Vásároljunk otthonról?

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. július 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 16. számában (1999. július 1.)

 

A fogyasztóvédelmi törvény 1997-es elfogadása után megélénkült a fogyasztóvédelmi jogalkotás. A törvényben adott felhatalmazásoknak, valamint az Európai Közösség jogához való közelítés követelményeinek eleget téve három területen is modernizálták a fogyasztói szerződésekkel kapcsolatos normákat, illetve szabályoztak olyan, a gyakorlatban használt szerződéseket, amelyek laza jogi kereteik miatt eddig gyakran tévesztették meg a fogyasztókat. A három területből először a távollévők között létrejött szerződések gazdálkodó szervezeteket és fogyasztókat érintő jogi szabályozását ismertetjük.

 

Új információs technológiák

Az új információs technológiák gyors elterjedése alapvető változást eredményezett a kommunikáció valamennyi területén. Az elektronikus üzenettovábbítás (e-mail), az internet szinte általánosan alkalmazott kommunikációs formává vált az élet számos területén, a tudományos kutatástól a személyes levelezésekig. Az internet és az egyéb digitális technológiák kereskedelmi célú alkalmazásában rejlő lehetőségeket az üzleti élet szereplői is hamar felismerték, amelynek következtében a hirdetési és marketingtevékenységben, illetőleg a szerződések létrehozásában egyre nagyobb teret kapnak ezek az eszközök. Rohamos terjedésük több okkal is magyarázható. Az elektronikus kereskedelem lehetővé teszi a virtuális világpiacon való részvételt mind a kereskedők, mind a fogyasztók számára. A marketing- és reklámtevékenység a hálózaton keresztül sokkal nagyobb tömeghez, olcsóbban juttatható el, mégpedig interaktív módon, lehetőséget teremtve az információt felhasználónak a visszakérdezésre, a kiegészítő adatok lekérésére, tehát az adatbázisok közötti "szörfözésre". Az időigényes, tradicionális vásárlási formák (bolti vásárlások, személyes tárgyalások, postai levelezés) helyett a kereskedelmi ügyletek megkötését illetően olyan új, kényelmes módszert jelent az internet, amely emellett még pénzt és időt is megtakarít mind a fogyasztónak, mind a kereskedőnek. A számítógépes hálózatokba való belépéssel a fogyasztó – anélkül hogy kimozdulna otthonról – a nap bármely órájában vásárolhat, vagy gyorsan informálódhat a piacról, szolgáltatásokat vehet igénybe, és ebben nem akadályozza sem a földrajzi távolság, sem a mozgáskorlátozottság vagy egyéb helyhez kötöttséget eredményező ok (öregség, betegség stb.). A kereskedő számára is óriási előnyökkel jár az elektronikus kereskedés, mert a hálózaton keresztül a felhasználók nagy tömegéhez, rövid időn belül és olcsón juttatható el az információ, üzleti ajánlat, amivel lényegesen csökkenthetők az áru árát növelő marketing-, tranzakciós és egyéb (üzlethelyiség fenntartása, eladók foglalkoztatása) költségek, s így fokozható az áru versenyképessége.

Az új információs technológiák alkalmazása az előnyök mellett veszélyeket is rejt magában. A hálózatok felhasználhatók bűncselekmények, így például pornográfia, gyermekprostitúció, pénzügyi csalások, drogkereskedelem, pénzmosás, személyes adatokkal való visszaélések elkövetésére, és fokozott a fogyasztók megtévesztésének, félrevezetésének a veszélye. A fogyasztók szempontjából nagy kockázatot jelent, hogy a szerződéskötéskor a fogyasztó és az eladó földrajzilag egymástól távol van, így nincs lehetőség a szerződési feltételek alapos tanulmányozására, a termék vagy szolgáltatás megvizsgálására, és ebből következően olyan áru vagy szolgáltatás lesz a szerződés tárgya, amelynek lényeges tulajdonságai egészen a teljesítésig rejtve maradnak a vásárló előtt. A másik nem elhanyagolható veszély, hogy a távközlő eszközök alkalmasak arra, hogy a fogyasztó adatainak (lakcím, e-mail-cím, telefonszám stb.) megszerzésével agresszív módon elárasszák az eladási és reklámcélú ajánlatokkal, prospektusokkal a fogyasztókat, betolakodva és sértve ezzel a személyek magánszféráját. Ezért nagyon fontos a megfelelő fogyasztóvédelmi garanciák kialakítása.

A távközlő eszközök alkalmazása útján folytatott reklámtevékenység és kereskedés térhódítása, illetőleg a fent említett veszélyek miatt vált szükségessé a jogi szabályozás hazánkban is. A jogalkotói szándékot erősítette továbbá az erre a területre is kiterjedő jogharmonizációs kötelezettség, tekintve hogy az Európai Parlament és a Tanács 1997. május 20-án Brüsszelben elfogadta a 97/7/EC számú irányelvet a távolban kötött szerződések jogi szabályainak közelítéséről, amelyhez – a társulási megállapodásban vállalt kötelezettség alapján – harmonizálni kell a magyar jogot. Ezeknek eleget téve született a távollevők közötti szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet, amely március 1-jén lépett hatályba.

Távollevők között kötött szerződések

A rendelet meghatározza a távollevők között kötött szerződés fogalmát. Eszerint ilyen szerződésnek minősül a gazdálkodó szerv és a fogyasztó által – a gazdálkodó szervezet áruértékesítő vagy szolgáltató tevékenységi körében (üzleti tevékenység) – kötött szerződés (fogyasztói szerződés), ha az kizárólag távközlő eszköz használata útján jön létre.

A fogalomból következik, hogy a rendelet nem szerződéstípust szabályoz, hanem a szerződéskötés sajátos módszeréhez, a szerződő felek személyes találkozása, kontaktusa mellőzésével történő ügyletkötéshez fűz jogi garanciákat. Ebből következően a jogszabályban meghatározott kivételektől eltekintve a rendeletet alkalmazni kell minden olyan szerződésre (tipikus vagy atipikus), amelyet kizárólag távközlési eszköz útján kötnek.

Nem tartoznak a rendelet hatálya alá – még akkor sem, ha a szerződő felek személyes találkozása nélkül, kizárólag távközlési eszköz útján kötötték – a pénzügyi, biztosítási szolgáltatással kapcsolatos szerződések, az automatákból való vásárlások, a távközlési szolgáltatást nyújtó szervezettel nyilvános távbeszélő-állomások igénybevétele útján kötött szerződések, az építési szerződések, az ingatlanra vonatkozó jogok megszerzésére irányuló szerződések (a bérleti szerződést kivéve), valamint az árverésen kötött szerződések. A házhoz szállításra irányuló, az utazási, valamint a timeshare (üdülőhasználati jog) szerződésekre pedig a rendeletnek csak egyes szabályai alkalmazhatók. Például a mindennapi fogyasztási cikkek házhoz szállítására vonatkozó szerződéseknél csak az áru vagy szolgáltatás helyettesítésére (alternatív szolgáltatás), az elállásra és a bizonyítási teherre vonatkozó rendelkezések alkalmazhatóak.

Előzetes tájékoztatási kötelezettség

Tekintettel a gazdálkodó szervezet és a fogyasztó közötti személyes kontaktus hiányára, a távollevők közötti szerződéseknél a jogalkotó nagy súlyt fektet a fogyasztó megfelelő tájékoztatásának biztosítására. A rendelet a tradicionális szerződéskötési szabályoknál szigorúbb előzetes tájékoztatási kötelezettséget ír elő a gazdálkodó szervezet számára, felsorolva mindazokat a feltételeket, amelyekről a szerződéskötés előtt tájékoztatnia kell a fogyasztót:

  • a gazdálkodó szervezet nevéről, székhelyéről, nyilvántartásba vételi számáról, adószámáról, telefonszámáról,
  • a dolog, illetve a szolgáltatás lényeges tulajdonságairól,
  • az ellenszolgáltatásról, ideértve a kapcsolódó terheket (adó, vám) és fizetési kötelezettséget is,
  • a szállítás költségeiről,
  • a fizetés módjáról, a teljesítés, szállítás egyéb feltételeiről,
  • az elállás jogáról,
  • a távközlő eszköz használatának díjáról, ha azt az alapdíjtól eltérően állapítják meg,
  • az ajánlati kötöttség idejéről,
  • folyamatos szolgáltatásnál a szerződés legrövidebb időtartamáról.

Rendelkezik a jogszabály az előzetes tájékoztatás módjáról is: a tájékoztatásnak közérthetően, pontosan, egyértelműen, az igénybe vett távközlési eszköznek megfelelő módon kell eleget tenni. Nem rendelkezik viszont a tájékoztatás nyelvéről. Tekintve, hogy a rendeletet a Magyarországon működő külföldi vállalkozásokra is alkalmazni kell, fontos lett volna annak kikötése, hogy a gazdálkodó szervezet az előzetes tájékoztatásnak főszabályként magyar nyelven vagy a fogyasztó anyanyelvén köteles eleget tenni. Elképzelhető azonban olyan szabály beiktatása is, hogy a fogyasztó beleegyezésével más nyelven történő tájékoztatásban is megállapodhatnak a felek.

Írásbeli tájékoztatás

További garanciaként szolgál, hogy a gazdálkodó szervezet az előzetes – a kommunikációs technika szerinti formában közölt – tájékoztatást a szerződés megkötése előtt kellő időben, de legkésőbb a szerződés megkötésekor köteles írásban megismételni. Az írásbeli tájékoztatónak az előzetes tájékoztatóban közöltek mellett részletesen tartalmazni kell az elállási jog gyakorlásának feltételeit, módját és következményeit, a szavatosság, jótállás, kiegészítő szolgáltatások (alkatrészellátás, javítószolgálat) feltételeit, a fogyasztói kifogások érvényesítésére nyitva álló telephely, szervezeti egység címét, valamint a határozatlan időre szóló vagy 1 évnél hosszabb határozott idejű szerződések megszüntetésének lehetőségét.

A fogyasztó feltétlen elállási joga

A távollévők között kötött szerződések legfontosabb garanciális szabálya a fogyasztó feltétlen elállási jogának biztosítása. Ennek alapján a fogyasztó a szerződéskötéstől számított 8 munkanapon belül indokolási és kártérítési kötelezettség nélkül elállhat a szerződéstől. Ez az angol jogi nyelvben "cooling off" periódusként elnevezett időtartam a fogyasztóvédelem egyik legjelentősebb kötelmi biztosítéka, amely mindenféle kompenzáció, illetőleg következmény nélkül lehetővé teszi, hogy a fogyasztó meggondolja magát. A feltétlen elállási jogot a nyugati fogyasztóvédelmi mozgalmak hatására ismerték el a fogyasztói szerződéseket szabályozó irányelvekben, és a jogharmonizációs kötelezettség teljesítésével "gyűrűzött be" a magyar magánjogba, annak ellenére, hogy korábban a Polgári Törvénykönyv ezt a fajta abszolút elállási jogot nem ismerte. (A magyar polgári jog a házalókereskedelemre vonatkozó rendelet elfogadásáig kétfajta elállási jogot ismert. Az egyik a Ptk. 320. §-ában szabályozott objektív, indokolás nélküli elállási jog, amelyet a jogosult a teljesítésig gyakorolhat, ha azt szerződés vagy jogszabály lehetővé teszi, de köteles megtéríteni az elállásból eredő kárt. A másik az úgynevezett szubjektív vagy szankciós elállás, amelyet a jogosult a kötelezett felróható szerződésszegése következtében gyakorolhat. Szubjektív elállásnál a szerződésszegő fél köteles kötbért és/vagy kártérítést fizetni.)

A sajátos szerződéskötési módszerekkel kötött szerződéseknél (távollevők közötti, házaló és timeshare) a jogszabályok tartalmazzák a feltétlen elállási jogot, ezzel is arra késztetve a gazdálkodó szervezeteket, hogy a szerződéskötéskor a fogyasztót mindenre kiterjedően tájékoztassák, illetőleg a személyes jelenlét hiányát ne a fogyasztók megtévesztésére használják fel, mert ekkor a fogyasztó élni fog az elállási lehetőséggel, ami a gazdálkodó szervezetnek többletköltséget és kárt fog okozni.

Az elállási jog gyakorlására előírt 8 munkanapos határidő kezdő napja eltérően alakul árukra, illetőleg szolgáltatásokra vonatkozóan. Míg dologátadásra irányuló szerződéseknél a kezdő nap az áru átadásának napja, szolgáltatási szerződéseknél az elállásra nyitvaálló idő a szerződéskötés napjával veszi kezdetét, feltéve mindkét esetben, hogy a gazdálkodó szervezet eleget tett az írásbeli tájékoztatás kötelezettségének.

Ha a gazdálkodó szervezet nem adott írásbeli tájékoztatást, a fogyasztó az elállási jogát az áru átvételének napjától, ha pedig a szerződés tárgya valamilyen szolgáltatás, akkor a szerződés megkötésének napjától számított 3 hónapon belül gyakorolhatja. Ennek indoka, mint azt korábban említettem, hogy az írásbeli tájékoztatásnak (megerősítés) kell tartalmaznia az elállási jog gyakorlásának feltételeit, módját, következményeit, így ha az elmarad, a fogyasztónak hosszabb időt kell biztosítani a szerződés feltételeinek megismerésére, illetve a döntésre. Amennyiben azonban az elállásra megállapított három hónapos póthatáridőn belül sor kerül az írásbeli tájékoztatásra, a fogyasztó a tájékoztató kézhezvételétől számított 8 munkanapon belül állhat el a szerződéstől, tehát vissza kell térni a főszabályhoz.

Az eredeti állapot helyreállítása

Az elállási jog gyakorlása folytán az eredeti, szerződéskötés előtti állapotot kell helyreállítani. Vissza kell fizetni a fogyasztónak a teljesített vételárat, a fogyasztó pedig köteles visszaszolgáltatni az árut, viselve az ezzel felmerülő költségeket, például a posta-, telefonköltségeket. Ezenfelül más költség nem hárítható a fogyasztóra, és nem terheli a rendeltetésszerű használat következtében előálló értékcsökkenés sem.

Az elállási jog gyakorlása felbontja a hozzákapcsolódó kölcsönszerződést is, ha az áru árát vagy a szolgáltatás díját egészben vagy részben a gazdálkodó szervezet által adott kölcsön fedezi. A fogyasztó ilyenkor nem felelős a kölcsönszerződés felbontásából eredő kárért, és nem köteles sem kamatot, sem egyéb költséget fizetni. A gazdálkodó szervezet követelheti viszont a kölcsönszerződés megkötéséből eredő kárát, ha ezt a kölcsönszerződésben kikötötte, és erről írásban tájékoztatta a fogyasztót.

Mikor nem lehet elállni a szerződéstől?

A fogyasztó nem gyakorolhatja az elállási jogot – a felek eltérő megállapodása hiányában – az alábbi esetekben:

  • ha szolgáltatásra kötött szerződésnél beleegyezik abba, hogy a gazdálkodó szervezet 8 napos elállási határidő előtt megkezdje a teljesítést,
  • ha olyan áru a szerződés tárgya, amelynek ára a pénzpiac olyan ingadozásától függ, amelyre a gazdálkodó szervezetnek nincs befolyása,
  • a fogyasztó személyére szabott és kötött egyedi vagy gyorsan romló szolgáltatásnál,
  • ha a szerződés tárgya video- és magnókazetta, vagy számítógépes szoftver, és azt már felbontották,
  • ha a szerződés tárgya hírlap, folyóirat, időszaki lap terjesztése, valamint szerencsejáték-szerződés.

A jóhiszeműség követelménye

Az elállási jog fenti szabályozása ösztönzőleg hathat a tisztességes kereskedelmi gyakorlat megizmosodásához, mert a gazdálkodó szervezeteknek sem áll érdekükben, hogy a saját üzletmenetüket tegyék bizonytalanná a sorozatos elállásokkal. Másrészről viszont nem zárható ki az sem, hogy "rafináltabb" fogyasztók rosszhiszeműen, a joggal visszaélve gyakorolják elállási jogukat. Ez ellen a kereskedők nem védtelenek, mert a Polgári Törvénykönyv 5. §-a tiltja a joggal való visszaélést, tehát ha a fogyasztó az elállási jogot nem rendeltetésének megfelelően gyakorolja, hanem azzal visszaélve, illetéktelen előnyökhöz kíván jutni, a gazdálkodó szervezet kérheti a joggal való visszaélés megállapítását.

Hiányosságként értékelhető, hogy nem rendelkezik a jogszabály az elállás gyakorlásának módjáról. Véleményem szerint helyes lett volna az elállás írásbeli formához kötése. Ugyancsak célszerű lett volna az elállás könnyítése és a költségek csökkentése céljából annak előírása, hogy az elállási határidő lejártáig a gazdálkodó szervezet semmilyen fizetést ne követelhessen, illetőleg ne fogadhasson el a fogyasztótól.

Teljesítés

A létrejött szerződés alapján a gazdálkodó szervezet köteles az árut vagy a szolgáltatást átadni a vevőnek. A rendelet 7. §-a a teljesítés idejének meghatározását illetően a diszpozitivitást követi azzal, hogy a felek eltérő megállapodása hiányában a szerződést a fogyasztótól kapott írásbeli felszólítás kézhezvételétől számított 30 napon belül teljesíteni kell. Ha a határidőben való teljesítés azért nem lehetséges, mert a szerződésben meghatározott áru vagy szolgáltatás nem áll rendelkezésre, a gazdálkodó szervezet köteles erről tájékoztatni a fogyasztót, valamint a fogyasztó által addig kifizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül visszafizetni. A vételár visszatérítése azonban nem mentesíti a gazdálkodó szervezetet a szerződésszegésért való felelősség alól, például felróható szerződésszegésnél kártérítést köteles fizetni.

Amennyiben a felek így állapodtak meg a szerződésben, a gazdálkodó szervezet teljesíthet úgynevezett helyettesítő áruval vagy szolgáltatással is. A helyettesítő áruval való teljesítésről, a költségek viseléséről az eladó egyértelműen és pontosan köteles tájékoztatni a fogyasztót.

Bizonyítási teher

A hatékonyabb fogyasztóvédelmet szolgálja a bizonyítási tehernek a gazdálkodó szervezetre telepítése. A rendelet 10. §-a alapján a gazdálkodó szervezetet terheli annak bizonyítása, hogy eleget tett tájékoztatási kötelezettségeinek, betartotta a határidőkre vonatkozó előírásokat, illetve beszerezte a fogyasztó hozzájárulását ahhoz, hogy a szerződéskötéshez faxot vagy automata hívókészüléket használjon.

A bizonyítási teher gazdálkodó szervezetre való áthárítása szintén nagyon erős késztetést fog jelenteni az eladónak arra, hogy alaposan, a jogszabályi előírások betartásával kössön szerződéseket az új információs technológiák alkalmazásával.

Rendelés nélküli teljesítés (inerciaszerződések)

Sajátos rendelkezést tartalmaz a rendelet 8. §-a. Az utóbbi időben hazánkban is elterjedőben vannak az olyan áruküldések, amelynek során a gazdálkodó szervezetek rendelés nélkül küldenek árut (újságot, könyvet stb.), teljesítenek szolgáltatást a fogyasztónak. Gyakran úgy, hogy az első teljesítés ajándék, utána pedig követelik az áru árát, vagy "portósan" küldenek csomagot, és mire a megtévesztés kiderül, a postástól már nem veheti vissza a pénzt a fogyasztó. Ezek megakadályozására a rendelet kimondja, hogy ha a gazdálkodó szervezet rendelés nélkül küld árut, teljesít szolgáltatást, semmiféle ellenszolgáltatást nem követelhet a fogyasztótól, és a fogyasztó nyilatkozatának (tiltakozásának) elmulasztásakor sem vélelmezhető, hogy a fogyasztó a gazdálkodó szervezet ajánlatát utólagosan elfogadta. Nem rendelkezik viszont a rendelet a megrendelés nélkül teljesített áru sorsáról, s ez bizonytalanságot eredményez. A bírósági gyakorlat fogja eldönteni, hogy az ilyen ügylet tekinthető-e ajándékozásnak, vagy a fogyasztó a felelős őrzés szabályai szerint tarthatja csak magánál a dolgot.

A fogyasztó hátrányára való eltérés tilalma

Az uniós irányelvhez hasonlóan a rendelet kimondja, hogy a rendeletben foglalt szabályok egyoldalúan kógensek, tehát azoktól csak a fogyasztó javára lehet eltérni. Még a fogyasztó beleegyezésével sem lehet kizárni a rendeletben foglalt szabályok érvényesülését.

Jogorvoslati rendszer

Bár az EU-irányelv kifejezetten szabályozási kötelezettséget ír elő a tagállamoknak a távollevők között létrejött szerződésekkel kapcsolatos jogorvoslati kérdések, hatáskörök nemzeti szabályozására, a rendelet nem szabályozza a jogérvényesítést. Különösen fontos lett volna a fogyasztóvédelmi szervek szerepének, hatáskörének, illetve az alternatív jogorvoslati fórumok jogköreinek szabályozása, mivel a rendelet a fogyasztóvédelmi törvény elfogadása után született, s így abban törvényszerűen nem lehettek a távollevők között kötött szerződésekkel kapcsolatos rendelkezések.

Lévainé Fazekas Judit
Távközlő eszköz Távközlő eszköznek minősülnek mindazok az eszközök, amelyek a felek távollétében is alkalmasak a szerződési nyilatkozatok megtételére. A rendelet példálózó jelleggel felsorolja az idetartozó távközlési eszközöket, így ilyennek minősül a címzett vagy címzés nélküli nyomtatvány, a szabványlevél, a sajtóban közzétett és megrendelőlappal is ellátott hirdetés, a katalógus, a telefon, az automata készülék, a rádió- és a videotelefon, a videotext, az elektronikus levél (e-mail), a távmásoló (fax) és a televízió. Bár a rendelet a számítógépes hálózatoknál csak az e-mailt említi, példálózó jellege folytán nyilvánvalóan ideértendők az internet egyéb adatátviteli formái (web), illetve az egyéb internetalkalmazások is. Gazdálkodó szerv A rendelet a távollevők által kötött szerződés fogalmának meghatározásakor közvetett módon értelmezi a gazdálkodó szerv fogalmát is. A távollévők által kötött szerződések szempontjából gazdálkodó szervezetnek kell tekinteni minden Magyarországon működő vállalkozást, így a Polgári Törvénykönyv 685. §-ában felsorolt gazdálkodó szervezeteket és a Magyarországon fiókteleppel rendelkező külföldi vállalkozásokat is, legyenek azok jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező cégek, egyéni vállalkozások. Fogyasztó Nem tartalmazza ugyanakkor a rendelet, hogy ki minősül fogyasztónak. Bár a tervezetben még szerepelt a fogalommeghatározás, a rendeletből kimaradt, azzal az indokolással, hogy azt a meglévő szabályokkal összhangban kell értelmezni. Tekintettel azonban arra, hogy a fogyasztó fogalmának meghatározása a fogyasztóvédelem szempontjából releváns törvényekben (fogyasztóvédelmi törvény, Polgári Törvénykönyv, versenytörvény) különböző, szükséges lett volna legalább arra utalni, hogy mögöttes szabályként melyik törvény rendelkezései alkalmazandók. Véleményem szerint a jogalkalmazás hagyományos rendjéből következően ha a speciális jogszabály nem tartalmaz rendelkezést, a következő jogalkalmazási lépcső a jogterületre kiterjedő különös norma lesz, tehát esetünkben a fogyasztóvédelmi törvényben meghatározott definíció alkalmazandó. A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. tv. 2. §-ának e) pontja szerinti meghatározás szerint pedig "fogyasztó az a személy, aki – gazdasági szakmai tevékenységi körén kívül – árut vesz, rendel, kap, használ, illetve aki részére a szolgáltatást végzi, továbbá aki az áruval vagy szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatás vagy ajánlat címzettje". Megjegyzem, hogy az uniós irányelv a fogyasztó fogalmát szűkebben értelmezi, az csak azokra a természetes személyekre terjed ki, akik üzleti vagy szakmai tevékenységi körükön kívül kötnek ilyen formában szerződést.

 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. július 1.) vegye figyelembe!