Az első számítógépekből fejlődtek ki a központi nagyszámítógépes (mainframe) rendszerek, ahol az összes műveletet egyetlen gép hajtotta végre. Eredetileg speciális felhasználói felületre volt szükség az adatok gépre viteléhez, később azonban az adatokat speciális távoli terminálokról is el lehetett érni olyan eszközökkel, amelyek adatokat tudtak felvinni a számítógépre, és meg tudták jeleníteni a kívánt információkat. Ezekből a terminálokból alakult ki az, amit ma számítógépes hálózatnak nevezünk.
A terminálhálózatok szigorúan centralizáltak voltak, és valamennyi információt többé-kevésbé egyetlen helyen – a nagyszámítógépen – gyűjtöttek össze. Az első hálózatban a nagyszámítógépre több felhasználót kötöttek rá. A felhasználók egymástól távol is lehettek, és a távközlési vonalat is felhasználták az összeköttetés megteremtéséhez. Az első fejlesztők nem tartották szükségesnek, hogy a felhasználókat is összekössék egymással. Egyébként csak térben közeli nagyszámítógépek között tudtak kapcsolatot teremteni, és az adatátviteli kapacitás is szűkös volt.
Az összeköttetés minősége
A nagyszámítógépek hálózatain belüli kapacitásmegosztás lehetősége arra késztette a felhasználókat, hogy számítógépeik között minél jobb összeköttetést építsenek ki. Három fő cél lebegett a szemük előtt: az összeköttetéshez szükséges műszaki (kommunikációs) feltételek megteremtése; az összeköttetések módjának egységesítése; a számítógép kapacitásának a lehető legtöbb számítógép közti megosztása.
Az összekapcsolást eleinte hagyományos távközlési vonalakon oldották meg, ám ez – elsősorban a vonalak analóg jellege miatt – több szempontból is kötöttség volt: az adatátviteli sebesség gyenge, a földrajzilag összekapcsolt terület pedig korlátozott volt. Mivel a vonalnak mindvégig "élni kellett", a felhasználók úgy érezték, hogy az adatcsomagok közti kapcsolás érdekében új adatátviteli szemléletre van szükség. Az új adatátviteli modell azon a feltételezésen alapult, hogy a vonalkapacitást nemcsak két tényleges számítógép közti kapcsolat megteremtésére, hanem más célokra, például más átvitelekre is igénybe lehetne venni. A csomagkapcsolási technológia új lendületet adott a számítógépes hálózatok fejlesztésének.
A kapcsolat egységesítése
A következő fontos lépés a kapcsolat egységesítése volt. Két számítógép összekötése nem okoz gondot, de az már igen, ha tőlük független harmadik fél is be kíván lépni, és nincsenek rögzített szabályok, amelyek alapján kommunikálhatnának egymással. Egységes és integrált szabályrendszerre volt szükség, és az igény kielégítésére megszületett az első kommunikációs protokoll. Megjelent a piacon a TCP/IP (átvitelvezérlő protokoll/Internet-protokoll), és lassanként a számítógépek közti kommunikáció egyetemesen elfogadott segédeszközévé vált: a számítógépes hálózatok világában jelenleg ez a protokollkészlet terjedt el a leginkább. Megszületett az az igény is, hogy a működést több szerver között kellene megosztani, ami új feladat elé állította a centralizált számítógépes modell fejlesztőit. Kiemelt szerepet kapott az elosztott rendszer, amelyben az alkalmazások felhasználhatták a logikailag és térben egymástól távol lévő számítógépek számítási kapacitásait.
A nyolcvanas évek elején létrejött a gépek teljesen új kategóriája, a személyi számítógép, amely elég kicsi, mégis erős volt ahhoz, hogy az íróasztalon kapjon helyet. Ez paradox módon lelassította a számítógép-hálózatok fejlődését, hiszen az addig csak nagyszámítógépeken használt alkalmazások átvándoroltak a személyi számítógépekre. A felhasználók nem függtek többé a nagyszámítógépektől és más gépektől, és ez fontosabb volt számukra, mint az, hogy az egész világgal tudjanak kommunikálni. Ez a helyzet azonban nem tartott soká: maguk a felhasználók bizonyos alkalmazásoknál érezték a másokkal való kommunikáció hiányát. Az is világos volt számukra, hogy hasznos lenne megosztani a többiekkel a perifériákat (nyomtatókat, modemeket stb.) és az információkat. Napvilágot láttak a számítógépek közti kapcsolat megteremtésére szolgáló első hálózati technológiák.
Az adatátvitel szabványosítása
Az adatátviteli útvonalak szabványosítása és jelentős sebességnövekedése ösztönzőleg hatott a további fejlesztésekre. Új számítástechnikai modell jelent meg a színen: a kliens-szerver rendszer. A kliens-szerver rendszer arra az elgondolásra épül, hogy egyes számítógépek nem egyéneket szolgálnak ki, hanem több felhasználó (kliens) számára nyújtanak szolgáltatásokat. A kliensgépek elküldik igényeiket a szerverhez, amely megadja számukra egy alkalmazás vagy bizonyos adatok eredményét a további számítások elvégzéséhez. Ez persze lényegesen nagyobb követelményeket támaszt a számítógépes hálózattal szemben. Ám továbbra is fennáll a különbség az úgynevezett helyi hálózatok (LAN) és a nagy kiterjedésű hálózatok (WAN) között. A helyi hálózatok területén fellendülés ment végbe, ugyanakkor a távoli összeköttetések megteremtése még mindig túlságosan költségesnek bizonyult, adatátviteli kapacitásuk pedig gyenge volt. Mindezek ellenére továbbra is folytatódott az egybeolvadás, egységes logikai halmazokká szervezve a különálló helyi hálózatokat, amelyek egyetlen hálózatként viselkedtek a külső világgal szemben. Ilyen hálózatok egyebek között a nagyvállalatok hálózatai, valamint az Internet.
A piacnak olyan technológiára van szüksége, amely nemcsak a felhasználó cég telephelyén, hanem attól jóval messzebb is képes működni. A kezdeti hálózati technológiákat főként számítógépes szakemberek fejlesztették ki, és ezek valójában csak aránylag kis távolságon belül tudtak adatokat továbbítani. A számítógépes szakemberek ezért összefogtak a távközlési szakemberekkel, hogy közösen kifejlesszenek egy általános célú technológiát. Az együttműködés nyomán született meg az új technológia, amelyet aszinkronátviteli üzemmódnak (ATM, Asynchronous Transfer Mode) neveztek el. Az ATM fényvezetős hálózaton (a leggyakrabban használt átviteli sebesség 155 Mb/s, de sokkal nagyobb, például 622 Mb/s vagy 2,4 Gb/s sebesség is elérhető), rézkábelen (rendszerint 25 Mb/s), rádióhálózaton stb. is működtethető. Az ATM az első olyan valóban univerzális technológia, amellyel bármilyen típusú információt bármilyen messzire el lehet juttatni.
Több mint doboz
A hálózatiszoftver-gyártók ma már nem egyszerűen csak belegyömöszölik a programot a dobozba, hanem igyekeznek szolgáltatóként is fellépni, miközben integrált, sokat tudó és jövőbe mutató, skálázható operációs rendszert igyekeznek átnyújtani ügyfeleiknek – a vállalat nagyságától és feladataitól függően. A piac régi szereplője, a Novell még szilárdan tartja vezető szerepét, a viszonylag frissen érkezett Microsoft pedig nagy vehemenciával nyomul előre. A Novell termékeinek középpontjában ugyan most is a hálózati operációs rendszer áll, de már a köré épülő szolgáltatások infrastruktúrájaként. A tavaly szeptember elején bejelentett NetWare 5 új ,,motorja" olyan funkciókat ,,hajt" mint az elektronikus levelezés, a saját naptár, a csoportmunka, az Internethez való biztonságos hozzáférés. Az operációs rendszert futtató szerver arról is gondoskodik, hogy a rákapcsolt PC-kre telepített szoftvereknek mindig a legújabb változata fusson, s ezek vírusmentesek legyenek, a rendszer menedzsmentszoftvere pedig figyelmeztet, ha a hardver meghibásodik. A Novell a NetWare 5-be beleépített elektronikus kereskedelmet támogató alkalmazást is. A NetWare 5 egyik legfontosabb jellemzője mindazonáltal, hogy körülbelül a negyedére csökkenti a hálózatfelügyelet és -fenntartás költségét, amely jelenleg egy vállalat informatikai kiadásainak 70-80 százalékát teszi ki.
Megújítja hálózati szoftverét a Microsoft is. A jelenlegi Windows NT 4.0 utódaként bevezetendő Windows 2000 piacra kerülése még várat magára, de egyaránt alkalmas lesz szerverre és munkaállomásra. A folyamatosan fejlődő hardverek kiszolgálására a programot ellátják különféle kiegészítőkkel, csatolókkal, az egyik legfontosabb új szolgáltatás azonban az úgynevezett Active Directory. Ez az utóbbi időben fontossá vált vállalati igényt elégít ki, amely segít az informatikai eszközpark fenntartási és üzemeltetési – egy szóval birtoklási – költségeinek csökkentésében. Ami a jelent illeti, a Windows NT Workstation egyre nagyobb teret nyer a Windows 9x rovására, mivel a vállalatok a Windows 3 x 16 bites rendszeréről a 32 bites rendszerre való áttéréskor – átugorva a Win 95-öt és 98-at – növekvő mértékben választják a robusztusabb és megbízhatóbb NT Workstationt. A Microsoft már az NT Server 4.0-s változatába is beépítette az Internet-elérési lehetőségeket, ezek a 2000-es verzióban még kifinomultabban jelennek meg, egy site servert, commerce servert tartalmazó kommunikációs csomagban.
A vállalaton belüli információáramlást elősegítik a különféle integrált irodai kommunikációs rendszerek is. E modern automatizálási rendszerek jellemzője a réteges építkezésmód, amelyben az egyes irodai funkciók, illetve funkciócsoportok viszonylagos önállóságot élvező rétegeket alkotnak, amelyek szervesen kapcsolódnak egymáshoz, átszövik egymás környezetét olyan módon, hogy a rendszer végső felhasználója egységes szerkezetben, transzparens módon képes használni a különféle funkciócsoportokat megvalósító és azokat lefedő alkalmazásokat.
Az irodaautomatizálás útján
Az irodaautomatizálásban kulcsmozzanat az integráció, vagyis a különböző alkalmazásrétegek egymásra épülése és együttműködése. Ezek a rétegek egyúttal hierarchikus elrendeződést is követnek. Az elektronikus irodai környezetben ma már általánosan elterjedtek a különböző szövegszerkesztő-alkalmazások, táblázatkezelő, prezentációkészítő programok, illetve egyéb speciális formátumhoz kötődő megoldások. Ezek a komponensek képezik a legalsó funkcióréteget, amely minden tevékenység alapja is egyben, hiszen az irodai munka anyagai mindazok az iratok, dokumentumok, táblázatok, jelentések, listák, grafikonok, multimédiafájlok stb., amelyek ezeknek az alkalmazásoknak elektronikus formában létrejövő termékei.
Az alapalkalmazások elterjedésével és rendszeres használatával szinte egyidejűleg jelentkező igény, hogy az elkészült anyagok, objektumok további feldolgozás, betekintés, revízió, változtatás stb. céljából az objektumot létrehozó felhasználótól eljussanak mindazokhoz, akiknek az éppen aktuális ügy során szükségük van rájuk. Vagyis az alapirodai alkalmazásrétegre épülő, azt felülről keretbe foglaló funkcióréteg a kommunikáció. A kommunikációnak egyfajta primitív kerete már maga a fájlrendszer is, amennyiben a lokális hálózat közös hozzáférésű erőforrásaira is kiterjed. Természetesen ez a fajta ,,kommunikáció" nagyon korlátozott, nehezen adminisztrálható, a biztonsági követelményeket jórészt nélkülöző és a felhasználó számára is idegenként ható funkcionalitást tud csak nyújtani. Ma már a modern irodai kommunikációs és üzenetkezelő eszközöknek széles skálája áll rendelkezésre (Lotus Notes, GroupWise stb.) az igények magas szintű, biztonságos, szabványokon alapuló és a felhasználó igényeihez igazodó módon történő kielégítésére. Ezek az üzenetkezelési megoldások egyúttal integrálják a kommunikáció tárgyát képező objektumok kezelését végző alapalkalmazásokat is.
Az említett két irodai alkalmazásréteg már magas szinten valósíthatja meg az általános irodai munka informatikai támogatását, megteremtve a modern elektronikus irodai kultúra alapjait. További igények kielégítésére szolgál a sok-sok irodai objektum egységes és nagy volumenű, meghatározott rendben történő kezelése és feldolgozása. Idetartoznak az úgynevezett dokumentumkezelő rendszerek, valamint az egyes képi iratfeldolgozó és -archiváló alkalmazások. Ezek segítségével az irodai objektumok, dokumentumok – amelyek akár papíralakú forrásokból is származhatnak – az egyszerű kommunikáción és tároláson túlmenően jól definiált rendszerben, struktúrában helyezhetők el, nagy mennyiségben tárolhatók és lekérdezhetők a későbbiekben.
A logikai architektúra legmagasabb szintű rétegébe azok az alkalmazások, implementációk tartoznak, amelyek a szűkebb értelemben vett irodai környezetet kibővítve, illetve az ügyrendi folyamatokat leképezve kínálnak automatizálási funkciókat és támogatást a munkafolyamatok szervezése és megvalósítása területén. Ezek az úgynevezett workflow rendszerek képviselik az irodai informatika legsokoldalúbb és legkifejlettebb formáját.