Szűkebb lett a fazon

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. június 1.) vegye figyelembe!

Textil- és textilruházati ipar

Megjelent a Cégvezetés (archív) 15. számában (1999. június 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

A nyolcvanas évek végén egyre több elismert textilipari szakembertől lehetett hallani, hogy az ágazat megmaradását a profilszűkítés, a fejlesztések támogatása és a saját anyagos export alapozhatja meg. A „kicsi, de boldog" textilipar képe azonban csak most körvonalazódik.

 

Az elmúlt tíz-tizenöt év a textil- és a textilruházati ipar számára súlyos veszteségeket hozott. Az időközben végrehajtott karcsúsítás azonban nem volt kiszámítható mértékű és nem vezetett megnyugtató eredményre. A nyolcvanas években a magyar textil- és ruházati ipart a KGST-szállítások éltették. Az ágazat stratégiailag fontos szektor volt, mert a keleti kereskedelemben kialakult passzívumot a textilipar rövid idő alatt képes volt szállításaival kiegyenlíteni. Az ágazat formális és informális segítségben egyaránt részesült (termelési kooperációk, vegyes vállalatok engedélyezése, beruházások támogatása). A textiliparénál gyorsabb átfutási idő gyakorlatilag egyetlen szóba jöhető (gépipar, élelmiszeripar) ágazatnál sem volt elképzelhető, és ez némileg magyarázza a tömeges gyártás fenntartását is.

Változó környezetben

A két könnyűipari ágazat közül a textilipar helyzete már a piacváltás előtt jóval kedvezőtlenebb volt, mint a ruházati iparé. A textíliák előállítása anyag-, eszköz- és energiaigényes tevékenység, legalábbis a konfekcionáláshoz viszonyítva. A textiliparban a sokat emlegetett és hibáztatott rekonstrukciós program keretében megvalósított beruházások, illetve azok hiányosságai inkább konzerválták az ágazat lemaradását, mintsem segítették volna fejlődését. A hazai konfekcióipari textíliák (alapanyagok, fonalak, szövetek) a legjobb esetben is csak a közepesnél valamivel jobb minőséget képviseltek, ezért a hazai gyártók közötti vertikális kapcsolatok sem jöttek/jöhettek létre. A termelési kapcsolatokból jelentkező piaci vagy költségelőny lényegében sohasem játszott szerepet az ágazat tevékenységében.

A ruházati ipar részben a hiányos alapanyagháttér, részben a nagymértékű exportkényszer miatt a nyolcvanas években főleg bérmunkát vállalt. Már az előző évtizedben is a ruházati ipari bérmunka adta az ágazat fejlett országokba tartó exportjának 60-65 százalékát.

A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején bekövetkezett változások (a keleti piacok összeomlása, az import liberalizációja) leginkább a textilipari vállalatoknak okozott súlyos problémát, bár a ruházati ipari üzemek többségénél is jelentős gondok keletkeztek. A textiliparban csaknem teljes ágazatok eltűntek (gyapjú-, selyemipar), mert termékeik eladhatatlanná váltak, és sem a hazai, sem az európai piacon nem tűnt esély az eladások növelésére. A vállalatok igen nagy hányada került a felszámolás szélére, és sok közülük meg is szűnt.

Az ágazati privatizáció sem mondható sikeresnek, jóllehet vannak e megállapításnak ellentmondó példák (Cantoni, Coats, Lurotex, Tolnatex). Összességében azonban a korábbi nagy kapacitásoknak csak a töredékét sikerült külföldi befektetőknek értékesíteni. A birtokba került hazai magántőke gondjai éppen azok, amelyek miatt a külföldiek nem vállalták a nagyobb arányú tőkebefektetést: a gyártóeszközök elavultak, az új berendezések telepítése pedig túl költséges, és megtérülésük is bizonytalan, mert a térségben meglehetősen éles verseny uralkodik a textíliák piacán (is).

A ruházati ipar jobb helyzetből vágott neki a kilencvenes évek küzdelmeinek. A bérmunka alapozta meg a tisztes megélhetést azok számára, akik már régebbi kapcsolatokkal rendelkeztek, de sok új, bérmunkába lépőnek is lehetővé tették a fennmaradást.

A textil- és a ruházati ipar termelése és értékesítése (1985 = 100%)
Év Termelés Értékesítés
belföldre exportra összesen
1990 70,3 68,9 82,3 71,9
1991 52,1 48,6 63,9 52,5
1992 44,2 37,7 70,6 46,0
1993 45,3 36,0 79,0 47,2
1994 47,2 33,8 90,8 49,0
1995 44,9 29,5 91,2 46,1
1996 43,3 27,1 94,7 45,4
1997 44,3 26,9 98,3 46,3
Forrás: KSH, 1997

Versenyképes telephely

A Társulási Megállapodás Interim Megállapodásának 1992-es életbelépésével a bérmunkára azonnal eltörölték a közösségi vámokat, ami Magyarországot ettől kezdve kifejezetten versenyképessé tette a régióban. A bérmunka későbbi gyors növekedéséhez az ország politikai és gazdasági biztonsága is hozzájárult. A vállalati csődök, felszámolások ugyan ezt az ágazatot sem kerülték el, de a termelés visszaesése nem volt olyan drámai, mint a textiliparban, és a bérmunka révén a ruházati szektor sikeres exportágazat maradt. A magyar textil- és ruházati ipar termékeinek majd' 60 százaléka a külpiacokra kerül, elsősorban az Unió piacaira, és legfőképpen bérmunka-konstrukció keretében. A hazai piacokon ennek megfelelően zömében importáruk találhatók, a verseny tehát nagy, s a hazai vállalatok üzleti esélyei a magyar piacon nem túl rózsásak.

A textil- és ruházati ipar súlya az ipari termelésen belül 1990 és 1997 között mintegy felére esett. Ez a tény önmagában nem kedvezőtlen, hiszen a világ fejlett országaiban a textil- és textilruházati ipar nem tartozik sem a nagy jelentőségű, sem a stratégiai szempontból fejlesztendő ágazatok közé. Viszont munkahelyteremtő képessége miatt bizonyos védelemben, támogatásban részesül.

Az 1994. évi ágazati adatok azt mutatják, hogy a piacváltás, a vállalati csődök, felszámolások zöme után és a privatizáció időszakában a textil- és ruházati iparban a vállalkozások között már a kis- és a középvállalatok, vagyis a legfeljebb 300 főt foglalkoztató cégek voltak túlsúlyban. Az árbevétel nagyobbik hányadát azonban továbbra is a nagyvállalati kör termelte meg.

Siker az exportban

1997-ig a vállalati szervezeti összetételben két említésre méltó változás történt: növekedett az igazán kis- és a közepesnél nagyobb vállalkozások száma. Ez a tendencia arra utal, hogy a textil- és ruházati iparban a fejlett országokéhoz hasonló szervezeti struktúra van kialakulóban, és a hatékony nagyvállalati szervezetek mellett formálódik a rugalmas kisvállalati hálózat is.

Az árbevétel alakulása, illetve szervezeti nagyság szerinti megoszlása alapján az is látható, hogy a legnagyobb volumenű növekedés a 100-500 fő közötti vállalkozások értékesítésében volt, abban a méretkategóriában, ahol a külföldi tulajdon jelentős.

Az 1990-1997 közötti termelési és értékesítési adatok arról tanúskodnak, hogy bár a termelés kevesebb mint a fele az 1985-ös szintnek, az export kezdi megközelíteni a bázisévi mennyiséget. Következésképpen a belföldi értékesítés a korábbiaknak mintegy negyede. A legtöbb stabilizálódott vállalat az exportot favorizálja vagy eleve bérmunkát vállal. Igaz e megállapítás a Magyar Selyemipar Vállalat szentgotthárdi gyárából alakult Lurotex Textilipari Kft.-re is. A cég az olasz Radici-csoport többségi tulajdonába került, fő tevékenysége a selyem- és a selyemtípusú szövetgyártás. A kft. 1993-ban alakult 1,39 milliárd forintos tőkével. A társaság 1993 óta 250 millió forintot költött beruházásokra. Termelésük kilencven százaléka bérmunkában exportra készül, 80 százalékban az olasz piacra, Németországba a kivitel 4 százaléka irányul. A cég 1997. évi árbevétele már meghaladta az egymilliárd forintot.

A 100 százalékban német tulajdonban levő Tolnatext Fonalfeldolgozó és Műszaki Szövetgyártó Kft. a szintetikus szálak úgynevezett terjedelmesítését, festését és a műszaki szövetek szövését végzi, szintén bérmunkában.

A ruhaipari vállalatok közül a korábban igen jó hírnévnek örvendő Hódiköt Rt., amely többségi magyar magántulajdonban van, szintén 95 százalékban exportra termel. A síkhurkolt, gépi felsőruházati termékek jól eladhatók a nyugat-európai piacokon. A jelenleg 450 főt foglalkoztató cég termékkínálata a drágább minőség középszintjét képviseli, így a távol-keleti konkurenciától is védve van.

A textilipari kisvállalatoknak kínálhat újabb piaci lehetőséget a magyar piacon mind aktívabb német Rösch, amely műszaki és ruházati textíliákat gyárt. A cég bérmunka-megrendeléssel alapozta meg magyarországi üzletét a Habselyem Kötöttárugyárral, majd 1991-ben Kecskeméten saját vállalatot alapított hatmillió márkás beruházással. A gyár 1996 óta működik, 1998-ban forgalma már meghaladta az egymilliárd forintot. A Rösch-csoport textil- és ruházati családi vállalkozás, az orvosi, a sport- és az úgynevezett gore-tex textíliáit Rökona márkanéven gyártja, de készít különféle anyagokat nagy autógyárak számára is. Kecskeméti beruházásuktól azt várják, hogy a keleti piacbővítéshez nyisson kaput. Eddig az alapanyagot Németországból kapták, és csak konfekcionálták, de amint lehetséges lesz, szeretnének magyar beszállítókat találni. Ezután az itt gyártott termékeket saját kereskedői hálózaton keresztül értékesítenék. A dolgozók száma Magyarországon jelenleg 170, de körülbelül 200-ra tervezik bővíteni.

A sikeres cégek számbavétele szerencsére folytatható: idehaza kevéssé ismert, hogy a kizárólag exportra dolgozó bajai Duna Kötöttárugyár olyan neves cégeknek gyárt pamutpólókat, mint a Levi's, a Russel és a Nike. Ez utóbbinál például az 51 beszállító közül az ötödik helyre tornázta fel magát. A cég a következő három-négy évben évente hárommillió dolláros beruházást és saját kollekció-összeállítását tervezi Danube Knitwear néven.

A textil- és textilruházati ipar súlya az iparon belül
  1990 1995 1996 1997
Ipar 100,0 100,0 100,0 100,0
Feldolgozóipar 85,0 85,7 85,6 87,1
Textil- és ruházati ipar 6,3 4,6 4,3 3,9
Forrás: KSH, 1997 (a táblázat adatai a bőr- és szőrmeruházati cikkeket is tartalmazzák)

Gondok idehaza

Miközben a hazai cégek a külpiacokon próbálnak szerencsét, addig a magyarországi fogyasztásban a hazai gyártású termékek aránya egyre csökken. A KSH statisztikái szerint 1997-ben csaknem negyedével nőtt a textilfélék importja. Leginkább a fejlődő országokból érkező szállítások bővültek, de számottevően gyarapodott a fejlett és a közép-kelet-európai országokból érkező áruk mennyisége is. A kivitel növekedése ugyanakkor összességében nem érte el a 20 százalékot, a mérleg tehát negatív.

Érdemes megemlíteni, hogy a kivitelen belül, a bérmunka mellett, jelentős a vámszabad területi export is. Igaz, hogy ez a forma nemcsak a textiliparra, hanem az egész iparra jellemzővé vált az utóbbi években. A teljes, 1997. évi kivitel elemzése azt mutatja, hogy az exportban a bérmunkából származó termékek aránya 21 százalék, a vámszabad területi termelésé 35, vagyis a magyar exportnak több mint a fele a hagyományostól eltérő, különleges konstrukcióban készül. A textíliák területén ez az előny szerényebb, a vámszabad területi és a bérmunkából származó kivitel aránya a textíliáknál 25 százalék körüli.

A hazai gyártóknak jelenleg két igen nagy gondja van: az egyik a feketekereskedelem, a másik a saját kollekció kialakítása. A kiskereskedelem éves árbevétele 1997-ben 2949 milliárd forint volt, ami csaknem 14 százalékkal volt több, mint 1996-ban. Változatlan áron számolva azonban a mennyiség két százalékkal csökkent. A legerőteljesebben - mintegy 5 százalékkal - a ruházati és textilipari termékek forgalma volt kisebb, ami egyértelműen a lakosság jövedelmi szintjének stagnálására és a feketekereskedelem további virágzására utal. Elemzők szerint ezen - a jogszabályi megszorítások, vámellenőrzések mellett - csak úgy lehet javítani, ha a vásárlók az olcsó termékek helyett a megbízható minőséget helyezik előtérbe. Ahhoz viszont, hogy ez bekövetkezzék, érezhető reálbér-növekedésre lenne szükség.

Az úgynevezett saját anyagos kollekció kialakítására, a piacra jutás feltételeinek megteremtésére a hazai kisvállalatoknak saját erőből nincs lehetőségük. Ezt a szűk keresztmetszetet próbálta feloldani az ITD-Hungary az EU PHARE keretből, a ruházati ipar fejlesztésére szánt 600 ezer ecu-s programjával. A „Fashion made in Hungary" program védjegy alatt két termék- és exportfejlesztési program valósult meg: a PILOT felsőruházati fejlesztési program (1993-1996), valamint a Női kötött felsőruházati fejlesztési program 1997 májusától. A program vissza nem térítendő forrásai fejlesztési esélyegyenlőséget teremtenek, legalábbis az elvek szintjén. A pénzt pályázat útján lehetett elnyerni, de csak olyan vállalatok kaphatták meg, amelyek már amúgy is jó helyzetben voltak, csak az utolsó lökés hiányzott a sikerhez. A programokhoz 21 cég csatlakozott. A cél önálló design megteremtése, a marketingtevékenység fejlesztése volt. Az első program sikeresnek bizonyult, az önálló arculattal rendelkező vállalatok a különféle szakvásárokon sikeresen szerepeltek, és megrendelésekhez jutottak.

Textil- és textilruházati ipari vállalkozások, 1994
Létszámcsoport 21-50 51-100 101-300 301-500 501-1000 1000 fölött
Vállalatok száma 265 185 219 43 33 16
Árbevétel (M Ft) 5574 10 814 39 185 18 654 23 149 24 576
Fogalkoztatottak száma 8482 13 587 38 080 16 483 21 846 27069
Megoszlás:
- váll. száma alapján 34,8 24,3 28,8 5,6 4,3 2,1
- árbevétel alapján 4,6 8,9 32,1 15,3 18,9 20,2
- foglalkoztatottak alapján 6,8 10,8 30,3 13,1 17,4 21,6
Forrás: KSH, 1994

 

Textil- és textilruházati vállalkozások, 1997
Létszámcsoport 21-50 51-100 101-300 301-500 501-1000 1000 fölött
Vállalatok száma 309 182 202 52 31 12
Árbevétel (M Ft) 11 284 21 020 73 233 37 536 39 930 33 340
Fogalkoztatottak száma 8 873 13 083 34 761 19 944 21 524 19 915
Megoszlás:
- váll. száma alapján 39,2 23,1 25,6 6,6 3,9 1,5
- árbevétel alapján 5,2 9,7 33,8 17,4 4,6 15,4
- foglalkoztatottak alapján 7,5 11,1 29,4 16,3 18,2 17,7
Forrás: KSH, 1997
 

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. június 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére