A pénzügyi lízing

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. augusztus 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 17. számában (1999. augusztus 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

E finanszírozási módot 1997-ig csak a bankok gyakorolhatták. Az már csak érdekesség, hogy nem is kötött ilyen üzletet senki, ugyanis addig létezett a jóval előnyösebb forma, amely minden jelző nélkül csak a lízing nevet viselte. Az új hitelintézeti törvény elfogadása óta - 1997 elejétől - azonban a pénzügyi lízing a lízing egyetlen szabályozott formája Magyarországon. Most sem elsősorban bankok, hanem erre szakosodott lízingtársaságok foglalkoznak ezzel az ügylettel. A hitelintézeti törvény e cégeket pénzügyi vállalkozásoknak nevezi, és a tőke-, valamint a személyi követelmények megszabása mellett állami ellenőrzést rendel föléjük.

A pénzügyi lízinget a hitelintézeti törvény definiálja. A meghatározás szerint pénzügyi lízing az a tevékenység, amelynek során a lízingbeadó a lízingbe adott ingatlan vagy ingó dolog tulajdonjogát - illetve vagyoni értékű jogot - a lízingbevevő megbízása szerint abból a célból szerzi meg, hogy azt a lízingbevevő határozott idejű használatába adja. Az eszköz a lízingbevevő könyveiben szerepel. Amikor a lízingbeadó átadja az eszközt, a kárveszély a lízingbevevőre száll át, aki jogosulttá válik az eszköz hasznainak beszedésére (és viselnie kell a közterheket is). Ha lejár a futamidő, a lízingbevevő jogosultságot szerez arra, hogy az esetleges maradványérték megfizetésével a dolgon ő - vagy pedig az általa megjelölt személy - tulajdonjogot szerezzen. Ha a lízingbevevő nem él ezzel a jogával, akkor az eszköz visszakerül a lízingbeadó birtokába és könyveibe. Ez utóbbi esetet operatív lízingnek hívják.

Az 1997 előtti banktörvény szinte szóról szóra ugyanígy definiálta a pénzügyi lízinget, amit bankok használhattak volna finanszírozásra. Az akkor tömegesen alkalmazott lízinget a társaságiadó-törvény szabályozta, mégpedig úgy, hogy havonta a lízingdíj 3 százalékát lehetett költségként elszámolni ingóságok lízingbeadásakor. Így jött ki a hároméves futamidő. Ekkor a lízingelt dolgokat a lízingbeadó vette fel a könyveibe és onnan csak akkor törölte, ha lejárt a futamidő. Ezt a technikát biztosítékként fogták fel arra az esetre, ha a lízingbevevő nem fizetne.

Kevés a különbség

Ha a mai helyzetet vesszük szemügyre, akkor a hitel és a lízing egy apró momentumban különbözik egymástól. Ez pedig nem más, minthogy a hitelbe vett eszköz azonnal a hitelfelvevő tulajdonába kerül, míg a lízingelt eszköz csak a futamidő végén kerül át a lízingbevevőhöz. Minden egyéb jellemző - így különösen az, hogy az eszközt a hitelfelvevő, illetve a lízingbevevő veszi fel a könyveibe, továbbá hogy őt illeti meg az amortizálás joga - azonos a két finanszírozási technikánál. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a leggyakoribb lízingbe adott eszköz, a személygépkocsi kondíciós táblázatai egyaránt vonatkoznak a hitelbe és a lízingbe vett autókra.

A számviteli törvény szabályai szerint pénzügyi lízing esetén a lízingbeadónál a követelések közé kell felvenni a lízingszerződés tárgyát képező eszközt. Ezt a lízingbeadó a lízingbevevő részére szerezte be, és a lízingbevevő a saját könyveibe beruházásként vette fel. A lízingbevevőnek számlázott, áfa nélküli összegen kell nyilvántartásba venni a lízing tárgyát. Az így felvett követelések összegét a megfizetett lízingdíjnak - a lízingszerződésben meghatározott - összegével csökkentetten kell a mérlegbe beállítani. A követelések összege nem foglalja magában az ezek után felszámított kamatot.

A túlsó póluson a lízingbevevőnél kötelezettség lesz a beruházásként elszámolt - szintén nettó módon számított - összeg. Az így felvett kötelezettségek összegét a megfizetett lízingdíjnak a lízingszerződésben meghatározott összegével csökkentetten kell a mérlegbe beállítani. A kötelezettségek összessége nem foglalja magában a pénzügyi lízinggel kapcsolatosan fizetendő kamatot.

A hazai lízingpiacot ez idő szerint nagy autógyárak, illetve multinacionális bankok leányvállalatai uralják. A hitelintézetek ugyanis nem közvetlenül végzik ezt a tevékenységet, hanem leányvállalatokat alapítanak rá. Van olyan bank, amely nem is egy, hanem két lízingcéget működtet. Az egyiket az úgynevezett flottafinanszírozásra (amikor egy cég ugyanabból az eszközből többet vesz lízingbe), a másikat pedig az egyedi finanszírozásra. A nagy autógyárak többnyire speciális bankot hoznak létre, amelynek egyik feladata a saját termékek eladásának finanszírozása. A hazai piacon nem egy ilyen bank hozott létre leánybankot, illetve lízingcéget. Az elkülönülésnek vélhetően az a magyarázata, hogy tömegesen kell lebonyolítani egymáshoz nagyon hasonló üzleteket, így célravezetőbb az, ha ezeket erre specializálódott szervezet végzi.

Devizaalapon

Körülbelül másfél éve van jelen a lízingfinanszírozás hazai piacán az úgynevezett devizaalapú pénzügyi lízing. A neve ellenére forintban határozzák meg a lízingdíjat, és az ügyfél forintban törleszt. A sajátos finanszírozási technika lényege, hogy a forinttartozást átszámolják devizára, többnyire márkára és ehhez rendelik a kamatot. Ilyenkor a havi törlesztőrészlet nagyon impozáns, mivel a piacon uralkodó 20 százalék körüli ügyleti kamatokkal szemben itt 10 százalék az átlagos kamatláb. Amiről viszont nem szabad megfeledkezni, az nem más, mint az árfolyamkockázat. Ezt a lízingbevevő viseli. Amennyivel csökken a forint értéke havonta, annyival emelkedik a hátralevő tőketartozás. A kamatláb is változhat, de ennek jóval kisebb az esélye. Az aktuális márkaárfolyamot általában a lízingcég mögött álló bank márka/forint árfolyamának, illetve a londoni bankközi kamatláb, a Libor módosulásához kötik. Az aktuális árfolyam általában a finanszírozó bank devizaeladási árfolyama.

Bankbiztonság A hazai többszintű bankrendszer kialakulását követő egy-két évben sorozatosan alakultak meg a bankok biztonságára ügyelő cégek. A kilencvenes évek elejére százhoz közelített a fizikai védelemre szakosodott őrző-védő szolgálatok száma. Napjainkra a követelmények szigorodása miatt lényegesen kevesebben vannak, de felszereltségük, szolgáltatásuk színvonala lényegesen javult. A bankbiztonság másik feltétele: az épületek, a szolgáltató területek védelme kevésbé látványosan és kevésbé eredményesen fejlődött. A bankfiókok többségét nem erre a célra épült építményekben helyezték el, a technikailag legkorszerűbb biztonsági rendszerek telepítését egyrészt a hiányos feltételek, másrészt a célra szánt pénz szűkössége akadályozta meg. A hiányosságok megszüntetését a bankok csak a fiókok teljes felújításával érhetik el. A rendőrséghez és a védelmet ellátó szolgálat központjához (on-line) csatlakozó riasztórendszer, a videokamerás figyelőrendszer, az időzáras kassza már mind elengedhetetlen kelléke a korszerű bankfióknak. A személyi védelem: az egyenruhába öltözött biztonsági őr. A bankrablások tanulságait összegző szakértők leginkább a technikai védelmet erősítenék, amely még az alkalmazottaktól is valamelyest függetlenül (időzár, "adagolt" pénz) védi az ügyfelek és a bank pénzét. A másik, a bankokat és az ügyfeleket közvetlenül is veszélyeztető úgynevezett fehérgalléros bűnözés elleni védekezés is rohamléptékben, bár a mechanikai védelemnél lassabban fejlődik. Ennek alapvető oka, hogy a számítástechnika mind a bűnözőket, mind a bűnmegelőzőket kiszolgálja, s úgy tűnik, a bűnözők olykor előbbre járnak. Jól példázza ezt a bankkártyákkal való visszaélések növekedése és e visszaélések módszereinek rendkívüli változatossága. (A bankkártyákkal való visszaélésekkel, hamisított elektronikus átutalásokkal okozott károkról nem szívesen közölnek adatokat a bankok.) A védelemre költött összegek a kezdetek óta hatványozottan nőttek, ennek ellenére hol a technikai hiányosságok, hol pedig az emberi mulasztás miatt tetemes kár éri a pénzintézeteket és közvetve az ügyfeleket.
 

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. augusztus 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére