Szoftver-kereskedelem

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. október 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 19. számában (1999. október 1.)

A szoftverkereskedelmet tekintve az első negyedév meglehetősen rosszul indult, állítja Gerő László, a Microsoft Magyarország Kft. kereskedelmi igazgatója. Mint mondta, a gazdasági folyamatok minden kétséget kizáróan tükröződnek az informatikai beruházásokban. Ha kicsit is bizonytalanná válik a gazdaság addig megszokott "rendje", a vállalatok nagy része elsőként az informatikai beruházásokat fogja vissza – ami nagy hiba ugyan, de egyelőre ez a gyakorlat. A nyári időszakban viszont jelentősen nőtt a szoftvereladások száma, a Microsoft adatai júliusban 200 százalékos növekedést mutattak. A szakember úgy véli, ehhez a közelgő 2000. év is hozzájárult. E téma kapcsán meglepő eredmény született egy, a közelmúltban készített felmérésen: a magyar kis- és középvállalatok informatikai vezetőinek 68 százaléka azt állította, hogy cégüket nem érinti az Y2K problematikája. Ez – Gerő László véleménye szerint – nem csupán elgondolkodtató, de meglehetősen szomorú is, hiszen következtetni enged a jövő januári károkra.

A Microsoft közismerten szoftverfejlesztő vállalat. – Platformokat gyártunk és forgalmazunk, ezeket a partnereink – megoldásszállítók, rendszerintegrátorok – használják föl az adott ügyfél igényeit kiszolgáló rendszerként – emelte ki a szakember. A Microsoft Magyarország hazánk első számú szoftverszállítója; az operációs rendszerek és az irodai alkalmazások területén 90 százaléknál nagyobb piaci részesedéssel rendelkezik. Mindemellett a PC-s hálózati operációs rendszerek és az üzenetközvetítő-, továbbá a csoportmunkaprogramok területén is piacvezető informatikai vállalat. Az idén hatéves cég tavaly összesen 5 milliárd forint értékben adott el különböző programokat, 1999-ben pedig – az előzetes számítások szerint – a Microsoft termékei közel 10 milliárd forintos forgalmat eredményeznek majd a viszonteladóknak. A világszerte 24 ezer alkalmazottat számláló multinacionális cég 40 magyar munkatárssal dolgozik.

A tapasztalatok azt mutatják: az egyén értékteremtő szerepe mindinkább háttérbe szorul, a jövő egyértelműen a hatékony csapatmunkáé. A szoftverfejlesztés arra irányul, hogy ezt minél gördülékenyebbé tegyék az újítások. Az elmúlt időszakban számos kis és közepes vállalat kezdett informatikaihálózat-építésbe, mert felismerték: a talpon maradás érdekében a hatékony csoportos együttműködés alapjait meg kell teremteni. Mivel valamennyi informatikai cég a vásárlók igényeit próbálja maximálisan kiszolgálni, a legjelentősebb verseny napjainkban a hálózati operációs rendszerek, az adatbáziskezelők, az üzenetközvetítők és az ismeretgazdálkodás (knowledge management) piacán folyik közöttük. Nyilvánvalóan az a vállalat lehet sikeres, amely megrendelői számára a legmegfelelőbb megoldást biztosítja.

Kényszer a korszerűsítésre

A volt szocialista országokban az elmúlt évtized legdinamikusabban fejlődő ágazata az informatika. Ez a gazdasági tényező Magyarországon azonban egészen a kilencvenes évek közepéig nem játszott a környező országokéhoz mérhető szerepet. A magyarázat abban rejlik, hogy a számítástechnikát tekintve viszonylag kedvező helyzet volt már a rendszerváltás előtt is. Így azután nem éreztek a vállalatok azonnali kényszert saját informatikai rendszerük korszerűsítésére. Az áttörés 1996 körül következett be, ekkortól tapasztalható dinamikus fejlődés a piacon. A sikerek egy része sajnos tagadhatatlanul a piac illegális szereplőinél csapódik le egyes felmérések szerint hazánkban az informatikai fekete- és szürkegazdaság jelenléte messze meghaladja a környező országokban tapasztalható mértéket

A felhasználói szokásokat tekintve Gerő László kiemelte: az internet egyre fontosabb információforrásnak bizonyult az elmúlt fél évben. Igaz, hazánkra még nem jellemző az Egyesült Államokhoz mérhető "boom", ahol az internetet a kis cégek is tömegesen használják, de a folyamat Magyarországon is elindult a nagy- és középvállalatok irányából. Alapvető különbségek mutatkoznak viszont a kereskedelmi területen, hiszen míg az USA-ban a teljesítmény jellegű versenyeztetés a jellemző, addig hazánkban inkább a személyes kapcsolatok dominálnak egy-egy megrendelésnél.

Az információs piac jövőjét tekintve a szakember dinamikus növekedést lát valószínűnek. Ehhez, véleménye szerint, nagymértékben hozzájárul az európai uniós csatlakozás, illetve a világgazdaság globalizálódása is. Az integráció miatt a cégeknek piaci pozíciójuk megtartása érdekében óriási mennyiségű információval kell majd dolgozniuk, melynek kezeléséhez nélkülözhetetlen lesz a jól működő informatikai hálózat.

Vezető szoftverfejlesztő cégek Magyarországon bevételük szerint, (millió forint 1997)
Oracle Hungary Kft. 3066
Graphisoft 2984
Sysdata 1859
Mikro Volán Rt. 615,6
KFKI Rt. 600
IQ Soft 476,8
Recognita 440
MÁV-Informatika 400
Unisoftver Kft. 397
Forrás: VG.
 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. október 1.) vegye figyelembe!