Néhány héttel ezelőtt ügyészségi, számvevőszéki és KEI-vizsgálatot kezdeményezett a Központi Környezetvédelmi Alapnál (KKA) a Levegő Munkacsoport, illetve az alaphoz beadott pályázatokat elbíráló bizottság egyik tagja. Az indítványozók szerint a KKA-támogatásokról döntő környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter az alapra vonatkozó jogszabályokat megszegve olyan pályázatokat részesített esetenként százmilliós támogatásban, amelyeket – mivel a legalapvetőbb feltételeknek sem feleltek meg – el kellett volna utasítani. A zöldek lépése ismét a környezetvédelmi források elosztásának anomáliáira irányította a figyelmet.
Akadnak hiányosságok
A Központi Környezetvédelmi Alap sorsa szerencsésen alakult. Miközben az állami pénzalapok többségét felszámolták, a zöldalap forrásai évek óta folyamatosan bővültek. Hat éve még csak egy-két milliárd forint folyt be a KKA-ba, tavaly viszont már 16 milliárd, idén 24 milliárd, jövőre pedig az előzetes elképzelések szerint 30 milliárd forint lesz a keret. Ez pedig olyan hatalmas összeg, amelynek megcsapolása sokak számára csábító lehet. A hirtelen felduzzadt forrás elosztása időnként hibákkal járt. A közelmúltban az Állami Számvevőszék is vizsgálta a KKA működését és számos hiányosságot tapasztalt. Egy tavalyi ellenőrzés megállapította, hogy nem mindig sikerült a rendeltetési céltól eltérő módon felhasznált támogatások hiánytalan viszszaszerzése. A Biomed Kft. például 60 millió forintot kapott kórházi veszélyeshulladék-égetőmű építésére. Ebből 53,3 milliót használt fel, ám a beruházás nem valósult meg. A felszámolás alatt álló cég nem fizette vissza tartozását.
Egy pécsi székhelyű kft. pedig a bőrhulladék hasznosítására kapott 5,7 milliót, ám a pénzt az ugyancsak felszámolás alatt álló cég másra költötte el. A környezetvédők minapi beadványukban pedig azt kifogásolták, hogy egyes pályázatoknál megkövetelik a pályázati feltételek teljesítését, másoknál pedig az utólagos bemutatással is megelégednek. Tavaly történt, hogy négy szervezet kért pénzt az alaptól használt akkumulátorok ártalmatlanítására. Közülük az egyiket a környezetvédelmi engedély hiányára hivatkozva a minisztérium elutasította, a Perion pályázata viszont – bár szintén nem mellékelték hozzá a környezetvédelmi hatóság engedélyét – zöld utat és 627 millió forintos támogatási ígéretet kapott.
A környezetvédelmi alap bevételeinek bővülését a termékdíjrendszer bevezetése tette lehetővé. Először az üzemanyag árába épített ökoadó jelent meg, amit hamarosan a gumiabroncsokra, akkumulátorokra, csomagolóanyagokra, hűtőközegekre kivetett termékdíj követett. A termékdíj bevezetésének célja a szennyező termékek fogyasztásának visszaszorítása, a környezetkímélő termékek fogyasztásának ösztönzése volt. A minisztérium az ökoadóból befolyt milliárdokat a hazai környezetvédelmi ipar megsegítésére akarta felhasználni. Ennek érdekében létrehozta a programgazdarendszert, amelynek lényege, hogy egy-egy környezetvédelmi probléma átfogó kezelését országosan vagy regionálisan egy-egy nagyobb cégre bízták. A rendszer kiépült, de a környezet állapotán még nem érzékelhető, hogy a hálózat már működik.
A minisztérium vezetői erre azt mondják, lassan lendül mozgásba a rendszer, ám néhány éven belül mindenki érzékelheti a változásokat. A termékdíjrendszer bevezetésével egyébként nem mindenki ért egyet. A legtöbb bírálat amiatt éri, mert nem tölti be legfontosabb feladatát: nem ösztönöz környezetvédelemre. A csomagolóanyagok esetében például a törvény támogatja ezen anyagok elégetését, amivel értékes másodnyersanyagot semmisítünk meg. A díj összege pedig olyan alacsony – műanyagok esetén kilónként mindössze tíz forint -, hogy olcsóbb kifizetni, mint hulladékkezeléssel bajlódni.
Fáradt olaj
Ez év januárjától a fogyasztók egy kiló kenőolaj után 60,80 forint termékdíjat fizetnek. Ennek révén akár megháromszorozódhat a visszagyűjtött fáradt olaj mennyisége. A kapkodva kialakított szabályozásnak azonban több hiányossága is van. Így például nem határozták meg, hogy pontosan mi is a fáradt olaj, s azt sem, hogy ki lesz a tulajdonosa a begyűjtött hulladéknak. (A kenőolajból keletkező fáradt olaj éves mennyiségét 45-50 ezer tonnára becsülik a szakértők, ugyanakkor ennek a mennyiségnek csupán 10-15 százalékát gyűjtik vissza. A visszagyűjtés szorgalmazása mellett a termékdíj bevezetésének másik célja az ügyeskedések visszaszorítása volt. 1995-ben például 350 ezer tonna kenőolaj érkezett az országba, ám hazánk kenőolaj-szükséglete legfeljebb 90 ezer tonna. A fennmaradó mennyiséget vélhetően üzemanyagként értékesítették.
A minisztérium tervei szerint a jövőben az újságpapírok után is termékdíjat kellene fizetni, amely kilónként négy forint lenne. Szintén nem kizárt, hogy az elektronikai termékekre és a festékekre is kivetik ezt az adófajtát. Újfajta szemléletet tükröz a környezetterhelési díjról szóló koncepció. Ennek lényege, hogy a környezeti elemeket – talaj, víz, levegő – szennyezőkre a környezetterhelés arányában egyfajta ökoadó jellegű díjat vetnek ki. Egy példa. Azok, akik szennyvizüket házilag szikkasztják, ingyen veszik igénybe a talajt az elhasznált víz elhelyezésére, miközben a házi derítőt rendszeresen ürítők, illetve a közcsatorna használói havi több ezer forintot költenek erre a célra. Ha a környezetterhelési díjakat sikerül bevezetni, akkor a környezetvédelmi bírságok rendszere is átalakul. Most még ugyanis a környezetkímélő technológiák bevezetése helyett a cégek inkább a bírságot fizetik be.
Növekvő bevétel
A megengedett szintet meghaladó légszennyezés, szennyvízterhelés és zajszint miatt, illetve azért, mert a gazdálkodók megsértették a hulladékkezelésre vonatkozó szabályokat, a környezetvédelmi felügyelőségek bírságokat szabnak ki. 1995-ben összesen 1,493 milliárd forintra bírságolták a környezetet veszélyeztető cégeket, egy évvel később viszont csupán 535,7 milliót szabtak ki. Tavaly a környezetkárosító vállalatokra kirótt bírságból viszonylag nagyobb összeg, majdnem egymilliárd forint folyt be a Központi Környezetvédelmi Alapba. Ez a tétel mintegy 70 százaléka a befizetett büntetésnek, hiszen a büntetések 30 százaléka a települési önkormányzatoknál marad. 1997-ben a legmagasabb környezetszennyezési bírsággal – 274,8 millió forinttal – a Vértesi Erőmű Rt.-t sújtotta a Környezetvédelmi Főfelügyelőség. Általánosságban is igaz, hogy a hőerőművek szennyezik leginkább a környezetet. (A környezetet érő kár évente eléri a GDP öt százalékát, ami mai áron körülbelül 200 milliárd forint.) A Tiszai Vegyi Kombinát tavaly év elején fizette be 12,5 milliós bírságát, ám a cég vezetői, úgy tűnik – sajnos nem sok társuk akad -, megunták a bírságokat. A cég tavaly annyit fordított környezete védelmére, hogy ebben az évben reményei szerint már nem kell szennyvízbírságot fizetnie. Az elavult erőművek esetében azonban olyan jelentős beruházásról van szó – országos szinten több százmilliárdba kerülne az elavult berendezések cseréje -, hogy annak legfeljebb öt százalékát képes finanszírozni a költségvetés, a többi pénzt a vállalatoknak kell előteremteniük.
A korábbi büntetési tételekhez viszonyítva tavaly óta már mélyen a vállalati kasszába kell nyúlni annak a vezetőnek, akinek cége a természeti környezetben komolyabb kárt okoz. A természetvédelmi bírságot szabályozó új kormányrendelet nagyságrenddel nagyobb bírságtételeket állapított meg. Egy 350 négyzetméter felületű barlang elpusztítása esetén akár 12 millió forint természetvédelmi bírság is kiszabható. Ha valaki például védett túzokpár élettevékenységét veszélyezteti, másfél millió forintra büntethető. Tízhektárnyi védett természetvédelmi érték károsítása esetén pedig húszmillió forintos bírság is kiróható.
A természetvédelmi bírság esetében a visszaesőket az alaptételek többszörösére büntethetik. A bírsághatárokat egyébként úgy szabták meg, hogy azok viszszatartó hatásúak legyenek. Fontos szempont, hogy a jogerősen kiszabott, de be nem fizetett bírságot az elmaradt köztartozásokhoz hasonlóan hajtják be. A környezetet és a természetet tehát egyre több szankcionáló jellegű előírás védi, a valódi védelmet azonban az jelentené, ha nem a büntetéstől való rettegés miatt javulna az ország környezeti állapota, hanem a lakosság környezettudatos magatartása miatt.
| Növényvédő praktikák "A magyar növényvédőszer-piac szabályozása vetekszik a legpéldamutatóbb EU-országok gyakorlatával, a regisztrációs rendszer tökéletes." "A Magyarországon fogalomban lévő mintegy 400 növényvédő szer közül százat sürgősen ki kellene vonni a forgalomból, a regisztrációs és nyilvántartási rendszer pedig szigorításra szorul." Az utóbbi hónapokban – többé vagy kevésbé hivatalosnak tekinthető fórumokról – ez a két, egymásnak ellentmondó vélekedés látott napvilágot a hazai sajtóban. Hogy a két álláspont közül melyik a helyes, azt a kívülálló nehezen tudja eldönteni, ám talán nem járunk messze a valóságtól, ha feltételezzük: az igazság körülbelül középen van. A környezetvédelmi tárca a múlt évben megbízást adott dr. Darvas Béla professzornak, az MTA Növényvédelmi Kutatóintézete munkatársának, hogy kollégáival készítsen tanulmányt a forgalomban levő szerek lehetséges környezetbiológiai hatásairól. Az októberre ígért szakmunkára hivatkozva napilapok és rádióműsorok vették át a hírt: a magyar piacon sok az elavult, modernebb és biztonságosabb szerekkel helyettesíthető készítmény. A sajtóhírekre – a szóba hozott gyártócégek mellett – először az agrártárca reagált, sajtótájékoztatón jelentve be: a magyar engedélyezési rendszer mindenben megfelel az EU kívánalmainak, s Magyarországon egyetlen olyan készítményhez sem lehet hozzájutni, amely az Unió tiltólistáján szerepel. A környezetvédelmi minisztérium jelen levő környezetbiztonsági főosztályvezetője ugyanakkor óvatos különvéleményt fűzött az elhangzottakhoz, kiemelve: az engedélyezési és nyilvántartási rendszer valójában korszerűsítésre szorul, s a tárca azt is örömmel venné, ha a környezet-egészségügyi és természetvédelmi szempontok sokkal markánsabban jelennének meg a készülő növényvédelmi törvényben (amelyhez egyébként az említett tanulmány is készül). A szakmai vitáktól sem mentes tájékoztatón ugyanakkor az is elhangzott: vannak olyan növényvédő szerek, amelyeket egyes EU-tagországokban nem szabad forgalmazni, Magyarországon viszont igen. Viszont minden ország nemzeti hatóságának szuverén joga, hogy a megfelelő engedélyezési dokumentumokkal rendelkező készítmények forgalomba-hoztalához – kereskedelempolitikai, környezetvédelmi és egyéb szempontokat is mérlegelve – hozzájáruljon. Ennek megfelelően létezik olyan szer is, amelyet Magyarországon gyártanak, idehaza nem forgalmaznak, külföldön – például Dél-Amerika egyes országaiban – viszont igen. Az egyik legnagyobb vegyipari mamutcég képviselője azt is megerősítette, hogy a magyar piacra dolgozó, illetve a Nyugat-Európába exportáló mezőgazdasági cégek eltérő vegyszerarzenált használnak, s ő például sohasem vásárol zöldséget vagy gyümölcsöt piacon, csak olyan bolthálózat üzleteiben, amelyről tudja, hogy szigorúan megköveteli a növényvédelmi technológiák betartását. A magyar ellenőrzési rendszer – a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint – alapelveiben és módszereiben tökéletesen megegyezik az európai gyakorlattal. Ha egy készítményt legalább öt országban betiltanak, akkor az Magyarországon is automatikusan tiltólistára kerül. A toxikológiai vizsgálatokat nem a magyar hatóságok végzik – ehelyett elfogadják a gyártó cégek akkreditált laboratóriumokból származó dokumentációját -, ám a legfejlettebb országok hatóságai is ugyanígy járnak el, hiszen a részletes vizsgálat költségei dollármilliókra rúgnak. A magyar piacon különféle úgynevezett hozzáférési kategóriákba sorolják a növényvédő szereket: a közforgalomban csak a legártalmatlanabb készítmények kaphatók, a következő osztályba tartozók megvásárlásához tanfolyam elvégzését, tehát – elvben – szakértelmet igazoló papír, a veszélyes csúcstermékekhez pedig növényvédelmi diploma kell. Mindez elvileg garantálja, hogy ártalmas vegyszer nem kerülhet rossz kézbe, ám a gyakorlat – például az a júliusi eset, amikor 600 liter gazdátlan rovarölő szert találtak a dunaegyházi homokbányában – azt mutatja, hogy a szisztéma nem működik tökéletesen. A környezetvédelmi minisztériumból származó információnk szerint a hatóság őszre átláthatóbbá teszi majd a szerregisztrációt, a forgalomba került szerek nyomonkövetését, és az sem kizárt, hogy szűkíteni fogja a Magyarországon használható vegyszerlistát. H. M. |