólnak a Kaszpi- és a közép-ázsiai térséget illetően. Ez kevesebb, mint a világ olajkészleteinek 3 százaléka. A gázvagyonnal kapcsolatos becslések ugyanakkor folyamatosan emelkedő értékeket tartalmaznak. A gázvagyont helyi szakértők két éve 20 trillió köbméterre tették. A legfrissebb értékelések szerint ez a világ földgázkészleteinek 5-6 százaléka, ami azonban akár 10 százalék is lehet. (1999 júliusában például Azerbajdzsánban olaj helyett nagy mennyiségű gázt találtak.) A nagyszabású vezetéképítési tervek megvalósulásának azonban súlyos jogi akadályai vannak. Hosszú évek alatt az érintetteknek nem sikerült egyezségre jutniuk például a Kaszpi-tenger jogállásáról, következésképp megosztásáról sem. Komoly gond a környezeti beavatkozások káros hatásainak kivédése is.

A középpont: Moszkva

A kilencvenes évek derekán, a belarusz-orosz szövetség kibontakozásának kezdetekor, illetve a közösségen belüli vámunió megalakulásának idején a szakértők igen gyakran emlegették az úgynevezett többsebességes integráció kialakulásának lehetőségét. Az elmélet szerint a kezdeti, csak néhány ország között létrejövő szorosabb együttműködéshez a későbbiekben csatlakozni fognak a többiek is, így a FÁK fokozatosan egyre tartalmasabb integrációs tömörüléssé válik.

Az utóbbi évek fejleményeinek ismeretében az elmélet módosításra - ha nem éppen elvetésre - szorul. A közösségen belül, orosz központi szereppel ugyan valóban létrejöttek az úgynevezett belső körök, de ezek kialakulása a többieket inkább eltávolodásra, nagyobb óvatosságra, semmint közeledésre serkentette. Másrészt, jobbára a belső körökből kimaradók kezdeményezésére, újabb belső körök is alakultak, amelyek célja már egyértelműen az orosz dominancia megtörése, vagy legalábbis csökkentése volt.

Ezek közül a legnevezetesebb és legjelentősebb a későbbiekben részletesen tárgyalt GUUAM-csoportosulás, amelynek a „nagyok" közül Ukrajna is tagja. A FÁK egészét átfogó sikeres együttműködés megvalósulásának egyik fő akadálya ugyanis éppen az, hogy nem sikerült kimutatni, elfogadtatni az ukrán érdekeltséget. Stabilabb és egészségesebb orosz-ukrán viszony esetén valószínűleg a közösség egészének is nagyobb esélye lenne a valódi, tartalmas integrációra.

Kazahsztán sajátos helyzete Meglehetősen sajátos a közösségen belül Kazahsztán helyzete, még inkább Oroszországhoz fűződő viszonya és érdekrendszere. Ez az egyetlen olyan szovjet utódállam, ahol amellett hogy kisebbségben van az országalkotó nemzetiség, a két legnagyobb népcsoport, a kazah és az orosz súlya szinte azonos a lakosságon belül. (A kazahok aránya 40, az oroszoké 38 százalék.) Kazahsztánnak van a leghosszabb közös határa Oroszországgal, s mint az egykori Szovjetunió egyik legiparosodottabb tagállama, a gazdaság is ezer szállal kötődik az orosz gazdasághoz. A kazah politika ugyanakkor - az orosz kapcsolatok ellensúlyozására - intenzíven építi kapcsolatait más országokkal is. E kettős politikára példa a Kazahsztán és Oroszország között kiépülő új olajvezeték a CPC-konzorcium szervezésében. Ebben a nyugatiakon kívül az orosz és kazah befektetők is jelentős szerephez jutnak. Kazahsztán emellett támogatja egy másik - Oroszország részéről igencsak támadott - vezeték tervét is, amely kikerüli Oroszországot (Baku-Ceyhan vezeték). A két gazdaság az energiaszektoron kívül is szorosan kapcsolódik egymáshoz. Számos ipari termék, fogyasztási cikk és élelmiszer Oroszországból kerül Kazahsztánba. A teljes kazah behozatalban Oroszország súlya még 1998-ban is 40 százalék körül volt, aminél a FÁK-on belül csak Belaruszban és Ukrajnában találni magasabb arányt. Kazahsztán nem akar konfrontálódni Oroszországgal, ezért például a FÁK-on belüli együttműködés egyik fő szószólója. Kérdéses azonban, hogy a közép-ázsiai együttműködés későbbi sikere és az azt támogató új, nyugati projektek megvalósulása után is megmarad-e az ország FÁK iránti lelkesedése.

Orosz-ukrán ellentétek

Az elemzők többsége egyetért abban is, hogy a Szovjetunió szétesése következtében kialakult és felerősödött orosz-ukrán ellentétek - és Ukrajna emiatti, vonakodó magatartása - hátterében inkább politikai, semmint gazdasági-kereskedelmi okok állnak. Ezek: a Krím-kérdés és a fekete-tengeri flotta ügye, s általában Ukrajna „megosztottsága" az orosz, illetve ukrán népesség területi elhelyezkedése miatt.

A legfontosabb kérdések magasszintű rendezésére - hosszas huzavona után - 1997 májusában került sor Kijevben, a barátsági, együttműködési és partnerségi megállapodás aláírásával.

Az orosz-ukrán megegyezést sürgette a két gazdaság igen szoros összefonódása is. A szovjet idők örökségeként erős a gazdaságok egymástól való függősége. Ukrajna nagymértékben ki van szolgáltatva az orosz energiahordozó-szállításoknak, Oroszország számára viszont létfontosságúak az Ukrajnán áthaladó vezetékek, az onnan érkező alumíniumipari termékek stb.

A legtöbb konfliktus az orosz energiahordozók ellenében várt fizetések elmaradása és az orosz gázvezetékek megcsapolása okán alakul ki évről évre. Az ukrán energiaszámla nagysága 740 millió és 2,2 milliárd dollár között van.

Ukrajna a FÁK-ban elsősorban gazdasági lehetőségeket lát - Oroszországgal szemben szorgalmazza például a szabadkereskedelmi övezet megvalósulását -, miközben más ügyekben tartózkodó. Oroszország nemtetszését váltotta ki az Ukrajna és a NATO között létrejött, 2001-ig szóló együttműködési program is. Ukrajna kimondott célja ugyanis az euroatlanti integrációs szervezetekbe való minél szervesebb bekapcsolódás. Ennek részeként ápolja a kapcsolatokat az ország különleges geopolitikai helyzetét elismerő NATO-val és EU-val is. (Ez utóbbi a határozott ukrán sürgetés ellenére sem nyilatkozott egyelőre Ukrajna esetleges tagságának lehetőségéről.)

Ukrajna tehát nem fordíthat hátat az orosz kapcsolatnak, várhatóan továbbra is a kétféle viszonyrendszer párhuzamos ápolására törekszik. Ezt tükrözi az 1998 elején megkötött, 2007-ig szóló kétoldalú gazdasági kooperációs megállapodás is.

Az 1998. évi orosz pénzügyi válság negatív hatásainak csökkentésére közös válságellenes tervet dolgoztak ki, ami szabad utat nyitott a két ország közötti barterkereskedelem újraéledése előtt. Mindezek dacára az idén újabb kereskedelmi háború fenyeget - ezúttal az Oroszországban az olaj és egyéb nyersanyagok exportjára bevezetett adó kapcsán, amire válaszként az ukránok kilátásba helyezték a vezetéktranzitdíjak és az orosz autók importvámjának felemelését. Ukrajna ezzel egyidejűleg arra törekszik, hogy mélyebb gazdasági kapcsolatokat alakítson ki más FÁK-országokkal is, és diverzifikálja energiaellátását. Ez a szándék a legtisztábban a GUUAM-csoportosulásban ölt testet.

Az olajtermelés alakulása a legfontosabb kitermelő tagországokban (millió tonna)
 

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1998/91 (%)

Azerbajdzsán

11,7

11,1

10,3

9,6

9,2

9,1

9,1

11,4

97,44

Kazahsztán

26,6

25,8

23,0

20,3

20,5

23,0

25,8

25,9

97,37

Oroszország

462,0

399,0

354,0

318,0

307,0

301,0

306,0

303,0

65,58

Türkmenisztán

5,4

5,2

4,9

4,4

4,5

4,3

n. a.

n. a.

0,00

Üzbegisztán

2,8

3,3

3,9

5,5

7,6

7,6

7,9

8,1

289,29

Ukrajna

4,9

4,5

4,2

4,2

4,1

4,1

4,1

3,9

79,59

Forrás: Commonwealth of Independent States Statistical Yearbook '98, Interstate Statistical Committee of the CIS, Moszkva 1999
Az olajtermelés alakulása a legfontosabb kitermelő tagországokban (millió tonna)
 

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1998/91 (%)

Azerbajdzsán

11,7

11,1

10,3

9,6

9,2

9,1

9,1

11,4

97,44

Kazahsztán

26,6

25,8

23,0

20,3

20,5

23,0

25,8

25,9

97,37

Oroszország

462,0

399,0

354,0

318,0

307,0

301,0

306,0

303,0

65,58

Türkmenisztán

5,4

5,2

4,9

4,4

4,5

4,3

n. a.

n. a.

0,00

Üzbegisztán

2,8

3,3

3,9

5,5

7,6

7,6

7,9

8,1

289,29

Ukrajna

4,9

4,5

4,2

4,2

4,1

4,1

4,1

3,9

79,59

Forrás: Commonwealth of Independent States Statistical Yearbook '98, Interstate Statistical Committee of the CIS, Moszkva 1999

Orosz-belarusz házasság

A valós integrációs szándékok és konkrét eredmények szempontjából a legkedvezőbb példának az orosz- belarusz közeledés tekinthető, annak ellenére, hogy a két ország integrálódási folyamata sem problémamentes, és nem is példaértékű. A szövetségnek orosz oldalról belső és külső indítékai egyaránt voltak: egyrészt az orosz államhatalom gyengesége, másrészt választ kellett adni a NATO keleti terjeszkedésére az orosz geopolitikai, geostratégiai helyzet megerősítésével.

A kezdetektől fogva világos volt, hogy Belarusz súlyos teher az orosz gazdaság számára, ugyanakkor alapvető jelentőségű partner, hiszen Ukrajnával szemben alternatív útvonal lehet az orosz áruk, elsősorban az olaj- és a gázszállítások számára.

Belarusz részéről az indítékok ettől némileg eltérőek. A nemzetközi színtéren egyre inkább elszigetelődő ország a szláv testvériség jegyében szeretné megerősíteni világpolitikai jelentőségét. A szövetségen keresztül lehetővé válik az orosz vállalatokkal szembeni belarusz adósság rendezése is. Az utódállamok közül Belarusz tudott a legkevésbé élni az ölébe hullott önállósággal, akár a nemzetalkotást, akár a külgazdasági-külpolitikai irányváltást, akár a gazdasági-társadalmi rendszerváltást tekintve.

Borisz Jelcin és Alekszandr Lukasenko elnök 1996. április 2-án írta alá az „államközösség" megteremtéséről, egy évre rá pedig az „államszövetség" létrehozásáról szóló megállapodást. A dokumentumok szerint mindkét állam megőrzi szuverenitását, függetlenségét, területi integritását és alkotmányát. A közeledés következő lépcsőfokára az orosz pénzügyi válság kirobbanását követően, 1998. december 25-én léptek rá, amikor újabb deklaráció született a két ország közötti további egyesülésről, az állampolgárok egyenlő jogairól és arról, hogy egyenlő feltételeket teremtenek a gazdálkodó szervezeteknek.

A belarusz-orosz szövetségi állam létrehozásáról szóló megállapodás 1999 decemberében Jelcin elnök aláírásával jött létre, a ratifikációs okmányok kicserélésére viszont már Vlagyimir Putyin akkor még ügyvezető államfő részvételével került sor 2000 elején. Ez a korábbiaknál valamivel konkrétabb képet fest az államszövetség vagy szövetségi állam működési elveiről és intézményi kereteiről. A közös fizetőeszköz - valójában az orosz rubel - használatát például 2005-re ígéri.

Egy-másfél éven belül mindkét országban népszavazásnak kell megerősítenie az alkotmány módosítását, a legvégső cél pedig a közös alkotmány kidolgozása és elfogadása. A szövetségi állam jogkörei fokozatosan bővülnek, kezdve a jogharmonizációval és a gazdaság egységesítésével. A külpolitika, a biztonság és a védelem kérdéseiről folyamatos az egyeztetés. A szövetség jelenlegi formájában sajátos képződmény: nem klasszikus föderáció, de nem is igazi konföderáció.

A két állam házasságát mindkét oldalról sokan támadják. Bár a hivatalos minszki propaganda szerint a belaruszok túlnyomó többsége az államszövetség híve, valójában csökken az elképzelés népszerűsége. Az 1998 végén készült közvélemény-kutatás 70-75 százalékos eredményével szemben 1999 decemberében - talán részben a csecsenföldi hadviseléssel magyarázhatóan - már csak 50 százalék körül volt a támogatók aránya. Az orosz közvélemény még tartózkodóbb az egyesüléssel kapcsolatban.

A földgázkitermelés alakulása a FÁK országaiban (milliárd m3)
 

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1998/91 (%)

Azerbajdzsán

8,6

7,9

6,8

6,4

6,6

6,3

6,0

5,6

65,12

Kazahsztán

7,9

8,1

6,7

4,5

5,9

6,5

8,1

8,2

103,80

Oroszország

643,0

641,0

618,0

607,0

595,0

601,0

571,0

591,0

91,91

Türkmenisztán

84,3

60,1

65,3

35,7

32,3

35,2

n. a.

n. a.

n. a.

Üzbegisztán

41,9

42,8

45,0

47,2

48,6

49,0

51,2

54,8

130,79

Ukrajna

24,3

20,9

19,2

18,3

18,2

18,4

18,1

18,0

74,07

Forrás: Commonwealth of Independent States Statistical Yearbook '98, Interstate Statistical Committee of the CIS, Moszkva 1999

Az Ötök vámuniója

Az úgynevezett többsebességes integráció elméletek alapjául is szolgáló második belső integrációs kör 1995 januárjában jött létre Oroszország, Belarusz és Kazahsztán vámszövetségével, amihez 1996 márciusában Kirgizisztán is csatlakozott. Ekkor írták alá a gazdasági és humanitárius területeken való együttműködés elmélyítéséről szóló egyezményt, amely egységes gazdasági tér megteremtését tűzte ki célul. Tádzsikisztán mindkét megállapodáshoz 1999 februárjában csatlakozott. Az Ötök szövetsége azokat a FÁK-országokat egyesíti, amelyek az utódállamok közötti szorosabb gazdasági együttműködés hívei.

A résztvevők ma sem tartják be sem az 1994. áprilisi - korábban már említett - FÁK-megállapodást a szabadkereskedelmi övezet kialakításáról, sem pedig a vámuniós egyezményt. Tovább élnek a szabad kereskedelmet gátló korlátozások, nem egyértelmű az egyezmény hatósugara alól kivont termékek köre, nem hangolták össze sem a vám- és nem vámjellegű kereskedelmi akadályok lebontásának menetét, sem a külkereskedelmi tevékenység adóztatási kérdéseit. Az érintett országok önkényesen és pillanatnyi érdekeiktől vezérelve alakítják külgazdasági rendszerüket. Különösen így van ez a harmadik országokkal folytatott kereskedelemben, amit legjobban a Kirgizisztán WTO-tagsága kapcsán kirobbant konfliktusok példáznak.

Az Oroszországhoz kötődő, alapvető fontosságú kereskedelmi kapcsolatokon túl alig találni a szövetségen belül fontosabb kötődéseket. Szinte egyedüli példa a Kirgizisztánt Kazahsztánhoz fűző kereskedelem viszonylag nagy súlya.

Vámunióról beszélni minden tekintetben korai, annál is inkább, mivel a vámunió határainak kiépítése - hasonlatosan a FÁK országaiban általában elválasztó határokhoz - mind a mai napig nem fejeződött be. Több siker mutatható ki a társadalmi-kulturális jellegű problémák megoldásában (iskolai végzettség kölcsönös elfogadása, az egymás felsőoktatási intézményeibe való korlátlan bejutás lehetősége, a szabad költözés joga stb.). Ezek nagyrészt a kazah kezdeményezésű, „Tíz kis lépés az egyszerű emberek érdekében" című, 1998 áprilisában készült csomagtervhez kötődnek.

A közép-ázsiai együttműködés

Az önállóvá vált közép-ázsiai országok (Kazahsztán, Tádzsikisztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán) figyelemre méltó erőket egyesítenek: 4 millió négyzetkilométeren 50 millió ember él, gazdaságaik világviszonylatban is számottevő nyersanyagkinccsel rendelkeznek. Nem véletlen, hogy a térség társadalmi-gazdasági fejlődését - a Kaukázus államaihoz hasonlóan - élénk érdeklődés kíséri a nyugati hatalmak részéről. Az egymás közötti együttműködés lehetőségeit ugyanakkor alapvetően behatárolja az, hogy - bár eltérő mértékben és módon, de valamennyien - függő viszonyban vannak Oroszországgal.

A közös történelmi, vallási és kulturális örökség összekötő erején túl az utóbbi időben számos olyan probléma merült fel, amelynek megoldása intraregionális erőfeszítéseket igényel. A legismertebbek a Kaszpi-tenger és az Aral-tó környezetvédelmi problémái, a vízgazdálkodási kérdések és nem utolsósorban a térség közlekedési-szállítási útvonalainak ügye.

Mivel a FÁK-on belüli gazdasági együttműködés eredményeivel már annak korai szakaszában is elégedetlenek voltak a térség országai, 1993-ban megbeszéléseket kezdtek egy közép-ázsiai gazdasági együttműködés kialakításáról. 1994 februárjában Kazahsztán, Üzbegisztán és Kirgizisztán kormányközi tanácsot állított fel, távlati célkitűzéseikben pedig 2000 táján, az Európai Unióéhoz hasonló közös piac kialak

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. május 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére