Könyvespolc

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. január 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 22. számában (2000. január 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

Szellemi vagyon

Meyer Dietmar-Somogyi Ferenc-Somogyi Katalin: Az emberi tőke válsága
Veszprémi Egyetemi Kiadó, 1999.
199 oldal, 760 Ft

A kilencvenes évek magyar oktatáspolitikájával foglalkozó helyzetkép, sőt röpiratszerű fogalmazvány is található ebben a sokoldalú gyűjteményben. Központi gondolata, egzaktnak szánt levezetései kimutatják: a gazdaság növekedéséről szóló újabb nemzetközi elméletek szükségszerűen mindenütt előtérbe helyezik az emberi tőke döntő jelentőségét a technológiai haladásban és a profitszerzés terén.

Hogy ez napjainkban miért van így, szemben a fizikai tőke meghatározó szerepét hangsúlyozó régebbi elméletekkel, azt főként a kötet szerkesztőjének tudományos igénnyel alátámasztott, nemzetközi kitekintésű fejtegetéseiből tudhatjuk meg. Somogyi Ferenc elfogadja Fritz Machlupnak a könyvben többször idézett definícióját. Eszerint hatékony emberi tőke akkor képződik, ha a beruházások fő célja az egyes személyekben megtestesülő szellemi és fizikai felkészültség teljesítménnyé alakítása. E termelési képességek révén tud az egyén több/jobb árut előállítani, szolgáltatást nyújtani, magasabb pénzjövedelemhez jutni, keresetét értelmesen elkölteni, életminőségét javítani. Maga a szerző a képességpotenciál komplex fogalmát is alkalmasnak tartja arra, hogy kifejezze vele az egyes nemzetek teljes emberitőke-állományának összességét, erőforrásait.

Abban a kérdésben, hogy miből áll a humán tőke, a többé-kevésbé létrejött nemzetközi közmegegyezésre hivatkozik. Véleménye szerint a képességpotenciál minőségi fenntartásába beleszámítanak mind az iskolázás utáni képzés költségei, mind a kutatási és egészségfenntartási ráfordítások, mind pedig a változtatott munkahely keresésével együtt járó, úgynevezett migrációs kiadások.

Ebből következik az a megállapítása, hogy "egy nemzet akkor képes a termelési kibocsátás maximalizálására, ha beruházásra váró tőkéjét az emberi tőke alkotórészeibe csoportosítja át". Egyszerűbben fogalmazva: a modern társadalmak helyesen teszik, ha szorgalmazzák szellemi vagyonuk gyarapodását, persze csak akkor, ha a fejlesztés nem a fizikai tőkeberuházások rovására megy végbe.

A mű - még 1993-ban írt - másik két fontos fejezete a hazai szellemitőke-állomány szerkezetét vizsgálja. Mint rámutat: a túlracionalizált óriásszervezetek nem veszik annyira figyelembe az emberi tényezőket, mint amennyire saját jól felfogott érdekük azt megkívánná. A személytelen, hierarchizált hatalmi viszonyokra épülő, legfeljebb hivatali szakértelmet igénylő nagyvállalatokban nem jut érvényre az alkalmazottak kezdeményezőkészsége, tágabb szaktudása; alacsonyabb szintre degradálódnak képességeik. Így keletkeznek azok a magatartási modellek, amelyeket Somogyi Ferenc a konformizmus, a visszahúzódás, az újítás és a lázadás kategóriáiba sorol. Egyik viselkedési formát sem véli előnyösnek a munkavégzők számára. A bürokratikus nagycégen belüli innovációval foglalkozó fejezet ismételten "borús képet" fest a megaszervezetek megújulási kilátásairól. A kiutat - nem nagy meggyőződéssel - külső beavatkozásoktól és a morális tényezők erősödésétől várja.

Az emberi tőke lényege a moralitás című eszmefuttatása is inkább érdekes, mint gyakorlatias. Lényegében Richard Dawkins elméletét népszerűsíti, alkalmazza. Ő azt feltételezte, hogy az emberek újrateremtő képességét - hasonlóan a biológiai gének működéséhez - a mémnek nevezett adottság, a kultúrateremtő tulajdonság, a rátermettségi együttható határozza meg. Az ilyenek - például a zsenik - akkor is előreviszik az innovációt és a kutatást, ha nem ösztönzi őket kézzelfogható haszon, vagy érdek.

Az összeállítás közleményeinek színvonala nem egyenletes. Utószava, amely statisztikai adatokkal illusztrálja az állami oktatási és kutatásfejlesztési kiadások csökkenését 1991 és 1996 között, eléggé lehangoló beolvasás-halmaz. Egy, az előző tanulmányokhoz mérhető komoly elemzés ennél hitelesebben tárhatná fel a magyar emberitőke-állomány kétségtelen minőségi romlásának okait és előidézőit.

Iszlai Zoltán

Illemtan mindenkinek

Görög Ibolya: Protokoll - Az életem
Athenaeum Kiadó, 1999.
279 + 37 oldal, 2890 Ft

A karácsonyfa alatt minden bizonnyal sokak ajándékai között ott lapult az a kötet, melyben Görög Ibolya, a Miniszterelnöki Hivatal egykori protokollfőnöke gyűjtötte össze tizenkét év tapasztalatait, élményeit. A kulturált viselkedés szabályaival, megnyilvánulási formáival, közép- és magasiskolájával ismerkedhet meg az érdeklődő rendszerbe foglalt, rendkívül olvasmányos formában.

A témaköröket, a protokoll különböző "mélységeit" illetően már az alcímek is sokatmondóak: Lázártól Orbánig, Tanácsok üzletembereknek, Kézikönyv szakembereknek, Illemtan mindenkinek. Vagyis magán- és üzletember, politikus és a protokoll területén tevékenykedő szakmabéli egyaránt bízhat abban, hogy a kötetet lapozgatva számos fontos tudnivaló, érdekes történet birtokába juthat. Már csak azért is, mert a protokoll az életnek az a területe, amelynek ugyan adottak a keretei, ám a valóság sokszor azoktól eltérő forgatókönyvet ír.

A Zírónő - ahogy az elsőkötetes szerző magát leplezetlen öniróniával nevezi - az egyszerűtől a bonyolult felé haladva mutatja be mindazt, ami megítélése szerint az illem és a protokoll körébe tartozik. Az élethelyzetek szabályos, ezáltal elegáns megoldása fejezetben áttekinti a szóbeli és írásbeli megszólítás változatait, a különféle helyzetekbeli bemutatkozás mikéntjét, a vendég és a házigazda találkozásának "koreográfiáját" és a dohányzásra vonatkozó tudnivalókat.

A második fejezetben (ahol kettéválik a magánéletbeli és a hivatalos viselkedéskultúra) az ápolt megjelenésről, az öltözködés és a telefonálás szabályairól, a névjegyhasználatról, a levélírás mikéntjéről, a nemzeti jelképek használatáról, a virág és az ajándék átadásának részleteiről, a meghívók megszövegezéséről és elküldéséről esik szó.

Az egyes témák komolyságát oldandó a szerző rövidebb-hosszabb történetekkel, ahogy hívja, szörbetekkel szolgál. (A szörbetet egyébként, a citromfagylaltra öntött pezsgőt gyümölcsdíszekkel és szívószállal, a hosszú ételsorok között szolgálják fel, az emésztést elősegítendő.) Saját élményeit adja közre, minden esetben kapcsolódva a tárgyalt témakörhöz. Olvashatunk itt főhercegi esküvőről, Michael Jackson parlamenti látogatásáról, kisebb-nagyobb gikszerekről és hivatalos rendezvények megszervezéséről egyaránt.

A kiemelt figyelmet érdemlő, mindenképpen tudnivaló részleteket a szerző a kötet egészében vastagon szedve, a lap szélére tördelve közli. Így az alapismereteknek pillanatok alatt birtokába juthat az is, akinek nincs ideje arra, hogy elmerüljön a részletekben. Pedig érdemes. A közvetlen hangnemnek, a csipetnyi iróniának, a jól adagolt realitásérzéknek köszönhetően az olvasó színes, rendkívül olvasmányos kötetet vehet kézbe, amelyből ízelítőt kaphat más korok, népek és kultúrák hagyományairól, szokásairól.

Csémi Klára

Korszerű módszertan stratégiai döntésekhez

Andrew Black-Philip Wright-John E. Bachman-John Davies: Részvényesi érték
Az értékközpontú vállalatirányítás
Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó/ PricewaterhouseCoopers, 1999.
310 oldal, 4800 Ft + áfa

A hagyományos számviteli módszerek nem alkalmasak a részvények belső értékének megfelelő megítélésére. Csak a készpénz számít! A befektetők alapvető fontosságúnak tartják az értékalapú elemzések elvégzését a potenciális lehetőségek felmérésére éppúgy, mint a vállalatvezetők a hatékonyabb üzletvitel megvalósítása érdekében - vélekedik a Credit Suisse First Boston európai stratégiai igazgatója a PricewaterhouseCoopers szakkönyvében, mely e mind gyakrabban használt elemző módszer kialakulásának hátterét és alkalmazásának gyakorlati hasznát tárja az olvasók elé.

Shareholder Value címmel a könyv az elmúlt években nagy visszhangot váltott ki több vezető ipari országban. A nemrégiben Magyarországon megjelent kiadvány számos példán keresztül mutatja be: egyre nagyobb nyomás nehezedik az intézményi befektetőkre, hogy folyamatosan biztosítsák az elérhető legjobb hozamokat. Ezért egyre inkább a befektetések jövőbeni értékének megállapítására helyezik a hangsúlyt, egy-egy vállalat gazdasági megítélésénél a nyereségalapú hozamszámításról áttérnek a kockázatra, a növekedési várakozásokra és a cash flow-ra alapozott, öszszetettebb mérési rendszerekre.

Érdemes idézni a CSFB elemzőcsoportjának egy további megállapítását is: "A P/E mutató hasznos közelítője lehet a várakozásoknak, de nem igazán nyújt magyarázatot az értéket alapvetően meghatározó tényezőkre. Hogy mennyi tőkét, milyen hozammal és mennyi ideig lehet sikeresen működtetni egy üzleti vállalkozásban, ezek olyan kérdések, amelyek a szabad cash flow-modellben fogalmazódnak meg." A könyv egyik lényegi mondanivalója tehát a cash flow-n alapuló részvényesiérték-modell.

A menedzserek számára egyidejűleg minden korábbinál fontosabb szakmai szemponttá vált az, hogy mind tökéletesebb üzleti értékeléseket végezzenek a stratégiai döntések előkészítése során. A könyv a vállalatvezetők számára ahhoz próbál segítséget nyújtani, hogy feltárhassák és kezelhessék a stratégia és a részvényárfolyam közötti összefüggéseket. Ez a kötet nem a tanácsadó cég által kidolgozott rendszer kézikönyve. A világcég széles körű nemzetközi tapasztalataira támaszkodva arra próbálja rávezetni az olvasót, hogy az értékalapú vállalatvezetés valódi sikereket érhet el.

A könyv részletesen bemutatja, hogy a shareholder value, vagyis a részvényesiérték-módszer a cash flow mellett a tőkeköltség fontosságát hirdeti, hangsúlyozva: a vállalatnak el kell érnie egy bizonyos hozamszintet annak érdekében, hogy igazolja a gazdasági tevékenységhez lekötött tőke használatának jogosságát. A vállalatnak ki kell tudnia termelni a tőke költségét, pozitív gazdasági eredményt kell elérnie annak érdekében, hogy üzleti érték képződjön.

A szerzők nem vonják kétségbe, hogy a pénzügyi eredményekről szóló külső jelentéskészítés valamilyen formában mindig is létezni fog. Központi üzenetük mégis az, hogy a múltra vonatkozó pénzügyi jelentés csak egyik kulcsfontosságú összetevője az üzleti tájékoztatásnak; a befektetők számára és a befektetői szempontból vizsgált cégek számára sokkal fontosabbak a jövőre vonatkozó információk.

(Lapunk következő számának Cégépítés rovatában részletes ismertetőt olvashatnak a módszerről - A Szerk.)

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. január 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére