Brókercégek válsága

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. december 1.) vegye figyelembe!

Átrendeződés a piacon

Megjelent a Cégvezetés (archív) 21. számában (1999. december 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

Az immár egy éve válságok között hánykolódó nemzetközi tőkepiacok rossz hangulata alól Magyarország sem vonhatta ki magát. A piac mértékadó szereplői szerint a bessznek nem is maga az áresés a legbaljósabb következménye, hanem a sorozatosan megroggyanó brókercégek, a látványos bűnelkövetési kísérletek miatt megcsappanó befektetői bizalom.

 

Melyek az előzményei az amúgy megfelelően szabályozott hazai tőzsdevilágon végigfutó balkáni hullámnak? Hogyan védhetik meg magukat a befektetők, milyen szabályozóváltozások várhatók a jövőben? A kisbefektetők sokasága teszi fel mostanában ezeket a kérdéseket. Válaszok még nincsenek, de a befektetési vállalkozások fekete történeteiből adódnak tanulságok és tapasztalatok.

Brókercégek típusai

A befektetési vállalkozások hazai piacát ismerő szakértők régóta tudják, hogy a brókersereg piaci tisztulás előtt állt. Bár a brókercégek több szempont alapján is csoportosíthatók, de a legismertebb tagolás megkülönböztet három szakterületet. A legnagyobb piaci szereplők, a nemzetközi befektetési banki, multinacionális háttérrel rendelkező óriásbrókercégek, amelyek az anyavállalat nyugati tapasztalataira, sok évtizedes munkával kialakított módszereire építhetnek, emellett saját tőkeerejük is nagy, ám a mögöttük álló csoport már szinte megrendíthetetlenné teszi az ilyen magyarországi cégeket. Szintén megfelelő tőkeháttérrel bírnak a hazai pénzintézetek tulajdonában levő brókercégek.

A harmadik csoport alapvetően hazai magán- és intézményi tulajdonban van, tőkeereje korlátozott. E cégek között vannak közepes tőkeerejű, aktív újító szerepet vállaló befektetési vállalkozások is, illetve a legalacsonyabb tőkeerővel rendelkező, pusztán megbízásokat teljesítő kis brókercégek. E csoportban több vállalkozás is komoly ügyfélkört tudott kialakítani, mert vagy valamilyen speciális konstrukcióval lépett a nyilvánosság elé, vagy valamilyen befektetőbarát ügyintézési lépéssel vonzott klienseket. Ezen cégek előtt korábban is két út látszott kirajzolódni: a sikeres specializáció, a nagyok által üresen hagyott piaci rések megtalálása vagy az óhatatlan lemorzsolódás.

Válság a szakmában

Az elmúlt hónapok azután felgyorsították az eseményeket. Ahogyan Gaál Gyula, az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet elnökhelyettese fogalmazott, semmilyen auditor nem képes a hiányosságokat úgy feltárni, mint ahogy azt a recesszió teszi. Az idei év augusztusától összeomlottak a tőzsdei árak, mire megkezdődött a brókercégek kiválasztódási folyamata is.

A befektetési vállalkozásoknál dolgozó személyi állomány rendkívül fiatal, sok szakember akkor került a piacra, amikor a tőzsde éppen kétéves (1996 és 1997 közötti) szárnyalása közepén volt. A hosszon edződött brókerréteg nem tudta kezelni az új helyzetet, a viszszaeső kurzusokban csak újból és újból vásárlási lehetőséget láttak, az alacsony árfolyamok nem intették óvatosságra őket, sőt tőkeáttételes konstrukciókat is nyitottak a remélt ár-visszarendeződés kiaknázására. Mindez nemcsak a brókercégek saját számlás ügyleteire volt igaz, de az optimista elemzők, brókerek tanácsait követő ügyfélkörre is. A rosszul felmért piaci folyamatokhoz egy követő típusú szabályozás is tartozott, amely együtt nőtt, fejlődött a piaccal, de a problémák idején még hiányosnak mutatkozott. A problémák kiéleződése azután előbb a lombardhitelekből részvényeket vásárló ügyfeleket, majd az őket finanszírozó brókercégeket döntötte romlásba. A tőkeerőt tekintve leginkább a középkategóriájú (100-300 millió forint körüli jegyzett tőkéjű) brókercégek jártak pórul, az ennél is alacsonyabb tőkeerejű társaságok óvakodtak a magasabb kockázatú ügyfelektől, míg a nagyok közül ugyan sokan buktak (az IE-New York Bróker egymilliárd forint feletti, bevallott vesztesége mellett más banki és multinacionális háttérrel rendelkező cégeknél is óriási mínuszokról hallani), ám az ő esetükben volt, aki állta a tőkepótlás költségeit.

A közepes tőkeerejű brókecégek egy része továbbra is erős piaci növekedésben hitt, és ennek megfelelő hosszra gyártott konstrukciókat épített ki. Saját számlára, illetve ügyfeleik révén hosszú pozíciókat alakítottak ki a határidős piacon, szintetikus (művileg megalkotott) opciós szerződéseket kötöttek, illetve olyan hozamgaranciákat vállaltak, amelyek kellően vonzóak voltak, tehát mindenképpen meghaladták az állampapírpiacon elérhető nyereségeket. Ám ezek a visszaeső piacon teljességgel teljesíthetetlenné váltak.

A problémák gyökerei

A folyamatok gyakran öngerjesztő módon alakultak, minél rosszabb helyzetben volt egy vállalkozás, minél inkább ügyfélhiánytól szenvedett, annál inkább kellett vonzó hozamgaranciákkal előállnia, ami azután csődig vitte a társaságot. A kockázatkezelési gyakorlat egészen hiányos volt, a brókercégek szívesen kötöttek határidős ügyleteket a hozzájuk közel álló magánszemélyeknek, cégeknek a megfelelő biztosítékok beszedése nélkül, és éppen ezeknek a baráti invesztoroknak a veszteségfelhalmozása indukálta a későbbi összeomlásokat. A felügyelet ráadásul az utolsó percig semmit nem észlelt a bajokból, hiszen az általa megkövetelt tőkemegfelelési arányt, a 8 százalékot a brókercégek mutatói könnyedén meghaladták. Csakhogy ezek a mutatók nem tartalmazzák a különféle opciós ügyletek, illetve a hozamgaranciás konstrukciók potenciális kockázatát, illetve már észlelt, de még a könyvekben meg nem jelenő veszteségét. A brókercégek egyébként csak magukat okolhatják a rossz ügyfelekért, sohasem lehet egy brókercsőd esetén mentség, hogy a kliensek nem fizették be tartozásukat. Egyrészt a brókercégnek joga van az amúgy már nem alacsony kötelező letétek feletti letéteket kérni, illetve az értékpapírtörvény (Épt.) szerint a befektetési szolgáltató megtagadhatja bizonyos ügyletek teljesítését, ha - megítélése szerint - az meghaladja az ügyfél kockázattűrő képességét. Természetesen a gyakorlat - mint említettük - éppen ellentétes volt, a baráti ügyfelektől még a kötelező letétet sem kérték be minden esetben a brókercégek.

Természetesen, ahogy' a brókercégeknek ügyelniük kell az ügyfelek megválasztására, illetve önmaguk megvédésére, legalább ennyire fontos a brókercég megválasztása. A pénzük után futó vesztesek, mint a Globex Brókerház Rt.-ben bízó Soproni Önkormányzat, vagy a LaSalle Értékpapír Rt.-vel üzletelő Graboplast aligha tudja majd megindokolni, mi vezette arra, hogy minimális elővigyázatossági lépések nélkül, alacsony tőkeerejű, nem megfelelő reputációjú befektetési szolgáltatóra bízta a pénzét.

Azon vélhetően kevesen lepődhetnek meg, hogy a gyorsan romló piaci helyzetnek vannak vesztesei. Magyarországon sajnos a veszteségeket az érintettek nem úgy kezelték, ahogyan azt egy fejlett pénzügyi kultúrájú országban elvárhatnánk. A normális ügyletmenet szerint amíg a társaság tőkével bírja a problémákat, addig helytáll, utána pedig a tulajdonosok vagy tőkésítéssel mentik meg a társaságot, vagy bevallják a bukást, és kezdődhet a felszámolási eljárás, amelynek során az ügyfelek több vagy kevesebb kárt szenvednek el.

Botrányok, csődök

A hazai bukók azonban rendre más módszerekhez folyamodtak, ügyfélpénzek és értékpapír-állományok átrendezésével, ide-oda tologatásával próbálták a már nyilvánvalóan menthetetlen helyzetet eltussolni, illetve kedvezőtlenebb esetekben az ügyfelek direkt megkárosítására törekedtek, a nyilvántartásokat eltüntették, pénzeket "nyúltak le".

A megbízható brókercég Vajon mely paraméterek alapján ismerhető fel a megbízható, az ügyfél számára minimális kockázattal járó brókercég? Az elmúlt hónapok nemzetközi fejleményei ugyan rámutatnak, hogy biztosra nem lehet menni, hatalmas, nagy múltú befektetési bankok is csődközelbe jutottak, ám talán mégis ki lehet emelni bizonyos figyelemre méltó szempontokat. Az első, amit érdemes megvizsgálni, mekkora tőkeerővel rendelkezik a brókercég. Értelemszerűen minél nagyobb a társaság vagyona, annál inkább képes lehet átvészelni a piaci viharokat, a saját számlás veszteségeket, vagy az ügyfelek miatt elszenvedett, helyettük átvállalt mínuszokat. A következő szempont, hogy ki áll a befektetési vállalkozás mögött, ki a tulajdonos. Amennyiben egy jó nevű multinacionális befektetési vállalkozás, vagy egy erősebb pénzintézet, úgy a hírnév miatt a tulajdonos még akkor is jótállhat, ha erre tulajdoni hányada, befektetett tőkéje nem kötelezné. A harmadik tesztelhető szempont a piaci hírnév. Kisebb tőkeerejű, magántulajdonosi háttérrel rendelkező cég is lehet maximálisan megbízható, ha kockázatviselő képessége megfelelő, saját számlás és ügyfélpozíciói elkülönülnek, a cég működése áttekinthető. Általában a piac többi szereplőjét érdemes meghallgatni a kiválasztott szereplőről, mert a vetélytársak véleménye sokszor tényleges hiányosságokra is rámutat, a versengésből fakadó alapvető érdekellentéten túl. B. G.

A felügyelet hat brókercég (Globex Brókerház, Enigma Invest, CB Bróker, Allied Investment, Égszi-Börze és LaSalle Értékpapír) esetében kénytelen volt büntetőeljárást kezdeményezni. A brókerbotrányoknak több válfaja ismert: a büntetett előéletű kalandorok által vezetett kis cég egészen durva ügyfélkárosításától, a komolyabb szándékok által vezérelt, ám ügyfélbukások után megrendült társaságokig többféle esettel találkozni, de összességében az 1 millió forint alatti ügyfélpozíciókért jótálló Befektetővédelmi Alapnak (BEVA) várhatóan így is mintegy 2 milliárd forint értékben kell majd helytállnia, ami természetesen a többi (nyilván szintén csúnya veszteségeket elszenvedő) brókercéget is sújtja.

A brókerréteg másik nagy vesztesége a piaci szegmens munkaerőpiacának átrendeződése volt. Alig egy éve a középiskolai végzettséggel rendelkező pályakezdőket is mesés fizetésekkel, jutalékrendszerrel csábították brókereknek, egy bróker akkorát nem tudott hibázni, hogy esetleges elbocsátása esetén ne talált volna azonnal munkát valamely vetélytársnál. Neves cégek is egy-két hónapos piaci tapasztalattal nevezték ki vezető elemzőiket.

A világméretű áresés azután megváltoztatta a képet, a nagy nyugati multik hatalmasakat buktak Délkelet-Ázsiában, Oroszországban, mindenhol előtérbe került a racionalizálás és a költséglefaragás. A csalódott vállalkozások nemritkán egész, a fejlődő piacokra szakosodott osztályokat szüntettek meg, részben hazakerültek a londoni Cityben már szép számmal megjelenő magyar elemzők, az itthoni cégek is megtizedelték állományukat. Könnyen lehet, hogy fél év- egy év múlva a befektetési szolgáltatók átcsábítgatásokkal, árversennyel próbálják majd visszacsalogatni a szélnek eresztett állományt, mindenestre most kínálativá vált a brókerek munkaerőpiaca. Talán a munkahelyek bizonytalanságával járó pánik is hozzájárult ahhoz, amit mások az érintett brókerek személyes veszteségeivel indokolnak inkább, hogy visszaélésekre, brókercsalásokra derült fény.

Összejátszás

A legkirívóbb eset a BÉT határidős szekciójában történt 1998. szeptember 7-én, amikor egy összetett tranzakcióval próbálták meg minden bizonnyal csaló szándékkal több mint 700 millió forinttól megszabadítani a CA-IB Értékpapír Rt.-t. A nyilvánvalóan irracionális üzlet során a CA határidős üzletkötője, az azóta előzetes letartóztatásban levő Legindi Gábor óriás devizakosarat akart átkötni. Az alacsonyan betett eladási ajánlatba azonban a Raiffeisen Értékpapír üzletkötője, a szökésben levő Hárskúti Mór "belenyúlt", vagyis a megfelelő letét megfizetése nélkül ugyan, de megvette a csomagot. A hatalmas pakett még azon a napon többször gazdát cserélt, a Raiffeisen piaci áron eladta az Eastbrokersnek (mintegy 700 millió forint nyereséggel), végül az Eastbrokers kis profittal visszaadta a tranzakciókat "finanszírozó" CA-IB-nek. A CA-IB és a Raiffeisen a belső szabályok súlyos megsértése miatt azonnal elbocsátotta a határidős üzletkötőket, sőt a rendőrséghez fordult az ügy kivizsgálása érdekében. A brókercég kérte a KELER-től a számlák zárolását, így a nyereségért egyébként már jelentkező ügyfél egyelőre nem jutott pénzéhez. Arról már csak a piaci pletykák regélnek, hogy a két jó barát brókernek nem ez volt az első akciója, éppen a korábbi sikeres kisebb, de így is bőven tízmilliós nagyságrendű tranzakcióik nyomán bátorodtak fel a nagy fogásra. A CA-IB természetesen reméli, hogy nem kell lenyelnie a 700 millió forintos veszteséget, ám vezetőik a sajtón keresztül deklarálták: a legrosszabb esetben - vagyis a teljes veszteség elszenvedése esetén - sem kell az ügyfeleknek attól tartaniuk, hogy bármiben is észreveszik ezt a kárt. Nyilvánvaló, hogy a piac egyik legtőkeerősebb szolgáltatója nem fog ettől megrendülni, más kérdés, hogy nincsen egyedül abban a helyzetben, hogy a válság, illetve személyes akciók nyomán egész éves nyereségektől kell a szolgáltatóknak megválniuk.

A befektetési vállakozások sorrendje (tőzsdei forgalom)
1998. I. félév
Társaság forgalom (Mrd forint)
1. ING Baring Értékpapír (Magyarország) Rt. 821,745
2. CA-IB Értékpapír Rt. 550,349
3. OTP Értékpapír Rt. 494,862
4. ABN Amro Equities (Hungary) Rt. 434,101
5. Takarék Bróker Rt. 387,807
6. Citibank Értékpapír (Magyarország) Rt. 304,354
7. CIB Értékpapír Rt. 252,186
8. Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. 250,835
9. Erste Bank Befektetési Rt. 221,669
10. Credit Suisse First Boston (Budapest) Rt. 219,833

Merre tovább?

A jövővel kapcsolatos legfontosabb kérdés, hogy miként előzhető meg a baj, milyen lehetőségeik vannak maguknak a cégeknek, illetve a felügyeletnek?

A felügyelet bizonyos szempontból kettős szorításban van, hiszen intézkedéseit rendre két oldalról támadják: egyfelől - miért nem lépett korábban; másfelől - miért lépett egyáltalán? Vagyis hogyan nem látta korábban a felügyelet, hogy már baj van, miért nem előzte meg a bajok elfajulását, illetve miért avatkozik be? Bízza a cégre, ő majd megoldja átmeneti veszteségeit, és a felügyelet ne zárolja a számlákat, megfosztva így a befektetőket a pénzüktől! Az intézkedések jó időzítése persze valóban nehéz, a mérlegelés alapja mindig a befektetői kár minimalizálása. Ám az elmúlt hónapok eseményei inkább arra engednek következtetni, hogy a felügyelet legfeljebb késett, de indokolatlanul aligha lépett közbe.

A befektetési vállakozások sorrendje (összes forgalom)
1998. I. félév
Társaság forgalom (Mrd forint)
1. Takarék Bróker Rt. 1887,301
2. OTP Értékpapír Rt. 1729,083
3. CA-IB Értékpapír Rt. 1475,832
4. ING Baring Értékpapír (Magyarország) Rt. 1323,996
5. ING Bank Rt. 898,438
6. Hypo-Securities Hungaria Rt. 798,393
7. IE-New York Bróker Budapest Rt. 777,301
8. MKB Értékpapír és Befektetési Rt. 735,423
9. ABN Amro Equities (Hungary) Rt. 710,830
10. K&H Brókerház Rt. 600,646

Az intézkedések természetéből fakadóan a felügyelet munkájáról a nyilvánosság akkor tájékozódik, amikor már komoly baj van, nincs esély az észrevétlen megoldásra. Az ÁPTF a botrányok idején tájékoztatót tartott, ahol elhangzott, hogy a vészjósló időszakban voltak olyan esetek is, amikor a beavatkozások hatására diszkréten lehetett rendezni egy-egy brókercég helyzetét, ám ezeket az eseteket nyilván nem követték győzelmi jelentések, hiszen a befektetők még az utólagos hírekre is bizonyára tőkemenekítéssel válaszoltak volna.

A befektetési vállakozások sorrendje
(tőzsdén kívüli [OTC] forgalom) 1998. I. félév
Társaság forgalom (Mrd forint)
1. Takarék Bróker Rt. 1499,494
2. OTP Értékpapír Rt. 1234,221
3. CA-IB Értékpapír Rt. 925,482
4. ING Bank Rt. 896,478
5. IE-New York Bróker Budapest Rt. 667,945
6. Hypo-Securities Hungaria Rt. 635,192
7. MKB Értékpapír és Befektetési Rt. 622,403
8. ING Baring Értékpapír (Magyarország) Rt. 502,251
9. K&H Brókerház Rt. 403,858
10. BNP-Dresdner (Hungária) Értékpapír Rt. 328,329

Gaál Gyula, a felügyelet elnökhelyettese az említett tájékoztatón több elképzelést is vázolt a felügyeleti munka javítására. Éppen a CA-IB megkopasztási kísérlete igazolta, hogy a belső (tulajdonosi) kontrollt mindenképpen meg kell erősíteni. Minden cégnek érdeke, hogy ne ismétlődhessenek meg az utóbbi hónapok esetei, amikor indokolatlanul nagy döntési jogköre volt a brókernek, és így a nem megfelelő belső szabályozói védelem miatt olykor a nagy tapasztalatokkal bíró befektetési szolgáltatók is kiszolgáltatottá váltak saját munkatársaiknak.

A brókercégek saját ellenőrzésének kialakítása mellett természetesen szerep hárul a felügyeletre is, a szolgáltatók jelentéseit rendszeresen ellenőrizni kell, illetve élni kell a rajtaütésszerű, egyedi vizsgálatok módszerével is. Az ügyfélpénzek ellopása, tologatása megfelelő (egyébként törvényben megkövetelt) nyilvántartási rendszer és informatikai háttér mellett már nehezebb, a felügyeletnek már régen nem szabad türelmi idővel élni, hanem kőkeményen be kell tartatni az előírásokat.

A szolgáltatók természetesen korántsem az ügyfelek kijátszására jöttek létre, sok a megbízható, az ügyfeleket pontosan kiszolgáló, korrekt partner, az ő munkájukat is megkönnyítené, ha a különböző felügyeleti funkcióval rendelkező szervezetek (az MNB, a BEVA, a BÉT, a Kincstár és a felügyelet) egységes formában követelnék meg a jelentéseket, így a brókercégek egy alapos munkával elkészített kimutatást adnának át, nem pedig négy-öt különböző, felesleges pluszenergiával legyártott riportot. Az egyedi ellenőrzéseknél ismét az elmúlt hónapok szomorú példáira utalva (szőrén-szálán eltűnt szerverek, kimutatások, üresen tátongó brókercégek) együtt kell működnie a felügyeletnek és a bűnüldöző szerveknek.

A befektetési vállalkozások sorrendje
(államkötvény-forgalom) 1998. I. félév
Társaság forgalom (Mrd forint)
1. OTP Értékpapír Rt. 1103,843
2. Takarék Bróker Rt. 1013,400
3. CA-IB Értékpapír Rt. 858,336
4. ING Bank Rt. 790,342
5. ING Baring Értékpapír (Magyarország) Rt. 680,084
6. MKB Értékpapír és Befektetési Rt. 536,212
7. Hypo-Securities Hungaria Rt. 449,414
8. IE-New York Bróker Budapest Rt. 429,645
9. Citibank Értékpapír Rt. 321,355
10. ABN Amro Equities (Hungary) Rt. 313,877

Egy további szabályozói eszköz lehet a befektetési vállalkozások tőkekövetelményének növelése. Ez persze az utóbbi időben már többször megtörtént, jelenleg a legszélesebb feladatkört vállaló cégeknek, az úgynevezett befektetési társaságoknak már 1 milliárd forint feletti jegyzett tőkével kell rendelkezniük. A tőkekövetelmény további növelése a kalandoroktól nem véd meg. A rossz hírű cégbirodalmak példája mutatja, hogy tőkét mindig lehet emelni, sokszor egyetlen valós forint befektetése nélkül is (valótlan apportokkal, kereszttulajdonlás kialakításával), a tőkeerő növelése azonban mégsem hiábavaló, mert a valóban tevékenységéből, azaz szolgáltatásaiból megélni szándékozó brókercégeknél a magasabb tőke segíthet a piac átmeneti problémái idején a veszteségek áthidalására. Olyan megoldásról is szó esett, amely szerint különböző tőkekövetelményeket lehetne támasztani a brókercégeknek attól függően, hogy mely piaci részterületen tevékenykednek, így a legkockázatosabb határidős ügyleteket csak magasabb tőkehátterű cégek végezhetnék. Az augusztusi-szeptemberi eseményeknek ugyanis rendre a határidős szekcióban voltak a legsúlyosabb következményei.

A befektetési vállakozások sorrendje (részvényforgalom)
1998. I. félév
Társaság forgalom (Mrd forint)
1. ING Baring Értékpapír (Magyarország) Rt. 423,103
2. CA-IB Értékpapír Rt. 313,616
3. ABN Amro Equities (Hungary) Rt. 273,797
4. Erste Bank Befektetési Rt. 233,408
5. Credit Suisse First Boston (Budapest) Rt. 219,833
6. OTP Értékpapír Rt. 185,511
7. Takarék Bróker Rt. 135,384
8. Concorde Értékpapír Ügynökség Rt. 122,229
9. Hypo-Securities Hungaria Rt. 117,273
10. K&H Brókerház Rt. 96,175
Forrás: a cégek jelentései, Magyar Tőkepiac

A már említett határidős sikkasztási kísérlet mellett a forint meggyöngülése okozott még riadalmat, amelyre a brókerszakma szintén nem éppen bizalomkeltően válaszolt. A tőzsdék devizaszekcióiban sokáig (elsősorban a szeptemberi határidők kifutása előtt) eltérítették az árakat.

Határidős devizapiac

A tőzsdéken (határidős devizaszekció a Budapesti Értéktőzsdén és a Budapesti Árutőzsdén is van) már évek óta az egyik legismertebb befektetői játék volt az úgynevezett kosárspekuláció, vagyis a devizakosár (70 százalékban márka, 30 százalékban dollár) határidős eladása, ami abban az esetben, ha a kifutásnál a forint az intervenciós sáv legalján helyezkedett el, rendre szép profitot hozott a befektetőknek. Ám a krach idején a külföldi befektetők tőkekivonása miatt a forint átvándorolt a sáv gyöngébbik szélére, így az évekig kockázatmentesen profitot realizáló spekulánsok hirtelen óriási veszteségeket szenvedtek el. A kosáreladási pozícióval rendelkező befektetőknek ugyanis a tőzsdei elszámolás szabályai szerint ilyenkor az aktuális határidős elszámolóár és a kötési árfolyam közötti differenciát azonnal be kell fizetniük. Erre nyilvánvalóan sokan képtelenek lettek volna, így az a legalábbis speciális helyzet alakult ki, hogy az ügyfelek helyett fizetni nem akaró brókercégek egységesen léptek fel és eltérítették a piacot, azaz rendre erősebb forintárakat alakítottak ki, mint azt a sávon belüli hely indokolta volna. Ezzel a technikával a veszteségeket lehetett görgetni, a kifutásnál ugyanis lehetett abban bízni, hátha már elmúlik a riadalom és a forint valóban erősödik, illetve a forint sávszéli helyzetében (technikai okokból) is a kifutásnál már kisebbek a mínuszok.

Bár a technika olyan szempontból sikeresnek bizonyult, hogy a szeptemberi elszámolásnál végül minden kifizetés megtörtént, semmiképpen nem vetett jó fényt a honi tőkepiacra, hogy méreténél és etikai szabályozatlanságánál fogva ezt meg lehetett csinálni. Nem véletlen, hogy azóta a devizapiacok forgalma igencsak megcsappant, a kosárspekulánsok, úgy látszik, jó időre visszahúzódtak.

Ügyféltrükkök

Mindemellett azért mindenképpen fontos megemlíteni, hogy az ügyfelek sem angyalok, éppen a végelszámolásra ítélt befektetési vállalkozások esetei kapcsán derültek ki finoman fogalmazva is érdekes ügyfélakciók.

Valószínűleg a brókercégek egységes nyilvántartási rendszere semigen segíthetne annak a gyakorlatnak a kiszűrésében, amikor két brókercégnél, két strómannal, de ugyanaz az ügyfél vállal ellentétes pozíciót (például a BUX-kereskedelemben), az egyik ügyleten keletkező nyereséget felveszi, a veszteséget pedig igyekszik nem rendezni. Igaz, a brókercégnek mindig megvan a lehetősége arra, hogy olyan letétrendszert alakítson ki, amelynek nem teljesítése esetén a kényszerlikvidálással kiküszöbölhető a tényleges veszteség, ám a korábbi szabályozatlanabb és növekedésre beállt piacon ezt a trükköt sok esetben meg lehetett csinálni.

Az pedig már valóságos hullarablásnak nevezhető, amikor az ügyfelek a csődbe ment brókercég szanálását segítő felügyeletnek hamis követeléseket nyújtanak be. A választékos megoldások szerint már megkapott értékpapírok korábbi dokumentumait, amúgy teljesített transzferkérelmeket mutatnak fel, amelyekkel újbóli, jogosulatlan kifizetés realizálása a céljuk. A felügyelet ezen (sajnos igen gyakori) esetek ellen nem is igazán tud lépni, például büntetőfeljelentést tenni, mert a befektető tudatlanságára hivatkozva bizonyára megússza rosszhiszeműségét.

A jövő

A hazai tőkepiac november elején egy viharos, olykor már kilátástalannak ítélt időszak után kissé fellélegezhetett, a befektetők újra észlelhették, amit talán már el is felejtettek, hogy az árak felfelé is tudnak nyargalni. A veszteségek, az eltitkolt problémák, a még ki nem futott határidős pozíciók azonban tartogatnak még időzített bombákat az intézményrendszerben, ahogyan nyilvánvalóan a nemzetközi helyzet is képes újból rossz irányba változni. A befektetők a bizalomvesztésre okot adó időszak után érezhetően nem fordultak el véglegesen a piactól.

Kérdéses marad azonban, hogyan áll most a brókercégek szénája, lesznek-e még fájdalmas összeomlások, bukások, vagy az életképtelenek most kirostálódtak, és csak a korrekt, megbízható, kockázataikat feltáró és kezelő szolgáltatók maradtak a piacon. Ez utóbbit sokan szeretnénk hinni, és tagadhatatlanul történt is egyfajta tisztulás, ám vélhetően a folyamat nem zárult le, vagy egy egyszeri drasztikus rendezéssel, vagy további kényszerű szituációkkal, csődökkel, de bizonyára folytatódik a kiválasztódás.

 

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. december 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére