A tőzsdézés a lakosság körében leginkább az értékpapír-piaci műveletekkel, azon belül is főképp vállalati részvények és állampapírok börzei adás-vételével azonos. Árutőzsdei műveletekbe ez idáig a befektetők nagyon szűk rétege bonyolódott, amelynek fő oka a tájékozatlanság és az ilyen jellegű üzletkötésekkel kapcsolatos félelem. Pedig a történelem első tőzsdéin árucikkek cseréltek gazdát, és az értékpapírok csak jóval később, a tizenkilencedik század derekán jelentek meg a tőzsdén forgatható áruként.
A gabonapiacon ma is meghatározó chicagói tőzsde létrejöttéhez egyszerű közgazdasági probléma megoldásának igénye vezetett. A termelésben és a kereskedelemben érintettek állandó árkockázatnak, kiszámíthatatlan áringadozásoknak voltak kitéve, amelyek egyedüli meghatározó tényezője az volt, hogy hiány vagy felesleg volt-e a piacon az adott gabonaféléből. Ezt orvoslandó jött létre 1848-ban a Chicago Board of Trade, amely még nem is nevezhető tőzsdének, sokkal inkább csak kereskedelmi tanácsként alakult meg, ahol a cél ennek a kockázatnak a mérséklése volt. Az eszköz pedig az úgynevezett forward contract lett. Ez olyan szerződést takar, amelyben a vevő és az eladó előre meghatározott áron és időpontban megegyezik az adott gabona jövőbeni leszállításáról. Tehát az árat még aratás előtt rögzítették! Ezeknek a forward szerződéseknek az evolúciója révén jött létre később a mai értelemben vett határidős kontraktus (angolul futures contract), amely anynyiban több az előbbinél, hogy a leszállítandó gabona minőségét is szigorúan rögzíti. A standard szerződés egyetlen változó tényezőjévé az ár vált, amely aukciószerű körülmények között dőlt el a tőzsde parkettjén.
A határidős tőzsdézés tehát az árupiacokban gyökerezik, az értékpapírok csak jóval később váltak a határidős megállapodások tárgyává. A napjaink árupiacait domináló pénzügyi határidős üzletek (devizák és kamatok) pedig csak a huszadik század szülöttei.
Árfeltárás
A határidős tőzsdék jelentőségének összegzésekor első helyen érdemel kiemelést a fentebb bemutatott, a tőzsdék által nyújtott kockázatkezelő, árbiztosító mechanizmus. Emellett nem elhanyagolható a határidős piacok által betöltött másik feladat, amit a szakirodalom árfeltáró funkciónak nevez. A tőzsdén kialakuló határidős jegyzések vagy más néven elszámolóárak a piaci szereplők várakozásait fejezik ki az adott árucikk jövőbeni árára vonatkozóan. Ha a fizikai piacon aktív kereskedők nem is használják a tőzsde parkettjét kereskedésre, az ott kialakult jegyzéseket intenzíven használják szerződéskötéseik alkalmával. Nem véletlen, hogy a tőzsdék számára az adatszolgáltatás fontos bevételi forrás.
Az árfeltáró funkcióval szorosan összefügg a tőzsdék piackoncentráló szerepe. Hisz' a tőzsdék gyakorlatilag olyan piacok, ahol a vevői és az eladói oldal, azaz a kereslet és a kínálat egy időben, egy helyen jelentkezik.
Több tőzsdei szereplő hangsúlyozza, hogy a tőzsdei kereskedés biztonságot ad. A tőzsdén megkötött üzletek száz százalékban garantáltak: akár a vevő, akár az eladó nem teljesítése esetén a tőzsde, illetve annak elszámolóháza helytáll. A fizikai piacon ez a biztonság hiányzik. A teljesítések kapcsán kell kiemelni a tőzsdék önszabályozó jellegét, amelynek szerves részei a tőzsdén működő, különböző funkciókat ellátó bizottságok, amelyek a felek között adódó vitás eseteket hivatottak eldönteni.
Árupiacok Magyarországon
Tőzsdézés szempontjából Magyarország gyorsan felzárkózott a korabeli Európa mögé, hisz Pesten már 1854 óta működött a kezdetleges tőzsdei funkciókat ellátó Gabonacsarnok, amelyből fokozatosan nőtt ki a Budapesti Áru- és Értéktőzsde. Az intézmény egészen 1945 őszéig működött, amikor is Gerő Ernő, az akkor kormányszervként működő Gazdasági Főtanács első emberének rendelete alapján azonnali hatállyal bezárták, majd három év múlva véglegesen felszámolták.
Ezután negyvennégy éves szünet állt be. A Budapesti Árutőzsde 1989-ben nyithatta meg újfent kapuit, igaz, akkor még Terménytőzsde néven. A megalakulás előzményei között legfőképp azt a tényt kell megemlíteni, hogy a magyar külkereskedelmi vállalatok számára a nyolcvanas évektől lehetővé vált a nyugati, főképp észak-amerikai tőzsdék nyújtotta határidős tőzsdei kereskedés ízlelgetése. Az így felhalmozott tőzsdei ismeretek és az egyre pozitívabb külső körülmények hatására kezdődött meg a háború utáni magyar árutőzsdézés az 1,9 millió forint alaptőkével rendelkező Terménytőzsde égisze alatt.
A megfelelő állami támogatás, az infrastruktúra és a szakemberek hiányából adódó nehézségeket fokozatosan leküzdve 1991-től már nemcsak gabonafélékre, de élő állatra is lehet üzleteket kötni a pesti árupiacon, sőt a későbbiekben szóba került az energiaipari termékek adásvételének gondolata is. Budapest az úgynevezett rendszerváltó országok közül elsőként alapította meg határidős árutőzsdéjét, és ezt a lépéselőnyt kihasználva a mai napig mintául szolgál a régió hasonló jellegű tőzsdéinek.
1993-ban a kívülállók számára meglepő fejlesztés történt a Budapesti Árutőzsdén: az addig szereplő agrártermékek köre devizákkal bővült, nevezetesen a német márkával és az amerikai dollárral. Jogosan adódott a kérdés: miért az Árutőzsdén? Nos, a világ első határidős devizaügyletei ugyancsak a chicagói árutőzsdén zajlottak le. A tőzsdei szakértők pedig világszerte egyetértenek abban, hogy a devizák is az áruk (angolul commodities) körébe tartoznak.
A Budapesti Árutőzsdén napjainkra az a furcsa helyzet állt elő, hogy ezek a pénzügyi termékek a BÁT meghatározó, legjelentősebb piaci szegmensei. A tőzsde legfrissebb statisztikai adataiból látható, hogy a pénzügyi szekció mára már 98 százalékkal részesedik az összforgalomból, az agrártermékeknek mindössze 2 százalék maradt. Ám ez a fejlődési irány teljességgel megfelel a nemzetközi trendnek, azaz a pénzügyi termékek napjainkra már szinte uralják az árupiacokat.
Az árupiacok szereplői
Az árupiacon hagyományos szereplők a hedgelők, azaz a fedezeti befektetők. Legfontosabb céljuk az árfolyam-biztosítás, azaz a fizikai piacon jelentkező árváltozás kockázatának lehető legnagyobb csökkentése. ők a készpénzes üzletek esetében elszenvedett veszteségeket tudják kompenzálni a határidős piacon elért profittal, mivel a két piacon az árak egy irányba mozognak. A kompenzáció mechanizmusa a következő: például egy alföldi malom 4000 tonna liszt hat hónap múlva történő leszállításában egyezik meg egy környékbeli pékséggel. A búza még nincs a birtokában, és azt sem lehet tudni, hogy a szállítás idején mennyi lesz a búza ára. A készpénzes üzletkötés árkockázatát a menedzsment úgy tudja kompenzálni, hogy az árutőzsdén a szükséges búzamennyiséget ugyanarra a határidőre megvásárolja (tehát a készpénzes üzletkötéssel ellentétes irányú szerződést köt). Elérkezik a szállítási hónap, amikor is megtörténhet, hogy a malom a fizikai piacon veszteséggel szembesül – a gabonaárak időközbeni emelkedése miatt. Ekkor a malom a tőzsdén fél évvel azelőtt létesített vételi pozícióját likvidálja, vagyis ellentétes előjellel elad. Ezáltal a tőzsdén profithoz jut, mivel időközben a tőzsdei árak is emelkedtek. A fizikai piacon ugyan többet fizet a búzáért, de veszteségét kompenzálja a tőzsdei nyereség. Ugyanez lehetséges a pénzpiac esetében is, ahol a vételi árfolyamok, devizaárfolyamok emelkedése előzhető meg egy-egy határidős tranzakcióval, így az ár vagy a kamatszint előre meghatározhatóvá válik.
A hedgelők tevékenysége azonban nem elegendő a határidős tőzsde jó működéséhez. Ehhez elengedhetetlenül szükséges a spekulánsok jelenléte is, akik gyakorlatilag az árfolyam-kockázatot minimálni szándékozó hedgelő rizikóját vállalják át. Tehát ők az árfolyamváltozásokból igyekeznek hasznot húzni. Alapvető különbség köztük és a hedgelők között, hogy az ő esetükben általában nem áll rendelkezésre árualap, tehát ők bajban lennének, ha kötés szerint kénytelenek lennének 4000 tonna gabona vagy 5000 kg élő állat leszállítására. Azonban a piac intenzív nyomon követésével, hiteles piaci információk révén tisztában vannak a keresleti és kínálati viszonyokkal. Gyakorlatilag a legfontosabb funkciójuk a sokat emlegetett likviditás biztosítása.
Az ügyletek elszámolása
A határidős tőzsdei kereskedelem elemzésekor nem hagyható figyelmen kívül az ügyletek elszámolása, mivel ez a rendszer egyik alappillére. A tőzsdei ügylet megkötését követően sor kerül az elszámolásra, amely vagy a tőzsdén belül történik, vagy pedig erre szakosodott úgynevezett elszámolóház végzi. Az elszámolás alapja az elszámolóár, ami a tőzsdei órák végén, a tőzsde parkettjén képződik, és gyakorlatilag a piac véleményét fejezi ki az áru adott jövőbeni határidőt illető árát tekintve. Például a piac januári aktuális értékítélete szerint a német márka 1999 szeptemberében 138,80 forint lesz. Az elszámolóház ehhez a (más néven) technikai árhoz igazítja az összes, erre a határidőre létrehozott tőzsdei tranzakció árát, és számolja ki az adott üzleten profitálók hasznát vagy veszteséget realizálók debitjét. Az elszámolás naponta tőzsdetagra, illetve megbízóra lebontva megtörténik, majd az elszámolóház a követeléseket behajtja, illetve a nyereséget jóváírja a nála vezetett számlákon.
A fenti technikai feladatokon túl az elszámolóház legfontosabb funkciója az, hogy az eladó és a vevő által a tőzsdén megkötött üzletekbe harmadik félként, garantálóként beékelődik. A felek nem teljesítése esetén tehát nem a tőzsde, hanem az elszámolóház válik automatikusan a vevő vagy az eladó helytálló partnerévé. Ezért mondhatjuk, hogy a tőzsdei üzletkötés biztonsága százszázalékos, és a tőzsdei piac megbízhatóbb a fizikai piacnál.
A garantáló szerepkörének hibátlan betöltéséhez az elszámolóházaknak többlépcsős garanciarendszerre van szükségük, a nem teljesítő tőzsdetagokkal szemben az elszámolóháznak meg kell védeni önmagát. A rendszer az alábbi elemekre épül fel: alapszintű és kiegészítő pénzügyi fedezet, kollektív garanciaalap, alapbiztosíték, a napi árkülönbözet elszámolása, tőzsdetagság értékesítéséből befolyt vételár és legvégső esetben az elszámolóház pénzeszközei.
Befektetési lehetőségek
A határidős árupiacok az értékpapírpiacokkal ellentétben nem elsősorban befektetési, hanem inkább árfolyam-biztosítási ügyletek kötésére adnak lehetőséget az adott termék piacán közvetlenül érdekelt vállalkozóknak. Ettől függetlenül a határidős piacok a befektetési és a spekulációs lehetőségek széles skáláját teremtik meg a tőzsdecikkekben közvetlenül nem érdekelt befektetők számára is.
A legismertebb és legegyszerűbb spekulációs lehetőség természetesen a határidős vétel vagy eladás. Ha valaki úgy véli, hogy a gabonaárak a világpiacon, hosszabb távon jelentősen emelkedhetnek, például vetésterület csökkenése vagy kedvezőtlen időjárási tényezők alakulása következtében, akkor határidős vételi pozíció nyitására adhat megbízást a BÁT gabonapiacán tevékenykedő brókercégnek. Ha a várakozás beigazolódik és a terményárak a világpiacon és az azt megtestesítő chicagói gabonatőzsdén emelkednek, magukkal fogják húzni a hazai árupiac gabonaárfolyamait is. A tőzsdék közötti információáramlás ma már rendkívül gyors, a mindenki számára ingyenesen is hozzáférhető kereskedelmi adatok révén. Amíg néhány éve a hazai tőzsde csak egyhetes késéssel követte a világpiaci mozgásokat, addig a börze ma már a következő napon reagál a változásokra. Ha tehát az árak emelkedő tendenciát mutatnak, az elszámolóház naponta, árfolyamnyereség formájában készpénzt utal át a brókercég adott megbízójának alszámlájára, hiszen a piac így fogja jutalmazni azt a vevőt, aki a jelenlegi árszintnél kedvezőbben vásárolt és ezt természetesen az eladótól fogja beszedni, árfolyamveszteség formájában. Egy megbízónak, ha bróker közvetítésével, spekulációs céllal lép a gabonatőzsde parkettjére, tisztában kell lennie azzal, hogy a határidős piacon létesített pozíciót minden esetben likvidálni kell. A spekulánst természetesen kizárólag az adott tőzsdecikk áralakulásából fakadó nyereség érdekli, a gabonával nem kerül fizikai kapcsolatba, ezért számára különösképpen fontos az utóbbi szabály.
Az egyirányú határidős vételnél vagy eladásnál jóval fejlettebb az úgynevezett spread ügylet (határidős csereügylet), amely kisebb kockázata folytán az egyirányú pozícióknál lényegesen jobb spekulációs lehetőséget ad. A spread ügylet, alacsonyabb kockázata miatt, a spekulánsok egyik kedvenc üzletkötési formáját jelenti. Egy kezdő tőzsdei spekulánsnak a spread ügyleten kell felnőnie, tapasztalatokat szereznie, mivel ezen az ügyletfajtán a veszteség tényleges elszenvedésének esélye kisebb, mint egyirányú határidős pozíciók létesítése esetén. A szó angolul szétterültséget jelent, tőzsdei használatban két eltérő, de egymással áralakulásban szoros összefüggésben levő határidős kontraktust jelöl. Például a takarmánykukorica vásárlása márciusi határidővel és eladása májusi terminussal. A spread esetében nem számít az egyes kontraktusok tényleges határidős ára, csupán a két kontraktus jegyzése közötti relatív változás. Ez a változás hoz profitot a spekulánsoknak, amennyiben ellenirányú kötéssel időben likvidálják spread pozícióikat.
Előbbi példánknál maradva, ha a kukorica piacán hirtelen áremelkedés következik be, az mindkét határidő, a márciusi és a májusi lejárat jegyzését is befolyásolni fogja, valószínű azonban, hogy nem ugyanolyan mértékben. A két árfolyam közötti különbség – spread – így meg fog változni, amelyből megfelelő stratégia alkalmazásával profitot lehet kovácsolni. Mivel a spread pozíciónak egy vételi és eladási oldala van, ezért az áremelkedésből az eladási oldalon fakadó veszteséget a vételi pozíción létrejövő nyereség kompenzálja, sőt reményeink szerint meg is haladja. Az elszámolóház csereügylet esetén a kisebb kockázat miatt a normál határidős ügyletek alapletétjének felét kéri be.
Határidős opciók
A spread pozícióknál is fejlettebb spekulációs technikák fejleszthetők ki a határidős opciók tőzsdei alkalmazásával, amelyeket a BÁT a régióban elsőként vezetett be, az elmúlt év áprilisában. Ezen piaci instrumentumok nem kötelezettségek, hanem jogosultságok bizonyos határidős kontraktus vételére vagy eladására, amely joggal az opció vásárlója élhet. A vásárló a jogosultság fejében opciós díjat vagy más néven prémiumot fizet az opció eladójának, aki viszont kötelezettséget vállal arra, hogy vele szemben helytáll, ha előbbi a jogával élni kíván.
Az opcióknak két alapvető típusuk van: vételi (Call), illetve eladási (Put). A Call opció vevője jogosultságot, de nem kötelezettséget szerez arra, hogy egy bizonyos határidős kontraktusra előre meghatározott áron vételi pozíciót létesítsen. A Put opció vevőjének pedig jogosultsága (de nem kötelezettsége) van, hogy eladási pozíciót létesítsen egy bizonyos határidős kontraktusra előre rögzített áron, amelyet mindkét opció esetében küszöbárnak neveznek. Az opciók eladói ugyanakkor kötelezettséget vállalnak arra, hogy a vevő jogosultságának gyakorlása esetén vele szemben helytállnak. Tehát a vételi opció eladója eladási kötelezettséget vállal, az eladási opció eladója pedig vételi pozíció létesítésére kötelezi magát, ha a vevő élni kíván jogával.
Ebből következően a legegyszerűbb spekulációs lehetőség egy befektető számára az opciós piacon, ha eladási pozíciót létesít. Profitja az eladás pillanatában lesz, hiszen neki átutalják a prémiumot, amely a számláján azonnal megjelenik. Ezt a nyereséget azonban nem adják ingyen, mert ha a piac számára kedvezőtlen irányban mozdul el, neki helyt kell állnia, ami néhány esetben igen nagy veszteséget is okozhat. Lássunk egy példát: tegyük fel, ha egy befektetőnek az a piaci elképzelése, hogy a búzaárak hosszú távon emelkedni fognak, eladási opciót írhat ki például 22 000 forintos küszöbáron 1000 forint prémiumért. Ha várakozása beigazolódik, és a búzaárak a határidős piacon 25 000 forint közelébe emelkednek, az opció vásárlója nem fogja lehívni opcióját, mert nem akar határidős eladási pozíciót felvenni 22 000 forinton, amikor a piac 25 000 forinton áll, ezért hagyja az opcióját úgynevezett érték nélkül lejárni. Ebben az esetben az eladó nyeresége a teljes opciós díj, tehát 1000 forint lesz tonnánként.
Befektetés a pénzügyi szekcióban
A magyar kormány 1995 márciusában az addigi egyszeri leértékelések helyett a gördülő (csúszó) leértékelés mechanizmusát vezette be a forint árfolyamának kiigazítására. Az újfajta leértékelési politika pozitív hatással járt a gazdaságban. A piaci résztvevők hamar felismerték az új rendszerben rejlő profitszerzési lehetőségeket, és egyre több befektető kereste fel a Budapesti Árutőzsde pénzügyi szekcióját, hogy üzletet kössön. A tőzsdei üzletkötés egyik jellegzetessége, hogy a befektetőnek nem kell rendelkeznie az üzletkötéshez szükséges teljes összeggel, csak az esetleges potenciális veszteség fedezésére szolgáló letétet kell elhelyezni a tőzsdeszámláján. A befektetők hatalmas érdeklődéssel fordultak a tőzsde felé, a realizálható magas hozam bátorítólag hatott, azonban a biztos profit mellett váratlan veszteségek is érték őket, mert nem vettek figyelembe egy fontos tényezőt. A veszteségek kiváltója az a jelenség, hogy a forint árfolyammozgását nemcsak a leértékelés, hanem a nemzetközi árfolyammozgások is befolyásolják. Ezért aki csak egy devizában spekulált, az könnyedén veszteséget könyvelhetett el.
Ennek ellensúlyozására ezt követően már a piaci szereplők a forint devizakosarában szereplő devizákban törekedtek pozíciók nyitására: azóta egyszerre adnak vagy vesznek dollárt és ecut, illetve később német márkát, sőt napjainkban már az eurót. Ezek az úgynevezett kosárüzletek ilyen módon megvédik a befektetőket a nemzetközi ármozgásoktól, mert mindkét deviza szerepet kap az üzletkötésben. A forint kosarában 1998-ig 30 százalék dollár és 70 százalék márka szerepelt, amit 1999. január 1-jétől az euró váltott fel. A kosárüzlet megkötése során ennek az aránynak megfelelően kell a befektetésre szánt összeget a kontraktus szerint elosztani. Mivel a BÁT pénzügyi szekciójában 1 kontraktus = 1000 dollár, és feltételezve, hogy 10 000 dollár a befektetésre szánt összeg, akkor ebből 3 kontraktus lesz a dollár és 6 kontraktus az euró (a maradék 70 százalék dollárt euróra átszámolva a keresztárfolyam alapján). A két deviza aránya, amikor még a német márka szerepelt a kosárban, megközelítőleg 1:4 volt. Az egyetlen kockázati tényező a forint sávon belüli mozgása maradt, ez azonban a csúszóleértékelés bevezetésekor tartósan a sáv alján maradt, mert megszűnt az egyszeri leértékelésektől való félelem. Így a befektető maximális profitot realizálhatott.
A profit alapját a forint és a devizák kamatai közötti különbség tette lehetővé, amely az új rendszer indulásakor jelentős különbséget mutatott. A bejelentett leértékelés mértéke (kezdetben havi 1,9 százalék) éves szintre átszámítva 25,3 százaléknak felelt meg. Eközben a devizák finanszírozási költsége átlagosan 5 százalék körül mozgott. A kettő összege alig haladta meg a 30 százalékot, miközben a forint betét/hitel és az állampapírpiacon egyaránt 35 százalék körül mozogtak az éves hozamok. Gyakorlatilag kockázatmentes profit szerzésére nyílt lehetőség a gördülő leértékelési rendszer bevezetésével.
A Budapesti Árutőzsde fejlődése
A Budapesti Árutőzsde immáron tízéves múltra tekint vissza. Az 1989-ben útjára indított vállalkozás igazából a kilencvenes évek közepére hozta meg gyümölcsét, akkor, amikor az Árutőzsde forgalmi mutatói már félreérthetetlenül igazolták a kezdeményezés sikerét. Igazi fordulópontnak a BÁT életében 1993 és 1994 tekinthető. Az előbbi évet az elszámolási tevékenység teljes átszervezése fémjelzi. 1993 októberében jött létre a KELER Rt. (Központi Elszámolóház és Értéktár Rt.), amelyben a BÁT huszonöt százalékos részesedést vállalt. Ezt megelőzően a BÁT-on kötött üzletek elszámolása házon belül történt. 1994 jogi oldalról hozta meg a rég várt változást. Az Árutőzsdét szabályozó kérdésekkel a kormány gazdasági kabinetje először 1992-ben kezdett el foglalkozni, ekkor készült el egy törvényjavaslat az árutőzsdei tevékenység szabályozásáról. Magát a törvényt, az árutőzsdei ügyletekről szóló XXXIX. sz. törvényt 1994-ben fogadta el a parlament.
A működés első éveiben a forgalom kiegyensúlyozott növekedést mutatott, 1994-et 325 570 kontraktus volumennel zárta a három szekció. 1995 tekinthető a nagy kiugrás évének, ebben az esztendőben a forgalom már átlépte az egymilliós határt, ami ötszáz százalékos növekedés. Innentől a BÁT évről évre új csúcsokat döntött, 1998-at pedig már 8,5 millió kontraktussal zárta.
Sok mindent elárul a forgalom egyes szekciók közti megoszlása. Egy évvel a devizaszekció megnyitása után, tehát 1994-ben, a devizatermékek már közel 90 százalékot hasítottak ki maguknak a BÁT összforgalmából. 1995-ben az agrárszekciók részesedése már csak három százalék körül volt és azóta is ennyi. Ez a fejlődési irányvonal újfent egybeesik a nyugati tapasztalatokkal: a fejlett határidős árutőzsdék mindegyikére a pénzügyi termékek abszolút dominanciája a jellemző.
Ritka ünnepnap a tőzsdék életében, ha ugyanazon napon belüli forgalmi rekordokat sikerül felállítani. Ilyen napokkal a BÁT is büszkélkedhet. A gabonaszekció esetében 1997. április 23-án sikerült feljegyezni az eddigi legnagyobb napi volument: 3436 kontraktus, vagyis ezen az egyetlen napon 68 720 tonna gabona cserélt gazdát. A pénzügyi szekció 1998. március 10-én érte el a csúcsot, amikor is a tőzsdei adminisztráció 248 235 kontraktust jegyzett fel. Ez a volumen körülbelül 36 milliárd forintnak felel meg.
Egy másik érdekes mutató a tőzsdetagságok adásvételi ára, hiszen a BÁT-on csak tag kereskedhet és a tagság ára meglehetősen borsos összeg. (Tőzsdetagság vásárolható magától a tőzsdétől, illetve tagságát értékesíteni kívánó tőzsdetagtól.) A tőzsdei szék ára a gabonaszekció esetében mutat érdekességeket: 1991 elején még 350 000 forint ellenében lehetett tagsági viszonyhoz jutni, ugyanennek az évnek a végén azonban már 1,3 millió forintos áron is történt adásvételi tranzakció. 1998-ban pedig egy-egy gabonás hely majd' 8 millió forintot taksált. Sokkal kiegyensúlyozottabb a pénzügyi szekciós tagság értéke, itt egy-egy helyet öt- és hatmillió forint között lehet megszerezni.
A gabonaszekció mindenkori slágertermékei a malmi búza és a takarmánykukorica. Az előbbi termény egészen 1997-ig a piac csaknem felét uralta, 1998-ban némi átrendeződés volt megfigyelhető a takarmánykukorica irányába.
Sokkal változatosabb a pénzügyi szekción belüli forgalmi megoszlás. 1996-ban a piac legnagyobb szereplője az ecu-kontraktus volt mintegy 25 százalékos piaci részesedéssel. Ezt követte a japán jen, az amerikai dollár és a német márka nagyjából azonos, 15-17 százalék körüli részvétellel. Lényegesen változott a helyzet 1997-ben: az ecu részesedése mindössze 2 százalékra zsugorodott, a német márka pedig már 43 százalékra emelkedett. Az 1998-as év újfent átrajzolta a képzeletbeli tortát: a német fizetőeszköz már a piac 70 százalékát uralta, a zöldhasú pedig 20 százalékot képviselt. A fenti forgalmi megoszlás remekül tükrözi a magyar valutakosár szerkezetét, illetve az abban beállt változásokat: 1997-ig a valutakosárban az ecu szerepelt 70 százalékos részesedéssel, majd az ecu szerepét a német márka vette át.
A Budapesti Árutőzsde 1998-ban
A forgalom tekintetében az 1998-as év is kiemelkedő, hisz a 8,5 millió kontraktussal újabb csúcsot sikerült elérni. (1997-et 6,5 millió kontraktussal zárta a BÁT!) Az elért eredmény annál inkább figyelemre méltó, mivel ilyen magas volumennél már nagyon nehéz a forgalmat tovább növelni.
A pénzpiac legaktívabb termékeinek a devizakosárban szereplő két deviza, a német márka és az amerikai dollár bizonyult. A kosárban betöltött arányoknak megfelelően a német fizetőeszközből, amely már több éve a pénzügyi szekció slágerterméke, kelt el csaknem hatmillió kontraktus, a forgalom 70 százaléka, míg az amerikai dollárból mintegy 1,73 millió kontraktus cserélt gazdát. A képzeletbeli dobogó további helyein a svájci frank, a japán jen, valamint a három hónapos BUBOR osztozik. A forgalom zömét márciusban és júniusban realizálták a piaci résztvevők: a két hónapban együttesen majdnem 3 millió kontraktus adásvételét regisztrálhatta a tőzsdei adminisztráció. 1999-re előretekintve az nyilvánvaló, hogy az euró bevezetésével a forgalom szerkezetében jelentős változások várhatók.
Az eddig említett eredményeken kívül fontos megemlíteni még egy adatot, a nyitott kötésállományét, amely sokat elárul az elmúlt esztendőről. A BÁT történetének legnagyobb nyitott kötésállományát az elmúlt év mondhatja magáénak, ugyanakkor a csúszóleértékelés bevezetése óta először, december végére jelentős csökkenést mutatott ez a számsor. A múlt év első tőzsdenapjától kezdődően a nyitó 1,34 millió kontraktusról folyamatosan emelkedett a szám, a csúcs május 19-én volt, amikor is 2 153 368-on állt ez az adat. Augusztustól a kontraktusszám csökkent, és év végére 380 ezer kontraktus körül állapodott meg. A drasztikus csökkenés oka az Oroszországból kiindult pénzügyi válságban keresendő, ami ugyan a BÁT forgalmában nem volt érzékelhető, de a piaci résztvevőket nehéz helyzetbe hozta, elbizonytalanította. Valójában ezt tükrözi a nyitott kötésállomány számának visszaesése.
1998 során ismét bővült a BÁT kereskedési palettája: április 2. óta a tőzsde lehetőséget ad opciós kontraktusok kötésére három gabonatermény: a takarmánykukorica, a malmi búza és az euróbúza esetében. A piacfejlesztés célja kettős volt. Egyrészt az opciós kereskedés olyan befektetés, amelyben csökkentett kockázattal a határidős kereskedéshez hasonló profit érhető el, másrészt a termelők az elmúlt évek során egyre csökkenő számban vettek részt a BÁT parkettjén folyó gabonakereskedésben. Az opciós piac megnyitásával tehát a tőzsde egyik stratégiai célja volt a termelői réteg intenzívebb bevonása a börzei üzletkötésekbe. Mivel az opciók a határidős kereskedésre épülnek, elsajátításuk valamivel bonyolultabb és összetettebb. Erre építve a Budapesti Árutőzsde egyrészt már az opciós kereskedés beindítását megelőzően, illetve azóta folyamatosan széles körű oktató és ismeretterjesztő tevékenységet fejt ki ezen a területen.
A gabonaopciók forgalma azonban bevezetésük évében még elmaradt a várakozásoktól. Ezen időszakban alig 1200 kontraktus cserélt gazdát a három termény határidős opcióira, amelyek túlnyomó többsége a malmi búza piacán forgott. A forgalom alacsony szintjének elsődleges oka talán a piaci résztvevők ilyen irányú tájékozatlansága.
Az euró a piacon
A pénzügyi szekcióban a központi kérdés az euró 1999. január 1-jei bevezetése, illetve az arra való felkészülés volt, hisz az új európai fizetőeszköz komoly kihatással bír a szekció vezető termékére, a német márkára. Az új kontraktus kereskedése ezer eurós egységekben folyik, az első kereskedésbe bevont határidő pedig 1999. március. Az új termék bevezetése közvetlenül nem érinti a német márka, illetve az Európai Monetáris Unióban részt vevő másik fizetőeszköz, az olasz líra kereskedését, hisz a BÁT stratégiájának megfelelően a piaci résztvevőkre bízza, hogy 1999-től márkában vagy pedig az új fizetőeszközben, az euróban kívánnak kereskedni. Az előzetes elképzelések szerint a megbízók egy része – pszichológiai okokból – még ragaszkodni fog a megszokott devizákhoz. A döntés mellett szól az is, hogy ha az euró netán nem váltaná be a hozzá fűzött reményeket, a márka és a líra úgynevezett mellék- vagy tartalékdevizaként még mindig rendelkezésre állna. Ez utóbbi termékek fokozatos elhalása azonban sokkal valószínűbb.
Határidős piacok szövetsége
Előrelépés történt a Budapesti Árutőzsde által kezdeményezett Határidős Piacok Szövetségének szervezésében is. 1997 októberében 22 tőzsde képviselői találkoztak Budapesten. A konferencia szakmai része döntéssel zárult, amelynek értelmében a részt vevő tőzsdék többsége ezentúl szövetség keretében találkozik éves rendszerességgel. 1998 a szövetség előkészítésével telt el, majd novemberben Buenos Airesben 11 tőzsde aktív, illetve 5 másik tőzsde társult tagkénti részvételével megszületett a Határidős Piacok Szövetsége, amelynek titkársága Budapesten működik.
Elektronikus kereskedési rendszer
A Budapesti Árutőzsde 1997 márciusának végén pályázatot írt ki egy elektronikus kereskedési rendszer megvalósítására. A pályázat nyertesével, a Fornax Rt.-vel 1997. december 17-én írta alá a szerződést, 1998 júliusában pedig már elkezdődhetett a rendszer tesztelése.
Az elektronikus kereskedés a nyílt kikiáltási kereskedési rendszert követően kezdődik, napi rendszerességgel 13.00 órakor. A tőzsdeparkettet, illetve annak eredeti profilját a fejlesztés nem érinti, ide a brókerek a megszokott menetben a délelőtti órákban járnak be kereskedni. A délutáni kereskedés már a brókerirodákból, az ott telepített munkaállomásokon keresztül folyik, lehetőség van azonban a BÁT épületében úgynevezett tartalék terminálok igénybevételére.
A tervezést alapos felkészülés előzte meg, amely keretében a Budapesti Árutőzsde és a Fornax Rt. olyan külföldi rendszereket vizsgált meg, amelyek megfelelnek a nemzetközi követelményeknek. A fejlesztés és tesztelés fázisait pedig a BÁT külföldi szakértője, a brit Know How Fund által delegált külső tanácsadó felügyelte.
A rendszer nem manipulálható, minimális adatbevitelt igényel, gyorsítja és megkönnyíti a brókerirodák úgynevezett back office tevékenységét, és szervesen illeszkedik a nyílt kikiáltásos kereskedési rendszerhez.