A szemét sorsa

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. augusztus 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 6. számában (1998. augusztus 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

Hazánkban a környezetvédelem (is) olyan közügy, amelyhez mindeki ért. Nehezen hozható döntés anélkül, hogy valaki ne találjon abban kifogásolnivalót. Az egyik legrégebben húzódó ügy a Baranya megyei Garé község mellett tárolt veszélyes hulladék kérdése, míg a legfrissebb környezetvédelmi történet a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kengyelen borzolja a kedélyeket.

A kengyeli környezetvédők továbbra sem értenek egyet azzal az elképzeléssel, hogy a kistelepülésen veszélyeshulladék-ártalmatlanító épüljön. Az ellenzőket tömörítő Kengyeli Gyalogos Egyesület felszólította a környező települések polgárait, hogy akadályozzák meg a szemétégetőmű üzembe helyezését. A kengyeliek egyébként tavaly már népszavazáson bizalmat szavaztak az elképzelésnek, ám néhányan azóta sem tudják elfogadni a tervet. Pedig szükség van a hulladékégetőre, hiszen előbb-utóbb mindent ellep a szemét. Ez a beruházás ráadásul a legkorszerűbb környezetvédelmi előírásoknak is megfelel. A modern berendezésben sem füst, sem más veszélyes anyag nem keletkezik. A rendszerhez hasonlót a svéd kohóipar is használ környezetvédelmi célokra. Ennek segítségével akadályozzák meg ugyanis, hogy füst és mérgező gáz juthasson ki a levegőbe. A tervek szerint naponta egykamionnyi veszélyes hulladékot szállítanak majd Kengyelre. A kivitelező cég munkatársa szerint a megsemmisítőt Szolnok és környéke hosszú időn át ellátja hulladékkal, amely végtermékként újrahasznosítható fémeket és gázokat állít elő. Az üzem egy év múlva már hulladékot fogadhat, hacsak az ellenzők meg nem akadályozzák a tervet.

Szemétkeret Szeptember elejétől Budapesten a szemétszállítás kötelező szolgáltatás lesz, amit a főváros valamennyi ingatlantulajdonosának igénybe kell venni. A közszolgáltatás elvégzésére tíz vállalatból álló konzorcium jogosult, sőt kizárólagosságot élvez, és egyelőre a pillanatnyilag érvényes lakossági szemétszállítási díjnak megfelelő összegért szállítja el a szemetet. u A július közepén nyilvánosságra hozott fővárosi rendelet legfőbb célja a környezet védelme és a közegészségügy javítása. A városháza vezetői szerint az új rendszer átláthatóvá teszi az eddig kusza szemétszállítási piacot. A pályázaton nyertes cégek - amelyeknek tevékenysége a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. neve alatt fut majd - egyetemleges felelősségükből adódóan mindent elkövetnek azért, hogy megszűnjenek például az illegális hulladéklerakók. Ezzel párhuzamosan azonban a közterületek rendjén őrködő Fővárosi Közterület-felügyeletet is meg kell erősíteni. A konzorcium tagjai szerződésüknek megfelelően a szállításból befolyó pénz hatvan százalékát kapják meg, a többit a közterület-fenntartó a hulladék ártalmatlanítására fordítja. (A főváros egyik legnagyobb beruházása is a hulladékhoz kapcsolódik: várhatóan még az idén ősszel megkezdődik a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak is megfelelő pusztazámori hulladéklerakó építése. A beruházás ötmilliárd forintba kerül.) A fővárosban a szemétszállítási díj ebben az évben már nem változik. A 110 literes tartályokat áfa nélkül 150, a 240 litereseket 345, a 360 litereseket 517, míg az 1100 litereseket 1580 forintért ürítik ki alkalmanként. A nem rendszeresen keletkező, nem háztartási hulladék - építési törmelék, kitermelt föld - elszállítása a szerződés szerint nem tartozik a konzorcium feladatai közé. Egyébként az új rendelettel a Települési Szilárd Hulladék Szállítók Egyesülete is egyetért. Korábban a szervezet azt kifogásolta, hogy az esetleges monopolhelyzet tönkreteheti a kisvállalkozókat. Kiderült, hogy a konzorcium tagjaiként a szabadpiacon bizonyos megkötéssel tovább dolgozhatnak. Ö. Z.

Akut gondok

Országos visszhangot kapott a monoki akkumulátorfeldolgozó terve. Mintegy kétmilliárd forintos beruházás árán olyan üzem épülne a borsodi településen, amely évi 22 ezer tonna használt akkumulátort és 3 ezer tonna ólomhulladékot dolgozna fel. Jelenleg a felvásárló cégek ezeket a hulladékokat Ausztriába és Szlovéniába exportálják, miközben az ország évi másfél milliárd forint értékben importál ólmot az akkumulátorgyártáshoz. A beruházáshoz az építkező Perion Akkumulátorgyár Rt. a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumtól 627 millió forintnyi támogatást nyert el. (A 627 millióból 250 millió vissza nem térítendő, 377 millió pedig kamatmentes hitel. A gyár mintegy 200 embernek adna munkát.) Az elsőfokú környezetvédelmi felügyelőség szerint a feldolgozás tervezett technológiája a jelenleg ismert legjobb eljárás. A környezetvédelmi hatástanulmány szerint az üzem káros légszennyezést nem okoz, sem a felszíni, sem pedig a felszín alatti vízkészletet nem veszélyezteti, és mivel lakott területtől távol épülne meg, még zajártalom sem lenne. Az engedélyben egyébként a felügyelőség megfigyelőkutak kiépítését írta elő. Az állami hivatal nem tudta értelmezni az ellenzők azon kijelentését, hogy a gyár működése káros hatással lehet a tokaji bor jó hírnevére. Az imázs féltése pedig nem lehet a hatósági vizsgálat tárgya. Az eredeti tervek szerint a jövő év második felében kellene működnie a monoki gyárnak, ám elképzelhető, hogy a gyár mégsem épül meg a borsodi településen. Az országban azonban szükség van ilyen üzemre, hiszen a savas akkumulátorok az egyik legkomolyabb környezeti veszélyforrások.

Jogos aggályok

A legfrissebb adatok szerint az országban évente 3,5 millió tonna veszélyes hulladék jön létre - ennek harmada a timföldgyártásnál keletkező vörösiszap. A veszélyes hulladék kezelésének költsége egyébként a hulladék típusától függ. Például a Baranya megyei Garéban tárolt tetraklór-benzol tartalmú hulladék ártalmatlanítása, átcsomagolása és szállítása tonnánként 200 ezer forintba, az aszódi lerakóban vagy a dorogi hulladékégetőben történő ártalmatlanítás tonnánként további 70-80 ezer forintba kerül (Garén egyébként 63 ezer hordóban összesen 17 ezer tonna veszélyes hulladékot tartanak. Ebből a tervek szerint 3 ezer tonnát Dorogon égetnek el, míg a többit átmenetileg betongyűrűkben tárolják.) Tavasszal a dorogi lakosok éppen a garéi hulladék miatt tüntettek. Az onnan származó hulladék klórtartalma 50-60 százalék, a dorogi égetőmű technológiája azonban olyan anyagok ártalmatlanítására alkalmas, amelyek klórtartalma legfeljebb 4-5 százalék. Az ennél magasabb százalékban bevitt klórt hosszú távon nem tudják közömbösíteni a környezet szennyezése nélkül. A helyi környezetvédők állítják, az égetés nyomán keletkező, szintén veszélyes hulladéknak minősülő salakot sem tudják megfelelően tárolni, mert az üzemnek nincs megfelelő minőségű és kapacitású salaklerakója. A dorogi környezetvédelmi egyesület szerint nem alaptalanok a félelmeik, hiszen Dorogon több mint négyszerese az országos átlagnak a krónikus hörghuruttal és tüdőasztmával kezelt gyermekek aránya. Az első garéi anyagot szállító teherautó egyébként július első napjaiban indult el Dorogra.

Az országban - becslések szerint - több száz engedély nélküli bánya működik, évente több tízmilliárd forint jogtalan haszonhoz juttatva tulajdonosát. Aki Magyarországon megfelelő alapú földterülettel rendelkezik, a mezőgazdálkodás profitját is jócskán meghaladó haszonra tehet szert, ha zöldség- és gyümölcstermesztés helyett sódert vagy homokot visz a piacra. Igaz, ehhez meg kell lopnia az államot. A hatályos törvények szerint a föld méhének kincse ugyanis állami tulajdon.

Fekete üzelmek

A bányászathoz szükséges papírok - kutatási és környezetvédelmi engedély, működési, üzemeltetési és munkajogi engedélyek - beszerzése elméletileg több millió forintba kerül és kétévnyi időbe telik, ám némi ügyeskedéssel a procedúra megspórolható. A talajt és a kőzetet ugyanis nem csupán bányászati céllal lehet kitermelni, hanem azért is, hogy a helyén például halastó vagy szeméttelep legyen. Így még az is előfordul, hogy az élelmes tulajdonos területfejlesztési célra kapott támogatással termeli ki azt a sódert, amit azután illegálisan értékesít. A legtöbb engedély nélküli bánya jelenleg az épülő M3-as környékén van, közülük 16-ot érint az az ügyészségi eljárás, amelyet az illetékes környezetvédelmi és bányászati hatóság kezdeményezett. Elharapózott az illegális bányászkodás a nyugati határ mentén is, ahol az Ausztriában betiltott sóderkitermelés teremti meg a konjunktúrát. A nagyban dolgozó vállalkozók - akik két ideiglenes határátkelőhely megnyitását is kijárták a szállítási költségek csökkentése érdekében - magyar oldalon fillérekért jutnak hozzá az építőanyaghoz, amit aztán odaát értékesítenek. A bányászati tevékenység ellenőrzése elsősorban a bányakapitányságok feladata, az országban azonban csupán négy kapitányság működik - Pécsett, Veszprémben, Miskolcon és Szolnokon. Az egységenkénti hat-hét munkatárs a szabályok betartását csak nagy nehézségek árán éri el. Ezért a környezetvédelmi minisztérium és a Bányászati Hivatal együttműködési megállapodást köt, hogy a természetvédelmi őrök is segíthessenek az illegális bányák felkutatásában.

Környezetvédelmi ügyeink egyik súlyos megoldatlan problémája, hogy mi legyen a Duna magyarországi szakaszával. Építsünk gátat, vagy ne építsünk? Ez már régen nem csupán környezetvédelmi kérdés, hanem sokkal inkább politikai. Persze ugyanez áll a garéi ügyre vagy a monoki feldolgozóra is. Amelyik ügyet a politika felkarolja, az bizonnyal hosszú ideig nem oldódik meg.

Papír a hulladékból Papírt a legolcsóbban papírból lehet előállítani - ez a titka az újrapapír-ipar hazai sikertörténetének. A Magyarországon gyártott, csomagolásra használt papírtermékek 90 százaléka használt papírból készült, s ez világviszonylatban is különösen magasnak számító arány. (Tegyük hozzá: a világ papírgyártó nagyhatalmai közé tartozó országokban - például Skandináviában, Kanadában - lényegesen magasabb az erdősültség, vagyis jóval olcsóbb a másik legfontosabb alapanyag, a fa.) A papírt alkotó növényi rostok 8-10 alkalommal is felhasználhatók, vagyis egy-egy rostszál többször fordulhat meg a papírgyárban - persze, egyre rosszabb minőségű papír alkotóelemeként. A legnagyobb hazai papíripari cég, a csepeli Dunapack a fő profiljának számító, hullámkarton termékekből évi 300 millió négyzetméternyit, mintegy 150 ezer tonnát termel. A cég tájékoztatása szerint a hullámkarton környezetbarát gyártmány: újrahasznosított, régi papírból készül, a gyártás során nem - illetve csak az esetleges festés miatt - használnak vizet, s a termék egyszerűen és maradéktalanul újra feldolgozható. A papír-újrafeldolgozás alfája és ómegája a használt papír begyűjtése. Ezt a nemes feladatot egykoron a szorgos úttörők végezték, ám az őrsök feloszlása, illetve a MÉH-tröszt felbomlása után gyakorlatilag az egész begyűjtő rendszer összeomlott. A régi hálózat megmaradt láncszemeit működtető kisebb vállalkozások - racionális megfontolásokból - inkább Nyugatra szállították a szétválogatva begyűjtött papír javát, s a csepeli nagyvállalat alapanyaghiánnyal bajlódott, szégyenszemre importra szorult, egészen addig, amíg - megalakítva a Duparec Kft.-t - meg nem szervezte a begyűjtést. A cég a régi receptet alkalmazva felvette a kapcsolatot az oktatási intézményekkel, emellett - a papír útját rövidre zárva - a sok hulladékkal dolgozó áruházakkal, bolthálózatokkal kötött szerződést. A 3 milliárd forintba kerülő fejlesztés eredményeként azóta folyamatosan érkezik az utánpótlás, ami olcsóbb is, mint a korábbi behozatal. Ma már a Csepel-szigetre kerül az országban begyűjtött használt papír több mint 80 százaléka. A termékdíjrendszer - amelyet a környezetvédelmi tárca egyebek mellett a hulladékok begyűjtésének és újrahasznosításának finanszírozására vezetett be - a csomagolóanyag-iparban látványos eredményeket produkált, bár nem teljesen úgy, ahogy azt a minisztériumban képzelték. Az egykori KTM szakértői azt feltételezték, hogy a termékdíj a csomagolóeszközök begyűjtésének megszervezésére ösztönzi a gyártókat, ám ez csak részben következett be: a Dunapack dicséretes begyűjtési mutatói (amelyekhez akarva-akaratlanul a kartonpapírbizniszben megélhetési lehetőséget látó, gyűjtögető otthontalanok is hozzájárulnak) nem feledtethetik, hogy például a kombinált csomagolóanyagok - Combibloc, TetraPack -, vagy a gyorséttermekben használt papírtálcák és -poharak továbbra is a kukákban végzik. Az élelmiszer-csomagolásra használt papíreszközök újrahasznosítása egyelőre túl drága - talán ezért nem alakult ki a begyűjtőrendszer sem. Kevesen tudják, hogy Magyarországon - a fenti okok miatt is - fát gyakorlatilag nem használnak a papírgyártáshoz. Az összes hazai papírtermék mintegy 80 százaléka használt papírból, 18 százaléka pedig szalmából készül, vagyis a papírgyárak a magyar erdőket nem fenyegetik. A papír végtelenített újrahasznosításának gyümölcsében, a hullámkartonban pedig minden bizonnyal a jövő sikertermékét tisztelhetjük: ma már a sérülékeny áruk becsomagolására szolgáló, nem túl környezetbarát polisztirolhab helyettesítésére, ház- sőt csónaképítésre (!) is használják, s - mivel az alapanyag gyakorlatilag korlátlanul rendelkezésre áll - a látványos karriernek semmi sem szab határt.
 

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. augusztus 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére