Nyitás Indiában

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. április 1.) vegye figyelembe!

Múlt, jelen, jövő

Megjelent a Cégvezetés (archív) 13. számában (1999. április 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

India számunkra hosszú időn keresztül a mesék birodalma volt, ahol a világ leggazdagabb emberei minden képzeletet meghaladóan ékes palotákban élnek, és a csodák mindennaposak. Mellettük pedig fel nem fogható nyomorban számkivetett páriák könyörögnek alamizsnáért. Az Indiába látogató idegeneket még ma is sokkolják a gazdaságban és a társadalomban egyaránt meglevő szélsőségek, a nyomor és a luxus, az évezredes hagyományok és az Indiában is érezhető modernizáció ellentéte.

 

India sok évezredes kultúra örököse, mégis fiatal országként tartjuk számon. E sok évezred legutóbbi epizódja ugyanis az angol gyarmatosítás volt, ami mintegy kétszáz év után épp csak fél évszázaddal ezelőtt ért véget. Az elmúlt ötven év alatt persze sok minden történt annak érdekében, hogy egy másik, modern India szülessen, de a tudományára és a technikai eredményeire büszke európai embernek még ma is India évezredes titokzatossága a szembetűnőbb, és többnyire csak nagyon keveset sikerül megérteni ennek az ősi kultúrájú népnek az életéből.

Hosszú ideig még a modern korban sem sokat tudtak Indiáról. Nem is olyan régen, még az angol gyarmati uralom idején történt, hogy egy észak-indiai vasúti építkezés során égetett téglákra bukkantak, majd az ásatások nyomán ámulatba ejtő, a fáraók Egyiptomával egyidős civilizáció addig nem is sejtett képe bontakozott ki. Bizonyságául annak, hogy itt ezer évekkel korábban az emberi civilizáció egyik legjelentősebb központja volt, lakói azonban más ősi civilizációktól eltérően (Kína az egyedüli kivétel) nem tűntek el, leszármazottaik ma is itt élnek.

India területén volt az akkori világ legfejlettebb ipara, városok épültek higiénikus csatornahálózattal, kocsiközlekedésre alkalmas utcákkal, lakói pedig kereskedelmi kapcsolatban álltak az akkori világ más fejlett központjaival. Az egyiptomi fáraók és a cézárok Rómája egyaránt örömmel vette az indiai árukkal megrakott hajók, karavánok érkezését. Az erre alapozott indiai vagyonok egyre nőttek, s kevesek kezén mérhetetlen kincsek halmozódtak fel. A modern világ olajsejkjeinek a megjelenéséig az extra gazdagságot és a keleti luxust az indiai maharadzsák testesítették meg. De nemcsak árukat forgalmaztak, hanem ismereteket, tudományt is, aminek a tényleges eredetét már nem is tudjuk, inkább csak a közvetítők nevét ismerjük. Az arab számok például Indiából származnak.

De a mesés világ jórészt eltűnt. A gyarmatosítás, majd pedig az azt követő fejlődés már a változóban lévő India képét formálja, amely ugyan nem kevésbé ellentmondásos, de a maharadzsák már nincsenek hatalmon, leszármazottaik nem a luxus, a vagyon és a hatalom kizárólagos birtokosai, hanem a modern korszak vállalkozói, gyártulajdonosok, földbirtokosok.

A fontosabb termékek termelése és India világranglistán elfoglalt helye
Szektor Mértékegység India Világ Sorrend
Tea millió tonna 0,7 2,6 1
Földimogyoró millió tonna 7,4 25 1
Nyers cukor millió tonna 14,4 115,7 1
Köles millió tonna 10,6 29 1
Cukornád millió tonna 249 1103 2
Rizs millió tonna 111 527 2
Szén millió tonna 250 3138 3
Cement millió tonna 50 1148 4
Búza millió tonna 57 556 4
Gyapot millió tonna 2,2 17,7 4
Öntözött mezőgazdasági terület millió hektár 45,8 249,6 2
Szarvasmarha millió darab 193   1
Tej (tehén és bivaly) millió tonna 60,9 501,6 2
Tojás millió tonna 1,5 37,9 5

Változik, mégis ugyanaz

Sok minden megváltozott, de a soknemzetiségű India mégis más országgal össze nem hasonlítható maradt, tele lappangó titkokkal. A túlnépesedés drámai, még nem tűnt el teljesen az éhínségek emléke, számunkra elképesztő hagyományok erősen élnek, ugyanakkor az ország immár az első tíz legnagyobb ipari hatalom közé került.

A régi India hanyatlása már az angol gyarmatosítással megindult, ami akár megnyithatta volna az utat a mi fogalmaink szerinti hatékonyságot jobban szolgáló tőkés piaci viszonyok kibontakozása előtt. India korábban bármilyen külső hódítás után (hosszú történelme során ezek is szép számmal érték az országot) mindig újrateremtette ősi faluközösségeit. Az angol uralom azonban nem a modern piaci gazdaság megteremtését szolgálta. Az indiai gazdaság akkor Anglia érdekei szerint szerveződött, és csak annak kellett megváltozni, ami ezzel összhangban volt. Más minden maradt, torzult vagy félig változott, ahogy' a brit uralmat a legjobban szolgálta. Sok, társadalmi megosztottságot okozó hagyományt még törvényben is megerősítettek (a kasztrendszert, vallási jogokat, nyelvhasználatot stb.).

Meg kellett azonban szűnnie mindennek, ami ellentétben állt a brit célokkal, az úgynevezett gyarmati típusú nemzetközi munkamegosztással. Ennek megfelelően tönkrement és eltűnt a világ legfejlettebb kézműipara, a szövés és fonás, hogy helyt adjon az angol gyáripar termékeinek, és a gazdaság minden téren átálljon azoknak a nyersanyagoknak az előállítására, amit a brit ipar igényelt.

Az indiai bruttó hazai termék (GDP) összetétele (1996)
A GDP összege (vásárlóerő-paritáson) 1,538 trillió dollár
Mezőgazdaság 30 százalék
Ipar 28 százalék
Szolgáltatások 42 százalék
A GDP reálnövekedése 6,5 százalék

Nehru elképzelése

Hosszú és ellentmondásokkal teli, sajátosan indiai politikai harc vezetett az 1947-ben elnyert függetlenségig, és az örökség sem volt könnyű. Mindezt pótolni látszott a jövőbe vetett hit, a páratlanul művelt vezető, ezen időszak meghatározó személyisége, Dzsavaharlar Nehru látomása egy hagyományait, vallását és ősi kultúráját őrző, de iparilag is fejlett Indiáról. Hitte, hogy országa felébredt, kihasználja kolosszális erőforrásait, összefog egy másik óriással, a szomszédos Kínával. Egész Ázsia, sőt a függetlenné vált egész harmadik világ új életre kel, új világ veszi kezdetét, amelyben a fejletlen országokat már semmi nem akadályozza abban, hogy tervszerűen és gyorsan behozzák lemaradásukat, begyógyítsák a gyarmatosítás sebeit.

India gyors és tervszerű iparosításba kezdett. Ami nem jöhetett létre a gyarmati időszakban, azt rövid idő alatt pótolni akarta. Első miniszterelnöke szocialista típusú, vagyis nem kapitalista, de távolról sem a totalitárius szovjet társadalom és gazdaság képét vázolta fel. A gazdaságban ötéves tervek alapján vezérelt fejlesztésbe kezdett, aminek egyik legfontosabb feladata a nehézipar megteremtése és a gyors iparosítás volt. Ez az iparfejlesztési stratégia (a nehézipar elsődlegessége, az állami tulajdon fontos szerepe és az importhelyettesítés) az 1991-es stratégiai váltásig fennmaradt. A falvakat szövetkezeti alapon akarták újjászervezni, nem zárva ki még a termelőszövetkezeti típus terjesztését sem.

Mindez demokratikus rendszer alapjaira épült, többpártrendszerre és parlamentáris keretekre. A gazdasági nehézségek azonban mindenekelőtt az élelmezésben jelentkeztek. Az országnak a gyarmatosítást követő durva területi megosztása (a mohamedán többségű indiai területek Pakisztán néven történő új állammá szervezése, és ezáltal a több ezer éves belső gazdasági munkamegosztás megszakítása), a toleranciára és békére épülő külpolitika ellenére kialakult fegyveres határkonfliktusok a saját testéből kiszakított szomszéddal, majd pedig a maoista Kínával végül is zárt gazdasági modell kialakulása felé sodorta az országot, amire méreteinél, a szegénység ellenére is hatalmas belső piacánál fogva nem csekély lehetőségei adódtak. Ennek alapján igen jelentős iparfejlődésre került sor. Az állami szektor keretében létrejött az acélipar és a gépipar, amely az ország védelmi képességét is függetleníteni tudta a külföldi segítségtől.

Banglades, a szegény rokon Banglades Pakisztán mellett az indiai szubkontinens másik független, mohamedán többségű országa. Valaha Bengália szétszakítása után Kelet-Bengália néven volt ismert. Létrejötte az indiai brit uralom végnapjaihoz kötődik. A létrehozott Pakisztán két országrésze mintegy 1600 km-re feküdt egymástól, a valláson kívül pedig sem gazdasági, sem egyéb kötelék nem volt közöttük. Rövidesen meg is alakult a Kelet-Pakisztán autonómiájáért küzdő mozgalom. Nyugat-Pakisztán ellenállt, sőt katonai erővel is fenn akarta tartani az ország "egységét". A beavatkozás azonban (némi indiai segédlettel) vereséggel végződött, és 1971 decemberében India északkeleti szomszédjaként megalakult Banglades, az új, szuverén állam. Ez a több mint 110 milliós ország a világ egyik legszegényebb és az egyik legsűrűbben lakott állama. (Az egy főre jutó jövedelem 1995-ben 220 dollár volt, népsűrűsége 900 fő négyzetkilométerenként.) Termékeny talaján kívül más természeti kincse alig van. Az 1990-es évekig ez az ország volt a világ első jutaexportőre, a műszálak rohamos terjedése azonban háttérbe szorította ezt a fontos természetes nyersanyagot a világpiacon. Ipara ma is fejletlen, a GDP-nek csak 17 százalékát adja.

A zárt gazdaság korlátai

Az eleinte jelentős pozíciókat betöltő külföldi (akkor még főleg angol) tőke erejét megtörték, sőt nagyrészt felszámolták. India azonban - méretei és jelentős fejlődése ellenére - sem volt képes a globalizálódó világtól mindinkább elzárkózva, külföldi tőke és technológia nélkül fejlődni, lemaradását behozni. A 80-as évek végére nyilvánvalóvá vált, hogy a zárt fejlődés lehetőségei végleg kifulladtak, új növekedési stratégiára van szükség.

Az ország gazdasági teljesítménye elmaradt adottságaitól, a kiépült és privilégiumokat élvező állami szektor itt is éppen olyan hatékonysági problémákkal bajlódott, mint más hasonló esetben szerte a világon.

India mind a népességet, mind a megművelhető földterületet illetően a világ második legnagyobb országa. A világ népességének 17 százaléka él itt, a mezőgazdaságilag hasznosítható földterületnek pedig 12 százaléka van Indiában.

Összességében, a Világbank számításai szerint India (vásárlóerő-paritáson számolt) bruttó hazai terméke alapján a világ ötödik gazdasági hatalma az Egyesült Államok, Kína, Japán és Németország után.

1991 előtt, a tervezés révén, nem lebecsülendő eredmények is születtek, hiszen a hatvanas években sikerült úrrá lenni több súlyos pénzügyi, illetve nemzetközi fizetési válságon, nem utolsósorban pedig - igaz jelentős nemzetközi, főképpen pedig amerikai segélyek igénybevétele révén - sikerült elejét venni a katasztrofális következményekkel fenyegető élelmezési krízisnek. A mezőgazdaságban az ezt követő úgynevezett zöld forradalom (nagy hozamú nemesített vetőmagvak, öntözés, műtrágyázás, növényvédelem bevezetése) révén sikerült csökkenteni, majd pedig felszámolni az élelmiszer-ellátásban mind súlyosabbá váló függőséget.

Jelenleg India élelmiszerből exportálható feleslegekkel is rendelkezik, és nem csekély biztonsági készleteket is felhalmozott. Az 1996-97-es mezőgazdasági év agrártermelése minden eddigi rekordot megdöntött, ebben az évben ugyanis 198 millió tonnánál is több élelmiszert takarítottak be, ami négyszerese az 1950-es termésnek.

Ezzel párhuzamosan, miközben létrejött a megbízhatóan működő bank- és pénzügyi rendszer az ennek megfelelő infrastruktúrával, jelentős ipari bázis épült ki mindenekelőtt az acélipar és számos más nehézipari ágazat létrehozásával. Az ország ma már képes a legmodernebb harci repülőgépek gyártására is, jelentős erőt képviselő hadseregét jórészt a hazai ipar látja el fegyverzettel, járművekkel és felszereléssel. Az ország jelenlegi költségvetését iparbarátnak minősítik, és várható, hogy a leglényegesebb ipari termelési területeken a növekedés eléri az évi 10 százalékot.

A 80-as években a GDP éves fejlődése átlagosan meghaladta az 5,5 százalékot szemben az előző évtized 3,4-4 százalékos évi átlagával. A 90-es években (némi ingadozással) folytatódott a növekedés, amit döntően továbbra is az iparfejlődés alapoz meg.

Az ezekben az években követett fejlesztési stratégia azonban - mint fentebb már szó volt róla - tervezésre és erős állami szektorra épült az úgynevezett vegyes, szocialista típusú gazdaság koncepciója alapján, ami oda vezetett, hogy a bruttó beruházások mintegy fele az állami szektorban realizálódott, és jelentős pénzügyi-finanszírozási aránytalanság jött létre, mind bürokratikusabb irányítással.

Az indiai külgazdasági szektor és a nemzetközi fizetési helyzet főbb adatai (1991-1998, millió dollár)
  1990-91 1995-96 1996-97 1997-98
Export 18 477 32 311 33 764 n. a.
Import 27 915 43 670 48 063 n. a.
Kereskedelmi mérleg -4 056 -11 359 -14 299 n. a.
Működőtőke-beáramlás 129 2 133 2 696 3 197
Portfóliótőke-beáramlás 4 2 748 3 312 1 601
Összesen 133 4 881 6 008 4 798
A külföldi fizetőeszköztartalékok importfedezete (hónap) 0,6 6,1 6,7 n. a.

A stratégiaváltás

A nemzetközi gazdasági versengéstől való elzárkózás, a protekcionista politika miatt India részesedése a világkereskedelemből folyamatosan zsugorodott, és az 1950-es években elért mintegy 1 százalékról a 80-as évek végére alig fél százalékra esett. Ez a politika távolról sem ösztönözte az exportot, tartóssá vált és időről időre elmélyült a külföldi fizetőeszköz-hiány, és a fizetési mérleg mind érzékenyebb és sebezhetőbb lett. Mindez összességében, beleszámítva a gyors népességszaporodás okozta nehézségeket - bármennyire is értékelhetők a gazdasági fejlődés teljesítményei -, nem tette lehetővé a szegénység és a nyomor felszámolását vagy akár jelentősebb mértékű csökkentését.

India gazdasága még ma is a hagyományos falusi földművelés és a modern mezőgazdaság, a kézműipar és a korszerű nagyipar sajátos keveréke, egy sor sajátos szolgáltatótevékenységgel. A népesség igen jelentős része, becslések szerint mintegy 40 százaléka nem képes megfelelő élelemhez jutni, nyomorszint alatt él.

A magas állami kiadásokkal felpumpált növekedés tarthatatlansága a 80-as években mind nyilvánvalóbb lett, majd pedig az 1991-ben kirobbant nemzetközi fizetési válság (egyébként a független India történetében sem az első) hatására elkezdődött ennek a sajátságos, félszocialista, ugyanakkor bizonyos monopolkapitalista elemeket is magában foglaló zárt gazdaság átalakítása nyitott, versenyképes, piacorientált rendszerré.

A külgazdasági nyitással összefüggő reformok leginkább öt területen hoztak radikális fordulatot: a beruházási politikában, a pénzügyi szektorban, az adózás terén, a külkereskedelemben és az állami szektorban. A termelés, a kereskedelem és a beruházások megreformálása jelentős hatással járt, és új lehetőségeket nyitott az üzletemberek és a több mint 200 milliós középosztály fogyasztói számára. A kormányzat a radikális fordulat eredményeként ösztönözni kezdte az exportot, kaput nyitott a külföldi tőke előtt.

India főbb kereskedelmi partnerei (részesedés százalékban)
  Export Import
Egyesült Királyság 6,31 5,29
Németország 6,23 8,60
Egyéb EU 13,89 12,90
Egyesült Államok 17,34 10,53
Japán 6,96 6,63
Oroszország 3,29 2,35
Egyéb Kelet-Európa 0,57 1,09
OPEC 9,64 20,99
Egyéb fejlődő országok 25,90 18,32
Egyéb 9,87 13,30
Összesen 100 100

A reformok eredményei

A gazdaságba vetett bizalom erősödését jelzi, hogy a növekedés évi 6 százalék fölé emelkedett, és az indiai gazdaság napjainkban már egyike a világ 10 leggyorsabban növekvő gazdaságának (szemben az 1991-es válságév 0,8 százalékos növekedésével és két számjegyű inflációjával), és az ország fizetési mérlege sem mutat jelentősebb hiányt, miközben a devizatartalékok 20 milliárd dollárra emelkedtek.

Jelentősen megnőtt az export és a foglalkoztatottság, visszaesett az infláció, és érzékelhetően csökkenni kezdett a szegénység is. A kivitel 1993 és 1996 között már több mint évi 20 százalékkal nőtt.

Nagyban hozzájárult mindehhez, hogy a rúpia a kereskedelmi forgalomban teljes mértékben konvertibilissé vált, hiszen a 90-es évek elején meghozott intézkedések hatására az export növekedési üteme azonnal több mint kétszeresére nőtt. A nyitást érzékelteti, hogy az export részaránya a bruttó hazai termékből a 90-es évek második felére az 1991-93-as 15,6 százalékos átlagról 22,2 százalékra emelkedett.

Az 1996-97-es viszonylag gyengébb exportteljesítmény oka, hogy a rúpia erősödése miatt romlott a legfontosabb kiviteli cikkek (drágakövek és ékszerek, bőrök, tea, selyemszőnyegek, vasérc) versenyképessége, és a világkereskedelem is visszaesett. Nem kedvez a még mindig nem kielégítő export-infrastruktúra és a hitelrendszer fejletlensége sem. Mindezek az előzetes adatok szerint az 1997-98-as exportteljesítmény esetében is éreztették hatásukat. Az iparfejlődés lassulása következtében azonban az ország importja is visszaesett, így nem keletkeztek komolyabb külföldi finanszírozási zavarok.

India külgazdasági nyitása nemcsak a külkereskedelmet érintő liberalizálási lépések terén mutatkozik meg, hanem a külföldi beruházási tőke (korábban radikálisan korlátozott) beáramlása is új lendületet vett. A külföldi befektetések értéke néhány év leforgása alatt többszörösére nőtt, átlagos növekedési üteme meghaladta az évi 100 százalékot. (Ez utóbbi azonban félrevezető is lehet, ha nem vesszük figyelembe a korábbi merev elzárkózás következtében szinte nullára visszaesett külföldi tulajdont. Az indiai gazdaságban óriási méretei ellenére is jóval kevesebb külföldi tőke van, mint például Magyarországon.)

A működőtőke beáramlása a fejlődő világba az utóbbi években tapasztalható fordulat hatására általában is felgyorsult, s a folyamat a 90-es évek második felében folytatódik. 1995 és 1996 között például 96 milliárd dollárról 119 milliárdra nőtt. India részesedése ebből 1992-1996 között 0,6 százalékról 2,2 százalékra emelkedett, jelezve, hogy az ország a külföldi tőkével szemben is mind nyitottabbá vált.

A makroökonómiai stabilitás ilyen gyors helyreállítása a Világbank megítélése szerint nemzetközi mértékkel mérve sem lebecsülendő. Bár a tervezés az előzőekben említettek szerint jelentősen veszített fontosságából, és a részletes központi tervezés valójában megszűnt, a tervszámok többnyire ma is iránymutatóak. A válságévet is magában foglaló nyolcadik ötéves terv (1990-95) ténylegesen elért növekedési eredményei meghaladják a tervezettet (az említett tervben évi 5,6 százalékos növekedést irányoztak elő). Mivel mindennek fő húzóereje az export és a beruházások, a gyors növekedés nem idézett elő sem inflációs nyomást, s nem romlott a fizetési mérleg sem.

A növekedés gyorsulását a termelékenység növekedése kísérte. Az indiai reform fő célja az ipari szektor hatékonyságának és exportjának növelése volt. A tervgazdálkodás bevezetése után az iparosítási folyamat erőteljes állami ellenőrzés mellett ment végbe, ami folyamatos elbürokratizálódáshoz és egyre nehézkesebb irányításhoz vezetett. A zárt gazdaság és az ezzel együtt járó protekcionizmus melegházat teremtett a hazai ipar számára, az ágazatot a külföldi versenytársaktól vámok és a szigorú importengedélyezési rendszer védte. Ezek felszámolása és az állami szektor csökkentése visszaállította a vállalkozói döntés felelősségét, és erősödött a verseny. Mindennek eredményeként az ipari szektor növekedése volt a legerőteljesebb, kiváltképpen a tőkejavak termelése terén.

Az egész gazdaságot átfogó reform azonban a mezőgazdaság számára is kedvezőbbé tette a feltételeket. Ez a szektor az indiai bruttó hazai termék (GDP) egyharmadát és a munkahelyek 70 százalékát adja. A mezőgazdaság tehát továbbra is kulcsszektora maradt az indiai gazdaságnak, már csak azért is, hiszen döntő fontosságú, óriási feladat az 1 milliárdhoz közelítő népesség biztonságos élelmiszer-ellátása.

Ez a mezőgazdaság már nincs annyira kitéve az időjárási hatások hullámzásainak, mint a 2-3 évtizeddel korábbi, ugyanis a felszín alatti vizekből igénybe vett öntözés elterjedése és a zöld forradalom eredményei mentesítették az országot az élelmiszerhiány közvetlen veszélyétől. Más kérdés az, hogy a szükségletek szakadatlan növekedése fenntarthatóvá teszi-e a kedvező állapotot. A termelés ingadozása természetesen továbbra sem független az időjárástól, jóllehet ez az elmúlt 11 év alatt bizonyos fokig rejtve maradt, hiszen kivételesen jó időjárású évek megszakítás nélküli sorozata köszöntött be. Most azonban ez minden jel szerint megtört: 1998-99-ben 11 év után először jött kevesebb monszuneső, miközben az El Nińo-hatással is számolni kell. Ennek fényében még a növekedési előrejelzéseket is csökkentették.

Az exportdinamika megtorpanása és az erőteljesebb exportorientációra irányuló strukturális átalakulás gyengesége ugyanakkor a hazai kereslet húzóhatásának eredményeként ismét a nagy hazai piac felé terelte a termelőket. Az óriási hazai piac mindig is nagy kísértés volt az indiai gazdaságpolitika számára. A hazai monopóliumok érdekei is sok tekintetben a zárt rendszer fenntartásához fűződnek, hiszen a külföldi vállalatok versenye veszélyes számukra.

A külföldi működőtőke-beáramlás Indiába és néhány más ázsiai fejlődő országba (millió dollár)
  1992 1994 1995 1996
Kína 11 156 33 787 35 849 40 180
India 227 973 2 144 2 587
Indonézia 1 777 2 109 4 348 7 960
Malajzia 5 183 4 342 4 132 4 500
Fülöp-szigetek 228 1 591 1 478 1 408
Thaiföld 2 113 1 366 2 068 2 336
3. világ összesen 47 000 80 000 96 000 119 000
India részesedése (százalék) 0, 58 1, 22 2, 23 2, 17

Az egymilliárd felé

Az ország helyzetének állandó súlyosbító tényezője (különböző állami programok keretében szervezett születésszabályozási törekvések ellenére is) a gyors ütemben szaporodó népesség. A külföldi befektetők számára óriási kísértés a tekintélyes vásárlóerőt képviselő indiai középosztály, azonban a növekedési eredményeket sok esetben semlegesíti a demográfiai robbanás. A népszaporulat éves üteme még mindig meghaladja a 2 százalékot. Az ország népessége a legjobb úton van ahhoz, hogy rövid időn belül túllépje az egymilliárdot. Az adott fejlettségi szinten ez jelentős visszahúzó erő és súlyos tehertétel is egyben. Az állami intézmények, éppúgy mint bármely más rendszer az országon belül - még akkor is, ha egyébként jól szervezettek -, állandó túlterheléssel küzdenek. Az ország vezetői ugyan már évtizedekkel ezelőtt, jóval a többi fejlődő országot megelőzve felismerték a demográfiai kérdés súlyosságát, és hozzáfogtak a családtervezés fejlesztéséhez, az eredmények azonban igen-igen mérsékeltek. Több államban (Kerala, Tamil Nadu és Goa) sikerült a népességszám szinten tartását elérni, az államok többségében azonban továbbra is aggasztóan magas a népesség gyarapodásának üteme. Mindez az adott gazdasági fejlődési problémák mellett ahhoz a kétes hírnévhez vezetett, hogy Indiában él a világon a legtöbb nyomorgó. Jelenleg mintegy 300 millió indiai tengődik a hivatalosan megállapított nyomorszint alatt.

A kormányzatok már évtizedekkel korábban célul tűzték ki a szegénység felszámolását. Leginkább talán Indira Gandhi a 70-es évek elején kiadott választási jelszavával ("Legyőzzük a szegénységet!") akart erre mozgósítani (és persze választási sikert elérni). Az eredmény kiábrándítóan szerény, az erre szánt központi pénzalapok elvesztek, és továbbra is elvesznek a bürokrácia és a korrupció útvesztőiben. Bár az indiai demokrácia jelentős hagyományokat mondhat magáénak, a népesség növekvő jövedelempolarizálódása az egyik legsúlyosabb destabilizáló tényező az indiai társadalomban.

A dinasztia alkonya Indira Gandhi indiai miniszterelnököt 1984. október 9-én gyilkolta meg saját szikh testőre. Vele együtt a kor Indiájának négy nagy Gandhija közül (a nagyapja, Motilal és apja, Nehru után) a harmadik. Meggyilkolása után fia, Radzsiv lett az ország miniszterelnöke, aki később egy választási kampány során Dél-Indiában édesanyjához hasonló sorsra jutott. Rendkívüli népszerűségre tett szert, de ennek ellenére ellentmondásos intézkedései (például a rendkívüli állapot kihirdetése) hatására 1977-ben választási vereséget is szenvedett. 1980-ban ismét győzött, és meggyilkolásáig miniszterelnök volt. Miután a másik, a politikai pálya iránt eredetileg jobban vonzódó fiú repülőbaleset áldozata lett, kihalt a Nehru-dinasztia. A Kongresszuspárt nem tudja visszaszerezni korábbi erejét. Radzsiv özvegyének, az olasz származású Sonjának előtérbe állítása aligha vezet e tekintetben eredményre.

Vezető párt kerestetik!

Az indiai vezető elit a politikusok, az üzletemberek, a kereskedők, az állami hivatalnokok, a gazdag parasztok, a különböző szakképzett rétegek és a szervezett munkásság sajátos szövetsége alapján formálódott ki. Mindebben súlyos törést okozott a nagy múltú, tevékenységét és vezető szerepét az angolok elleni függetlenségi harc idején megszerző Indiai Nemzeti Kongresszuspárt eróziója, majd hatalmának elvesztése. A Nehru vezetésével, majd kisebb megszakítással később is uralmon lévő párt tekintélyt szerzett vezetőit (Indira Gandhit és fiait, Radzsiv Gandhit és Szandzsaj Gandhit) meggyilkolták, végül napjainkban a hatalom elvesztése után már oda jutott, hogy Radzsiv özvegyét kérték fel a pártelnöki tisztség betöltésére, aki mindig is ellenezte saját politikai szereplését, és aki korábban még állásban sem volt.

A jelenleg uralmon levő Egyesült Front (UF) 14 pártból álló koalíciója 1996 júniusában vette át a kormányzást, és jóllehet még ma is hatalmon van, általános a vélemény, hogy nem tölti ki 2001 májusáig szóló mandátumát. Mindezzel valószínűleg a koalíció tagjai is tisztában vannak: igyekeznek félretenni jelentős belső nézeteltéréseiket, hiszen a jelenlegi erőviszonyok szerint a legvalószínűbb befutó (tekintettel a Kongresszus Párt említett állapotára) a szélsőséges hindu nacionalista Bharatija Dzsanata Párt (BJP) lenne.

Az elszakított országrész Pakisztán, a brit gyarmati uralom végén India mohamedán többségű északnyugati és északkeleti részén létrehozott független ország, amelyet 130 millióan laknak. Szegényebb keleti tartománya 1971-ben elszakadt, és Banglades néven önálló állammá vált, de Pakisztán területe így is mintegy nyolcszorosa hazánkénak. Jelentős iparfejlődés nem ment az országban végbe, így a mezőgazdaság továbbra is a legfontosabb szektor. A feldolgozóipar részesedése a GDP-ből 14 százalékról mindössze 18 százalékra nőtt 1965 és a 90-es évek közepe között. Az állam fontos gazdasági szerepet játszik, és jelentős segélyben részesül külföldi országok és a nemzetközi szervezetek részéről egyaránt. Létezése óta (1947) ellenséges viszonyban áll Indiával, több alkalommal nyílt fegyveres konfliktus is kirobbant a két állam között.
 

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. április 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére