November 1. – november 19.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. október 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 8. számában (1998. október 1.)
November 3. Villamosenergia-számlázás

Érintettek: villamosenergia-termelők, -szállítók

A termelő a második számlát legkésőbb a tárgyhónap utolsó napját követő három napon belül dokumentáltan megküldi a szállítónak, és a szállító köteles azt a kézhezvételtől számított 5. munkanapig kiegyenlíteni.

55/1996. (XII. 20.) IKIM rendelet 8. számú melléklet 3. pont

November 3. Nyitott pozíció jelentés

Érintettek: a befektetési szolgáltatók

A befektetési szolgáltató az árutőzsdetag és az egyéni vállalkozó kivételével a fennálló nyitott pozícióit a 207/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 8. számú melléklete szerinti részletezettséggel hetente, a tárgyhetet követő hét második munkanapjáig jelenti az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyeletnek.

207/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 5. §, 8. számú melléklet

November 4. Közlekedési korlátozás

Érintettek: azok a tehergépkocsit, vontatót és ezek pókocsiját (tehergépkocsi) üzemeltetők, akiknek a tehergépkocsija meghaladja a 7,5 tonna össztömeget

Szeptember 1-jétől június 14-éig – ezen belül november 4. és március 1. között a nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik kivételével – nem lehet közlekedni az ország közútjain vasárnap és munkaszüneti napokon 8-22 óráig.

111/1995. (IX. 21.) Korm. rendelet;
99/1997. (VI. 11.) Korm. rendelet

November 5. Jövedelemadó

Érintettek: a kifizetők

A kifizetők az általuk levont jövedelemadó-előleget a kifizetés hónapját követő hó 5-éig fizetik meg, a levont jövedelemadót pedig a levonást követő hó 5-éig. (MNB: 10032000-06056353 APEHSzemélyi jövedelemadó beszedési számla.)

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/1/A/b pont, I/1/B/e pont;
1995. évi CXVII. tv. 70. §;
1996. évi LXXXIII. tv. 55. § (2) bek.;
5/1997. (II. 7.) AB határozat

November 5. Adójegyek árának megfizetése

Érintettek: az adóraktáriadójegy-felhasználók

Az adóraktáriadójegy-felhasználó a fizetési kötelezettségének csökkentését vagy visszatérítését a tárgyhóban bekövetkezett, a 14/1998. (IV. 30.) PM rendelet 11. §-ának (1)bekezdése szerinti esetekben havonta, a tárgyhót követő hó 5- éig kérheti a hatósági felügyeletet ellátó vámhivatalon keresztül a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságától.

14/1996. (IV. 30.) PM rendelet 11. §

November 5. Kezességvállalási engedély visszavonása

Érintettek: azok a vámbiztosíték nyújtására kötelezettek, akik kezességvállalási engedélyt kaptak a vámhatóságtól

Az illetékes vámhatóság az 1995. évi C. törvény 7. §(5) bekezdésének a)-c) pontjai alkalmazásakor az értékhatár ismételt túllépése esetén – az árfolyamváltozásból eredő túllépés esetét kivéve – visszavonja a kezességvállalási engedélyt. Akkor is vissza kell vonni az engedélyt, ha az engedélyes a tárgyhónapot követő 5 napon belül nem igazolta a biztosíték kiigazítására vonatkozó intézkedést.

45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet 16. § (5) bek.

November 5. Gyakorított áfa

Érintettek: az áfa fizetésére kötelezettek

Az adózó kérheti az adóhatóságtól, hogy az adó nettó, elszámolandó öszszegét 15 naponként, a tárgyhót követő hó 5-én, illetve 20-án számolhassa el. A negyedévenkénti bevallásra kötelezett adózó a havonkénti elszámolás és bevallás vagy a havonkénti kétszeri elszámolás engedélyezését kérheti. Az adóhatóság a gyakorított elszámolás lehetőségét az adóév végéig engedélyezheti.

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/2/b pont

November 5. Tagi kölcsön

Érintettek: azok a szövetkezetek, amelyek a természetes személy tagjaik által – a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény 54. §-ának (1) bekezdése alapján – egy évnél nem hosszabb időtartamra nyújtott kölcsön összegét a 3/1997. (I. 18.) FM rendelet 3. §-ának (1) bekezdése szerinti mezőgazdasági tevékenységük költségeinek fedezetére használják fel

A tagi kölcsönökkel kapcsolatos kamattámogatást igénybe vevő szövetkezet a tárgyhónapban felvett tagi kölcsön összegéről havonta, a tárgyhót követő 5. munkanapon köteles tájékoztatni a területileg illetékes földművelésügyi hivatalt. (10032000-01905616 APEH Agrárfinanszírozás támogatása folyósítási számla.)

3/1997. (I. 18.) FM rendelet 13. § (4) bek.

November 5. Társadalombiztosítási, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék

Érintettek: a jogi személy felelősségvállalásával működő gazdasági munkaközösségek

Az érintettek a tárgyhónapot követő 5-éig kötelesek befizetni a járulékot és a tagdíjat a felelősséget vállaló gazdálkodó szervezethez.

1997. évi LXXX. tv. 4. § 1. pont, 52. § (5) bek.

November 6. Vámáru-nyilvántartás hitelesítése

Érintettek: azok a vámraktár-engedélyesek, akik számítógéppel vezetik a vámáru-nyilvántartást

A számítógéppel vezetett nyilvántartás esetén az aznap felvett adatokat naponta ki kell nyomtatni, és az így készült okmányt legkésőbb a tárgyhét utolsó napján hitelesíttetni kell a vámhivatallal, majd ezt követően lefűzve kell tárolni. A nyilvántartást és mellékleteit az utolsó tétel kivezetését követő ötödik év utolsó napjáig meg kell őrizni.

45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet 107. §;
116/1997. (VII. 8.) Korm. rendelet 34. §

November 8. Villamosenergia-számlázás

Érintettek: a villamos energiát átadó szállítók (vagy szolgáltatók) és az átvevő szolgáltatók

A havi második számlát a villamos energiát átadó szállító (vagy szolgáltató) a tárgyhónapot követő hónap 8. napjáig dokumentáltan nyújthatja be az átvevő szolgáltatónak. A havi második számlában foglalt fizetési kötelezettséget az átvevő szolgáltató a tárgyhónapot követő hónap 15. napjáig, de legkésőbb az ezt követő első banki napon köteles teljesíteni.

55/1996. (XII. 20.) IKIM rendelet 8. számú melléklet 4. pont

November 10. Társasági adó

Érintettek: a külföldi szervezeteknek kifizetést teljesítő belföldi személyek

A külföldi szervezet adóköteles bevétele után a belföldi személy a kifizetett összegből levont adót a kifizetést követő hó 10-éig fizeti meg. (MNB: 10032000-01076019 APEHTársasági adó bevételi számla.)

1990. évi XCI. tv. 5. számú melléklet 7. pont;
1996. évi LXXXVI. tv. 4. számú melléklet 2. pont;
1996. évi LXXXI. tv. 26. §

November 10. Elszámolóházak adatszolgáltatása

Érintettek: az elszámolóházak

Az érintettek a 39/1996. (XII. 28.) PMrendelet 1. §-ában meghatározott adatszolgáltatási kötelezettségüket az a)-b) pont esetén a nemteljesítés bekövetkeztének napjáig, a c)-e) pont alapján havonta, a tárgyhót követő hó 10-éig, az f) pont esetén pedig a kényszerlikviditás elrendelése napjáig kötelesek teljesíteni.

1996. évi CXI. tv. 3. § (3) bek. 3. pont, 209. §;
39/1996. (XII. 28.) PM rendelet

November 10. Társas vállalkozások járulékfizetése

Érintettek: a társas vállalkozások

A társas vállalkozásoknak a tárgyhónapot követő 10-éig kell megfizetniük a társas vállalkozó után fizetendő járulékot, az annak jövedelméből levont járulékokkal, tagdíjjal együtt.

1997. évi LXXX. tv. 4. § c)-d) pont, 52. § (4)bek.;
195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet;
1998. évi XXIII. tv. 63. § (3) bek., 74. § (3) bek.

November 10. Tb-kötelezettségek

Érintettek: az egyéni vállalkozók

Az egyéni vállalkozók havonta, a tárgyhónapot követő 10-éig kötelesek a vállalkozói kivét, illetve a minimálbér után bevallani és befizetni a társadalombiztosítási, a nyugdíj-, illetve az egészségbiztosítási járulékot. A járulékalapot képező tárgyhavi jövedelmükről a tárgyhónapot követő 10-éig kell benyújtaniuk az 1997. évi LXXX. törvény 50. §-ának (2)bekezdésében előírt bevallásukat.

1997. évi LXXXII. tv. 4. § b) pont, 30. § (1)bek., 50. § (4) bek.;
1998. évi XXXIII. tv. 74. § (7)-(8) bek.;
195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet 6. §, 17. §

November 10. Tb-kötelezettségek

Érintettek: a foglalkoztatók

Az érintettek kötelesek a biztosítottaknak juttatott – a járulék, illetve az egészségügyi hozzájárulás alapját képező – tárgyhavi kifizetések után megállapítani a járulékokat és a hozzájárulás összegét, a járulékot levonni és erről bevallást tenni, továbbá a megállapított járulék/hozzájárulás összegét a tárgyhónapot követő 10-éig befizetni az illetékes tb-igazgatási szervnek.

1997. évi LXXX. tv. 50. § (1) bek.;
195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet 14. §, 17. §

November 10. Magánnyugdíjpénztárnak szóló bevallás

Érintettek: a foglalkoztatók

Az érintettek a tárgyhónapot követő 10-éig kötelesek megállapítani a magánnyugdíjpénztárhoz tartozó, általuk foglalkoztatott biztosítottaktól levont tagdíj alapját és összegét (a magánnyugdíjpénztárnak küldendő bevalláson), s egyben be is kell fizetniük a levont tagdíjat.

1997. évi LXXX. tv. 51. § (1) bek.;
195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet 19. §

November 10. Táppénz-hozzájárulás

Érintettek: a kifizetőhelyet fenntartó foglalkoztatók

Az érintettek a tárgyhónapot követő 10-éig kötelesek az összesítő bevalláson feltüntetni és a járulékokkal együtt bevallani és befizetni a táppénz-hozzájárulást.

1997. évi LXXX. tv. 52. § (1) bek.;
195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet 15. §

November 10. Baleseti járulék

Érintettek: a társas vállalkozások, illetve a kiegészítő tevékenységű egyéni vállalkozók

A társas vállalkozás a kiegészítő tevékenységet folytatónak minősülő társas vállalkozó után, illetve a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó baleseti járulékot köteles fizetni az 1997. évi LXXX. törvény 19. §-ának (4) bekezdése alapján.

1997. évi LXXX. tv. 10. § (1) bek., 19. § (4) bek., 28. § (2) bek., 36-37. §;
1998. évi XXXIII. tv. 63. § (3) bek., 74. § (3) bek.

November 10. Új tagok bejelentése

Érintettek: a magánnyugdíjpénztárak

Az érintettek havonta, a tárgyhónapot követő 10-éig kötelesek közölni a pénztárak központi nyilvántartását végző szervezettel a pénztártagok személyes adatait.

1997. évi LXXXII. tv. 10. § (2) bek. 2. számú melléklet

November 10. Adatközlés, változásbejelentés

Érintettek: a magánnyugdíjpénztárak

A pénztárak havonta, a tárgyhónapot követő 10-éig közlik a Pénztárfelügyelettel a tárgyhónapban belépett új tagjaik adatait [lásd a 172/1997. (X. 6.) Korm. rendelet mellékletének C1 és C2 jelű adatlapjait]. A pénztárak a változást követő hó 10-éig kötelesek értesíteni a Pénztárfelügyeletet (az adatszolgáltatás keretében) a pénztártag tagsági viszonyában bekövetkezett változásról.

172/1997. (X. 6.) Korm. rendelet 5. § (1)-(2)bek.

November 10. Változásbejelentés

Érintettek: a foglalkoztatók

Az érintettek az ellátás kezdő és befejező időpontját követő hónap 10-éig kötelesek benyújtani az általuk foglalkoztatott biztosítottakra vonatkozó változásokról szóló bejelentést.

195/1995. (XI. 5.) Korm. rendelet 22. §;
64/1998. (III. 31.) Korm. rendelet 11. §

November 10. Magán-nyugdíjpénztári tagdíj

Érintettek: az 1997. évi LXXX. törvény 29. §-a (1)-(5) bekezdésének hatálya alá tartozó magánnyugdíjpénztár-tag egyéni vállalkozók

Az érintetteknek 1998-ban a tárgyhót követő 10-éig kell bevallaniuk és befizetniük a tagdíjat.

64/1998. (III. 31.) Korm. rendelet 26. § (5) bek.

November 10. Magán-nyugdíjpénztári tagdíj

Érintettek: az 1997. évi LXXX. törvény 29. §-a (6) bekezdésének hatálya alá tartozó magánnyugdíjpénztár-tag egyéni vállalkozók

Az érintettek a tárgynegyedévet követő 10-éig kötelesek bevallani és befizetni a tagdíjat. A bevallást havi bontásban kell elkészíteni. Az egyéni vállalkozó nyilatkozhat úgy a magánnyugdíjpénztárnak, hogy a tagdíjat havonta, a tárgyhót követő 10-éig vallja be és fizeti meg.

64/1998. (III. 31.) Korm. rendelet 26. § (5) bek.

November 10. Tb-összesítő bevallás

Érintettek: a foglalkoztatók

Az érintettek a tárgyhónapot követő 10-éig kötelesek megküldeni az összesítő bevallást az illetékes tb-igazgatási szervhez, és csatolniuk kell ehhez a tárgyhót megelőző hónap bevallása szerinti összeg befizetésének igazolását.

1997. évi LXXX. tv. 50. § (2)bek;
1997. évi CLIII. tv. 60. §;
195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet 1. §, 15. §

November 10. Egészségügyi hozzájárulás

Érintettek: az 1997. évi LXXX. törvény (Tbj.) 4. §-a a) pontjának 1., 3. és 4. alpontja szerinti foglalkoztatók [az 5. § (1) bekezdésének a) és b) pontja, valamint a 4. § d) pontja alapján], a törvény alkalmazásában munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban foglalkoztatottak, továbbá az 5. § (2) bekezdésében említett választott tisztségviselők – ide nem értve a 11. §-ban meghatározott személyt – és a munkanélküli-ellátást folyósító szervek; a Tbj.-törvény 4. §-ának b) pontja szerinti egyéni vállalkozók

A havi 2100 (napi 70) forintos egészségügyi hozzájárulás befizetése az 1996. évi LXXXVIII. törvény 2. §-ában foglalt – az 1997. évi CLIII. törvény által módosított – rendelkezések szerint. Az egészségügyi hozzájárulást a 278/1997. (XII. 22.) Korm. rendelettel módosított 202/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 4. §-ában megjelölt foglalkoztatók és foglalkoztatónak nem minősülő egyéni vállalkozók az 1997. évi LXXX. törvény 50. §-ában említett összesítő bevalláson vallják be, és a járulékkal együtt kell befizetniük.

1996. évi LXXXVIII. tv. 2. §, 5. §, 7. §, 14. §;
1997. évi CLIII. tv. 44. §, 60. §;
202/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 4. §;
278/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet 3. §;
63/1998. (III. 31.) Korm. rendelet 25. §

November 10. Jegyzési garancia

Érintettek: a befektetési vállalkozások

Az érintettek az általuk teljesített jegyzési garanciákról a 207/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 6. számú melléklete szerinti formában, valamint az 1996. évi CXI. törvény 101. §-ának (2) bekezdése szerinti ügyletekről a rendelet 7. §-a szerinti formában jelentést kötelesek készíteni az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyeletnek havonta, a tárgyhónapot követő hónap 10-éig.

207/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 4. § (2) bek.;
1996. évi CXI. tv. 101. §

November 10. Információszolgáltatás az MNB-nek

Érintettek: a pénzváltási tevékenységgel foglalkozó, hitelintézetnek nem minősülő átváltóhelyek

Az érintettek havonta, a tárgyhónapot követő hó 10-éig tesznek valutaforgalmi jelentést.

5/1996. (PK 18.) MNB rendelkezés 3. számú melléklet 91195/97. elrendelési szám;
4/1997. (PK 14.) MNB rendelkezés 3. számú melléklet

November 10. Információszolgáltatás az MNB-nek

Érintettek: a befektetési vállalkozások

Az érintettek havonta, a tárgyhónapot követő hó 10. munkanapjáig tesznek jelentést – tulajdonosi bontásban – a saját tulajdonukban lévő és a náluk letétbe helyezett értékpapírokról.

7/1997. (PK 26.) MNB rendelkezés 4. számú melléklet 91199/97. elrendelési szám

November 10. Nyitott pozíció jelentés

Érintettek: a befektetési szolgáltatók

Az árutőzsdetag és az egyéni vállalkozó kivételével a befektetési szolgáltató a fennálló nyitott pozícióit a 207/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 8. számú melléklete szerinti részletezettséggel hetente, a tárgyhetet követő hét második munkanapjáig jelenti az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyeletnek.

207/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 5. §, 8. számú melléklet

November 10. Nagykockázati jelentés

Érintettek: a befektetési vállalkozások

Az érintetteknek az 1996. évi CXI. törvény 112. §-ában meghatározott bontásban havonta kell jelentést készíteniük az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet részére a tárgyhót követő hónap 10. munkanapjáig.

207/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet

November 12. Jövedelemadó

Érintettek: a munkáltatók, kifizetők

A munkáltatók az elszámolt hónapot követő hónap, a kifizetők pedig a kifizetés hónapját követő hónap 12-éig fizetik meg a levont szja-előleget. A természetbeni juttatásnak minősülő üzemanyagköltség-térítés után a 44 százalékos adót az év első és utolsó napján rögzített kilométeróra-állás alapján kell kiszámítani, és az azt követő év februárjában kell megfizetni a jövedelemadó befizetésének szabályai szerint. Amennyiben a gépjármű használata év közben megszűnik, az adót a megszűnés hónapját követő hónapban kell befizetni az szja befizetésekor. (10032000-06056353 APEH Személyi jövedelemadó beszedési számla.) A kifizető a termőföld bérbeadásából származó jövedelemből levont adót a föld fekvése szerint illetékes önkormányzati adóhatósághoz utalja át a befizetést követő hónap 12-éig.

1990. évi XCI. tv. 96/A § (9) bek. 2. számú melléklet I. Határidők 1. pont;
1995. évi CXVII. tv. 71. §, 72/A §, 82. § (2) bek.;
1997. évi CV. tv. 32. §, 39. §;
1997. évi CX. tv. 23. §, 25. §, 40. § (1) bek., (4) bek.

November 12. Jövedelemadó

Érintettek: az egyéni vállalkozók

Az érintettek a vállalkozói kivét adóelőlegét legalább az év elejétől kivett összeg adótábla szerinti adója és az év során már ilyen címen megfizetett adóelőleg különbözeteként, az elszámolás negyedévét követő hónapban fizetik meg az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései szerint.

1995. évi CXVII. tv. 49. § (6) bek.;
1997. évi CV. tv. 20. §

November 12. Jövedelemadó

Érintettek: a magánszemély, ha nem kifizetőtől származó jövedelmet szerzett vagy a kifizető bármely ok miatt nem vonta le az adóelőlegét, az egyéni vállalkozó, valamint a mezőgazdasági őstermelő

Az érintettek negyedévenként, a negyedévet követő hó 12-éig kötelesek megfizetni a jövedelemadó-előlegüket.

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/1/A/c pont

November 13. Vámáru-nyilvántartás hitelesítése

Érintettek: azok a vámraktár-engedélyesek, akik számítógéppel vezetik a vámáru-nyilvántartást

A számítógéppel vezetett nyilvántartás esetén az aznap felvett adatokat naponta ki kell nyomtatni, és az így készült okmányt legkésőbb a tárgyhét utolsó napján hitelesíttetni kell a vámhivatallal, majd ezt követően lefűzve kell tárolni. A nyilvántartást és mellékleteit az utolsó tétel kivezetését követő ötödik év utolsó napjáig meg kell őrizni.

45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet 107. §;
116/1997. (VII. 8.) Korm. rendelet 34. §

November 15. Fogyasztásiadó-visszatérítés

Érintettek: a mezőgazdasági termelők

Az érintetteknek az egyes munkafázisokra vonatkozó fogyasztásiadó-viszszatérítési igényük a munka elvégzését követő hónap 15-étől esedékes.

2/1995. (I. 20.) Korm. rendelet 5. § (3) bek.

November 15. Idegenforgalmi adó

Érintettek: az adó beszedésére kötelezettek (a kereskedelmi szálláshelyeken, csónakházakban, üdülőtelepeken az üzemeltető, az üdülőt fenntartó szerv, a fizető-vendéglátó szálláshelyeken a szállásadó vagy a közvetítésre jogosult szerv, bérlet, ingyenes használat esetén a helyiség tulajdonosa vagy az azzal rendelkezni jogosult személy)

Az adóbeszedésre kötelezett vállalkozónak a beszedett adót a tárgyhónapot követő hó 15-éig kell bevallania és befizetnie az adóhatósághoz.

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet II/A/16/b pont;
1990. évi C. tv. 34. §

November 15. Fogyasztóiár-kiegészítés

Érintettek: a hatósági áras különjárati autóbusz-szolgáltatást végző, továbbá az, aki a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény és a vasútról szóló 1993. évi XCV. törvény alapján végzett koncesszióköteles, menetrend szerinti vasúti vagy közúti személyszállítási szolgáltatást, belvízi személyszállítást, révközlekedést nyújt, ha ezekhez a szolgáltatásokhoz a jogszabály utazási kedvezményt állapít meg

Az érintettek a fogyasztóiár-kiegészítést a tárgyhónapot követő hó 15-étől igényelhetik. (MNB: 10032000-01905070 APEH Fogyasztóiár-kiegészítés folyósítási számla.)

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet IV/1. pont;
1991. évi LXXVIII. tv. 13-18. §;
1996. évi LXXXII. tv. 2. számú melléklet;
1998. évi XXXIII. tc. 26-28. §

November 15. Fogyasztási adó

Érintettek: a) az a jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, b) a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott egyéni vállalkozó, amelyet (akit) a – saját nevében és felelősségére, bevétel elérése érdekében – belföldön végzett termékértékesítése, illetve szolgáltatásnyújtása után az 1991. évi LXXVIII. tv. 4. § (1) bekezdése adófizetésre kötelez, illetve adóalany az az egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy is, aki a törvény 3. §-ának (1) bekezdése szerinti termékértékesítést rendszeresen vagy üzletszerűen végzi

Az érintettek a fogyasztási adó előlegének és a megállapított nettó fogyasztási adónak a különbözetét a tárgyhónapot követő hó 15-éig fizetik meg, illetve igényelhetik vissza. A nem adóalany, kizárólag adó-visszatérítésre jogosultak is ekkor élhetnek ezzel a jogukkal.

1990. évi XCI. tv. 17. §, 2. számú melléklet I/4/B pont;
1991. évi LXXVIII. tv. 7. §, 16-18. §;
1996. évi LXXXII. tv.;
1997. évi CIII. tv. 84. §

November 15. Kőolaj (kőolajtermék)

Érintettek: jogi személyek, természetes személyek, akik (amelyek) az 1993. évi IL. törvény mellékletében meghatározott kőolajat, kőolajterméket, valamint az ezek gyártásához, keveréséhez használt alapanyagot hoznak be belföldi feldolgozás, értékesítés, felhasználás céljából

Az érintettek minden hónap 15-éig kötelesek nyilatkozni a Kőolaj és Kőolajtermék Készletező Szövetségnek arról, hogy számukra mennyi kőolajat vagy kőolajterméket vámkezeltek a megelőző hónapban.

1993. évi IL. tv. 2. §, 38. § (1) bek.;
1997. évi CXVII. tv. 1. §

November 15. Sertésállomány-mentesítési hozzájárulás, mentesítési támogatás, mentességi felár

Érintettek: sertésfeldolgozó üzemek

A hozzájárulás befizetése az előző havi feldolgozás, illetve átvétel alapján, továbbá a sertésállomány-mentesítési támogatás, valamint a mentességi felár igénylése a tárgyhónapot követő hó 15-étől.

1990. évi XCI. tv. 17. §, 2. számú melléklet 10. pont;
2/1987. (II. 9.) MÉM-PM együttes rendelet 10. § (1) bek., 12. § (1) bek., 13. § (1) bek.

November 15. Útalap-hozzájárulás

Érintettek: belföldi üzemanyag-termelők, -termeltetők és -importőrök

A befizetett adóelőleg és a tényleges adókötelezettség közötti különbözet rendezése a tárgyhót követő hó 15-éig (10032000-06056102 APEH Motorbenzint terhelő Útalap-hozzájárulás beszedési számla, 10032000-03056119 APEH Gázolajat terhelő Útalap-hozzájárulás beszedési számla, 10032000-06056126 APEH Egyéb üzemanyagtermékeket terhelő Útalap beszedési számla).

1992. évi XXX. tv. 2. §

November 15. Árubejelentés

Érintettek: a csővezetéket, illetve elektromos vezetéket üzemeltetők

A csővezetéken, elektromos vezetéken külföldről beérkező és külföldre kiszállított vámáruról/áruról a vezeték üzemeltetője 2 példányos "Jegyzék"-et köteles benyújtani az illetékes vámhivatalhoz folyamatos szállítás esetén a tárgyhónapot követő hó 15-éig, az egy hónapot meg nem haladó eseti szállításról pedig a szállítás befejezését követő 5. napig.

45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet 55. §;
116/1997. (VII. 8.) Korm. rendelet 19. §

November 15. Mezőgazdasági és élelmiszer-ipari exporttámogatás

Érintettek: a 220/1996. (XII. 24.) Korm. rendelet 3. §-a szerinti igénylők, akik/amelyek a 38/1996. (XII. 29.) FM-PM-IKIM együttes rendelet mellékleteiben felsorolt terméket saját számlás formában vagy bizományos közvetítésével exportálják

Az érintettek a támogatást a tárgyhónapot követő hó 15-étől igényelhetik. (MNB: 10032000-01905245 APEH Mezőgazdasági és élelmiszer-ipari exporttámogatás folyósítási számla.)

1990. évi XCI. tv. 17. §, 2. számú melléklet IV/4. pont;
38/1996. (XII. 29.) FM-PM-IKIM együttes rendelet

November 15. Külföldi rendszámú tehergépjármű adója

Érintettek: azok a belföldi szállítmányozási vállalkozók, akik átvállalják a külföldi rendszámú tehergépjármű adóját

Az érintetteknek havonta, a tárgyhónapot követő hó 15-éig kell az adót megfizetniük.

1990. évi XCI. tv. 4. számú melléklet 6. pont;
1991. évi LXXXII. tv. 17. § (1) bek.

November 15. Baleseti jegyzőkönyv

Érintettek: a munkáltatók

Az érintettek a munkabalesetről, illetőleg az üzemi balesetről felvett jegyzőkönyvet, valamint a baleseti ellátásra jogosító foglalkozási megbetegedésről kiállított vizsgálati lap másolatát jegyzékbe foglalva a tárgyhónapot követő hónap 15-éig kötelesek megküldeni a területileg illetékes egészségbiztosítási pénztárnak (kirendeltségnek).

89/1990. (V. 1.) MT rendelet 457. § (3) bek.

November 15. Vámkezelés

Érintettek: a bizományosi és vevőszolgálati szerződés alapján létesített magánraktárak raktárengedélyesei

Az egy hónap alatt kitárolt és belföldi forgalomba hozott vámáruk belföldi forgalom számára történő vámkezelését – a nemesfém tárgyak és a drágakő, valamint a gépjármű kivételével, amelyek vámkezelését a kitárolással egy időben kell kérni – a raktárengedélyesnek legkésőbb a tárgyhónapot követő hónap 15-éig kell kérnie.

45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet 112. § (2) bek. b) pont

November 15. Bizonylatolás

Érintettek: az éves beszámoló, illetve az egyszerűsített éves beszámoló, valamint az egyszerűsített mérleg készítésére kötelezett vállalkozók

A pénzeszközöket érintő gazdasági műveletek, események bizonylatainak adatait az éves beszámoló, az egyszerűsített éves beszámoló készítésére kötelezett vállalkozó késedelem nélkül, a pénzmozgással egyidejűleg, illetve a pénzintézeti értesítés megérkezésekor, az egyszerűsített mérleg készítésére kötelezett vállalkozó a készpénzforgalmat érintő bizonylatainak adatait késedelem nélkül, a pénzmozgással egyidejűleg, illetve a pénzintézeti értesítés megérkezésekor, az egyéb pénzeszközöket érintő tételeket pedig a tárgyhót követő 15-éig köteles a könyvekben rögzíteni.

1991. évi XVIII. tv. 83. § (3) bek. a) pont;
1996. évi CXV. tv. 42. § (3) bek.

November 15. Termelési árkiegészítés és dotáció

Érintettek: a vonatkozó rendeletben meghatározott feltételek alapján adózók

A termelési árkiegészítés és dotáció igénylése. (MNB: 100032000-0190549 APEH Egyedi termelési árkiegészítés és dotáció folyósítási számla.)

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet IV/2. pont

November 15. Villamosenergia-számlázás

Érintettek: a villamos energiát átadó szállítók (vagy szolgáltatók) és az átvevő szolgáltatók

A havi második számlát a villamos energiát átadó szállító (vagy szolgáltató) a tárgyhónapot követő hó 8. napjáig dokumentáltan nyújthatja be az átvevő szolgáltatónak. A havi második számlában foglalt fizetési kötelezettséget az átvevő szolgáltató a tárgyhónapot követő hónap 15. napjáig, de legkésőbb az ezt követő első banki napon köteles teljesíteni.

55/1996. (XII. 20.) IKIM rendelet 8. számú melléklet 4. pont

November 15. Közteherjegy-értékesítés

Érintettek: a közteherjegy- forgalmazók

Az érintettek a havi értékesítésről a következő hónap 15-éig elszámolást kötelesek készíteni a Pénzügyminisztérium részére.

29/1997. (IX. 3.) PM rendelet 5. §

November 15. Információszolgáltatás az MNB-nek

Érintettek: a pénzváltási tevékenységgel foglalkozó, hitelintézetnek nem minősülő átváltóhelyek

Az érintettek havonta, a tárgyhónapot követő 15-éig adnak kimutatást a nem konvertibilis fizetőeszközök állományáról és forgalmáról.

5/1996. (PK 18.) MNB rendelkezés 3. számú melléklet 91196/97. elrendelési szám;
4/1997. (PK 14.) MNB rendelkezés 3. számú mellélklet

November 15. Információszolgáltatás az MNB-nek

Érintettek: a pénzváltási tevékenységgel foglalkozó, hitelintézetnek nem minősülő átváltóhelyek

Az érintettek havonta, a tárgyhónapot követő 15-éig adnak kimutatást a nem konvertibilis fizetőeszközök állományáról és forgalmáról.

5/1996. (PK 18.) MNB rendelkezés 3. számú melléklet 91197/97. elrendelési szám;
4/1997. (PK 14.) MNB rendelkezés 3. számú mellélklet

November 15. Vágósertés minőségi termelésének támogatása

Érintettek: a vágósertést előállító alapanyag-termelők és a feldolgozók

Az érintettek intervenciós támogatást igényelhetnek a vágósertés minőségi termeléséhez minden tárgyhónapot követő hónap 15-étől az APEH-től.

45/1997. (VI. 25.) FM rendelet 4. §

November 15. Átképzési támogatás

Érintettek: a 3/1983. (V. 4.) MT rendelet 1. §-a alapján jogosult dolgozók munkáltatói

A munkáltatók a támogatást az engedélyt kiadó munkaügyi központtól igényelhetik havonta egy alkalommal, a tárgyhónapot követő hó 15-étől.

23/1983. (VIII. 5.) PM rendelet 3. § (1) bek.;
125/1990. (XII. 30.) Korm. rendelet 15. §

November 17. Villamosenergia-számlázás

Érintettek: a villamosenergia-termelők, -szállítók

A termelő az első számlát minden hónap 15-ét követő két napon belül a szállítónak dokumentáltan megküldi, és a szállító köteles azt legkésőbb a hónap 21. napjáig kiegyenlíteni. Amennyiben 21-e munkaszüneti napra esik, úgy az első banki napon kell kiegyenlíteni.

55/1996. (XII. 20.) IKIM rendelet 8. számú melléklet 4. pont

November 17. Nyitott pozíció jelentés

Érintettek: a befektetési szolgáltatók

Az árutőzsdetag és az egyéni vállalkozó kivételével a befektetési szolgáltató a fennálló nyitott pozícióit a 207/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 8. számú melléklete szerinti részletezettséggel hetente, a tárgyhetet követő hét második munkanapjáig jelenti az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyeletnek.

207/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 5. §, 8. számú melléklet

 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. október 1.) vegye figyelembe!