Cégek bőrkötésben

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. december 1.) vegye figyelembe!

Nehéz meghaladni a bérmunkát

Megjelent a Cégvezetés (archív) 21. számában (1999. december 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

A magyar bőr- és cipőipari vállalatok többségének hamarosan el kell döntenie, hogy továbbra is az olcsóbb, de erős piaci versenynek kitett termékeket gyártsák-e, vagy megpróbálják elérni a magasabb minőségi kategóriát, legalábbis annak alsó harmadát. A sikeres európai piaci integrációhoz alighanem a második utat kell választaniuk. De a felzárkózás nehéz lesz.

 

Az évtized fordulóján gyors változások mentek végbe a bőrtermékek piacain. A fejlett országokban a kereslet a félkész és késztermékek felé tolódott el, s a nemzetközi kereskedelemben megnőtt az úgynevezett olcsó bérű országok szerepe. A jelentősebb nyersbőrtermelő államok vámokkal és kontingensekkel védték nyersbőrvagyonukat, hogy a késztermékexportot növelhessék. Ez a helyzet előbb felverte a nyersbőrök árát, majd az új szállítók megjelenésével kíméletlen versenyt indított el a késztermékek piacain - különösen a középkategóriájú bőripari termékek esetében. A fejlett európai országok kapacitásaikat a divatos, ugyanakkor speciális technológiával készült termékek gyártására és exportjára rendezték be.

Az erőteljes piaci versenyben különböző helyzetű vállalatcsoportok alakultak ki. A csúcson a magas technikai színvonalú nyugat-európai gyártók állnak, a sor másik végén a távol-keleti országokban működő cégek foglalnak helyet, amelyek olcsón, ám viszonylag jó minőségben állítanak elő tömegtermékeket. A középmezőnyben található gyártók az alacsony munkaerőköltség és a rövid szállítási határidő előnyeivel rendelkeznek, de egyik termékkategóriában sem játszanak markáns piaci szerepet. Ebben a csoportban található Magyarország is.

Piacvesztés után

A hazai bőr- és cipőipar termelése 1988-1994 között több mint egyharmadával csökkent. A szakágazat cégeinek 30-40 százalékánál csődeljárás vagy felszámolás folyik, vagy már be is fejeződött, a napi likviditási gondok szinte valamennyiüknél állandósultak. A nagyvállalatok szétosztódva, önállósulva próbáltak helyzetükön javítani és befektetőt vagy megrendelőt találni. 1990-ben a szakmacsoportban 256, 1993-ban már 451 szervezet tevékenykedett, és ezek egyötöde részben vagy már egészben külföldi tulajdonban volt. Ugyanakkor 1993-ban a szakágazat cégeiből szám szerint alig 5 százalék volt „állami" kézben, de a jegyzett tőkét tekintve 55 százalék fölötti volt az állami hányad.

A legrosszabb gazdasági helyzetben levő vállalatok közül öt került a gyorsított adós- és bankkonszolidációs programba (Simontornyai Bőrgyár, Pécsi Bőrgyár, Hunor Pécsi Kesztyűgyár, Tisza Cipő Rt., Sabaria Cipőgyár). Bár a konszolidációs, reorganizációs és privatizációs kísérletek nem voltak zökkenőmentesek, a szakágazat helyzete 1995-re sokat javult. Az elmúlt években főként a bőrgyárak magánosítása haladt lassan előre, a bőrdíszmű és a cipőipar helyzete sokkal kedvezőbb képet mutatott. A hazai bőrgyárak egymástól eltérő módokon próbáltak talpon maradni, illetve továbbfejlődni. A Pécsi Bőrgyár az elmúlt években például többször került csődközeli helyzetbe. A legutóbbi felszámolási eljárás sikerrel zárult, a gyár azt tervezi, hogy termelésében sokkal kisebb szerep jut majd a bérmunkának és nagyobb a saját anyagos exportnak, valamint a hazai igények kielégítésének. A Hajdúsági Bőrgyár, amelyet a gyár vezetőiből álló társaság lízingel, legalább olyan mértékben veszi célba a külső piacot, mint a hazait. Partnereik főleg az EU országai, de számítanak a keleti országok vevőire is.

A Simontornyai Bőrgyár sorsa továbbra is az ÁPV Rt. kezében van. A gyárat egy másik, szintén bőrgyártással foglalkozó simontornyai kft. működteti. A termelés mintegy felére esett vissza, s míg korábban a szovjet piacra szánt cipőkhöz gyártottak nagy mennyiségben, gyengébb minőségű bőröket, jelenleg kis szériákat gyártanak jobb minőségben. Viszont a korábbi nagyüzemből bizonytalan helyzetű, közepes méretű vállalkozás lett, a foglalkoztatottak létszáma mintegy harmadára zsugorodott. A gyár termelésének 60-70 százalékát exportálja, leginkább az EU országokba. Az uniós export egyötöde a bérmunkaként végzett bőrcserzésből adódik.

Fontosabb bőripari termékek termelésének alakulása
Megnevezés 1985 1994 1996 1997
Puhabőr (ezer m2) 12 394 2 661 1 119 3 288
Lábbeli (ezer pár) 45 169 11 666 11 146 12 737
Forrás: KSH-évkönyvek és KSH-STADAT on-line szolgáltatás (Internet)

A bőrgyárak közül sertésbőrből egyedül a budapesti székhelyű Finombőrgyártó Rt. gyárt olyan árut, amelynek minősége megfelel a nyugat-európai követelményeknek. Ennek ellenére a gyár termelése csaknem felével esett vissza az évtized közepére, mert a nagy bőrkonfekcionáló cégek tönkrementek, illetve bérmunkát vállaltak. Azóta a cég pénzügyi helyzete stabilizálódott, a gyár nem végez bérmunkát, a nyugat-európai tendenciákat követve a Finombőrgyártó Rt. is megpróbálkozik a munkaigényesebb, környezetszennyezőbb munkafázisok kihelyezésével, főleg a volt szovjet területekre.

A bőrdíszműgyártásra a szétaprózódás és a rengeteg kisvállalkozás megjelenése jellemző. A szakágazat korábbi vezető cége, a Palota Bőrdíszműgyár a nyolcvanas években még 5 gyáregységben (ebből négy vidéki) 2000 embert foglalkoztató nagyvállalat volt. Az 1993-as átalakulásból öt külön cég született, amelyek össztermelése ma már többszöröse a korábbinak. A Palota Bőrdíszműgyár Kft.-nél 1996. január 1-jével a cégmenedzsment kapott jogot a cég privatizálására. A társaság bőröndöket és utazótáskákat gyárt (évente mintegy 70 ezer darabot), elsősorban szintetikus (műbőr) anyagokból. A termelés 70-80 százaléka kooperációs bérmunka-konstrukcióban az EU-ban talál vevőre. A gazdálkodás stabilizálódni látszik, a kft. termelése évről évre nő.

A szakágazat értékesítési adatai (folyó áron, millió forint)
Ágazat Belföldi értékesítés Export Összes értékesítés
1991* 1994** 1996 1991* 1994** 1996 1991* 1994** 1996
Bőripar   12 596 3 401   12 334 4 527   24 930 7 929
Cipőipar   7 074 11 514   9 156 14 115   16 230 25 628
Összesen 17 512 19 670 14 915 10 751 21 490 18 642 26 253 41 160 33 557
* A KSH 1991-ben a szakágazat adatait egyben figyelte meg.
** 1994-ig a bőripari termelés a szőrmeipari termelést is magában foglalta, 1995 után ez utóbbi a ruházati ipari termelésben jelenik meg.
Forrás: KSH Statisztikai évkönyvek

A Palota Bőrdíszműgyárból kivált gyáregységek közül a szekszárdi székhelyű Samsonite Hungária Kft. a szakágazat legnagyobb cége. A tulajdonos Samsonite világcég, a kft. termelését tehát tőkeerős multi határozza meg. A gyár úgynevezett anyagmentes bérmunkát végez, a termékeket kiviszik az országból. A Samsonite elosztóközpontja Belgiumban van, innen szolgálják ki egész Európát. Így a hazai forgalomba kerülő Samsonite termékek is 100 százalékban importnak minősülnek, még ha Magyarországon gyártották is őket.

Fekete cipőben

A cipőipar termelése 1989 közepétől 1992 végéig több mint 60 százalékkal, a foglalkoztatottak száma csaknem felével esett vissza. Csőd-, illetve felszámolási eljárás alá kerültek olyan tradicionális nagyvállalatok, mint az Alföldi, a Debreceni, a Duna, a Kiskun, a Mino, a Szabolcsi és a Tatai Cipőgyár. A cipőipar megmaradt része, főleg a bérmunkának köszönhetően, a piacvesztés után viszonylag rövidebb időn belül magára talált. A bérmunka lehetővé tette a forgóeszköz-költségek finanszírozását, a foglalkoztatottság és a piaci jelenlét megőrzését és ezzel egyidejűleg a beruházásokhoz, technológiákhoz való hozzájutást.

A szakágazat termelési és értékesítési volumenindexei (előző év azonos időszaka: 100%)
Ágazat Bruttó termelés Belföldi értékesítés Export
1996 1997 1998. VI. hó-ig 1996 1997 1998. VI. hó-ig 1996 1997 1998. VI. hó-ig
Bőr és lábbeli 94,5 111,8 112,3 86,0 95,1 104,6 102,8 125,3 120,7
Lábbeli 99,0 103,6 117,1 96,1 92,9 102,1 103,6 113,8 130,4
Forrás: KSH-STADAT on-line (Internet)

A bőr- és cipőipar egészében 1996-ban a külföldi tőke aránya megközelítette 15 százalékot, de ennek nagyobb hányada a cipőiparban volt. A gyárak egy részénél azonban szembetűnő, hogy a külföldi tulajdonosok nem igazán érdekeltek a kapacitások további bővítésében és a műszaki fejlesztésben. A cégek többsége egyszerű bérmunkát végez, s ez nem nyújt kedvező perspektívát a magyar cipőipar számára.

Az adóskonszolidációba bevont, majd eladott két nagy cipőipari vállalat, a Tisza és a Sabaria sorsa egymástól eltérően alakult. A Tisza Cipőgyár Rt. jogelődjét még 1941-ben alapította a cseh Bat'a cég. Az államosítás után 1991-ben lett ismét részvénytársaság, 2 milliárd forintot meghaladó alaptőkével. Árbevétele megközelítette a 4 milliárd forintot, amelynek egyharmada exportból származott, mérleg szerinti eredménye pedig csaknem elérte a 200 millió forintot. A gondok 1992-ben kezdődtek: a termelés csökkent, a nyereségből pedig félmilliárd forintnyi veszteség lett. 1992-ben megszűnt az Adidas-bérmunka is (nem tudtak megegyezni az árban), így 1993-tól a gyár termelése mennyiségben 20 százalékkal csökkent. A megmaradt gyártás 70 százaléka teljes egészében az EU-ból, főleg Németországból származó bérmunkamegbízás volt. A cégnél 1992-től válságmenedzselés folyt. 1994-ben gyorsított adósságkonszolidációban vettek részt, de a terhek nagy része továbbra is megmaradt. A gondokat tetézte, hogy az 1994-ben megkezdett reorganizációhoz nem voltak központi források, saját forrásaikat pedig az adósságtörlesztésre kellett fordítaniuk. A reorganizáció 1997 végére a gyár életében mégis jelentős változásokat hozott. A társaság vagyonának 20-25 százalékát értékesítették, a többit átszervezték, átalakították. A Tisza Rt. ma már mintegy fél tucat tagból álló holding. A társaságok privatizációja, lehetőleg tőkeerős külföldi partnerekkel, a cég vezetői szerint 1998 végéig befejeződhet. A Tisza Rt. 1997-ben 2,1 milliárd forint értékű árut értékesített, ebből egymilliárd volt a belföldi forgalom, igaz ez a nagyságrend az 1990. évi egyharmadát sem érte el. A cég azonban bízik a hazai kereslet fellendülésében és abban, hogy sikerül visszaszereznie a márkanév versenyképességét is.

A szombathelyi Sabaria Cipőgyár számára a kilencvenes évek elején a bérmunka kínálta a túlélés esélyét. Legfontosabb partnerük a svájci MSC Holding (Marc Schuhfabrik GmbH) volt, amellyel később vegyes vállalatot alapítottak Marc Cipőgyártó Kft. néven, majd a svájci cég megvásárolta a Sabaria üzletrészét is. Azóta a két cég külön tevékenykedik.

A Marc 1990-ben 250 fővel alakult meg, 1996-ban viszont már 1200 embert foglalkoztattak, a törzstőke pedig ötszörösére nőtt. 1992-ben átvették a Sabaria Rt. körmendi gyárát, majd 1995 végén megvették a volt Sabaria Rt. szombathelyi telephelyét. A gyár piaci térnyerése szintén szembeszökő. 1990-ben a társaság még teljes egészében bérmunkát végzett, majd 1992-től fokozatosan pozíciókat nyert a belföldi piacon is saját bolthálózatán keresztül, amelyben importált cipőket is forgalmaz. A gyár műszaki színvonala a világ élvonalát képviseli, eddig egymilliárd forintot fordítottak fejlesztésre, ami a magyar cipőiparban kiemelkedő teljesítmény.

A szakágazat jellemző adatai a vállalati adóbevallások alapján (a változások mértéke
százalékban 1996-ban, 1992-höz viszonyítva)
Szakágazat Termelés Belföldi értékesítés Export
Bőrkikészítés, bőrtermékek gyártása és lábbeligyártás 84,1 59,2 119,5
Forrás: APEH-adóbevallások (az 1997-es feldolgozott adatok még nem állnak rendelkezésre)

A Sabaria Rt. működése 1993-ra ellehetetlenült, megkezdődött a cég felszámolása, s a folyamat 1995 végén fejeződött be. Ennek során - 1994-ben - a gyermekcipőket gyártó szombathelyi részleget MRP-konstrukcióban privatizálták, a felnőttcipő-kapacitás pedig teljes egészében a Marchoz került. Az utódcég, a Sabaria Siesta Kft. gyermekcipők gyártására 1994-ben 40 millió forint alaptőkével jött létre, s az első tulajdonosok magánszemélyek voltak. A gyár termelésének 70 százalékát exportálták, úgynevezett anyagos bérmunka keretében. Eszerint a gyár néhány kelléket (cérna, bélés, ragasztó) maga is ad a termeléshez, ezáltal magasabb bérmunkadíjat érhetnek el. Termelésük 30 százaléka a hazai piacra kerül, ahol az éles (legális és illegális import) verseny miatt csak úgy tudják piaci részesedésüket megtartani, ha megfelelő minőségű árut kínálnak, kedvező árakon.

Teendők és következtetések

A hazai bőr- és cipőipar az átalakulás után túljutott a legnagyobb nehézségeken. A bőripar privatizációja a vége felé közeledik, a termelés, ha lényegesen kisebb méretekben is, de stabilizálódni látszik. A bőripar számára a jövőben nagy segítség lenne, ha a hazai bőrfeldolgozás, illetve lábbeligyártás közötti vertikális kapcsolatok a fejlett országokéhoz hasonló méretekben kialakulhatnának, a nyersbőrtermelés, illetve a hazai piac pedig védelemben részesülhetne, és a felsőruházati iparban létrehozott, tárcaszintű programban a textíliák mellett a bőrtermékek is helyet kaphatnának.

A cipőipar helyzete ma már nagymértékben a külföldi tőke szerepvállalásától függ. Azok a nagy gyártók, amelyek tőkét invesztáltak a magyar cipőiparba, hoszszabb távra elkötelezték magukat a termelés fenntartásában, illetve modernizálásában. A baj az (bár a bérmunkának is vannak különböző fokozatai), hogy a legmagasabb hozzáadott értéket képviselő gyártás az anyavállalat stratégiájától függ, és az extra haszon is ott jelentkezik.

A magyar tulajdonú cégek láthatóan sikeresen tudtak alkalmazkodni a piaci változásokhoz, és olyan termékstruktúra kialakításán fáradoznak, amellyel versenyképességük javítható. Ezeket a vállalatokat a hazai finanszírozási terhek és az ellenőrizetlen piaci viszonyok viszont könnyen ismét nehéz helyzetbe hozhatják. A hazai gyártók, főleg a drága importanyagok miatt, egyre kevésbé lesznek képesek felvenni a versenyt az olcsó, olykor az adófizetést is megkerülő behozatallal szemben, amelynek minősége viszont sokszor kifogásolható. A fogyasztóvédelmi hatóság legutóbbi vizsgálatai szerint az importált gyerekcipők között sok a gyenge minőségű termék, a magyar lábbelik viszont stabil, jó minőséget képviselnek.

A hazai bőr- és cipőipar előtt az EU-csatlakozásig még sok, költséges tennivaló áll. Égetően sürgős, fontos és persze fölöttébb költséges a környezetvédelmi kérdések megoldása. A korszerű, EU-színvonalú termeléshez további beruházásokra, fejlesztésekre lesz szükség, amit a magyar vállalatok csak abban az esetben tudnak teljesíteni, ha a beruházásokat az állam is támogatja. Erre van példa jelenleg is, de az erre a célra fordítható költségvetési keretek rendkívül szűkösek.

Külön figyelmet érdemelnek azok a kisvállalkozások, amelyek nem elég tőkeerősek ahhoz, hogy helyzetüket stabilizálják, viszont ágazati és foglalkoztatáspolitikai szempontból is szükséges, hogy életben maradjanak. Számos kisvállalat-támogató program és kedvezmény létezik. A kormány ígérete szerint ezek a lehetőségek még tovább bővülnek a közeljövőben. Látnivaló azonban, hogy a támogatásokra az egyes szakmacsoportok képviselői egymástól elszigetelten pályáznak, ezért előnytelenebb feltételekkel juthatnak hozzá a támogatáshoz, mintha koordináltan pályáztak volna. Szükségesnek látszik az érdekek egyeztetése, a fejlesztések valamilyen irányba történő terelése, amit a kamaráknak, vagy a szakmai érdekképviseleteknek vagy az ahhoz hasonló, szakmai alapon szerveződött intézményeknek lenne célszerű vállalni.

 

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. december 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére