A tudás áramlása

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. október 1.) vegye figyelembe!

Innovációs folyamatok elemzése

Megjelent a Cégvezetés (archív) 19. számában (1999. október 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

A GKI Gazdaságkutató Rt., a Magyar Vállalatgazdasági Kutatásokért Alapítvány, az MTA Szociológiai Kutatóintézete, valamint a Politikai Tanulmányok Alapítvány az OMFB megbízása alapján kutatást végzett a magyarországi Nemzeti Innovációs Rendszerről. A kutatás fontos része volt az innovációt szolgáló tudásáramlás vizsgálata. A kutatás során többfajta primer adatfelvételt végeztünk, a cikk részben ezeken alapul.

 

A tudásáramlás összetett folyamat, definíciója a szakirodalomban nem egységes: része az innovatív (magasan képzett, általában műszaki végzettségű, innovációs tevékenységet végző vagy azt végezni képes) munkaerő mozgása, a tudásnak tanulmányutak, publikációk formájában való áramlása, az innovációs folyamatokban kulcsfontosságú szerepet betöltő emberek közvetlen találkozása konferenciákon, szakmai szervezetekben. A szakirodalomban a téma tág értelmezése is megjelenik, idesorolva a licencek, szabadalmak és a technológia áramlását (a technológiai transzfert) is stb. Mégis, a publikációk a tudásáramlás fogalmán hagyományosan általában a munkaerő, illetve azon belül is a kutatók-fejlesztők, műszaki szakemberek különböző ágazatok, szektorok, tevékenységek, országok közötti mozgását értik. A fogalomnak ebbe az értelmezésébe belefér azonban a képességek, tapasztalatok, így például a problémamegoldó képesség átvitele is.

Mindezekből az következik, hogy a tudásáramlás folyamatai nem, vagy csak egyes részeikben mérhetők. Megfigyelésüknek leggyakoribb és módszertanilag legtisztább módja az állást változtatók számának és irányainak a jellemzése. A foglalkozási és a munkaerő-piaci statisztikák például általában lehetővé teszik az iparágak, az ipar, valamint az egyetemek és kutatóintézetek közötti munkaerőmozgások megfigyelését.

A tudományos kutatók-fejlesztők száma és változása 1990-1997 között
  1990 1997 Változás (fő) 1997/1990 (százalék)
Természettudomány 4 839 3 511 -1 328 72,6
Műszaki tudományok 12 541 5 927 -6 614 47,3
Orvostudományok 4 210 3793 -417 90,1
Agrártudományok 2 676 1 643 -1 033 61,4
Társadalomtudományok 5 990 6 635 645 110,8
Forrás: Statisztikai Évkönyv 1997 KSH

Munkaerő, technológia

A skandináv országokban készült a legtöbb elemzés az innovatív munkaerő áramlásáról. Egységes módszertan azonban itt sem alakult ki. Norvégiában például felméréssel igyekeztek képet alkotni a kutatóintézetekből való távozások mértékéről, irányáról. Svédországban a PhD (nagyjából az úgynevezett kisdoktori) fokozatúak és a műszaki fejlesztő mérnökök mobilitását a munkaerő-piaci adatok felhasználásával vizsgálták. Stendberg, L.-Gustaffson, E.-Marklund, G. vizsgálatai rámutatnak arra, hogy a kvalifikált emberek magas intenzitású mobilitása hozzájárul a munkaerő általános képzettségének javulásához éppúgy, mint a gazdaság innovációs teljesítményének növekedéséhez. A legerőteljesebb áramlás az egyetemek felől a kutatóintézetekbe, illetve az iparba irányult, gyengébb a kutatóintézetek felőli mozgás az ipar irányába. Az is megfigyelhető, hogy az iparba távozó kutatók általában nem folytatják a kutatómunkát.

A tudásáramlás nem szűkíthető le az országhatárokon belülre, sőt, az újabb szakirodalom éppen arra helyez nagy hangsúlyt, hogy a nemzetközi tudásáramlás szerepe az innovációval kapcsolatos hatások szempontjából növekszik. A nemzetgazdaságok növekvő nyitottsága a nemzetközi tudásáramlás erősödéséhez és változatos formáinak kialakulásához vezetett, amit a multinacionális vállalatok, a stratégiai szövetségek, a világméretű kereskedelem kereteiben szerveződő határokon átnyúló együttműködések, valamint az intézmények, illetve a kutatók közötti egyre gazdagodó személyes nemzetközi kapcsolatok is elősegítenek. Ez kifejeződik például a más országokban kifejlesztett technológiák vagy a félkész termékek nemzetközi forgalmának növekedésében, a külföldi licencek, találmányok szaporodó alkalmazásában, a cégek műszaki kérdésekre irányuló stratégiai szövetségeiben és a közös nemzetközi publikációk növekvő számában. Az OECD-országokban a nemzetközi licenc- és know-how-vásárlások, a külföldi szakértői megbízások összértéke 1980 óta megháromszorozódott - olvasható a Technology and Industrial Performance című, Párizsban, 1996-ban megjelent kiadványban.

A tanulmányok szerint korunkban erős az importált beruházási javakkal és közbenső termékekkel közvetített technológia áramlása. A magas szintű technológia, valamint a tudomány alapú ágazatok és csomópontok esetében a külföldről származó új technológia (például ilyen a vegyipar Dániában és Hollandiában, a repülőgépipar az Egyesült Királyságban, részben a közútijármű-gyártás Németországban s most már hazánkban is) különösen jelentős arányt képvisel (ami a technológiai specializáció és az innovációs csomópontok ipari különbségeit is világosan tükrözi). A nagyobb országok általában kevesebb technológiát vásárolnak külföldről, mint a kisebbek. 1993-ban például az Egyesült Királyság és Kanada közvetett úton szerzett technológiáinak több mint 50 százaléka, Hollandia esetén pedig 70 százaléka külföldről származott.

Míg az országon belüli tudásáramlás mérésére általában mobilitási mérőszámot alkalmaznak, a nemzetköziére felhasználják az úgynevezett technológiai fizetési mérleg adatait a pénzügyi jellegű fizetési mérleg mintájára (szabadalmak, márkák áramlása, nemzetközi know-how-vásárlás, szellemi szolgáltatások áramlása), a technológiákat is magukban foglaló beruházási javakra és közbenső termékek kereskedelmére vonatkozó információkat, a közös K+F konzorciumok adatait. Ezek a mutatók a tudásáramlás - eltérő mértékű - növekedését jelzik az OECD-országokban.

A K+F létszám megoszlása és alakulása a fővárosban és a városokban (százalék)
Településtípusok Megoszlás 1990 Megoszlás 1997 1997/1990
Főváros 63,6 56,8 65,7
Egyetemi városok 24,3 29,7 88,9
Egyéb városok 12,4 13,5 76,3
Összesen 100,0 100,0 72,7
Forrás: KSH

Nemzetközi vizsgálatok

A tudásáramlás vizsgálata a fejlett országokban is elsősorban a kutatókra-fejlesztőkre terjed ki. A K+F területén dolgozókat képzettség és foglalkozás szerint osztályozzák. A képzettség szerinti osztályozásra az OECD-országok az ISCED (International Classification of Education) alapján négy osztályt javasolnak, a létszám-csoportosítás az oktatási statisztikák alapján nyomon követhető. A foglalkozás szerinti csoportosításra pedig azért van emellett szükség, mert gyakori, hogy egyetemi diplomásokat szakterületükön technikusként, asszisztensként, vagyis nem kutatóként foglalkoztatnak, és természetesen a nem kutatói állományban levőknek is lehet felsőfokú végzettségük más tudományterületről. Az OECD a foglalkozás és végzettség szerinti keresztosztályozás időnkénti elvégzését is ajánlja.

A tudásintenzív szektoroknak a kevéssé tudásintenzívekre gyakorolt hatásait elemző vizsgálatokat az OECD is ajánlja, mert a szektorok, vállalatok közötti tudásáramlás jelentősége nő, és félrevezető eredményeket kapunk, ha ezt figyelmen kívül hagyjuk. A tudásáramlás alanyai alapvetően a felsőfokú képzettségűek, ezért részarányuk ismerete is fontos támpont egy ország innovációs kapacitásának jellemzésekor. Az innovatív ágazatokban különösen nagy a felsőfokú végzettség jelentősége, amely általában párosul a fiatal korosztály magasabb arányával.

A hetvenes évek óta minden OECD-országban jelentősen emelkedett a népesség képzettségi szintje. A felsőfokú végzettségűek aránya legmagasabb Japánban, mintegy 50 százalék, igen magas Franciaországban és Norvégiában, körülbelül 40 százalék, Svédországban 30 százalék. Az Egyesült Államokban 1960-1988 között megháromszorozódott az újonnan kiadott diplomák száma. Az egyetemen tanulók, a tudományos minősítésre készülők, a minősítettek növekvő számai mind a tudásintenzitás igen jelentős növekedésére utalnak.

A felsőfokú végzettségűek aránya (százalék)
Ágazatok 1980 1990 1996
Ipar 4,5 8,6 7,9
Építőipar 6,1 7,9 8,3
Mezőgazdaság 3,1 5,5 7,2
Szállítás, távközlés 3,6 5,6 8,3
Kereskedelem 4,1 7,8 11,1
Személyi és gazdasági szolgáltatások 6,3 11,8 31,3
Egészségügy és oktatás 31,7 36,9 39,1
Közigazgatás 21,8 26,4 25,7
Összesen 8,2 12,2 16,8

Továbbképzés

Egy 2800 cégre vonatkozó olasz felmérés szerint az erősen innovatív ágazatokban a szellemi foglalkozású alkalmazottak részaránya, a vállalati mérettől függetlenül, mintegy 50 százalék, a többi ágazatban ennél sokkal kisebb. Az innovatív ágazatokban a 21-35 éves korosztály nagyobb hányadot képvisel.

Egy kanadai felmérés szerint az innovatív vállalatok mintegy 75 százaléka ajánl szakmai továbbképzést dolgozóinak, ami természetesen számottevő többletköltséggel jár. A csúcstechnológiát alkalmazó vállalatoknál a folyamatos továbbképzés alapkövetelmény, a vállalati stratégia része.

Az elérhető munkaerő minősége befolyásolja a beruházási döntéseket és a K+F-et, a szakképzettebb munkások hatékonyabban tudják alkalmazni az új technológiákat. A szakirodalom szerint, ha a szakképzett munkaerő hiányával küszködő vállalatok száma egy iparágban tartósan 10 százalékkal növekszik, ez a beruházások 10 százalékos csökkenését és a K+F ráfordítások 4 százalékos redukálását vonja maga után - állítja a két brit kutató, S. Nickell és D. Nicolitsas Emberi erőforrás, befektetés és innováció: mi a kapcsolat című tanulmányukban. E mögött S. Redding azon elmélete áll, hogy az emberi tőke fejlesztése és a beruházások alakulása összefügg, egymást kiegészíti.

A tudásáramlás Magyarországon

A Magyarországon megfigyelhető, K+F-et érintő munkaerő-áramlási tendenciák sokban eltérnek a fejlett OECD-országokban tapasztaltaktól, ahol a gyors műszaki fejlődés következtében nő a kereslet a felsőfokú műszaki végzettségűek és a magasan képzett kutatók, fejlesztők iránt. Magyarországon - ezzel szemben - a K+F létszám alakulása nemcsak hogy követte a gazdasági növekedés lefékeződési trendjét, hanem e szférában az átlagosnál is nagyobb volt a létszám csökkenése. S bár az utóbbi években az egyetemi és a vállalati kutatószférát már a stabilizálódás, sőt esetenként a lassú fejlődés jellemezte, az előző évek lepusztulása után a helyzet alig javult.

Legjobban a műszaki tudományok körébe tartozó K+F helyek száma csökkent, itt a K+F létszám több mint a felével megcsappant. Ez a terület abszolút értelemben is létszámvesztő: csaknem 7000 tudományos kutató és fejlesztő került más munkakörbe, lett (kényszer)vállalkozó, nyugdíjas vagy munkanélküli.

A K+F helyek számának, illetve a K+F körben foglalkoztatottak létszámának tudományágak szerinti összetétele is jelentősen megváltozott. Amíg 1990-ben a műszaki tudományok voltak a vezető helyen - ide koncentrálódott a kutatói létszám 40 százaléka -, 1996-1997-re felzárkóztak a társadalomtudományok. Ez annak a negatív folyamatnak a következménye, hogy a műszaki kutató- és fejlesztőhelyek száma több mint a felével csökkent, a társadalomtudományi helyeké pedig, bár 1996-ig ezek száma is csökkent, 1997-ben már nőtt.

A K+F kapacitás regionális eloszlása a rendszerváltozás óta alig változott, vagyis Budapest és a vidéki központok nagyjából azonos arányú létszámveszteséget szenvedtek el. A K+F létszám több mint a fele Budapesthez kapcsolódik, s ez a kötődés a kilencvenes években csak kissé oldódott: 1990-ben az összes tudományos kutató és fejlesztő 63, 1997-ben 57 százaléka dolgozott a fővárosban. Kissé növekedett a vidéki, főleg egyetemi városok súlya, szerepe. Szeged, Debrecen, Győr, Veszprém az ország legfontosabb K+F csomópontjai, ahol ez a tevékenység egyetemi tanszékeken és önálló kutatóintézetekben koncentrálódik. Az innovációs parkok egy része is a vidéki szellemi műhelyek közelében épült.

Magyarországon 1995-ben a tudományos kutatók átlagos életkora 44 év volt, három évvel magasabb, mint 1987-ben, és négy évvel magasabb, mint 1982-ben. A fiatalok kutatói pálya iránti mérsékelt érdeklődése részben a jövedelmek, részben a kutatási infrastruktúra minőségének alacsony színvonalával magyarázható. A magyar innovációs humán kapacitások közelmúltbeli beszűkülése miatt előfordulhat, hogy a K+F kapacitások nem képesek megfelelni a gazdaság igényeinek.

A hazai műszakiszakember-ellátottság (mérnök, agrármérnök, természet- és egzakt tudományok, számítástechnikai szakmák együtt) a nyugat-európai, illetve az USA-átlag másfélszerese. 1994-ben 10 ezer foglalkoztatottra 310 műszaki felsőfokú képzettségű munkaerő jutott, ez a mutató Ausztriában 243, az USA-ban 1992-ben 194 volt. A nemzetközi minimum 10, maximum 276, átlag 202. Ez a mennyiség előny is lehet, ha a jövőben a minőségre helyezzük a súlyt (Tímár, 1996).

Az aktív keresők és a felsőfokú végzettségűek száma és aránya a feldolgozóiparban, 1996-ban (ezer fő és százalék)
Feldolgozóipari ágazatok Aktív keresők száma Felsőfokú végzettségűek száma Felsőfokú végzettségűek aránya
Élelmiszeripar 151 10 6,6
Textilipar 40 2 5,0
Ruházati ipar 83 1 1,2
Faipar 36 1 2,8
Vegyipar 54 8 14,8
Kohászat 30 3 10,0
Fémfeldolgozás 59 3 5,1
Gépek és gépi berendezések gyártása és javítása 73 7 9,6
Villamosipari gépek 41 4 9,8
Híradástechnikai gépek 24 3 12,5
Műszergyártás 19 2 10,5
Közútijármű-gyártás 26 3 11,5
Összesen 810 64 7,9
Forrás: KSH

A felsőfokú végzettségűek köre

Kedvező, hogy Magyarországon a felsőfokú képzettségűek száma és aránya az elmúlt mintegy 50 évben először ugrásszerűen, majd fokozatosan bővült. A nyolcvanas években a korábbinál gyorsabban nőtt a felsőfokú végzettségűek aránya, de a kilencvenes évek első felében ez a növekedési ütem mérséklődött. 1996-ban a fiatal korosztály 23,5 százaléka végzett felsőfokú intézményekben, ami szintén mérsékelt növekedést jelez (1990-ben ez 19,1, 1995-ben 20,9 százalék volt). Az OECD-országok átlaga azonban ennek a számnak csaknem a kétszerese. Az elmúlt években a magyar lemaradás nem növekedett, de nem is csökkent. A felsőoktatásban részt vevő hallgatók száma 1990-1996-ban nálunk is, az OECD-országokban együtt is átlagosan a kétszeresére növekedett.

A trendek azonban biztatóak: 1995-ben a felsőoktatás első évfolyamaira felvettek aránya az érettségizettekhez viszonyítva csaknem elérte a 73 százalékot, a 18 évesekhez képest pedig a 34 százalékot (az OECD ezt a viszonyítást alkalmazza). Ha az 1995-ös felvételi számok fennmaradnának, akkor Tímár János professzor számításai szerint a demográfiai adatok alapján a felvettek aránya a 18 évesekhez képest 2002-re elérné az 50 százalékot, ami magasabb a fejlett OECD-országok mennyiségi szintjeinél. Az elmúlt években a felsőfokú végzettségű dolgozók aránya minden ágazatban növekedett. A tudásintenzitás a személyi és gazdasági szolgáltatási ágazatokban (ezen belül a pénzügyi és üzleti szolgáltatások területén) nőtt a leggyorsabban. Legmagasabb a felsőfokú végzettségűek aránya az egészségügyi és oktatási szektorban, második helyen a személyi és gazdasági szolgáltatások, harmadik helyen a közigazgatás áll, ami egyrészt a szektorok sajátosságainak, másrészt az utóbbi időszak fejlődésének eredménye.

A számok azonban csak részben fejezik ki az egyes szektorok tudásintenzitását, mert Magyarországon is jelentős másodlagos tudásáramlás valósul meg a tudásintenzív szektorok felől a kevésbé tudásintenzív szektorok felé. A külföldi érdekeltségű cégek megjelenése felerősítette e folyamatot, kettős értelemben is megváltoztatta az innovációs tudásáramlás természetét. Megnőtt a más országokban levő kutató- és fejlesztőbázisokon keletkező tudás beáramlásának (a technológiatranszfernek) a jelentősége is, és a Magyarországon működő külföldi vállalatok számos, profiljukba vágó kutató- és fejlesztőbázist hoztak létre.

A sajtóban gyakran olvashatók az utóbbi trenddel kapcsolatos példák. Az Audi 25 millió márkás beruházással kis létszámmal működő kutatóközpont létrehozását tervezi. Az IBM várhatóan szoftverfejlesztő kutatóbázist alakít ki, a Nokia ugyancsak fejlesztési részleg ide telepítésén dolgozik. A GM többek között a gépkocsi súlycsökkentésére irányuló kutatásokban tervez együttműködést magyar cégekkel. A Knorr-Bremse teljes K+F részlegét, mely már körülbelül 100 szakembert foglalkoztat, ide telepíti. A GE-Tungsram, a Sanofi-Chinoin, az Ericsson olyan külföldi vállalatok, ahol a meglevő hazai K+F bázis megmaradt, és az új tulajdonos lehetőséget adott a magyar szakemberek megőrzésére és szaktudásuk fejlesztésére. Az Ericsson azért telepítette ide a stratégiai K+F egy részét, mert a magyar szakemberek tudása, felkészültsége garancia a magas színvonalú munkavégzésre.

Éppen ezért sajnálatos, hogy Magyarországon olyan innovációs intézményi struktúra alakult ki, amely a külföldi technológiák átvételét alig tudja előmozdítani - állapították meg Balázs K.-Török Á. egy tanulmányukban. Rédei M. vizsgálatai alapján azonban megállapítható: kedvező az a tendencia, hogy a nemzetközi vállalatoknál a magas bérért alkalmazható külföldi munkavállalók egyre inkább kiszorulnak a piacról, s helyüket főleg fiatal, jól képzett magyar szakemberek veszik át.

Csatlakozás előtt, után

Magyarország EU-hoz való csatlakozása növelni fogja a kutató-fejlesztők nemzetközi mobilitását. A külföldi munkavégzés irányába több tényező hat:

  • A multinacionális cégeknél növekvő számban dolgoznak magyar diplomások, akiket egyre nagyobb mértékben foglalkoztatnak külföldi vállalataiknál.
  • A képzés nemzetközibbé válása lehetőséget nyújt a hazai fiataloknak tartósabb külföldi munkavállalásra is (legálisan és illegálisan egyaránt).
  • A magyar cégek exportpiacaik kiterjesztése érdekében szintén növelni fogják külföldi jelenlétüket, s ez is a külföldi munkavállalás lehetőségeit bővíti majd.

Az innovációs kapacitások növekedéséhez és a tudásáramláshoz a multinacionális vállalatoknál mind a hazai alkalmazottak kiküldetései, mind a vállalat külföldi alkalmazottainak ideutazásai hozzájárulnak. Ezt a cégek továbbképzéssel, tartós külföldi kiküldetésekkel, tanulmányutakkal tudatosan támogatják.

A nemzetközi tudásáramlás elengedhetetlen feltétele az idegen nyelvek ismerete, s ebben a tekintetben pozitív fejlemények figyelhetők meg. A KSH adatai szerint 1982-ben a tudományos kutatók 65, 1995-ben már 78 százaléka tudott idegen nyelvet. Egyre több kutatónak nyílik lehetősége külföldi tanulmányútja során nyelvtudása használatára és fejlesztésére. Amíg azonban a multinacionális vállalatok meg is követelik, és finanszírozni is tudják vezető munkatársaik magas szintű idegennyelv-tudását, a kutatóintézetekben erre már nem jut pénz.

Magyarországon is nyomon követhetők a K+F helyeken foglalkoztatottak tudományos minősítéseinek változásai. 1997-ben a K+F-ben dolgozó tudományok doktorainak száma 1429, kandidátusainak száma 5222 fő volt (1991-ben 1218, illetve 4206). Érdekességként jegyezzük meg, hogy a műszaki, az orvos- és az agrártudományok területén van a legkevesebb tudományos fokozattal rendelkező szakember, de alig van különbség a tudományok doktora és kandidátusa arányai között. A minősítettek legnagyobb arányban a társadalomtudományi területeken találhatók, de például a közgazdaság-tudományi kandidátusok száma hétszer magasabb, mint a doktoroké. A vegyészeknél, biológusoknál csak háromszor annyi a kandidátusok száma. A minősítéssel rendelkezők igen csekély arányban dolgoznak vállalkozási kutató-fejlesztő helyen, a tudományok doktora fokozattal rendelkezők 1,4, a kandidátusok 1,1 százaléka.

Az elmúlt években megjelent könyvek, cikkek száma abszolút és fajlagos értékben is emelkedett, annak ellenére, hogy a kutatók száma csökkent. 1997-ben a tudományos kutató-fejlesztő helyeken dolgozók 990 könyvet és 26 998 cikket írtak (100 kutatóra 14 könyv és 123 cikk jut). Eszerint erősödik a finanszírozás teljesítményorientált jellege, de az is igaz lehet, hogy az új értékelési módszerek (túl) nagy hangsúlyt adnak a publikálásnak. A rendszerváltás óta külföldön is könnyebb publikálni, s a közös publikálásra a nemzetközi szervezetek is ösztönöznek. (Inzelt Annamária: A ráfordítások és eredmények a hazai K+F szférában. Külgazdaság.)

Az OECD kutatásai szerint a világgazdaságban a sikeres innováció alapvető motívuma a tudás erőteljes áramlása. A tárgykörre vonatkozó hazai vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy a magyar gazdaságban a tudásáramlás számos feltétele hiányzik. A kutatás keretében végzett vállalati felmérés szerint a cégek nagy többségénél (átlagosan körülbelül 80, de a kisméretű cégeknél még magasabb arányban) nincs teljes munkaidőben kutatással-fejlesztéssel foglalkozó dolgozó, sőt, a vállalatok nagyobb részében még a K+F-re napi 1-2 órát fordító személy sincs. Jellemző, hogy az elmúlt 3 évben mind a vállalatokhoz belépő, mind az onnan kilépő K+F létszám jelentéktelen volt.

A felmérések és esettanulmányok, amelyek a kutatás keretében történtek, több egybehangzó megállapítást tettek a (végül is visszafogott) kutató-fejlesztői mobilitás irányairól.

  • A vállalatok közti áramlások az innovatív cégek körében némileg erősebbek.
  • A kutatás hipotézise szerint az oktatás - az alacsony jövedelmi viszonyok miatt is - fontos munkaerőforrás a vállalati K+F számára. A vizsgálatok azonban nem támasztották alá e hipotézist. A vállalati felmérés szerint az adott kérdésre válaszoló mintegy 140, többségében innovatív cég mintájában például az oktatásból csak 6-hoz kerültek sokan az utóbbi három évben, s mintegy 20-hoz egy-egy fő. Az áramlás főként a nagyvállalatok, ezen belül is a külföldi és a hazai magáncégek felé irányult.
  • A hazai kutatóintézetek és a vállalkozások között az utóbbi években alig volt érzékelhető munkaerőmozgás, a vállalati körből pedig a kuatóintézetek felé irányuló mobilitás még ennél is gyengébb volt.
  • A közigazgatás és a vállalatok között a fentieknél is gyengébbek a munkaerő-áramlások. A nagy, külföldi vagy vegyes tulajdonú cégek csak néhány esetben tudtak a közigazgatásból K+F szakértőt magukhoz csábítani. A közigazgatás pedig, mint áramlási cél, a vállalati K+F tevékenységet végzők számára a felmérés szerint nem is létezett.
  • Külföldről a vállalati K+F szférába szinte nem volt beáramlás. Természetesen a nagy nemzetközi cégek kivételek, melyek közül egyeseknél jelentős számban alkalmaznak külföldi szakértőket. A külföld felé irányuló munkaerő-áramlás sem volt említésre méltó a cégek körében. A brain-drain (agyelszívás) tehát nem oka a vállalkozások gyenge (gyengülő) K+F tevékenységének.

A felmérés szerint az információk áramlása a munkaerő-mobilitásnál valamivel erősebben közvetíti a tudást.

  • Az elmúlt években a magyar gazdaságba áramlott technológia jelentős arányainak ismeretében nem is meglepő, hogy az innovációk elősegítésében a legrendszeresebbek a külföldi kapcsolatok. Nem hagyható figyelmen kívül azonban, hogy a vállalatok nagyobbik fele számára ezen innovációs információforrás sem létezik.
  • A cégeknek viszonylag széles köre, a választ adóknak mintegy harmada kapcsolja össze innovációs tevékenységét - főként eseti jelleggel - felsőoktatási intézményekkel. Az, hogy a kapcsolatok gyakorisága az állami tulajdonú cégeknél erős, a kapcsolatok hagyományait s ezért - az olykor formális alapok miatt - alacsony hatékonyságát is jelzi.
  • Igen gyérek a cégek kontaktusai a kutató- és fejlesztőintézetekkel. Mindössze a válaszolók 5 százaléka jelezte, hogy a kapcsolatok gyakoriak, 17 százaléka, hogy esetiek; a cégek csaknem 80 százaléka tehát nincs semmiféle viszonyban a K+F intézményekkel.
  • A találmányi, szabadalmi hivatalokkal a cégek több mint 80 százaléka semmiféle kapcsolatban nem áll, s csupán esetleges kapcsolatok jellemzik a kevesebb mint 20 százalékot is. Ez ugyancsak azt jelzi, hogy az elmúlt években a vállalati innovációs tevékenység csak igen ritkán támaszkodott kiemelkedően új műszaki eredményekre.

A felmérésben nem kértünk tájékoztatást az információáramlás gyengeségét magyarázó okokról. Valószínűsíthető azonban, hogy az információcsere elmaradását gyakran a szellemi tulajdon védelmének rendezetlensége, az ebből fakadó bizalomhiány és túlzott kockázatok okozzák.

Munkaerő-áramlás a vállalati K+F tevékenység felé (százalék)
Munkaerőforrás Sok főre Egy-egy főre Nincs áramlás
kiterjedő áramlás
Oktatási intézmények 3,9 14,7 81,4
Kutatóintézetek 0,8 6,3 93,0
Hazai termelő (szolgáltató) cég 3,7 21,5 74,8
Közigazgatás 0,0 2,3 97,7
Külföld 0,8 1,6 97,7
Forrás: GKI Rt. 1998. tavaszi felmérése

A háttér hatásai

A korszerű műszaki ismeretek hiánya az esettanulmányok keretében készített interjúk szerint a 30 vizsgált vállalat közül 15-nél egyáltalán nem akadályozta az innovációt. Azon vizsgált cégek, amelyek alig képesek a korszerű műszaki ismeretek gyors beszerzésére, többnyire úgy gondolják, hogy tudásbázisuk kiegészítésére nincs is igazán szükségük. Nézetük szerint a hazai K+F szellemi hátterének a minősége nem befolyásolja érdemben innovációs teljesítményüket. Ezt az álláspontot nem tudjuk osztani.

A cégek többsége a nyelvismeret és a kapcsolatteremtő képesség gyengeségeit szintén csak az innovációs tevékenység "nem jelentős" akadályának tekinti. A magyar egyetemek többsége - saját jól felfogott anyagi és egzisztenciális érdekében - színvonalas és versenyképes PhD-programokat kíván nyújtani. A hazai K+F szférának pedig érdeke lenne, hogy utánpótlását az e programon részt vettek köréből szerezze meg. Ez a felismerés egyelőre nem általános.

A tudományos minősítésűek szerepe a harmincból mindössze négy szervezetnél volt jelentős az innovációs tevékenységben. A négy szervezet közül pedig kettőben - a két egyetemen - a tudományos minősítés alkalmazási feltétel a magasabb beosztásokban, tehát ezek az intézmények nem tehetik meg, hogy lemondjanak a minősített munkatársakról. Így pedig mindössze 2 olyan további szervezet van, ahol a tudományosan minősítettek a K+F apparátus valóban elismert tagjai. Ezek: két innovatív, jelentős részben külföldi piacokra dolgozó, versenyképességét nagyrészt minőségi szellemitőke-állományából nyerő kisszervezet. Közülük az utóbbi kifejezetten kapcsolatépítő szerepük miatt számít két, PhD fokozatot elnyert munkatársára.

Az, hogy a tudományos minősítésnek a kreativitás, a gyakorlati K+F munka szempontjából nem sok jelentősége van, nem csak a mintában gyakori álláspont. A tudományos minősítés haszna azonban egyáltalán nem abban van, hogy a minősített kutató garantáltan az átlagosnál magasabb színvonalú K+F vagy innovációs teljesítményre alkalmas. A hasznot sokkal inkább a minősített kutató jó kapcsolat- és hálózatteremtő képessége jelenti, ugyanis a tudományos minősítés - illetve a PhD fokozat - követelményei között az igazolt nyelvtudás és bizonyos publikációs kritériumok is szerepelnek.

Az elmúlt években a vizsgált innovatív vállalatoknak valamivel szélesebb körben sikerült K+F létszámuk növelése, mint amennyire a munkaerő elvándorlásával meg kellett küzdeniük. Az elvándorlás elsősorban belföldre irányult, és új K+F munkaerőt is mindenekelőtt belföldről sikerült felvenni.

Igen érdekes, hogy a műszaki, természettudományi, közgazdasági és agrár szakos diplomások aránya a mintán belül ugyanebben a sorrendben 37:10:10:0 százalékos arányban nőtt. A közgazdászok arányát növelő cégek nem teljesen marginális súlya közvetett bizonyíték lehet arra, hogy a K+F cégeknél is nőni kezd a korszerű menedzsment és/vagy a felkészült gazdasági-pénzügyi szakemberek iránti igény. A természettudományos képzettség iránti kereslet a műszaki szakképzettséghez viszonyítva lassabban nő, ami ma már külföldön is kitapintható irányzat.

A mikroszint

Valamilyen innovációs információforrást szinte mindegyik vizsgált szervezet igénybe vesz, de a vállalatok többsége lebecsüli a tudás külső, ezen belül különösen a tudományos jellegű forrásait. A vállalati innovációs folyamatok ezúttal is nyilvánvalóan befelé forduló jellege, önerőre támaszkodó pályája viszont egyértelműen nyugtalanító. Ugyanis csak a világgazdaság jelenlegi tendenciáinak a meg nem értésével magyarázható, hogy a cégek többsége a "saját ötletet" minősítette kiemelkedő jelentőségű innovációs tudás forrásának. Ennek az információforrásnak az említési gyakorisága két és félszer nagyobb, mint amekkora a külföldi tanulmányutaknak jut, és négy és félszer magasabb, mint a szakfolyóiratokból megszerzett tudás első helyen említésének gyakorisága. A cégek a továbbképzési programokat sem tekintik kiemelkedően jelentős információforrásnak. Az esettanulmányok tapasztalatai így a hazai szakmai elszigetelődés veszélyeire is felhívják a figyelmet.

Nem valószínű, hogy az innovatív vállalatok minőségi okok miatt fordultak volna el a hazai szakmai/tudományos információs forrásoktól. Sokkal inkább az lehet a magyarázat, hogy még a szakmailag korszerű és értékes tudást sem tekintik fontosnak, ha ez a tudás rövid távon nem segíti a piacképességüket. Az állásfoglalás mögött feltétlenül van ugyanis egészséges realitásérzék (hiszen a legtöbb vizsgált vállalat valóban nem nagy horderejű innovációk kidolgozására és bevezetésére, hanem a piaci réseknek megfelelő kisebb innovációkra koncentrál).

A vállalati K+F tevékenységet elhagyó munkaerőmozgás gyakorisága (a válaszolók százalékában)
Áramlás célja Sok főre Egy-egy főre Nincs áramlás
kiterjedő áramlás
Oktatási intézmények 0,0 6,4 93,6
Kutatóintézetek 0,0 2,4 97,6
Hazai termelő (szolgáltató) cég 3,0 18,1 78,9
Közigazgatás 0,0 0,8 99,2
Külföld 0,0 2,5 97,5
Forrás:GKI Rt. 1998. tavaszi felmérése
 

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. október 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére