Műtárgy aukciós házakból

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. december 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 21. számában (1999. december 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

Az egyes aukciós házak megszűnéséről, visszavonulásáról szóló jóslatok egyelőre nem váltak be, a hét nagy árverező mindegyike - az akaratlan szakosodás mellett - többé-kevésbé egyenletes teljesítményt nyújt.

Gyökeresen megváltozott a kereslet a műtárgypiacon. Az aukciók alapján arra lehet következtetni, hogy a vásárlók manapság hosszútávra terveznek. Szezononként tíz-tizenöt aukció már elég ahhoz, hogy megállapítsuk: véget ért a művészileg (és anyagi szempontból is) értéktelen és érdektelen művek és tárgyak virágkora, a figyelem a minősített (kvalitásos) darabok felé fordul, még ha sokat is kell értük fizetni.

Az avantgárd felfedezése

Ha megnézzük az „újkori műgyűjtés" kezdetén, vagyis az 1991-93 körül rendezett árverések eredménylistáit, jól látható: a közönség - a rendszerváltás előtt preferált „nevek", vagyis a középiskolai Műalkotások elemzése című tankönyvben is minden bizonnyal említett festők helyett - a századfordulót megelőző és követő két évtized polgári zsánerképeire csapott le elsősorban. A merészebbek Kádár Bélát és Scheiber Hugót vásároltak, akikről nyugodtan állíthatjuk, hogy a 90-es évek új műgyűjtő közönsége avatta őket „művésszé". (A tehetségesebb Kádár-alkotások ára tovább emelkedett, Scheibertől csak a szokványostól eltérő darabokat lehet megelégedéssel értékesíteni.)

Manapság éppen az említett „műcsarnoki", vagyis a századforduló körül keletkezett polgári (és magyaros) zsánerképek nem adhatók el, legfeljebb olyan áron, mint hét évvel ezelőtt. Márpedig ez nem kifizetődő befektetés. Ugyancsak nem emelkedett az ára az akkor rekordokat döntögető Vaszary János műveinek sem, sőt, még Rippl-Rónaié is stagnál.

A vásárlói magatartás lényegesen megváltozott. A jelek szerint nem az olcsó ár, hanem a mű és a művészet számít. A gyűjtők tájékozottabbak lettek (az antikváriusok tudnának mesélni a művészeti könyvek, monográfiák minden eddigit meghaladó keresletéről és a gyakran elképesztő árakról), és akár üzleti érzék, akár sznobság, akár tárgyi tudás áll a vásárlás hátterében, a licitek a monográfusok, muzeológusok, kutató-művészettörténészek és a párizsi, berlini, londoni szakértők által elismert magyar művészek esetében egyre gyakrabban lépik túl a tízmilliós álomhatárt.

Hogy kiért fizetnek ma ennyit Magyarországon? Ha mindenképpen kategóriákba szeretnénk sorolni a festőket, akkor elsősorban a Nyolcak művészeiről és az Aktivistákról, vagyis a magyar klasszikus avantgárd alkotóiról beszélhetünk: Tihanyiról, Czóbelről, Kassákról, Mattis-Teutsch-ról, vagyis azokról a nevekről, akiket a legnagyobbakkal, Braque-kal, Matisse-szal, Kandinszkyvel, Kleevel emlegettek a század első felében, ahogy most is. Aki most 10-20 millió forintot fizet értük, tudja nagyon jól, hogy nem csak magyar pénzben kifejezhető érték került birtokába.

Mi marad azoknak, akik ennek csak a töredékét képesek műgyűjtésre költeni? Szerencsés esetben kiváló minőségű grafikák (a nagyobb árveréseken már ezek sem olcsók), bár az említett művészek és az Európai Iskola egykori alkotóinak rajzai ugyanilyen látványosan értékelődnek fel szezonról szezonra.

Varázsszőnyegen a műtárgyárverezők

Noha a tendenciák, árváltozások leglátványosabban a festmények piacán mérhetők - hiszen egyedi, körülírható darabokról van szó -, a műgyűjtés más területein ugyancsak jelentős mozgolódásokat tapasztalhatunk. Az árak két műtárgytípus esetében kiemelkedő mértékben nőttek: ezek a szőnyegek, valamint az antik ezüsttárgyak.

Hogy mennyire jó üzlet a szőnyeg, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyre-másra nyílnak az erre specializálódott üzletek, sőt, az idén már sor került egy tematikus árverésre is. Az árak pedig olyannyira megemelkedtek, hogy a korábban olcsó, igazi műtárgynak, régiségnek nem is tekinthető magyar darabok ára is meghaladja sokak ingerküszöbét, ami e területen általában 100 ezer forintot jelent. Ez alatt már csak apró, hibás, kopottas szőnyegeket találunk. A jó állapotú, méretesebb keleti kárpitok ára viszont megközelíti az egymilliót, vagyis meghaladja a közepes minőségű (kategóriájú) bútorokét és festményekét.

Ami az ezüstöket illeti, itt figyelhető meg az elmúlt év leglátványosabb értékemelkedése, akár a nehezebb, a díszesebb, akár az apróbb tárgyakról beszélünk. Míg két-három évvel ezelőtt a műtárgy-kategória „királyának" a francia üvegek számítottak, mára alig néhány fordul elő az árveréseken, helyükre a cseh manufaktúrák kisebb darabjai kerültek - lényegesen alacsonyabb áron.

Nem nevezhető tendenciának, sokkal inkább egy remekül sikerült marketingstratégia eredményének a századfordulón készült, eozinmázas Zsolnay-vázák tündöklése és 1-1,5 milliós ára, hiszen ennyiért eddig csak a Mű-Terem Galéria tudta ezeket értékesíteni egy speciális aukció keretében.

A konkurenciaharc egyik legnagyobb eredménye a közönség számára, hogy az aukciós házak nem győznek egymásra licitálni a gyűjtők kényeztetésében. Tanulmányokkal kibővített, már-már lexikonméretű katalógusok, VIP-kártyák, aukciós klubok, ingyenes leporellók, mind-mind a vásárlók megfogása és megtartása érdekében születtek.

Gréczi Emőke 

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. december 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére