Aki kimarad...

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. október 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 19. számában (1999. október 1.)

Egy nemrégiben közzétett felmérés adatai azt mutatják, hogy a magyar nagyvállalatok vezetőinek mindössze 47 százaléka használja munkája során az internetet. Ez az arány szemléletesen mutatja a hazai informatikai viszonyokat is. Viszonylagos fejletlenség, késedelmes infrastrukturális kiépítettség jellemzi a magyar számítástechnikát – hangsúlyozta Horváth Róbert, az IBM Magyarország Kft. vezérigazgatója. A hazai informatikai piac évente körülbelül 10 százalékkal bővül, ezen belül a különböző termékek értékesítése nagy eltérést mutat. A szerverek piaca az elmúlt évben például csökkent, míg a szolgáltatásoké nőtt.

Az IBM világviszonylatban a legnagyobb informatikai cégnek számít. Profilját a teljes számítástechnikai paletta összessége adja, így a szoftverektől kezdve a szolgáltatásokon át a perifériákig mindent forgalmaz. A Székesfehérvárott működő merevlemezgyártó üzemegységük termékei világszerte komoly piacra számítanak. A kilencvenes évek elején a multinacionális cég – annak ellenére, hogy az IBM PC bevezetésével új korszakot indított el a számítástechnikában – hullámvölgybe került. A nemzetközi vállalatot annak az új vezetőnek (Lou Gerstner) érkezése és jövőbe mutató stratégiája mentette meg, aki rövid idő alatt teljesen átszervezte a céget.

Az internet szervereinek száma, ezer darab
1996 250
1997 1500
1998 3700
1999 (becsült adat) 5300
Forrás: Netcraft

Külső vállalkozások alkalmazása

A tapasztalatok azt mutatják: mindinkább elterjed az a gyakorlat, hogy a nagy cégek külső vállalatot alkalmaznak informatikai rendszerük működtetéséhez. A vezérigazgató úgy véli: a jövőben erősödik majd ez a tendencia. A számos részegységet magukban foglaló hálózatok esetén az outsourcing vitathatatlanul hasznos, hiszen a rendszert létrehozó cég minden esetben többet tud saját termékéről, mint a külső szakemberek.

A kelet-európai piacok jellemzően PC-központúak, Magyarország azonban kezd túllépni ezen a fázison – mondta Horváth Róbert. A haladás alapja a piac figyelemre méltó fejlődése. Lényeges előrelépést hozhat e téren az e-business (elektronikus üzletvitel) elterjedése, ami leginkább az exportorientált országok esetében jellemző. Miután Magyarország a számára nagy jelentőségű a kivitel, az e-businessnek várhatóan jelentős szerepe lesz majd a jövőben. Az elektronikus üzletvitel lényege: a cégek eddigi számítástechnikai beruházásaikat ötvözik az internettechnológiák által nyújtott előnyökkel, ezáltal jelentős mértékben javíthatják üzleti folyamataik hatékonyságát, ennek köszönhetően pedig versenyképesebbé válnak globalizálódó üzleti világban. A szakember úgy véli, további lendületet hoz a hazai informatikai piac fejlődésében az uniós csatlakozás. Sikeréhez ugyanis megfelelő infrastruktúrát kell kialakítani, ehhez elengedhetetlen a megbízható informatika, ami viszont egyre inkább az e-business világot jelenti – összegezte a vezérigazgató. Figyelemre méltó, hogy a hazai informatikai piac számszerűsítve mintegy 1 milliárd dollárra tehető, miközben az osztrák vagy svájci érték egy nagyságrenddel nagyobb.

Az informatikai beruházásokat illetően, Horváth Róbert véleménye szerint szükség lenne egyfajta szemléletváltásra. Jelenleg számos esetben tapasztalható, hogy a nagy megrendelők sem tudják pontosan milyen hálózatot szeretnének létrehozni. Ilyen bizonytalanság esetén a kivitelezéssel megbízott cégek jelentős tartalékot építenek be a kalkulációikba, ami viszont esetenként felesleges pluszköltséget eredményez. Egy-egy számítástechnikai beruházáshoz a nagyfokú bizalom mellett tehát elengedhetetlen az igények pontos ismerete, hiszen ez mindkét fél feladatát megkönnyíti.

A tíz legnagyobb cég a weben 1998-ban
Sorszám/vállalat Webcím Iparág Ország
1. UAL www.ual.com utazás, szállítás USA
2. Lufthansa Group www.lufthansa.de utazás, szállítás Németország
3. Time Warner www.pathfinder.com média, szórakoztatás USA
4. Viacom www.viacom.com média, szórakoztatás USA
5. British Telecom www.bt.co.uk távközlés Nagy-Britannia
6. AMR www.amr.com utazás, szállítás USA
7. Hewlett-Packard www.hp.com számítástechnika USA
8. General Motors www.gm.com autógyártás USA
9. Bellsouth www.bellsouthcorp.com távközlés USA
10. Kroger www.kroger.com kiskereskedelem USA
Forrás: The Global Inernet 100 Survey 1998
 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. október 1.) vegye figyelembe!