Rugalmas iparág

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. április 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 24. számában (2000. április 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
A világ gumiipara évente hozzávetőlegesen 30 millió tonna terméket állít elő, amelynek körülbelül 40-50 százaléka gumiabroncs. A vállalati és a magánautók tulajdonosai az 1980-as években örültek, ha megfelelő méretű abroncshoz jutottak, a radiál és diagonál szerkezet között ritkán választhattak - tájékoztat dr. Gellér Józsefné, a Gumiabroncsgyártók Magyarországi Egyesületének (GME) főtitkára. A hiányt az abroncsok felújításával igyekeztek csökkenteni: a hazai piacon megjelentek a használt nyugati autógumik, először mint a felújítás alapanyagai, később mint eladható árucikkek. A használtabroncs-kereskedelem felvetett egy igen nehezen megválaszolható közlekedésbiztonsági kérdést: melyik veszélyesebb, a rossz minőségű új, vagy a márkás, de használt gumi? Indokolttá vált a rendeleti háttér megváltoztatása: Európában elsőként Magyarországon kötelezővé tették a felújított gumiabroncsok minősítését.A magyar felújítóüzemeket privatizálták, ennek következtében néhány meg is szűnt. Számuk azonban ennek ellenére növekedett, több új üzem épült fel, főleg teherautókhoz való gumik felújítására. Nagy mennyiségű használt abroncs áramlik be ma is az országba, rontva az új és a felújított termékek piacát, de elsősorban a közlekedésbiztonságot, ismeretlen előéletük, és a jogilag még megengedett, de műszakilag már nem hatásos, igen kis mintázatmélység miatt.1990 és 1996 között egyre több ismert gumigyár termékei jelentek meg Magyarországon is. 1996-ban már 100 százalékos tulajdonú kereskedelmi társasággal rendelkezett a Continental, a Good Year, a Michelin és a Sava. 1997 tavaszán megalakult a Gumiabroncsgyártók Magyarországi Egyesülete. A szervezetben jelenleg az alábbi gyártók, illetve márkák képviseltetik magukat: Bridgestone-Firestone, Continental (Semperit, Viking, Maber, Barum, Gislaved, General Tyre), Dunlop, Good Year (Debica, Fulda, Sava), Michelin (Taurus, Stomil, Kleber, Riken, Goodrich), Pirelli (Ceat, Coűrier, Armstrong), Vredestein. Megszűnt a hiánykereskedelem. Megtörtént a radiál gumiabroncsokra való általános áttérés. A jó minőségű termékek ára is nyugati lett.A GME célja tagjai közös gazdasági és szakmai érdekeinek képviselete és védelme. Ez a tevékenység magában foglalja a magyarországi forgalmazás lehetőségeinek követését, az adatok feldolgozását és értékelését, a hazai abroncskereskedelem színvonalának emelésére irányuló törekvéseket, a szakmát érintő kormányzati és hatósági szabályozások előkészítésében, véleményezésében való aktív részvételt. Ez utóbbi feladatkör különösen nagy jelentőségű, hiszen az egyesület tagjai komoly, sok évtizedes tapasztalattal rendelkező cégek. Az aktuális feladatok közé tartozik a termékdíjjal kapcsolatos tervezett változtatások követése - a külföldi tapasztalatok felhasználásával. Az egyesület szeretné elérni, hogy az abroncsforgalmazás után az állam részére befizetendő termékdíj felhasználásában szakmai tanácsaival segítsen. A jól felhasznált termékdíj a környezetvédelmet szolgálja, hiszen a díjbeszedés célja a majdan elhasználódó abroncsok begyűjtésének, feldolgozásának, újrahasznosításának anyagi támogatása.
1998. évi gumiabroncs-kereskedelem Magyarországon (db)
Személygépjármű (becsült adatok) 
Személy új: 1 450 000
ebből: 150 000 kisteher
Felújított: 150 000
Használt: 300 000
ebből: 50 000 kisteher
Tehergépjármű (becsült adatok)
Új: 250 000
Felújított: 60 000 magyar felújítás
  15 000 import felújítás

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. április 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére