Ipari formatervezés

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. november 1.) vegye figyelembe!

Kihasználatlan lehetőség az értékteremtésre

Megjelent a Cégvezetés (archív) 20. számában (1999. november 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

A piaci versenyben való helytálláshoz nélkülözhetetlen a design alkalmazása. Olyan szellemi plusz, amely hozzáadott értéket termel. Magyarországon paradox módon éppen a multinacionális cégek megjelenése korlátozta a hazai tervezők munkáját, mivel a privatizáció során megszerzett, a termelőegységekhez kapcsolódó szellemi műhelyek legtöbbjét megszüntették.

 

Az idén huszadik alkalommal hirdettek pályázatot az Ipari Formatervezési Nívódíj elnyerésére. A gazdasági miniszter és az OMFB elnöke által kiírt pályázaton a kilenc kiosztható nívódíj, valamint néhány különdíj mellett az utóbbi években már egy-egy miniszterelnöki oklevél is gazdára talál. Utóbbi a design fontosságának fel-, pontosabban elismerését is demonstrálja. Az ipari formatervezésben jeleskedő alkotók, illetve a tudásukat alkalmazó vállalkozások a jövőben sem reménykedhetnek annál nagyobb közvetlen kormányzati támogatásban, mint amennyit maga az évenkénti nívódíjpályázat jelent. A szerény anyagi elismerésen túlmenően jóval nagyobb jelentőségű a presztízs és a publicitás, amit a nyilvánosság előtti megmutatkozás, esetleg a világ számos országába eljutó katalógusokba való bekerülés nyújt.

Az igazi értékítéletet azonban nem a szakmai zsűri, hanem a vásárló mondja ki minden egyes termékről - legyen az háztartási gép, orvosi műszer, videokészülék vagy éppen egy szék. Az ipari formatervezés eredményét - mint értéknövelő, illetve teremtőerőt - a piac elismeri. Sőt. Versenyképességi tényező. A technikai-technológiai megoldás újszerűsége mellett alapvető feltétellé lépett elő az esztétikum, az ergonómiai megfelelés, a környezetbarát anyagok felhasználása, a költséghatékonyság és a helyesen megválasztott marketingstratégia is. A piaci versenyben való helytálláshoz tehát nélkülözhetetlen a design alkalmazása, amely az ötlet megszületésétől a termelési fokozatokon, majd a csomagoláson keresztül egészen a fogyasztóhoz kerülésig szövi át, illetve alakítja a folyamatot. Olyan szellemi plusz, amely hozzáadott értéket termel. Ma elméletileg ezt már senki nem vitatja. Hogy a gyakorlatban való alkalmazása mégis messze elmarad a kívánatostól, annak több oka van.

Palackba zárt szellem

Az elmúlt csaknem ötven év több korszakra osztható, amelyből az első volt a leghosszabb. A szocialista tervgazdálkodás időszakában a piac törvényei nem működtek. Az árak nem voltak valósak, az áruhiány leküzdésére elegendő volt a termelés mennyiségi mutatóit srófolni. A hazai és a KGST-piacok - minőségi követelmények támasztása nélkül - minden árut felszívtak. A sors fintora, hogy Magyarország mégis egészen az 1960-as évek elejéig az ipari formatervezés tekintetében azonos szinten volt a nyugati országokéval - mondja a nívódíjpályázat nemzetközi zsűrijének elnöke, Stefan Lengyel. Szavait hitelesíti, hogy ő akkor már elismert gépipari tervezőként dolgozott. Az Iparművészeti Főiskolán magas szinten képezték a formatervezőket, akik az államosított nagyüzemekben is kiváló munkát végeztek. Ő maga Bozzai Dezsővel, a Philips Olympia rádiójának tervezőjével közösen tervezte meg diplomamunkaként a méltán híressé és közkedveltté vált Stuka-2 villamost a Ganz-gyár számára. A hatvanas évek közepe felé aztán elég sokan kényszerültek hasonló döntésre, mint ő, aki végül elhagyta Magyarországot. Addigi munkái alapján ösztöndíjat kapott az ulmi Iparművészeti Főiskolára, majd fizetett állást tanársegédként. Az akkori magyar vezetés nem akarta engedélyezni számára a kinntartózkodás meghosszabbítását, be akarta vonni az útlevelét. Emiatt nem jött haza. Ezután 19 évig vízumot sem kaphatott Magyarországra. Mások azért távoztak, mert beleuntak a sok esetben szemellenzős szocialista vállalatvezetéssel vívott napi csatákba, a design gyakorlati alkalmazásáért vívott küzdelembe, a szakma lebecsülésébe, az alkotók mellőzésébe.

Ez a méltatlan állapot - amely csaknem 10 évig tartott - a '70-es évek közepén oldódott. Az új gazdasági mechanizmus a politikai vitákon túljutva ténylegesen működni kezdett. Az ország egyre nyitottabbá vált, az export kényszere a hazai gazdálkodókat is minőségi váltásra késztette. Termékeikkel ugyanis csak úgy tudtak megkapaszkodni a nyugati piacokon már akkor is javában dúló versenyben, hogy az egyébként azonos műszaki tartalom mellett az esztétikai és egyéb minőségi követelményekhez is megpróbáltak felnőni. Ez a design alkalmazása nélkül nem ment volna - mondja Pohárnok Mihály, a Design Center vezetője, aki akkoriban - a Kereskedelmi Kamara által alapított intézménnyel a háttérben - nagy erőfeszítéseket tett az ipari formatervezés fontosságának elismertetéséért, a szakma népszerűsítéséért, a design gyakorlatban való alkalmazásának elfogadtatásáért. Pohárnok szerint nem véletlen, hogy a szakma éledése azoknál a vállalatoknál volt tetten érhető, amelyek jelentős exportot bonyolítottak le. Mint például a Medicor, a Videoton, a Rába, valamint azokban az ágazatokban, amelyeknek szintén tetemes volt a kivitelük: a textilruházati, a bőr- és cipőiparban.

A következő korszak, a tényleges piacgazdaság létrejötte Magyarországon - s ez ismét csak a sors fintora - nem erősítette a design szerepének elismertségét. A privatizáció révén a multinacionális vállalatok megjelenése szűkítette a hazai tervezők lehetőségeit. Egyrészt azért, mert a nagy külföldi cégek a maguk kialakult termékskálájával, arculatával jelentkeztek. Az itt talált kutató-fejlesztő-tervező részlegeket általában nem integrálták a saját szervezetükbe, legtöbbjüket szinte az első lépésként megszüntették. A megvásárolt vagy éppen zöldmezőre telepített gyártóbázisokat kinti kutatóközpontjaik eredményeinek megvalósítóiként használják - mondja Rubik Ernő, a nemzetközi zsűri egyik legelismertebb hazai tagja. Tényként említi, az idő eddig nem volt elegendő a hazai ipar, a vállalkozások oly mértékű megerősödéséhez, hogy finanszírozni tudják a kutató-fejlesztő-tervező tevékenységet. Erre lenne ugyanis szükség ahhoz, hogy új és eredeti termékeket tudjanak létrehozni. Emellett még a marketingismeretek is hiányosak, ami szintén kapcsolódik az ipari formatervezéshez. Optimális eredmény ugyanis nem születhet anélkül, hogy a termelő tudja: mi az, amit a piac igényel, felvesz, és főként jó árral honorál. Rubik mindezek ellenére nem pesszimista és nem türelmetlen. Szinte biztosra veszi, hogy az új és eredeti termékek sokaságának megszületéséhez akár generációváltásra is szükség lehet. Az új korosztály már más szellemiséggel, korszerű ismeretanyaggal a birtokában áll munkába, s talán addigra már a gazdasági növekedés is olyan forrásokat tud generálni, amiből nemcsak az életben maradás, hanem a fejlesztés is biztosítható.

Áttételes támogatások

Az Európai Unió kapujában álló Magyarországon tehát ma már működnek a piacgazdaság törvényei. A kereskedelem választéka akár figyelmeztetésként is felfogható: íme, egymást tapossák a versenytársak a vásárlók kegyeiért. Amelyik árucikk nem elég csábító, vagy éppen már csalódást okozott, azt a piac kirostálja. Mint ahogy azzal is naponta szembesülhetnek a termelők, mire kell felkészülniük, ha meg akarják vetni a lábukat egy új piacon, vagy éppen bent akarnak maradni a jelenlegin. Már nem elég, hogy az esztergagép esztergáljon, a tv-készülék működjön, az olló vágjon, a fotelban ülni lehessen. A nemzetközi óriásoknak az igényesség természetes, a hazai vállalkozásoknak még nem ez az elsődleges, van ezer más gondjuk. Elsősorban a felszínen maradással vannak elfoglalva. Bottka Sándor, az OMFB elnökhelyettese, egyben az Ipari Formatervezési és Ergonómiai Tanács elnöke szerint az ipari formatervezés nem önmagában, hanem az innovációs folyamatba ágyazva tekinthető versenyképességet befolyásoló tényezőnek, értékteremtő erőnek. A kutatási eredményen, a gyártástechnológián, a minőségbiztosításon, a formatervezésen, az ergonómián, a szabványokon, a környezetvédelmi normák figyelembevételén, a számviteli ismereteken, a szervezésen, a menedzsmenten, a marketingstratégián - tehát együttesen sok mindenen múlik egy termék, illetve egy vállalkozás versenyképessége. Ha pedig a vállalkozás magángazdaságban működik, akkor biztos, hogy az állam nem tud külön-külön minden egyes részterületet segíteni. A nemzetközi gyakorlat is azt mutatja, hogy a vállalkozások fejlődésének elősegítése érdekében azokat az együttes tényezőket ragadják ki és támogatják, amelyekkel vélelmezhetően a legnagyobb hatást érik el. S ez sem lehet akármelyik terület, hiszen a versenyszabályozás oldaláról is korlátozott az állami beavatkozás mértéke. Az Európai Unió gyakorlata szerint az állam a verseny előtti szakasz, a versenyen kívüli tevékenységek finanszírozásához járulhat hozzá - és ott sem teljes mértékben. A szabály az, hogy alapkutatást 50 százalékos mértékig, alkalmazott kutatást 25 százalékos arányban lehet támogatni állami pénzekből. Ez alól persze vannak kivételek. Edit Cresson asszony tavaly kiadott innovációs zöld könyvét már alkalmazzák az Európai Unió ötödik, kutatási-technológiafejlesztési keretprogramjában. (Augusztustól Magyarország is teljes jogú tagja.) A kisvállalkozások esetében eszerint az állami támogatás mértéke elérheti a teljes projekt értékének 75 százalékát. Ez az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság projektfinanszírozásában is megjelenik. A pályázótól 30 százalék saját hozzájárulást követelnek meg, és 70 százalékot ők adnak, vagy kamatmentes kölcsönt nyújtanak a megvalósításhoz - ahol a támogatás lényegében a kamat mértékével egyenlő. A korábbiakhoz képest az is változás, hogy nem egy-egy részterület támogatása kap prioritást, hanem átfogóbb célokat fogalmaznak meg a megpályázható összegek odaítélésének feltételeként. Például a kisvállalkozás innovációs képességének megteremtését, a saját fejlesztési eredmény végigvitelét a forgalomba hozatalig, az akadémiai kutatóintézetekkel való együttműködés elősegítését. Ugyanis a kisvállalkozások legtöbbjénél hiányzik a tudományos kapacitás - az úgynevezett tudásinput, amelynek jelentős hatása lehet a gazdasági teljesítményre, a versenyképességre, a profitra. Ezt kívülről próbáljuk tehát bevinni, illetve előteremteni - mondja Bottka Sándor. A módszernek megtermékenyítő hatása van a kutatásra is. A fejlett országokban a tudás keletkezése - amely nálunk a régi modell szerint a hivatásos kutatóintézetekhez kötődött - ma már 70 százalékban a gazdaságban érhető tetten. Az akadémiai intézetekhez és az egyetemi kutatóhelyekhez is mind több vállalkozás kötődik, ami nagyon egészséges folyamat. A kutatási vagy a technológiai eredmény soha nem egy késztermék a polcon. Ahhoz, hogy realizálni lehessen bármelyiket, bele kell vinni az alkotóját a megvalósulás folyamatába.

Piacnövelő presztízs

A Központi Műszaki Fejlesztési Alapprogramból az OMFB tavalyi pénzkifizetésének döntő hányadát - szinte a teljes összeget - az alkalmazott kutatásfejlesztési pályázat vitte el. Az ipari formatervező alkalmazása a pályázati kiírás szerint is elszámolható költségként szerepelt. Egyelőre mégsem jellemző még, hogy élnének a lehetőséggel.

Bottka Sándor szerint a fejlesztést, a továbblépést, a piac követelményeihez való alkalmazkodást komolyan gondoló és tervező vállalkozások előbb-utóbb maguktól is rájönnek a fejlesztés fontosságára. Szerinte ehhez segítséget nyújt az évről évre meghirdetett Ipari Formatervezési Nívódíj pályázat is, amely jó ösztönzőeszköz. Ezzel a potenciális piaci szereplők viselkedését nem előre akarják befolyásolni, hanem a példa, a gyakorlatban megvalósult és a szakma nemzetközi tekintélyei, valamint a piac által elismert termékek fölmutatásával.

Nálunk ma még a presztízsnövekedés piacteremtő ereje nem tudatosodott kellő mértékben, nem épült be a gyártók szemléletébe. Mindazonáltal fejlődés már érzékelhető. A zsűri elnöke is egyetért az OMFB keretén belül működő Ipari Formatervezési és Ergonómiai Iroda vezetőjével, Lakatos Krisztinával abban, hogy évről évre csökken a szintkülönbség a beérkezett pályamunkák között. A kezdeti tapasztalatokhoz viszonyítva az utóbbi években egyre magasabb színvonalú, elismerésre méltó termékekkel neveznek. Már akik egyáltalán eljutnak addig a felismerésig, hogy érdemes pályázni. A jelentkezés önkéntes. És bár a piacon talán sokkal több olyan árucikk van, amely akár nívódíjas is lehetne, a zsűri csak a pályázatra benyújtott anyagból tud válogatni és példát mutatni az iparnak, valamint a kereskedelemnek azzal, hogy a legjobbakat ajánlja díjazásra a pályázat kiíróinak. A termékek megszületésére sajnos nincs befolyásuk.

Német példa A design alkalmazása még a hozzánk képest gazdag Németországban sem élvez direkt állami, anyagi segítséget a nívódíjpályázatok kiírásán, a díjak odaítélésén, a publikációk támogatásán túlmenően. A nonprofit alapon működő design centerek is csak kisebb részben kormányzati intézmények. Alapítványi formában működnek, amelyeket jelképes összeggel a szövetségi kormányok hoznak létre, s az alapítványhoz bárki csatlakozhat. A tartományi desing centerek egymással versengenek. A centrumok írnak ki pályázatokat, amelyekre csak nevezési díj ellenében lehet jelentkezni. A díjaknak viszont olyan publicitásuk és olyan szakmai elismerésük van, amely az alkotó, illetve a gyártó számára nem lebecsülendő értéket képvisel. A díjazott termék és az alkotó neve a világ számos országában forgatott katalógusokba kerül be. Aki számít valamit a szakmában, az töri magát a díjakért, mert tudja: a piac ezt rövid és hosszú távon egyaránt honorálja.
 

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. november 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére