Európai bizonyítvány

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. augusztus 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 6. számában (1998. augusztus 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

Az EU becslései, illetve különböző segélyszervezetek számításai szerint mintegy 25 milliárd márka befektetésre lenne szükség ahhoz, hogy a hazai környezeti mutatók megközelítsék az Európában szokásos értékeket. Az irdatlan összeg legnagyobb hányadát szennyvíztisztítók és csatornák építésére, hulladéktárolók létesítésére, a szelektív hulladékgyűjtés feltételeinek megteremtésére, valamint a levegőszennyezés mérséklésére kellene fordítani, de sok pénzbe kerül az előző rendszertől örökölt ipari és katonai környezetszennyezések felszámolása is. Az Unió Magyarországgal foglalkozó országjelentéséből kiderül: hazánk elsősorban a hulladék kezelésében, a szennyvíztisztításban és a levegőszennyezés csökkentésében szorul sürgős felzárkóz(tat)ásra. A szigorú bírák a KTM-től származó kibocsátási értékeket összevetették az EU-direktívában megadott paraméterekkel, azután kiállították a bizonyítványt.

Égig érő szemét

Ami a hulladékhelyzetet illeti, az európai szakértők főként a szelektív gyűjtőrendszereket és a regionális hulladéktárolókat hiányolták. Magyarországon évente mintegy 110 millió tonna hulladék keletkezik, aminek 3 százaléka veszélyes hulladék. Az iparban, a mezőgazdaságban és a szolgáltatóágazatokban évi 90 millió tonna képződik, a lakosság pedig 20 millió tonna folyékony vagy szilárd szemetet termel minden esztendőben. Az évente és fejenként mintegy 400 kilogramm települési szilárd (vagyis háztartási) hulladék összehasonlításban nem számít még kiemelkedőnek, ám évről évre emelkedik, és ma már megközelíti a szomszédos Ausztria polgáraira jellemző értékeket. A háztartási hulladék mintegy 83 százalékát szervezett gyűjtéssel szedik össze (ez az arány hasonló az európai átlaghoz, a kedvező képet csak a begyűjtésre használt technika alacsony színvonala árnyalja némileg), a szelektív gyűjtésbe bevont, mindössze 2-3 százalékos hányad viszont nem ad okot büszkeségre. Az EU direktívája szerint a szelektív gyűjtés arányának el kellene érnie a háztartási hulladék összmennyiségének 60 százalékát. (Ilyen eredményt eddig csak a skandináv országokban sikerült elérni. )

A hulladékkezeléssel kapcsolatos legnagyobb probléma a regionális, több települést kiszolgáló lerakók hiánya. Magyarországon - részben a Központi Környezetvédelmi Alap (KKA) szakszerűtlen támogatási rendszere miatt - szinte minden településen van saját szemétlerakó (sokszor csak valami bányagödör a falu szélén). Az európai követelményeknek megfelelő, bekerített, szigetelt, őrzött lerakókból elég lenne 50 kilométerenként egyet építeni. Ám a KKA irányelvei alapján már egymástól 20 kilométerre is épülhetnek lerakók állami támogatással, ami jelentősen megnöveli az országos hulladéklerakó hálózat kiépítésének költségeit.

Az országjelentés felhívta a figyelmet a - mondhatni - ütközésig nyitott közműollóra is: a háztartások 94 százalékát már rákötötték a vezetékes ivóvízellátó rendszerre, ám a csatornázott lakások aránya csupán 45 százalék. Ráadásul a csatornahálózatba kerülő szennyvíznek is kevesebb mint a fele folyik át valamilyen tisztítási eljáráson. Jó néhány megyei jogú város szennyvíztisztítása teljesen megoldatlan, az ország szennyvizének nagyobbik feléért felelős fővárosban pedig csupán a csatornavíz egyötödét tisztítják. A két esztendeje elfogadott víztisztítási program 15 év alatt 67,5 százalékra emelné a csatornázott területek arányát, a program becsült költségigénye 500 millió forint. A finanszírozási gondokat jelzi ugyanakkor, hogy a KKA forrásainak mintegy felét fordítják a részben területfejlesztési feladatnak számító csatorna- és szennyvíztisztítók építésére, amit elsősorban a természetvédők néznek rossz szemmel.

Az autózás átka

A légszennyezés terén is jelentős az elmaradásunk, ám ez az a környezeti szektor, ahol kedvező tendenciák is érvényesülnek. Elsősorban a nehézipar összeomlásának következtében a korábban erősen szenynyezett légterű északkelet-magyarországi ipari települések fellélegezhetnek - igaz, közben a növekvő forgalmú fővárosi agglomeráció és az autópályák, autóutak térségében, illetve az észak-dunántúli ipari övezetben növekszik a terhelés. A légszennyezésben az ipari eredetű kén-dioxid visszaszorult, a kipufogógázokból származó nitrogén-oxid részaránya viszont növekszik. Az országban egyedül Budapest levegőminőségét ellenőrzik folyamatosan, fővárosunk az adatok alapján a közlekedési szennyezésben a kontinentális középmezőnyhöz, a szálló por értékeit nézve viszont az élbolyhoz tartozik. Unikum Európában, hogy a legnagyobb ipari légszennyezők kibocsátását önbevallás alapján regisztrálják. Az ország területének egynyolcada számít szennyezett térségnek, ám itt él a lakosság 48 százaléka.

Úgy tűnik, a közlekedési légszennyezés növekedésébe a kormányzat belenyugodott - a füstokádó járművek kiszűrésére hivatott zöldkártya-rendszer a korrupció, illetve a hatósági szigor hiánya miatt gyakorlatilag nem működik, a kétüteműek kitiltásáról mostanában már senki sem beszél -, ugyanakkor az erőművek füstjének ártalmatlanítására látványos program kezdődött: a közeljövőben a Fővárosi Hulladékhasznosító és a Mátrai Hőerőmű is új füstgáztisztítót kap.

A csődbe ment ipari üzemek és az egykor itt állomásozó szovjet katonaság hátrahagyott környezetszennyezésének eltakarítása mintegy 800 milliárd forintot igényel. Hogy ez a tétel nem szúrt szemet az országjelentés készítőinek, az talán annak köszönhető, hogy az ipar szerkezetváltásának következtében felszámolásra váró szennyezés-szigetek az EU térképén is szép számmal akadnak.

Tököli örökség Országunkból 1990-től 171 helyőrségből folyamatosan százezer szovjet katona távozott. Ezzel egy időben becslések szerint 25 ezer nehézfegyvert és 560 ezer tonna hadianyagot vontak ki, illetve semmisítettek meg. A kivonulás, illetve az azt megelőző öt évtizednyi ideiglenes itt-tartózkodás hatalmas környezetszennyezéssel terhelte az országot. Az 1991-es adatok alapján a szovjet hadsereg által okozott környezeti kár mintegy 60 milliárd forint volt, amely akkor egymilliárd dollárnak felelt meg. Az egyik legnagyobb szennyezést a tököli repülőtér alatt tárták fel. A szovjet katonák ellátása pénzügyi nehézségek miatt 1991 januárjától megszűnt, a helyi parancsnokok azt a tanácsot kapták Moszkvából, hogy adják el a felesleges hadianyagot, s a befolyt összegből tartsák el magukat. Így fordulhatott elő, hogy a katonák jó pénzért kiárusították a kerozintartályokat, ám a hajtóanyagot előbb a talajba eresztették, bár az volt a gyakoribb szennyezés, hogy az üzemanyag a vezetékrendszerekből szivárgott el. Tökölön a szakemberek a halásztelki vízbázis mellett - amelyből Budapest vízellátásának egyharmadát fedezik - két, több ezer négyzetméter átmérőjű és két kisebb úszó kerozinfoltot találtak a talajvíz felszínén. Ez a kerozin néhol 1-3 méter vastagságú volt. A kerozin (repülőmotor-benzin) olyan szénhidrogén, amelynek egyetlen litere 12 millió liter vizet tesz ihatatlanná. A szovjet eredetű kerozin egyébként összesen 3 millió köbméternyi talajt és körülbelül 1,2 millió köbméter felszín alatti vízkészletet szennyezett el. A kárelhárításról szóló, 1991 októberi kormányhatározat alapján többek között Tökölön is megkezdődött az azonnali kárelhárítás. Az első három évben a település alatti talajvíz felszínéről 700 ezer liternyi kerozint emltek ki. Ez azonban nem volt elég. Egy 1995-ös vizsgálat kiderítette - egyébként anyagi okok miatt ebben az évben szakadt meg az 1992-ben megkezdett kárelhárítás -, hogy a kerozin egyetlen év alatt háromszáz méterrel került közelebb a halásztelki vízbázishoz. Ha a kerozin eléri az ivóvízkutakat, a vízműveknek azonnal le kell állítani a kitermelést, mert ma még nincs olyan technológia, amellyel nagy mennyiségben, biztonsággal megszűrhető lenne a kerozinnal szennyezett víz. A vízmű minden eshetőségre felkészülve 15 figyelőkutat telepített az ivóvízkutak környékére. 1996 közepén pályázatot írtak ki a mentesítés folytatására, a nyertes a Geohidroterv Kft. lett, ám a cég nem kezdhette meg a kárelhárítást, mert a második helyezett megfellebbezte a döntést. A közbeszerzési bíróság a mintegy 1,2 milliárd forint értékű beszerzés eredményét megsemmisítette, és a versenyhivatalhoz fordult. A jogi huzavona a mai napig sem zárult le. A legutóbbi tárgyalási napon, még májusban elnapolták a tárgyalást. A bíró akkor szakértők kirendelését rendelte el, egyúttal arra kérte a peres feleket, hogy ők találják meg azokat a szakembereket, akikben mindkét cég vezetői megbíznak. A tisztázatlan jogi helyzet azonban nem befolyásolta a kerozin terjedését. A legfrissebb adatok szerint a szennyezés egy-másfél év múlva érheti el a halásztelki ivóvízkutakat. Több százezer liternyi kerozin van még ott. A katasztrófa elkerülése érdekében a szakhatóság kármentesítést rendelt el, az ÁPV Rt. pedig megbízást adott a szennyezés felszámolására. Így a környezetvédő munka a pályázat ügyét rendező jogi procedúra alatt is folytatódhatott. A megbízott egyébként a pályázaton nyertes Geohidroterv Kft. volt, amely cég a korábbi kármentesítést is elvégezte, s ezalatt összesen 1,3 millió liter kerozint termelt ki a talajból. Az eddigi kerozinmentesítés egyes szakértők szerint nem sokat javított a helyzeten. A kerozin csupán felhígult, de a szennyezett talaj mennyisége nem csökkent. Egyes kinyerő kutakban még ma is 40-60 centiméter vastagságban áll a kerozin. A környezetvédelmi beavatkozás természetesen nem csupán a kerozin lefejtéséből áll. Ahol a talajt szennyező anyag a talajvízzel közvetlen kapcsolatban áll, ott műszaki védelemmel próbálják megakadályozni a kerozin továbbterjedését. Ahol a talaj nem érintkezik a talajvízzel, ott pedig megkezdték az előkészületeket a biológiai tisztításra. Ebben az esetben baktériumokkal tüntetik el a repülőgép-üzemanyagot. Az eredeti tervek szerint a tököli területet 1999. december közepéig kellene mentesíteni, de elképzelhető, hogy ez a határidő nem tartható, mivel a térségben már eddig is találtak robbanóanyagot, s emiatt egy időre le kellett állítani a munkálatokat. Ráadásul bármely valamikori szovjet laktanya területén bármikor előbukkanhat ilyen eszköz. Ö. Z.

Támogatások Európában

"A szennyező fizet" - erre a klasszikus és a zöldek által régóta hangoztatott elvre épül az EU környezetpolitikája. Némi túlzással elmondható: a környezetvédelmi törekvések csupán indirekt támogatásban részesülnek, hiszen a nem (vagy kevesebbet) szennyező nem (vagy kevesebbet) kényszerül fizetni. A jól hangzó elv aprópénzre váltását célzó zöldadó-reform leginkább Norvégiában, Dániában és Hollandiában bontakozott ki, s ezekben az országokban már az első eredmények is látszanak. Ha a környezetszennyező, energiafaló tevékenységeket megadóztatják, az általában jelentősen megnöveli az élőmunka-igényes ágazatok versenyképességét. A hatás kétszeresen is kedvező: egyrészt csökken a munkanélküliség, másrészt érezhetően mérséklődik a szenynyezés. Norvégiában például öt év alatt 25 százalékkal csökkent a szén-dioxid-kibocsátás, a munkanélküliség pedig alig 5 százalékos. Ahol az ökoadók bevezetése lassabban halad, ott a környezetvédelemben úttörő szerepet játszó vállalatok veszítenek jövedelmezőségükből. A háztartási elektronikában utazó német AEG vezetősége évek óta lobbyzik az ökoadók elterjesztése érdekében, mert örülnének, ha végre a konkurencia is rákényszerülne azokra a fejlesztésekre, amelyeket ők már elvégeztek.

Az Unió országaiban a környezetvédelem állami vagy közösségi fejőstehén helyett sokkal inkább versenypolitikai eszköz: a szigorú szabályok betartásához lehet támogatást kérni, de csak annak érdekében, hogy az egyes szereplőknek ne jelentsenek versenyelőnyt az adott ország lazább előírásai. Az EU strukturális és kohéziós alapjának támogatási irányelvei között nincsenek kitüntetett helyen a zöld gondolatok - állítja őri István, a környezetvédelmi tárca integrációs szakértője. A pénzosztás legfontosabb elve a regionalitás: amelyik régió a 8-10 elemű kritériumrendszer alapján támogatásra szorul - vagyis fejlettsége elmarad az átlagtól -, az megkapja a támogatást. A strukturális alapból elsősorban szerkezetátalakítási programokat finanszíroznak, a hátrányok megszüntetésére inkább a kohéziós alap szolgál. őri István szerint a milliárd ecus nagyságrendű alapok pénzosztási mechanizmusának titkait nem osztják meg a tagságra még csak áhítozó országok szakembereivel, az viszont tudható: ha a játékszabályok nem változnak, a belépéskor mindkét alap valóságos pénzesőt hozhat a magyar környezetvédelemnek (is), hiszen az uniós paraméterek szerint az ország egész területe támogatandó térségnek minősül. Ami a társult tagok környezetvédelmének támogatását illeti, erre jelenleg elsősorban a PHARE-pénzek fordíthatók, amelyekből idén várhatóan 14 millió ecu érkezik Magyarországra környezetvédelmi céllal. 2000-től ugyanakkor megnyílik egy új forrás, az ISPA néven ismert "elő-strukturális alap", amely 2-3 milliárd ecut oszt szét a 10 társult tagország között, megpróbálva lefaragni valamit az irdatlan ökológiai deficitből.

Beruházások Magyarországon

A befizetett környezetvédelmi bírságok alapján az egyik legnagyobb szennyező, a Mátrai Erőmű Rt. tavaly 1,7 milliárdos szerződést kötött az Energiagazdálkodási Rt.-vel a tüzelési maradékok környezetbarát elhelyezésére, illetve hasznosítására. A technológia értéke is tekintélyes, a szerződés különlegessége azonban az, hogy ez az első az erőmű-privatizációval közvetlen összefüggésbe hozható környezetvédelmi beruházások között. Ugyanez az erőmű félmilliárd forint kedvezményes kamatozású hitelt kap az államtól egy 1,3 milliárdba kerülő kéntelenítő berendezés építésére.

Az energiaszektor egyébként még legalább tíz esztendeig igényli a zöldpénzeket, és elsősorban nem is az erőművek környezetszennyezése miatt: az energiahatékonysági beruházásokra az OECD szerint négymilliárd dollárnyi összeget kellene költenünk a következő évtizedben.

Százmilliárdokba kerül majd a városi lég- és zajszennyezés csökkenését eredményező elkerülőutak építése. Magyarországon - a KHVM 1991-es számításai szerint - 1500 kilométernyi lakott területen áthaladó út okoz jelentős környezeti terhelést. Ennek felét, mintegy 700 kilométert lehetne helyettesíteni elkerülőutakkal, ami 130 milliárd forintba kerülne - gondolták 7 évvel ezelőtt. Az élet azóta rácáfolt a számításokra: az utóbbi esztendőkben megépült alig 300 kilométernyi elkerülőút - főként az építési és kisajátítási költségek megugrása miatt - többe került, mint amennyit az évtized elején az egész tervre szántak. A tárca az ezredfordulóig további 220 kilométernyi kerülőút kiépítését tervezi, tavalyi árakon 120 milliárd forintért. A pénzt az útalapból, az állami költségvetésből, PHARE-segélyekből és hitelekből teremtették elő. A szakemberek ugyanakkor azzal is számolnak, hogy egyre élesebb viták és tiltakozások kísérik majd az utak nyomvonalának kijelölését. Az elkerülőszakaszok építésével ugyanis a sűrűn lakott települések valójában környezetszennyezést exportálnak: a belterületen csökken a forgalom és a szennyezőanyagok kibocsátása is. Ez pedig tovább emeli a költségeket, hiszen a tiltakozó lakosság és a zöldek leszerelése, valamint a zajvédő falak, zöld sávok kialakítása is sokba kerül. (A Törökbálint és Budaörs közötti 20-30 kilométernyi szakasz zaj- és rezgésvédelmére hamarosan 300 millió forintot kell költeni.)

Budapest egyik legnagyobb környezetvédelmi beruházásának a rákospalotai hulladékhasznosító (ismertebb nevén a szemétégető) füstgáztisztítójának felszerelése ígérkezik. A berendezés üzembe állítása 1993 óta várat magára. A határidő jelenleg 2000. december 31., ám úgy tűnik, a tendereztetés elhúzódása miatt további késlekedés várható. A létesítmény 120 méter magas kéményéből előtörő füst a megengedettnél jóval több rákkeltő dioxint, furánt és nehézfémet tartalmaz. A 9 milliárdba kerülő füstgáztisztító árának felét a főváros, a másik felét pedig a KKA fizeti.

Súlyos kiadások

A költségek súlyát érzékeltetik a következő adatok. Gödöllő kisváros. Ám a település önkormányzata 1999 végéig szennyvíztisztítóra 46, a hulladéklerakó rekonstrukciójára és bővítésére 96, csatornázásra 24, elkerülőút építésére pedig 62 millió forintot szándékozik költeni. A környezeti ártalmak orvoslásának költsége közepes cégnél is elérheti a százmilliós nagyságrendet: a 700 főt foglalkoztató miskolci Drótáru és Drótkötél Kft. tavaly 420 millió forintot költött új pácolóüzem - a drótok savkezelését környezetszennyezés nélkül megoldó létesítmény - felépítésére. A Paksi Atomerőmű viszont más nagyságrendet képvisel: itt a radioaktív hulladékok tárolására és a biztonsági rendszer folyamatos korszerűsítésére a következő évtizedben százmilliárd forint körüli összeget kell fordítani.

A vizek minősége Folyóvizeink többsége szennyezett, fürdésre nem alkalmas. A Balaton és a Velencei-tó vizét viszont a szakemberek megfelelőnek minősítették, bár ez nem jelenti azt, hogy az elmúlt évtizedekben a Balatonba került hatalmas mennyiségű szerves anyag miatt egy hosszan tartó, forró és csapadékmentes nyári időszakban ne jelenne meg az algavirágzás. Az utóbbi néhány, viszonylag hűvösebb nyárnak köszönhetően erre jó ideje nem került sor. A tavalyi és a tavaly előtti tapasztalatok alapján úgy tűnik, a szakemberek ebben az évben a megszokottnál kevesebb mintán elemzik a hazai folyók vízminőségét. Folyóink ugyanis mindenképpen szennyezettek, s ezt nem szükséges a korábbi rendszerességgel kimutatni. A szennyvíztisztításban az utóbbi egy évben nem történt lényegi előrelépés, a városi szennyvizek döntő többsége ma is tisztítás nélkül ömlik a folyókba. Nem csökkent a szennyezésforrások száma sem. A Duna teljes magyarországi szakasza alkalmatlan fürdésre, s ugyanez érvényes a Tisza szinte teljes hosszára, a Marosra és a Rábára is. Bármilyen meglepő, a Duna fővárosi szakaszán a folyó vízminősége nem romlik jelentősen, csupán csekély változások mutathatók ki. A Duna Budapest határára már eleve szennyezetten érkezik, a főváros alatt regisztrált szennyezettségi mutatók szerint az egyébként is rossz vízminőség kissé tovább romlik. A vizekben található kórokozók mennyiségétől függően négy kategóriába sorolják a folyókat. Az I. osztályba sorolt folyókban az emberek nyugodtan megfürödhetnek, nem kell attól tartaniuk, hogy a megmártózástól bármilyen fertőzést kaphatnak. Ilyen tisztaságú folyószakasz azonban a fővárosban nincs. A II-es osztályba tartozó részeken - ilyen besorolást kapott tavaly nyáron a Duna észak-budapesti szakasza - a vízi sportolás megengedett. A folyó legnagyobb része azonban a III-as, illetve a IV-es, tehát az erősen szennyezett kategóriába tartozik. A Duna vize már eleve szennyezetten érkezik a fővárosba, s a szennyvíztisztítás alacsony, 20-25 százalékos hatásfoka miatt a minősége tovább romlik. Az ÁNTSZ szakemberei szerint a kommunális, tehát lakossági szennyvíz elsősorban a bélrendszeri, például szalmonellás megbetegedésekért tehető felelőssé, míg a vízbe került ipari hulladék leggyakrabban bőrgyulladásos panaszokat okozhat. A Duna fővárosi szakaszán éppen emiatt tiltották meg több mint egy évtizeddel ezelőtt a fürdőzést. (Az Állami Számvevőszék egyik legutóbbi vizsgálata megállapította, hogy noha a magyar szabvány a víz minőségére 64 paraméter elemzését írja elő, ebből csupán 14-et mérnek rendszeresen. Ez nem felel meg az 1995-ös EU-direktívának, amely 25 paraméter elemzését ajánlja.) A csepeli önkormányzat a közelmúltban tárgyalta meg a terület környezeti állapotáról készült szakértői beszámolót. Azzal mindenki egyetértett, hogy az anyagban megjelölt környezeti problémákat mielőbb fel kell számolni, hiszen ebben a térségben található a főváros ivóvízkészletének mintegy fele. (Például nagy vastagságú szénhidrogén-szennyezés található a helyi Mol-telep közelében, s ez alacsony vízállás esetén a Dunában is megjelenik.) A Nagy-Duna vízminősége egyébként - a vízállástól és az évszaktól függően - gyakran ingadozik. A sziget másik oldalán, a Ráckevei-Duna-ág vízminőségének állapotát pedig alapvetően a betáplált Duna-víz mennyisége és minősége, a szennyvíztermelés és az öntisztulás határozza meg. Mérések szerint egyébként a Ráckevei-Duna-ágba naponta százezer köbméternyi szennyvíz érkezik. Ennek háromnegyede a dél-pesti szennyvíztisztító telepről származik. A szakemberek megállapították: e szakasz elérte terhelhetősége felső határát. Vízminősége folyamatosan romlik, a további szennyvízterhelés már visszafordíthatatlan állapotot idézhet elő. Akkor pedig turisztikai szempontból is elértéktelenedik a terület. A fővárosiak a kánikulai napokon biztonsággal már csak a Budapest környéki bányatavakban fürödhetnek. Egészen a bányatavak elszennyeződéséig. Ö. Z.
 

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. augusztus 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére