A csődbe jutott vállalkozások hitelezői igen nehéz helyzetbe kerülnek, hiszen a legtöbb esetben reményük sincs arra, hogy hozzájussanak a pénzükhöz. Éppen ezért némely cég csődöt színlelve próbál kibújni a kötelezettségei alól.
A piacgazdaság mindenkori szükségszerű velejárója, hogy a cégek, vállalkozások egy része nem tud talpon maradni, nem tud megfelelni a versenykihívásnak, és ezért távoznia kell a gazdasági életből. A jogi szabályozás a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. (Cstv.) törvénnyel megteremtette a kereteket ahhoz, hogy a cégeknek és vezetőiknek a távozása a piacról jogszerű, s a lehetőségekhez képest zökkenőmentes legyen. A csődeljárás alapvető célja ugyanakkor elsődlegesen az, hogy a hitelezők érdekeinek védelme és biztosítása mellett elsősorban megújulásra késztesse a veszteséges vállalkozást.
A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (Btk.) rendelkezései közé az 1992. évi XIII. törvény iktatta be a csődbűntettet annak a felismerésnek az alapján, hogy a civiljog megteremtette csődeljárási és a már korábban is ismert felszámolási szabályok betartásához és betartatásához nem elegendőek a polgári jog, valamint a munkajog eszközei, hanem szükség van a büntetőjog szankciórendszerére is. A legújabb kori büntetőjogi szabályozás mindig is abból indult ki, hogy önmagában a fizetésképtelenség bekövetkezése miatt nem lehet büntetőjogi szankciókat alkalmazni. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ne kellene megvizsgálni azokat az okokat, gazdálkodási módszereket, amelyek előidézték a vállalkozás bukását, hiszen csak ennek ismeretében lehet visszakövetkeztetni arra, hogy valóságos csődről, vagy csupán a csődhelyzet látszatának előidézéséről van-e szó.
A csődbűntett típusai
A csődbűntettnek a Btk. 290. §-a szerint három típusa ismert, mégpedig az adminisztratív csődbűntett [Btk. 290. §-ának (5) bekezdése], a fedezetelvonó csődbűntett [Btk. 290. §-a (1) bekezdésének a)-d) pontja] és a csalárd bukás [Btk. 290. §-ának (3) bekezdése]. Feltétlenül meg kell azonban említeni, hogy a csődbűntettnek a Btk. 291. §-a szerint létezik egy negyedik, úgynevezett privilegizált alakzata is, ez pedig a hitelező jogtalan előnyben részesítésének bűncselekménye, amelynek elkövetési magatartása olyan szoros kapcsolatban van a Btk. 290. §-ának rendelkezéseivel, hogy valójában ezeket a törvényhelyeket csak együttesen lehet kezelni, illetve értelmezni.
A két bűncselekmény között a különbség – amely az utóbbi enyhébb megítélését is eredményezi – pusztán annyi, hogy a Btk. 290. §-ának rendelkezése valamennyi hitelező érdekeit egy sorban védi a csődbűntett elkövetőjével szemben, míg a Btk. 291. §-a az egyes hitelezők érdekeit védi más hitelezőkkel szemben, illetve az egyes hitelezők és az adós összejátszása ellen.
Kerettényállások
Lényeges, hogy mind a Btk. 290. §-ának, mind pedig a 291. §-ának rendelkezései kerettényállások, amelyeket a Cstv. tölt ki tartalommal, ám fogalmi rendszerének értelmezéséhez a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.), a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (Gt.) és a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (Sztv.) rendelkezései is hozzátartoznak.
ADMINISZTRATÍV CSŐDBŰNTETT
A bizonyítási eljárás szempontjából rendszerint a legegyszerűbb megítélésű bűncselekmény az adminisztratív csődbűntett. Nyilván ez magyarázza, hogy az adminisztratív csődbűntett előfordulási gyakorisága nagyságrendekkel haladja meg a másik két – a fentiek szerint valójában három – típus előfordulási gyakoriságát.
A Cstv. szabályai
A Cstv. 31. §-ának (1) bekezdése határozza meg azokat a kötelezettségeket, amelyek megszegésének, elmulasztásának eredménye a Btk. 290. §-ának (5) bekezdésében szabályozott csődbűntett. A hivatkozott törvényhely pontosan előírja, hogy a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vezetője milyen kimutatások elkészítésére és csatolására köteles. Ennek megfelelően záró leltárt, éves beszámolót, tevékenységet lezáró mérleget, adóbevallást, zárómérleget, egyes típusú iratokról iratjegyzéket, a folyamatban lévő ügyekről beszámolót, a környezeti terhekről kimutatást, az ingyenes jellegű kötelezettségekről tájékoztatást kell készítenie.
| Az adminisztratív csődbűntett és a számviteli fegyelem megsértése Előfordul, hogy a felszámolási eljárásban a cégvezető azért nem tudja a felszámoló rendelkezésére bocsátani a szükséges anyagokat, mert vagy tudatosan, vagy hanyagságból nem volt megfelelő a számlavezetési rendje. A felszámolás alatt álló cég vezetésének az eljárás során szinte érdeke is erre hivatkozni, mert a Btk. 290. §-ának (5) bekezdése szerinti cselekmény már bűntett, amelyet a törvény három évig terjedő szabadságvesztéssel (tehát súlyosabban) fenyeget a Btk. 289. §-ában szabályozott számviteli fegyelem megsértése bűncselekményénél. Kérdés ezek után, hogy a számviteli fegyelem megsértésének vétsége általánosságban büntetlen utócselekménynek tekinthető-e a felszámolás eredményének meghiúsításával járó csődbűntett esetében. A jogirodalom szerint, amennyiben a számviteli fegyelem megsértése zárja ki, hogy a felszámolási eljárás alá vont cég az adatszolgáltatási kötelezettségét teljesítse, vagyis a bizonylati, dokumentációs fegyelem eleve olyan laza a cégnél, hogy a Cstv. 31. §-ának (1) bekezdése szerinti minimális kötelezettségek – amelyek az Sztv. rendelkezéseinél jóval kevesebbet írnak elő – sem teljesíthetők, akkor a halmazat csak látszólagos, és a társaság vezetője az enyhébben minősülő, a Btk. 289. §-ába ütköző bűncselekményért felel. Ezzel szemben, ha van valamilyen dokumentációs anyag, de az hiányos, vagyis a kötelezett csak részben tesz eleget az Sztv.-ben előírt rendelkezéseknek, viszont akár kifejezetten megtagadja a felszámolási eljárás során a Cstv. 31. §-ának (1) bekezdése szerinti anyag átadását, vagy csak "hallgat" a Cstv.-ben előírt harmincnapos időtartam alatt, akkor a számviteli fegyelem megsértése vétsége mellett a felszámolás eredményének meghiúsításával járó csődbűntettért is felel. |
Elkövetési magatartások
A gyakorlat azt mutatja, hogy az adminisztratív csődbűntett elkövetési magatartásai meglehetősen primitívek – legalábbis azokban az esetekben, amikor az ügy eljut a bírósági szakig.
Az adatszolgáltatás meghiúsítása
Legtöbbször arról van szó, hogy az elkövetők még bírság ellenére sem adnak át a felszámoló részére semmiféle iratot, illetve áttekinthetetlen tömegben szolgáltatnak részadatokat. A cégvezetők egyszerűen semmibe veszik kötelezettségeiket, és nem is igen számolnak azzal, hogy mulasztásukkal bűncselekményt követnek el.
Irateltüntetés
Igen gyakran előfordul az is, hogy valójában nincsenek is meg a Cstv. szerinti iratok, mert a csődeljárás megindulása után egyszerűen megsemmisítették azokat. Emellett elterjedt az is, hogy a vállalkozások azon túl, hogy nem készítik el a mérlegeket, kimutatásokat, még az ezek elkészítésének alapjául szolgáló teljes iratanyagot, számlákat, belégeket, könyvelési kézi és gépi adatokat is megsemmisítik, illetve ismeretlen helyen elrejtik. Sok esetben a cég egyes vezetői minden előzetes bejelentés nélkül a céghez nem tartozó segédmunkásokkal és kisteherautókkal váratlanul megjelennek a telephelyen (fióktelepen), s az egész irattárat tiltakozás ellenére is felpakolják, majd ismeretlen helyre szállítják.
Önbetörés
A fentieken túllép az a magatartás, amikor az adatok eltüntetésében való vétkességet is leplezni akarják a társaság vezetői. Mindez általában a kritikus időszakra – például a kötelező mérlegkészítés, adóbevallás idejére – eső "betörések", "gépkocsifeltörések" útján valósul meg. Ilyen esetekben természetesen semmit nem visznek el a tettesek, kizárólag az irattárat vagy annak egy részét, esetleg a látszat kedvéért egy-egy faxkészüléket, üzenetrögzítős telefont, egy-egy számítógépet, vagy kizárólag az adatokat tároló lemezeket törik össze, lopják el, illetve néhány üzleti könyvet tépnek össze.
Nyilvánvaló, hogy ezekben az esetekben valójában semmi másról nincs szó, mint önbetörésről, amelynek célja a kétes (kétféle, párhuzamos) könyvelések alapjául szolgáló anyag eltüntetése. Ennek bizonyítása azonban a gyakorlatban roppant nehéz, hiszen a betörés kivitelezése nem személyesen, a mérlegkészítésre és benyújtásra kötelezettek által, hanem felbérelt emberek útján történik. A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez az elkövetői kör kimondottan épít arra, hogy csak a véletlen kategóriába tartozik, amikor az ilyen típusú bűncselekményt felderítik. Sajnálatos módon sok esetben csak az alapos gyanú áll fenn az önbetörés vonatkozásában, de a bizonyítás még nyomozati szakban elbukik.
Hiányos kimutatások
Tipikus elkövetési magatartás, amikor a gazdasági tevékenységet lezáró adminisztratív kimutatások egy része elkészül, másik része nem, vagy az egész anyag hiányos, és ezen a helyzeten a felszámoló felszólítása ellenére sem változtat a felszámolás alatt álló cég vezetése. A végeredmény azonban ebben az esetben is az, hogy valóságos, hitelt érdemlő, a hitelezők érdekeinek megfelelő, a tényleges vagyoni helyzetet és kielégítési alapot feltáró felszámolási eljárás lefolytatására nincs lehetőség. Ezért rendelkezik a Btk. 290. §-ának (5) bekezdése úgy, hogy a felszámolás eredményének részbeni meghiúsítása is bűncselekményt valósít meg.
Könyvelés házi használatra
Végül nem lehet említés nélkül hagyni azt sem, hogy gyakran a számlavezetési, nyilvántartási, elszámolási kötelezettségeinek a társaság már jóval a csődeljárás előtt sem tesz eleget, esetleg a kezdetektől fogva, vagy attól az időponttól, amikor a vezetés és a tagok érdekei szétválnak egymástól, kétféle könyvelést vezet. Még inkább előfordul, hogy saját maga számára a cég vezetése pontos kimutatással rendelkezik a gazdasági tevékenységről és adatairól, a tagságnak azonban már attól eltérő adatokat szolgáltat.
| Értékelési szempontok a színlelt ügyleteknél Értékarányosság Az ügylet színlelt voltának megítélésénél alapvető az értékarányosság vagy értékaránytalanság kérdése. Az értékarányos átengedésre nem feltétlenül garancia az sem, hogy az ügyleteket a vagyonfelügyelő a csődeljárás során figyelemmel kíséri, mert előfordul, hogy megtévesztésével, félrevezetésével realizálódik az átengedés, illetve hogy elhallgatják előle az átjátszás tényét. Ezen a helyzeten próbál segíteni a Cstv. 14. §-a (3) bekezdésének c) pontja, amely a vagyonfelügyelő jóváhagyásához köti az adósnak a csődeljárás kezdő időpontját követő olyan vagyoni jellegű kötelezettségvállalásait, amelyek meghaladják a fizetési haladékkal egyetértő hitelezők által jóváhagyott összeget. Emellett a Cstv. 14. §-a (3) bekezdésének e) pontja szerint a vagyonfelügyelő keresettel megtámadhatja a csődeljárást megelőző egy éven belül megkötött olyan ügyleteket, amelyek ingyenes kötelezettségvállalással vagy vagyonelidegenítéssel járnak együtt, továbbá megtámadási joga van azoknál a jogügyleteknél is, amelyeknél a feltűnő értékaránytalanság gyanúja felmerül. A szerződéses partner Fontos kérdés lehet az is, hogy az adós kinek adta el a szóban forgó vagyontárgyat, saját érdekeltségi körbe tartozó másik cégnek, barátnak, hozzátartozónak, illetve hogy a vásárló az ügylet megkötésének időpontjában ténylegesen hitelképes volt-e, az ügylet azonnali készpénzforgalom mellett, vagy csak fizetési ígérvény terhe mellett jött-e létre. Tagi kölcsön Gyakori a színlelt ügyletek tekintetében az úgynevezett tagi kölcsön fejében történő vagyonátengedés. A probléma az, hogy ezeknek az eseteknek a döntő hányadában a tagi kölcsön nincs dokumentálva, nincsenek jegyzőkönyvek, tag-, illetve közgyűlési határozatok, melyek a kölcsön igénybevételét megalapozzák, nem állnak rendelkezésre bevételi bizonylatok, és mindezek hiányában a tanúként kihallgatott tagok, felügyelőbizottsági tagok, könyvelők sem szoktak emlékezni arra, hogy a szinte kivétel nélkül az elkövető közeli hozzátartozójának minősülő tag tagi kölcsönt folyósított. Más esetekben jóval kisebb összegre emlékeznek, mint amilyen összeg fejében a vagyontárgyat átengedték, vagyis a legoptimálisabb esetben sem beszélhetünk másról, mint kétes követelés átengedéséről, azaz csalárd engedményezésről. Engedményezés Számos esetben az átengedett vagyontárgy úgy válik a csődeljárás alatt álló cég tulajdonává, hogy azt harmadik, a társasággal üzleti kapcsolatban és szintén csőd vagy felszámolás alatt álló cégtől – annak tartozása fejében – elfogadja. Ez persze önmagában még beletartozhatna az ésszerű gazdálkodás keretébe, de az már nem, hogy az adott vagyontárgyat a csődeljárás alatt álló társaság lényegesen magasabb összegű tartozás ellenében fogadja el, mint amilyen összeg fejében aztán "tagi kölcsön" rendezése címén átengedi. Lényeges, hogy megalapozza a bűncselekmény elkövetését, ha az engedményezés a társaság tudta és jóváhagyása nélkül történik. Székhelyváltozás Az elkövetői magatartások másik gyakori formája, amikor a csődeljárás, illetve a felszámolási eljárás alatt a cég székhelyét – formailag egyébként jogszerűen – megváltoztatják, s az adminisztrációhoz, s az újabb felszámoló kijelöléséhez szükséges időtartamot használják fel a kétes ügyletek lebonyolítására. Csődegyezség Nem kizárt a színlelt ügylet a csődegyezség során sem. Ebben az esetben a háttérben az adós és a legnagyobb hitelező(k) megegyeznek abban, hogy a fizetési haladék ellenére az adós nem fizet az átütemezett határidőben sem, így a bíróság nem tehet mást, minthogy a Cstv. 27. §-a (2) bekezdésének a), valamint c) pontjai alapján elrendeli a felfüggesztett felszámolási eljárás folytatását, vagy helyt ad a később benyújtott felszámolás iránti kérelemnek. |
FEDEZETELVONÓ CSŐDBŰNTETT
A fedezetelvonó csődbűntett egyes eseteinek előfordulási gyakorisága eltérő, de ez a típusú elkövetési magatartás összességében is jelentősen alatta marad az adminisztratív csődbűntett előfordulásának. E kategórián belül leginkább a Btk. 290. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontjába ütköző elkövetési magatartások bizonyíthatóak a leggyakrabban a társaságok (illetve vezetőinek) terhére.
A vagyon elrejtése, eltitkolása
A Btk. 290. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint minősülő csődbűntett – a tartozás fedezetéül szolgáló vagyon elrejtése, eltitkolása, megrongálása, megsemmisítése, használhatatlanná tétele – fordulatai közül az elrejtés és az eltitkolás a tipikusan előforduló eset.
Bármilyen meglepő is, a gyakorlatban a bíróság elé kerülő ügyekben a felelősségre vontak egy része közli is, hogy a fedezetül szolgáló vagyontárgyat a jogszerű tárolási, használati helyéről elszállította, ugyanakkor nem hajlandó megnevezni, megjelölni az új tárolási helyet. A valósághoz azonban hozzátartozik az is, hogy számos esetben nem is különösebben jelentős értékű (hűtőszekrény, kávéfőző gép), illetve erősen amortizálódott (többéves, eredetileg sem új állapotú gépjármű) vagyontárgyakról van szó.
Másfelől viszont nehezen bizonyítható esetek is előfordulnak – amelyek általában el sem jutnak a bírósági felelősségre vonásig. Ilyenkor a vagyontárgy "elfedése" precízen lefedezett ügylet keretében tűnik el a vagyonból, szabályos könyveléssel, szabályos, a gazdálkodás körébe beleillő szerződésekkel.
A tulajdonosok, vezetők helyzeti előnye
Világosan látni kell, hogy a gazdasági egység tulajdonosai, vezetői helyzeti előnyben vannak a csődeljárás megindítása előtt és után is, mert ők azok, akik a tényleges tartozásokkal tisztában vannak, előre látják a még nem jelentkezett hitelezők megjelenését, és tudatában vannak annak is, hogy képességeik, kapcsolatrendszerük, tényleges szabad tőkéjük (esetleg a még befektethető magántőkéjük, illetve a társaság tagjainak még mobilizálható magántőkéje) elegendőek lesznek-e a csőd elhárításához. Rajtuk kívül azt sem tudja senki igazán, hogy megvan-e a tényleges belső szándék a gazdasági tevékenység folytatására. Ezért a gyakorlatban igen nehéz nyomon követni, hogy a vagyontárgy mobilizálása szabályos és szükséges ügylet eredménye-e avagy sem.
A csődbiztos (vagyonfelügyelő) szerepe
A csődbiztosnak (vagyonfelügyelőnek) jelentős szerepe van abban, hogy milyen ügyleteket hagy jóvá, illetve hogy ténylegesen, fizikai valójában mennyire "tartja rajta a szemét" a vagyonon, megtesz-e mindent annak érdekében, hogy a csődeljárás alá vont céget a kintlevőségek behajtására ösztönözze. Adott esetben ugyanis nem ritka, hogy a csődeljárás alatt a vagyontárgyak más személyek birtokában, használatában vannak már lejárt szerződések alapján, használati-, bérletidíj-fizetés nélkül (gyakori ez a helyzet munkagépek, helyiségek esetében). Az adósok egy része azért nem szorgalmazza a birtokon kívüli vagyontárgyak visszaszállítását, a használat ellenértékének a megfizetését, hogy azok a csődeljárás alatt, illetve a felszámolási eljárás befejezéséig ne szerepeljenek a felszámolónak átadott mérlegben, leltárban. Az adós csak ezt követően lép fel a vagyon visszaszolgáltatása érdekében.
Színlelt jogügylet
Az eltitkolást, elrejtést sok esetben színlelt ügylettel valósítják meg. A színlelt ügylettel történő vagyonátjátszás a Btk. 290. §-a (1) bekezdésének b) pontjába ütközik.
Bizonyítási kérdések és nehézségek
Az ügylet színlelt voltát a bíróság a büntetőeljárás során mindig saját eljárása keretében értékeli és ítéli meg, ami annyit jelent, hogy a színlelt jelleg nem olyan előzetes kérdés, amely miatt az erre vonatkozó polgári eljárás befejezéséig fel lehetne függeszteni a büntetőeljárást. Az ügylet színlelt voltának megítélése a Ptk. 207. §-ának (4) bekezdése, illetve 234. §-ának (2) bekezdése szerint történik. E körben azt is ki kell emelni, hogy a szerződés színlelt voltának felderítése a polgári eljárásban is jelentős bizonyítási nehézségekkel jár, amelyet a büntetőeljárásban az is megnehezít, hogy mindenki számára nyilvánvaló, miszerint az ügylet színlelt voltának bizonyítása közvetlenül büntetőjogi jogkövetkezményekhez vezet.
További nehézséget okoz a bizonyítási eljárásban, hogy a csődeljárás során a vállalkozás változatlanul tovább tevékenykedik annak reményében, hogy a vállalkozás kijut a csődhelyzetből. A gazdálkodás körében viszont a vagyon hasznosításának legcélszerűbb formáját kell megtalálni, amibe adott esetben a vagyontárgy értékesítése is beletartozhat, például akkor, ha a fenntartási költségek nem állnak arányban a bevétellel (nyereséggel), illetve a fennálló követelés fejében célszerűnek mutatkozik a vagyon átengedése.
Az ésszerű gazdálkodás megsértése
Legnehezebb a bizonyítás a Btk. 290. §-a (1) bekezdésének c) pontja esetében, amelyet a törvény úgy határoz meg, hogy fedezetelvonó csődbűntettet követ el az is, aki az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon veszteséges ügyletbe kezd, vagy azt tovább folytatja.
A kockázatvállalás mértéke
Valamennyi gazdasági tevékenységhez hozzátartozik a kockázatvállalás. A haszonra törekvő gazdálkodást viszont az jellemzi, hogy a kockázat mértékét mérlegelik, az ügyletkötés előtt meggyőződnek az üzleti partnerek tőkeerejéről, reálisan meghatározzák a teljesítési határidőt, emellett megfelelően biztosítják a teljesítést (például kötbérrel, óvadékkal stb.). A csődeljárás alatt fokozott körültekintés várható el a cég vezetése részéről, hiszen a hitelezők abban a tudatban vannak, hogy igényeik és jogos követeléseik érvényesítése érdekében az adós különös gondossággal jár el a fizetési haladék időtartama alatt. Másfelől azonban az adós a csődegyezséggel határidős kötelmet vállal, azaz határidőn belül kell teljesítenie azokat a kötelezettségeket, amelyeket korábban a rendes gazdálkodás keretei között nem állt módjában teljesíteni. Ez a körülmény ösztönzőleg hathat arra, hogy – esetleg a megszokottnál nagyobb kockázatvállalás mellett is – a lehető legeredményesebb üzleteket kösse meg. Ezzel azonban bizonyos tekintetben kiszolgáltatott helyzetbe jut, főleg akkor, ha az új szerződő partner tud a csődeljárásról, márpedig a kellő gondosság ezt feltételezi.
Az ésszerűtlen gazdálkodás
Az ésszerű gazdálkodás önmagában is nehezen értelmezhető fogalom. Az ésszerűtlenség a gyakorlatban legfeljebb azokban az esetekben állapítható meg, ha nagyon durva, biztosítékok nélküli gazdálkodás folyik, olyan tevékenység indul be, amelyhez nem áll rendelkezésre elég tapasztalat, a tevékenység profilidegen a társaság eredeti tevékenységi körétől, bizonytalan piacképessége van a tevékenység eredményeként létrejött terméknek, túlkínálat és regresszió van a piacon az adott termékkel kapcsolatban. Ugyanígy ésszerűtlen lehet viszont az a gazdálkodási tevékenység is, amelynek végeredménye ismeretlen a hazai piacon, illetve amelynek nincs viszszaigazolhatóan bevezetett piaca.
Másfelől az újdonság ereje járhat olyan következménnyel, hogy a cég felfut, épp ezzel válik ismertté, s nemhogy a csődtől menekül meg, hanem prosperálni kezd. Mindezek a kitételek azonban rendkívül nehezen ítélhetők meg, az ilyen gazdálkodás ésszerűtlensége mellett és ellen egyaránt felhozhatók érvek.
Ésszerűtlen a gazdálkodás a fentieken túl abban az esetben is, ha a mobilizálható vagyont szerencsejáték keretében használják fel, de a csődeljárás időszakában ilyennek lehet tekinteni az államilag nem grantált kötvényekbe, részvényekbe való befektetést is.
Egyértelműbb az ésszerűtlen gazdálkodás ténye a veszteséges tevékenység folytatásakor. Ez lehet olyan tevékenység, amelyből a csődeljárás megindulását megelőzően jelentős veszteségek keletkeztek, de szerepe van a megítélésben annak is, hogy a vagyonfelügyelő felhívta-e a cég vezetését a veszteséges gazdálkodás abbahagyására, az adott tevékenység leépítésére.
A megítélés és bizonyítás nehézségét mutatja, hogy az ésszerűtlen gazdálkodás pontos minősítése tekintetében nincs is ítélkezési gyakorlat. Azt a következtetést azonban még korai volna levonni, hogy a csődbűntett ilyen minősítése kizárt, mert idő kell ahhoz, hogy a teljes fizetésképtelenség – a csődhelyzet – az ésszerű gazdálkodás követelményének megsértése miatt beálljon. Ez alatt az idő alatt általában megvalósulnak a csődbűntett egyéb alakzatai, így az ésszerűtlen gazdálkodásra hivatkozás okafogyottá válik.
| Minősített esetek A Btk. 290. §-ának (2) és (4) bekezdése súlyosabban rendeli büntetni mind az (1), mind pedig a (3) bekezdésben tilalmazott elkövetési magatartásokat azokban az esetekben, ha az ott szankcionált cselekmény a gazdasági életben súlyos következményekkel jár. A súlyos következmény fogalmát ugyanakkor sem a Btk. 290. §-a, sem az egyébként a csődbűntettel kapcsolatban értelmező rendelkezéseket megfogalmazó, Btk. 291/A §-a nem határozza meg. A következmények minősítése szempontjából természetesen nem közömbös az összes hitelező együttesen fennálló vagyoni érdeksérelmének a nagyságrendje, a pénzben kifejezhető összhátrány, azonban a csődbűntett esetében mégsem ez lehet a döntő. A fogalom meghatározásánál kiindulási alapot képezhetnek a felszámolóbiztos adatai, annak vizsgálata, hogy hány céggel állt kapcsolatban a megszűnt vállalkozás, milyen nagyságrendű az egyes hitelezőkkel szemben fennálló tényleges – és nem színlelt ügylet szerinti – tartozás, de fel kell deríteni azt is, hogy a csődeljárás alá vont cég összeomlásában milyen szerepük volt esetleg a vele szemben tartozó más cégeknek, továbbá hogy a csőd alatt álló vállalkozás eleget tett-e annak a kötelezettségének, hogy a kintlevőségeit hatékonyan behajtsa. A minősítést befolyásoló tényezők Összegszerűsített hátrány Az összegszerűsített hátrány – ideértve az elmaradt hasznot is – objektív ismérv lehet, bár a hátrány öszszegének kiszámítása, főként ha széles, egymástól jelentősen eltérő profilú tevékenységet folytató a hitelezői kör – igen nehéz feladat. Az elmaradt hasznot objektív ismérvek alapján ki lehet számítani (például bizonyítani lehet, hogy milyen volumenű konkrét üzlettől esett el a károsult), de becslésnek is helye van. Számítási mód A gyakorlat sem alakított ki semmilyen kulcsot a számítási mód tekintetében. Ismertek olyan vélemények, hogy az összegszerűséget a súlyos következmény meghatározása szempontjából megadhatnánk például a GDP bizonyos százalékában, azonban az arány kérdéses. Nem lehet elfeledkezni arról sem, hogy annak megítélése, mikor indult meg az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes tevékenység, önmagában sem egyszerű feladat. Ebből adódóan a csődhelyzet előidézése időben is elhúzódó folyamat lehet, így felmerül az a lehetőség is, hogy az értéket többéves GDP átlagában is indokolt lehet meghatározni. További problémákat vet fel, hogy a kisebb volumenű vállalkozások szempontjából akár a GDP 1 százaléka is értelmezhetetlen és összemérhetetlen kategória lehet. A gazdasági szféra vizsgálata Vizsgálni kell azt is, hogy a csődbe ment vállalkozás a nemzetgazdaság melyik szférájában működött, olyan ágazatban-e, amely meghatározó az egész gazdaság tekintetében, illetve olyan szektorban, amely marginális jelentőségű; alapellátás biztosítását szolgálta-e a cég működése, vagy luxusigények kielégítését. Mérvadó lehet az is, hogy importigényes, avagy exportképes kategóriában működik-e a vállalkozás, egyáltalán becsülhető-e, hogy mennyi importráfordítás "úszott" el többéves szinten a csőd miatt. A régiók jelentősége Nem szóltunk még arról sem, hogy egy cég csődbemenetelének egészen más hatása, következménye van egy olyan régióban, ahol a vállalkozás meghatározónak számított, nem volt versenytársa. Meghatározó lehet egy cég abból a szempontból is, hogy az adott országrészben a munkahelyek hány százaléka függ (függött) a működésétől. Ebből a szempontból jelentősége lehet nemcsak konkrétan az adott vállalkozáson belül közvetlenül foglalkoztatott dolgozók számának, hanem más, kisebb cégek munkaerő-felvevő képességének is, amelyek működése nagyrészt a csőd alatt álló gazdasági egységhez kötődött. Az ugyanis tagadhatatlan, hogy bizonyos régiókban egy-egy vállalkozás tönkremenetele beindíthatja a dominóelvet a hozzá rendelt vagy nagy részben tőle függő vállalkozásokkal szemben. Piaci zavarok Nem lehet mellékesnek tekinteni azt sem, hogy a csőd következtében keletkeznek-e piaci zavarok a belső gazdaságban, de az már szinte számszerűsíthetetlen, hogy milyen mértékű ráfordítás szükséges a működési zavarok elhárítására. Gazdasági környezet Más hatással járhat továbbá akár egy jelentős vállalkozás megszűnése is a gazdaságilag stabil, prosperáló, vagy a megszorító intézkedésekkel terhes időszakban. Gazdasági, természeti katasztrófák idején viszont a piaci zavarok elhárítása aránytalan teherrel járhat összgazdasági szinten a kevéssé kiemelkedő vállalkozás csődbemenetele esetén is. A példák felsorolásából láthatjuk, hogy szinte kimeríthetetlenek azok az esetleges tényezők, amelyeknek legalább akkora jelentőségük lehet a súlyos következmények megítélésénél, mint az összegszerűen kifejezhető kárnak. |
CSALÁRD BUKÁS
A hatályos szabályozás szerint, amennyiben az elkövető részben vagy egészben azáltal hiúsítja meg a hitelezők kielégítését, hogy a fizetésképtelenné válást vagy annak látszatát a Btk. 290. §-ának (1) bekezdésében rögzített négy elkövetési forma közül valamelyikkel idézi elő, ugyanúgy öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, mint az úgynevezett alapeseti [a Btk. 290. §-ának (1) bekezdésében szabályozott] magatartás. Lényeges, hogy bármelyik magatartást kizárólag a csőd- és felszámolási eljárás megindítását megelőzően kell megvalósítani a bűncselekmény megállapíthatóságához.
Elkövetési magatartások
A csődbűntett elkövetési magatartása ennél a formánál általában abban áll, hogy a társaság képviselője (tulajdonosa) színlelt ügyleteket köt, amelyekben nemritkán ingyenes jogosultságokat keletkeztetnek, szűk baráti, hozzátartozói körben terhelik meg a társasági vagyont, vagy értéken alul kiárusítják azt, sok esetben tudatosan mellőzve az ésszerű gazdálkodás szabályait. Előfordul az is, hogy a gazdasági tevékenység során a szerencsére, a szerencsejátékokra, a hozzáértés nélküli tőzsdézésre építenek a cégek, kétes értékű értékpapír-kibocsátást finanszíroznak meg a vagyon nagy részének a terhére, majd – a büntetőjogi jogkövetkezmények alóli mentesülés és fizetőképesség vagy fizetőkészség hiánya miatt – csődöt jelentenek.
Megvalósul a csődbűntett például akkor, ha a kölcsön viszafizetésére valaki nem képes, avagy jelentős mértékben késedelembe esik, és színlelt ügylettel – a kölcsön fedezetéül szolgáló, jelzáloggal terhelt ingatlan tehermentesítésével – a saját céljaira költi a társaság vagyonából megszerzett pénzt. Az ilyen típusú cselekményekben a társaság minden tagja partnerként vesz részt. Általában szabályos közgyűlési határozatok születnek a társaság vezető tisztségviselőjének adott hitelről, amelyet a hitelfelvevő soha nem fizet vissza a cégnek, de amelynek eredményeként a cég vagyona vagy eltűnik, vagy pedig olyan mértékben csökken, amellyel már nem lehet eredményes gazdálkodást folytatni – az más kérdés, hogy erre nincs is szándék.
Hasonló a helyzet a lízingelt gépkocsiknál, amikor a társaság a lízingdíj teljes összegének megfizetése előtt – fillérekért – értékesíti a gépkocsit a saját tagjának, aki viszont többnyire még a jelképes öszszeget sem fizeti meg, majd a gépkocsit is eltünteti. Mindezek alapján elmondható, hogy a csalárd csőd büntetendővé nyilvánítása az összes olyan magatartást lefedi, amelynek eredménye a hitelezők érdekeinek és vagyonának durva megsértése.
A HITELEZŐ JOGTALAN ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSE
A hitelezők igényeit az adósnak nem áll módjában rangsorolni. A kielégítési sorrendet a különböző követelések biztosítottsági fokától is függően a jogszabályok – elsősorban a Ptk. és a Cstv. rendelkezései – határozzák meg.
A hitelező jogtalan előnyben részesítését a Btk. 291. §-ának (1) bekezdése – a (2) bekezdés rendelkezéseire figyelemmel – csak abban az esetben szankcionálja, ha a csőd- vagy a felszámolási eljárást megindították, illetve ha a kötelező felszámoláskérés elmulasztása miatt nincs folyamatban a cég felszámolása. A rendelkezés indoka, hogy a csőd-, illetve felszámolási eljárás alatt álló cég egyik vagy másik hitelezője ne jusson a többi hitelezőnél előnyösebb helyzetbe, tehát a tilalom a hitelezők mögöttes, másodlagos védelmét biztosítja.
A hitelező jogtalan előnyben részesítése esetén a kielégítés alapjául szolgáló vagyon nem csökken, szemben a tartozás fedezetének elvonásával elkövetett csődbűntett esetével. Ez a két forma közötti alapvető különbség, amelyből az is következik, hogy a két típusú cselekmény nem állhat egymással halmazatban. Amennyiben az "összhitelezői" alap csökken, akkor a súlyosabban minősülő, a Btk. 290. §-a (1) bekezdésének megfelelő fordulata szerinti csődbűntettet kell megállapítani.
Kadlót Erzsébet| A kárigény érvényesítése a büntetőeljárásban A büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (Be.) 215. §-a lehetőséget biztosít arra, hogy a bűncselekménnyel összefüggésben okozott kárigényt a büntetőeljárás során, úgynevezett adhéziós eljárás keretében, polgári jogi igény formájában a büntetőügyben eljáró bíróság érdemben elbírálja. A gyakorlatban az elbírálást akadályozza, ha a kár mértéke nem tisztázott, és annak meghatározása (bizonyítása) a büntetőeljárás befejezését jelentősen késleltetné. Ez a probléma a gazdasági jellegű cselekményeknél – ahol mindig számításba kell venni a tényleges kár mellett az elmaradt hasznot is – fokozottan jelentkezik. A csődbűntettnél ráadásul figyelembe kell venni azt is, hogy a felszámolási eljárásnak is vannak költségei (amelyek fedezésére olykor nem is elég az összes meglévő vagyon), emellett az eljárás is számos esetben a felszámoló feljelentése alapján indul meg. A felszámoló igényérvényesítése Kérdés, hogy a felszámoló érvényesítheti-e a hitelezők kárigényét, illetve a felszámolás költségeit mint kárigényt. Ennek eldöntéséhez a Be. 53. §-ának (1) bekezdéséből kell kiindulni, amely a sértett fogalmát határozza meg. Sértett az, akinek jogát vagy jogos érdekét a bűncselekmény sérti, vagy veszélyezteti. A Be. 55. §-ának (1) bekezdése szerint magánfélként polgári jogi igényt pedig a sértett érvényesíthet. A felszámoló jogait és kötelességeit ezzel szemben a Cstv. határozza meg. A rendelkezések egybevetéséből megállapítható, hogy a felszámoló egyfelől az adós helyett jogokat gyakorolhat, kötelezettségeket teljesíthet, s a hitelezők érdekében az adós technikai jellegű "segítőjévé" is válik, másfelől az adós függ is a felszámolótól, mert egyes intézkedésekhez (kifizetésekhez) a felszámoló jóváhagyása kell, emellett gazdálkodik is az adós helyett (a követelések behajtása, vagyon értékesítése során), végül az adóssal szemben is érdekeket képvisel a vagyonkimentéssel szembeni kötelező fellépésével. A felszámoló mindezek alapján az adós képviselője, ezért a hitelezők nevében és helyettük sértettként sem léphet fel. A hitelezők érdekeinek védelmére, igényeik érvényesítésére a hitelezői választmány jogosult, amelynek a felszámoló az adós oldaláról partnere, nem pedig képviselője. A felszámolási eljárás költségei végső soron egy technikai jellegű feladat lebonyolításának költségei, amelyek függetlenek a büntetőeljárástól. Ezért a felszámolási eljárás költségei nem minősülnek bűncselekménnyel okozott kárnak. Következésképpen a felszámoló nem sértett – az ő érdekeit a bűncselekmény nem sértette vagy veszélyeztette, helyzete, feladata független a büntetőeljárástól, így a saját nevében polgári jogi igényt sem terjeszthet elő. |