Az első körön belül

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. május 1.) vegye figyelembe!

Lengyelország útja az Unióba

Megjelent a Cégvezetés (archív) 14. számában (1999. május 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

A lengyel gazdaság eredményeivel kapcsolatban sokféle vélemény volt hallható az elmúlt években. A rendszerváltozás idején a lengyel sokkterápiát dicsérték, később Lengyelország gazdasági növekedési tempójával került a figyelem középpontjába. Az utóbbi években viszont egyre többször kerülnek szóba az ország szerkezeti problémái, különösen az európai uniós integrációs törekvések kapcsán. Vajon olyan gazdasági nehézségekről van-e szó, amelyek késleltetik Lengyelország EU-csatlakozását?

 

Lengyelország lakóinak száma 39 millió. Ez önmagában kiemelkedő jelentőséget kölcsönöz a lengyeleknek az EU-tagság várományosai között. Az Európai Unió bővítése az EU számára - többek között a nemzetközi versenyképesség szempontjából - a nagyobb belső piac és a kedvezőbb termelési feltételek miatt lehet előnyös. Lengyelország esetében ez az előny nyilvánvaló, ám felvételével olyan problémák is az Európai Unió határain belülre kerülnének vagy kerülnek (mezőgazdasági támogatások kérdése, infrastrukturális fejlesztések, ipari szerkezetváltás költségei stb.), amelyekért Brüsszelnek túl nagy árat kell(ene) fizetnie. A hivatalos lengyel állásfoglalásokból arra lehet következtetni: Lengyelország komolyan számol azzal, hogy nem 2002-ben, hanem néhány évvel később lesz csak tagja az Európai Uniónak.

Lengyelország GDP-jének változása 1989-1998 között
  1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998
A GDP reálnövekedése (százalék) -11,6 -7 2,6 3,8 5,2 7 6,1 6,9 4,9
A GDP reálértéke, 1989 = 100 88,4 82,2 84,3 87,5 92,1 98,5 105 112,3 117,8
Forrás: GUS (statisztikai hivatal), saját számítások

Viták az EU-val

A lengyel vezetés előszeretettel nevezi országát regionális hatalomnak vagy középhatalomnak. Ez a vélekedés integrációs politikájában is tükröződik. A társult országok közül Lengyelország EU-kapcsolatai nevezhetők a leginkább konfrontatívnak. A jelentős kereskedelmi viták (tejtermékek bevitelének tilalma az EU-ba, átmenetileg alkalmazott lengyel vámpótlék, zselatinbeviteli tilalom Lengyelországba stb.) mellett arra is akadt példa, hogy a lengyel minisztériumok lengyel nyelvű leveleket küldtek Brüsszelbe: hadd szokják meg a Bizottságban, hogy napi szinten lesz szükség lengyel tolmácsokra. Jelentős konfliktusai voltak a lengyel kormánynak a PHARE-pénzek felhasználásával kapcsolatban is. A Bizottság által készített országvélemények is tükrözik, hogy a többi tagjelölthöz képest Lengyelország és az EU viszonyát viszonylag sok vita színezi. Nehéz megállapítani, hogy a lengyel magatartás mennyiben szolgálja a nemzeti érdekeket, viszont úgy tűnik: Lengyelország számára a belépés időpontjánál fontosabb, hogy egyes területeken még évekig ne kelljen az EU normáihoz igazodni. A lengyel büszkeségnek ugyanis kevésbé felelne meg valamiféle nem teljes jogú tagság, mint néhány év várakozás az EU-n kívül.

Ha alaposabban szemügyre vesszük a Lengyelország számára érzékeny területeket, akkor kibontakoznak a megfontolások mögötti, mélyebb gazdasági és politikai okok. Egyrészt arról van szó, hogy az EU követelményeinek teljesítése bizonyos esetekben rendkívül költséges lenne. Az Európai Unió ipari és egyéb szabványai széles körének átvételéhez Lengyelországnak akár tíz évre is szüksége lehet. A közlekedésben, különösen az utak tekintetében Lengyelország minimális fejlesztést hajtott végre az utóbbi húsz évben, miközben többszörösére nőtt a gépkocsiállomány. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy Lengyelország az egyetlen a volt szocialista országok közül, ahol egyes vonalakon óránként 200 kilométeres sebességgel száguldó vonatok közlekedhetnek. Az EU környezetvédelmi normáinak teljesítéséhez is csak egy-két évtized alatt teremthető elő a kiadások fedezete. Az Európai Uniónak megfelelő szociális és munkaügyi szabályok bevezetése ugyancsak komoly pénzügyi terhet róna az országra a 2002-es határidő esetén.

A folyó fizetési mérleg egyenlege Lengyelországban 1990-1997 között (millió dollár)
Év 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997
Áruforgalom egyenlege 2214 51 512 -2293 -836 -1827 -8154 -11 269
Szolgáltatások egyenlege -150 236 344 369 57 150 -209 305
Tőkejövedelmek egyenlege     85 100 147 119 56  
Kamatok egyenlege -3329 -2863 -4139 -3524 -2228 -747 -422 -465
Folyó transzferek egyenlege 1981 1217 2929 3019 1916 6 224 1 100
Egyéb folyó fizetési tételek n. a. n. a. n. a. n. a. n. a. 7754 7153 6 061
Forrás: GUS (statisztikai hivatal), saját számítások

Azonban nem mindenre indok a pénzszűke. Lengyelország jelentősen eltér a térség más államaitól a tekintetben, hogy itt a helyi és ágazati érdekérvényesítésnek sajátos rendszere alakult ki, ami jelentősen behatárolja a politika mozgásterét. A mezőgazdaság - egyébként is állami támogatásokra szoruló - apró magángazdaságai nem lennének versenyképesek az uniós csatlakozást követően, miközben óriási tömeget, az aktív népesség negyedét a mezőgazdaságban foglalkoztatják. Elvileg az EU-csatlakozás után a lengyel gazdák hatalmas tömege részesülne közösségi agrártámogatásokban, ami gyakorlatilag felborítaná az EU mezőgazdasági költségvetését, ha a jelenlegi szabályokat Lengyelországra is alkalmaznák.

A lengyel intézményi felkészültség nem is teszi lehetővé az EU agrárpolitikájának azonnali átvételét. A jelenlegi lengyel agrártámogatás eszközei között fő helyen a vámok magas szintje és az állam által fizetett társadalombiztosítás áll. Rövid távon a kormányzat képtelen lenne az érdemi változtatásokra a rossz birtok- és termelési struktúra tekintetében. Ha lassan is, de azért elkezdődött a lengyel mezőgazdaság fejlődése. Egyre több az életképes gazdaság, de a kedvező tendenciák - amennyiben folytatódnak - csak tíz-húsz év múlva válhatnak uralkodóvá. A falvak általános elmaradottsága természetesen nem csak mezőgazdasági probléma, ám az átfogó vidékfejlesztési koncepciókból eleddig kevés valósult meg.

Lengyelországban a munkavállalói, de bizonyos értelemben a munkaadói érdekérvényesítés klasszikus területe a szénbányászat, az acélgyártás és a hajógyártás. Az Európai Unió folyamatosan szorgalmazza, hogy ezekben a szektorokban megfelelő átalakítási programokat dolgozzanak ki és hajtsanak végre - nem is teljesen eredménytelenül. A bányászok rendkívül magas végkielégítéssel önként vállalhatják az elbocsátást, ami költséges és lassú megoldás. Brüsszel hiába szorgalmaz ennél drasztikusabb leépítéseket, még a végkielégítések terhének részbeni átvállalásával sem hatja meg a lengyel illetékeseket. Ennek csak egyik oka a bányászok szervezettsége, a másik, még kevésbé elhanyagolható az, hogy szénalapú (feketekőszén, barnakőszén és lignit) hőerőművek adják Lengyelország áramtermelésének kilencven százalékát. A kilencvenes évek elejéig az exportált termékek toplistáján megingathatatlannak tűnt a lengyelek "fekete aranyának" első helye. A kohászat átalakításában a privatizáció, a leépítések és a technológiaváltás összekapcsolódó fogalmak. Néhány kisebb privatizált és modernizált kohó kifejezetten piacképesnek bizonyul, a már tőzsdére került KGHM Polska Miedz rézipari óriás piaci alapon is túlélőnek látszik, azonban rendezetlen a még állami kézben levő nagy vaskohók sorsa.

A Brüsszeli Bizottság (az említett konkrét iparágakon túl) általában is problematikusnak tartja a nem kellőképpen átlátható állami támogatási rendszert. A preferált szektorokon kívül Lengyelországnak jelentősen korlátoznia kell az önkormányzatok révén a vállalatoknak juttatott előnyöket és anyagi segítséget. Egy EU által elfogadható vállalati támogatási rendszer 2002-ig történő bevezetése csak komoly érdeksérelmek árán lehetséges. Leszek Balcerowicz pénzügyminiszter határozott törekvései ellenére sem valószínű gyors eredmény e téren.

Az EU-kérdőívekre adott lengyel válasz alapján olyan kép bontakozik ki az egyes szektorok külön szabályozásáról, az állami támogatás hétféle alrendszeréről, a 14 csoportba osztott, sajátos jogokkal bíró állami vállalatok világáról és a verseny védelmének intézményi hiányosságairól, amely alapján nehezen képzelhető el a gyors átmenet.

Lengyelország 1996-ban kidolgozott Nemzeti Integrációs Stratégiája szerint derogációkra van szükség az említett kényes területeken, már csak azért is, mert ugyanezek a területek elmaradtak az előcsatlakozáshoz kapcsolódó vállalásoktól is. Bár az ország méreteiből és belső viszonyaiból fakadó kisebb lemaradásokról van szó, amelyek nem kérdőjelezik meg az ország EU-csatlakozásának lehetőségét, de ezek következményeként például Magyarország akár két-három évvel hamarabb is EU-taggá válhat, vagy Lengyelországra várva halasztódhat más országok EU-csatlakozása. (A ki nem emelt területekkel kapcsolatban megjegyzendő, hogy Lengyelország az EU-normákhoz való igazodást ugyan 2002-re, de nem január 1-jéig, hanem december 31-éig tervezi.)

A lengyel központi költségvetés egyenlege a GDP százalékában 1990-1998 között (százalék)
  1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998
A költségvetés egyenlege 0,4 -3,8 -6 -2,8 -2,7 -2,6 -2,5 -1,3 -2,5
Privatizációs bevételek nélkül 0,3 -4 -6,4 -3,3 -3,5 -3,5 -3,6 -2,7 -3,8
Forrás: GUS (statisztikai hivatal), saját számítások

Válság után növekedés

Az első Szolidaritás-kormány az 1989-90-es sokkterápiát olyan gazdasági környezetben alkalmazta, amelyben a magánszektor súlya már körülbelül negyvenszázalékos volt. Az árak hirtelen felszabadítása és az import radikális liberalizálása nyomán 1990-91-ben a lengyel termelés mintegy 20 százalékkal esett vissza, a társadalmi reakciók némi meghátrálásra - többek között jelentős vámemelésekre - késztették a gazdaságpolitikusokat.

A gazdaság másfél évtizedes stagnálás és válság után már 1992-ben növekedni kezdett, mivel az ipar és a mezőgazdaság 1994-ig elhúzódó visszaesését felülmúlta a szolgáltatási szektor dinamikus bővülése. A harmadik szektor felfelé ívelő pályájának és néhány külföldi tőkét is jelentős mértékben vonzó iparág kiemelkedő növekedési ütemének köszönhetően (volt olyan év, amikor a gépkocsigyártás 40 százalékkal emelkedett) 1994-1997 között a GDP évente 5 százalékot meghaladó mértékben nőtt. Erre az időszakra esik a keleti piacok (a szovjet utódállamok piacainak) újrafelfedezése is.

Nagy feladat volt az 1989-90-es hiperinfláció leküzdése, és a hetvenes és nyolcvanas évek során felhalmozódott hatalmas adósságállomány kezelése. 1992-ben aggasztó volt a sokkterápia társadalmi hatásait ellensúlyozni igyekvő költségvetés hiányának mértéke, jelenleg a fizetési mérleg deficitje utal komoly pénzügyi egyensúlytalanságra.

A fogyasztói árak növekedése Lengyelországban 1990-1998 között (százalék)
Év 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998
Évi közepes infláció 585,6 70,3 43 35,3 32,3 27,8 19,9 13,5 11,8
December-decemberi infláció 249,3 60,4 44,3 37,6 29,5 21,6 18,5 13,2 8,6
Forrás: GUS (statisztikai hivatal)

1990-ben sikerült megegyezni az adósságok mintegy felének elengedéséről, 1994-ben pedig jelentős átütemezésről. 1995 óta a lengyel államadósság a GDP 60 százaléka alá csökkent, ezt a maastrichti küszöbértéket az 1997-ben elfogadott új alkotmány rögzítette is. Az infláció töretlenül csökken, 1998 szeptemberében 10 százalék alá süllyedt. A fogyasztói árak növekedési üteme a lengyel kormányzat reményei szerint legkésőbb 2006-ban csökken a maastrichti limit alá. A költségvetés hiányát már az 1993-as szigorításokkal sikerült számottevően mérsékelni, és ha a privatizációs bevételeket a többi bevétel közé soroljuk, akkor a költségvetés hiánya azóta is minden évben a bűvös határérték (a GDP 3 százaléka) alatt van.

A lengyelek kiemelkedően jó teljesítményében 1998 őszétől néhány téren jelentős romlás mutatkozik. Lassú emelkedésnek indult a 16 százalék felettiről 10 százalékra leküzdött munkanélküliség, a GDP növekedése lelassult, az ipari termelésben kisebb visszaesés következett be, a külkereskedelem hiánya pedig aggasztó mértékűvé vált. A lengyel Gazdasági Minisztérium előrejelzései alapján a tavalyi 6,3 milliárd dolláros fizetésimérleg-hiányt követően idén a deficit akár a 10 milliárd dollárt is megközelítheti. Az előrejelzés ugyanakkor többek között a külföldi tőkebefektetések további gyors beáramlásával számol, ugyanis a mérlegben további romlást okozna, ha tőkebeáramlás nem a korábbi ütemben folytatódna (tavaly 10 milliárd dollár volt).

A köztulajdon részaránya a lengyel gazdaságban 1990-1997 között (%)
  1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997
Állóeszközök (év végén) 65,3 64,8 63,2 61,0 59,1 59,7 62,0 57,7
Beruházások 58,7 59,2 56,0 57,1 56,0 55,8 54,0 46,6
Foglalkoztatottak (éves átlag) 54,9 49,8 46,3 43,2 40,6 38,1 35,9 31,8
Bruttó hazai termék n. a. n. a. 50,7* 44,3* 39,9 36,3 32,3 28,6
Export n. a. n. a. 61,6 60,0 46,8 43,2 37,1 25,7
Import n. a. n. a. 45,5 40,2 33,1 30,3 24,4 17,5
* Termelői áron számolva, összehasonlító adat 1994-re: 42,5%
Forrás: GUS (statisztikai hivatal)

Lassú az átalakulás?

A privatizáció és a gazdasági szerkezet átalakulásának nyugati bírálói elsősorban a folyamatok lassúságát kifogásolják. Ezzel kapcsolatban azonban két gazdaságtörténeti momentumot nem szabad figyelmen kívül hagyni. Az egyik: a tulajdonosi szerkezetet tekintve a második világháború előtt elkezdett és utána is folytatott államosítások nem eredményeztek drasztikus változást (tekintettel arra, hogy az egykori tulajdonosok áldozatul estek a pusztításoknak, illetve elmenekültek), legalábbis a háborús földinduláshoz képest. A másik: az egykori keleti blokk államai között Lengyelország őrzött meg a legtöbbet a magántulajdon elemeiből: a mezőgazdaságot szinte teljesen elkerülte a kollektivizálást, s a magánszektor jelenléte folyamatos volt a kisiparban, a kiskereskedelemben és a lakossági szolgáltatásokban is.

A magántulajdon erőteljes térnyerése a hetvenes évek végén kezdődött. A kevés beruházással járó, elsősorban kereskedelmi és szolgáltató cégek voltak jellemzőek, amelyek finanszírozásában jelentős szerepet vállaltak a Nyugaton dolgozó lengyel vendégmunkások. 1976-tól, ha korlátozottan is (főként az amerikai lengyelek "Polonia-vállalatainak" létrejöttét elősegítve), de a külföldi tőke előtt is megnyílt a Lengyelországba vezető út. 1985-től ismét alkalmazták a háború előtti kereskedelmi törvényt, aminek alapján alakulhattak kft.-k, rt.-k. Az 1987-89-es törvények elvileg sok tekintetben egyenlő helyzetbe hozták a magántulajdont és az állami tulajdont, átfogóan szabályozták a magánszektort.

A munkanélküliség és a foglalkoztatottság alakulása Lengyelországban 1990-1998 (év végi állapot)
  1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998
Regisztrált munkanélküliség (százalék) 6,5 12,2 14,3 16,4 16 14,9 13,2 10,5 10,4
Foglalkoztatottak száma (ezer fő) 16 485 15 772 15357 15 118 15 282 15 325 15 842 16 040 n. ö.
Foglalkoztatottak arányának növekedése (százalék) -6,2 -4,3 -2,6 -1,6 1,1 0,3 3,4 1,2 n. ö.
Forrás: GUS (statisztikai hivatal), saját számítások, n. ö.: nem összehasonlítható új adatok

Az akut hiányjelenségeket újratermelő nagy állami monopóliumokat persze csak korlátozottan lehet összehasonlítani a hiányjelenségeket ellensúlyozni próbáló, főként kereskedelmi vállalkozásokkal. A sokkterápiának és következményeinek nagyobb mértékben viszont már az állami szektor volt a vesztese. A nyolcvanas évek végének meghatározó privatizációs jelensége a "nómenklatúra tulajdonossá tétele" volt (amire Magyarországon a "spontán privatizáció" kifejezés honosodott meg), amit még 1989-ben leállítottak.

A privatizáció terén áttörésre az 1989-es választások után megalakult Mazowiecki-kormány idején került sor. A törvényhozás által módosított 1988-as, gazdasági tevékenységekről szóló törvény alapján megkezdődhetett a szolgáltatóegységek privatizációja, a kisprivatizáció, és az állami vállalatokról szóló 1981-es törvény rendelkezéseinek megfelelően megkezdték a sokkterápia miatt válsághelyzetbe jutott vállalatok felszámolását is. A kisprivatizáció 1991-re csaknem teljesen lezajlott, az üzlethelyiségekre az azokat használó állami vállalatok hátránnyal pályázhattak - lehetőséget adva ezzel a már kialakult, viszonylag széles magánvállalkozói körnek.

A nagyprivatizáció kereteit szabályozó privatizációs törvény 1990 júliusában született meg. Ez kibővítette az állami vállalatok felszámolásának lehetőségét, és utat nyitott az állami vállalatok társasággá alakítása előtt. A törvény értelmében a jellemzőbb formális felszámolás során egyben lehet tartani a vállalati vagyont. Akár egy az egyben privatizálható a vállalat, de jogi szempontból megszűnik, és csak eszközei találnak új tulajdonosra.

A lengyel privatizációs folyamatba került állami vállalatok száma
  1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997
Társasággá alakult 58 308 480 636 845 1075 1227 1277
- ebből tőkeprivatizáció n. a. 30 52 98 134 159 183 225
- NFI-k tulajdonába került n. a. 41 184 193 315 436 512 512
Felszámolása megkezdődött 72 950 1459 1956 2231 2477 2711 2956
- ebből az 1981-es törvény alapján 28 534 797 1091 1246 1379 1464 1527
- az 1990-es törvény alapján 44 416 662 865 985 1098 1247 1429
Az AWRSP vagyonába került - - 720 1338 1645 1654 1654 1654
Összesen 130 1258 2659 3930 4721 5206 5592 5880
Forrás: GUS (statisztikai hivatal)

A törvény szerint a munkavállalók kedvezményesen juthatnak a vállalat vagyonához vagy - társasággá alakulás után - a részvényeihez (jelenleg a részvények 15 százalékának ingyenes átadására van lehetőség). Arra is van mód, hogy a munkáltatók formálisan lízingeljék vállalatukat, majd a vállalat tulajdonosaivá váljanak egy átmeneti időszakot követően, miután teljesítették a működtetésre vonatkozó szerződéses kötelezettségeiket. A munkáltatói részvények évekig nem forgalomképesek, így a munkavállalói tulajdon tartósabb, mint például Oroszországban vagy Litvániában. Lengyelországban nem a menedzser-tulajdonosi réteget gazdagítják, hanem lényegében a szakszervezetek pozícióját erősítik.

A mezőgazdaságban működő állami vállalatok vagyonát az 1991 októberében megszületett törvény értelmében formális felszámolási eljárás keretében vette át a Mezőgazdasági Kincstári Vagyonügynökség (AWRSP). A vagyonügynökség egyes vállalatok vagyonát eladta, másokét társaságokba apportálta, a földeket pedig többnyire haszonbérbe adta. Az állami vállalatok felszámolására tehát három törvény vonatkozott: az állami vállalatokról szóló 1981-es, az állami vállalatok privatizációjáról szóló 1990-es és a kincstári mezőgazdasági vagyonról szóló 1991-es törvény. Az állami vállalatok társasággá alakítására is három törvény vonatkozik: az 1990-es privatizációról szóló törvényen kívül két 1993-as törvény: a nemzetgazdasági fontosságú állami vállalatok tulajdoni átalakításáról szóló, illetve a nemzeti befektetési alapokról (NFI) és azok privatizációjáról rendelkező jogszabály. 1996 augusztusában új törvény született az állami vállalatok társasággá alakításáról és privatizációjáról, amely lényegében felváltotta az 1993. februári törvényt.

A társaságok egyenkénti tőkeprivatizációjára az 1990-es törvény szolgál. A nemzetgazdasági fontosságú vállalatokról szóló 1993. februári törvényben meghirdetett cél e nagyvállalati kör konszolidációja, de később privatizációjukra vonatkozóan - angol mintára - születtek más elképzelések is. A feljavítás után eladni tervezett vállalatok többnyire az energiaszektorhoz kapcsolódnak. Egy 1996. augusztusi törvény további társasággá alakításokat irányoz elő. A tömeges privatizáció első szakasza az 1993. áprilisi törvény által létrehozott 15 nemzeti befektetési társasághoz kapcsolódik. Eszerint 1996 végéig minden felnőttkorú lengyel állampolgár élhetett (és majd' száz százalékban élt is) jogával, hogy az akkor 8 dollárnak megfelelő 20 zlotyért vegyen a 15 nemzeti befektetési társaság (NFI) egy-egy részvényére jogosító értékpapírt, amit 1997-ben már a tőzsdén is jegyzett részvényekre cserélhetett. Az értékpapírokat már csak azért is érdemes volt megvenni, mert azokat a tőzsdén 1996 őszén nyolc-kilencszeres árfolyamon lehetett eladni.

A 15 nemzeti befektetési alap menedzsmentjogait már 1994-ben pályázaton nyertes hazai és külföldi cégek kapták meg. A befektetési alapok összesen 512 vállalat részvényeinek 60-60 százalékához jutottak: az adott vállalat esetében a vezető alap 33 százalékot, a többi 14 összesen 27 százalékot. A kincstár 25 százalékot tartott meg további tömeges privatizációs célokra (nyugdíjalapok, kárpótlás), 15 százalékot pedig a vállalati dolgozók kaptak meg. Az arányok lényegesen változhatnak, egyre több NFI-programban részt vevő vállalat kerül a tőzsdére. Megindult egyes NFI-k fúziójának előkészítése is, amiből világosan látszik, hogy az NFI-k többségi tulajdonosai már nem az állampolgárok.

Közvetlen külföldi befektetések (FDI) alakulása Lengyelországban 1989-1998 között (millió dollár, kumulált érték)
  1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998
Egymillió feletti befektetések 8 105 324 1408 3041 4321 6832 12 028 17 705 27 280
Egymillió alatti befektetések             1011 n. a. 2882 3372
FDI összesen             7843 n. a. 20 588 30 651
Forrás: PAIZ (befektetési ügynökség), UNCTAD

1998 végéig összesen 240 társasággá alakított nagy és közepes állami vállalatot privatizáltak részvényeik eladásával. A korábbi állami vállalatok tizede nyilvános ajánlattétellel, három menedzseri kivásárlással (csak 1991 előtt volt erre példa), a legtöbb esetben pedig aktív befektető bevonásával cserélt gazdát. Nyílt tenderrel két külföldi befektető, zárt tenderrel is csak kevesebb mint száz külföldi aktív befektető vált tulajdonossá. Nyílt tenderre 1995 óta nem volt példa, 1997-ben viszont a tőzsde az állami társaságok eladásának egyik fő közvetítőjévé vált. Az ügyletek közül a Bank Handlowy (a második legnagyobb banknak számító külkereskedelmi bank) emelkedett ki, de az óriás rézmonopólium, a KGHM részleges és a legnagyobb utazási iroda, az Orbis szinte teljes privatizációja is tőzsdei jegyzés útján ment végbe. 1998-ban megkezdődött a lengyel állami távközlési társaság, a Telekomunikacja Polska tőzsdén keresztüli privatizációja is.

Felszámolással került magántulajdonba az állami vállalatok magánosításra szánt vagyonának nagy része. Ezt az eljárást elsősorban kis- és közepes vállalatok esetében alkalmazták. A megkezdett háromezer felszámolásból több mint kétezer zárult le. Az esetek felében a korábban állami vállalati vagyon lízingszerződés keretében került vagy kerül az új tulajdonos/ok (jellemzően a dolgozók) kezébe. Az állam a korábbi állami vállalatok felének vagyonát teljes egészében eladta (jellemzően a menedzsmentnek), a többi esetben a kincstár a teljes vagyont általában új társaságba apportálta.

A társasággá alakított állami vállalatok eladásakor felerészben külföldi befektető volt a vevő, de a felszámolt vállalatok vagyonából nagyságrenddel kevesebb jutott a külföldieknek. A privatizációs bevétel (a felszámolásos privatizációval) 1995 óta haladja meg az évi egymilliárd dollárt, 1998-ban pedig már megközelítette a kétmilliárd dollárt. A Külföldi Befektetések Állami Ügynökségének (PAIZ) a nagyobb befektetők adatszolgáltatásán alapuló összesítése szerint a külföldi befektetések 1996 végéig 14 milliárd dollárt tettek ki, miután 1996-ban csaknem megkétszereződtek. A külföldi befektetők tehát jellemzően zöldmezős beruházásokba fektetik tőkéjüket, vagy a megvásárolt vállalatok fejlesztésére költenek.

A 15 legnagyobb külföldi befektető Lengyelországban 1998 végén
Befektető Tőke,hitel Terv Származás Ágazat
FIAT 1357,4 708,8 Olaszország autógyártás, bank, biztosító
Daewoo 1348,4 471,1 Dél-Korea autógyártás, elektronika, építőipar, biztosítás
Gazprom 958 616 Oroszország gázvezeték-építés
Bayerische Hypo- und Vereinsbank 724 n. a. Németország bank
EBRD 653,5 216 nemzetközi bank, vállalati tőkebefektetések
Metro AG 598 650 Németország kereskedelem
Lengyel-Amerikai Vállalkozási Alap 505 0 Egyesült Államok befektetés magánvállalkozásokba és részvétel a privatizációban
IPC 440 35 Egyesült Államok papírgyártás
ING Group 420 n. a. Hollandia bank
Commerzbank 389 7,2 Németország bank
Philip Morris 372 80 Egyesült Államok dohányipar
Reemtsma Zigarettenfabriken 368,1 202,1 Németország dohányipar
Opel 360 260 Németország autógyártás
Coca-Cola 360 n. a. Nagy-Britannia élelmiszeripar
Harbin 325,9 n. a. Hollandia sörgyártás
Forrás: PAIZ (befektetési ügynökség)

Nyugati orientáció

A külföldi befektetések együttes összege 1998 végére már meghaladta a 30 milliárd dollárt. A két legnagyobb, külön-külön kevéssel 1 milliárd dollár feletti befektetés a FIAT-é és a Daewooé. Bár mindkettő privatizáción alapul, e befektetések alig több mint tíz százaléka jelent meg a privatizációs bevételeknél a korábbi adósságok törlesztése és az új fejlesztések költségei miatt. A külföldi befektetések terén az utóbbi években megindult növekedés sejtetni engedi, hogy eltűnőben van a külföldi tőke beáramlását korlátozni kívánó kormányzati szándék, és jelentősen megnőtt a külföldiek bizalma a lengyel gazdaság iránt.

A legjelentősebb korlátozások legtovább a pénzügyi szférát, elsősorban a biztosítási piacot érintették. Az EU-val kötött társulási megállapodás értelmében Lengyelországnak a megállapodás életbelépésétől számított öt év elteltével, vagyis 1999-től kell megnyitnia a pénzügyi piacot a külföld előtt. Továbbra is engedély kell azonban a külföldi befektetésekhez az infrastruktúra, a szénbányászat, az acélgyártás, a repülés, a hajógyártás, a média, a szerencsejátékok és az ingatlanközvetítés területén, valamint a földingatlanok vagy az ingatlannal rendelkező cégek megvásárlásához. Régóta húzódik a meglevő állami monopóliumok (bányászat, vezetékes hálózatok, nehézipar) lebontása.

Lengyelországba különösen 1996 óta gyorsult fel a külföldi tőke beáramlása. A külföldi tőke 1997-ig meglepően alacsony, 50-55 százalékos arányban érkezett az Európai Unióból. Németország 1998-ban vált a legfontosabb befektető országgá, az Európai Unió részesedése megközelítette a 60 százalékot.

Ami a lengyel külkereskedelmet illeti, 1994 óta jelentősen bővül mind az export, mind az import. Lengyelország külkereskedelmének kétharmadát az Európai Unióval folytatja. Lengyelország egykori KGST-irányultságával kapcsolatban megjegyzendő, hogy ugyan 1950-re kis többségbe került a szocialista országokkal folytatott kereskedelem, mindvégig jelentős és a lengyel gazdaság számára nélkülözhetetlen maradt a fejlett nyugati országokkal folytatott árucsere. A hetvenes évek gazdasági fellendülése idején a nem szocialista országokkal lebonyolított szállítások aránya néhány évig már többségben volt a lengyel importban. A fejlett országokból érkező árubevitel átmenetileg visszaszorult az ország eladósodása és a szükségállapot miatt, majd 1988-tól a politikai és gazdasági korlátok leépülése és az új lehetőségek megnyitották az utat a fejlett országokkal való kereskedelem dinamikus növekedése előtt.

Lengyelország legfontosabb külkereskedelmi partnere 1990 óta Németország: a lengyel export több mint harmada német piacon talál gazdára, s az import negyede onnan származik. A kétoldalú forgalom éves adatai ugyanakkor több százalékpontos ingadozást mutatnak. 1994 óta a lengyel importban a második legfontosabb partner Olaszország, részesedése 1996-ra elérte a 10 százalékot, miközben a lengyel exportnak csak 5 százaléka irányul Olaszországba. A lengyel exportban a kilencvenes években Nagy-Britannia és Hollandia is volt dobogós helyen.

1993 végétől 1998 elejéig a nyugati exportot is felülmúló mértékben bővült Lengyelország oroszországi exportja. 1996-ra Oroszország vált a lengyel termékek második legfontosabb piacává, az orosz forgalom aránya exportban és importban egyaránt 7-7 százalékot tett ki. 1997-ben még a lengyel export 8 százaléka került Oroszországba, majd 1998 második felében a kereskedelem mintegy fele ellehetetlenült az orosz válság miatt. A volt szocialista országok körében a lengyel kivitel csak a szovjet utódállamokban nőtt jelentősen, a közép-európai országokkal szemben számottevő a lengyel deficit.

A lengyel export termékszerkezete komoly gondokat vetít előre. Az agrárexport szinte teljesen kiszorult az EU piacairól, és kérészéletű sikereket hozott az agrártermékek keletre irányítása is. A lengyel gépgyártás motorjának számító autóipar évi félmillió autót gyárt, s elsősorban a hazai piacra épít. Az újabb külföldi tőkebefektetések ugyanakkor jelentősebb exportot tesznek lehetővé - az autógyártásban erre példa az Opel Astrák gyártásának Lengyelországba telepítése.

A közeli jövő kilátásai

Az átalakulási folyamat lassúnak tűnő tempója a kilencvenes években mélyen gyökeredzik Lengyelország gazdasági és politikai adottságaiban, és az ország méretei is magyarázzák azt. A folyamatok iránya megkérdőjelezhetetlen, az ország kellő tartalékokkal rendelkezik ahhoz, hogy a gazdasági fejlődés ne törjön meg a nehézségek ellenére sem.

A további eredményes reformok egyik biztosítéka a Közép-Európában sosem látott ütemű tőkebeáramlás. Az Európai Unióhoz való csatlakozás reális cél Lengyelország számára, de más aspiránsokhoz képest sok területen két-három éves a lemaradás. Középtávon Lengyelország a térség gazdasági és politikai életének kulcsszereplőjévé válhat.

A főbb lengyelországi külföldi befektető országok 1998. december 31-én
Ország Tőke és hitel Megoszlás Cégek száma
Németország 5117,3 18,8 163
Egyesült Államok 4911,2 18 112
Franciaország 2398,9 8,8 60
Olaszország 2037,6 7,5 64
Nagy-Britannia 1929,5 7,1 28
Hollandia 1878,9 6,9 42
Nemzetközi cégek és szervezetek 1813,1 6,6 18
Dél-Korea 1412,4 5,2 4
Oroszország 958 3,5 1
Ausztria 758,3 2,8 31
Svédország 691,5 2,5 37
Svájc 666,2 2,4 13
Dánia 558,4 2 28
Európai Unió tagállamai 16159,9 59,24 500
Összes egymillió dollár feletti FDI 27279,6 100 714
Forrás: PAIZ (befektetési ügynökség)
 

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. május 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére