Távol Európától

 

Románia kimaradt a NATO-csatlakozás első köréből, és nem került az EU-val elsőként csatlakozási tárgyalásokat kezdő országok közé sem. A két kudarc meglepte az ország vezetését és lakosságát egyaránt. Miért hagyták ki Romániát az EU-tárgyalások első köréből? Melyek ennek azonnali és jövőbeli következményei? Szerzőnk ezekre a kérdésekre keresi a választ.

 

Románia mind gazdaságilag, mind politikailag permanens válságban van lényegében a rendszerváltozás kezdete óta. A gazdaság átalakítása sokkal nagyobb erőfeszítéseket igényel, mint Magyarországon, hiszen az örökölt csődtömeg és a szegénység felszámolása, illetve a nyolcvanas évek pszichikai terheinek feloldása nehéz feladat. Az elmúlt évek stop-go gazdaságpolitikája miatt a gazdaságot újra és újra sokkhatások érik, s a reformok többször is elhatározott gyorsítása (privatizáció, a veszteséges cégek felszámolása stb.) mindahányszor beteljesületlen ígéret maradt.

Amikor 1996 végén az akkor reformernek tekintett korábbi ellenzékiek alakítottak kormányt, a lakosság nagy várakozással tekintett a következő időszak elé. Arra számított, hogy felgyorsulnak a reformok, ami hozzájárul a gazdaság szerkezeti torzulásainak orvoslásához, az ország felzárkózhat a reformok éllovasainak tekintett visegrádi országcsoporthoz, és a reformok melletti eltökéltség már az első körben megalapozza Románia integrációját a NATO-ba és EU-ba. A várakozások azonban nem teljesültek, a román diplomáciai erőfeszítések nem ellensúlyozhatták a gazdaság nehéz helyzetéből eredő negatívumokat. A Romániával folytatandó uniós csatlakozási tárgyalások elhalasztása mintha jeladás lett volna arra, hogy lelassuljanak az elindított reformok, és az elkötelezett gazdaságpolitika helyett ismét a "stop and go" gazdasági stratégia vegye át a szerepet.

A halasztás okai

A csatlakozási tárgyalások elhalasztásának elsősorban gazdasági okai voltak. Az EU Bizottság a következő szempontok alapján hozta meg döntését:

Az új kormány hatalomra kerülése megteremtette a csatlakozás politikai feltételeit.

Romániában az elmúlt időszakban jelentősen előrehaladtak a piacgazdasági reformok, azonban számos intézkedésre van még szükség ahhoz, hogy a gazdaság képes legyen alkalmazkodni az EU által megkövetelt versenyfeltételekhez.

Az elért eredmények ellenére Romániában hiányzik az aquis-hoz (vagyis az EU eljárási rendjéhez) való alkalmazkodás képessége, elsősorban a belső piac átalakítását illetően. Ezért nem valószínű, hogy Románia középtávon képes lesz teljesíteni az EU-tagsághoz szükséges kötelezettségeket. Emellett jelentős lépéseket kell tennie a környezetvédelem, a szállítás, a foglalkoztatás, a mezőgazdaság, az igazságügy és a belügy terén. Romániában alapvető reformokat kell végrehajtani az államigazgatásban ahhoz, hogy kialakuljanak az aquis hatékony alkalmazásához szükséges struktúrák.

Mindezek miatt a tárgyalások Romániával csak akkor kezdődhetnek meg, ha az ország megfelelő haladást ér el a koppenhágai kritériumok teljesítésében.

Az EU szakértői úgy vélekedtek: az ország jelentős eredményeket érhet el a gazdaság valódi átalakításában, ha az új kormányzat által meghirdetett gazdasági reformokat hatékonyan végrehajtják. Azonban a reformok elakadtak, a gazdaság helyzete pedig lassan ugyanolyan kétségbeejtővé kezd válni, mint amilyen 1996 végén volt, ami akkor Ion Iliescu és csapata bukásához vezetett.

Az új kormány által 1997 elején bevezetett reformcsomag központi célja a pénzügyi stabilizáció, illetve a privatizáció, a szerkezeti átalakítás felgyorsítása volt. A reformok, különösen időben feszített ütemezésük (befejezés: 1998 végéig) azonban irreálisnak bizonyultak. Heti ötven vállalat privatizációját akarták lebonyolítani, és különös prioritást adtak volna a bankprivatizációnak. A legfontosabb hat állami bank magánkézbe adásának már 1998 júniusára be kellett volna fejeződnie. Ezzel szemben a kiszemelt pénzintézetek közül 1998 novemberéig egyik magánkézbe adására sem került sor. A programban a mennyiségi szemlélet vált dominánssá, nyilvánvaló volt azonban, hogy valamiféle mágikus számhoz nem lehet kötni a privatizáció ütemét. Viszonylag hamar felbukkantak a piaci áron való értékesítés és a felszámolás lehetősége közötti ellentétek is, hiszen a kereslet hiánya nagyon sok céget érintett. Egyes vélemények szerint bizonyos cégeket, amelyeknek a feljavítására vagy adósságtól való megszabadítására – vagyis a befektetők (elsősorban a külföldiek) számára való vonzóbbá tételre – a kormányzatnak nincsenek forrásai, névleges összegért (például egy dollárért) kell eladni.

Ugyancsak feszített tempót szabtak meg a törvényalkotásnak, aminek keretében száz, a piacgazdaság igényeinek minden tekintetben megfelelő, európai szintű törvényt kívántak elfogadni. Még 1997-ben elfogadták egyebek között a külföldi beruházások megkönnyítéséről, a privatizáció felgyorsításáról, a bankok privatizációjáról szóló törvényeket, 1998. február- május között pedig megszületett az IMF 8. cikkelyének megfelelő, konvertibilitást bevezető devizajogszabály, az új banktörvény, valamint a bankcsőd- és a jegybanktörvény.

Az első hónapokban lényegében sikerült megvalósítani a pénzügyi stabilizációt. A sokkterápiás csomag bevezetése után jelentősen felpörgő infláció az év második felében már lelassult, bár éves szinten még mindig 150 százalék körüli volt. Ugyanakkor a külkereskedelmi mérleg 1996-os, több mint 2,5 milliárd dolláros deficitje 1997-ben 1,5 milliárd dollárra csökkent, a lej árfolyama pedig fokozatosan stabilizálódott. A veszteséges cégek bezárása, a privatizáció felgyorsítása és a külföldi tőke becsalogatása a kezdeti gyors intézkedések hatására viszonylag sikeres volt. A létszámleépítés jegyében a veszteséges nagyvállalatok alkalmazottait jelentős, 6-24 havi fizetésüknek megfelelő végkielégítés felajánlásával ösztönözték, hogy önként váljanak munkanélkülivé. Nyilvánvaló azonban, hogy ez önmagában nem oldja meg az érintett cégek problémáit. Ezért az új kormányzat kiemelt jelentőséget tulajdonít a külföldi működőtőkének, a külföldi tőke részvételének a privatizációban. Ennek megfelelően Romániában 1997-ben gyökeresen megváltozott a külföldi befektetések szabályozása, elsődleges céllá vált, hogy a külföldi tőke számára minél kedvezőbb környezetet alakítsanak ki. Az új szabályozás szerint a külföldi befektető a munkája megkezdéséhez szükséges gépek, berendezések és más természetbeni hozzájárulások tekintetében vámmentességet élvez. (Egyéb behozatal esetén a vámkedvezmény mértéke 50 százalék). A kedvezmény azonban csak akkor érvényesül, ha a külföldi partner pénzbeli hozzájárulása az adott cégben eléri az alaptőke 20 százalékát (vagy a 350 000 dollárt). Ezek a vállalatok működésük első két évében kedvező, 15 százalékos profitadót fizetnek. Ha a külföldi partner készpénzbeli hozzájárulása a fenti esetekben meghaladja az 5 millió dollárt, akkor további kedvezmények is megilletik a vállalkozást:

• a kedvezményes, 15 százalékos nyereségadó további öt évre érvényes;
• öt évre adómentes az előállított termékekre vonatkozó reklám- és promóciós tevékenység, további három évre 50 százalékos kedvezményben részesül.

Részben eltérő szabályozás vonatkozik azokra a befektetőkre, akik a privatizáció során fektetnek be tőkét. A kedvezmények azt a befektetőt illetik meg, aki egymillió dollár értékben vásárol részvényt valamely vállalatban, elősegíti a cég modernizálását, javítja a régió foglalkoztatási helyzetét, termelésének legalább felét exportálja, a román hozzáadott érték pedig eléri a 60 százalékot. Az ötéves vámmentesség a gépek és berendezések esetében áfa-mentességgel párosul, és további két évre 70 százalékos kedvezmény adható.

A privatizációval és a külföldi tőkebefektetésekkel kapcsolatban új törvényt kívántak elfogadni. A szenátus olyan módosítást szeretne, ami alapján adókedvezményt nyújtanának a reinvesztált profitra is. Az új pénzügyminiszter, Traian Decebal Remes azonban hevesen ellenzi ezt, féltve a költségvetés egyensúlyát. A viták tovább folynak, mivel az év vége előtt nem született döntés a kérdésben.

A privatizáció 1997 első felében elért eredményei nem bizonyultak tartósnak. Az év végén ugyanis a kormánykoalíciót alkotó pártok közötti ellentétek kiéleződése, illetve a vállalati-gazdasági lobbyk aktivizálódása miatt a privatizáció lelassult. Az 1998 októberéig lebonyolított privatizációkkal kapcsolatban a következők állapíthatóak meg:

• 1998-ban az előző két év hasonló időszakához képest kevesebb társaság magánosítására került sor.
• A privatizált részvénytőke értéke több mint a kétszerese az 1997 hasonló időszakában megvalósított privatizáció értékének. Ennek az a magyarázata, hogy a privatizált nagy cégek száma 1998-ban többszöröse az 1997 azonos időszakában magánkézbe adottakénak. (Kisvállalatnál az alaptőke 2,5 milliárd lej alatt, közepes méretű vállalatnál 2,5 és 18 milliárd lej között, nagyvállalatnál pedig 18 milliárd lej fölött van.)
• 1998-ban a külföldiekkel megkötött privatizációs szerződések száma jelentősen megnövekedett.
• A privatizáció azonban egyre döcögősebb, elsősorban azért, mert most kerülne sor a gyengébb teljesítményt nyújtó cégek értékesítésére, ez azonban politikai és keresleti akadályokba ütközik. A Régies Autonomes (a stratégiai vállalatok) restrukturálása rendkívül vontatottan halad, helyzetüket súlyosbítja, hogy 1996 végéig – úgymond – közérdekből, vagyis a drasztikus áremelések elkerülése végett velük szemben nem érvényesült kemény költségvetési korlát. 1997 elejétől a helyzet megváltozott, megszűnt a vállalati szektor nyílt szubvencionálása. Egyes stratégiai cégekben a törvény szerint a kormányzat aranyrészvényt tarthat meg magának, közelebbről azonban nem határozták meg, hogy melyek ezek a cégek vagy ágazatok.

Hosszú előkészítés után novemberben sikerrel járt a ROMTELECOM, a román távközlési vállalat kisebbségi csomagjának értékesítése 640 millió dollárért, holott az ügyletből korábban egymilliárd dollár körüli bevételre számítottak. A román tárgyalási pozíciókat jelentősen gyengítette, hogy a potenciális vevők száma kettőre csökkent, és a nemzetközi befektetői hangulat továbbra is kedvezőtlen maradt. Többször elhalasztották a bankok magánkézbe adását is. A privatizáció és lényegében a reformfolyamat lelassulását erőteljesen bírálják a nemzetközi pénzügyi és nemzetközi szervezetek. Mindezek fényében nem meglepő, hogy a privatizációs minisztert, Sorin Dimitriut október közepén menesztették. Szerinte azonban nem ő, hanem a kormányzati politika határozatlansága teszi lehetetlenné a privatizációra vonatkozó döntéseket.

Bizalmatlanság

A több tízezer embert foglalkoztató iparvállalatok többségében a radikálisan és nagy lendülettel megindított átalakítási és modernizációs program lényegében már az első lépésnél megakadt, az ágazatok strukturális átalakítását célzó intézkedésekre nem került sor. Elsősorban a bányászat, a vegyipar, a nehézipar, a gépgyártás és az élelmiszer-feldolgozó ipar területén működnek óriási kapacitásfelesleggel rendelkező, piacok nélküli cégek, amelyek hatalmas veszteséggel termelnek. Sok ezer munkavállaló egzisztenciáját veszélyezteti e szektorok karcsúsítása és modernizációja. Ilyen intézkedéseket 1997 első felében be lehetett volna vezetni, ma már egyre kevésbé. A kormányzat igen nagy lehetőséget szalasztott el: ahelyett, hogy meghirdetett stratégiájának megfelelően végigvitte volna az átalakítást, beérte demonstratív lépésekkel, elodázta a problémák lényegi megoldását, s eljátszotta a lakosság bizalmát is.

A kormányzati politikával kapcsolatban megrendült a nemzetközi gazdasági és pénzügyi szervezetek bizalma is. Az IMF-fel júliusban megszakadtak a tárgyalások, és nem folyósítják tovább a szerkezetátalakításhoz szükséges, jóváhagyott kölcsönök aktuális részleteit sem. Az IMF és Románia között 1997 tavaszán, a reformprogram támogatására jött létre 414 millió dolláros kölcsönszerződés. Kezdetben folyósították is a részleteket, a reformlépések megtorpanásával azonban az IMF 1997 decembere óta lassította a részletek átutalását. Bár a tárgyalások újrakezdődtek, Románia pozíciója a korábbinál sokkal rosszabb, így várható, hogy a kölcsönök folyósításának feltételei igen szigorúak lesznek. A román vezetés 400-500 millió dolláros kölcsönben reménykedik. Ugyanakkor az IMF igazgatótanácsa szeptemberben leszögezte, hogy az IMF kész támogatni Romániát, ám erre csak akkor kerülhet sor, ha a kormány mélyreható strukturális reformokat valósít meg, és megteszi az egyre romló makroökonómiai mutatók miatt szükséges stabilizációs lépéseket.

További baljós jel, hogy megvált kormányzati pozíciójától Daniel Daianu pénzügyminiszter, aki a nemzetközi pénzügyi és gazdasági közvélemény szerint a reformfolyamat továbbvitelének egyik kulcsfigurája volt. A jelenlegi ellenzék pedig, Iliescuval az élen ugrásra készen áll, hogy egy esetleges előrehozott választáson ismét magához ragadja a hatalmat.

A gazdasági reform lelassulásával párhuzamosan kiéleződtek a politikai feszültségek is. Az 1997 második felében elkezdődött politikai válság 1998 elején érte el a csúcspontját, majd a folyamat lezárásaként új miniszterelnök került a kormány élére. Úgy tűnt, hogy a konszenzust megtestesítő Radu Vasile és csapata sikerrel fogja stabilizálni az ország politikai életét. A koalíciós partnerek közötti ellentétek azonban igen mélyek, amit tovább élez a gazdasági reform egyre kétségesebb sorsa, nem beszélve a privatizációt kísérő lobbyérdekek kedvezőtlen hatásairól. Intő jel, hogy a Moody's (és vele párhuzamosan több más hitelminősítő intézet is) idén nyáron a kincstárjegyek és a külföldi adósságok esetében lerontotta az ország hitelminősítését.

A politikai konfrontáció és a gazdasági reformok gyengülése negatív hatással van mind az ország stabilitására, mind pedig a kormány egységére. A reformfolyamat lelassulása miatt az ország gazdasági teljesítménye csökken, a kormányválság elhúzódása miatt pedig ismét beszűkült a cselekvési tér. A hitelminősítők szerint 1998-ban a fizetési mérleg hiánya jóval magasabb lesz a tervezett 3,6 százaléknál, elérheti akár a 8 százalékot is. Ezzel párhuzamosan a közvetlen és portfólióberuházások nagysága az év hátralevő részében nem a tervek szerint alakult. Figyelembe véve, hogy az IMF nem folyósítja az aktuális kölcsönrészleteket, a feltételek változatlansága esetén a román gazdasági válság ismét elmélyülhet.

Ezalatt a korábban viszonylag stabil lej árfolyama az elmúlt hónapokban jelentősen csökkent. Nem kizárt, hogy az év végére a 12 000-13000 lej/dollár árfolyam lesz a jellemző, ami az augusztusi 8500-8700 lej/dollár szinthez képest nagyon jelentős leértékelődés. Ezt alátámasztja a külkereskedelmi mérleg kedvezőtlen alakulása, illetve a folyó fizetési mérleg előirányzottnál sokkal nagyobb deficitje. Ezzel párhuzamosan, lefelé tart a mostanában amúgy is igen kis kapitalizációjú (mintegy 340 millió dollár) és kis forgalmat lebonyolító értéktőzsde (a tőzsde hivatalos indexe egy év alatt ötödére csökkent). A jogalkotási folyamat is jelentősen lelassult. A privatizációval és a külföldi befektetések szabályozásának módosításával kapcsolatos törvényjavaslat hónapokon keresztül nem került a parlament elé. Nyugati gazdasági körök szerint egyre kétségesebb, hogy Románia felkészültsége a belátható jövőben akár gazdaságilag, akár politikailag megfelelő lehet az euroatlanti politikai és gazdasági szervezetekbe való belépés szempontjából.

A kormány egységét lazítják, s a reformok melletti elkötelezettséget gyengítik azok az elhúzódó viták is, amelyek az RMDSZ kormányban maradásával vagy kiválásával kapcsolatban bontakoztak ki. Nem felhőtlen a kormány és a parlament viszonya sem.

A miniszteri intézkedéseket sok esetben nem előzi meg egyeztetés, nem ritka a hatáskörtúllépés. Ugyanakkor a korrupció és a kormányzati köröket is érintő csempészési botrányok talán minden korábbi mértéket meghaladtak. (Nyáron például kiderült, hogy magas rangú titkosszolgálati tisztviselők tudtával folyt cigarettacsempészet Bukarest nemzetközi repülőterén.) Súlyos baj az is, hogy minimálisra csökkent a jelenlegi és a korábbi politikai elit között a megegyezésre törekvés, szinte lehetetlenné téve a nemzeti konszenzus kialakítását.

Az ország gazdaságának strukturális problémái között kiemelt helyet foglal el a vállalati szektor. Mivel a kormányzat célja a foglalkoztatottság megőrzése és az élelmezésbiztonság fenntartása, a gazdaságpolitika éveken keresztül ellenállt a mélyreható strukturális reformok megvalósításának, ami magas munkanélküliséggel és növekvő árakkal járt volna. 1996 végéig a cégek pénzügyi problémáit különböző gazdaságpolitikai eszközökkel – adóelengedéssel, kedvezményes kamatozású hitelekkel, illetve más állami támogatási formákkal – enyhítették. A cégek azt szűrhették le, hogy bármit is tesznek, a kormányzat kisegíti őket.

Csökkent a pénzügyi fegyelem, a vállalatok egyre kevésbé tartották be a piacgazdaság játékszabályait, a vállalati körbetartozások tolerálása és a bankok szinte korlátlan hitelfolyósítása (amit a központi bank által nyújtott, irányított vagyis meghatározott vállalati kör támogatására felhasználható refinanszírozási hitel tett lehetővé) nem kényszerítette a vállalatokat a piaci viszonyokhoz való alkalmazkodásra. A puha költségvetési korlát és az irányított hitelek gyakorlata csak a költségvetés hiányát növelte, és elodázta a szerkezetváltást. Emiatt nem növekedhetett a vállalatok hatékonysága, és nem érvényesülhetett a vállalatok leépítésének kényszere sem. Mára megszűnt a burkolt szubvenciók gyakorlata, a költségvetési korlát keményebbé vált, azonban továbbra is hiányoznak az átalakítást és a modernizációt kikényszerítő lépések.

A főbb kockázatok

Számos kockázati tényező meggátolhatja a gazdaság kedvező pályára állítását. Súlyos gondot okoz például, hogy szigorú monetáris politika mellett kell fedezni a bankszektor átalakítási, konszolidációs igényeit, ami jelentős költségvetési forrásokat igényel. A bankrendszer jelenlegi állapota sok tekintetben felidézi a magyar bankrendszer 1992-94 közötti problémáit. A rossz hitelek – amelyek növekedtek a bankok tradicionális vállalati ügyfeleinek nehéz gazdasági helyzete, valamint az 1990-96 között a kormányzat által erőltetett irányított hitelek miatt – 1997-re majdnem kezelhetetlen helyzetet teremtettek. Ezért sor került a leginkább érintett két bank (Banca Agricola, Bankorex) konszolidálására. Csak a Banca Agricola konszolidálása 3500 milliárd lejt emésztett fel első lépésben, ami az 1997. évi GDP 1,3 százaléka. A bankszektor kihelyezéseinek 30 százaléka rossz minősítésű. Az állam az elmúlt évben összesen 8 ezer milliárd lejt (200 milliárd forint) injektált bankjaiba, de további feltőkésítésre lesz szükség. Mivel a kormányzatnak jelenleg rendkívül sok kérdést kell egyszerre megoldania – és mindezt csökkenő GDP mellett -, valószínűleg nem lesz képes újabb tőkeemelésekre. Ez hatalmas forrásokat igényelne, ami a likviditásszűke és a magas kamatlábak fenntartása irányába hat. Áttételesen tehát a makrogazdasági mutatók romlását is okozhatja, hiszen a magas kamatlábak miatt a beruházásokra nincs, vagy alig van forrás, illetve a magánszektor tevékenysége sem élénkül. A bankok rendbetétele alapfeltétele a makroökonómiai stabilizációnak, és a piaci alapon működő bankrendszer hozzájárulhat a vállalati szektor alkalmazkodásának kikényszerítéséhez is. A költségvetés fiskális bevételeinek behajtása ugyanis továbbra is nehézkes, ami tovább szűkíti a kormányzat mozgásterét. 1998 elején változtattak az adórendszeren: csökkent a jövedelem- és a nyereségadó szintje, s megemelték az áfát és a jövedéki adót. Ennek nyomán az adóbevételek a GDP 1,5 százalékával csökkentek. Ellentételezésként az adóbehajtás és -befizetés javulását, a privatizációs bevételek növekedését várták, ami azonban nem következett be. Jelenleg a kis- és középvállalkozók terheinek mérséklését fontolgatják, ami felélénkíthetné a gazdaságot, illetve hozzájárulhatna az adófizetési morál javulásához. Remes pénzügyminiszter szerint azonban ez bizonytalan, nem szabad a költségvetés bevételeit veszélyeztetni.

A nagy, állami tulajdonban levő iparvállalatok átalakítása és modernizációja – ami éppen csak elkezdődött – 1997-99 között jelentősen hozzájárul a kibocsátás csökkenéséhez, a munkanélküliség növekedéséhez. A munkanélküliség Romániában a kilencvenes évek elején viszonylag mérsékelt ütemben növekedett. Noha 1994-1995-ben a munkanélküliségi ráta 11 százalék fölé kúszott, 1996 végére – az 1995-96-os erőteljes gazdasági növekedésnek köszönhetően – 5,9 százalékra mérséklődött. A reformcsomag elindulását követően 10-11 százalék között mozgott, 1998-ban azonban újra csökkent, és 9 százalék körül stabilizálódott. Figyelembe véve a gazdaság elmúlt másfél évben elszenvedett drasztikus zsugorodását, ez a tendencia arra utal, hogy megállt a vállalatok tevékenységének racionalizálása, illetve a veszteséges cégek bezárása. Sokan a mezőgazdaságban helyezkednek el, amit bizonyít a mezőgazdasági foglalkoztatottak számának folyamatos növekedése. Jelenleg a munkaképes lakosság harmada él a mezőgazdaságból. Ezek alapján lehetetlen megbecsülni a munkanélküliség valós szintjét, de az biztos, hogy a hivatalos adatokat messze meghaladja. Bizonyos, hogy a munkanélküliek táborát tovább gyarapítják az eladósodott vállalatok felszámolása után utcára kerülők.

Az Európai Unió legfrissebb értékelésében a tíz társult tag közül Románia megítélése a legkedvezőtlenebb, elsősorban a reformok ütemének drasztikus visszaesése miatt. Súlyos probléma, hogy Románia kapcsolatai a nemzetközi pénzügyi intézményekkel akkor romlottak meg, amikor a külkereskedelmi mérleg hiánya növekszik, a külföldi működőtőke-beáramlás pedig lelassult. A külkereskedelmi mérleg romlásában fontos szerepet játszik, hogy a gazdaságpolitika legfontosabb prioritása az infláció féken tartása, 1998 végéig az előző év végi 151 százalékról 45 százalékra való csökkentése. Az inflációellenes politika következményeként ugyanis az elmúlt időszakban a lej reálértékben felértékelődött, ami jelentősen rontotta a román termékek nemzetközi versenyképességét. Ha az infláció lassul, várhatóan a reálfelértékelődés is mérséklődik. Ha viszont tovább romlik a külső egyensúly, akkor elengedhetetlen lesz a lej jelentősebb nominális leértékelése (ez már megkezdődött), ami viszont fokozza az inflációt. Eközben a gazdaság teljesítménye továbbra is csökken, a GDP visszaesése az év elején előirányzott 2 százalék helyett valószínűleg eléri az 5-6 százalékot is. A GDP növekedésére és csökkenésére ható tényezők 1999-ben egyenlítődhetnek ki, de csak akkor, ha a reformfolyamat új lendületet vesz.

1998 első kilenc hónapjában az ipar termelése a megelőző év azonos időszakához képest több mint 20 százalékkal csökkent. A visszaesés leginkább a feldolgozóipart érinti, ezen belül különösen nagy a hanyatlás a gépiparban és az élelmiszer-feldolgozó iparban. Sok bezárásra ítélt vállalat viszont túlélte az elmúlt évet. Kérdés, hogy karcsúsításukra és modernizációjukra képes-e a kormányzat. A feladat kvázi megoldhatatlanságát jelzi a (volt) pénzügyminiszter többször is hangoztatott véleménye, miszerint a veszteséges, nagy adóssággal küszködő cégeket jelképes összegért akár egy dollárért is, de el kellene adni.

A folyó fizetési mérleg helyzete 1997-hez képest romlik. Míg akkor a mérleg hiánya a GDP 6,8 százalékát tette ki, 1998-ban az IMF által szabott 4 százalékos határ fölé nőtt. Ha az év végéig nem sikerül néhány nagyobb külföldi beruházást nyélbe ütni, akkor újabb jelentős nagyságú nemzetközi hitelfelvételre lesz szükség. Ez pedig igen kedvezőtlenül érintené Romániát, hiszen a hitelminősítő intézetek néhány hónapja már alacsonyabb kategóriába sorolták az országot, ami megnehezíti és megdrágítja a külső finanszírozást. A következő időszak súlyos problémájává válhat a külföldi eladósodás növekedése, amit csak akkor lehet elkerülni, ha az ország exportképessége gyorsan javul. Ennek azonban megint csak a strukturális reformok és a privatizáció végigvitele az előfeltétele.

Komoly kockázata van annak, hogy fennmarad és tovább súlyosbodik a politikai instabilitás, mivel mélyek a koalíciós partnerek közötti ellentétek, és minimális a koalíció és az ellenzék közötti párbeszéd- és konszenzuskészség. A fő probléma az, hogy nem látható az a valóban technokrata politikai és gazdasági erő, amely képes és hajlandó a reform következetes végigvitelére. A jelenlegi helyzetben az a legvalószínűbb, hogy tovább halogatják a gazdasági reformokat, aminek következtében súlyosabbá válnak a kedvezőtlen társadalmi hatások.

A kormányzat gazdaságpolitikai stratégiája elsősorban a túlélésre irányul. Sem a kormányerők, sem az ellenzékiek nem hajlandók a valódi gazdasági stratégiaváltásra, az alapokat rendbe tevő gazdasági sokkterápiára. Ehelyett folytatódik az elmúlt nyolc-kilenc év halogató stratégiája, a kormányzat elkapkodott látszatintézkedésekkel a naponta változó gazdasági körülményekhez igyekszik alkalmazkodni.

Van-e kiút?

Ki lehet-e Romániát mozdítani a jelenlegi helyzetéből, képessé tehető-e arra, hogy valódi eséllyel pályázhasson az EU-tagságra? Ehhez arra lenne szükség, hogy valódi piacgazdaság jöjjön létre, ahol a piaci szereplők érdekeltek a hatékony termelésben. Határozott gazdasági és politikai vezetésre lenne szükség, amely következetesen végig tudja vinni a reformfolyamatot, képes a politikai és gazdasági szféra közötti szoros kapcsolatok megtörésére a lobbyérdekek ellenében. Amíg ez nem valósul meg, addig tovább tart a sodródó gazdaságpolitika, és az ország újra és újra az egy lépés előre, két lépés hátra módszernél marad. Figyelmeztető jel, hogy rohamosan csökken a kormányzat kezdeti népszerűsége, és újra emelkedik az 1996 előtt már lejáratódott, Ion Iliescu nevével fémjelezhető ellenzéki erők népszerűsége. A lakosság egyre zavarodottabb, nem lát egyetlen olyan erőt sem, amelyben újra bízhatna. Azzal, hogy az 1996 végén hatalomra került kormány nem valósította meg radikálisan a programját, sokkal nagyobb kárt okozott, mint amennyit a reformok következetes végigvitelével járó társadalmi és szociális problémák növekedése gerjesztett volna. Ennek következményeit Románia a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban és az Európai Unióhoz való közeledés (vagy inkább távolodás?) folyamatában egyre erőteljesebben fogja érezni.