Zsugorodó olajárak

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. július 1.) vegye figyelembe!

A növekedés motorja lehet

Megjelent a Cégvezetés (archív) 5. számában (1998. július 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
 

Az Irak körüli háborús feszültség enyhülése után zuhanni kezdett a kőolaj világpiaci ára, és március második felében három évtizedes mélypontra, 11 dolláros hordónkénti szint alá csökkent. A több évtizedes árlemorzsolódás során az olaj ára 35-38 dollárról indult, miközben a dollár évente átlagosan 5,5 százalékot veszített értékéből. Így a jelenlegi 11-12 dolláros olajár akkori értéken számolva nem egészen 3 dollár. A folyékony fekete arany ára az olajárrobbanásokat megelőzően éppen ennyi volt.

 

Mivel magyarázható a kőolaj, de általában az energiahordozók nagyarányú értékvesztése? Milyen keresleti és kínálati tényezők játszottak közre a kőolaj világpiaci árának ilyetén alakulásában? Tartósnak minősíthető-e a jelenlegi igen alacsony ár? Milyen hatással lehet a nagyarányú árcsökkenés az éppen csak nekilendülő hazai gazdasági növekedésre, a fenntartható növekedés makrogazdasági feltételeinek megszilárdulására? Számos kérdés, amire az alábbiakban keressük a választ.

Az előzmények

Éppen két évtizede annak, hogy a második olajárrobbanás jóval 30 dollár fölé emelte a kőolaj hordónkénti világpiaci árát - szemben a 70-es évek legelejével, amikor az olaj hordónkénti ára még 2-3 dollár között ingadozott.

A váratlan olajárrobbanást nagyon sok tényező együttes hatása alakította, amiben meghatározó szerepet játszott az olajtermelők monopolpozíciójának, érdekérvényesítési képességének megerősödésén túl a fejlett országok gyorsan növekvő szükséglete és az importfüggőség. Azt lehetett várni, hogy a magas importárak drámaian és tartósan visszavetik a fejlett országok, mindenekelőtt Japán és az európai fejlett országok gazdasági növekedését. Ezzel szemben a fejlett országok gazdasági növekedésének visszaesése, a fizetési mérlegük hiányának emelkedése csak átmeneti volt. Gyorsan alkalmazkodtak az energiahordozók drágulásához, az egyensúlyi viszonyok az 1970-es évek elején és végén néhány év után megnyugtatóan rendeződtek, a gazdasági növekedés pedig szerényebb ütemben ugyan, de folytatódott.

Az energiahordozók és a feldolgozott termékek korábbi cserearányainak drámai átrendeződése a szénhidrogének javára, hosszabb távon azon országok gazdasági fejlődését segítette, amelyek egyfelől kevésbé váltak importfüggővé, másfelől korszerű, magas szakértelmet és kutatást igénylő feldolgozóipari termékekkel egyenlítették ki importszámláikat. Az igazi vesztesek a fejlődő és a volt szocialista országok lettek, amelyek gyengébb gazdasági fejlettségükből következően erősen leértékelődött tömegáruval próbálták ellentételezni a megemelkedett importterheket.

Az olajárrobbanás mögött az a félelem állt, hogy a második világháború után az igen gyorsan növekvő olajigények tovább dinamizálódnak, erősen igénybe véve a feltárt és végesnek mondható kőolajkészleteket, így 2010 körül már az olaj szűkösségével, a készletek fokozatos kimerülésével kell számolni. Az akkori prognózisok szerint a következő évtizedek alapproblémája az lett volna, hogy a világ kétségtelenül hatalmas kőolajkészletei a felhasználás dinamikus növekedése miatt még azelőtt kimerülnek, hogy létrejönnének a növekedés gazdasági-energiatermelési előfeltételeit másként megteremtő, új technikai-technológiai megoldások.

A különböző jövőbeli növekedési forgatókönyvek az energia és különösen a kőolaj tartós felértékelődésére számítottak. Az egyértelműen érvényesülő árnövekedési tendenciákat árnyalta, hogy miként képzelték el a növekedés energiaigényességének mérséklődését. Elég egyértelmű volt, hogy nem tartható az energiafelhasználásnak az az üteme, amely a háborút követő évtizedeket jellemezte. (1950-75 között az egységnyi GDP növekedéséhez egységnyinél nagyobb energiafelhasználás tartozott, a kőolaj-felhasználás üteme pedig ennél is jóval nagyobb volt.)

Felhasználási trendek

Visszatekintve az elmúlt negyedszázadra megállapítható: a legoptimistább becslések sem számoltak azzal, ami ténylegesen bekövetkezett. Az OECD-országok energiatermelése (a fűtőértéket megtestesítő mértékegységben számolva) 1971-1995 között 2216 millió tonna egyenértékről (Mtoe) 3233 millió tonna egyenértékre nőtt, ugyanezen időszakban a teljes felhasználás 3250 millió tonna egyenértékről 4300 millió tonna egyenértékre változott. Az önellátás mértéke tehát 7-8 százalékponttal javult. 1971 és 1995 között a teljes kőolaj-felhasználás 1696 millió tonna egyenértékről 1845 millió tonna egyenértékre emelkedett, tehát 25 év alatt összesen mindössze 5 százalékkal nőtt. A kőolaj világpiaci árának alakulásában azonban ennél is meghatározóbb fejlemény, hogy a fejlett országok kőolajimportja 1971-95 között 1107 millió tonna egyenértékről 971 millió tonna egyenértékre esett vissza.

Az energia és különösen a kőolaj világpiaci erőviszonyaiban - amely az áralakulás szempontjából meghatározó jelentőségű - bekövetkezett alapvető és minőségi átrendeződést nem is annyira a teljes felhasználási és az importmutatók szemléltetik igazán, mint inkább a GDP előállításához szükséges energiafelhasználási mutató. Az elmúlt negyedszázadban az OECD-országokban a GDP termelése - 1990-es dolláron számolva - csaknem megkétszereződött: 1971-ben egységnyi GDP előállításához 0,33 tonna energiára volt szükség, 1995-ben azonban már csak 0,25-re, ugyanezen mutatók a kőolajra számítva 0,17 és 0,10. Az egy dollár GDP-re jutó kőolaj-importigény pedig az 1971. évi 0,11-ről 0,05-re, tehát több mint a felére csökkent.

Ennek magyarázata az, hogy

  • Az OECD-országokban az elmúlt három évtizedben, részben az olajárrobbanás hatására, gyors makrogazdasági szerkezetváltás zajlott le.
  • Jelentősen csökkent a nagy fajlagos energiaigényű ipar, különösen a nehézipar aránya a GDP előállításában.
  • Felgyorsult a szolgáltató szféra fejlődése, és ma már a GDP 65-70 százalékának itt vannak a forrásai. A szolgáltató szféra fajlagos energiaigénye - kivéve a szállítást - töredéke az iparénak.
  • A mikroszerkezetben is a tudás- és kutatásigényes termékek és szolgáltatások váltak meghatározókká.
  • A 70-es években megdrágult energiahordozók ösztönözték a modernizációs és az innovációs folyamatokat a termelésben, de különösen az energiagazdálkodásban és annak kapcsolódó területein.
  • A 80-as években a további évek extenzív jellegű növekedése következtében súlyossá váltak a környezeti problémák, amiben meghatározó szerepet játszott az energiafelhasználás mértéke és módja. A környezeti szennyezés mérséklése a növekedés lényeges elemévé vált, ami felerősítette a racionális energiafelhasználás követelményét.
  • Az energiafelhasználás, az energiaigények csökkentése állami gazdaságpolitikai prioritássá vált, amelynek erőteljes érvényesítését kiépült intézményrendszer és nagyon kifinomult, sok irányú állami szerepvállalás és támogatási rendszer segíti.

A világ kőolajszükséglete az OECD-országokétól némileg eltérően alakult. A fejlődő országok igénynövekedése továbbra is erőteljes, azonban a fizetőképesség komolyan korlátozza az áremelkedéseket. A nem OECD-országok viszonylag gyorsabban növekvő energiafelhasználásában szerepet játszott, hogy a 80-as években a nagy energiaigényű és környezetszenynyező iparágak és tevékenységek egyre inkább kitelepültek elsősorban a kelet-európai és a fejlődő országokba. A 90-es évektől viszont a volt szocialista országok termelése és fogyasztása is drámaian visszaesett a termelés csökkenése, az életszínvonal jelentős romlása miatt.

Az elmúlt negyedszázadban a kőolaj árának alakulásában az OECD-országoknál bemutatott fogyasztásitendencia-változás játszott alapvető szerepet. A 80-as évek elejének 30 dollárt meghaladó hordónkénti ára az elmúlt években ingadozva ugyan, de folyamatosan csökkent, és idén márciusban elérte mélypontját a 11 dollár alatti árral. A mai 11-12 dolláros hordónkénti kőolajár, figyelembe véve a dollár negyedszázados értékvesztését, lényegében az olajárrobbanást megelőző időszak árszínvonalára mérsékelte az árakat.

A fejlett országokban az egységnyi GDP előállításának energiaköltsége jóval kisebb, mint negyedszázaddal korábban, és a megfigyelhető struktúraátalakulás és versenyképesség-javulás részben ebből a forrásból táplálkozik. A bemutatott tendenciák magyarázzák hosszabb távon a kőolajárak elmúlt negyedszázados alakulását.

Az OECD-országok kőolajszükségletének abszolút és relatív csökkenése további változásokat indított el, amelyek tovább gyengítették a kőolajexportálók alkupozícióit. A csökkenő energiaigények és az exportra való ráutaltság kikezdte az OPEC-országok együttműködését. Az igényeket meghaladó kitermelés ugyancsak rontotta a kőolaj világpiaci árpozícióit. Bár a közös érdek erősítheti az OPEC-országok jövőbeni egységesebb fellépését, ám aligha restaurálhatóak a 70-es évek monopolpozíciói.

A kőolaj-felhasználás háború utáni dinamikus trendjének megtörése a 70-es évek végén azzal a nem lényegtelen következménnyel is járt, hogy az addig feltárt és ismert kőolajkészletek változatlan nagysága mellett is jelentősen meghosszabbodott a források élettartama. Az akkori számítások szerint, 1965-ben a világ feltárt teljes készlete 409, 1979-ben pedig 952 milliárd hordó volt. A korábbi felhasználási adatok szerint a készletek 1965-ben 32 évre, 1979-ben 28 évre lettek volna elegendők. Ezzel szemben 1979-ig a világ az összes feltárt készletnek csak mintegy egyharmadát használta fel.

Az elemzések úgy találták, hogy az adott technikai-technológiai feltételek mellett a feltárt készletek növekedése még meghaladja a kitermelés várható ütemét, így csak 2000 után romlik a készletek és a felhasználás években számolt mutatója.

Új megítélés

Az elmúlt negyedszázadban a kőolaj iránti keresleti változások már önmagukban is javították a készletek és a felhasználás közötti arányokat. Bár kétségtelen, hogy a kőolaj árának alakulásában a keresleti viszonyok mennyiségi és minőségi változása játszotta a döntő szerepet, nem elhanyagolható módon és mértékben változott a kínálati oldal politikai, műszaki és technológiai feltételrendszere is. Alaposan átalakult például a készletek felkutatásának és értékelésének egész technikai rendszere. A kitermelés és szállítás műszaki feltételeinek javulása csökkentette a hátrahagyott, veszteségnek minősülő készleteket, megnövekedett a kitermelés mélysége, a feltárás és a kitermelés költségeinek csökkenése pedig javította a gazdaságosan kitermelhető készletek részarányát stb.

Bár a szakértők a szükségesnél és az indokoltnál szerényebbnek ítélik meg a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) országainak energiakutatásokra fordított K+F költségvetési kiadásait, azok 1983-95 között csaknem 10 milliárd dollárt tettek ki. Ha ehhez hozzászámítjuk az üzleti szféra ráfordításait is, akkor igen komoly erőfeszítésekről adhatunk számot.

A termelés és a felhasználás minőségileg megváltozott feltételei alapján tehát paradigmaváltás következett be az energiaellátással és az energiaárakkal kapcsolatosan: míg a 80-as években döntően a kőolajkészletek szűkössége mozgatta az energiával összefüggő politikai-gazdasági döntéseket, addig a 90-es években a szűkösség egyre kisebb szerepet játszik a kőolaj termelésével és felhasználásával, valamint az árakkal kapcsolatos döntésekben, és egyre inkább előtérbe kerül a környezetszennyezés, a környezetterhelés csökkentésének igénye és globális követelménye.

Alapprobléma e tekintetben az, hogy a környezetszennyezés igen tetemes része - például a szén-dioxid-kibocsátás 90 százaléka - az energia termelésével, szállításával és felhasználásával kapcsolatos. A kőolaj néhány más energiafajtához képest kisebb környezetszennyezést okoz, azonban a kőolaj kitermelése, szállítása, átalakítása és különböző célú hasznosítása igen jelentős és sok irányú negatív környezeti hatással jár. A kedvezőtlen környzeti hatások azonban egészen a legutóbbi évekig nem vagy csak részlegesen jelentek meg az energiahordozók, így a kőolajtermékek árában.

A jelenlegi és a várható kőolajárakkal kapcsolatban két ellentétesen ható tényezővel kell számolnunk: egyfelől halványul a kőolajkészletek csaknemi kimerülésével összefüggő szűkösség szerepe, az erősödő és egyre sikeresebb K+F tevékenység a kőolaj nominál- és reálárának további szerény ütemű csökkenését valószínűsíti; másfelől erőteljesen felhajtja az árakat a kitermelés természeti feltételeinek romlása, a környezeti negatív hatások fokozódó beépülése. Ez utóbbi azonban elsősorban nem a kőolaj árát fogja emelni, sokkal inkább a végső felhasználásoknál megjelenő termékek áraiban érvényesül majd.

Az árcsökkenés tényezői

A jelenlegi jelentős árzuhanást közvetlenül nem csupán az előzőekben tárgyalt gazdasági fejlődés jellege magyarázza. Általánosan ismert, hogy a kőolaj stratégiai cikk, így árának alakulását rövid távon nemcsak a világgazdaság keresleti és kínálati viszonyai alakítják, hanem a politikai bizonytalanságok is. Az elmúlt években a kőolajellátás szempontjából különös fontosságú közép-keleti térség instabilitása miatt tág határok között mozgott a kőolaj világpiaci ára.

A háborús feszültség éleződése, majd mérséklődése az utóbbi hónapokban is erősen befolyásolta az árakat. Az esetleges háborúra számítók nagy készleteket halmoztak fel, így a vásárlások visszaestek. Emellett az energiafelhasználás, így a kőolajszükséglet is erőteljes szezonális ingadozásokat mutat. Egy-egy hosszú, kemény tél a gazdaságok energiaigényét 3-4 százalékkal is megnövelheti. Az elmúlt viszonylag enyhe tél viszont ellenkezőleg hatott, ami ugyancsak szerepet játszott a kőolajárak mélyrepülésében.

A tartós, meghatározó jelentőségű világgazdasági folyamatok, valamint a közvetlenül érvényesülő, de átmeneti tényezők együttesen magyarázzák a kőolajár évtizedes mélypontját. Ennek tartóssága azonban aligha valószínűsíthető a kitermelési kvóták visszafogása, a felhalmozott készletek lassú normalizálódása és az árcsökkenésből adódó esetleges keresletbővülés miatt. Ezek emelni fogják az árakat, s az év végére lassú emelkedés, a következő egy-két évben pedig hordónként 16-18 dollár közötti árszint várható.

A kőolaj ára és a hazai gazdaság

Magyarországon az energiatermelés a természeti adottságok miatt korlátozott és nagyon költséges. Miközben a magyar gazdaság teljes energiaszükséglete a rendszerváltás után alig változott, a hazai energiatermelés - a villamosenerga-termelést kivéve - jelentősen visszaesett. Az energiaszükségleteket fele részben importból elégítjük ki. A mérsékelten növekvő igényeket a behozatal további növelésével lehet fedezni.

Különösen igaz ez a kőolajra, mivel a hazai kitermelési lehetőségek a jövőben erőteljesen szűkülnek, az import tehát változatlan igények esetén is növekszik. Külkereskedelmi mérlegünkben az energia- és kőolajbehozatal meghatározó tétel, évi 1,5-2 milliárd dollár. Az utóbbi években a termelői és fogyasztói energiaárak a magas, lassan mérséklődő inflációnál is jóval nagyobb ütemben emelkedtek. Az energiával kapcsolatos költségek napjainkban a háztartások kiadásainak 12-15 százalékát teszik ki.

A kőolaj világpiaci árának rendkívül alacsony szintje közvetlenül és kedvezően segítheti a megindult gazdasági növekedést:

A magyar gazdaság fajlagos energiafelhasználása jóval magasabb, mint a fejlett országoké. A csaknem világpiaci árú energiaköltség részaránya a magyar termékekben igen magas, a jövedelmezőség viszonylag szerény. Az alacsonyabb kőolajárak a magyar gazdaság számára különösen kedvezőek, és a fejlett országokénál nagyobb profitjavulást eredményeznek. Ha javul az exportképesség és a jövedelmezőség, az erősítheti a gazdasági növekedést, és a külgazdasági egyensúlyt is javíthatja. (A kedvező struktúraváltozás ellenében hathat, hogy a nagy fajlagos energiaigényű ágazatok és termékek jövedelmezősége és exportképessége az átlagosnál is gyorsabban javul.)

Ha olcsóbb a kőolaj, akkor változatlan igényszint mellett csökkennek az importra fordított kiadások, ami a kedvező exporthatásokkal párosulva jótékonyan hat a külgazdasági egyensúlyhiány alakulására.

Kedvezően érinti a külgazdasági egyensúlyt az is, hogy Magyarország cserearányai a nemzetközi kereskedelemben az importárak mérséklődése nyomán bizonyosan javulnak.

Az alacsony kőolajárak ugyancsak kedvezően hatnak a hazai infláció remélt további mérséklődésére. A hatás kétirányú: egyrészt miután az elmúlt években az energiahordozók árai az infláció átlagát meghaladóan nőttek, a csökkenő behozatali árak közvetlenül mérséklik az infláció ütemét, másrészt a külső egyensúly az exportképesség javulása, a forintleértékelés havi ütemének mérséklését teszi lehetővé a külgazdasági egyensúly romlásának veszélyeztetése nélkül, a forintleértékelés ütemének mérséklése pedig az infláció további csökkenését segítheti.

Az energiaköltségek relatív mérséklődése lehetővé teszi - a mostani költségszint érdemi változtatása nélkül -, hogy a környezetromlással összefüggő költségek egy részét a termékek költségei között szerepeltessük. Ez a lehetőség nemcsak a környezeti-gazdasági szempontok közvetlen beépülését jelenti a gazdaságpolitikai és az üzleti döntésekbe, hanem bővíti a környezetkárosodás mérséklését szolgáló gazdasági forrásokat is.

A lakossági kiadásokban az energiaköltségek mérséklődése következtében növekedhetnek a lakosság egyéb vásárlásai és/vagy megtakarításai, javulhat a hazai kis- és középméretű vállalkozások termékei és szolgáltatásai iránti belső kereslet.

Mint minden gazdasági változásnak, az olajárcsökkenésnek is lehetnek nem kívánatos következményei. Ezek egyikét már említettük: lelassulhat a kevésbé energiaigényes termékek és szolgáltatások fokozatos térnyerése. Ennek további kedvezőtlen következményeként növekedésnek indulhat a relatíve olcsóbbá váló kőolajtermékek fogyasztása, és erősödhet a környezetszennyezés is.

 

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. július 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére