Jövedelmi rétegződés

 

Egyes országrészek között nemcsak foglalkoztatási, ellátási különbségek vannak, hanem eltérőek az ott lakók jövedelmi viszonyai is. A befektetőket – az egyes területeken fellelhető munkaerő képzettségén kívül – a bérköltségek is befolyásolják döntéseik meghozatalában, mielőtt a telephelyről döntenek. Cikkünkben Magyarország régióit mutatjuk be a lakosság összetétele és jövedelmi viszonyai szerint.

 

A jövedelmek eloszlása nagymértékben függ az életkori megoszlástól. Az aktív korosztályok rendre magasabb jövedelemhez jutnak, mint az inaktívak. Ez érthető, a fizetés általában nagyobb, mint a nyugdíj. Ráadásul az aktívak érdekérvényesítő képessége erősebb, másfelől a nem legális szférában is ők szerezhetnek magasabb jövedelmet. Ezért csak az aktív korosztályt vizsgáltuk (s ezen belül is a 23 éven felülieket választottuk, hogy az iskolai végzettség eltérítő hatásának mértékét csökkentsük).

A minta – mintegy 16 ezer személy – alapján elmondható, hogy a 23-56 év közötti korosztály viszonylag egyenletesen oszlik meg a megyéken belül (nincs jelentős eltérés sem az átlagéletkorban, sem a szórásban), vagyis életkori szempontból a megyék homogénné váltak (megjegyezzük, hogy az eredeti teljes mintában sem volt jelentős eltérés az átlagéletkorban és a szórásban). Mindezek alapján a továbbiakban feltételezzük, hogy az életkori különbségekből fakadó megyei eltérések elhanyagolhatók.

A jövedelemkülönbségek egyik kézenfekvő magyarázata az iskolai végzettségben mutatkozó eltérés lehet. A stabil (nyugat-európai) társadalmakban általában (az átlagok szintjén) igaz az az állítás, hogy minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége, annál több a jövedelme. Nyilván az '50-es évek után kibontakozó felsőoktatási reform, amelynek során a megfelelő korúak 35-40 százaléka felsőfokú tanulmányokat folytat, nagymértékben nivelláló hatással jár (még akkor is, ha tudjuk, hogy a megfelelő korosztályokban a diplomások aránya még így is csak 20 százalék körüli a nagymértékű lemorzsolódás miatt). A kiegyenlítődés nemcsak abban nyilvánul meg, hogy egyes értelmiségi szakmák fizetési színvonala az átlagos szakmunkásbérekhez került közel (például a pedagógusbérek), hanem abban is, hogy a nyolcvanas évek vége óta a közalkalmazotti szféra reálbérszínvonala stagnál, illetve az átlagnál kevésbé emelkedik.

Magyarországon hasonló tendenciák érvényesültek. Egészen a 80-as évek végéig a felsőfokú tanulmányokat folytatók általában nem érték el az adott korosztály 15 százalékát, de cserébe gyakorlatilag nem volt kibukás, vagyis az adott évfolyamból 11-13 százalék diplomás lett. Az uralkodó politikai ideológia (termelő- és nem termelőmunka megkülönböztetése) miatt az értelmiségi bérek rendkívül alacsonyak voltak (de az egyéb juttatások – például lakás, kitüntetések – némi kárpótlást nyújtottak). Másrészt egyes értelmiségi pályák elnőiesedése a bérszínvonal növekedését is lelassította a nők gyenge érdekvédelmi lehetőségei miatt.

A rendszerváltozás hatására a felsőoktatásban már az erre érett életkori csoportok 25-30 százaléka tanulhat, s a végzettek aránya is a 20 százalékhoz közelít. Bár a megváltozott gazdasági környezetben szükség van a magasan kvalifikált szakemberekre, a képzési struktúra ehhez nem alkalmazkodott, a felsőoktatási intézmények továbbra is főként pedagógusokat, agrárszakembereket és specializált tudású mérnököket bocsátanak ki. Ennek hatására emelkedik az értelmiségi munkanélküliség vagy a nem szakmabeli elhelyezkedés. Így a statisztikákban a jövedelemkiegyenlítődés esetenként még erőteljesebbé válik az iskolai végzettség szerint. Ehhez járul hozzá az állami költségvetés nehéz helyzete, ami miatt a közalkalmazotti fizetések reálértéke jobban esett, mint a többi foglalkoztatotti csoportban. Más oldalról egyes szakmák diplomásainak jövedelmei ugrásszerűen emelkedtek, ami összességében a szellemi munkások jövedelmét az átlagnál jobban növekvőnek mutatja. Ez a kategórián belüli nagy jövedelemszóródásban is látható. Ugyanakkor a hagyományos szakmák is technológiai váltáson mennek keresztül, ami a szakmunkák esetében is növeli a képzettségi igényt (például idegennyelv-, számítástechnikai ismeret).

A diplomások aránya

Az általános iskola kötelezővé tételének köszönhetően a 8 osztályt el nem végzők aránya 5 százalék alatt maradt, igaz, a csak 8 osztályt befejezettek aránya továbbra is magas (csaknem 27 százalék). A szakmunkások és az érettségizettek hasonló aránnyal szerepelnek (27-28 százalék), míg az ennél magasabb végzettségűek aránya 14 százalék. Mindez persze nem tükrözi teljesen a valós helyzetet, hiszen érettségi mellett lehet még valakinek szakmunkás végzettsége is, de elképzelhető valamilyen felsőfokú szaktanfolyam elvégzése is, ami nyilván növeli a munkaerő-piaci mobilitást és így az elérhető jövedelmi szintet is.

A legszembetűnőbb különbség a felsőfokú végzettségűek régiónkénti megoszlásában mutatkozik. A közép-magyarországi régióban (Budapest és Pest megye) található a felsőfokú végzettségűek 43 százaléka (miközben a lakossági arány csak 28 százalék). Átlag alatti arányban vannak a diplomások az észak-alföldi és az észak-magyarországi régióban. A megyei adatok is jelzik a központi régió túlsúlyát, de ezt elsősorban a főváros okozza (26 százalék a felsőfokú végzettségű). Ezt leszámítva már nem annyira jelentősek a különbségek (8,8-től 13,4 százalékig szóródnak az adatok), de Győr-Moson-Sopron és Csongrád megye aránya így is kimagasló (mindkét megyében jelentős egyetemek-főiskolák működnek).

A hagyományosan válságövezetnek tekinthető megyékben (Észak-Magyarország) és Jász-Nagykun-Szolnok megyében a legalacsonyabb a diplomások aránya, míg a jobb helyzetben levő megyék közé bekerül Pest, Hajdú-Bihar és Baranya is. Pest megye helyzete annyiban speciális, hogy a fővároshoz való közelsége miatt a budapesti egyetemekre való bekerülés könnyebb, illetve sok fővárosi értelmiségi költözött, költözik ki Pest megyébe az olcsóbb ingatlanok, a jobb levegő miatt, miközben munkahelyük továbbra is a fővárosban található.

Az érettségizettek megoszlása szintén a központi régió túlsúlyát mutatja, de annak mértéke már kisebb, mint az előző esetben. Ez nagyrészt a gimnáziumok egyenletes területi elhelyezkedésének köszönhető, hiszen a legtöbb városban, esetenként a nagyobb községekben található gimnázium vagy szakközépiskola. Feltehetően az is közrejátszik a kedvezőbb mutatók kialakulásában, hogy a szakközépiskolai rendszer kiépítettsége viszonylag jó, így azok a szülők, akik bizonytalanok gyermekeik szakma- (foglalkozás-) választásában ezáltal jobb lehetőségekhez juthatnak, mintha csak gimnáziumba vagy szakmunkásképzőbe írathatnák gyermekeiket.

Az érettségizetteken belül az észak-alföldi régió alulreprezentált (mintegy 3 százalékponttal), a többi megye nagyjából népessége arányának megfelelően részesedik az érettségizettekből. A kismértékben eltérő arányok miatt azonban az érettségizettek lakosságon belüli aránya már változatosabb képet mutat. Átlag fölötti arányban vannak a nyugat-dunántúli régióban, Veszprém, Baranya és Pest, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A legalacsonyabb arányszám Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található. Ez elvben összefügghet a cigány népesség magas arányával is (a minta szerint ez 14-15 százalék lehet), de más, magas cigány népességű megyében ez az eltérés nem jellemző (például Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a roma népesség aránya 16-20 százalék közötti, de a fővárosban is 10-15 százalék közötti). Emiatt inkább az a valószínű, hogy a foglalkozási szerkezet eltérései okozzák a különbséget, hiszen az iparosodottabb megyékben valószínűbb az érettségi megszerzésének szükségessége, mint az „agrár" megyékben (ahol sok segédmunkásra van szükség. A szakmunkások regionális és területi eloszlása viszonylag egyenletesnek tekinthető. Csak Közép-Magyarországon kisebb az arányuk, mint ahogy a lakosságszám alapján várható volna.

A legfeljebb 8 osztályt végzettek megoszlása az egyes régiók között meglehetősen egyenetlen. Felfelé az észak-alföldi régió lóg ki, lefelé a közép-magyarországi régió. Ha nem a régiómegközelítést alkalmazzuk, hanem megyei szinten vizsgálódunk, akkor a kép összetettebb. Legnagyobb arányban képzetleneket Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében találunk. Fejért leszámítva mindegyik megyében nagy a mezőgazdaság súlya, ami részben magyarázatot ad az eltérésekre.

A hagyományosan alacsonyabb iskolázottságú cigány népesség túlsúlya inkább csak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére jellemző, hiszen a népesség Fejérben mindössze 6-9 százaléka, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 8-10 százaléka, Békés megyében 2-3 százaléka roma.

Foglalkozás szerinti rétegződés

Az iskolai végzettség erőteljesen jövedelemdifferenciáló hatású. Ugyanakkor a foglalkozási helyzet visszahat az iskolai végzettségre is (például a magasabb munkahelyi követelmények kiváltják a továbbtanulást, továbbképzést, ugyanakkor a kevéssé inspiráló környezet korlátozhatja a magasabb iskolai végzettség elérését).

A vállalkozók aránya az átlagnál magasabb Budapesten, Bács-Kiskunban, Pest és Zala megyében. A szellemi foglalkozásúak súlya magas a fővárosban, Baranya megyében, Győr-Moson-Sopronban. A szakmunkások aránya főleg Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megyében, míg a betanított munkások Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében felülreprezentáltak. A mezőgazdasági munkások viszonylag nagy arányban találhatók Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Heves, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében.

A népesség településtípusonként

A jövedelemrétegződést a településszerkezet is befolyásolja. A kis lélekszámú falvakban például általában magas a nyugdíjaskorú lakosság aránya, miközben az aktív keresők súlya kisebb. A közepes községekben és kisebb városokban magas az aktívak aránya (főleg a migráció miatt). A 23-56 éves lakosság megoszlásában jól látható, hogy a kistelepüléseken a népesség mindössze 7 százaléka él, a közepes falvakban csaknem 30 százaléka, míg a kisebb városokban csaknem 20 százaléka. A nagyvárosokban a vizsgált lakosságcsoport 30 százaléka él.

A 23-56 éves korosztály kiválasztásával mérsékeltük ugyan a lehetséges különbségeket (hiszen az ezen korosztályokba tartozók mindegyike már a kötelező 8 osztályos rendszerben tanult), de nem küszöböltük ki azokat teljesen, hiszen a különböző évjáratoknak eltérő esélyei voltak a továbbtanulásra, s a motiváló környezet reakciói is időről időre különböztek. Miközben a 23-29 és a 30-39 éves korosztály iskolai végzettsége csaknem azonos, addig a 40-esek körében már nagyobb arányban találunk csak 8 osztályt végzetteket. Az ennél idősebbek között különösen sokan legfeljebb 8 osztályt végeztek, de ez főleg a szakmunkások arányát csökkentette. Meglepően egyenletes „évtizedenként" az érettségizettek és a felsőfokú végzettségűek aránya, amit a szigorú felvételi rendszer mellett az érettségit adó intézmények viszonylag korlátozott száma okozhatott.

Végzettség és foglalkozás

Az iskolai végzettség és a foglalkozás között elméletileg szoros a kapcsolat. Minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége, annál jobb eséllyel pályázik megfelelő munkakörökre, s annál valószínűbb az is, hogy olyan kapcsolati hálója van, amelynek segítségével sikerül az igényeinek és lehetőségeinek megfelelő álláshoz jutnia. Ugyanez a logika visszafelé is igaznak tűnik: minél alacsonyabb valakinek az iskolai végzettsége, annál kevésbé képes jól jövedelmező állást találni, s annál valószínűbb az is, hogy a kapcsolati tőkéje is alacsony lesz (maga az iskolarendszer is ugrásszerűen bővíti a kapcsolati formákat).

Az előbbi érvelést alátámasztani látszanak adataink is. A felsőfokú végzettségűek alapvetően végzettségüknek megfelelő munkát végeznek, vagy vállalkoznak, s csak elhanyagolható mértékben találhatók nem végzettségüknek megfelelő munkakörökben. Az érettségizettek csaknem fele is szellemi munkát igénylő állásban van, 14 százalékuk vállalkozó, de emellett 23,5 százalékuk szakmunkát végez (ez utóbbiak között feltehetően sokan vannak a szakközépiskolákból, szakiskolákból kikerültek). A szakmunkások közül már viszonylag sokan (17 százalék) kénytelenek nem szakmájuknak megfelelő munkaköröket betölteni (segéd- és betanított munka), de a legrosszabb helyzetben kétségkívül a 8 osztályt vagy kevesebbet végzettek vannak. Egy jelenség kedvezőnek értékelhető: 3-9 százalékuk szakmunkát végez.

Más oldalról a vizsgált korosztályban a vállalkozók csaknem 21 százaléka felsőfokú végzettségű, s 40 százalékuk érettségizett. (Együttes arányuk így 60 százalék feletti, miközben a fősokaságban csak 42 százalék a legalább érettségizettek súlya). Ebben a csoportban különösen alulreprezentáltak a legfeljebb általános iskolát végzettek. A szellemi foglalkozású állásokat gyakorlatilag csak a megfelelő képzettségűek töltik be, bár a nem felsőfokú szellemi munkakörökben csaknem 9 százalékra rúg a szakmunkások, s körülbelül 6 százalékra a 8 osztályt végzettek aránya. A szakmunkás munkakörök 2/3-át szakmunkások, negyedét érettségizettek töltik be, de viszonylag sok a csak általános iskolai végzettségű is soraikban. Betanított és segédmunkát – ahogy várható volt – főleg az alacsony iskolázottságúak végeznek, de rendkívül magas a szakmunkások (15,6 százalék) és az érettségizettek (6,4 százalék) súlya is.

A jövedelmek alakulása

Az alapváltozók vizsgálata után rátérhetünk az alapváltozók és a jövedelmek közötti kapcsolatok elemzésére. Ennek során először a jövedelmek összetevőit mutatjuk be, illetve sort kerítünk arra, hogy a jövedelmek regionális különbségeit is feltárjuk.

A megkérdezett személyek átlagos jövedelme nettó 24 ezer forint körül alakult. Az aktívak keresete 32 ezer forint/fő volt, a juttatásban részesülők (nyugdíjasok, munkanélküliek, gyesen, gyeden levők) átlagosan 11,5 ezer forintot kaptak. A relatív szórás jól mutatja az erőteljes differenciálódást az egyes jövedelmi kategóriákon belül.

A nettó átlagkereset és átlagjuttatás között megyék szerint is vannak különbségek. A legalacsonyabb a nettó átlagkereset Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, Zala és Somogy megyékben, a legmagasabb Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Tolna, Baranya, Békés megyékben és természetesen a fővárosban. A legrosszabbul és legjobban fizető megyék között maximálisan 35 százalékos különbség van, míg az utóbbi és a főváros között 17 százalék az eltérés.

Juttatások, jövedelmek

A juttatások tekintetében jóval árnyaltabb a kép. A legmagasabb egy főre jutó juttatást Komárom-Esztergom, Baranya megye és a főváros munkavállalói kapják, de kedvezményezettek még az észak-magyarországi megyék mellett a nyugat-dunántúli megyék alkalmazottai is – a zalaiak kivételével.

A jövedelmek esetében érvényesül némi kiegyenlítődési tendencia. Átlag feletti a jövedelme Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér megye és a főváros lakosainak, míg az ellenkező végletet Szabolcs-Szatmár-Bereg megye képviseli. A legalsó jövedelmű megye és a legfelső jövedelmű főváros között 74 százalékos különbség mutatkozik (igaz, ez a bevallás torzító hatását is tartalmazhatja). A megyék között a különbség kisebb, csak 49 százalékos.

Ha Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét és a fővárost kihagyjuk a számításból, akkor a különbség 34 százalékra mérséklődik a legmagasabb és a legalacsonyabb jövedelmű megye között.

A jövedelmek és az életkor kapcsolatáról két hipotézis is megfogalmazható. Egyrészt adott foglalkozást tekintve minél idősebb valaki, annál valószínűbb, hogy keresete (jövedelme) magasabb lesz (ez alól vannak kivételek, mint például a brókerek, de általánosságban érvényesül a szenioritás). Másrészt az is igaz, hogy a fiatalabbak magasabb iskolai végzettsége és egyéb (például nyelvi, számítástechnikai) ismeretei magasabb jövedelmet indokolnak. Harmadrészt az életkori csoportok között a szakmák gyakorisága eltér (például a vasipari szakmák feltehetően gyakoribbak az idősebbek, mint a fiatalabbak között). Ezek alapján inkább az a valószínű, hogy nem lesz kapcsolat a két változó között. Egy további lehetséges kapcsolatot az iskolai végzettség teremthet a jövedelmek között. Minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége, annál inkább várható, hogy magasabb jövedelmet ér el. Ezt például a közalkalmazotti, köztisztviselői bértábla garantálja is, de a piaci versenynek kitett munkahelyek többségénél is megfizetik a nagyobb tudást (ha az hasznosítható). Minél magasabb az iskolai végzettség, annál nagyobb a nettó kereset (bár ebben az esetben az szja-rendszer nivelláló szerepe torzít). A juttatásoknál ez a hatás nem annyira erőteljes, csak a diplomások esetében tér el felfelé az átlagtól az átlagos juttatás értéke.

Keresetek eltérései

A kereseten és a jövedelmen belül az egyes iskolai végzettségi csoportok által birtokolt jövedelmek aránya gyakorlatilag megegyezik, ami a juttatások kiegyenlítő szerepének korlátozottságáról is vall. Kompenzációt jelent ugyan az alacsony iskolai végzettségűek számára a diplomásokkal szemben, de nem képes igazi jövedelemnivellálásra. A megfelelő statisztikák is a kapcsolat gyengeségére mutatnak rá. A kereset különbözőségeit az iskolai végzettség csak 11,5 százalékban magyarázza, a juttatásokét mindössze 1 százalékban, míg a jövedelmekét 13,6 százalékban.

Az iskolai végzettség és a foglalkozás hatása a jövedelmekre nem elég meggyőző. A lakóhely településtípusától ezért nem várhattunk komoly eredményt, de elméleti megfontolások miatt elvégeztük ezt a vizsgálatot is. Az eredmény alapján megállapítottuk, hogy a település típusának szinte elenyésző hatása van a keresetekre és a jövedelmekre.

Csak Budapest emelkedik ki a jövedelmi-kereseti mezőnyből, a többi településtípuson a népesség átlagkeresete/átlagjövedelme csekély mértékben különbözik egymástól. (Egy szemléletes példa a jelenség magyarázatára: a főváros környéki kistelepülésekre kiköltöző jól kereső városi értelmiségi javítja a település átlagát, az ugyanilyen lélekszámú baranyai község átlagjövedelme ellenben alacsony.