A fogyasztók védelmében

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. augusztus 1.) vegye figyelembe!

Az üdülőhasználati jog és a tisztességtelen szerződési feltételek szabályozása

Megjelent a Cégvezetés (archív) 17. számában (1999. augusztus 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

A fogyasztóvédelmi törvényben adott felhatalmazásoknak, valamint az Európai Közösség jogához való közelítés követelmé-nyeinyek eleget téve három területen is modernizálták a fogyasztói szerződésekkel kapcsolatos normákat, amelyekből előző számunkban a távollévők között létrejött szerződések gazdálkodó szervezeteket és fogyasztókat érintő jogi normáit ismertettük. Most az üdülőhasználati jog szabályozását, valamint a tisztességtelennek minősülő szerződési feltételeket boncolgatjuk.

 

I. ÜDÜLŐHASZNÁLATI JOG

Üdülési rendszerek

Az üdülési jog megszerzésére irányuló sajátos szerződési konstrukciók először a '70-es években jelentek meg az USA-ban, majd hihetetlenül gyorsan Európára is átterjedtek. A gyors felfutás annak köszönhető, hogy ez a konstrukció a középrétegnek biztosított anyagilag elfogadható, hosszú távú és gazdaságos üdülési lehetőséget olyan közkedvelt üdülőkörzetekben - mint például a spanyol vagy francia tengerpart -, ahol önálló tulajdonú üdülő megszerzése túlzott anyagi terhet jelentett vagy gazdaságtalan befektetés lett volna. Hozzájárult az osztott üdülési jog kedveltté válásához az is, hogy később kialakultak az üdülési jog cserélhetőségét szolgáló rendszerek, mégpedig úgy, hogy az üdülési jogot egy rendszergazda által irányított cserealapba helyezve, az üdülési jog tulajdonosa kicserélhette az üdülőhasználati jogát más helyen lévő, hasonló színvonalú üdülési lehetőségre. A '90-es évekre a világot már szinte behálózzák az ingatlanok időben osztott használatára épülő rendszerek. Világszerte megközelítőleg 5000 hálózatot tartanak nyilván. Az üdülési rendszerek tagjai érdek-képviseleti szervezeteket alakítottak, így Európában ismert szervezetük például az Európai Timeshare Szövetség (ETF) vagy a Timeshare Európai Szervezete (OTE).

A "timeshare" rendszer buktatói

Az angolul "timeshare"-nek nevezett, használati jogot keletkeztető szerződéssel a vevő főszabályként az üdülőtulajdon tartós, időben osztott használatára válik jogosulttá az általa fizetett vételár fejében. Azonban ahány rendszer, szinte annyi jogi konstrukció létezik az egyszerűbb kötelmi (használat, bérlet) jogviszonytól a közös tulajdont vagy osztott haszonélvezetet keletkeztető dologi jogi formákon át, az üdülőszövetkezeti, társasági rendszerben működőkig. A különböző modellek egymás mellett létezése, a timeshare ügyletek határokon átnyúló jellege - tehát hogy a tulajdonosok gyakran az ingatlan fekvésétől különböző országokból valók -, valamint a timeshare ügyletek megkötése során gyakran alkalmazott agresszív értékesítési, illetőleg marketingmódszerek, nem utolsósorban pedig az eladó által "diktált" fogyasztóra hátrányos szerződési feltételek rengeteg buktatót, kockázatot jelentenek a vevőnek.

A felsorolt veszélyek csökkentését, illetőleg a fogyasztók hatékonyabb védelmét szolgálta az Európai Parlament és a Tanács 1994. október 26-án elfogadott 94/47/EK számú irányelve az ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződések fogyasztóvédelmi szempontból jelentős aspektusairól. Az irányelv célja, hogy a fogyasztók védelmét szem előtt tartva közelítse a tagállamok szabályait, különösen a szerződés tartalmáról való tájékoztatási kötelezettség és az elállás tekintetében.

A hazai jogi szabályozás szükségessége

A timeshare jellegű üdülési jogot alapító szerződések a rendszerváltást követően hazánkban is rohamos gyorsasággal elterjedtek. A történeti hűség kedvéért meg kell említeni azonban, hogy a '80-as évek elejétől kis számban, de Magyarországon is létrejöttek úgynevezett üdülőszövetkezetek, amelyek előfutárai voltak az utóbbi időben meghonosodott modelleknek. Az ingatlanok időben osztott használati jogára vonatkozó szerződések elterjedése, a joghézag miatt felmerülő visszaélések és a jogharmonizációs kötelezettség teljesítése eredményeként a kormány a fogyasztóvédelmi csomag részeként megalkotta a 20/1999. (II. 5.) Korm. rendeletet az ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződésekről.

A jogszabály hatálya

A fenti rendelet 1. §-a értelmében a jogszabály hatálya a fogyasztó és értékesítő között ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződésekre, valamint a használati jog átruházására irányuló magyarországi üzletszerű gazdasági tevékenységre terjed ki. Ellentétben a távollevők között kötött szerződésekről szóló rendelettel, a timeshare rendelet meghatározza a fogyasztó és a gazdálkodó szervezet fogalmát is. Fogyasztónak tekintendők - a Ptk. 685. § d) pontjára való visszautalás alapján - azok a személyek (természetes és jogi személyek egyaránt), akik gazdasági vagy szakmai tevékenységi körükön kívül kötnek szerződést. A jogi személyek - a miniszteri indokolás szerint - azért tartoznak a fogyasztók közé, mert "a gyakorlatban előfordul, hogy jogi személyek vásárolnak üdülőhasználati jogot a dolgozóik jutalmazása céljából". Minthogy a jogi személy ilyenkor gazdasági tevékenységi körébe nem tartozó szerződést köt, fogyasztóvédelmi szempontból indokolt a természetes személyekkel való azonos megítélés.

A gazdálkodó szerv fogalmát a rendelet a távollévők között kötött ügyletekre vonatkozó rendelettel azonos módon határozza meg, tehát a magyar és a magyarországi fiókteleppel rendelkező külföldi székhelyű vállalkozásra is kiterjed a jogszabály hatálya.

A szerződés

A rendelet az irányelvhez hasonló módon a timeshare szerződés fogalmát úgy határozza meg, hogy az olyan szerződés, illetve egymással összefüggő több szerződés, amely, illetve amelynek alapján a fogyasztó az értékesítőtől ellenérték fejében közvetlenül vagy közvetve, legalább hároméves időtartamra jogot szerez egy vagy több ingatlan ismétlődő, meghatározott időtartamú üdülési vagy lakáscélú használatára. A fenti fogalom az üdülési vagy lakáscélú használati jog valamennyi konstrukcióját magában foglaló minimum 3 éves korlátozott időre szóló használati jog megszerzésére irányul, amely lehet dologi jogi (közös tulajdon, haszonélvezet, használati jog), kötelmi jellegű (bérlet, használati szerződés), vagy keletkezhet úgynevezett közvetett jogszerzés, például tárasági részesedés, szövetkezeti, egyesületi tagságból eredően is. A szerződés alapján az értékesítő köteles átruházni a fogyasztóra a használati jogot, a fogyasztó pedig köteles ellenértéket fizetni, amely a rendelet értelmében egyenlő a használati jog megszerzéséért fizetendő ellenszolgáltatás teljes összegével.

Tájékoztatási kötelezettség

A közösségi szabályokkal összhangban az értékesítő köteles a fogyasztónak írásbeli tájékoztatót adni, amennyiben az tájékoztatást kér az ingatlanról, illetve akkor is, ha egyébként az értékesítő közvetlen reklámtevékenység (bemutató előadás) útján tájékoztatja a fogyasztót. Az írásos tájékoztatóban az ingatlan általános leírása mellett egyértelmű, közérthető és főszabályként magyar nyelvű - uniós állampolgároknál a lakóhely vagy az állampolgárság szerinti hivatalos nyelvű - leírást kell adni többek között az alábbiakról:

  • az értékesítő, illetőleg az ingatlantulajdonos cégnevéről, székhelyéről, nyilvántartási számáról, valamint az értékesítés alapjául szolgáló jogviszonyról,
  • meg kell határozni a használati jog pontos tartalmát, továbbá annak megszerzéséhez az ingatlan fekvése szerinti állam által előírt feltételeket,
  • figyelmeztetési kötelezettség terheli az értékesítőt, ha a szerződés alapján a fogyasztó nem szerez az ingatlanon tulajdon- vagy dologi használati jogot,
  • az ingatlan felszereltségéről, állapotáról, megközelíthetőségéről,
  • meg kell jelölni a használatbavételi, illetőleg építési engedélyek számát,
  • tájékoztatást kell adni az építési munkálatok állásáról,
  • a kiegészítő szolgáltatásokról, a közművek, valamint az ingatlanhoz kapcsolódó alapszolgáltatások igénybevételének feltételeiről, a használati jog megszerzéséért fizetendő ellenértékről,
  • a használati joggal való rendelkezés feltételeiről,
  • az elállás jogáról, annak feltételeiről és arról, hogy az elállási idő lejárta előtt a fogyasztótól semmilyen fizetés nem követelhető, illetve nem fogadható el.

A szerződés megkötése

A szerződést írásba kell foglalni, és egy példányát át kell adni a fogyasztónak. Főszabályként magyar nyelven kell a fogyasztó rendelkezésére bocsátani a szerződést, ha azonban az ingatlan fekvése szerinti nyelv eltér a szerződés nyelvétől, az ennek megfelelő nyelven készült hitelesített fordítást is át kell adni a fogyasztónak. Az alakiság megsértésekor a kötelmi jog általános szabályai alkalmazandók, tehát az alakiság megsértése semmissé teszi a szerződést.

A szerződés tartalmát képezi a fogyasztónak átadott írásbeli tájékoztató. A felek erre irányuló megállapodása nélkül az értékesítő az írásbeli tájékoztatóban meghatározott tartalmi elemeket csak a körülmények rajta kívül álló okból bekövetkezett jelentős megváltozásakor módosíthatja, de ezeket a változtatásokat a szerződéskötés előtt ismertetni kell a fogyasztóval, valamint a szerződésben kifejezetten meg kell jelölni az írásbeli tájékoztató tartalmához képest bekövetkezett változásokat.

A fentiek mellett a szerződésnek tartalmaznia kell a fogyasztó nevét, lakóhelyét, a használati jog mértékét (időtartamát), a használati jog kezdetét és fennállásának időtartamát, a fogyasztó ellenértéken felüli díjfizetési kötelezettségének kizárását, továbbá a szerződés keltét és a felek aláírását.

A kötelező tartalmi elemek hiányakor az elállási jog határideje meghosszabbodik, de amennyiben súlyos tartalmi hiányosságok vannak, a fogyasztó hivatkozhat a szerződés érvénytelenségére is.

Elállási jog

A távollévők közötti szerződésekhez hasonlóan a timeshare ügyletekben is fontos fogyasztóvédelmi garanciát jelent a jogszabály által előírt feltétlen elállási jog. E jog biztosítása a szerződés határokon átnyúló jellege, bonyolultsága és a gyakran előforduló agresszív üzletkötési módszerek használata (bemutató előadások, ahonnan a fogyasztót addig nem "engedik" el, amíg alá nem írja a szerződést) miatt indokolt. Az elállás jogánál fogva a fogyasztó a szerződés vagy az előszerződés megkötésétől és egy példányának átadásától számított 15 napon belül indokolási és - a szerződés megkötésével kapcsolatos költségek kivételével - egyéb kötelezettség nélkül elállhat a szerződéstől vagy előszerződéstől. Az elállási idő szankciós jelleggel 30 napra növekszik, ha az értékesítő a szerződéskötést megelőzően nem, vagy nem a rendelet által előírt nyelven bocsátotta a fogyasztó rendelkezésére az írásbeli tájékoztatót.

A rendelet alaki szabályokat határoz meg az elállásra, ugyanis azt a fogyasztó írásban köteles az értékesítővel közölni, mégpedig úgy, hogy meg kell küldenie a szerződésben megjelölt helyre.

Bizonyítási teher

A közösségi irányelvvel teljes összhangban szabályozza a rendelet a bizonyítási kötelezettséget. Vita esetén az értékesítőt terheli annak bizonyítása, hogy az írásbeli tájékoztatót az előírt nyelven, a szerződés egy példányával, valamint az ingatlan fekvése szerinti hivatalos fordítással együtt átadta a fogyasztónak, valamint hogy a tájékoztatóban szereplő, de a szerződésből kimaradó feltételeket írásban közölte a fogyasztóval. Az elállást könnyíti az a már említett szabály, hogy az értékesítő az elállási idő elteltéig semmilyen jogcímen nem fogadhat el, illetőleg követelhet fizetést a fogyasztótól.

A fogyasztói jogok korlátozásának tilalma

A rendelet a közösségi szabályokhoz való igazodás és a fogyasztóvédelem feltétlen érvényesítése céljából minden lehetőséget kizár, amely gyengíthetné a fogyasztók jogait. Így a fogyasztó nem mondhat le érvényesen a rendeletben meghatározott jogáról, s a rendelet normái egyoldalúan kógensek, ami azt jelenti, hogy azoktól csak a fogyasztó javára lehet eltérni. Amennyiben a szerződésben valamely más ország jogát kötötték ki mint alkalmazandó jogot, ez csak akkor alkalmazható, ha nem jelenti a fogyasztó jogainak korlátozását.

II. TISZTESSÉGTELEN FELTÉTELEK A FOGYASZTÓI SZERZŐDÉSEKBEN

Ugyancsak a fogyasztóvédelmi jogszabálycsomag részeként született a 18/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről. A rendelet elfogadását megelőzte a Polgári Törvénykönyv általános szerződési feltételekre vonatkozó szabályainak 1997-es átfogó módosítása. Az 1997. évi CXLIX. törvény jelentős változásokat eredményezett az általános szerződési feltételek, illetőleg a tisztességtelen szerződési feltételek megtámadása terén. A módosítás célja az általános szerződési feltételek szabályainak modernizálása, illetőleg a közösségi joggal való összhang megteremtése volt, tekintettel arra, hogy az 1977-ben elfogadott Ptk.-beli normák számos tekintetben különböztek a fogyasztói szerződések tisztességtelen feltételeiről szóló EK-irányelv rendelkezéseitől.

A '77-es szabályokhoz képest a módosítás több jelentős változást hozott. Egyrészről definiálja az általános szerződési feltétel (ASZF) fogalmát, és rendelkezik arról is, hogy hogyan válik az ASZF a szerződés részévé. Új alapokra helyezi továbbá a tisztességtelen szerződési feltételek megtámadását. Harmadrészt pedig a módosítás a fogyasztói szerződések tisztességtelen feltételeire eltérő megtámadási feltételeket állapít meg. Először röviden ezeket a változásokat tekintem át.

Az általános szerződési feltétel fogalma, szerződésbe foglalása

Az általános szerződési feltételek alkalmazása a tömegszerződések kötésének általánossá vált módszere lett. A gazdálkodó szervek, vállalkozók, pénzintézetek, szolgáltatók, biztosítók a szerződéskötés egyszerűsítése érdekében kidolgozzák az azonos ügyletekre vonatkozó szerződési feltételeiket, és az ügyfelekkel kötött konkrét blankettaszerződésben már csak utalnak arra, hogy egyebekben a felek közötti viszonyra a szerződés részét képező általános szerződési feltétel rendelkezései irányadóak. Ilyen szerződéskötési gyakorlattal találkozunk nap mint nap a szolgáltatások körében, például banki ügyleteink során, a biztosítási szerződések megkötésénél csakúgy, mint a fuvarozási vagy utazási szerződések megkötésekor. Mivel a másik félnek általában kevés idő áll rendelkezésére ahhoz, hogy ezeket a többoldalas feltételeket alaposan tanulmányozza, fontos, hogy a jogalkotó jogi garanciákkal teremtse meg a felek közötti egyensúlyt.

A Ptk.-módosítás eredményeként a Ptk. 209/C § meghatározza az általános szerződési feltétel fogalmát. Ennek alapján általános szerződési feltételnek minősül az a feltétel, amelyet az egyik fél több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, előre meghatároz, és amelynek meghatározásában a másik fél nem működhetett közre.

A felek konszenzusának ki kell terjedni az általános szerződési feltételekre is, tehát az csak akkor válik a szerződés részévé, ha alkalmazója lehetővé teszi, hogy a másik fél annak tartalmát megismerje, és ha azt a másik fél kifejezetten vagy ráutaló magatartással elfogadta.

Külön hangsúlyt helyez az új szabályozás a tájékoztatási kötelezettségre abban az esetben, ha az alkalmazó az általános feltételben eltér a szokásos kereskedelmi gyakorlattól, a diszpozitív jogszabályi rendelkezésektől vagy a felek között korábban alkalmazott szerződési kikötéstől. Az ilyen feltétel csak akkor válik a szerződés részévé, ha azt a másik fél a figyelemfelhívó tájékoztatást követően kifejezetten elfogadta.

Az ASZF és a szerződés egyéb feltételei közötti eltérés, disszonancia esetében prioritást élveznek a kölcsönösen kialakított szerződési feltételek, tehát a jogalkotó azt vélelmezi, hogy a konkrét szerződésben a felek el kívántak térni az ASZF-től. Még erőteljesebb védelmet állapít meg a törvény a fogyasztói szerződésekben, kimondva, hogy ha a gazdálkodó szervezet és a fogyasztó közötti szerződés tartalma a felek akaratán alapuló értelmezéssel sem állapítható meg egyértelműen, akkor mindig a fogyasztó számára kedvezőbb értelmezést kell elfogadni.

A tisztességtelen kikötés vizsgálata

Mint említettem, az ASZF alkalmazásának egyik legnagyobb veszélye, hogy az azt alkalmazó fél kihasználja helyzeti előnyét, és tisztességtelen, egyenlőtlen feltételeket kényszerít a másik félre. A Ptk. hatályos szabályai - átvéve a közösségi irányelv rendelkezéseit - egyértelműen meghatározzák a tisztességtelen feltétel kritériumait. A 209/B § szerint akkor tisztességtelen az általános szerződési feltétel, illetőleg a gazdálkodó szervezet és a fogyasztó közötti szerződés kikötése, ha a jóhiszeműség sérelmével a felek szerződésből eredő jogosultságait és kötelezettségeit egyoldalúan és indokolatlanul az egyik fél hátrányára állapítja meg. A "tisztességtelenségi teszt" során a szerződéskötéskor fennálló minden olyan körülményt vizsgálni kell, amely releváns volt a szerződés megkötése szempontjából. Ugyancsak meg kell vizsgálni a szolgáltatás természetét, az érintett feltétel más szerződési kikötésekkel való kapcsolatát. Különösen akkor tekinthető egyoldalúnak és indokolatlanul hátrányosnak a feltétel, ha az a szerződésre irányadó rendelkezéstől lényegesen eltér, vagy összeegyeztethetetlen a szerződés tárgyával, illetve rendeltetésével.

Nem tekinthető viszont tisztességtelennek az a feltétel, amelyet jogszabály állapít meg, vagy megfelel a jogszabály előírásainak. Ugyancsak nem minősülhet tisztességtelennek a szolgáltatást és ellenszolgáltatást meghatározó kikötés, ha szövegezése mindkét fél számára egyértelmű és érthető.

A tisztességtelen feltételek megtámadása

A tisztességtelenség orvoslásának eszköze a megtámadási jog. A Ptk. az 1977-es szabályokra építve a tisztességtelen általános szerződési feltételek megtámadására két lehetőséget biztosít. Egyrészt megtámadhatja a kikötést a sérelmet szenvedő fél. Ez az úgynevezett egyedi megtámadási jog, amely mindig a konkrét egyedi szerződéshez kapcsolódik.

Közérdekű megtámadás

Lehetőséget biztosít ugyanakkor a Ptk. a gazdálkodó szervezetek által használt tisztességtelen általános szerződési feltétel közérdekű megtámadására is. Ekkor az ügyész, a miniszter, az országos hatáskörű szerv vezetője, a jegyző, illetve főjegyző, a gazdasági és szakmai kamara, a hegyközségi szervezet, a fogyasztói érdek-képviseleti szervezet támadhatja meg bíróság előtt a tisztességtelen általános szerződési feltételt. Amennyiben a közérdekű megtámadás alapos, a tisztességtelen kikötés érvénytelenségét minden így kötött szerződésre kiterjedő hatállyal állapítja meg a bíróság.

A nyilvánosság biztosítéka prevenciós célból is fontos újdonság, hogy ha a bíróság minden megkötött szerződésre kiterjedő hatállyal állapítja meg az érvénytelenséget, a bíróság feljogosíthatja az ítéletben a közérdekű kereset indítóját, hogy a jogsértő költségére országos napilapban vagy más szokásos módon nyilvánosságra hozza az ítéletet. Nem hat ki azonban az érvénytelenség megállapítása a már teljesített szerződésekre, tehát erre hivatkozással nem lehet visszakövetelni a teljesítést.

Fogyasztói szerződések megtámadása

A módosítás egyik sarkköve, hogy a fogyasztói szerződésekre preferenciális megtámadási szabályokat határoz meg. A Ptk. 209/A §-a szerint a gazdálkodó szervezetek és a fogyasztó közötti szerződés tisztességtelen kikötését akkor is megtámadhatja a fogyasztó, ha az nem minősül általános szerződési feltételnek. Ez a fogyasztói szerződésekre adott kedvezményes elbánás annak a törvényi elismerését jelenti, hogy az erőfölényben lévő gazdálkodó szervezet akkor is rákényszerítheti a gyengébb alkupozícióban lévő fogyasztót a tisztességtelen, hátrányos feltételek "elfogadására", ha minden szerződési feltételt a szerződéskötéskor alakítottak ki, tehát nem alkalmaztak általános szerződési feltételt vagy üzletszabályzatot.

A tisztességtelennek minősülő feltételek leltározása

A Polgári Törvénykönyvnek a tisztességtelen szerződési feltételek fogalmát és kritériumait meghatározó szakasza felhatalmazza a jogalkotót, hogy külön jogszabályban gyűjtse össze azokat a feltételeket, amelyek a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülnek, vagy amelyet ellenkező bizonyításáig tisztességtelennek kell tekinteni. A kormány ennek a felhatalmazásnak tett eleget a fent említett 18/1999. (II. 5) Korm. rendelet megalkotásával.

A rendelet elfogadása mellett számos érvet lehet felsorakoztatni. Az elsődleges jogalkotói szándék az volt, hogy megkönnyítse a jó szándékú és jogkövetésre hajló üzletemberek, cégek számára a korrekt szerződési feltételek kidolgozását, a rendeletben példálózóan felsorolt tisztességtelen feltételek kikötésének elkerülésével. A másik érv a szerződés megtámadásáról való döntésének, illetőleg az igazságszolgáltatásnak a segítése volt. A fogyasztó könnyebben tud a lista ismeretében arról dönteni, hogy vajon sikerrel támadhatja-e meg a gazdálkodó szerv által forszírozott, de számára hátrányos kikötéseket. A bíró feladatát is leegyszerűsíti a példálózó lista, mert ha a megtámadott feltétel szerepel a rendeletben tisztességtelennek minősített vagy ellenkező bizonyításáig annak tekintendő feltételek között, nincs más teendő, mint megállapítani az érvénytelenséget. A harmadik jogalkotói érv a közösségi joghoz való harmonizációs kötelezettség teljesítése volt, tekintettel arra, hogy a fentiekben hivatkozott 93/13 EGK-irányelv melléklete szintén tartalmaz egy "mankót", amelyben egy "fekete" és "szürke" listában felsorolták a feltétlenül tisztességtelen és a vélelmezetten unfair szerződési kikötéseket. Ennek a listának tulajdonképpen a másolata az 1999. március 1-jén hatályba lépett rendelet.

Kérdés persze, hogy dogmatikai érvekkel is ugyanígy alátámasztható-e ez a Ptk.-tól fizikai és szellemi értelemben is különálló jogszabály. Véleményem szerint formailag jobban illeszkedett volna a Polgári Törvénykönyv rendszerébe, ha a jogalkotó a korábbi gyakorlatnak megfelelően vagy magában a törvényben, vagy az annak végrehajtására szolgáló Ptké.-ben helyezi el ezt a leltárt, tekintettel arra, hogy a legfontosabb semmis (tilos) magatartásokat a törvény a szerződési szabályok között korábban is szabályozta. Megtévesztő kicsit a rendelet tartalma is, mivel a leltározott feltételeket két csoportra osztja a jogszabály. Egyrészről meghatározza az ipso iure tisztességtelen kikötéseket, másrészről pedig felsorolja azokat a feltételeket, amelyek csak vélelmezetten tisztességtelenek, de lehetőség van az ellenkező bizonyítására. Ez a megoldás zavart okoz, mert az első csoportba tartozó feltételek jogszabályba ütköző, tilos kikötések, az ilyen kikötések pedig a magyar jog szerint eleve semmisek, tehát nem szükséges azok külön megtámadása, holott a Ptk. a tisztességtelen kikötések jogorvoslati eszközeinél csak a megtámadást tartalmazza.

Preventív ellenőrzés

Az látható, hogy a jogalkotó a jogintézmény modernizációjakor minden megoldást igyekezett a magyar jogba átvenni, ami többé-kevésbé jól működik más jogrendszerekben. Ezt az állítást igazolja, hogy a rendeletben összegyűjtött példálózó lista mellett a Ptk.-módosítás bevezette az úgynevezett preventív kontroll intézményét is. Ez azt jelenti, hogy a Ptké. 5/A §-a feljogosítja a gazdasági kamarákat, hogy az általános szerződési feltétel tisztességtelensége kérdésében külön kérelemre véleményt nyilvánítsanak. Nem biztos azonban, hogy a mennyiség feltétlenül minőségi változásba megy át, és hatékonyabb jogvédelmet fog eredményezni.

Nyilvánvaló, hogy a jogalkotót az említett jó szándékok és az uniós elvárásoknak való feltétlen megfelelés vezette, de kérdés, hogy mihez fűződik nagyobb érdek: a polgári jogi szabályozás koherenciájának, logikájának megőrzéséhez, vagy a szinte naponta változó elvárásoknak való megfeleléshez. A kettőt jobban össze kellene hangolni.

Az új szerződési módszerek kontrollja

Mindhárom bemutatott szerződéskötési módszernek, tehát a távollevők között kötött szerződésnek, a időben osztott ingatlanhasználati jogot biztosító szerződéseknek, illetőleg az általános szerződési feltételek alkalmazásának közös vonása, hogy az új és a legújabb kor "találmányai" a gyors, gazdaságos ügyletkötések, üzleti kapcsolatok bonyolítására. Mindegyik hatékony technika, amellyel időt és pénzt takaríthatnak meg a felek. Mindhárom módszer magában hordozza azonban a gyengébb pozícióban lévő szerződő fél megtévesztésének vagy egyéb hátrány okozásának a veszélyét. A bemutatott új és módosított szabályok azt jelzik, hogy a jogalkotás - bár néhol tartalmilag kritizálhatóan és gyakran nehézkes nyelvezettel - megpróbál gyorsan reagálni a kihívásokra, azonban legalább ennyire fontos a jogszabályok érvényesülésének biztosítása, illetőleg a jogkövető üzleti kultúra térhódítása.

Lévainé Fazekas Judit

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. augusztus 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére