A várható következmények

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. október 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 19. számában (1999. október 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

Magyarország európai integrációs folyamatának jelenlegi szakaszában csak nagy bizonytalansággal és kellő bátorsággal lehetséges véleményt mondani a csatlakozás agrárgazdaságra gyakorolt, várható következményeiről. Ennek nem mond ellent, hogy - 2002. évi integrálódást feltételezve - vészesen fogy a felkészülésre rendelkezésre álló idő. Tehát már illenék többet tudnunk erős és gyenge pontjainkról, leginkább pedig teendőinkről. A dolog sokismeretlenes természetéből fakadóan azonban ez csak korlátozottan lehetséges. Egyelőre modellezett helyzetek és szakértői becslések eredményeivel kell beérnünk. Ezeket a számításokat kell - az újabb információk birtokában - folyamatosan megújítani, s ezekre támaszkodva kell kialakítani a felkészülés soros lépéseit.

Magyarország természeti, földrajzi és humán adottságai a mezőgazdálkodásra valamelyest kedvezőbbek az európai átlagnál. A csatlakozás primer kérdése ezért úgy tehető föl, hogy miképpen befolyásolja a csatlakozás az agrárerőforrások hasznosítási lehetőségeit? Vagyis jobb vagy rosszabb lesz-e az agrárszektor hozzájárulása a gazdasági növekedéshez, a lakosság életszínvonalának javításához?

E kérdéseket meg lehet válaszolni általánosságban röviden és egyszerűen. Bizonyítható, hogy legtöbb termékünk minősége (mérhető beltartalmi értéke és szubjektív fogyasztói megítélése) elfogadható, egy-egy esetben kiugróan jó. Tény, hogy a magyar mezőgazdaság támogatottsága (PSE-mutatója, azaz az egységnyi termelési értékre jutó közvetlen és közvetett támogatás) az utóbbi öt évben 11-14 százalék között mozgott, míg az európai uniós átlag 30-40 százalék között ingadozik. Egyelőre az is örömmel állapítható meg, hogy mérvadó, volumenhordozó termékeink előállítási és kínálati árai 10-30 százalékos mértékben rendre elmaradnak a piacvezető uniós versenytársakétól. (Ám ez az árelőny rohamosan csökken, sőt időnként egy-egy termék esetében el is tűnik!) Lehetne még sorolni azokat a mozaikokat, amelyekből viszonylag tetszetős versenyképességi kép áll össze a magyar mezőgazdaságról.

Annyi mindenesetre kockázat nélkül megállapítható, hogy - az átalakulás viharaiban megtépázott mezőgazdaság - összességében még mindig több előnnyel, mint hátránnyal vághat bele ebbe a nagy vállalkozásba. A meglevő potenciális versenyelőnyök kiaknázása alapvetően két tényezőn múlik:

  • elsősorban a csatlakozás időpontjában meglevő tényleges versenyképességen, amelynek szükséges - de nem elégséges - feltétele az, hogy azonos minőséget olcsóbban tudjunk kínálni,
  • másrészt a tárgyaló delegáció érvelőképességén, a csatlakozási feltételeken.

Elvi lehetőségeink

Az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet kidolgozott egy 60 terméket felölelő szimulációs modellt, amely a csatlakozás évében (2002-ben) várható input-, termelőiár- (illetve bevétel = ár + támogatás) és a fogyasztóiár-különbségekből, valamint a termelői és a fogyasztói reagálási képességekből, szokásokból vezeti le mérlegszerűen az első uniós esztendő elvi történéseit.

A modellben számos hipotézissel éltünk. Feltételeztük például, hogy a magyar input- és termelői árak 2-3 év alatt felzárkóznak a piacvezető EU-ország átlagos szintjére. Az árváltozásra a termelők és a fogyasztók képességeik, az úgynevezett árrugalmassági paraméterek szerint reagálnak. Például: a vágósertés árának 1 százalékos növekedésére a hazai termelők a termelés 0,35 százalékos növelésével válaszolnak. Ugyanez vonatkozik a támogatási különbségekre is. A Magyarország és az EU közötti forgalomban értelemszerűen nem számoltunk a vámok és az exporttámogatások hatásával. Más vonatkozásban pedig a magyar termelőket azonos elbánás szerint értékeltük, mint ami az uniós versenytársakat megilleti. A mai állapotok szerinti vitás kérdésekben (pl. közvetlen jövedelemkompenzációk ügye) több változat várható hatásait is számszerűsítettük.

A feladat bonyolultságát úgy lehet röviden érzékeltetni, hogy változó tényező mind a 2002-ben csatlakozó magyar mezőgazdaság akkori állapota, mind a befogadó integráció akkori agrárpolitikai eszköztára. Mindenesetre a magyar mezőgazdaság 2002-ig befutható fejlődési pályáján számoltunk számos, a versenyképességet befolyásoló probléma (birtokrendezés, fajtaváltás, fejlesztések, rekonstrukciók, együttműködési mechanizmusok stb.) megoldásával, ami csak tovább bővíti a bizonytalanságok körét.

A számítások idején még nem volt ismeretes a közös agrárpolitika, a CAP reformjának sorsa, az Agenda 2000-t még nem fogadták el. Ezért a munkában számos forgatókönyv következményeit modelleztük. Ezúttal csak az Agenda 2000 tervezet eszmei hatásait mutatjuk be két változatban: ha részesülünk közvetlen jövedelemkompenzációkban, illetve ha nem.

Árváltozások

Feltételeztük, hogy az egységes piac Magyarországra való kiterjesztésének hatására az árak fokozatosan felzárkóznak az EU legnagyobb termelőinek (általában Franciaország, Németország vagy Olaszország) piaci szintjéhez. Ennek eredményeként a csatlakozás első évében a magyar termelői árak az Agenda-javaslat alapján átlagosan 5,8 százalékkal emelkednének. Természetesen az átlag mögött jelentős strukturális átrendeződés húzódik meg. Ez a jelenség már főágazati szinten is tapasztalható: a növényi termékek termelői ára mintegy 10 százalékkal, míg az állati termékeké 2 százalékkal növekedne egy év alatt.

Más a helyzet, ha a magyar fél is megkapja az EU-s gazdáknak járó közvetlen jövedelemkompenzációs támogatásokat. Ebben az esetben a magyar mezőgazdaság átlagos (1 termékegységre jutó) bevételei (ár + támogatások) csaknem 15 százalékkal gyarapodnának. A növénytermesztés többlete nagyjából 25 százalék, míg az állattenyésztésé 6 százalék körül lenne.

A számítások szerint ugyancsak jelentős átrendeződés menne végbe az élelmiszer-fogyasztás szerkezetében. A fogyasztók racionális magatartását feltételezve az élelmiszerek átlagos fogyasztóiár-szintje a csatlakozás hatására egy év alatt csak 4,6 százalékkal emelkedne. Figyelembe véve az élelmiszerek összes lakossági fogyasztásban betöltött szerepét (26,5 százalék), ez az áremelkedés a hazai fogyasztáson mért inflációt 1,2 százalékkal terhelné meg.

Termelés és fogyasztás

A fenti ár- és támogatási impulzusok - számos adminisztratív, infrastrukturális, technológiai stb. korlát által determináltan - reagálásra késztetik a termelőket és a fogyasztókat. Az Agenda-tervezet kompenzációk nélküli változata gyakorlatilag érdektelenné teszi a magyar termelőket a csatlakozásban! E szcenárió szerint ugyanis az összes mezőgazdasági termelés volumene - a számítási hibahatáron bőven belül - még 1 százalékkal sem bővülhet 2002-ben. A növénytermesztés 2 százalékkal növekedne, míg az állattenyésztés (nagy differenciáltsággal) kismértékben tovább zsugorodna.

A kompenzációs támogatások igénybevétele érzékelhetően javítaná a magyar termelők érdekeltségét. Ami nem is csoda, ha figyelembe vesszük, hogy az EU-gazdák jelenlegi jövedelmének gyakorlatilag 100 százaléka támogatásokból származik. Ezek nélkül általában mi sem vagyunk versenyképesek! E támogatásokkal együtt viszont a termelés volumene mintegy 8-8,5 százalékkal növekedne a csatlakozás hatására (az állattenyésztésben alig 2 százalékkal, a növénytermesztésben 15 százalékkal). A lakosság élelmiszer-fogyasztása az Agenda 2000 alapján 3 százalék körüli mértékben emelkedne.

Az úgynevezett közvetlen jövedelemkompenzációknak - a termelői érdekeltségen keresztül - nem elhanyagolható hatása lehet az agrárkülkereskedelmi forgalom nagyságára és szerkezetére is. Sőt, kiélezett helyzetben nem lehet közömbös ennek kisugárzó hatása a fizetési mérlegre sem. Ha ugyanis feltételezzük, hogy a csatlakozás előtti (2001. évi) agrárexport eléri a 3,4 milliárd, a külkereskedelmi forgalom egyenlege pedig a 2,1 milliárd dollárt, akkor a kompenzációk nélküli csatlakozás hatására a kivitel alig nő (mintegy 100 millió dollárral), a növekvő fogyasztás húzó hatást gyakorol a behozatalra, s így az agrárszaldó nagyjából 0,5 milliárd dollárral romlana. A jövedelemkompenzációkkal számoló esetben a magyar agrárkivitel meghaladhatja a 4, a pozitív egyenleg pedig a 2,4 milliárd dolláros mértéket.

Bár a csatlakozás fő motívuma kétségkívül nem az uniós pénzügyi transzferek megszerzése, hanem az egységes piac nyújtotta előnyökből való maximális merítés, nem lebecsülendő, sőt nem is nélkülözhető azoknak a pótlólagos EU-forrásoknak a felhasználása sem, amelyek más tagállamok számára is hozzáférhetők. Ebben a kérdésben is a jövedelemkompenzációk ügye tekinthető vízválasztónak. Ezek nélkül a csatlakozás közvetlen agrár-pénzügyi szaldója 30-35 milliárd forintra tehető, amelyet alapvetően az intervenciós és az export-visszatérítési tételek tesznek ki. Természetesen ezenfelül számítani lehet a Strukturális Alapokból igénybe vehető, szintén jelentős forrásokra is. Azonos elbírálás esetén azonban (tehát jövedelemkompenzációkkal), a közvetlen agrár-pénzügyi mérleg megközelítheti a 400 milliárd forintot is évente.

Kockázatok

A magyar agrárgazdaság versenyesélyei - a felkészülési időszakot értelmesen kihasználva - általában kedvezőnek minősíthetők, noha néhány kiemelt ágazatban nem lebecsülendők a rövid távú kockázatok sem. Ezért természeti erőforrásaink ésszerű hasznosítása nemcsak az úgynevezett nagykultúrák, az európai és az amerikai-EU agrárverseny legkényesebb frontvonalához tartozó ágazatok (gabona, hús, cukor) mindenáron való fejlesztésével oldható meg (bár ezek nélkül esély sincs!). Nem térhetünk ki az adottságainkkal összhangban lévő, a mainál szelektívebb verseny elől, de több figyelmet (szervezést, támogatást stb.) érdemelnek mindazok a ma még relatíve kicsiny ágazatok, amelyekkel elkerülhetjük a leghevesebb versenyt (vagy annak csúcsidőpontjait), s amelyek együttesen látványos eredményeket is hozhatnak, különösen a kisebb méretű gazdaságok részvételével.

Ágazataink jövőbeni versenyesélyeit áttekintve, fő tanulságként az fogalmazható meg, hogy a termékek piaci és jövedelmezőségi pozícióit a külső feltételek változása (az EU-környezet) alapvetően pozitívan fogja érinteni, s a kockázatok zömmel itthon, a hazai cselekvési szándékok és lehetőségek körében keresendők. Ágazataink versenyesélyeit főleg a szakmai munka színvonala (hozamok, kihozatali mutatók, minőségi paraméterek); a termékpályák felső ágainak (feldolgozás, logisztika, finanszírozás, intézmények) korszerűsítése; az itthoni eszközökkel is befolyásolható együttműködési készségek; a növénytermesztés és az állattenyésztés közötti arányok tudatos irányítása döntik el. Ugyanakkor - néhány ágazatot illetően - hallatlan felelősség terheli az EU-csatlakozás feltételeiről tárgyalókat. Ez a felelősség mindenekelőtt a kvóták megállapításához (a termelési kvóták között Magyarország számára alapvetően a tej- és a cukorkvóta nagysága bír jelentőséggel), a közvetlen támogatások (prémiumok és kompenzációk) diszkriminációk nélküli megszerzéséhez, illetve az utóbbiak konkrét öszszegét megszabó bázisterületek és referenciaértékek elfogadásához kapcsolódik. A tét nagyságát érzékelteti, hogy az - elvileg termeléshez nem kapcsolódó - direkt támogatások nagysága a konkrét megállapítás lehetséges változataitól (tehát a módszertől) függően, évente mintegy 50 milliárd forint!

A magyar agrárgazdaság fő ellentmondása jelenleg abban áll, hogy (eszmei) versenyelőnyét csak az EU kapuin belül, az ottani közgazdasági környezetben lenne képes - számos korláttal - érvényesíteni, de addig rövid távon a termelés bővítése - amelyet a leendő kvóták megszerzése indokol - piaci és pénzügyi korlátokba ütközik. Ezen ellentmondás részbeni feloldása érdekében tehát a felkészülési szakaszban minden olyan egyedi, nem EU-konform megoldás is megengedhető, sőt ajánlott, amely a termelőkapacitások hatékony kihasználását és bővítésüket szolgálja, legyen az a piacok megtartása vagy a hazai fogyasztás ösztönzése, járjon az akár az állami támogatások átmeneti növekedésével is.

 

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. október 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére