Globalizálódó fejlesztés

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. október 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 19. számában (1999. október 1.)

A KFKI Számítástechnikai Csoport a hazai vezető információtechnológiai rendszerházak egyike. Az öt cégből álló csoport egyik legjelentősebb vállalkozása az 1998. január elsején alakult KFKI ISYS Informatikai Kft. A többségében magyar tulajdonban lévő cégcsoport kft.-je hat üzletágának tevékenysége a vállalatirányítási rendszerektől a stratégiai tervezésen át a rendszerintegrációs tevékenységig szinte minden informatikai területet felölel.

Mohácsi Béla, a kft. ügyvezető igazgatója szerint cégük sikere a munkatársak széles körű szakértelmének, a partnerek magas színvonalú kielégítésének köszönhető. A vállalat termékeit elsősorban a magyar piacon értékesíti, bár részt vesz külföldi projektekben is. Ennek okát jórészt a helyismeret hiányával és a nemzetközi vállalatok jelenlétével magyarázta az igazgató, de rögtön hozzátette, a jövőben természetesen ezen a területen is továbblépés várható. Mohácsi Béla úgy véli, a hazai cégek többsége mára eljutott arra a fejlettségi fokra, hogy biztosan megállja helyét a globalizálódó világban, ám a multivá éréshez még hosszú út vezet. Ennek során erősíteni kell a saját fejlesztésű termékek előállítását, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy még a legjobb ötlet is csak belépő a sikerhez. A továbbjutáshoz meg kell felelni a versenyhelyzet és a piaci környezet diktálta elvárásoknak, hiszen nem elhanyagolható szempont, hogy a termék mennyire illeszkedik a világ technológiai fejlesztéseinek sorába. A kizárólag a magyar piacnak szóló fejlesztések mindinkább elveszítik jelentőségüket, hiszen a hazai piac – fizikai méreteinél fogva – csak szűk lehetőségeket nyújt.

A KFKI ISYS legfontosabb tevékenysége az informatikai rendszerek létrehozása és/vagy a már működők összehangolása, de igény szerint a vállalat a már meglévő információs rendszerek felmérését vagy a partner beosztottainak oktatását is elvállalja. Mohácsi Béla elmondta, a cég belső kutatási tevékenysége szorosan kötődik az üzleti tevékenységhez, így a fejlesztésre is jut mindig elég pénz. Az KFKI ISYS jelentős szerepet játszott a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága rendszerének kiépítésében, amelyet azóta is folyamatosan fejleszt. Emellett számos nagyvállalatnak, banknak és többtelephelyes multinacionális cégnek szállítottak szoftvereket, de partnereik között van a PanTel és néhány állami intézmény is.

A cég jövőjét érintő kérdésre az igazgató kifejtette, az információigény ugrásszerű fejlődése miatt a számítástechnika egyre inkább része lesz mindennapi életünknek, s bár ez még ma sokaknak nem tetszik, mégis meg kell tanulnunk együtt élni vele. E fejlődés során folyamatosan újabb alkalmazásokra lesz igény, olyanokra, melyekről ma talán még nem is álmodunk. Ám a vállalat mégsem ezek kifejlesztésében látja jövőjét; sokkal inkább az informatikai szolgáltatások és a professzionális alkalmazások támogatása felé kíván elmozdulni. Ezek révén pedig olyan pluszértéket kíván adni partnereinek, amivel azok hatékonyak és sikeresek lesznek.

 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. október 1.) vegye figyelembe!