Az élelmiszertermelés ma és holnap

 

Egyes prognózisok tartós gazdasági fellendülést vetítenek előre az ezredforduló utáni 4-5 évre. Ennek nyomán bizonnyal bővül az élelmiszerek belföldi fogyasztása is, ám a növekvő piacon alighanem kevesebb gyártó osztozik majd.

 

Szakértők szerint nemzetközi mércével mérve még csak néhány hazai élelmiszer-ipari vállalat érte el a hatékony üzemnagyságot, tehát az ágazatban további koncentrációra lehet számítani. Érdemes néhány jellemző adatot megemlíteni.

Az élelmiszeripar a hazai GDP előállításából mintegy 4 százalékkal részesedik. Az 1998. évi termelés értéke elérte az 1450 milliárd forintot. Az ágazat mintegy 2 milliárd dolláros kivitele a teljes hazai ipari exportbevétel 10 százaléka. Nem elhanyagolható az élelmiszeripar munkaerőpiacon betöltött szerepe sem, hiszen az aktív keresők 4-4,5 százalékát foglalkoztatja, megközelítően 150 ezer munkahelyen. Az ágazati teljesítménymutató 1997-ben 5 százalékkal volt kisebb az 1992. évinél, de ez nem járt alacsonyabb bevétellel, mivel az árak nem csupán az infláció mértékével növekedtek, hanem reálértéken is.

Folláth Györgyné, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) élelmiszer-ipari főosztályának vezetője a piaci folyamatokról elmondta: mérséklődött a belföldi eladások részaránya, miközben a termelés exportra jutó hányada az 1992. évi 17 százalékkal szemben tavaly már elérte a 24 százalékot. A teljes élelmiszer-ipari exportbevétel mintegy 40 százaléka az Európai Unió piacán talál vevőre, ahol a legfontosabb partner Németország, Olaszország, Ausztria és Franciaország. A nem EU-országok közül továbbra is kiemelkedő fontosságúak a FÁK-országok piacai, viszont az orosz gazdaság megroppanása több szakágazatnak – húsipar, baromfiipar, konzervipar, üdítőital-gyártás – okozott jelentős bevételkiesést.

Szűkülő tulajdonosi kör

Napjainkban csaknem 9400 vállalkozást tartanak nyilván az ágazatban, s ezek döntő hányada (96 százalék) mikro- és kisvállalkozás. A bejelentett, de nem működő cégek száma meghaladja az ezret. A várható fúziós folyamatokra utaló adat, hogy az ágazat termelésének meghatározó részét a 300 főnél többet foglalkoztató cégek állítják elő: így 1997-ben a bruttó termelés 70 százalékát, az exportnak pedig a 79 százalékát adták. A mikro- és kisvállalkozásokat kevés jóval kecsegtetik a szakértők. Úgy vélik, hogy az EU-csatlakozás után csak azok a cégek maradnak talpon, amelyek a szigorú gyártási-technológiai-higiéniai előírásoknak eleget tudnak tenni, s piacképes árut állítanak elő.

A magyar élelmiszeripar strukturális átalakulása még nem fejeződött be. Az elsődleges privatizáción már túl vagyunk ugyan, de várható még legalább egy privatizációs hullám. A folyamat valójában már az utóbbi két évben megkezdődött, s a cégvásárlások eredményeként – a nemzetközi tendenciákhoz hasonlóan – nagyobb méretű üzemek jönnek létre. A társaságok fúziója a kisebb versenytársak felvásárlásával korántsem fejeződik be, hiszen egyre élesebb a küzdelem a piaci pozíciókért. A cél nem csupán a piaci részesedés növelése, hanem a nagyobb, s ezért fajlagosan olcsóbban termelőkapacitások kialakítása, s ezzel a hatékonyság javítása. Az üzemek szakosodása, a profiltisztítás szintén a hatékonyabb, versenyképesebb termelést segíti elő.

A tulajdonosi koncentrációra egyre több példát találunk a szakágazatok között. A növényolaj-, a hús-, a baromfi-, a tej-, a konzerv-, a cukor- és a malomipar említhető példaként, amelyekben a tulajdonosi kör egyre kisebb. A jegyzett tőke alapján az élelmiszeripar egészében a külföldi tulajdon részaránya meghaladja az 50 százalékot, a cukor-, a dohány-, az üdítőital- és a söriparban, valamint a növényolaj-gyártásban pedig 80-90 százaléknál is magasabb.

A privatizáció előrehaladtával az élelmiszeriparban folyamatosan élénkült a beruházási tevékenység, elsősorban külföldi tőkéből. Az 1990 és 1997 közötti időszakban – folyó áron számítva – a szektorban 280 milliárd forint értékű beruházást valósítottak meg. A fejlesztések zömmel a meglevő létesítmények felújítására, átalakítására és bővítésére irányultak, de néhány jelentősebb zöldmezős beruházás is megvalósult. Erre példa a Stollwerck székesfehérvári lisztesáru-gyára, az Albadomu dunaújvárosi malátagyára, a Hungary Meat kiskunfélegyházi sertés- és marhavágó üzeme. (A Hungary Meat a rossz piaci körülmények miatt átmenetileg szünetelteti az üzemek működését.) Az új tulajdonosok évről évre növekvő összegeket fordítottak a technológia modernizálására, a gyártási higiénia és a minőségi termelés feltételeinek javítására, a termelést kiszolgáló infrastruktúra és a csomagolástechnika fejlesztésére, környezetvédelmi beruházásokra, számítógépes informatikai és folyamatirányítási rendszerek kiépítésére.

Mindezek ismeretében Folláth Györgyné is úgy ítéli meg, hogy a vállalati struktúra átalakulása és a termelés koncentrálódása a következő években – az EU-csatlakozással összefüggésben is – tovább folytatódik. A folyamat részeként számolni lehet a ma még meglevő felesleges és nem konvertálható kapacitások leépítésével, a fejlesztésre alkalmatlan üzemek bezárásával is. Nemzetközi példák alapján ugyancsak számolni kell azzal, hogy a vállalkozások egy része a piaci megméretésben alul marad. Bár a kormányzati stratégia fontos eleme az életképes kis- és középvállalkozások esélyeinek javítása, fejlődésük elősegítése, hosszú távon csak azok a cégek számíthatnak üzleti sikerekre, amelyek képesek lesznek az egyre szigorodó minőségi előírások, és persze a tisztességes piaci magatartás normáinak teljesítésére.

Az élelmiszeripar – amely a hazai mezőgazdasági termények 80 százalékára vevő – 18 szakágazatra oszlik. Ezek közül jó néhány a jövőben is fontos szerepet tölt be, mert várható, hogy helyt tudnak állni a nemzetközi versenyben, vagyis termékeiknek lesz piaca. Idetartoznak a hús- és a baromfiipar, a takarmány- és malomipar, a zöldség-gyümölcs feldolgozás és a tejipar.

A húsipar

Az élelmiszer-ipari termelés legjelentősebb szakágazata a húsipar, pontosabban a hús- és halfeldolgozás, amelynek termelési értéke 1997-ben 209 milliárd forint volt. A húsipar több mint 23 ezer főt foglalkoztat, s az összes élelmiszer-ipari beruházás 12 százaléka ebben a szektorban valósult meg. Húsipari tevékenységgel több mint 600 vállalkozás foglalkozik, amelyből mintegy négyszáz cégnél az alkalmazottak száma nem éri el a 11 főt. A 300 főnél nagyobb létszámú vállalkozások száma 24.

Szakértők szerint idehaza a sertéshústermelés – az OECD-országokéval megegyezően – évi fél százalékkal növekedhet, s az ezredfordulóra az évi egy főre jutó sertéshúsfogyasztás elérheti a 35 kilogrammot. A 2000. évet követően ez a szint akár 40 kilogrammra is beállhat, ez pedig évi 404 ezer tonna csontos hús termelését indokolja. A csontossertéshús-export 2000-ben 115 ezer tonnában prognosztizálható, és a mennyiség a következő évtized közepére 126 ezer tonnára bővülhet. A legfontosabb piacok ugyanazok lesznek, mint korábban, bár nem ártana új piacok után nézni, elsősorban a Távol-Keleten, mivel Oroszország fizetőképessége nem megbízható, s az EU is a mind nagyobb mértékű önellátásra törekszik. Szakértők előrejelzései szerint a marha- és a borjúhús hazai fogyasztása várhatóan az ezredforduló után sem fog a mostani szint fölé emelkedni, viszont a hús- és halfeldolgozás nagyvállalati koncentrációja minden bizonnyal tovább tart. Az uniós csatlakozás után a kisvállalkozások tevékenysége döntően a vágás utáni húsfeldolgozásra korlátozódik. A nagyüzemi vágókapacitások (sertés- és marhavágás) már most kiépültek, sőt a kapacitás kihasználtsága sok helyütt alig haladja meg az 50 százalékot. A kis vágóhidak teret vesztenek amiatt is, hogy minden vágóhídon működnie kell a vágás utáni kereskedelmi minősítő rendszernek, ami kis mennyiségek esetén alaposan megdrágítja a termelést.

A baromfi-feldolgozó ipar 1997-ben 114 milliárd forint bruttó termelési értéket állított elő. Ez az ágazat 13-14 ezer embernek ad rendszeres munkát, s az ágazatban 1997-ben 7 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg. Több mint 120 vállalkozás foglalkozik baromfi-feldolgozással, ezek fele 11 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztat. A nagyvállalatok a '90-es évek elejére elveszítették hagyományos exportpiacaikat. A kritikus pénzügyi helyzetbe került cégeket külföldi tőkével lehetett megerősíteni, s az évtized közepére újabb exportpiacokat szereztek, ugyanakkor a hazai forgalomban megnőtt a kisvállalkozások szerepe.

Ma az exportáru nagyobbik része az EU piacán talál vevőre, ennek ellenére az orosz gazdaság helyzete komolyan veszélyezteti a baromfiipar értékesítési stratégiáját. Az iparág kapacitáskihasználtsága ugyan kedvező, de az igényesebb, jobban eladható termékszerkezet kialakítására várható a darabolókapacitás, a csomagolás, a szállítás és a készítménygyártás technikai megújítása, bővítése. Ebben a folyamatban – noha erősödni fog a koncentráció – jelentős szerepet kaphatnak a minőségi, higiéniai, környezetvédelmi és egyéb EU követelményeknek megfelelő kis- és középvállalkozások is.

Átalakuló ágazatok

A takarmánygyártás fejlesztésére 1997-ben 2,3 milliárd forintot fektettek be, s ugyanebben az évben 80 milliárd forintot tett ki az ágazati termelési érték. A foglalkoztatottak száma 8 és fél ezer fő, ami megközelítően 50 százalékkal kevesebb az 1992-es adatnál. A takarmányiparban még nem fejeződött be az alapvető strukturális, technikai és minőségi átalakulás. Az EU-ban a takarmánygyártó ipart az alacsony kereskedelmi intenzitás jellemzi, mivel a szállítás igen költséges. A termelés elsősorban regionális igényeket elégít ki. Magyarországon az alacsony eredményességi szint javításának legfontosabb eszköze a termékdifferenciálás, a hozzáadott érték növelése és az új termékek kifejlesztése lehet.

A malomipar 1997-ben 58 milliárd forint bruttó termelési értéket produkált, míg a beruházások 1,9 milliárd forintot tettek ki. Malomipari termékek gyártásával 353 vállalkozás foglalkozik, s ezek 80 százalékában 11 főnél kevesebben dolgoznak. Mivel a hazai lisztfogyasztás növekedésével nem lehet számolni, a meglevő többletkapacitás fenntartása gazdaságilag indokolatlan. Az erősödő piaci versenyben az automatizált, számítógéppel irányított és felügyelt malmok indulnak eséllyel. Már rövid távon előnyre tesznek szert azok a vállalatcsoportok, amelyek a legjelentősebb gabonatermelő helyeken tőkeerőt és piacismereteket koncentrálva alakultak ki.

A gyümölcs- és zöldségfeldolgozás 1997-ben 114 milliárd forint termelési értéket hozott létre, s több mint 15 ezer embert foglalkoztatott. A gyümölcs- és zöldségfeldolgozás beruházásai az elmúlt években 2-5 milliárd forint között változtak. Az élelmiszer-ipari szakágazatokhoz viszonyítva a legmagasabb értékű eszközállományt a zöldség- és gyümölcsfeldolgozásban működtetik. A kisvállalkozások száma meghaladja a 300-at, de mindössze 18 olyan cég akad, amelyeknek az éves bevétele 1-5 milliárd forint között van. A szakágazat termékstruktúrája a piaci követelményekhez, az új igényekhez igazodva gyorsan változik. Akárcsak más területeken, a tartósítóiparban is gyors és széles körű a vállalatkoncentráció, de megélnek a piaci igényekre ráérző kisvállalkozások is. Ebben az ágazatban tehát várható a kis- és középvállalkozások megerősödése, a speciális termékeket gyártó vagy helyi alapanyagot felhasználó cégek számának növekedése. A termelés felfutását azonban erősen korlátozza az orosz gazdaság mélyülő válsága.

A tejipar termelése 1997-ben 124 milliárd forint volt, s köztudott, hogy a hazai tejfogyasztás 1990 óta megközelítően 1 milliárd literrel csökkent. A tejüzemek ma éves szinten 1,5 milliárd liter tejet dolgoznak fel, az ágazati létszám 14 ezer fő, a termékek gyártásával foglalkozó cégek száma meghaladja a 140-et, de a vállalkozások 54 százaléka 11 főnél kevesebb alkalmazottnak ad kenyeret. Az ezredforduló utáni években a nagyobb feldolgozók előreláthatóan folytatják a már megkezdett profiltisztítást. Várható a beruházások további jelentős növekedése, a marketingtevékenység látványos fejlődése. A megfelelő raktározási feltételek technológiai szempontból megoldottak, a feldolgozókapacitás is elégséges. A tejtárolás és a szállítás jó színvonalú, nagyobb hiányosságok nem korlátozzák a magyar tejtermékexport versenyképességét, bár a szakágazat főként a hazai piacot látja el termékeivel, a belföldi értékesítések aránya 94 százalék fölötti. A műszaki fejlesztések az EU-normák, előírások szerint történnek, ami a higiéniai előírások, a minőségi termelés feltételeinek megteremtésében mutatkozik meg. A tejiparban tovább erősödik a koncentráció, de várhatóan stabilizálódik a speciális és keresett termékeket előállító kis- és középüzemek pozíciója.

Fejlesztési stratégia

Összességében elmondható, hogy az orosz piac tavalyi ismételt összeomlása miatt az élelmiszeripar szereplőinek újból át kell gondolniuk fejlesztési stratégiájukat. Számolni kell az uniós országok termékeinek erős versenyével idehaza is, de a külpiacokon különösen. Sok múlik azon, hogy az agrárdiplomáciai tárgyalásokon milyen csatlakozási feltételeket kínál a mezőgazdaság számára az Unió, s végül, de nem utolsósorban, hogy az ország általános gazdasági helyzete mekkora agráripari támogatást tesz lehetővé, a rendelkezésre álló eszközöket sikerül-e a leghatékonyabban felhasználni.