Orosz pénzügyek

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. október 1.) vegye figyelembe!

Kulcsszerepben az IMF

Megjelent a Cégvezetés (archív) 19. számában (1999. október 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

Oroszországban 1998 augusztusában elementáris erjű pénzügyi válság tört ki a Kirijenkó-kormány hármas intézkedéscsomagjának bejelentése nyomán. Bevezették a rubel leértékelésével egyenértékű árfolyamsáv-módosítást, 90 napos moratóriumot rendeltek el a kereskedelmi bankok külföldi adósságtörlesztéseire, valamint egyoldalúan átütemezték az 1999 vége előtt lejáró mintegy 40 milliárd dollárnyi állampapírban fekvő államadósságot.

 

Oroszországban néhány hét leforgása alatt teljes pénzügyi összeomlás következett be: a rubel árfolyama zuhant, az infláció havi szinten újra két számjegyűvé vált, alapjaiban megingott az egész bankrendszer, és alapvetően megromlott a viszony Oroszország és a fejlett világ pénzügyi körei és intézményei között. A súlyos bizalmi válság minden bizonnyal csak hosszú évek kemény munkájával küzdhető le.

Ennek első lépéseként, csaknem egy évig tartó kemény tárgyalássorozat eredményeként, 1999. július végén az IMF a hitelezés újraindításáról döntött. Ezzel megteremtődtek a feltételei a tárgyalások megkezdésének a Párizsi és a Londoni Klubbal is a kezelhetetlenné nőtt külső adósság átütemezéséről. Oroszország azonban 1999 nyarának végén újabb meglepetésekkel szolgált a világ számára. Augusztus elején kevesebb mint 3 hónapnyi következetes és gyakorlatilag felróható hibáktól mentes munkálkodás után Borisz Jelcin elnök - vélhetően politikai-hatalmi okokból - elbocsátotta Szergej Sztyepasin kormányfőt, és a KGB-s múltú Vlagyimir Putyint nevezte ki a kormány élére. Oroszországban egy év alatt négy kormányfő mondott búcsút posztjának. Az IMF-hitelezést azonban - mint ahogy korábban - most sem befolyásolják különösebben a kormányon belüli változások és kormányfőcserék, hiszen úgy tűnik, alapvetően nem változik a követendő gazdaságpolitika iránya. Bár annak konkrét kivitelezését kétségkívül gátolják, lassítják a személyi változások.

A hitelezés zavartalan menetét megakaszthatja azonban az Oroszország körül az utóbbi hetekben kirobbant botrány, a Bank of New Yorkhoz fűződő, minden idők egyik legnagyobb, mintegy 10-15 milliárd dollárt érintő pénzmosási botránya, ha kiderül, hogy annak IMF-hiteleket is érintő vonatkozásai is vannak. A nemzetközi méretűvé növekedett skandalum (a Jelcin közvetlen környezetét érintő korrupciós vádakkal együtt) azonban újabb okot szolgáltat a külföldi hitelezők Oroszországgal szembeni nagyobb bizalmatlanságához vagy éppen szigorához. Oroszország helyzete különösen 1998 augusztusa, a pénzügyi válság kirobbanása után enélkül sem volt rózsás.

A GKO-OFZ papírokban (államkötvényekben és kincstárjegyekben) megtestesülő orosz államadósság (milliárd dollár)
1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998. július
- 0,2 2,8 15,9 42,7 64,4 69,5
Forrás: Illarionov (Voproszi Ekonomiki 1998/11-12.)

A belső államadósság

A pénzügyi válság kitörésében belső és külső tényezők egyaránt lényeges szerepet játszottak. A legfontosabb belső ok minden bizonnyal a magas belső államadósság, s annak finanszírozási módja volt. Az államadósság 1993 közepe óta amolyan öngerjesztő módon a magas állampapírkamatok miatt gyorsan nőtt. A pillanatnyi adósságszolgálati terheket újabb rövid lejáratú állampapír-kibocsátásokkal finanszírozták, s amint várható volt, a költségvetés ezt nem bírta sokáig. Az állampapírok jelentős részére egyoldalúan meghirdetett fizetési moratórium, majd orosz átstrukturálási javaslat első pillantásra elodázta a problémát. Mivel azonban 1996 nyarától az orosz állampapírpiac fokozatosan, 1998 januárjától pedig gyakorlatilag korlátozásoktól mentesen nyitva állt a külföldi vásárlók előtt, a moratórium által érintett külföldi befektetők - és általában véve a fejlett nyugati országok - körében kitörő felháborodás hamar nyilvánvalóvá tette, hogy elkerülhetetlen az ügy tárgyalásos rendezése.

Ez már az 1998 szeptemberében hosszas belpolitikai csatározások után felállt Primakov-kormány feladata lett. Az eredetileg mintegy 11 milliárd dollárt érő GKO-papír birtokában levő külföldi befektetőkkel, gyakorlatilag vezető nyugati bankokkal orosz részről meglehetősen erőszakos és minden türelmet próbára tevő, tárgyalásoknak aligha nevezhető rendszeres találkozók 1999 áprilisában értek véget, és csak a külföldi befektetők egy részével, mintegy 40 százalékával sikerült megállapodni.

Oroszország külső adósságállományának alakulása 1991-1998 között (milliárd dollár)
  1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998
Kormányhitelek 62,2 71,1 73,6 75,8 68,6 69,8 68,2 69,9
Nem kormányhitelek és kötvények 34,6 35,7 35,6 38,6 40,4 39,9 42,7 53,1
Multilaterális hitelek - 1,0 3,5 5,5 11,4 15,3 19,9 27,8
Összesen 96,8 107,7 112,7 119,9 120,4 125,0 130,8 150,8
(ebből "orosz")* - 2,8 9,0 11,3 17,4 24,2 32,1 56,3
Forrás: orosz pénzügyminisztérium
* a Szovjetunió szétesése után keletkezett

E szerint az átütemezett GKO-OFZ adósságok (államkötvények és kincstárjegyek) 10 százalékát készpénzben, 20 százalékát 3 éves kamatmentes kötvényekben, 70 százalékát pedig 4-5 éves lejáratú, kezdetben 30 százalékos kamatlábú kötvényekben jegyzik. A kamatmentes kötvények adófizetésre, banki részesedés vásárlására, a készpénzes rész pedig - a külföldi befektetők nyomatékos kérésére - vállalati értékpapírok vásárlására felhasználhatók. Az érintett vállalati körbe olyan vállalatóriások tartoznak mint az EESZ Rossziji (energetika), a Lukoil (kőolajkitermelés), a Norilszk Nikkel (színesfém-kitermelés), a Rosztelekom (távközlés), a Moszenergo vagy az Irkutszkenergo (mindkettő energetikai cég). Elvileg a készpénzes rész dollárra volt váltható, ennek gyakorlati esélyeit azonban az orosz fél a külföldiek számára meghirdetett aukciók számának és az ezeken felkínált dollár mennyiségének korlátozásával limitálta.

Külföldi szakértői becslések szerint ezek a feltételek minden egyes dollárnyi befektetés után mindöszsze 1-4 cent megtérülést eredményeznek. Az orosz befektetők zöme elfogadta a számukra valamivel kedvezőbb feltételekkel felkínált átsrukturálási javaslatot. Az ellenszegülők számára marad a követelések bírósági úton való rendezése, a kedvező kimenetelnek azonban csekélyek az esélyei. 1999 nyarán Oroszországban a GKO-ügyet gyakorlatilag lezártnak tekintik. Ezzel együtt elvesztette korábbi súlyát a belső adósság problémája is.

Az orosz állampapírpiac 1998. augusztusi befagyasztása óta nem talált magára. A piac azóta is szűkölködik a rövid lejáratú papírokban, amelyekbe a hazai bankok likvid eszközeiket fektethetnék. A Duma rendelkezése szerint 1999 folyamán egyébként elvileg mintegy 315 milliárd 500 millió rubel értékű állampapír kibocsátására kerülhet sor. (Szeptember elején 1 dollár = 25-26 rubel.)

Egy nemrégiben elfogadott dokumentum szerint pedig a belső adósság törlesztésére a 2000-ben esedékes kifizetések 60,6 milliárd rubelt tesznek majd ki, ami az az évi költségvetési kiadások 7,9 százalékával lesz egyenértékű. A pénzügyminisztériumi dokumentum ugyanakkor leszögezi, hogy a 2000-ben lejáró állampapírok törlesztését az orosz állam teljes mértékben vállalja.

A külső és belső államadósság aránya Oroszországban a GDP-hez képest
(dollárbázison, százalék)
  1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998. július 1998. december* 1999*
Devizaadósság/GDP 182,3 69,1 65,9 35,2 31,6 28,3 31,1 52,8 97,7
Rubeladósság/GDP 43,7 9,0 14,5 12,1 16,6 19,3 18,4 25,3 20,4
Teljes államadósság/GDP 226,0 78,1 80,3 47,3 48,2 47,6 49,5 78,1 118,1
Forrás: Illarionov, orosz pénzügyminisztériumi adatok, Goldman Sachs
* előrejelzés

A külső adósságok

Érdekes módon a válság átalakította az orosz költségvetés kulcsproblémáit is. Míg a pénzügyi összeomlást elsősorban az orosz állam belső eladósodottságának rendkívül magas szintje és a már nem finanszírozható belső adósságszolgálat idézte elő, új, kardinális probléma keletkezett. A rubel leértékelődésével párhuzamosan a belső adósság rendezéséről folyó tárgyalásokon valójában a belső adósság elértéktelenítése következett be. Ezzel párhuzamosan azonban radikálisan kiéleződött a dollárban jegyzett külső adósságok problémája.

Az országban előállított termékmennyiség dollárban kifejezett értékéhez viszonyítva drasztikusan megemelkedett a külső adósságszolgálat terhe, amit az általános belső és külső bizalmatlanság - és az orosz állam, valamint a gazdálkodóegységek tetemes részének nyilvánvaló fizetésképtelensége - közepette már nem lehet további hitelfelvételekkel orvosolni. Míg a külső államadósság GDP-hez viszonyított aránya 1997-ben 28 százalék körül alakult, 1998-ban már meghaladta az 50 százalékot, és előzetes számítások szerint az 1998. évivel azonos nagyságú külső adósság mellett 1999-ben megközelíti a 100 százalékot. A belső adósság figyelembevételével pedig elérheti a 120 százalékos szintet.

A rubel mélyrepülése, a továbbra is feszült költségvetési helyzet - párosulva a devizabevételeknek az akkori alacsony világpiaci olaj- és egyéb nyersanyagárak miatti csökkenésével - már 1998 őszén-telén kikényszerítette a külső adósságállomány csökkentésére, illetve a visszafizetési feltételek enyhítésére, a hitelek átstrukturálására irányuló orosz kísérleteket.

Oroszország külső állami adósságállományának szerkezete 1998 végén (milliárd dollár)
Szovjetuniótól örökölt adósság Oroszország 1991 végétől felhalmozott saját adóssága
Párizsi Klubbal szemben 38 Eurokötvények 16
Londoni Klubbal szemben 37 IMF/Világbank hitelek 25
Egyéb kétoldalú 23 Párizsi Klub országaival szemben 9
Összesen 98 Összesen 50
Szovjet és orosz külső adósság együtt 148
Forrás: különböző sajtótermékek, orosz pénzügyminisztériumi adatok, külföldi források

A Primakov-kormány hamar kialakította a külföldi adósságok visszafizetésével kapcsolatos alapelveit, amelyek alapvetően a későbbi kormányok alatt sem változtak. Ennek megfelelően külön kezelik az örökölt szovjet hiteleket és az önálló Oroszország által felvett kölcsönöket. Az előbbiek maradéktalan törlesztése korántsem cél, sőt hosszabb távon azok részleges leírására törekednek, az utóbbiak törlesztését továbbra is rendben szeretnék folytatni. Az év elején elfogadott 1999-es költségvetés, az esedékes 17,5 milliárd dolláros törlesztéssel szemben, már csak 9,5 milliárd dollárnyi külső törlesztéssel számolt, annak is egy részét - az eredeti elképzelések szerint mintegy 4,5 milliárd dollárt - külső forrásokból (IMF-, világbanki és japán hitelekből) kívánta finanszírozni. Ez érthető is, hiszen 25 rubel/dollár éves átlagárfolyammal számolva a törlesztési kötelezettségek épp egyenlőek lettek volna az 1999. évi költségvetés összes tervezett bevételével. Nyilvánvaló, hogy ilyen mértékű törlesztésre egyetlen ország sem vállalkozhat.

A jelenlegi hivatalos orosz álláspont szerint visszafizetendők és rendben törlesztendők tehát az Oroszországhoz köthető kölcsönök: az eurokötvények, a nemzetközi pénzügyi szervezetektől (IMF, Világbank, EBRD) kapott hitelek és az 1992-98 között kétoldalú megállapodások alapján felvett kölcsönök. Ezeken belül elsőbbséget élvez a mintegy 16 milliárd dollárnyi eurokötvény utáni kifizetés. Oroszország mindenáron a bizalom megőrzésére törekszik, mivel ezek a kötvények állnak jövőbeni finanszírozási tervének középpontjában. Oroszország ugyanis 2001-ben szeretne visszatérni a magánhitelek nemzetközi piacára. (1998 augusztusa és 1999 júniusa között az állam gyakorlatilag semmilyen külföldi hitelt nem kapott.)

Bár Oroszországnak mind ez idáig sikerült elkerülnie, hogy hivatalosan bejelentse fizetésképtelenségét, az gyakorlatilag már több esetben, több hitelezővel szemben bekövetkezett. Moszkva elsőként 1998 novemberében kérte a Párizsi Klubbal szemben egyszer már átütemezett adóssága újabb átütemezését. A Párizsi Klub azonban az IMF-megállapodás létrejöttétől tette függővé az átütemezési tárgyalások megkezdését. Ennek megtörténte után néhány nappal, 1999. augusztus 1-jén megszületett a kompromisszumos megoldás: a Párizsi Klub tagországai beleegyeztek az 1999-2000-ben esedékes (valamint az 1998 folyamán elmulasztott) törlesztések 2020-ig történő átütemezésébe.

Bankcsődök, bankkonszolidációk Oroszország bankrendszerét alapjaiban rendítette meg az 1998. augusztusi hármas intézkedéscsomag: nemcsak hogy megszűnt a korábban a belföldi bankok számára is biztonságos befektetési lehetőségeket jelentő, egyúttal óriási hasznot kínáló rövid lejáratú állampapírok piaca, de azonnal el is értéktelenedtek a bankok ilyen típusú eszközei. A fizetési moratórium következtében megszűntek a külföldi hitelszerzés lehetőségei. A rubel leértékelése, majd az azt követő spontán leértékelődési folyamat elviselhetetlenül megemelte a korábban fölvett hitelek törlesztési terheit. Mindezek következtében sok korábbi vezető nagybank és a bankrendszer számos más szereplője is csődbe vagy csőd közeli helyzetbe jutott, az alapvető banki tevékenységek egy éve akadoznak. Bár az orosz bankrendszer konszolidációja a válság kirobbanása után néhány héttel felállt Primakov-kormány kiemelt céljai között szerepelt, egészen 1999 tavaszáig kevés konkrét intézkedés született. Ezek egyikeként, mindössze 10 milliárd rubel induló tőkével, létrehozták a Hitelintézeti Konszolidációs Ügynökséget (ARKO), valamint kialakították az orosz bankok négy kategóriáját a válsághatások súlyossága, illetve a központi eszközökkel való megmentés szempontjai szerint. A Primakov-kormány menesztésének egyik oka éppen a bankszektor rendbetétele során tanúsított határozatlanság volt. A banki csődhullámot 1999 tavaszáig-nyaráig alapvetően a piaci folyamatok és különféle banki hitelezőkkel, elsősorban a külföldi bankokkal folytatott bilaterális tárgyalások sikerei, illetve kudarcai határozták meg. 1999. január elsején - az egy évvel korábbi 1697-tel szemben - már csak 1476 pénzintézet működött az országban, 1999. március közepén pedig a jegybank vezetője szerint a "normálisan működő" bankok száma már csak ezerre volt tehető. Ugyanekkor az orosz bankrendszer újratőkésítéséhez szükséges összeget a jegybank elnökhelyettese 50-200 milliárd rubelre becsülte. Átrendeződésre lehet számítani viszont a bankrendszeren belüli erőviszonyokban: várhatóan erősödik a regionális bankok szerepe, amelyek az összeomlás előtt háttérbe szorultak a moszkvai nagybankokkal szemben. Még nem tisztázott a szociális szempontok alapján különleges bánásmódban részesítendő, az ARKO által támogatandó nagybankok köre. A nagyágyúk közül 1998 szeptemberében megvonták a Tokobank, majd az Inkombank és a Menatep működési engedélyét, s hasonló sorsra jutott négy további bank, az Onekszimbank, a Mozbizniszbank, a Promsztrojbank és a Mezskombank is. Továbbra is bizonytalan az eurokötvényei után fizetésképtelenséget jelentő - s így a Rosszijszkij Bankot és az Onekszimbankot követő - SBS Agro sorsa. A problémák súlyosságát jelzi, hogy a 18 "feketelistára" került nagybank összesített külső adóssága eléri a 2,5 milliárd dollárt, miközben ezekben a lakosság - többnyire az alsóbb és a középréteg képviselői - mintegy 750 millió dollár értékben helyezte el megtakarításait. Ez önmagában megfontolásra késztetheti a felszámolást kezdeményezőket. Lehetne a jelenleginél több külföldi tőkét bevonni a bankszektorba. Ennek jogi feltételei adottak, a romjaikban heverő orosz bankok iránt az érdeklődés azonban csekély. Az IMF-megállapodáshoz sebtiben elfogadott, bankszektorra vonatkozó törvények azonban feltehetően előreviszik a bankkonszolidáció ügyét.

Ennek megfelelően 8,1 milliárd dollár helyett Oroszországnak az elkövetkező másfél évben csupán 600 millió dollárt kell kifizetnie a Párizsi Klubnak, amelyből mindössze 170 millió jut 1999-re. Kitolódott azonban az átfogó, hosszabb távú, esetleg a Párizsi Klub felé fennálló közel 40 milliárd dolláros tartozás egy részének leírását is tartalmazó rendezés időpontja. A megállapodás szerint arra 2000 őszén, tehát már az az év nyarán esedékes elnökválasztás után, a jelenleg érvényes IMF-megállapodás lejárta közeledtével, az akkori konkrét gazdasági-politikai körülmények figyelembevételével kerülhet sor. Addig is némi lélegzetvételhez juthat az ország.

A magánhitelezőket tömörítő Londoni Klubbal is hasonló helyzet alakult ki: a jelentős törlesztési elmaradás miatt Oroszország kérte az (egykori) szovjet hitelek átütemezését. (Nem hivatalos sajtóinformációk szerint a Primakov-kormány a szovjet adósságok 75 százalékának leírását vetette fel.) Moszkvának egyelőre féléves haladékot sikerült elérnie a jelentősebb elmaradt kifizetésekre. Az orosz vezetés reményei szerint a klubbal való nagyszabású átütemezés még az év vége előtt vagy a jövő év elején tető alá hozható.

Bonyolítja a helyzetet ugyanakkor, hogy a kezdetekkel ellentétben, amikor a szovjet adósságok túlnyomórészt különböző nyugati bankokkal szemben keletkeztek, mára jelentős részük - becslések szerint 10-15 százalékuk - befektetési alapok kezébe került. Az amerikai befektetési alapok Portfóliómenedzserek Orosz Londoni Klubja néven külön társulást hoztak létre érdekeik hatékonyabb védelmére, és mára elérték, hogy őket is bevonják a tárgyalási folyamatba. Oroszország szempontjából nem mellékes, hogy ezek az alapok eddigi tárgyalópartnereiknél kevésbé megértőek.

A tárgyalások második fordulóját 1999 szeptemberére tűzték ki. Bár Mihail Kaszjanov pénzügyminiszter szerint Oroszország a Londoni Klubnál az elkövetkező 5-6 hónap alatt a teljes adósság átütemezését szeretné elérni, az érintettek megosztottsága következtében nem kizárt, hogy ezeken a tárgyalásokon is - a Párizsi Klubbal kötött megállapodáshoz hasonlóan - csak az 1998-2000-ben esedékes folyó kifizetések átütemezését sikerül keresztülvinni. Az amerikai befektetési alapok részéről felmerült olyan javaslat is, amely szerint a Szovjetuniótól örökölt, két éve már átütemezett adósságok után járó tőketörlesztéseket, illetve kamathátralékokat megtestesítő PRIN-, illetve IAN-kötvényeket egységes, FLIR néven futó kötvényekké vonnák össze, amelyek további haladékot nyújtanának a törlesztésekre.

Moszkva az augusztusi válság óta alig fizet a szovjet adósságok után. 1999 első negyedévében mindössze 2 milliárd dollár értékben törlesztett, s április végén már mintegy 3 milliárd dollár törlesztőrészlet kifizetésével volt elmaradva - legnagyobbrészt a kormányhitelezőkkel szemben.

A továbbra is problematikus adóbehajtás és a folytatódó tőkekiáramlás közepette a törlesztésekre 1999 tavaszán többször az ország devizatartalékainak rovására került sor, összegük az év eleji 12,1 milliárd dollárról április közepére háromévi mélypontra, 10,6 milliárd dollárra süllyedt. A központi tartalékokból való kifizetéseknek nemcsak az szab határt, hogy drasztikusan csökken az ország importfedezeti szintje, hanem az is, hogy a kifizetések a rubel védelme érdekében jegybanki rendelkezésre álló tartalékok mobilizálható részéből történhetnek. Április óta nem utolsósorban a jelentős olajár-emelkedésnek és a még tavaly hozott - azóta június végén részben feloldott - devizagazdálkodási szigorításoknak köszönhetően a központi tartalékok szerény emelkedésnek indultak. A nyár végére azonban az újabb törlesztések, illetve a rubel védelme miatt ismét 11 milliárd dollár alá estek vissza. Az IMF-megállapodás egyik feltétele egyébként éppen az, hogy a központi bank hagyjon fel a költségvetés támogatásával, és devizatartalékait kizárólag a rubel védelme érdekében hasznosítsa.

A külső adósság nemcsak 1999 kulcsproblémája, hanem olyan teher, amely várhatóan a következő évtizedben tartósan meghatározza az orosz gazdaság mozgásterét. A helyzet még súlyosabb, ha figyelembe vesszük a régiók és a helyi önkormányzatok, valamint a magánszféra felhalmozott devizaadósságait is, amelyek becsült összege további 30 milliárd dollár.

Oroszország devizatartalékai (milliárd dollár)
1993 1994 1995 1996
5,8 4 14,4 11,3
1997. márc. 1997. jún. 1997. szept. 1997. dec.
12,4 20,4 18,7 13
1998. márc. 1998. jún. 1998. dec. 1999. jan.
11,9 11,2 12,2 11,6
1999. febr. 1999. márc. 1999. máj. 1999. júl.
11,3 10,7 12 11,5
Forrás: Centrálnij Bank Rossziji

Mentőöv az IMF-től

Az 1998. augusztusi rendkívüli - a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel nem egyeztetett - intézkedések új helyzetet teremtettek Oroszország és az IMF kapcsolataiban is. Néhány héttel korábban ugyanis - a Világbankkal és Japánnal karöltve - az IMF mentőövet dobott az igen súlyos pénzügyi problémákkal küzdő Oroszországnak: megállapodás született 22,6 milliárd dolláros hitelcsomagról, amelynek első részletét (4,8 milliárd dollárt) rövid időn belül át is utalták. (Valójában a teljes összegből 17,1 milliárd dollár volt új hitel, a többi az 1998 júniusában rendelkezésre állt korábbi hitelekből tevődött össze.) Az átutalt hitelrészlet nagyrészt az ekkor már minden valószínűség szerint értelmetlenné vált rubelvédelem áldozatául esett, sőt egyenesen a tőkék külföldre való menekítésének eszközévé vált.

A válság augusztusi kirobbanása után közel egy évig Oroszország egy centet sem kapott a Nemzetközi Valutaalaptól. Bár a kapcsolat folyamatos volt, az álláspontok hosszú hónapokig nem közeledtek egymáshoz. Az IMF ugyan elvileg nem zárkózott el a hitelek további folyósításától, viszont következetesen tartotta magát ahhoz, hogy a hitelezés felújításának feltétele a piacgazdasági reformok továbbvitele, és az ezt egyértelműen tükröző válságkezelő gazdasági csomagterv bemutatása. Az orosz fél ezzel szemben konkrét válságkezelő csomag összeállítása helyett hónapokig csak különböző - a szükséges eszközök megnevezését nélkülöző - szép célokat megfogalmazó tervezeteket mutatott be.

A feleknek alapvetően más elképzelései voltak az 1999-es költségvetési tervezet sarokszámait illetően. 1999 elejére azonban már az akkori orosz vezetés is elfogadta az IMF-fel való együttműködés kényszerét: azt, hogy a politikai és gazdasági izoláció elkerülése céljától mindenképpen szükséges a megegyezés. 1999 tavaszán több mint féléves tárgyalássorozat után, végül is elvi megállapodás született Oroszország és az IMF között a hitelezés felújításáról. A megállapodás legfontosabb eleme az volt, hogy az 1999. évi költségvetés elsődleges többletét 2,03 százalékos szinten rögzítették. Megállapodtak arról is, hogy együttműködnek a költségvetés teljesítéséhez szükséges intézkedések kidolgozásában, és az IMF igazgatósága ezek elkészülte, valamint a szükséges törvények és törvénymódosítások orosz Duma általi elfogadása után dönt a hitel folyósításáról.

Míg az orosz fél 1999 folyamán korábban 4-5 milliárd dollárnyi IMF-hitelre számított - ennyi lett volna szükséges pusztán az IMF-fel szemben esedékes törlesztésekre -, a megállapodás végül is 4,5 milliárd dollárnyi hitel másfél év alatti, több részletbeni folyósításáról szól. Ebből 1,9 milliárd jut 1999-re.

A hitel feltételei között szerepel az orosz bankszektor átalakításának felgyorsítása, a bank- és csődtörvény módosítása, a valutaforgalmi korlátozások feloldása, valamint különös hangsúllyal egyes adóztatási és adóbehajtási kérdések.

Júniusban az orosz Állami Dumának néhány nap leforgása alatt - ezt követően a régiókat képviselő felsőháznak, majd az elnöknek - kellett szavaznia mintegy 33 törvénytervezetről. A bankok átalakításáról szóló törvény értelmében a jegybank köteles visszavonni azon pénzintézetek működési engedélyét, amelyek segélykérését a bankrendszer megreformálására életre hívott állami hivatal, a Hitelintézeti Konszolidációs Ügynökség (ARKO) elutasítja. Bár a benzinkutak megadóztatásáról szóló, az adóbevételek növelése szempontjából kulcsfontosságú tervezetet a Dumában nem sikerült elfogadtatni, a kieső bevételeket a csomagterv orosz kidolgozói más forrásból - nem utolsósorban a luxusautók megadóztatásával - igyekeztek pótolni.

A valutaalapi hitel első 640 millió dolláros részletének jóváhagyásához vezető út következő - orosz részről utolsó - lépéseként július 13-án Szergej Sztyepasin kormányfő és Viktor Gerascsenko jegybankelnök aláírta az IMF-fel együtt kidolgozott memorandumot az orosz kormány és a központi bank által követendő gazdaságpolitikáról. Az IMF július végén döntött a 4,5 milliárd dolláros hitel odaítéléséről, amelynek első részletét rövid időn belül át is utalták. Az eredetileg szeptemberre tervezett második részlet sorsa azonban máris veszélybe került a legutóbbi időkben napfényre került nagyszabású pénzmosási ügy következtében. Igaz, a jogszabályi háttér megalapozottságán túl az IMF már korábban is garanciákat kért az általa nyújtott hitelek átlátható kezelésével és a hitelezési célok betartásával kapcsolatban. Az orosz központi bank által a tartalékok egy részének kezelésével korábban megbízott, offshore övezetben létrehozott FIMACO nevű cég kétes ügyeinek átvilágításával független szakértői céget, a PricewaterhouseCooperst bízták meg. Korábbi sajtóhírek szerint az eddigi vizsgálatok rávilágítottak: 1996-ban Oroszország a Fimaco cég segítségével több mint 1 milliárd dollárnyi tartalékot titkolt el az IMF elől.

Amennyiben a szeptember végéig zajló szakértői átvilágításon kiderül, hogy az orosz kormány nem tud teljes mértékben elszámolni a korábban folyósított IMF-hitelekkel, vagyis hogy azok egy része is belekerülhetett pénzmosási tranzakciókba, akkor megpecsételődhet az amúgy is véres verejtékkel tető alá hozott IMF-hitelmegállapodás sorsa.

Pedig a júliusi IMF-egyezmény Oroszország számára - az adósságátütemezési-leírási tárgyalások megkezdésének lehetőségén túl - elérhetővé tette a Világbankkal korábban már egyeztetett, de az IMF-megállapodástól függővé tett szerkezetátalakítási, valamint szénipari és szociálpolitikai célokra fordítható, összesen 1,85 milliárd dollárnyi kölcsönöket is. Az összesen 1,2 milliárd dollárra rúgó szerkezetátalakítási hitelből Moszkva az idén 600 millió dollárra számíthat. Ezen túl elgördült a legfőbb akadály egy 200 millió dolláros, a szénbányászat reformjára és a gazdasági szerkezet átalakítására felhasználható japán kölcsön elől is.

Tőzsdetükör Az augusztusi krach méreteit, általában az orosz gazdaságba vetett bizalom megrendülését legszemléletesebben a tőzsdei mutatók tükrözik. Bár az orosz tőzsdeindex már 1998 eleje óta - egy március-áprilisi kisebb stabilizálódási, illetve emelkedési periódus után - erőteljesen hanyatlott, a legnagyobb, egy hónap alatt 56,2 százalékos zuhanást 1998 augusztusában mérték. A szeptember végi-október eleji mélypont után, amikor is a 61 legjelentősebb papírt magába foglaló RTS-1 index a moszvai tőzsde 1995-ös nyitásakor meghatározott indexének (100 pont) fele alá esett - mintegy kifejezve azt, hogy onnan már nincs hova zuhanni -, az index újra emelkedésnek indult. Az index értéke először május elején érte el a 100 pontot, majd a május közepi jelentősebb visszaesés után újra emelkedésnek indult. 1999 eleje és május vége között az orosz tőzsdeindex értéke összességében mintegy 70 százalékkal emelkedett. Ezt követően, július végén már 116 ponton állt. Számottevő növekedés mutatható ki a forgalmi adatokban is. A januári forgalom értéke mindössze 27 millió dollár körül alakult, májusban már 203 millió dollár körül mozgott. A tőzsdeindex emelkedésével párhuzamosan nőtt az orosz tőzsde kapitalizációja is, s 1999 tavaszán ismét az orosz tőzsde dicsekedhetett a legmagasabb kapitalizációval egész Kelet-Európában. (A tőzsdekrach mélypontján a lengyel tőzsde megelőzte az oroszt.) Az orosz tőzsde kapitalizációs szintje 1999. július végén meghaladta a 33 milliárd dollárt, szemben a 24 milliárd dollár körüli lengyel értékkel. A jelentősebb orosz tőzsdemozgások rávilágítanak a politikai fordulatok szerepére is. Így 1998 szeptemberében, 1999 májusában és augusztusában is jelentős visszaesést okozott a tőzsdeindex értékében a kormányválság kiváltotta politikai bizonytalanság. Ugyancsak kimutatható hatással vannak a nyersanyagok - elsősorban az olaj - világpiaci árváltozásai. A nyári tőzsdeboom elsősorban ez utóbbinak volt betudható, ugyanis az orosz blue chipek csaknem fele az olaj- és gázszektorhoz tartozik. (A többiek főleg energiaszolgáltató vagy távközlési cégek.) A tőzsdei forgalmat jórészt az óriási olajipari cégek határozzák meg. Tekintettel arra, hogy Oroszországnak jelenleg súlyos külső adóssággal kell megküzdenie, a tőzsdei szereplők érthető módon élénk érdeklődéssel követik az IMF-fel fennálló viszony alakulását, következésképp a pénzmosási ügy kihatásait is - ezek eredményei azonnal kiolvashatók a tőzsdei mutatók alakulásából.

Kedvező változások

A pénzügyi válság hozott néhány jelentős, kedvező változást is. Az összeomlás érintette a nagy hatalmú pénzügyi-ipari csoportosulások egy részét is, jelentős mértékben csökkentve ezek igen káros gazdasági-politikai befolyását. Emellett ráirányította a figyelmet a reálgazdasági folyamatokra, többek között arra, hogy meg kell állítani az orosz ipar leépülését. Bár tényleges lépések - a hazai ipart védő vám jellegű és bizonyos befektetésösztönző intézkedéseken kívül - elvétve születtek, a célt önmagában segíti a rubel leértékelődéséből adódó javuló export-versenyképesség, valamint a hazai kereslet élénkülése a drasztikus mértékben megdrágult importtal szemben az olcsóbb orosz termékek iránt.

A rubel devalválása, majd devalválódása különösen a korábbi olajárzuhanás következtében komoly problémákkal küszködő olaj- és gázexportálók szempontjából volt előnyös. A jelenlegi nehéz helyzetben, és az azóta látványosan megugrott világpiaci olaj ára miatt a szektor jókora kormányzati elvonásokat kénytelen elszenvedni. Ideiglenes jelleggel például újra bevezették az exportadót. Így a makrogazdasági mutatók utóbbi hónapokbeli javulása javarészt az itt tevékenykedő cégek tevékenységének tudható be.

Hivatalos orosz statisztikák szerint az ipari termelés az év első nyolc hónapjában 5,3 százalékkal nőtt, miközben a GDP csökkenése mindössze 1 százalék volt az év első felében. Mindezek alapján a nyár végén az IMF is csak 2 százalékos GDP-esést jósolt az év végéig. (Tény azonban, hogy az ipari kapacitások mintegy 60 százaléka parlagon hever. Időközben a munkanélküliség szintje a válság előtti 11 százalék körüli szintről 14 százalék fölé emelkedett.) Szakértők szerint az ipari termelés további számottevő növekedésének legfőbb gátja a szűk kereslet mind a lakossági, mind a beruházási piacon.

Fontosabb hó végi tőzsdei mutatók (1998-1999)
  1998. július 1998. aug. 1998. szept. 1998. okt. 1998. nov. 1998. dec. 1999. január 1999. február 1999. március 1999. április 1999. május
Havi RTS-forgalom (millió dollár) 752,2 233,6 27,7 44,9 60,3 43,6 26,8 102,3 186,8 161,2 202,9
RTS-1 index hó végi értéke 149,6 65,6 43,8 57,5 71,5 58,9 55,1 70,0 80,4 91,8 97,5
RTS-1 index havi értékváltozása (%) -1,1 -56,2 -33,2 30,9 24,2 -17,5 -6,5 27,1 14,7 14,3 6,2
Forrás: Gajdar-intézet havi gazdasági jelentései, Napi Gazdaság

A külkereskedelmi forgalom újra sikereket könyvelhetett el, mivel az év első hat hónapjában közel 15 milliárd dollárnyi aktívum keletkezett. Nyár végéig a rubel árfolyama is tartotta az 1 dollár = 25 rubel körüli szintet, és a havi infláció is kedvezően alakult:májusban 2,2, júniusban 1,9, júliusban 2,8, augusztusban 1,2 százalékot tett ki. Nőttek az adóbevételek, és sikerült elérni, hogy a költségvetés elsődleges - adósságtörlesztés nélkül számított - egyenlege többletet mutasson. Nőnek a rendes, pénzben történő adóbefizetések, ugyanakkor visszaesőben van a barter aránya a vállalatközi tranzakciókban, és csökkennek a fizetési hátralékok is.

A növekvő költségvetési bevételek fokozatosan növekvő külső adósságtörlesztést tesznek lehetővé. Hosszabb távon azonban elkerülhetetlen az adósságok időálló rendezése: Oroszországnak a költségvetés elsődleges egyenlegében tartós többletet kell elérni, a hitelezőknek viszont tudomásul kell venniük, hogy elkerülhetetlen az adósságok átütemezése.

Bár a kedvező világgazdasági hatások és a javuló orosz reálgazdasági és pénzügyi eredmények, valamint a közelgő választások rövid távon nagyszabású, jelentős hitelleírást is tartalmazó megállapodás ellen hatnak, az orosz vezetés szerint a fejlett országok képviselői alapvetően megértőek Oroszországgal szemben. A külső adósság problémájának hosszabb távú rendezése azonban a 2000-ben esedékes elnökválasztás utánra marad, és a választások eredményétől, a 2000 utáni gazdaságpolitikai irányvonal alakulásától függően jön majd létre. Addig nem várhatók további drasztikus, népszerűtlen gazdasági intézkedések sem, s várat magára a mind ez idáig elmaradt gazdasági szerkezetváltás is.

Hivatalos orosz előrejelzések 2000-ben 1,5 százalékos, 2001-ben már 3-5 százalékos gazdasági növekedéssel, és az 1999-re 30 százalék körülire prognosztizált, várhatóan azonban 50-60 százalék körüli tényleges áremelkedés után, 18-22 százalékra mérséklődő inflációval számolnak. A különböző nemzetközi intézmények valamival szkeptikusabbak az orosz gazdaság kilátásait illetően: magasabb inflációt és további néhány százalékos termeléscsökkenést vagy legalábbis stagnálást prognosztizálnak a következő 1-2 évre.

Az ország gazdasági problémáinak kulcsa - miként a válság kitörése előtti időkben - továbbra is az illegálisan tömegesen kiáramló tőke. A kiáramló tőke nagyságrendekkel meghaladja az országba áramló külföldi tőkét. Ezt tekintve Oroszország valóban nem szegény: különböző források szerint a legutóbbi néhány évben kimenekített tőke nagysága 200-400 milliárd dollár. Ennek csak töredéke a legutóbbi idők botrányában feltárt 10-15 milliárd dollár. E tendencia azonban rövid távon nem fordítható meg semmilyen adminisztratív intézkedéssel. A tőkeáramlás iránya csak akkor fog megváltozni, ha az orosz gazdasági és politikai helyzet perspektívája tartósan megjavul, visszatér a bel- és a külföldi befektetők bizalma, és a korrupció elleni harc is hatékonnyá válik. Erre viszont 1-2 éven belül nincs sok esély.

Fontosabb makrogazdasági mutatók alakulása
  1996 1997 1998 1999
GDP reálváltozása (előző év = 100) -3,5 0,8 -4,6 -2-4,0*
Nominál GDP (milliárd dollár) 429,7 447 275,6 149*
Ipari termelés változása (előző év = 100) -4,0 1,9 -5,2 5,3***
Munkanélküliség (%) ILO-módszertan szerint 9,3 9,0 11,8 14,2**
Infláció 47,8 14,7 27,6 50-60*
Forrás: különböző hazai és nemzetközi kiadványok
* prognózis; ** áprilisi adat; *** augusztusi adat
 

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. október 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére