Az Európai Unióban a számvitel körülbelül annyira tájjellegű, mint a bor – vélik a nemzetközi szabványokban jártas szakemberek. Mint az egyeztetések során kiderült, a hazai számviteli törvény már most is majdnem teljesen megfelel az EU-normáknak. A törvény alkalmazói számára ez gyenge vigasz, hiszen sok esetben a részletes útmutató hiánya, más esetben pedig a regulák sokasága nehezíti munkájukat.
A számviteli törvény – bevezetése óta – a legvitatottabb és a legtöbb kritikával illetett jogszabály. Egyesek szerint nagyon bonyolult, mások szerint nem elég részletes, megint mások úgy vélik, hogy a túl sok kötelező előírás nehezíti az alkalmazását. Az mindenesetre bizonyos, hogy az Európai Unió irányelveinek megfelel, az EU szakmai bizottságai elfogadták, ez a terület a csatlakozást megelőzően deregulációt nem, bizonyos pontjain azonban változtatásokat igényel.
A magyar számviteli szabályozás az Európai Unió számviteli irányelveiben megfogalmazottaknál részletesebb feltételeket, tagolást, értékelési szabályokat rögzít. Számos olyan rendelkezést tartalmaz, amelyet az EU-n belül a tagállamok általában nem törvényben és nem is rendeletben szabályoznak. A részletesebb szabályozásra részben azért volt szükség, mert Magyarországon a sajátos jogi, bírói, adózási és ellenőrzési gyakorlat a standardokat – mint kvázi jogszabályt – ma még nem fogadja el, csak a jogszabályok végrehajtása kötelező. Hazai számviteli standardok híján azokban az esetekben, amikor az irányelvek a felmerülő kérdésekre nem adnak választ, vagy éppen több lehetőség választható, akkor a törvényi előírások közé be kell építeni a nemzetközi számviteli standardok ajánlásait, illetve az uniós tagállamok számviteli gyakorlatának tapasztalatait.
Az EU-csatlakozással kapcsolatos tárgyalások, a számvitel nemzetközi fejlődése, valamint a végrehajtás problémái indokolják elsősorban, hogy újrafogalmazzuk a számviteli törvényt. Ma már nem lehet azt módosításokkal javítani. A számviteli törvény nem tartalmában újul meg, hiszen a számviteli alapelvek változatlanok, formailag azonban meg kell újulnia, ami számos pontosítással, kiegészítéssel is együtt jár. – hangsúlyozta Nagy Gábor, a Pénzügyminisztérium számviteli főosztályának vezetője.
Számviteli törvényünk európai színvonalú jogszabály, amely általánosan, a számviteli irányelvekben foglaltaknak eleget téve fogalmazza meg az előírásait, sőt számos intézkedésében a nemzetközi számviteli standardok (IAS) hatása is érezhető. Az EU majdani tagjaként a számviteli szabályozásnak, az irányelveknek megfelelő törvényi vagy standardokon alapuló rendszerét illetően számunkra a fő kérdés a szabályozás rugalmassága. A törvény számos részletes, a módszertani útmutatókba illő előírást tartalmaz, amelyeknek a változásokhoz való igazítása hosszadalmas, ezért azokat célszerű lenne a törvényből kiemelni – fejtette ki Eperjesi Ferenc, a KPMG könyvvizsgáló partnere, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara nemzetközi alelnöke.
A számviteli szabályozással szemben megfogalmazódó általános követelmények közül kiemelendő a külső és belső harmonizáció, az egyszerűsítés, valamint az, hogy a szabályozás mindenre adjon választ. Ezen követelmények egyidejűleg nem teljesíthetők – véli Nagy Gábor. A számviteli szabályozással kapcsolatosan megtartott egyik megbeszélésen a számviteli gyakorlattal közvetlen kapcsolatban lévők az egyértelmű és azonos fogalmak, valamint a részletesebb szabályozás szükségességét hangsúlyozták. Az elméleti szakemberek a törvényi szabályozás szűkítése mellett a szakmai állásfoglalások hivatalossá tételét emelték ki, míg az öt nagy könyvvizsgáló társaság képviselői a nemzetközi számviteli standardok bevezetésének szükségességét hangsúlyozták. A megfogalmazott követelményeket – véli a főosztályvezető – csak kompromisszumokkal lehet figyelembe venni a szabályozás során.
Megbízható, valós kép
A számvitellel szemben az az alapvető követelmény, hogy alkalmazása szavatolja a társaságok gazdálkodásáról a megbízható, valós kép kialakítását. Hazánkban ennek ellentmond a törvény egyszerűsítése, hiszen a megbízható és valós kép összeállításához szükséges, hogy a törvény valamennyi kérdésre választ adjon. Ennek oka abban keresendő, hogy nincsenek – kvázi jogszabályként funkcionáló – számviteli szabványok. Ugyanarról a kérdésről, így például a bizonylatok használatáról vagy a könyvvizsgálat szükségességéről eltérő a vállalkozások, illetve az ellenőrzést végző szervek véleménye. Az ellentmondásokat nem lehet teljesen feloldani, éppen ezért nem lehet ígéretet tenni arra sem, hogy az újrakodifikált számviteli törvény a jövőben változatlan marad.
Eperjesi Ferenc szerint a magyar törvény egyetlen lényeges pontban tér el a nemzetközi irányelvektől, mégpedig a naptári év-üzleti év kérdésében. Véleménye szerint a könyvvizsgálói munka minősége szempontjából is lényeges előrelépés lenne, ha nem minden társaságnak kellene ugyanabban az időszakban ellenőrizni a beszámolóját. A naptári és üzleti év kettéválasztásának lehetőségével elsősorban a multinacionális cégek élnének, hiszen konszolidációs kötelezettségük révén az anyavállalat könyveinek zárásához kell alkalmazkodniuk.
A legjobb megoldás azonban mégiscsak az lenne, ha Magyarországon is bevezetnék a számviteli standardokat, amelyek elsősorban nem a részletes szabályozásra, hanem a keretelvek megfogalmazására törekednének. A nemzetközi számviteli standardok figyelembevételével rövidesen megkezdődik a hazai szabványok kidolgozása, amelyeket a kormány tervei szerint 5-6 éven belül lehetne kötelező jelleggel bevezetni. Az egyik legnehezebb feladatot Eperjesi Ferenc abban látja, hogy egyúttal meg kell változtatni a hazai jogszabályi kultúrát is. A részletes leírások iránti igény helyett a szakembereknek inkább a szabványok alkotó módon történő alkalmazására kell felkészülniük. Egyben enyhíteni kell az adóhatósági nyomást is, amely sokszor megköti a számvitelért felelős munkatársak kezét.
Rugalmas vagy teljes körű szabályozás
Szolnoki Béla, a BDO Kontroll Kft. ügyvezető igazgatója, könyvvizsgáló, adótanácsadó úgy véli, hogy amíg a könyvvizsgálók a szabályok rugalmas, az adott vállalat helyzetét maximálisan figyelembe vevő alkalmazását szeretnék, addig a könyvelők inkább a minél teljesebb körű szabályozás mellett teszik le a voksot. A nemzetközi szabványok és a hazai szabályok közötti legfőbb különbséget a céltartalékképzés feltételeiben látja. Amíg a nemzetközi szabványok – elsősorban a biztonságra törekvés miatt – nagyobb teret engednek a különféle címen képzett céltartalékoknak, addig a hazai szabályozás – amelyet elsősorban a költségvetési érdekek vezérelnek – a céltartalékoknak csak igen szűk keretet szab. Sok esetben már látható, hogy az adott követelés nem folyik be, mégsem lehet céltartalékot képezni rá, és így a csupán papíron létező nyereség adóját is befizetik a költségvetésbe. A szakemberek évek óta várják azt az egy évet, amikor a költségvetés megengedheti magának, hogy a módosított céltartalékolási szabályok miatt kevesebb adóbevételre tegyen szert, ám ez az év még mindig nem érkezett el.
Nemzetközi szabványok és irányelvek
A világon alapvetően két irányzat befolyásolja a számviteli szabályozást: az EU-irányelvek és a nemzetközi számviteli standardok (IAS). Az EU-n belül az egyes tagállamok nemzeti sajátosságaiknak megfelelően értelmezik az irányelveket, éppen ezért kompatibilis összehasonlításuk igen nehéz. A számvitel a gazdasági döntéshozatal információs bázisa, amelynek szabályozását az érdekeltségi viszonyok alakítják. Az egyes országok eltérő történelmi, társadalmi, jogi háttere a beszámolókban szolgáltatott információkat hasznosító belső és – egyre kevésbé elhanyagolhatóan – a külföldi befektetők igényeinek eltérő súlyú és módszerű érvényesítéséhez vezetett, és hatása a harmonizációs törekvések ellenére ma is érzékelhető. A teljes harmonizációhoz a politikai szintű kérdésekben való egyetértés is szükséges. Különösen igaz ez abban a vitában, amely az IASC globális standardalkotóvá való előlépése körül zajlik. A számviteli irányelvek keretjellege meglehetős szabadságot ad a tagállamoknak mind a választható megoldások, mind az előírások értelmezése tekintetében, amellyel azok élnek is. E kereten belül a nemzeti sajátosságok érvényre juttatása nem ellentétes a harmonizációs törekvésekkel, amit célszerű a magyar számviteli törvény továbbfejlesztésénél is szem előtt tartani. A nemzetközi számviteli standardok és a számviteli irányelvek előírásai között – szakmai szempontból – alapvető ellentétek nem feszülnek. Ahhoz azonban, hogy az IAS-ek globális érvényt szerezzenek egy adott szakmai állásfoglalásnak, az alkalmazásukban való aktuális érdekeltségen túl a szabályozás elméleti megalapozottsága is szükséges, ez ugyanis elengedhetetlen feltétele az egységes értelmezésnek.
Amíg az egységes szabályok nem készülnek el, a multinacionális cégeknek nem marad más választásuk, mint hogy a hazai számviteli szabályok szerint elkészített beszámoló mellett elkészítik az IAS szerinti mérleget, sőt amennyiben az amerikai tőzsdére szeretnének bekerülni, vagy már annak tagjai, akkor az amerikai szabályok szerint is kénytelenek összeállítani a beszámolót. Az amerikai szabályok egyébként rendkívül bonyolultak és szigorúak, visszatartják a külföldi befektetőket attól, hogy bevezessék papírjaikat az amerikai tőzsdére. A két főbb irányzat közül – úgy tűnik – az IAS kerekedik felül, vagyis várhatóan az egységes számviteli nyelv a nemzetközi standardokból alakul majd ki. Ennek figyelembevételével kell kialakítani a magyar szabványokat is. A munka a standardalkotó bizottság összeállításával kezdődik majd.
A számvitel szabályozását a jelenben és a jövőben is meghatározza az a törekvés, hogy a hazai számviteli szabályok nemzetközileg harmonizáljanak egymással, és a csatlakozást követően megfeleljenek az Európai Unió számviteli irányelveinek. A hazai szabályozás már jelenleg is elsősorban az EU számviteli irányelveire épül, azokkal alapvetően összhangban van, a meglévő eltérések nem számottevőek, elsősorban technikai jellegűek, és az irányelvek értelmezéséhez kapcsolódnak.
Megfelelés az irányelvek előírásainak
A számvitel nemzetközi fejlődése a nemzeti és a nemzetközi standardok előtérbe kerülését jelzi. Ezek a szabványok azonban számos esetben eltérnek egymástól, sőt különböznek az EU vonatkozó irányelveiben megfogalmazottaktól is. Az EU irányelveinek folyamatban lévő felülvizsgálatával éppen az eltérések, az esetenkénti ellentmondások feloldására törekednek. Nyilvánvaló, hogy Magyarországon is ki kell dolgozni a számviteli standardokat, azokat a nem jogszabályban megfogalmazott előírásokat, amelyek az adott szakterületet meghatározó, a szakma által önként vállalt és elfogadott feladatokat, kötelezettségeket, módszereket tartalmazzák, és amelyeket a felhasználók, illetve a szakterületen kívül állók is elfogadnak.
Áttekintve az EU tagállamainak számviteli szabályozását, levonható az a következtetés, hogy az adott ország hazai számvitelében a nemzeti sajátosságok érvényre juttatása általában nem ellentétes a harmonizációs törekvésekkel.
Magyarország számára is megoldás lehet – még ha csak átmenetileg is – egy olyan számviteli szabályozás, amely úgy érvényesíti a nemzeti sajátosságokat, hogy teljesen összhangban van az EU irányelveiben foglaltakkal, ugyanakkor az irányelvekkel nem szabályozott, vagy nem kellő részletezettséggel regulázott esetekben figyelembe veszi a nemzetközi számviteli standardokat is.
Természetesen a nemzeti szabályozás nem képes feloldani az irányelvek és a nemzetközi számviteli szabványok közötti ellentmondásokat.
Az EU-csatlakozás várható időpontja, a csatlakozási tárgyalásokon tett ígéretek, valamint a hazai számviteli, könyvvizsgálati gyakorlat ismert problémái mellett a hazai számviteli szabályozás menetét két szakaszra kell bontani. Rövid távon, vagyis a 2000. év végéig a feladat a számviteli törvény újrakodifikálása. Ennek keretében elvégzendő:
- a számviteli törvény előírásainak felülvizsgálata, az EU 4. és 7. irányelvétől való kisebb eltérések meghatározása, valamint ennek alapján a választási lehetőségek figyelembevételével a törvényi szabályozást érintő döntések meghozatala;
- az irányelvekkel való teljes összhang megteremtése, a gyakorlatban felvetődött tisztázatlan kérdések szabályozása, az időközben bekövetkezett változások hatására a törvény aktualizálása, a konzisztencia esetleges hiányának feloldása az alapelvek változatlansága mellett;
- a számviteli szabályozás különböző szintjei között az előírások átrendezése az adott jogszabály hatályának megfelelően;
- a törvényi szabályozáshoz kapcsolódóan a sajátosságokat tartalmazó kormányrendeletek felülvizsgálata, szükség szerinti módosítása.
Mindezeket úgy kell elvégezni, hogy az újrakodifikált számviteli törvény tervezetét a 2000. év első felében az Országgyűlés elfogadja, és 2001. január elsejével hatályba léphessen.
A számviteli törvény újrakodifikálása
Addig is, amíg a számviteli szabványok, illetve az Európai Unió számviteli irányelveinek bevezetése várat magára, újrakodifikálják a számviteli törvényt, részben a gazdasági szereplők igényei, részben pedig az EU-csatlakozásra való felkészülés jegyében.
A számviteli szabályozás szintjei:
- számviteli törvény,
- számviteli kormányrendeletek.
A számviteli törvény az irányelvekben foglaltakon túlmenő, részletes, az irányelvekben nem szereplő, de a gyakorlati munkához szükséges általános témákat is tartalmazza. Továbbra is elsősorban a beszámolókészítést – ideértve a konszolidált éves beszámolót is -, az ahhoz szükséges tartalmi, értékesítési, közzétételi előírásokat szabályozza, az alapítás, a folyamatos működés, az átalakulás, valamint a megszűnés sajátos feltételei mellett megadja a legfontosabb könyvvezetési, bizonylatolási előírásokat is.
A számviteli kormányrendeleteknek az adott terület – hitelintézetek, biztosítók, költségvetési szervek, egyéb szervezetek – sajátosságai miatt indokolt eltérő szabályokat tartalmazzák, a vonatkozó EU-irányelvek figyelembevételével.
Ma a számviteli törvény hatálya alá tartozik a gazdaság minden olyan résztvevője, amelynek működéséről magánszemélyek és jogi személyek tájékoztatást igényelnek. A törvény hatályát nem indokolt – az irányelveknek megfelelően – csupán társaságokra szűkíteni.
Naptári év, üzleti év
Az Európai Unió 4. számviteli irányelve szerint a beszámolót az üzleti évről kell készíteni. Arról, hogy az üzleti év mikor kezdődjön, illetve mikor fejeződjön be, az irányelv nem intézkedik. Az Európai Unió tagországaiban az üzleti év eltérhet a naptári évtől. A számviteli törvénynek – a 4. irányelvvel való összhang érdekében – az üzleti évről kell előírnia a beszámoló készítését. Az üzleti év – a törvényi megfogalmazás szerint – általában a naptári év.
A naptári évtől az üzleti év (és egyben az adóév is) – elsősorban tartós gazdasági, gazdálkodási indokra hivatkozással – akkor térhet el, ha az eltérést vagy törvényi feltételek előírásával lehetővé teszik, vagy az adóhatósághoz előre bejelentik és ahhoz az hozzájárul.
Az adótörvények és a számviteli törvény
Az egyeztetéseken, de már korábban is felvetődött az a gondolat, hogy a számviteli szabályoktól függetlenedjenek az adózási szabályok, beleértve azt is, hogy az adóév és a számviteli beszámoltatás éve, vagyis az üzleti év nem feltétlenül esik egybe.
A fenti megközelítéstől eltérően, a Pénzügyminisztérium illetékesei szerint a számviteli és az adózási előírások közötti szoros kapcsolatot fenn kell tartani, sőt tovább kell közelíteni. A számviteli és az adózási előírások elválasztása egymástól eltérés lenne az EU-tagállamok gyakorlatától, az adminisztráció jelentős mértékű – közel kétszeres – növekedésével járna.
Egyszeres könyvvitel
Az Európai Unió számviteli irányelvei a könyvvitelre vonatkozóan nem tartalmaznak előírást, de követelményként fogalmazzák meg a megbízható és valós összképet. Csak pénzforgalmi adatok alapján a vagyoni helyzetről nem lehet megbízható információt adni, és valójában nem lehet mérleget sem készíteni. A pénzforgalmi kimutatások mellett minden olyan kiegészítő és analitikus nyilvántartást vezetni kell, amely a megbízható és valós vagyoni helyzetet tükröző egyszerűsített mérleg és pénzforgalmi eredményt bemutató eredménylevezetés összeállításához szükséges. A kettős könyvvitel keretében sem kell alapvetően mást vezetni, de a kettős könyvvitel zárt rendszere megbízhatóbb információkat szolgáltat a vállalkozás vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről. Ezen kiegészítő és analitikus nyilvántartások a társasági adó, az általános forgalmi adó megállapításához is szükségesek. A leírtakból következik, hogy az egyszeres könyvvitel számviteli szabályait egyszerűsíteni nem lehet. Így a továbbfejlesztés lehetőségeként számításba jöhet az egyszeres könyvvitel helyett a kettős könyvvitel alkalmazása úgy, hogy az áttérés a hatálybalépéskor, vagy azt követő öt év alatt történjen. A másik lehetőség, hogy marad az egyszeres könyvvitel, a jelenlegi számviteli szabályok szigorításával.
Az Európai Unióban az irányelvekben, a rendeletekben foglaltak végrehajtásában kiemelt szerepük van a szakmai szervezeteknek, az előírások végrehajtóinak. Ennek megfelelően Magyarországon is erősíteni kívánják egyrészt a meglévő szakmai szervezetek – Magyar Számviteli Szakemberek Egyesülete, Magyar Könyvvizsgálói Kamara – szerepét, bővíteni feladatkörüket, felelősségüket. Másrészt tervezik a szakmai, képesítési követelmények előírását azoknak, akik a számviteli szabályokban foglaltakat végrehajtják, ellenőrzik. A számviteli törvény újrakodifikálása során e kérdésekről is rendelkezni kell.
Az eltérések megszüntetése
A céltartalék képzésének lehetőségét ki kell terjeszteni a folyamatban lévő ügyletekből származó várható veszteségekre, feltételezett kötelezettségekre, ideértve a környezetvédelmi kötelezettségekre és kockázatokra képzett céltartalékot is, illetve kötelezővé kell tenni a törvényben meghatározott kötelezettségekre a céltartalék képzését. Lehetőséget kell adni arra, hogy az eszközök a beszerzési, előállítási költségig visszaértékelhetők legyenek a korábban elszámolt terven felüli értékcsökkenés, valamint az értékvesztés összegével, ha azok az okok már nem állnak fenn, amelyek alapján a terven felüli értékcsökkenést, az értékvesztést elszámolták.
A követelések értékelésénél az érték csökkenését szintén az általános szabályok szerint kell megjeleníteni, azaz nem céltartalékot kell képezni, hanem a mérlegben kimutatott követelés értékét kell csökkenteni, lehetőséget adva arra, hogy a minősítés okainak változása esetén visszaértékeljék a követelés eredeti öszszegére. A devizában fennálló követelések év végi értékelését közelíteni kell a devizakötelezettség értékeléséhez. Az üzleti jelentést el kívánják választani az éves beszámolótól, hogy annak ne képezze részét, hanem külön dokumentumként jelenjen meg. Indokolt megengedni – a bruttó elszámolás elvének érvényesítése mellett – a követelések és kötelezettségek általános lehetőségét a felek közötti szerződés alapján, törvényben rögzített feltételekkel. Bővíteni kell a kiegészítő mellékletben szerepeltetendő információkat, döntést kell hozni arról, hogy milyen információ kerüljön a mérlegbe, az eredménykimutatásba, illetve a kiegészítő mellékletbe. Az időbeli elhatárolásokból ki kell emelni a halasztott bevételeket és a halasztott ráfordításokat, hogy ott csak a hagyományos tételek maradjanak. Fel kell oldani néhány, alapvetően formai eltérést is, így például meg kell vizsgálni, hogy a befektetett pénzügyi eszközök, a követelések, az értékpapírok, a kötelezettségek csoportosítása – az eddigiektől eltérően – befektetők, adósok, hitelezők, részesedési viszonyban állók szerint történjen. A követeléseket meg kell bontani rövid és hosszú lejárat szerint. Az ingatlanokkal kapcsolatos vagyoni értékű jogokat a tárgyi eszközök között kell kimutatni. Legalább kétféle mérlegsémát, illetve négyféle eredménykimutatás-sémát kell meghatározni, amelyek azonban tartalmukban nem térhetnek el az eddigiektől. Szűkíteni kell a rendkívüli bevételek és ráfordítások körét.
Nemzeti számviteli standardok
Hosszabb idő, talán 8-10 év szükséges a magyar számvitel törvényi szabályozásának olyan változásához, hogy már ne tartalmazzon részletes előírásokat, módszertani szabályokat, mert addigra – az EU gyakorlatához hasonlóan – kiforrnak a magyar számviteli standardok.
A számviteli standardok azokat a szabályokat, módszereket, eljárásokat tartalmazzák, amelyek az éves beszámoló összehasonlíthatósága és átláthatósága érdekében szükségesek, a számviteli szakma által önként vállalt és elfogadott feladatok, kötelezettségek, módszerek, és amelyeket a felhasználók is elfogadnak.
Egyes javaslatok szerint a hazai számviteli standardok készítése helyett a nemzetközi számviteli szabványokat kellene bevezetni. Nem lehet egyetérteni ezen javaslatokkal, hiszen ez esetben egyrészt nem teljesülnének a standardokkal szembeni követelmények, másrészt nem érvényesülnének a nemzeti sajátosságok. A magyar számviteli standardoknak a hazai vállalkozói környezet sajátosságait kell figyelembe vennie akkor is, ha egyébként a nemzetközi ajánlásokat adaptálja.
A magyar standardok által szabályozandó területek – a nemzetközi regulázás függvényében – nagy valószínűséggel igazodnak az EU tagországaiban érvényesülő szabályokhoz, részletezésük, tartalmi előírásuk is hasonló lesz. A legfontosabb számviteli standardok kidolgozását követően kerülhet napirendre azok bevezetése.
| A beszámolókészítés bonyodalmai A határokon túlnyúló tőkebefektetések miatt nemzetközi szinten egyre sürgetőbb az igény a beszámolókészítés elveinek egységesítésére. E területen is világszerte három fő, egymástól a téma megközelítésében is eltérő számviteli rendszer hatása érvényesül a nemzeti számviteli szabályokban: az EU számviteli irányelvei (a 4. és a 7. direktívák a beszámoló készítésének keretszabályairól), amelyeket a tagállamoknak adaptálniuk kellett nemzeti törvényeikben; beszámoló készítésével kapcsolatos mintegy 40 témakörben kiadott, a jó megoldási lehetőségeket összefoglaló nemzetközi számviteli standardok (IAS), amelyek alkalmazása a világ számos országában megengedett vagy elvárt; az Amerikában általánosan elfogadott számviteli alapelvek (USA GAAP), amelyeket az amerikai tőzsdéken jegyzett nem amerikai vállalkozásoknak is – függetlenül a beszámolójukra vonatkozó hazai szabályoktól – teljesíteniük kell. (A standardok és az irányelvek eltéréseinek felméréséről és a megfeleltetés lehetőségeinek áttekintéséről az Európai Számviteli Szakemberek Szövetsége [FEE] készített tanulmányt.) Az EU-tagállamokban a negyedik és a hetedik irányelv vonatkozik a beszámolókészítésre, és a csatlakozás időpontjára a hazai szabályozásnak is e két irányelvnek kell megfelelni. A 4. irányelv az EU-n belüli harmonizáció céljából meghatározza a beszámoló részeit. A beszámoló számszaki részei az előírt tartalommal többféle formában is elkészíthetők. A hetedik irányelv az összevont, konszolidált éves beszámoló készítésének szabályait adja meg. A hetedik irányelv meghatározza a konszolidálási kör kritériumait, a konszolidálási kötelezettség alóli mentesítés feltételeit, valamint az "igaz és valósághű" képet torzító eltérő tevékenység miatt a konszolidálásból való kizárás lehetőségét. Az összevont konszolidált éves beszámoló alapelve, hogy a konszolidálásba bevont vállalatok vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetét úgy kell bemutatni, mintha azok egyetlen vállalatot képeznének. A nemzetközi számviteli standardok a beszámoló készítésének egyes témaköreit önállóan dolgozzák fel. Az IASC világméretű szervezet, az általa közzétett nemzetközi számviteli standardok számos ország – eltérő szociális, gazdasági és jogi feltételek között kialakított – gyakorlatát igyekeznek egységbe foglalni. Az IASC megfogalmazott egy úgynevezett keretszabályt, amely a beszámoló készítésének, közzétételének elveit tartalmazza, és amelyhez kapcsolódnak a standardok. A nemzetközi számviteli standardok jellegzetessége, hogy csak a lényegre koncentrálnak, fogalmakat, követelményeket, lehetőségeket határoznak meg, szükség szerinti kiegészítésük, módosításuk a rendszeres felülvizsgálat keretében történik. Ahhoz, hogy globális standardokká válhassanak, a következő követelményeknek kellene megfelelniük: ne legyen bennük ellentmondás, az összehasonlíthatóság érdekében az alternatív megoldásokat korlátok közé szorítsák, egyértelműek és átfogóak legyenek, biztosítsanak lehetőséget a szigorú értelmezésre és alkalmazásra. |