Bankgaranciák a nemzetközi kereskedelemben I.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. december 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 21. számában (1999. december 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

A nemzetközi áru- és szolgáltatásforgalom dinamikus, globalizációs fejlődésével egyidejűleg egyre erősebben fogalmazódik meg a kereskedelmi szerződéseket aláíró partnerekben az az igény, hogy kizárják, illetve mérsékeljék a nemzetközi tranzakciókban rejlő fizetési, teljesítési és egyéb kockázatokat.

 

A nemzetközi tranzakciókban rejlő teljesítési, fizetési kockázatok csökkentése érdekében az elmúlt években mind nemzeti, mind nemzetközi szinten számos banktechnikai, illetve biztosítási jellegű kockázatkizárási, kockázatmegosztási mechanizmus áll rendelkezésre. Kétrészes összeállításunkban közülük az egyik legbiztonságosabbnak ítélt szerződési biztosítékkal, a bankgaranciával foglalkozunk, bemutatva annak hazai és nemzetközi szabályozási hátterét, a jogviszonyjellemzőit, illetve leggyakrabban alkalmazott fajtáit.

Hazai szabályozás

Magyarországon eleinte alacsonyabb szintű jogforrás, a Magyar Nemzeti Bank elnökének 1/1970. (XI. 18.) rendelkezése szabályozta a bankgarancia jogintézményét, úgymint a gazdálkodó szervek egymás között lebonyolított - belföldi - fizetési forgalmának egyfajta biztosítékát. A bankgarancia jelentőségének növekedésével indokolható, hogy 1978-tól beépítették a Polgári Törvénykönyvbe (Ptk.) - a szerződést biztosító mellékkötelezettségek közé - azt a klauzulát, amely a mai napig változatlan formában, ámbár kissé szűkszavúan írja körül ezt a biztosítékfajtát. A Ptk. 249. §-a szerint: "a bank kötelezettséget vállalhat arra, hogy meghatározott feltételek - így különösen bizonyos esemény beállta vagy elmaradása, illetőleg okmányok benyújtása - esetében és határidőn belül a kedvezményezettnek a megállapított összeghatárig fizetést fog teljesíteni."

A fenti általános jellegű törvényi szabályozás gyakorlati alkalmazását sajnos csak csekély számú hazai bírósági döntvény könnyíti meg. A bankgarancia-jogviszony működése, részletes jellemvonásai ezért inkább csak a mindennapi banki gyakorlatból, a nemzetközi szinten alkalmazott és egységesített szokványokból, illetve a rendkívül gazdagon illusztrált külföldi szakirodalomból (esetjogi leírásokból) ismerhető meg igazán.

Elhatárolás más biztosítékfajtáktól

A bankgaranciákkal kapcsolatban kialakult félreértések és tévhitek legtöbbje - sokak szerint - magára a "garancia" szó nyelvenként eltérő jelentéstartalmára vezethető vissza. A szláv, a germán, a latin, illetve az angolszász nyelvekben ugyanis a garancia szó sokszor eltérő tartalmú jogintézmények (pl.: kezesség, biztosítás stb.) közös vagy hasonló elnevezéseként fordul elő.

Kiindulópontként leszögezzük, hogy bankgarancia alatt meghatározott pénzösszeg megfizetésére vonatkozóan kiadott olyan absztrakt jellegű kötelezettségvállalást értünk, amely - az alapul fekvő jogviszonytól teljesen függetlenül - a fizetés feltételéül kizárólag azt írja elő, hogy a garantőrhöz a garancia lejárati idején belül írásban benyújtott igénybejelentés, illetőleg más, a garanciában meghatározott dokumentumok külső megjelenésükben megfeleljenek magában a garanciában meghatározott feltételeknek.

Kezesség (Suretyship)

A kezesség ("Surety", "Bürgschaft", "Fideussione") a bankgaranciával ellentétben célját és formáját tekintve is járulékos kötelezettségvállalás. A kezesi szerződéssel ugyanis a kezes arra vállal kötelezettséget, hogy amennyiben a kötelezett nem teljesít (szerződésszegést követ el), akkor maga fog helyette teljesíteni. A kezesnek tehát csak szerződésszegéskor keletkezik kötelezettsége, és az ahhoz a kötelezettséghez igazodik, amelyért kezességet vállalt. A kezes mindazonáltal mindenkor jogosult olyan kifogásokat érvényesíteni, amelyeket a kötelezett érvényesíthet a jogosulttal szemben. Ez az "azonos terjedelműség elve" (principle of co-extensiveness).

Az (egyszerű) kezessel szemben azonban a garáns nem hivatkozhat az alapul fekvő jogviszony kínálta kifogásokra, és fizetési kötelezettsége is önálló, kizárólag a garanciafeltételek szerint meghatározott. Nagyon lényeges különbség továbbá, hogy amíg a kezes fizetési kötelezettsége csak akkor áll be, ha a kötelezett mulasztása az alapul fekvő jogviszony vizsgálata alapján bizonyítást nyer, addig a garancia-jogviszonyban a garáns fizetési kötelezettségét a kedvezményezett tipikusan (első) fizetésre felszólító nyilatkozatának és a garanciában előírt egyéb dokumentumoknak a benyújtása keletkezteti.

Akkreditív (Letter of Credit)

Sok hasonlóságot mutat a garancia az akkreditívvel (azaz az okmányos meghitelezéssel) is. Az akkreditív absztrakt fizetési ígéretet, kötelezettségvállalást jelent a kötelezett fizetőképtelenségének vagy fizetőkészségének hiánya esetén. Az akkreditív alapján ugyanis valamely bank - az alapügyletben kötelezett megbízása alapján - saját nevében arra vállal kötelezettséget, hogy ha a kedvezményezett meghatározott határidőn belül benyújtja a tételesen előírt okmányokat, és azok megfelelnek az előírásoknak, akkor megfizeti neki az okmányos meghitelezésben meghatározott összeget. Az akkreditív - a kezességgel ellentétben - tehát sem formájában, sem célját tekintve nem járulékos jellegű, éppen ellenkezőleg: elsődleges. Alapvető különbség a garancia és az akkreditív között azonban az, hogy míg az előbbi biztosíték, addig az utóbbi a nemzetközi fizetési forgalomban kialakult biztonságos fizetési mód. A két instrumentum közös vonása ugyanakkor az alapjogviszonytól való függetlenség, az absztrakt jelleg. Az akkreditívvel kapcsolatos szabályokat a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara külön szabálygyűjteménye, az "ICC 500-as Szokvány" tartalmazza.

Stand-by akkreditív (Standby Letter of Credit)

Sajátos akkreditív, illetve garanciafajta a stand-by akkreditív, amely a garancia biztosítéki szerepét és az akkreditív fizetési mód funkcióját egyesíti magában. Olyan garancianyilatkozatként, visszavonhatatlan fizetési kötelezettségvállalásként értelmezhető, amely fizetést biztosít arra az esetre, ha a kedvezményezett, illetőleg egy harmadik személy arról nyilatkozik, hogy a vevő nem egyenlítette ki inkasszós vagy akkreditíves fizetés formájában az áru ellenértékét. A stand-by akkreditív leginkább az Amerikai Egyesült Államokban terjedt el, tekintve hogy az amerikai jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy a bankok garanciakötelezettséget vállaljanak magukra. A stand-by akkreditív tehát nem más, mint egy akkreditív formába "öltöztetett" garancia.

A stand-by akkreditívekre vonatkozóan szintén elkészült (igaz még nem bocsátották ki) az a különálló, jellegspecifikus szabálygyűjtemény-tervezet (International Standby Practicies), amely minden bizonnyal megkönnyíti, egységesíti és népszerűsíti majd az alkalmazását. Jelenleg a stand-by akkreditívekkel kapcsolatban felmerülő kérdések eldöntésekor az ICC 500-as Szokvány szabályait hívják segítségül.

Biztosítás (Insurance)

A garancia és a biztosítás közös jellemvonása, hogy mindkét jogintézmény fizetést, "egyfajta kártalanítást" ígér a kedvezményezettnek valamely esemény beállta vagy elmaradása esetén. Míg azonban a biztosító fizetési kötelezettségét minden esetben valamely meghatározott káresemény bekövetkezése teremti meg, addig a garancia esetében a kár megléte és bizonyítása nem előfeltétel. Különbség az is, hogy míg a biztosítási díjat jellemzően a kedvezményezett fizeti, addig a garancia díját a megbízó állja. Sajátos eltérő jellemvonás továbbá, hogy a biztosításnál a biztosítási díjakból fizetett alap képezi a kártalanítás fedezetét, míg a garanciánál a megbízó biztosítja a fedezetet, s a garanciadíj csupán a garáns jutaléka.

Egyéb

A nemzetközi kereskedelemben ismertek olyan, a magyar jog által nem szabályozott garanciajellegű, illetve biztosítási típusú kötelezettségvállalások is (Fidelity Bonds, Letter of Comfort), amelyek annak ellenére, hogy meghatározott események bekövetkezésekor (pl.: bizalmi jellegű tisztséget betöltő személy tisztességtelen cselekménye, közölt információ hamis voltának feltárása stb.) valamely károsult harmadik fél irányában való helytállást ígérnek, mégsem minősülnek bankgaranciának.

A bankgarancia-jogviszony fajtái

Közvetlen garancia-jogviszony

A bankgarancia-jogviszony öszszetett, tipikusan háromoldalú jogviszony.

  • Az alapul fekvő jogviszony az importőr és az exportőr között létrejövő, tipikusan szállítási vagy vállalkozási szerződés.
  • Különálló, teljesen független jogviszony figyelhető meg a garantőr és a megbízó között. A megbízó bankgarancia-szerződés vagy (a felek tartós jogviszonyában) egyszerű megbízás keretében felkéri a garantőrt, hogy valamely alapjogviszonyból fakadó kötelezettsége teljesítéséért vállaljon garanciát. A megbízó ennek érdekében meghatározott összegű garanciadíj megfizetését vállalja a garantőr részére, továbbá azt, hogy amennyiben beáll a garáns bank fizetési kötelezettsége, eleget tesz megtérítési kötelezettségének.
  • Végezetül a harmadik jogviszony a bankgarancia kedvezményezettje és a garáns bank között jön létre. A garáns bank a megbízó utasításainak megfelelően az alapjogviszonnyal összhangban, de attól teljesen független kötelezettségvállalást tesz a kedvezményezett javára bankgarancia-levél formájában, amelyet annak rendelkezésére bocsát. A kedvezményezett e dokumentum alapján fordulhat lehívási igényével a garantőrhöz meghatározott feltételek bekövetkezése (vagy éppen elmaradása) esetén

Közvetett garancia-jogviszony

A bankgarancia-jogviszony tipikus formája az is, amikor a megbízó arra kéri a bankgaranciát kibocsátó hazai bankot, hogy egy másik (pl.: a megrendelő országában honos) bank garanciájával erősítse meg, garantáltassa felül a banki kötelezettségvállalást. Ilyenkor a külföldi bank bocsátja ki a bankgaranciát a hazai bank viszontgaranciája (counter-garantee) ellenében. Ezt a megoldást tipikusan akkor alkalmazzák, ha valamely ország joga kötelezővé teszi a "hazai felülgarantálást", illetve ha a felek üzleti kapcsolatában csak ilyen többletbiztosíték képes megteremteni a bizalmat. Ebben a konstrukcióban tehát a hazai (utasító) bank a megbízó utasításainak megfelelően kéri fel a külföldi (kibocsátó) bankot a garancia kiadására. A kibocsátó bank pedig teljesen önállóan, saját nevében, de az utasító bank megtérítési kötelezettsége (viszontgaranciája) ellenében vállalja fel a fizetési kötelezettséget. Amennyiben tehát a kedvezményezett lehívja a garanciát és a kibocsátó banknak beáll a fizetési kötelezettsége, az - a viszontgarancia alapján - rögtön megtérítést követelhet magától az utasító banktól. Megemlítjük, hogy a megbízók ilyen kérésének teljesítésétől a garáns bankok sokszor presztízsokokból zárkóznak el

Garanciaszindikátus

Sajátos, többoldalú jogviszony jön létre garanciaszindikátus esetén, amikor a garanciakötelezettséget kettő vagy több bank vállalja magára úgy, hogy valamelyikük egyfajta "főszervezői" tevékenységet lát el a szindikátus létrehozásában. A szindikátustagok azzal a megkötéssel adják ki a bankgaranciát, hogy esetleges fizetési kötelezettségüknek nem egyetemlegesen, hanem csak vállalt részarányuknak megfelelően fognak eleget tenni. A garancia lehívásakor pedig a szindikátus tagjai a megbízótól követelhetik az általuk megfizetett összeg megtérítését. A garanciadíjat általában úgy fizetik meg, hogy azt a megbízó magának a főszervezőnek (agent vagy leading bank) fizeti, majd ezután a szindikátustagok - a "kockázati" arányokra és az adminisztratív szervezői tevékenységre tekintettel - arányosan megosztják egymás között.

A garanciaszindikátus speciális fajtája, amikor egy különálló bank bocsátja ki a garanciát, a szindikátustagok egyedülálló, független viszontgaranciája (megtérítési kötelezettsége) ellenében. A kedvezményezett a garancia lehívásakor nem közvetlenül a szindikátus tagjaihoz, hanem a bankgaranciát ténylegesen kibocsátó bankhoz (iussing bank) fordulhat igényével, amely ezután saját maga is megtérítési igényt érvényesít a szindikátus egyes tagjaival szemben. Ennek a megoldásnak az az előnye, hogy a kedvezményezett csak a kibocsátó bankkal kerül közvetlen kapcsolatba, megkönnyítve így az igényérvényesítést. Hátránya ugyanakkor, hogy a megbízó ilyenkor általában nemcsak a szindikátustagok garanciadíját fizeti meg, hanem a kibocsátó bank "kockázati felárát" is (frontig fee), s ez költségtényező lehet.

Garanciaszindikátus tipikusan akkor szerveződik, amikor az ügyletben rejlő kockázat felvállalása túlságosan nagy kockázatot jelent egyetlen bank számára. (Nem ritka ugyanis, hogy a kedvezményezett által igényelt garanciaösszeg a 100 millió USD-t is meghaladja.) Hasonló indokul szolgálhatnak azok a szigorú limitrendszeri szabályok is, amelyek korlátozzák valamely ügyfél, ország, illetve szektor vonatkozásában a bankok által vállalható kockázatok mértékét. Garanciaszindikátussal leginkább a nemzetközi projektfinanszírozás, a lízingfinanszírozás, valamint az infrastrukturális beruházások területén találkozhatunk

Bankgarancia-típusok

Az alábbiakban bemutatjuk a kereskedelmi ügyletek során az exportőr, illetve az importőr javára kibocsátott garanciák leggyakoribb fajtáit, nyomon követve egy tranzakció "fejlődéstörténetét" a tender kiírásától, a szerződés megkötésén és teljesítésén át, egészen a szerződésszegéssel kapcsolatban esetlegesen felmerülő jogvitákig

Tendergarancia (Tender / Bid Guarantee)

Versenytárgyalási garanciának, illetve bánatpénzpótló garanciának nevezik azt a bankgaranciafajtát, amelyet a versenytárgyalást (tendert) kiíró szervezetek, társaságok követelnek meg előfeltételként az exportőr által beterjesztett ajánlat komolyságának bizonyítékaként. A tendergarancia alapján a garáns bank arra vállal kötelezettséget, hogy amennyiben megbízója, a pályázó megnyeri a versenytárgyalást, de ezt követően valami miatt mégis eláll a szerződés aláírásától, illetve mégsem köti meg az ajánlatban foglalt feltételek szerint a szerződést, úgy a bánatpénzt maga fizeti meg a tendert kiíró részére. A kedvezményezett bánatpénzre való jogosultságát a garáns bankhoz intézett egyszerű nyilatkozattal jelenti be, jelezve hogy a pályázó a szerződést meghatározott határidőn belül, a kiírt feltételek szerint nem kötötte meg. A tendergarancia összege a jelenlegi banki gyakorlat alapján a szerződés értékének 1,5-5 százaléka között mozog, nem ritka azonban a 15 százalékos mérték előírása sem.

Kiemeljük, hogy a tendergaranciában felvállalt kockázat általában csekély mértékű a többi garanciafajtához képest. A garáns bank ugyanis mentesül garanciális kötelezettsége alól, ha a pályázó nem nyeri meg a tendert, illetőleg ha a pályázó nyertesként az előírt határidőn belül és feltételekkel rendben megköti a szerződést, továbbá ha elérkezik a garanciában megjelölt végső lejárat napja.

A tendergaranciának két rendkívül előnyös hatása figyelhető meg. Egyrészt mentesíti a pályázókat a pénzbiztosíték lefizetésének súlyos terhétől, másrészt kibocsátása jelzi a kedvezményezettnek a pályázó cég rendezett pénzügyi helyzetét. A tendergaranciák előnye továbbá az is, hogy a pályázat elbírálását követően - megfelelő szövegezés esetén - egymagában a jólteljesítési garancia szerepét is betöltheti az adott tranzakcióban.

Előleg-visszafizetési garancia (Advance Payment Guarantee)

Amennyiben pályázónk megnyerte a tendert, általában máris gondoskodnia kell az ügylethez kapcsolódó egyéb garanciák beszerzéséről. Az előleg-visszafizetési garanciát akkor bocsátják ki, amikor az exportőr olyan feltételek mellett vállalkozik nagyobb értékű gépek, berendezések előállítására, hogy a teljes vagy a részleges áruellenérték előlegként való megfizetését kéri megrendelőjétől, az importőrtől. Ez a garanciatípus biztosítékot jelent az importőrnek arra nézve, hogy amennyiben az exportőr meghatározott időpontig nem szállít a szerződésnek megfelelően, és a korábban általa átutalt előleget sem fizeti vissza, akkor a garáns bank lesz az, aki visszatéríti neki az előre átadott összeget. Általánosan alkalmazott biztosítéki megoldás, hogy a kiadott garancia csak akkor lép hatályba, amikor az exportőr számláján ténylegesen jóváírják az előleget. Hasonlóan az exportőrt védik azok a gyakran alkalmazott klauzulák is, amelyek a szállítások teljesítésével arányos mértékben csökkentik a garancia alapján lehívható keretösszeget, illetve a szerződés teljesítésével lejárttá teszik azt.

Az előleg-visszafizetési garancia összege általában az importőr által nyújtott előleg összegével azonos, tehát a szerződéses összeg mintegy 10-20 százalékát teszi ki. A garancia lejártát a felek általában az alábbiakhoz kötik:

  • a garancia keretösszege a szállítások üteméhez kötött redukciónak megfelelően zéróra csökken,
  • az importőr az exportőr szerződésszerű teljesítését igazolja, illetve
  • bekövetkezik a végső lejárat dátuma.

Jólteljesítési garancia (Good Performance Guarantee)

Kétségkívül a leggyakoribb garanciafajtának tekinthető a jólteljesítési garancia, amely alapján az exportőr által megbízott bank szerződésszerű, minőségi kifogásoktól mentes teljesítést garantál az importőrnek. A jólteljesítési garancia a tender odaítélése után, a szerződés megkötésétől egészen a teljesítésig tölti be biztosítéki szerepét. A szakirodalomban sokan az akkreditív "totális" ellentéteként jellemzik a jólteljesítési garanciát arra való tekintettel, hogy míg az előbbinél a bank fizetési kötelezettségét kizárólag a kedvezményezett szerződésszerű teljesítése alapozza meg, addig az utóbbinál éppen a kötelezetti szerződésszegés alapján jár a kedvezményezettnek kifizetés. Tekintettel arra, hogy a nagyobb beruházások szerződésszerű funkcionálását csak a próbaüzem, illetve a huzamosabb üzemelés bizonyíthatja, mindkét félnek érdekében áll, hogy a későbbiekben esetleg felszínre kerülő hibák korrigálását egy előnyös biztosíték rendezze.

E garanciatípus előnye, hogy az exportőr rögtön a teljes vételár birtokába juthat, anélkül hogy a megrendelő annak legkisebb százalékát is visszatartaná esetleges minőségi kifogásainak fedezeteként. A jólteljesítési garancia szövege ennek megfelelően arról rendelkezik, hogy amennyiben a szállító szállítási, üzembe helyezési, jótállási, illetve egyéb tevékenységével kapcsolatban minőségi problémák merülnek fel, akkor a garáns bank tartozik helytállással. A garancia keretösszegét általában a szerződéses összeg 5-10 százalékában szokták megállapítani. A lejárat dátumát a felek itt is tipikusan a szerződés teljesítéséhez, illetve egy végső dátumhoz kötik.

Kötbérfizetést biztosító garancia (Retention Guarantee)

A jólteljesítési garanciához hasonló a kötbérfizetést biztosító garancia. Erős tárgyalási pozícióban lévő exportőrök gyakran élnek azzal a lehetőséggel, hogy amennyiben az ügylet szerződésszerű teljesítését kötbér biztosítja, annak fedezetét ne a szerződés alapján járó vételár mondjuk 10 százalékos visszatartása, hanem valamely bank e célból kiadott garanciája képezze. Habár a bankgarancia bizonyos garanciadíj-költséget indukál az exportőr oldalán, a vételár teljes összegéhez való hozzájutás komoly előnyt jelenthet az adott gazdálkodó szervezet likviditása szempontjából. Ez a garanciatípus a jólteljesítési garanciához és az alábbiakban ismertetendő karbantartási garanciához hasonlóan fizetési eszköz funkciót tölt be abban az értelemben, hogy késedelmes, illetve hibás teljesítése esetén feltétel nélküli, közvetlen "kárpótlást" nyújt az importőrnek. A garancia általában a szerződés teljesítéséig, illetve egy végső lejáratig hívható le.

Karbantartási garancia (Maintenance Guarantee)

A karbantartási garanciák leginkább beruházási szerződésekhez kapcsolódóan fordulnak elő. A megrendelőnek jogos érdeke fűződhet ugyanis ahhoz, hogy valamely beruházás elkészültét, átadását követően - a karbantartási időszak alatt - az exportőr, illetve a kivitelező cég továbbra is felelős legyen az üzemszerű, hibátlan funkcionális működésért. Más szóval a karbantartási garancia alapján a megrendelő igényelheti az utóbb felszínre került rejtett hibák kijavítását.

E garanciatípus előnye abban ragadható meg, hogy kibocsátása esetén a szerződésszerű teljesítés "biztosítékaként" nem szükséges a vételár utolsó részletének visszatartása. Következésképpen a garancia lehívása alapján teljesítendő kifizetés összege általában megegyezik a visszatartott vételár mértékével. A jólteljesítési garancia és a karbantartási garancia - tekintve, hogy azonos jellegű kockázat kiszűrését szolgálják -, nem egyidejűleg, hanem általában egymást követő fázisban alkalmazandó.

Vámgarancia (Customs Guarantee)

A vámgarancia és az alábbiakban ismertetendő pergarancia közös vonása, hogy - a már bemutatott garanciákkal ellentétben - ezeket nem, vagy nem kizárólag az alapjogviszonyban szereplő felek javára bocsátják ki. Gyakran előfordul, hogy valamely exportőr más országban saját termékével képviselteti magát termékbemutatón, termékkiállításon, illetve hogy valamely beruházás megvalósításához külföldön saját gépeit, berendezéseit használja.

Az exportőr tipikusan akkor bízza meg bankját vámgarancia kiadásával, amikor arról kívánja biztosítani valamely ország vámhatóságát, hogy az általa valamely konkrét célból (pl.: termék kiállítása, építési munkálatok elvégzése) beszállított és vámmentesen kezelt exportárut, illetve exportszolgáltatáshoz kapcsolódó gépi felszerelést az adott országban nem értékesítik (belföldiesítik). A megbízó ekkor - a garancia lejáratának meghatározásaként - általában azt az időpontot is megjelöli, amikor várhatóan visszaszállítják a terméket. A garancia alapján a kedvezményezett megtérítésért fordulhat a garáns bankhoz minden olyan esetben, amikor az adott terméket mégis értékesítik az adott országban anélkül, hogy az exportőr megfizetné az utána járó vámot és a kapcsolódó illetéket (adót), illetve amennyiben a vámkezelt termék nem hagyja el az országot a jelzett időpontig. A garancia összege a behozatalkor kalkulált vám (illetve illeték) összegéhez igazodik.

Pergarancia (Judicial Guarantee)

Külkereskedelmi ügyletekkel kapcsolatban kialakuló jogviták során gyakran alkalmazzák Nyugat-Európa országaiban az úgynevezett pergaranciákat. Ez a garanciatípus lehetővé teszi, hogy valamely ország bírósága vagy más hatósága előtt folyó eljárásban az eljárást kezdeményező fél pénzletét helyett az ellenérdekű fél, illetve az eljáró hatóság mint kedvezményezett javára nyitott bankgaranciával "előlegezze" meg az eljárási költséget.

A pergarancia alapján az eljárás résztvevői arról is biztosíthatják egymást, hogy amennyiben az eljárást lezáró döntés eredményeként valamely félnek (kártérítési, illetve egyéb jogcímen) fizetési kötelezettsége keletkezik, de az annak mégsem tesz eleget, akkor a megbízott garáns bank maga áll helyt a pervesztes fél helyett. A bank ilyenkor általában egy olyan dokumentumot (tipikusan bírósági határozatot) ír elő a fizetés előfeltételéül, amely bizonyítja, hogy a felmerült költségek valóban a megbízót terhelik. Olyan önálló garanciatípusról van tehát szó, amely független az eljárás (per) tárgyát képező szerződéses viszonytól, igénybevételének lehetősége pedig nagymértékben függ a vitát lezáró döntéstől. A garancia összege általában a perértékhez igazodik. A fentiekben bemutatott garanciákhoz képest a pergarancia sajátos jellege abban is megragadható, hogy azt a konkrét jogvita felmerülésének stádiumában bocsátják ki (lásd 4. ábra).

Tamási Zsolt
Nemzeti és nemzetközi szintű szabályozás A bankgaranciák nemzeti szintű szabályozását illetően az országok három csoportját különböztethetjük meg: - egyes országokban egyáltalán nem szabályozzák nevesítve ezt a biztosítéki formát, u - más országokban, mint ahogy nálunk is, nevesítve ugyan, de csak általános jellegű keretszabály rendelkezik a bankgaranciákról, - vannak viszont olyan országok is, ahol a garancia-jogviszony valamennyi tartalmi és formai elemét konkrétan, részleteiben meghatározó regulációs rendszer működik. Ez jellemzi például a Közel-Kelet, illetve Észak-Afrika országait. A nemzeti szintű szabályozás sokszínűségét, eltérő gyakorlati jellemzőit felismerve a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) és az ENSZ-nek a nemzetközi kereskedelmi jog egységesítésével foglalkozó szerve, az UNCITRAL már mintegy 30 évvel ezelőtt feladatként fogalmazta meg a bankgarancia jogintézményére vonatkozó szabályozás egységesítését. 1978-ban egy szakértői csoport munkájának köszönhetően született meg az "ICC 325-ös" szabálygyűjtemény, az URCG (Uniform Rules for Contract Guarantees), amely először egységesítette az úgynevezett "szerződéses garanciák" gyakorlatban meghonosodott szabályait. Szerződéses garanciák elnevezés alatt a szabálygyűjtemény azokra a tendergaranciákra, előleg-visszafizetési garanciákra és teljesítési garanciákra írt elő egységes szabályokat, amelyek szövegükben kifejezetten kikötötték az ICC 325-ös alkalmazását. Az URCG azonban nem hozta meg a várt sikert. Merev szabályainak, koncepcionális ellentmondásainak köszönhetően kevesen vetették alá magukat a szabályzat rendelkezéseinek, s egyre inkább megfogalmazódott az igény egy új szabályrendszer megalkotására. 1992 áprilisában el is készült az "ICC 458-as" azaz a URDG (Uniform Rules for Demand Guarantees), amely immáron egyértelműbb, logikus szabályokkal igyekezett egyenlő súllyal figyelembe venni az importőrök, az exportőrök és a garantőrök eltérő érdekeit, továbbá választ adni a garancia-jogviszonyban felmerülő kérdések szélesebb körére. Az ICC 458-as szabálygyűjtemény elődjével ellentétben sokkal precízebben határozza meg az alkalmazási körébe eső garanciák elnevezését, hiszen az új szokvány immáron nem "szerződéses garanciákat", hanem "feltétel nélküli" vagy "első felszólításra szóló" garanciákat (angol elnevezéssel: "demand guarantee"-ket) szabályoz. A magyar terminológia fejletlenségével is magyarázható talán, hogy nálunk továbbra is a "bankgarancia" elnevezéssel kapcsolják össze ezt a garanciatípust, függetlenül attól, hogy az elmúlt években más országokban a bankok mellett már egyéb pénzügyi intézmények, biztosítótársaságok is vállalkozhatnak feltétel nélküli garanciák kibocsátására. A továbbiakban az egyszerűség kedvéért mi is szinonim kifejezésként használjuk ezeket az elnevezéseket, noha tudjuk, hogy terminológiai szempontból ez nem a legprecízebb megfogalmazás.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. december 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére