Előnyben a megbízhatóság

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. október 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 19. számában (1999. október 1.)

A magánvásárlókat tekintve is egyre gyakoribb, hogy saját biztonságuk érdekében, inkább néhány ezer forinttal többet fektetnek a számítógép-vásárlásba – véli Mogyoródi Zoltán, a Műszertechnika Computer Rt. vezérigazgatója. A szakember a szemléletváltás elsődleges okát a gyakran megbízhatatlan, úgynevezett noname gépekben, illetve az ezeket forgalmazó kisebb cégekben látja. A rossz minőségű részegységekből összeállított gépek ugyanis gyakran meghibásodnak, és előfordul, hogy az azt összeállító cég akkor már nem is létezik. A névtelen gépek legfőbb vonzereje a kedvezőnek mondható áruk volt, így napjainkra számos neves cég vette fel az (ár)versenyt ezen a piacon is.

A magánfelhasználók kereskedelmi piacának jelentős részét napjainkra átvették a márkás hardvert forgalmazó nagy áruházláncok. Hazánkban azonban még mindig jellemző az a felfogás, hogy a szoftvernek nem feltétlenül muszáj jogtisztának lenni, hiszen a másolt programok is futnak a PC-n. A gond sok esetben váratlanul jelentkezik, és előfordul, hogy minden különösebb előzmény nélkül összeomlik a rendszer. További problémát okozhat a nem megfelelően összeállított gépek esetében a szoftverek installálása. A magyarázat egyszerű: a programok telepítése egyre bonyolultabb, hiszen számos kérdést "tesz fel" a szoftver, melyekre helyesen kell reagálni. Amennyiben a beállítások nem szakszerűen történnek, a meghibásodás veszélye fokozottan növekszik. A számítástechnika mindemellett rendkívül gyorsan fejlődik, az egy-két éves konfigurációkat a nagyobb cégek kénytelenek bővíteni, felújítani vagy éppen lecserélni. A magánfelhasználók esetében ez az intervallum maximum három-négy évre nő. Az internet rendszeres használata viszont tovább rövidíti az említett időtávot, ugyanis előfordulhat, hogy egy-egy információnak csupán részleteit vagy akár azokat sem tudja letölteni a végfelhasználó.

Az eladási tapasztalatok azt bizonyítják, hogy napjainkban már a PC-vásárlók 40-50 százaléka megveszi a programot, a fennmaradó részük viszont még mindig inkább illegális szoftvert használ. A cégek jellemzően a jogtiszta programokat részesítik előnyben, esetükben is előfordul azonban, hogy a kisebb és sűrűn up-gradelt változatokat (például a vírusölők) "másodkézből" szerzik.

A világ vezető számítógép- és irodaberendezés-gyártói bevételük alapján, (milliárd dollár 1997)
IBM 78,508
Hewlett-Packard 42,895
Fujitsu 40,613
Compaq 24,584
Canon 22,813
Xerox 18,166
Digital 13,074
Del 12,327
Ricoh 11,432
Forrás: Fortune
 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. október 1.) vegye figyelembe!