Tömény trendek

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. július 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 5. számában (1998. július 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

A magyarországi szeszgyártás nagy hagyományokra tekinthet vissza. A Zwack-féle Unicum, hogy csak a legismertebbet említsük, több mint kétszáz éves, és a kecskeméti barackpálinka is már a század első évtizedeiben speciális különlegességnek számított az egész világon. A legnagyobb szeszgyárak többsége is a múlt század végi nagy gründolási láz idején épült.

A szeszes italok fogyasztására Magyarországon az egész évszázadban a lassú növekedés volt a jellemző, és ezen belül a nálunk hagyományosnak számító bor rovására fokozatosan, de megállíthatatlanul tört előre a sör és a tömény italok élvezete. A bortermelők örömére ez a trend manapság megfordulni látszik.

Negyvenmilliárdos piac

A magyar háztartások még ma is jövedelmük mintegy 9 százalékát költik különféle élvezeti cikkekre. Ennek az összegnek a Magyar Szeszipari Szövetség adatai szerint körülbelül a negyedét teszi ki a tömény alkoholos italok részesedése, s az alkoholfogyasztáson belül ezeknek az italoknak az aránya hosszú ideje növekvőben van. A kilencvenes évek új fejleménye, hogy - jóllehet a kommersz italok élvezete sem csökken - dinamikusan növekvőben van a minőségi szeszes italok fogyasztása is.

A hazai piac igen jelentősnek mondható. A szeszipari termékek forgalma évenként meghaladja a 40 milliárd forintot. Ebben az értékben benne vannak az elegáns palackokba töltött, védett címkéjű minőségi italok, a kommersz pálinkák és az ipari szeszek forgalmi adatai is. Az itthon elfogyasztott tömény szeszes italok túlnyomó többsége a hazai szeszipari üzemek valamelyikéből kerül ki. A behozatal ugyan az elmúlt években jelentősen nőtt, de az importált italok fogyasztása még ma is alig tehető többre, mint az összes forgalom tíz százalékára. Az import túlnyomó részét a világon mindenütt kedvelt italok - különféle márkájú whiskyk, brandyk, vodkák, vermutok - alkotják. Emellett a rendszerváltozást követően nem egy nagy világcég megtelepedett Magyarországon, és itt gyártatja nemzetközileg ismert italainak egy részét. Mellettük akadnak olyanok is, amelyek saját receptjeik szerint, licenc alapján gyártatnak márkás italokat magyarországi cégekkel. A szeszipari cégek teljes termelése 1995-ben mintegy 80 millió liter volt. 50 millió litert palackba töltöttek. Ennek nagy része négy-öt nagyipari üzemből került ki.

Magyarországon alig kevesebb mint száz vállalkozás foglalkozik szeszgyártással. A legnagyobb 15 vállalkozásból - mindegyik tagja a Magyar Szeszipari Szövetségnek - három cég foglalkozik tiszta szesz előállításával, amit részben a szeszipar többi vállalata, részben pedig az élelmiszeripar cégei vesznek át további felhasználásra. Palackozott italok gyártásával nyolc, egyéb, a szeszgyártással kapcsolatos tevékenységgel pedig négy cég foglalkozik. Ez a tizenöt cég adja a hazai szesztermelés túlnyomó többségét.

Miközben az elmúlt években az import emelkedett, a hazai szeszipar is növelni tudta exportját. 1996-ban a szeszes italok kivitelének értéke meghaladta a 114 millió dollárt. Az ipari szesz exportja pedig immár hosszabb ideje évente mintegy 4 millió dollár.

Privatizált élvezetek

A kilencvenes évek első felében a szeszipart is privatizálták. Zwack Péter, a szeszgyáros család leszármazottja, például német társával visszavásárolta az egykori Budapesti Likőripari Vállalatot és más cégeket, a Buszesz pedig az osztrák Mautner-Markhof-csoport érdekeltségébe került. A privatizáció új termékek megjelenését, régiek visszatérését és mások megújulását is eredményezte. A Zwack Unicumot negyven év múltán ismét az eredeti recept alapján gyártják. Szintén a Zwack-csoportnak köszönhetően megváltozott a hagyományos kecskeméti barackpálinka, a vilmoskörte és mások csomagolása, új minőségi kritériumokat vezettek be. A Zwack Rt. mindemellett nyilvános részvénykibocsátást is végrehajtott, papírjait bevezették a Budapesti Értéktőzsdére. Ott - bár ma már nem mutat fel olyan forgalmat, mint a vezető részvények - a legkiegyensúlyozottabb blue chipek között tartják nyilván. Ez azonban nem változtat azon - mint azt Zwack Péter a részvénykibocsátás idején több ízben is hangsúlyozta -, hogy a cég a hagyományhoz ragaszkodva továbbra is családi vállalkozás marad, s az 51 százalékos részesedést mindenképpen megtartja.

A virágzónak mondható hazai szeszipar legfőbb gondja a feketegazdaság magas részesedése a szeszgyártás és -import területén. Az adókat megkerülő, feketén gyártott, behozott és értékesített alkoholtermékek versenyelőnye gyakorlatilag behozhatatlan a legális szesziparral szemben.

Az égetett szeszes italok értékesítéséből az államkasszába évente több mint 10 milliárd forint folyik be. Az importvámok egymilliárd forintos bevételt hoznak. A szeszipari szövetség számításai szerint a szeszes italok előállítása, forgalmazása után fizetett különféle járulékok és adók - beleértve a szeszipari cégek által fizetett társasági adót, a helyi adókat, az általános forgalmi adót és a fogyasztási adót is - több mint 20 milliárd forintra rúgnak. A becsempészett, valamint az illegális üzemekben gyártott és a feketepiacon forgalomba hozott italok aránya az égetett szeszes italok piacán mintegy 30 százalék. Az állami költségvetés elmaradt bevétele emiatt becslések szerint évente több mint 10 milliárd forint. Az így eladott termékek a fizetőképes kereslet egy részét a törvényes vállalkozások elől vonják el, ami további veszteség az államkassza számára. A feketepiac nagy részesedésének további következménye, hogy gyakran bizonytalan minőségű, az alapvető egészségügyi követelményeket sem teljesítő, silány termékek kerülnek a fogyasztókhoz. Az egészséget fokozatosan károsító hatásuk további költségeket okoz a társadalomnak.

Nemes italok Az alkoholos italok története a történelem előtti időkbe nyúlik vissza. Az ember a neolitikus forradalomnak nevezett folyamat elején, a földművelés és az állattenyésztés kezdeteivel egyidejűleg fedezte fel az erjedésnek azt a sajátos hatását, ami az alkoholt a legtöbb italban előállítja. A honfoglaló nomád magyarokról azt tartják, hogy az erjesztett lótej volt a kedvenc italuk, amit kumisznak neveztek. Ekkor persze Európában az alkohol már rég ismert volt, a szeszes italok többsége azonban növényi termékek erjesztésével készült. A régi rómaiaknak virágzó borkultúrája volt, amit a birodalom provinciáiba - Pannóniába is - magukkal vittek. Vélhetőleg már ekkor ismerték a rum főzésének titkát is. A Rajnán túli germánok árpából készült különleges italáról, a sörről pedig szintén a római történetírók emlékeztek meg először. Az egész kontinensen elterjedt bor mellett a középkor végére már mindenütt főztek különféle párlatokat is. Ezek alapanyaga tájanként változó volt, mindenütt abból készítették, ami a legnagyobb mennyiségben rendelkezésre állt. A franciák a bort párolták tovább, valamikor a XVII. században feltalálva a konyakot, a skót felföldön malátából és más gabonafélékből, az ír szigeten elsősorban árpából készítették a whiskyt, a lengyel síkságon és Oroszországban krumpliból, majd gabonából a vodkát, a kárpátok bércei közt a boróka, japánban a rizs volt a legelterjedtebb. Magyarországon szinte minden létező gyümölcs - szilva, barack, cseresznye stb. - a lepárlókba került. Azt, hogy ezek az italok mennyire mindennaposak voltak, mutatja, hogy az ősi kelta nyelvben a whisky, a régi oroszban a vodka egyaránt vizecskét jelent. Az elmúlt kétszáz évben aztán a nemzetköziesedő piacok versenyében kialakult a leghíresebb, legfinomabb minőségi italok márka- és származásvédelme is. Több mint kétszáz éve királyi dekrétum, s ma is törvény írja elő, hogy cognac felirattal kizárólag a francia Charente - ennek központja Cognac - terület hat megyéjében szüretelt szőlőből készült párlatot szabad ellátni, majd nem sokkal később az Armagnac terület három megyéjének szőleje is hasonló védelmet kapott. Az írek, amerikaiak és a skótok palackjaikon precízen megkülönböztették a whiskyt és a whiskeyt, nem is indokolatlanul, hiszen voltaképpen különböző italokról van szó. Az előbbi eredetileg kizárólag malátából készült, alig több mint száz éve kezdték kukoricából készült párlattal keverni, kialakítva a blended whiskyt. A szintén elterjedt bourbon elnevezés, amivel azonban whiskyt nem, csak whiskeyt szabad illetni, a cognacéhoz hasonló védelmet szerzett: csak a Kentucky állambeli Bourbon megyében főzött, főleg kukoricapárlatból készített whiskey jelölhető vele (a köznyelv azonban ennek ellenére bourbonnak nevezi a másutt készült hasonló whiskeyt is). Nem írható rá bármire a scotch vagy az irish felirat sem, utóbbi a jórészt árpából készült italt jelzi. A származás jelölése mellett az italok egy részénél kialakult a kor, illetve az elkészítés módjának a jelölése is. A boroknál már évszázadok óta nyilvántartják a szüret dátumát. A konyak évjáratának megjelölését viszont ma már törvény tiltja. Az érlelés hosszúságát azonban jelzi az egy-két-három (újabban négy-öt) csillag, illetve a VO, VSO, VSOP, XO feliratok. A whiskyknél (és a whiskeyknél) pedig az elkészítés módját, a különféle gabonapárlatok arányát mutatja a blended, a straight, a rye, a light, a highland, a malt, a single malt stb. jelzés. A gabonák és a szőlő mellett szinte mindenből készült ital, ami a hosszabb-rövidebb érleléssel alkoholtartalmúvá válhatott. (Ha pedig valamiből nem lehetett alkoholt csinálni, azt az ízesítésére használták.) Orvosok gyógyszerek előállításával kísérleteztek, így jöttek létre a gin és a különféle gyomorkeserűk (például az Unicum). A pezsgőt annak köszönhetjük, hogy a champagne-i bencések valamikor a XVII. században néhány üveg bort hosszabb ideig a pincében felejtettek. (A Benedictussal mellesleg szintén ők akartak gyomorbetegségeket gyógyítani.) A grogot állítólag egy XVIII. századi brit admirális találta ki (a gúnyneve volt Grog), amikor - fogytán volt a tengerészeit melengető és egyben bátorító ital - jelentősen felhígítva osztatta ki a fejadagot.
 

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. július 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére