December 20. – január 14.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. december 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 21. számában (1999. december 1.)
December 20. Áfa bevallása, megfizetése, visszaigénylése

Érintettek: azok az adóalanyok, akiknek a megelőző adóévben az elszámolandó adójuk éves szinten összesített összege pozitív előjelű és az 1 millió forintot elérte

Az általános forgalmi adó megállapítására havonta kötelezett adóalanynak az adóbevallást az adómegállapítási időszakot követő hó 20-áig kell benyújtania, és ezzel egyidejűleg köteles az áfa nettó, elszámolandó összegét megfizetni, illetőleg ettől az időponttól igényelheti azt vissza.

1992. évi LXXIV. tv. 47. §;
1990. évi XCI. tv. 1. sz. melléklet II/4. a) pont, 2. sz. melléklet I/Határidők/2. pont

December 20. Gyakorított áfa bevallása, megfizetése, visszaigénylése

Érintettek: az áfa gyakorított elszámolásának engedélyezését kérő adóalanyok

A havonként bevallásra kötelezett adózó kérheti az adóhatóságtól, hogy az adó nettó, elszámolandó összegét 15 naponként, a tárgyhót követő 5-én, illetve 20-án számolhassa el és vallhassa be. (A negyedévenként bevallásra kötelezett adózó a havonkénti vagy a havonként kétszeri elszámolás és bevallás, az évente bevallásra kötelezett adózó a negyedévenkénti vagy a havonkénti elszámolás és bevallás engedélyezését kérheti.)

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/2. pont

December 20. Társaságiadó-előleg megfizetése

Érintettek: a társasági adó alanyai

Az adózó, ha a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint havonta fizet adóelőleget, akkor minden hónap 20-áig, ha negyedévenként fizet adóelőleget, akkor a negyedévet követő hó 20-áig köteles az adóelőleget megfizetni. Az adóév utolsó havi, negyedévi előlegét az adóév december 20-áig kell teljesíteni.

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/3. A) pont

December 20. Társaságiadó-feltöltési kötelezettség

Érintettek: a társasági adó alanyai

Az adózónak az adóelőlegét a várható évi fizetendő adó összegére ki kell egészítenie.

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/3. A) pont

December 20. Fogyasztási adó bevallása, megfizetése, visszaigénylése

Érintettek: fogyasztási adó fizetésére kötelezettek

Az adózó a fogyasztási adó előlegének és a megállapított nettó fogyasztási adónak a különbözetét havonta, a tárgyhót követő 20-áig köteles megfizetni, illetve ettől az időponttól igényelheti azt vissza. A havi adóbevallásra kötelezett adózó a megállapított fogyasztási adót az államháztartással szembeni kötelezettségekről szóló bevallása keretében, a tárgyhót követő 20-áig vallja be.

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/4. B) pont;
1990. évi XCI. tv. 1. sz. melléklet II/1. pont

December 20. Jövedéki adó bevallása, megfizetése

Érintettek: jövedéki adó fizetésére kötelezett adóalanyok

A jövedékiadó-fizetésre kötelezett adóalany – függetlenül attól, hogy adóbevallási kötelezettségét a törvény egyébként milyen időszakonként állapítja meg – a jövedéki adót havonta, a tárgyhót követő 20-áig köteles bevallani. Az adózó a jövedéki adó előlegének és a megállapított nettó jövedéki adónak a különbözetét havonta, a tárgyhót követő 20-áig köteles megfizetni, illetve ettől az időponttól igényelheti azt vissza. (E rendelkezések a dohánygyártmányok esetében csak arra az adóra vonatkoznak, amelyet a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997. évi CIII. törvény rendelkezései alapján, nem adójeggyel fizetnek meg.)

1990. évi XCI. tv. 8. számú melléklet 1. pont;
1990. évi XCI. tv. 8. számú melléklet 2. B) pont

December 20. Összesített termékmérleg benyújtása

Érintettek: a jövedékitermék-előállítást végző adóraktár-engedélyesek

Az összesített termékmérlegeket a tárgyhónapot követő 20-áig kell benyújtani (az adóbevallással egyidejűleg) a jövedéki adóval kapcsolatos ügyben eljáró vámhivatalhoz.

35/1997. (XI. 26.) PM rendelet 62. § (4) bek.

December 20. Adóraktári adójegy elszámolása

Érintettek: adóraktáriadójegy-felhasználók

Az adóraktáriadójegy-felhasználónak az adójegyekről adójegyfajtánként, ezen belül kiskereskedelmi eladási áranként nyilvántartást kell vezetnie, és az adójegy-nyilvántartás adatai alapján havonta, a tárgyhót követő 20-áig a 14/1998. (IV. 30.) PM rendelet 4. számú melléklete szerinti elszámolást kell elkészítenie.

14/1998. (IV. 30.) PM rendelet 8. § (1) bek.

December 20. Fogyasztói árkiegészítés, mezőgazdasági és élelmiszer-ipari exporttámogatás, egyéb mezőgazdasági támogatás bevallása, igénylése

Érintettek: a költségvetési támogatás igénybevételére jogosult adóalanyok

Ha a támogatást megállapító jogszabály eltérően nem rendelkezik, a havonta megállapított és bevallott költségvetési támogatást az adózó havonta, a táragyhót követő 20-ától igényelheti. (A feltétel bekövetkeztéhez kötött költségvetési támogatás az előírt mellékletekkel ellátott bevallás benyújtása időpontjától igényelhető.)

1990. évi XCI. tv. 2. sz. melléklet IV/2. pont

December 20. Fogyasztói árkiegészítés, mezőgazdasági és élelmiszer-ipari exporttámogatás, egyéb mezőgazdasági támogatás gyakorított igénybevétele, bevallása

Érintettek: a költségvetési támogatás gyakorított igénybevételének engedélyezését kérő adóalanyok

Az adózó kérelmére az adóhatóság a költségvetési támogatás gyakoribb (öt-tíz-tizenöt naponkénti) igénybevételét is engedélyezheti. A költségvetési támogatás gyakoribb igénybevételére jogosult adózó a költségvetési támogatást havonta állapítja meg, és arról a táragyhót követő 20-áig tesz bevallást. A hó közben igénybe vett előleg és a tárgyhónapra igényelhető tényleges támogatás különbözetét a tárgyhót követő 20-ától lehet igényelni, vagy eddig kell megfizetni.

1990. évi XCI. tv. 1. sz. melléklet II/5. c) pont, 2. sz. melléklet IV/4. pont

December 20. Munkaadói járulék bevallása, megfizetése

Érintettek: a munkaadók

A munkaadó a munkavállaló részére munkaviszonya alapján kifizetett és elszámolt bruttó munkabér, illetmény (kereset), valamint végkielégítés, jubileumi jutalom, a betegszabadság idejére adott díjazás, továbbá a személyijövedelemadó-köteles természetbeni juttatás, étkezési hozzájárulás, üdülési hozzájárulás és a munkaviszony keretében biztosított cégautó adójának 25 százaléka után 3 százalék munkaadói járulékot köteles fizetni, az elszámolt hónapot követő hónap 20-áig. A havi adóbevallásra kötelezett adózó a megállapított munkaadói járulékot az államháztartással szembeni kötelezettségekről szóló bevallása keretében, a tárgyhót követő 20-áig vallja be.

1991. évi IV. tv. 40. § (1), 42. § (2), (4) bek.;
1990. évi XCI. tv. 1. sz. melléklet II/1. pont

December 20. Munkavállalói járulék bevallása, megfizetése

Érintettek: valamennyi munkáltató

A munkavállaló járulékként a munkaviszonya(i) alapján a munkaadótól kapott bruttó munkabér, illetmény (kereset) 1,5 százalékát köteles befizetni. Ez nem vonatkozik arra, aki öregségi, rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjban részesül, illetőleg arra jogosulttá vált. A munkavállalói járulékot a munkaadó állapítja meg, vonja le és fizeti meg az elszámolt hónapot követő 20-áig. A havi adóbevallásra kötelezett adózó a megállapított munkavállalói járulékot az államháztartással szembeni kötelezettségekről szóló bevallása keretében, a tárgyhót követő 20-áig vallja be.

1991. évi IV. tv. 41. §, 42. § (4) bek.;
1990. évi XCI. tv. 1. sz. melléklet II/1. pont

December 20. Megállapított személyi jövedelemadó, adóelőleg, egészségügyi hozzájárulás bevallása

Érintettek: a havi adóbevallásra kötelezett adózók

A havi adóbevallásra kötelezett adózó a levont jövedelemadót, adóelőleget és (tételes és százalékos) egészségügyi hozzájárulást az államháztartással szembeni kötelezettségekről szóló bevallása keretében, a tárgyhót követő 20-áig vallja be.

1990. évi XCI. tv. 1. számú melléklet II/2. a) pont

December 24. Vámáru-nyilvántartás hitelesíttetése

Érintettek: azok a vámraktár-engedélyesek, akik számítógéppel vezetik a vámáru-nyilvántartást

A számítógéppel vezetett nyilvántartás aznap felvett adatait naponta ki kell nyomtatni, és az így készült okmányt legkésőbb a tárgyhét utolsó napján hitelesíttetni kell a vámhivatallal, majd ezt követően lefűzve kell tárolni. A nyilvántartást és mellékleteit az utolsó tétel kivezetését követő ötödik év utolsó napjáig meg kell őrizni.

45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet 107. § (2) bek.

December 25. Bányajáradék bevallása, befizetése

Érintettek: a bányavállalkozók, továbbá az 1993. évi XLVIII. törvény 1. §-ának (2) és (5) bekezdése szerinti tevékenységet végző, a geotermikus energiát energetikai hasznosítás céljából kitermelő, a jogosulatlanul bányászati tevékenységet végző természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező társaság

A bányajáradékot önbevallás alapján kell kiszámítani. Az önbevallást a befizetéssel egyidejűleg kell megküldeni a Magyar Bányászati Hivatalnak. Kőolajnál és földgáznál havonta, a tárgyhót követő hónap 25-éig, egyéb ásványi nyersanyagok és kinyert geotermikus energia után pedig negyedévenként, a negyedévet követő hó 25-éig kell befizetni a bányajáradékot.

203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet 4. § (3) bek.;
1993. évi XLVIII. tv. 20. § (2) bek.

December 28. Halasztott adófizetés dohánygyártmányoknál

Érintettek: dohánygyártmány adóraktár-engedélyese és importálója

A tárgyhónapban átvett dohányadójegyekkel kapcsolatos halasztott fizetési kötelezettséget a tárgyhónapot követő harmadik hónap 28. napjáig kell teljesíteni.

1997. évi CIII. tv. 63. § (7) bek.

December 28. Fogyasztásiadó-előleg befizetése, visszaigénylése

Érintettek: fogyasztásiadó-előleg fizetésére kötelezett adóalanyok

A fogyasztási adó alanya, ha az előző év azonos negyedévében nettó adója elérte a 6 millió forintot, akkor adóelőleget köteles fizetni, illetve igényelhet viszsza. Ugyancsak adóelőleget kell fizetnie annak az adóalanynak, aki a tárgyévet megelőző évben ugyan nem fizetett és nem igényelt vissza adót, de a tárgyév első negyedévében a nettó adó várható összege eléri a 6 millió foritot. A II., III., IV. negyedévben akkor kell előleget fizetnie (lehet visszaigényelnie), ha az előző negyedévi nettó adó, illetve visszaigénylés összege a 6 millió forintot meghaladja. A megállapított nettó fogyasztásiadó-előleget havonta, a tárgyhónap 28. napjáig kell megfizetni, illetve ettől az időponttól igényelhető vissza.

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/4. A) pont;
1991. évi LXXVIII. tv. 18. §

December 30. Magánszemélyek cégautóadó-fizetési kötelezettsége a kifizetőhöz

Érintettek: kifizetők és magánszemélyek

A kifizető írásban megállapodhat a magánszeméllyel, hogy a cégautó után havonta fizetendő adót a magánszemély fizeti meg. Ez csak egész hónapra történhet, mégpedig olyan módon, hogy a magánszemély a vele megállapodást kötő kifizetőnek az adott hónap utolsó napjáig befizeti a vonatkozó adótételt, amelyet a kifizető továbbít az adóhatóságnak. Amennyiben a magánszemély a vállalt kötelezettségének az említett időpontig nem tesz eleget, az ebből eredő jogvitától függetlenül a kifizetőnek kell az adót megfizetnie.

1995. évi CXVII. tv. 70. § (7) bek.

December 30. Külföldi rendszámú személyszállító gépjármű adózása

Érintettek: külföldi rendszámú személyszállító gépjárművet üzemeltetők

A külföldi rendszámú személyszállító gépjármű után fizetendő adót az adómentes időszak elteltét követő minden hónap utolsó napjáig, önadózás útján kell a vámhatóság megfelelő számlájára megfizetni.

1990. évi XCI. tv. 4. számú melléklet 3. b) pont

December 30. Szakképzési támogatás igénylése

Érintettek: a főtevékenységként gyakorlati képzést végzők

A Munkaerőpiaci Alap szakképzési alaprészéből a főtevékenységként gyakorlati képzést végzők részére az alapképzéshez nyújtható támogatás folyósításához szükséges kérelmet minden év december 30-ig, illetve február 28-ig kell benyújtani az Oktatási Minisztérium Szakképzési Támogatások Főosztályán, a Magyar Közlönyben és az Oktatási Közlönyben egyidejűleg közzétett nyomtatványon.

17/1999. (IV. 2) OM rendelet 6. § (4) bek.

December 30. Jövedékikészlet-felvétel

Érintettek: az adóraktár-engedélyesek, adómentes felhasználók

Az érintettek folyamatosan olyan nyilvántartást vezetnek a jövedéki termék készletéről, amelynek alapján a nyilvántartott és a tényleges készlet bármikor összevethető. A vámhatóság jelenlétében és ellenőrzése mellett háromhavonta, a tárgynegyedév utolsó napjával készletfelvétellel megállapítják a tényleges készletet. Ilyenkor meg kell állapítani a jövedéki terméknek az adóraktárban és az adómentes felhasználónál a tárgynegyedév utolsó napján, illetve az adóraktári vagy a keretengedély megszűnésének utolsó napján ténylegesen készleten lévő mennyiségét, a leltár és a nyilvántartás szerinti készlet különbözetét, a külön jogszabály szerint elszámolható veszteséget és az azt meghaladó hiányt, illetve a többletet (együtt: különbözet). A különbözetet az elszámolási időszak zárókészletébe be kell számítani.

1997. évi CIII. tv. 33. § (3)-(4) bek.

December 30. Elszámolás az adóraktári zárjegyekről

Érintettek: a zárjegyfelhasználók

Az érintetteket a vámhivatal a naptári negyedév utolsó napján elszámoltatja a zárjegyekkel, melyről jegyzőkönyvet vesz fel.

36/1997. (XI. 26.) PM rendelet 13. § (1) bek.

December 31. Vámáru-nyilvántartás hitelesíttetése

Érintettek: azok a vámraktár-engedélyesek, akik számítógéppel vezetik a vámáru-nyilvántartást

A számítógéppel vezetett nyilvántartás aznap felvett adatait naponta ki kell nyomtatni, és az így készült okmányt legkésőbb a tárgyhét utolsó napján hitelesíttetni kell a vámhivatallal, majd ezt követően lefűzve kell tárolni. A nyilvántartást és mellékleteit az utolsó tétel kivezetését követő ötödik év utolsó napjáig meg kell őrizni.

45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet 107. § (2) bek.

Január 5. Gyakorított áfa bevallása, befizetése, visszaigénylése

Érintettek: az áfa gyakorított elszámolásának engedélyezését kérő adóalanyok

A havonkénti bevallásra kötelezett adózó kérheti az adóhatóságtól, hogy az adó nettó, elszámolandó összegét 15 naponként, a tárgyhót követő 5-én, illetve 20-án számolhassa el és vallhassa be. (A negyedévenként bevallásra kötelezett adózó a havonkénti vagy a havonként kétszeri elszámolás és bevallás, az évente bevallásra kötelezett adózó a negyedévenkénti vagy a havonkénti elszámolás és bevallás engedélyezését kérheti.)

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet 2. pont

Január 5. Adójeggyel kapcsolatos fizetési kötelezettség

Érintettek: adóraktári adójegy-felhasználók

Az adóraktáriadójegy-felhasználó a fizetési kötelezettségének a 14/1998. (IV. 30.) PM rendelet 11. §-ának (1) bekezdésével összefüggő csökkentését vagy visszatérítését havonta, a tárgyhót követő 5-éig kérheti a hatósági felügyeletet ellátó vámhivatal jóváhagyásával a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságától. A VPOP a kérelem átvételétől számított 10 napon belül, legkésőbb a hónap 15. napjáig köteles határozatot hozni a kérelemről.

14/1998. (IV. 30.) PM rendelet 11. § (2), (5) bek.

Január 5. Egészségügyi adatszolgáltatás

Érintettek: az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott egészségügyi szolgáltatók

A szolgáltató az általa nyújtott, a finanszírozás alapjául szolgáló egészségügyi szolgáltatásokról kísérőjegyzékkel, számítógépes adathordozón, a rendelet szerint adatot köteles szolgáltatni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, valamint az Egészségügyi Minisztérium Gyógyító Ellátás Információs Központja (GYÓGYINFOK) részére. A jelentés megküldésének határideje a tárgyhónapot követő hónap 5., illetve 10. napja. Adathiány miatt a szolgáltató a pótlólagos elszámolás iránti igényét legfeljebb a teljesítés hónapját követő második hónap 10. napjáig küldheti meg. Az elszámolásra már beküldött adatok javítása az elszámoló által megküldött hibalista alapján, legkésőbb a teljesítés hónapját követő harmadik hónap 10. napjáig nyújtható be.

43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 1. §, 4. § (2) bek., 5. § (1) bek.

Január 7. Vámáru-nyilvántartás hitelesíttetése

Érintettek: azok a vámraktár-engedélyesek, akik számítógéppel vezetik a vámáru-nyilvántartást

A számítógéppel vezetett nyilvántartás aznap felvett adatait naponta ki kell nyomtatni, és az így készült okmányt legkésőbb a tárgyhét utolsó napján hitelesíttetni kell a vámhivatallal, majd ezt követően lefűzve kell tárolni. A nyilvántartást és mellékleteit az utolsó tétel kivezetését követő ötödik év utolsó napjáig meg kell őrizni.

45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet 107. § (2) bek.

Január 10. Társas vállalkozók utáni járulékfizetés

Érintettek: a társas vállalkozások

A társas vállalkozásoknak a tárgyhónapot követő hó 10-éig kell megfizetniük a társas vállalkozó után fizetendő járulékot, az annak jövedelméből levont járulékokkal együtt.

1997. évi LXXX. tv. 4. § c)-d) pont, 52. § (4) bek.

Január 10. Adóraktári adójegyigény (havi) bejelentése

Érintettek: adóraktáriadójegy-felhasználók

Az adóraktáriadójegy-felhasználó a tárgyhót megelőző hó 10. napjáig köteles bejelenteni a VPOP-hoz adójegyfajtánként, ezen belül kiskereskedelmi eladási árankénti bontásban a tárgyhóra vonatkozó előzetes adójegyigényét.

14/1998. (IV. 30.) PM rendelet 2. § (1) bek.

Január 10. Egészségügyi adatszolgáltatás

Érintettek: az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott egészségügyi szolgáltatók

A szolgáltató az általa nyújtott, a finanszírozás alapjául szolgáló egészségügyi szolgáltatásokról kísérőjegyzékkel, számítógépes adathordozón, a rendelet szerint adatot köteles szolgáltatni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, valamint az Egészségügyi Minisztérium Gyógyító Ellátás Információs Központja (GYÓGYINFOK) részére. A jelentés megküldésének határideje a tárgyhónapot követő hónap 5., illetve 10. napja. Adathiány miatt a szolgáltató a pótlólagos elszámolás iránti igényét legfeljebb a teljesítés hónapját követő második hónap 10. napjáig küldheti meg. Az elszámolásra már beküldött adatok javítása az elszámoló által megküldött hibalista alapján, legkésőbb a teljesítés hónapját követő harmadik hónap 10. napjáig nyújtható be.

43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 1. §, 4. § (2) bek., 5. § (1) bek.

Január 12. Osztalékadó megfizetése

Érintettek: kifizetők

A kifizető az osztalékadót a levonást, juttatást követő hó 12-éig köteles megfizetni.

1990. évi XCI. tv. 2. számú mell. I/Határidők/3. C/g) pont

Január 12. Személyi jövedelemadó megfizetése

Érintettek: kifizetők

A kifizető az általa levont jövedelemadót a levonást követő hó 12-éig köteles megfizetni.

1990. évi XCI. tv. 2. számú mell. I/Határidők/1. B/e) pont

Január 12. Személyi jövedelemadó-előleg megfizetése

Érintettek: munkáltatók, kifizetők

A munkáltató az általa levont jövedelemadó-előleget az elszámolt hónapot követő hó 12-éig, a kifizető az általa levont jövedelemadó-előleget a kifizetés hónapját követő hó 12-éig köteles megfizetni.

1990. évi XCI. tv. 2. számú mell. I/Határidők/1. A/a)-b) pont;
1990. évi XCI. tv. 2. számú mell. I/Határidők/1. A/c) pont

Január 12. Cégautó adója

Érintettek: cégautót üzemeltető kifizetők

A cégautó utáni adótételeket havonta, a tárgyhónapot követő hónap 12-éig kell megfizetni. Minden megkezdett hónap az adókötelezettség szempontjából egész hónapnak számít. Évközi tulajdonos- (üzemeltető-) változás esetén az új tulajdonost (üzemeltetőt) a változást követő hónaptól terheli az adókötelezettség.

1995. évi CXVII. törvény 70. § (7) bek.

Január 12. Külföldi személytől levont adó megfizetése

Érintettek: kifizetők

A külföldi illetőségű magánszemély, a külföldi szervezet és a külföldi illetőségű osztalékban részesülő (személy) adóköteles bevétele után a kifizető a kifizetett összegből az adót köteles megállapítani, levonni, és azt a kifizetést követő hó 12-éig megfizetni.

1990. évi XCI. tv. 5. számú melléklet 1-2. pont

Január 12. Termőföld bérbeadásából származó jövedelemből levont adó befizetése

Érintettek: kifizetők

A kifizető a termőföld bérbeadásából származó jövedelemből levont adót a föld fekvése szerint illetékes önkormányzati adóhatósághoz köteles átutalni a kifizetést követő hó 12. napjáig.

1990. évi XCI. tv. 96/A § (9) bek.;
1990. évi XCI. tv. 96/A § (7) bek.

Január 12. Százalékos egészségügyi hozzájárulás megfizetése

Érintettek: kifizetők

A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást a kifizető havonta állapítja meg, és a jövedelem juttatását követő hónap 12-éig köteles megfizetni.

1998. évi LXVI. tv. 11. § (2) bek.;
1998. évi LXVI. tv. 2. §

Január 12. Tételes egészségügyi hozzájárulás megfizetése

Érintettek: munkáltatók, kifizetők, egyéni vállalkozók

A tételes egészségügyi hozzájárulást az annak fizetésére kötelezett személy havonta állapítja meg, és a tárgyhót követő hónap 12-éig köteles megfizetni.

1998. évi LXVI. tv. 11. § (1) bek.

Január 12. Tb-kötelezettségek bevallása, megfizetése

Érintettek: a foglalkoztatók, egyéni vállalkozók

Az érintettek kötelesek a biztosítottaknak juttatott – a járulék, illetve az egészségügyi hozzájárulás alapját képező – tárgyhavi kifizetések után megállapítani a járulékokat és a hozzájárulás összegét, a járulékot levonni és erről bevallást tenni, továbbá a megállapított járulék/hozzájárulás összegét a tárgyhónapot követő 12-éig befizetni az illetékes tb-igazgatási szervnek. Az egyéni vállalkozók havonta, a tárgyhónapot követő 12-éig kötelesek a vállalkozói kivét, illetve a minimálbér után bevallani és befizetni a társadalombiztosítási, a nyugdíj-, illetve az egészségbiztosítási járulékot. A járulékalapot képező tárgyhavi jövedelmükről a tárgyhónapot követő 12-éig kell benyújtaniuk az 1997. évi LXXX. törvény 50. §-ának (2) bekezdésében előírt bevallásukat.

1997. évi LXXX. tv. 4. § b) pont, 30. § (1) bek.;
1997. évi LXXX. tv. 50. § (1)-(2), (5) bek.

Január 12. Kiegészítő tevékenységet végző egyéni vállalkozók tb-kötelezettségeinek bevallása, megfizetése

Érintettek: azok az egyéni vállalkozók, akik egyidejűleg legalább heti 36 órás munkaidővel járó munkaviszonyban is állnak, illetve közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytatnak.

Az érintettek a társadalombiztosítási járulékot, a nyugdíjjárulékot – közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán egyidejűleg tanulmányokat folytató egyéni vállalkozók az egészségbiztosítási járulékot is -, illetve a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozók a baleseti járulékot minden negyedévet követő hónap 12-éig kötelesek bevallani és megfizetni. Magán-nyugdíjpénztári tag egyéni vállalkozó nyilatkozhat úgy a magánnyugdíjpénztárnak, hogy a tagdíjat havonta, a tárgyhót követő hónap 12-éig vallja be és fizeti meg.

1997. évi LXXX. tv. 29. § (6) bek., 50. § (6) bek., 51. § (5) bek.

Január 12. Tb-összesítő bevallás

Érintettek: a foglalkoztatók

Az érintettek a tárgyhónapot követő hó 12-éig kötelesek megküldeni az összesítő bevallást az illetékes tb-igazgatási szervhez.

1997. évi LXXX. tv. 50. § (2) bek.

Január 12. Táppénz-hozzájárulás bevallása

Érintettek: a kifizetőhelyet fenntartó foglalkoztatók

Az érintettek a tárgyhónapot követő 12-éig kötelesek az összesítő bevalláson feltüntetni és a járulékokkal együtt bevallani és befizetni a táppénz-hozzájárulást.

1997. évi LXXX. tv. 52. § (1) bek.

Január 12. Magánnyugdíjpénztárnak szóló bevallás

Érintettek: a foglalkoztatók

Az érintettek a tárgyhónapot követő 12-éig kötelesek megállapítani a magánnyugdíjpénztárhoz tartozó, általuk foglalkoztatott biztosítottaktól levont tagdíj alapját és összegét (a magánnyugdíjpénztárnak küldendő bevalláson), s egyben be is kell fizetniük a levont tagdíjat.

1997. évi LXXX. tv. 51. § (1) bek.;
195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet 19. § (1) bek.

Január 12. Adatszolgáltatás a tb-biztosítottakról

Érintettek: a foglalkoztatók

Az érintettek az ellátás kezdő és befejező időpontját követő hónap 12-éig kötelesek benyújtani az általuk foglalkoztatott biztosítottakra vonatkozó, a változásokról szóló bejelentést.

195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet 22. §

Január 14. Vámáru-nyilvántartás hitelesíttetése

Érintettek: azok a vámraktár-engedélyesek, akik számítógéppel vezetik a vámáru-nyilvántartást

A számítógéppel vezetett nyilvántartás aznap felvett adatait naponta ki kell nyomtatni, és az így készült okmányt legkésőbb a tárgyhét utolsó napján hitelesíttetni kell a vámhivatallal, majd ezt követően lefűzve kell tárolni. A nyilvántartást és mellékleteit az utolsó tétel kivezetését követő ötödik év utolsó napjáig meg kell őrizni.

45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet 107. § (2) bek.

 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. december 1.) vegye figyelembe!