Zsákbamacska két számjeggyel

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. április 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 24. számában (2000. április 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
Némi spórolás dollármilliárdokat fialt volna? A vélemények erősen megoszlanak. Tény, hogy az Y2K-probléma vállalatok ezreinél tett halaszthatatlanná hatalmas informatikai beruházásokat, de az is tény, hogy nem minden hardver- és szoftverszállítónál örültek a vezetők, amikor meglátták az év végi mérlegeredményt.A 2000. év dátumváltási problémájáról előre lehetett tudni, mi az oka, mikor következik be, várhatóan milyen zavarokkal jár, sőt azt is, hogy mit lehet tenni ellene. Ráadásul az első "tünetek" már évekkel ezelőtt jelentkeztek: az életbiztosítók, a hosszú távú kölcsönöket folyósító bankok és a többéves előrendeléssel dolgozó nagyvállalatok informatikusai hat-hét évvel ezelőtt szembesültek először a két számjegyes dátumban rejlő csapdával.Nem attól kellett tartani, hogy szilveszter után leállnak a számítógépek, hanem attól, hogy a dátumokhoz rendelt adatok összekavarodnak: öregek kapnak óvodai értesítőt (mint volt is rá példa), évtizedek óta elmulasztott karbantartásra figyelmeztetnek a liftek, riasztók, kórházi berendezések beágyazott mikroprocesszorai, nem számolnak kamatot a bankok, nem fizetnek a nyugdíjbiztosítók. Persze a média nem fukarkodott a részletekkel. Remek film- és regényötletek forrásai voltak az olyan, szak- és bulvárlapokban megjelent tanácsok, mint az, hogy lehetőleg ne üljünk repülőgépre a kritikus napokban, decemberben vegyünk ki minden mozdítható pénzt a bankból, tankoljuk fel az autónkat, töltsük fel a gyógyszer- és élelmiszerkészleteket, s egyáltalán: óvakodjunk a modern technika vívmányaitól.Igazán kár, hogy ma használatos számítógépeink legközelebb csak 2020-ban (majd 2030-ban, '36-ban, '38-ban, '40-ben, '42-ben, '44-ben és '46-ban) találkoznak hasonló dátumváltási problémával, hiszen akkor már legföljebb a számítástechnikai múzeumok igazgatóinak és a régiséggyűjtőknek okozhat fejfájást a tömeges rendszerleállás. (2020 és 2030 az 1920-as, illetve 1930-as évet alapul vevő operációs rendszerek dátumszámláló algoritmusának vége, 2040. február 6-án következik be a régebbi Macintoshok másodpercszámlálójának túlcsordulása, 2042. szeptember 17-én az IBM 370-eseké, 2044. január 1-jén hal ki végleg az MS-DOS, ugyanis ettől a naptól kezdve a dátumot előjeles számként kezelő programok negatív értéket olvasnak - és így tovább, egészen 10 000. január 1-jéig, amikor a négyjegyű évszámokból is kifutunk.)

Veteránok találkozója

Tavaly tavasszal a legnagyobb amerikai vállalatoknak már közel 40 százaléka találkozott valamilyen formában a 2000. éves hiba problémájával. A felsővezetők addigra megtanulták, hogy a szokásos üzletmenet fenntartása csak az informatikusokkal való szoros együttműködéssel lehetséges. Rövid időn belül hiánycikk lett a régi szoftverekhez értő programozó. Egyes vállalatoknál megpróbálkoztak az alkalmazások újraírásával - ami pompás alkalomnak bizonyult az eredeti programokat író veteránok egybegyűjtésére -, másutt az ablakozásnak nevezett dátumazonosítási technika vagy az új változatok bevezetése mellett döntöttek.Sokan azt mondták: az egészet csak azért találták ki, hogy a tanácsadók és a szoftverfejlesztők meggazdagodjanak rajta. Persze ez épp olyan badarság, mint azt állítani, hogy az influenza arra jó, hogy az orvosoknak és a gyógyszergyáraknak legyen miből megélniük. Mindazonáltal igaz, hogy kóklerek és önjelölt szakértők hada igyekezett meglovagolni a konjunktúrát. Könyvek százaiban foglalták írásba a dátumváltással kapcsolatos aranyszabályokat; a divatáruüzleteket és a szuvenírboltokat ellepték a feliratos pólók és a vicces emléktárgyak; s jogászok hada foglalkozott a kártérítési perek előkészítésével.

Magyar készülődés

Bő másfél évvel ezelőtt kezdtek felkészülni a hazai hardver- és szoftverkereskedők a nagy rohamra. Szinte mindenki biztosra vette ugyanis, hogy 1998 végétől nagy megrendelések várhatók. Ki a maga hibakereső és -javító programjában, ki pedig a garantáltan 2000-kompatibilis programváltozatában vagy berendezéseiben bízott.Ám csak az első lépés volt teljesen világos: igazolást kell kérni a partnerektől. A tanúsítványkérési láz azonban nagy megrendelések nélkül múlt el. Innen-onnan befutottak ugyan felkérések a dátumfüggő adatbázisok ellenőrzésére, ám sem az államigazgatási, sem az üzleti szféra nem tárta fel titkait a "független" cégek dátumszakértői előtt. 1999 elején még sem a megrendelésekből, sem a cégek üzleti terveiből nem tűnt ki, hogy komolyabb pénzügyi és szellemi erőforrásokat kívánnának tartalékolni minden idők legnagyobb informatikai feladatának megoldására. A raktárakban felhalmozott, gyorsan avuló készletek csak nem akartak apadni, miközben a szoftver- és hardverszállítók honlapjain lassacskán az első helyre kerültek a 2000. éves hibákkal foglalkozó fejezetek.Tavaly februárban azután lázas mozgolódás kezdődött. Elkészült a kormány 2000. évvel kapcsolatos cselekvési programja, amely a közigazgatás és a nemzetgazdaság felkészültségét-felkészülését volt hivatott nyomon követni. Rövidesen kiderült, hogy az államigazgatásban használt hardvereszközök körülbelül 60 százaléka cserére szorul. Operatív munkabizottság alakult az Y2K megoldásának központi koordinálására. A kormány világbanki támogatást kért az akcióterv kidolgozására. Márciusra megalakult a Távközlési Y2K Munkacsoport és Operatív Bizottság, létrejött az Egészségügyi Projekt Bizottság, konferenciát rendezett a problémáról a Fővárosi Önkormányzat Informatikai Bizottsága, cselekvési programot dolgozott ki a Belügyminisztérium.Áprilisig a több mint százötven hazai kórház közül mindössze tíz vállalta, hogy előteremti a külső szakértő bevonásával folytatott 2000. éves auditáláshoz szükséges 1-3 millió forintot. Tavasszal foglalta el helyét a Miniszterelnöki Hivatalban az évszámkezelési kormánybiztos. Júliusban vezette be a vámigazgatásban használt szoftverek javított verzióit a VPOP; az APEH-nél jó ütemben haladt a több mint 100 millió forint értékű projekt.Szinte mindennap újabb operatív lépésekről érkeztek hírek. Közeledett az ominózus nap. Kapósak lettek az archiválás céljaira szolgáló CD-író és szalagos háttértároló berendezések. Egyes cégek már a 2000. pénzügyi év első negyedének eredményeit számolgatták meglehetősen letörten, és a magyar informatikai piac stagnálásáról, visszaeséséről beszéltek. Decemberben azután közel ezer PC-re szóló, több mint egymilliárd forint értékű kormányzati megrendelést teljesített az egyik multinacionális cég magyar képviselete.Utolsó rohamra indultak az illegális szoftverek lecserélésére biztató marketingesek; a szervizekben felállították az Y2K-ügyeleteket. Súlyos zavart okozó üzemkiesés esetére a Petőfi rádió URH-frekvenciáját jelölte ki az Antenna Hungária.

Éjfél után

December 31-én déltől a nyugati világ figyelme a keleti félgömb felé fordult. Délután szállingózni kezdtek a hírek. Ausztráliában csődöt mondtak a buszjegykiadó automaták. Egy tokiói vasúttársaság éjfél körül néhány percre jobbnak látta leállítani éppen közlekedő vonatait. Néhány brókercégnél a számítógépek újrakezdték az évszázadot, két atomerőműben pedig megnémultak a riasztók. Valahol a Kaukázusban el akart szabadulni egy rakéta, de sikerült megállítani. Csernobil és kilenc másik ukrán atomreaktorblokk átvészelte a dátumváltást. Keleti szomszédainknál a kőolaj- és távközlési vezetékek zavartalanul működtek; a légi irányítás nem jelzett hibát.Magyarországon is beköszöntött az újév. Működtek a bankautomaták, volt víz, villany, éltek a telefonvonalak. Mindössze három helyről, köztük egy tejüzemből érkezett hibabejelentés az Évszámkezelési Irányító és Koordinációs Központhoz. Mojzes Imre kormánybiztos szerint együttműködés alakult ki a vállalkozói, az állami és a civil szféra között a fontos cél érdekében. Mellesleg pedig a közvetlenül azzal foglalkozó szakemberek tízezres táborán kívül nagyon sokan ébredtek rá arra, milyen jelentőséggel bír életünkben az informatika és a távközlés.Már az új év első napjaiban kezdtek eltünedezni a hardver- és szoftvercégek honlapjairól az Y2K-oldalak. A világ - és főként a számítástechnikai iparág - fellélegzett a kritikus éjszaka eseménytelensége után. Februárra újra beindult az üzleti élet. A korábban visszatartott informatikai fejlesztések nem várhattak tovább. Ki mint vet, úgy arat: az Y2K-probléma kezelésének módja erősítette vagy gyengítette az egyes szállítókba vetett bizalmat. Az élénkülő beruházási kedv egyben azt is jelezte, hogy a megrendelők - s ebben igazuk lett - nem tartottak a korábban mumusként emlegetett február 29-étől.

Mobilbank A HP és a Nokia, valamint a magyar i-Cell Kft. összefogásával mobilbanki csomag fejlesztése kezdődött meg a pénzügyi szolgáltatók számára. Az ATM-ektől az on-line alkalmazásokig napjainkban a rendelkezésre álló megoldások közül az önkiszolgáló elektronikus banki szolgáltatások a legvonzóbbak. Az internetes banki szolgáltatások megteremtették ugyan az on-line pénzügyi tranzakciók alapjait, de van egy, nem is olyan elenyésző hátrányuk: lebonyolításukhoz számítógépre van szükség. Márpedig napjainkban több embernek van mobiltelefonja, mint személyi számítógépe. Szerencsére a fejlesztők kitaposott úton járhatnak. Akárcsak a világháló - amely sikerét többek között a szabványos megoldásoknak köszönheti -, a vezeték nélküli web sem működhet általánosan elfogadott protokollok nélkül. Ilyen protokoll a mind több mobiltelefon számára ismerős WAP. Európában a mobilfelhasználók Short Message Service (SMS) üzenetek millióit küldik és kapják naponta, mobiltelefonjukon ellenőrizhetik a tőzsdeárfolyamokat, a sporteredményeket vagy más információkat is lehívhatnak. Néhány évvel ezelőtt az ilyen szolgáltatást sokan mellőzték, mint a piac olyan szegmensét, amely csak olyan speciális vertikális iparágak számára használható, mint a közszolgálat, a fuvarozás és az építőipar. A WAP-hoz hasonló új technológiák és szabványok azonban alapvetően megváltoztatják ezeket az elképzeléseket. Könnyen lehet, hogy az elkövetkezendő néhány évben több mobiltelefonos internetfelhasználó lesz, mint hagyományos, hiszen 2003-ig előreláthatóan egymilliárd olyan mobiltelefon lesz használatban világszerte, amellyel el lehet érni az internetes szolgáltatásokat. A HP és a Nokia, valamint a magyar i-Cell Kft. összefogásával készülő banki csomaggal mobiltelefonon ellenőrizhető a számlaegyenleg, a számlatörténet, átutalások bonyolíthatók (választható nyelven), lehívhatók a valutaárfolyamok, és naplózhatók a tranzakciók. Az internetes ügyintézés gondolatát bizalmatlanság és kétség fogadta. Működni fog-e a technológia? Kiszivároghatnak-e bizalmas információk? Ma már tudjuk, hogy az új technológia biztonságos. A HP/i-Cell WAPbank alkalmazása a kábel nélküli információ továbbításához optimalizált WTLS-t (Wireless Transport Layer Security) használ. A WTLS-kódolás ugyanazon az elven alapul, mint az SSL (Secure Socket Layer). Az ügyfél személyes PIN kódja és azonosítója garantálja, hogy ne kerüljön sor jogosulatlan belépésre.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. április 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére