Felhasználási módok

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. augusztus 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 17. számában (1999. augusztus 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

A mű felhasználásának minősül a többszörözés, a terjesztés, a nyilvános előadás, a nyilvánossághoz közvetítés sugárzással vagy másként, a sugárzott műveknek az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával a nyilvánossághoz történő továbbközvetítése, az átdolgozás és a kiállítás joga.

A többszörözés joga

A szabályozás leglényegesebb új eleme, hogy a többszörözés fogalmát tágítja, így egyértelművé teszi, hogy idetartozik a művek bármely, közvetve vagy közvetlenül megvalósuló érzékelhetővé tétele, azaz a mű rögzítése és akár egyetlen másolat készítése is, történjen az bármilyen célból.

A különböző műfajoknál további speciális szabályok lehetségesek, a művek alapvető jellegéből adódóan. Így például kisplasztika, érem és plakett felhasználásakor csak akkor lehet többszörözni, ha a szerző alkalmasnak tartja a művet a forgalomba hozatalra. A képgrafikai alkotások tekintetében a többszörösített példányok csak akkor hozhatók forgalomba, ha azokat a szerző kézjegyével ellátta.

A sugárzás vagy a vezeték útján a nyilvánossághoz közvetítés céljára történő rögzítés szabályozásánál kiemelik, amikor a szerző engedélyt ad a mű sugárzására, azonban ez nem jelenti azt, hogy ezzel például az archiválási célú rögzítésre is engedélyt adna. A sugárzási engedélybe - amennyiben a felek másban nem állapodnak meg - csak az ideiglenes, saját eszközzel és saját sugárzás céljára történő rögzítés tartozik bele.

Internetes felhasználás

A művek digitális formában történő tárolása elektronikus eszközön, valamint a számítógépes hálózaton átvitt művek anyagi formában való előállítása, mint a többszörözés nevesített esetei, a technikai, műszaki fejlődés, elsősorban az internetes felhasználások eredményeképpen kerültek bele az új törvénybe.

Ez az engedélyezési jog az ilyen új típusú felhasználások jogi minősítésének kérdését tisztázó, nagy nyilvánosságot kapott bírói döntések tárgya volt. A digitális interaktív átvitel mozzanata, azaz a "file transfer" tekintetében például az osztrák Legfelsőbb Bíróság döntése az APA Bildfunknetz-Entscheidung esetben precedensértékűen mondta ki a "file transfer" tekintetében, hogy a felhasználásnak erre a mozzanatára a többszörözés és a terjesztés szabályainak együttes alkalmazása indokolt, így minden tekintetben engedélyhez kötött folyamatról van szó. A Church of Spiritual Technology, RTC et all. v. A Number of Internet Access Providers and One Internet User ügyben a holland bíróság megállapította az Internetet használó személy felelősségét, minthogy a szerzői jogilag védett műrészletek home page-re, vagyis mások által hozzáférhető saját számítógépes memóriába való rögzítésével jogsértést követtek el. Más kérdés, hogy az adott esetben a részletek idézésnek minősültek. (A példák Dr. Gyertyánfy Péter: Internet és szerzői jog c. tanulmánya alapján készültek.)

A terjesztés joga

A felhasználás fogalmának generálklauzulája már a korábbiakban is átfogta a terjesztés, illetőleg a gyakorlatilag szinonimaként használt forgalomba hozatal mint a szerző kizárólagos engedélyezési jogát. Az új szabályozás most már nevesítve, mint a vagyoni jogok egyik legjelentősebb részjogosítványaként szabályozza ezt a jogintézményt.

A korábbi szabályozás alapvetően egyes műfajok tekintetében, így különösen az irodalmi műveknél (pontosabban az azokra vonatkozó kiadói szerződések feltételei között), a filmeknél a televíziószervezet megfilmesítési szerződéseinek értelmezésekor, a képzőművészeti alkotások közül például a kisplasztika, érem, plakett felhasználására vonatkozó szerződés részletei között tartalmazott speciális, a terjesztés jogát különösen értelmező rendelkezést. Az új szabály azonban - elsősorban a WIPO Szerzői Jogi Szerződés 6. cikkében foglaltaknak megfelelően, amely az irodalmi és a művészeti alkotások szerzőinek kizárólagos jogaként rögzíti, hogy engedélyezzék műveik eredetijének és másolatainak a közönség számára adásvétel vagy egyéb tulajdonátruházás révén történő hozzáférhetővé tételét - általános érvénnyel minden műfajra kiterjeszti ezt a jogot, alapvetően a dologi műpéldányok vonatkozásában.

A WIPO-szerződésen kívül a Magyar-Amerikai Megállapodás (a Magyar Köztársaság kormánya és az Amerikai Egyesült Államok kormánya között a szellemi tulajdonról, 1993. szeptember 24-én létrejött megállapodás) tartalmazott olyan kikötéseket, amelyek szükségessé tették, hogy a terjesztési jog szabályozása minden tekintetben megfeleljen nemzetközi kötelezettségeinknek. A megállapodás értelmében "az eredeti műpéldány vagy engedéllyel készült másolatai adásvétel, bérbeadás útján vagy egyéb módon történő, az importot is magában foglaló első nyilvános terjesztése, vagy a terjesztés engedélyezésére vonatkozó kizárólagos jog" biztosítását kell biztosítania a jogalkotónak. A jelenlegi megoldás a szerzőnek még szélesebb jogokat biztosít, mivel általános érvénnyel zárja ki a nemzetközi jogkimerülést, illetőleg minden műfajra kiterjed.

A terjesztési jog hatálya

A terjesztési jog hatályának értelmezése világszerte eltérő. Ezt a jogot a példányok tulajdonjogának a szerző engedélye alapján történt átruházása után szinte mindenütt megszűntnek, kimerültnek tekintik. Ezt a "jogkimerülést" viszont egyes országokban csak a védelem helyének országában, illetve adott gazdasági régióban történt átruházáskor tekintik megtörténtnek ("nemzeti jogkimerülés"), máshol viszont bárhol, akár külföldön történt átruházásnál is ("nemzetközi jogkimerülés").

A "nemzeti jogkimerülés" lehetővé teszi, hogy a külföldi jogtulajdonos maga döntse el, melyik belföldi terjesztőnek ad kizárólagos jogokat, és milyen feltételekkel, így nem kell attól tartania, hogy a külföldön forgalomba hozott példányokkal bárki úgynevezett párhuzamos importot hajtson végre, kihasználva az egyes országok gyártási-terjesztési árszínvonalai közötti eltéréseket. Ezen az állásponton van az EK, az USA és több latin-amerikai ország. A "nemzetközi jogkimerülés" hívei (Ausztrália, Kanada, Japán, Kína, több fejlődő ország) a szűkebb nemzeti jogkimerülés jövedelemkorlátozó, az oktatás-kutatás érdekeit hátrányosan érintő hatásaira hivatkoznak. A WIPO Szerzői Jogi Szerződés a tagállamok számára mindkét szabályozási megoldás választását lehetővé tette.

A magyar szabályozás a "nemzeti jogkimerülés" megoldását választotta, tekintettel több, nemzetközi egyezményben vállalt kötelezettségünkre, így elsősorban az Amerikai Egyesült Államokkal kötött kétoldalú szerződésben vállalt jogalkotói feladatokra. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunkig ez a szabály csak a belföldi forgalomba hozatalnak tulajdoníthat a terjesztési jogot kimerítő hatást, a csatlakozást követően azonban az EU egész területén való forgalomba hozatalra ki kell terjednie.

Haszonkölcsön

A terjesztési jog része a bérbeadáshoz és haszonkölcsönbe adáshoz való jog, amelyet a korábbi generálklauzula ugyancsak csaknem teljességgel lefedett. Azonban - elsősorban az Európai Közösségek Tanácsa 1992. november 19-én kelt, 92/100. sz. irányelvének megfelelően - szükség volt a szabályok pontosítására, részletezésére.

A törvény - az irányelvben biztosított lehetőségeket is figyelembe véve - a haszonkölcsönbe adás jogát szűk körben engedélyezi, tekintettel arra, hogy az ilyen célú felhasználások (például közkönyvtári kölcsönzés) általában indokoltan a szabad felhasználás körébe tartoznak (39. §). Ezekre a művekre vonatkozóan a szerzőt díjigény illeti meg műve haszonkölcsönbe adása ellenében. Ez a fajta díjigény tipikusan csak a közös jogkezelés körében érvényesíthető, így a szabályozás új elemként, kötelezően ezeknek a szervezeteknek a feladatai közé sorolja a jogérvényesítést, ehhez biztosítva a szükséges garanciális szabályt is.

Kivételt képeznek ez alól azonban a szoftver, a filmek és a hangfelvételek, illetve az építészet, az iparművészet és ipari tervezőművészet tervei, mivel ezeknél a műveknél a haszonkölcsönbe adás szabad engedélyezése a művek rendes hasznosításának, így a szerző méltányos érdekeinek sérelmével járna. Itt tehát továbbra is fennmarad a szerzők kizárólagos engedélyezési joga.

Bérbeadás

A bérbeadás joga a terjesztés jogának olyan eleme, amely az Szjt. 23. § (5) bekezdése szerint még a szerzői jog kimerülését követően is fennmarad. A szerzők a felhasználási szerződésben a bérbeadás jogát is átruházhatják, azonban az Szjt. 23. § (6) bekezdése mint garanciális szabály biztosítja a szerzőknek a bérbeadásból származó felhasználói bevételből való részesedést a filmalkotásoknál és a hangfelvételeknél. Ezt indokolja a bérbeadás jogának (például videotéka) elterjedtsége és a hozzá kapcsolódó viszonylag jelentős bevétel, amely bizonyos értelemben a szerző egyéb jogainak (nyilvános előadás, többszörözés) érvényesülését korlátozza. Különösen audiovizuális műveknél tendencia a kazetták kölcsönzése. A bérbe adott kazetták tömeges felhasználását követően általában a "fogyasztók" már nem vásárolják meg a filmet. Ezért az EK 89/552. sz. irányelve a határok nélküli televíziózásról, és ennek folytán az EU-tagállamok szabályai a filmek különböző formában történő bemutathatóságára, az elérhető közönség nagyságára tekintettel (mozi, videó, televízió) más és más határidőket állapítanak meg. A bérbeadásból származó jogdíjak kizárólag közös jogkezelés útján érvényesíthetőek, a jogdíj alapját pedig a film és hangfelvétel előállítóinak bevétele képezi.

Az Szjt. előkészítése folyamán felmerült másik alternatíva szerint, a jogdíjat a közvetlenül a közönség számára bérbe adónál (például videotéka) kellett volna érvényesíteni. A szerzők szempontjából egyfelől előnyösebb lett volna ez a koncepció (közvetlenül a fogyasztótól befolyó bevételből való részesedés), másrészt viszont a jogérvényesítés hatékonysága jelentősen megnehezedett volna. Így a jogalkotó az előállítónál jelentkező bevételhez kapcsolt jogdíj koncepciójánál maradt.

A nyilvános előadás joga

A nyilvános előadás a művek élvezetének talán legismertebb és legelterjedtebb módja, a nem anyagi formában történő felhasználás egyik jellegzetes módja.

A korábbi szabályozás alapvetően megfelelt azoknak a nemzetközi egyezmények által támasztott követelményeknek, amelyeknek Magyarország is részese. Az egyetlen szabályozási kérdés, amely további jogalkotói feladatot tartalmazott, a "nyilvánosság" fogalmának tisztázása volt, amelynek tekintetében a Magyar-Amerikai Megállapodás tartalmazott külön rendelkezéseket. Igaz ugyan, hogy a korábbiakban a bírói gyakorlat maga is igen tágan értelmezte a "nyilvánosság" fogalmát, így például zeneszolgáltatásnál kizárólag azt kívánta meg feltételül, hogy az meghaladja a családiasság, háziasság körét (azaz a magánhasználatot), és ennek nem volt akadálya az sem, ha az előadás amúgy zártkörű volt. Nyilvánosnak minősült az egyetemi előadás keretében - tehát ugyancsak korlátorzott számú hallgató előtt - más kéziratos művének a felhasználása is. Az ítélkezési gyakorlat mellett azonban az új szabályozás azt a megoldást választotta, hogy kifejezetten nevesítette a nyilvánosság eseteit, így egyértelművé tette a fogalmat.

További újdonság a nyilvános előadás módjának meghatározása tekintetében a hagyományos, "élő" előadáson túlmenően az a forma, amikor bármilyen műszaki eszközzel vagy módszerrel történik az "előadás". Így például a "képernyőn való megjelenítés" - azaz a tipikusan az internetes felhasználási mód - most már nyilvánvalóan és egyértelműen a szerző kizárólagos engedélyezési jogának körébe tartozik. Természetesen a nyilvános előadás jogának korlátot szab a 38. §-ban részletesen szabályozott szabad felhasználás, vagyis ha az előadás a jövedelemszerzés és jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja, és a közreműködők sem részesülnek díjazásban, az ott taxatíven felsorolt esetekben nem szükséges az előadáshoz a szerző hozzájárulása, illetőleg jogdíj sem illeti meg.

Különbséget kell tennünk a nyilvános előadásoknál a "kisjogos" (azaz a nem színpadra szánt zeneművek és a színpadra szánt zeneművek részleteinek előadása), illetőleg a "nagyjogos" (tehát a színpadra szánt zeneművek, illetve ezek nagyobb terjedelmű részleteinek) bemutatása között. Az első esetben érvényesül a kötelező közös jogkezelés szabálya, a másodikban mind a szerző engedélyének beszerzése, mind a díjfizetés elvileg közvetlenül történik. A "kisjogos" felhasználás a technikai eszközök fejlődésével és terjedésével egyre tipikusabbá válik.

A nyilvános előadási jogok tekintetében a közös jogkezelés a legrégebbi és legelterjedtebb jogérvényesítési mód. Ezeknek a felhasználásoknak az engedélyezési és a felhasználásért járó jogdíjak begyűjtése egyedileg, a szerző által gyakorlatilag lehetetlen, ugyanakkor komoly bevételi forrást jelent.

A közös jogkezelés keretében kezelt jogok érvényesítésének alapvető feltétele, hogy a felhasználó is jóhiszeműen, körültekintően járjon el, így a tervezett felhasználást megelőzően szerezze meg a szükséges hozzájárulást, hiszen egyébként már eleve jogosulatlan a cselekménye. A jogdíjfizetés feltételeit évenként a Magyar Közlönyben nyilvánosságra hozott jogdíjközlemény tartalmazza részletesen.

Közvetítés a nyilvánossághoz

Sugárzási jog

A szerzői mű nyilvánossághoz való közvetítésének legelterjedtebb formája a sugárzás. Újdonság, hogy az Szjt. viszonylag pontosan meghatározza a sugárzás fogalmát, amely megkönnyíti a más jellegű közvetítési formáktól való megkülönböztetést. Sugárzásnak minősül a műsorhordozó elektromágneses jelek bármilyen technikai megoldással (földfelszíni, műholdas) közönség általi közvetlen vételt célzó és arra alkalmas továbbítása. Nem sugárzás azonban - bár annak jogi sorsát osztja - a saját műsor vezeték útján vagy más hasonló eszközzel, illetve egyéb módon való közvetítése, amelyet a köznyelv kábeltévéadásnak nevez. (Például az AM-mikro hullámokon keresztül történő közvetítés sem sugárzás, ez a vezetékes átvitelhez képest a "más hasonló eszköz" útján történő közvetítés kategóriájába tartozik.)

A saját műsor - sugárzásnak nem minősülő - átvitele esetére az Szjt. a sugárzásra vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazását rendeli el. Tipikusan ez a szabály vonatkozik a kábeltelevíziós társaságok saját műsorszolgáltatására, de ebbe a körbe tartozik az is, ha például a kábeltelevízió maga kódol egy műsort, és azt dekóder rendelkezésre bocsátásával közvetíti az előfizetői számára. Nem alkalmazhatók a fenti rendelkezések a kötelezően közös jogkezelés alá tartozó, egyidejű, vezetékes továbbközvetítés esetére, ahol a közvetítőnek engedélyt nem kell ugyan kérnie, de a közvetítésért díjat köteles fizetni.

Ami a televíziós földi sugárzást illeti, Magyarországon jelenleg három országos földi sugárzású televíziós csatorna működik (a közszolgálati MTV 1-es csatorna, a kereskedelmi TV2 és RTL Klub csatornák). Az említett országos televíziós társaságok működésére az 1996. évi I. törvény (médiatörvény) szabályai és műsor-szolgáltatási szerződésekben foglalt rendelkezések irányadók. A csatornák felett az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) gyakorol hatósági jogkört. (Itt utalunk arra, hogy a műholdas sugárzás is sugárzásnak tekinthető, ha a műsor a nyilvánosság körében közvetlenül fogható.)

A szerzőnek - illetve a szerzői jogi jogosultnak, mint például a filmelőállítónak - kizárólagos joga, hogy a művét sugárzással a nyilvánossághoz közvetítse. Külön engedély szükséges a sugárzást lehetővé tevő rögzítéshez azzal, hogy a rögzített felvétel minden egyes felhasználásáért külön díjazás jár.

Az új törvény médiajogi vonatkozásai

A közelmúltban elfogadott szerzői jogi törvény érinti a médiatörvény egyes szabályait is. Erre a két jogszabály közötti anomáliák feloldása érdekében volt szükség. A módosítás szerint a közszolgálati műsorszolgáltatók közötti "ingyenes programcsere" továbbra is jogszerű, de az ilyen típusú felhasználás során sem csorbulhat a szerzők, a szerzői jogosultak jogdíjra való igénye. Változás történt az úgynevezett "must carry", vagyis a műsorelosztási kötelezettség szerzői jogdíjának kérdésében is. Az üzemben tartók alapszolgáltatásként kötelesek elosztani a közszolgálati műsorszolgáltatók valamennyi műsorát, amennyiben ezek vételkörzete az adott fejállomásra kiterjed. A felhasználás eddig jogdíjmentes volt, jelentős sérelmet okozva a jogosultaknak. Az új törvény jogdíjfizetési kötelezettséget ír elő, amely azonban nem hárítható át az előfizetőkre, így a jogdíjat a Műsorszolgáltatási Alapból kell a jövőben az üzemben tartók helyett megfizetni.

Műholdas sugárzás

A műholdas sugárzás fogalmát már a régi Szjt. is tartalmazta. A meghatározást tartalmazó 1994-es törvénymódosítás indokolása utalt arra, hogy a szabályozás követi az Európai Közösségek Tanácsának 93/83. (1993. IX. 27.) irányelvében rögzített koncepcióját. Az új szabályozás szinte szó szerint átvette az irányelv 1. cikkében foglalt definíciókat. A műholdas sugárzás ezek szerint - a műhold jellegétől függetlenül - sugárzásnak minősül akkor, ha a jelek a nyilvánosság körében közvetlenül foghatók. (A jelek akkor tekintendők közvetlenül foghatónak, ha azokat a rádió- vagy televíziószervezet felelőssége és ellenőrzése mellett juttatják el a műholdra és onnan a Földre.) További feltétel, hogy a jelek közvetítése megszakítatlan láncolatot alkosson, és a közvetítés nyilvános vétel céljából történjen.

A kérdéskörrel foglalkozó úgynevezett emissziós elv a felhasználási cselekményt ahhoz az államhoz köti, amely a fenti kritériumoknak megfelelő műsorhordozó jeleket kibocsátja. Ezzel ellentétben a besugárzási elmélet szerint a sugárzás által érintett közönség helyének jogtulajdonosaitól is engedélyt kell szerezni. Az európai uniós jogban bizonyos korrekciókkal ugyan, de az emissziós elmélet nyert teret, abban a reményben, hogy a tagállamok szerzői joga homogenizálódik, így az úgynevezett delokalizáció (a kedvezőbb nemzeti elbírálás érdekében egy másik országból történő sugárzás) idővel eltűnik.

Kódolt sugárzás

A korábbi szerzői jogban nem volt olyan szabály, amely a kereskedelmi forgalomban nem kapható kódoldók segítségével fogható kódolt sugárzást is a sugárzás körébe vonta. A hiány számtalan értelmezési problémához vezetett. Az új törvény egyértelművé tette, hogy sugárzásnak számít az a típusú kódolt sugárzás is, amelyhez kapcsolódóan a kódoldó kereskedelmi forgalomban nem kapható ugyan, de azt az eredeti rádió- vagy televíziószervezet - külön megállapodás alapján - a közvetítő szervezet (például kábeltelevízió-társaság) rendelkezésére bocsátja. (Ez a kódolt sugárzás nem vezetékes továbbítás!) Az új Szjt. az eredeti sugárzó szervezet és a nyilvánossághoz közvetítő szervezet felhasználásért való egyetemleges felelősségét állapítja meg. A rendszer üzemeltetőjének a nyilvánossághoz való közvetítéshez be kell szereznie a rádió-televízió szervezet mint szomszédos jogi jogosult engedélyét.

A jogi szabályozás egyértelművé teszi, hogy nem egyidejű továbbközvetítésről van szó akkor, ha a jeleket a közvetítő szervezet kódolja. Nem tekinthető megszakítatlannak a közvetítés, így nem eshet közös jogkezelés alá sem.

Sugárzásnak tekintendő, ha a korábban sugárzott műsort maga a közvetítő szervezet - kábeltévé-társaság - kódolja (például a fejállomáson). A nyilvánossághoz közvetítő szervezetnek a jogszerű felhasználás érdekében a szerzői és szomszédos jogi jogosultak engedélyét is be kell szereznie ilyenkor.

Az Szjt. a kódolás fogalmát is rendezi: a műsorhordozó jelek bármilyen átalakítása, amely az elérhető közönség szűkítését célozza, kódolásnak tekintendő. Természetesen nem kódolt sugárzás a műszakilag indokolt jelkonvertálás, csak az olyan átalakítás, amelynek következtében a közönségnek speciális kódoldó szoftverre, készülékre van szüksége. Ezt a kódoló szervezet külön előfizetői díj ellenében bocsátja rendelkezésre.

Ismételt sugárzás

Új szabályként mind az ismételt, mind az első sugárzást lehetővé tevő rögzítés engedélyköteles. Változatlanul fennmaradt az a kógens szabály, amely szerint az ismételt sugárzást lehetővé tevő rögzítéshez a szerző külön engedélye szükséges. A felvétel minden egyes felhasználásáért külön díjazás jár (a díjigényről kifejezett írásbeli nyilatkozattal lehet csak lemondani).

Az "internetes" műfelhasználás

Az Országgyűlés az 57/1998. (IX. 29.) határozatával megerősítette a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) szerzői jogi, valamint az előadásokról és a hangfelvételekről szóló szerződését. A jelenlegi internetes szabályozás egy az egyben átvette a WIPO-szerződés 8. cikkét, amely kizárólagosságot enged a szerzőnek arra, hogy engedélyezze az olyan típusú nyilvánossághoz való közvetítést (right of communication to the public), ahol a közönség a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatja meg. (A nyilvánosság fogalmát oly módon terjeszti ki, hogy abba az egymástól független személyek különböző helyen és időben történő felhasználása is beletartozik.)

Az új Szjt. egyik leglényegesebb rendelkezése a technikai fejlődés következtében felmerült szerzői jogi problémák rendezése, az internetes "lehívásos" interaktív felhasználás nyilvánossághoz való közvetítésének szabályozása. Meg kell azonban jegyezni, hogy az Internetre vonatkozó rendelkezések igen szűkszavúak. A többszörözés szabályainál, a nyilvános előadás jogára vonatkozó szabályoknál, illetve a szabad felhasználás ideiglenes másolatkészítésre vonatkozó rendelkezéseinél utal konkrétan csak a törvény az internetes felhasználásra.

Az Artisjus 1999-re vonatkozó közleményében (Magyar Közlöny 1998/116. szám) foglaltak szerint az internetes műfelhasználás jogdíjának kérdését a következőképp rendezi:

  • Ha a műsor közvetlenül a magyarországi műsorszolgáltatótól vagy annak engedélyével kerül a számítógépes rendszerbe, a felhasználásért a műsorszolgáltató, másodlagosan pedig az a szolgáltató felel, aki a műsor számítógépes hálózatra juttatásában közreműködik. (A jogdíj mértékét az Artisjus Jogdíjközlemény IV. fejezet, 2.2. pontja tartalmazza.)
  • Abban az esetben, ha Magyarország területén jogvédett művekből (műrészletekből) összeállított program kerül fel az Internetre, és a programot a különböző helyeken lévő közönség tagjai tetszőlegesen lehívhatják, teljes mű rögzítéséért 1000 forintot, a műrészlet rögzítéséért - részletenként - 600 forintot kell fizetnie annak, aki a műveket a számítógépes hálózatba betáplálja.

A fentieken túl az egyedi műkiválasztás és -érzékelés (lehívás) céljára történő hozzáférhetővé tételért a tartalomszolgáltató a művek hozzáférhetővé tételével összefüggésben a közönségtől - közvetlenül vagy közvetve - befolyt bevételei 5 százalékát köteles megfizetni (Artisjus Jogdíjközlemény IV. fejezet, 2.3.2.).

Felelősség az internetes felhasználással kapcsolatos jogsértésekért

Az internetes felhasználás olyan összetett folyamat, amelynek a láncszemei más-más funkciót töltenek be, így a szerzői jogi felelősség szempontjából sem kezelhetők egyformán, noha a szerzőijog-sértés hatékony visszaszorítása szempontjából az egyetemleges és objektív típusú felelősség lenne a legcélravezetőbb. "A szerzői jog egyes kérdéseinek harmonizálásáról az információs társadalomban" címet viselő EU-irányelv tervezete nem tér ki a felelősség kérdésére, hanem utal egy készülőben lévő másik irányelvre, amelynek átfogóan - a szerzőijog-sértések melletti egyéb jogsértésekért való felelősséggel együtt - kell a problémát rendeznie. Addig a gyakorlat dönti el, hogy a meglévő szabályok elegendőek és célravezetőek-e a jogsértések orvoslására.

Az internetes szerzőijog-sértés - speciális felelősségkorlátozó rendelkezés híján - az objektív felelősség rendszerében kezelendő. Mindez azt jelenti, hogy a tudati tényezőktől és a felróhatóságtól függetlenül, az internetes láncolat bármely pontján álló jogsértő köteles:

  • visszatéríteni a gazdagodást,
  • abbahagyni a jogsértő magatartást,
  • adatokat szolgáltatni a jogsértéssel kapcsolatos üzleti kapcsolatairól.

Annyi azonban előre jelezhető, hogy kiemelt jelentőséget kapnak a tartalomszolgáltatók és a hozzáférést biztosító szolgáltatók közötti szolgáltatási szerződések felelősségi kérdésekkel foglalkozó, a felelősséget a tartalomszolgáltatóra hárító szabályai.

Az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv tervezetének jelenlegi verziója szerint - amely mindenképpen meghatározza a hazai jogfejlődést is - attól függően, hogy a technikai átvitelre korlátozódik-e a tevékenységük vagy sem, eltérően felelnek az internetes szolgáltatók a jogsértésekért. A tervezet 12. cikkelye felsorolja a kizárólag technikai átvitelt végzők, az átvitt anyagokat csak ideiglenesen, automatikusan tárolókra vonatkozó enyhébb felelősségi alakzat alkalmazásának feltételeit. A 14. cikkely az információtároló szolgáltatókra az előbbinél fokozottabb felelősséget ír elő. Ennek értelmében a nem kizárólag technikai átvitelt végző szolgáltató - tartalomszolgáltató - felelőssége minden esetben fennáll, ha a jogsértésről tudott, vagy arról kellő gondosság mellett tudnia kellett volna. A felelősség korlátozása kizárt.

A kiállítás joga

A képzőművészeti, fényképészeti, iparművészeti és ipari tervezőművészeti alkotás tulajdonosa - a szerzői jog gyakorlása végett - köteles a művet időlegesen a szerző rendelkezésére bocsátani, feltéve ha ez a tulajdonos méltányos érdekeit nem sérti. A korábbi jogi szabályozásban külön nevesített és a jelenlegi szabályokból is levezethető rendelkezésnek, mely szerint a műpéldány tulajdonjogának átruházása nem jelenti egyúttal a szerzői jogok átruházását is, különösen a képzőművészeti és iparművészeti alkotásoknál van jelentősége. Ebben a körben a mű hasznosítása ugyanis általában a műpéldány értékesítése útján történik. A tulajdonos köteles azonban a művet a szerző kívánságára - átmeneti időre - visszaadni akkor, ha arra a szerzőnek a szerzői jogai gyakorlása érdekében van szüksége, és mindez a tulajdonos méltányos érdekét sem sérti.

A kiállításhoz a szerző belegyezésére van szükség, akár a tulajdonában van a mű, akár elidegenítette. Közgyűjtemények esetén a kiállítás hozzájárulás nélkül is megrendezhető, mivel a szakszerűség, a szakmai hozzáértés ilyenkor eleve biztosított.

Nem illeti díjazás a szerzőt a kiállítása fejében, mert - amint azt a Fővárosi Bíróság 25. P. 24.035/ 1971. számú jogerős ítélete kimondta - az alkotóművész számára a kiállításon való részvétel biztosítja az elismerést, illetve művészi rangot. Az új Szjt. értelmében ez a rendelkezés már csak a közgyűjteményekre igaz. Más kiállítás esetén a díjazás kérdésében a szerző és a felhasználó (kiállító) közötti megállapodás az irányadó.

A kiállítással kapcsolatos jogát a szerző a művei közös kezelését végző egyesületre átruházhatja, de a névjog, mint alapvető személyhez fűződő jog, ilyenkor sem csorbulhat.

A szerző díjazása Jelentős változás a korábbi szabályozáshoz képest a felhasználásból származó bevétellel arányos díjazásra való jogosultság. Ez a garanciális szabály csak kifejezetten ezzel ellentétes tartalmú szerződési nyilatkozattal iktatható ki a felek jogviszonyából. (A törvény a filmalkotásokra vonatkozó speciális rendelkezéseknél megismétli ezt a rendelkezést, és ki is egészíti azt, amennyiben a támogatást is a felhasználásból elért bevételnek tekinti.) Arányos díjazás Ennek a szabálynak a legkényesebb eleme a felhasználásból elért bevétel fogalmának értelmezése, és a szerző ellenőrzési jogának biztosítása. Az arányos díjazás nyilván az egyes felhasználási módok bizonyos százalékában mérhető leginkább, a felhasználási szerződés megkötésekor azonban gyakran meg sem becsülhető, hogy melyik hasznosítás milyen eredményre vezet a későbbiekben. Arról nem is beszélve, hogy a felhasználót semmiféle szabály nem szankcionálja, amennyiben esetleg semmilyen bevételt nem ér el a mű hasznosításából. (A BH 1993. 227. számú legfelsőbb bírósági döntés azzal, hogy a kiadói szerződésben az eladási ár meghatározott százalékában megjelölt szerzői díjnál nem a ténylegesen eladott kópiákból származó, hanem a "piacra dobott" kópiák száma alapján járó jogdíjat ítélte meg a szerzőnek, a kockázatviselést egyértelműen a felhasználóra hárította.) Arányosnak tekinthető adott esetben az egyösszegű díjazás is, az Szjt. 48. §-a alapján egyébként is lehetőség van a jogdíj bevételhez való "igazítására". Az általános szabályt mindenesetre célszerű pontosítani a szerződésekben, meghatározva a felhasználó által elért bruttó bevétel fogalmát, az azzal szembeállítható és elszámolható költségek körét, így jutva el a jogdíj alapját képező összeg meghatározásáig. Az Szjt. 48. §-ában foglalt rendelkezés a felhasználási szerződés teljes időtartamára biztosítja a bevétellel arányos díjazás elvének érvényre juttatását, amely lehetőséget ad a szerződés bíróság általi módosítására. Felhasználói láncolat Az is a gyakorlatban megválaszolandó kérdés, hogy a felhasználói láncolatra épülő műhasznosításnál ki tekinthető a felhasználónak, azaz a láncolat melyik pontján keletkező bevétel tekintendő a jogdíj alapjának. Filmfelhasználásnál a szerzőkkel közvetlen kapcsolatban álló előállító - hacsak nem maga a forgalmazó vagy a televíziós szervezet - a sugárzási vagy moziforgalmazási jog átruházása fejében jut bevételhez. Eztán a közönséggel közvetlen kapcsolatban lévő tv-szervezet és forgalmazó is további bevételhez (reklám, előfizetési díjak stb.) jut. A szerző szempontjából így egyáltalán nem mellékes, hogy a láncolat melyik pontján elért bevételhez kötődik a jogdíja. Ebben a kérdésben meghatározó az, hogy a szerző vagy jogkezelő szervezete kivel áll jogviszonyban e jogdíj érvényesítése tekintetében. Ezért, a filmszerzők érdekeit képviselő közös jogkezelő szervezetek is (például a francia Société des Auteurs et Compositeurs Dramatiques/SACD) a felhasználóval közvetlenül állapodnak meg a jogdíjakról. Alkotói díj, felhasználási jogdíj A szerzői díjazás egy része nem kötődik a felhasználásból származó bevételhez, ez általában a mű elkészítése fejében járó, személyes közreműködést feltételező (például forgatókönyv-írási) alkotói díj, valamint a felhasználási jog átruházásáért járó egyösszegű díj. Különösen a társadalombiztosítási jogszabályok szempontjából van annak jelentősége, hogy a kétféle (alkotói díj/felhasználási jog átruházása fejében járó díj) díjazás milyen arányban áll egymással. Az alkotó díj és a felhasználási jog aránya a gyakorlatban általában 30 százalék (alkotói díj)-70 százalék (felhasználási jogdíj), de a felek más arányban is megállapodhatnak. Lemondás a díjazásról A korábbi értelmezési gyakorlattól eltérően, amely a díjazásról való lemondást nem kötötte alakisághoz, az Szjt. 16. § (4) bekezdése a díjazásról való kifejezett nyilatkozat érvényességét is alakisághoz köti. Szóban csak akkor lehet érvényesen ilyen nyilatkozatot tenni, ha az érintett felhasználási szerződés érvényessége sincs írásbeli alakhoz kötve. Az írásbeliség alóli egyetlen kivétel a napilapban, illetve folyóiratban való közzétel. Díjigényre korlátozott felhasználási jog Tekintettel arra, hogy a felhasználási jog főszabályként engedélyezési jogból és az ehhez kapcsolódó díjigényből is áll, csak a törvényben meghatározott esetekben korlátozódik a felhasználási jog díjigényére. Ezek tipikusan olyan tömeges felhasználásokhoz kapcsolódnak, amelyek kizárólag közös jogkezelés keretében érvényesíthetők. Ebben a körben említendők többek között az alábbi felhasználások: már nyilvánosságra hozott irodalmi és zeneművek nyilvános előadása, magáncélú másolás, egyidejű vezetékes továbbközvetítés. A kötelezően közös jogkezeléssel érvényesíthető díjigényeknél a jogosult csak a felosztást követő hatállyal mondhat le a rá eső jogdíjról. A jogdíjról való lemondást tiltó szabályt indokolja az a veszély, hogy bizonyos esetekben (például filmalkotás bérbeadásánál) a felhasználó, kihasználva domináns pozícióját, esetleg lemondásra bírhatná a szerzőt. A követő jognál ugyan a közös jogkezelő szervezethez (HUNGART) kell átutalni a jogdíjat, ám itt a jogdíjak individuális kezelése folytán nem tiltott a jogdíjról való lemondás, viszont az általános szabály folytán a jogosult kifejezett nyilatkozatához kötött.

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. augusztus 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére